Bronzérem Milánóból!

Milánó 2009.A tavalyi év után ismét meghívást kaptunk a Milánó melletti Rho és Vittuone városok által szervezett nemzetközi kosárlabda tornára, ahonnan ezúttal is bronzéremmel tértünk haza.

Ahogy azt a vezetõedzõ, Juray Balázs elmondta, tornán fiatalabb átlagéletkorú, vegyes csapattal szerepeltünk, és egyre javuló játékkal szereztük meg a 3. helyet. Az elõdöntõben nem volt esélyünk a jó erõkbõl álló, tavalyi gyõztes lett Riga együttesével szemben, a bronzéremért vívott találkozón azonban legjobbunkat nyújtva gyõztük le a szlovén Ljubljana csapatát.

A mérkõzések mellett több program is színesítette a mindennapokat, így csapatunk belekóstolhatott egy Inter-Lazio olasz bajnoki labdarúgó mérkõzés hangulatába is.

3.helyért
Soproni Darazsak-Ljubljana 66-48 (24-11,11-19,18-9,13-9)
LD: Licskai 21, Turner 16/3, Böröndy 13,Hoffer 6, Doncsecs 6, Gusztafik 4.
Juray: A torna legjobb játékával nagyon küzdős mérkőzésen, megérdemelten hoztuk el a 3.helyért járó trófeát. A mérkőzés végig kiélezett küzdelmet hozott, főleg a két játékvezető által, mely teljesen szétzilálta a játékunkat a felidő végére, a 2. félidőben pedig nagyon okos irányítói játékkal, egy emberként küzdve, csapatként sikerült megnyernünk a szélmalomharcot.
Ezt a győzelmet szánjuk Édesanyáinknak anyáknapjára ajandékként!
Hajrá Darazsak!

2009-05-03

Döntőért:

Riga-Soproni Darazsak 80-50 (24-9,21-15,17-13,18-13)
LD: Licskai 25, Turner 8/3, Böröndy 6/6, Hoffer 5, Gusztafik 5. Gosi 1.
Reális eredmény született! Lényeg, hogy megtettünk mindent a klubbért a győzelemért, így a vereség is elfogadható.

Soproni Darazsak-Azzurra VCO 105-58 ( 32-8,31-15,20-15,23-20)
LD: Borondy 11, Licskai 12, Doncsecs 8, Hoffer 18, Gusztafik 10, Turner 16,Hegedus 6, Nemeth 8, Gosi 2, Vas 10, Nagy 4.
Vittuone-Soproni Darazsak 80-55 (15-16,21-15,24-13,20-11)
LD: Böröndy 4, Licskai 16/3, Doncsecs 5, Hoffer 10/3, Gusztafik 6, Turner 2, Németh 6/3, Gősi 3, Vas 1, Nagy 2, Hegedűs – ,
Juray B. : Első mérkőzésunk célja a négy köze jutás volt, ami egyben az általunk kitűzött céel elérését jelentette , délután pedig a tisztes helytállás. Mivel mind a kettőt teljesítették a lányok, csak díicséret illeti őket! A döntőhöz a tavalyi tornagyőztes lett Rigán át vezetne utunk, de reálisan nézve a dolgokat a csak 92-es 5 lett válogatottat soraiban tudó alakulattal szemben a gyakorlás és tapasztalat szerzes a fő feladatunk.

Soproni Darazsak – BASKET ATOCHA (ESP) 94-40 (17-14,21-6,28-11,28-9)
L d. : Böröndy 15, Licskai 14, Doncsecs 12, Hoffer 11, Gusztafik 10, Turner-Hegedűs 8-8, Németh 6, Gősi 4, Vas-Nagy 2-2.
Juray Balázs vezetőedző beszámolója a helyszínről:
A tegnapi 11 órás utazás és a reggeli 4 órás milánói városnézés nem kicsit érződött a lábakban, mely az első negyedben meg is látszódott, mind a támadó, mind a védő egységünkben.
A 2 perces kosárcsendet egyetlen tornán szereplő irányítónk, Kiwi törte meg zsinórban dobott 6 pontjával. Másodiknak Dorina kapta el a fonalat, aki szintén 7pontig jutott a negyedben.
A második negyedtől viszont felvettük a ritmust és kezdett kosárlabdához hasonlítani a játékunk. A történethez hozzá tartozik, hogy ekkor már 9 játékosom szerepelt a pályán.
A 3. negyedben már 11 játékost regisztráltunk a parkettre lépettek között, akik mind egytől-egyig bizonyították, hogy ők nem csak a San Siro-t nézni jöttek velünk.
Negyedik negyedben Gusztafik parádé volt, a maga 10perc alatt 10 dobott és 10 szerzett labdájával.
Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, a „kicsiknek” a bátor játékukhoz! Nem mehetek el szó nélkül Böröndy Vivi mellett, aki 95-ös létére 92-93-as játékosok között emelkedett ki. A számok tükrében ez 20 perc játék, 15 pont, 8 asziszt, 4szerzett labda és 3 védő lepattanó. Emellett, ami mindent elmond, a taps, amit lecserélésekor, mind a nézőtérről, mind az ellenfél csapatától kapott!!! Holnap 2 mérkőzés vár ránk. 11.30-kor az olasz Azzura basket Vco, és délután a hazai Vittuone csapatával. Célunk a 2 hátralevő csoportmeccsből minimum az egyik megnyerése, de ha csoportelsőként tudnánk négybe jutni, akkor se keserednénk el…
HAJRA DARAZSAK!!!


OGYB Döntő 2008/09 – Szépen csillógó ezüst

Közös fotó a felnőttekkelA tavalyi kenguru döntő eredményei alapján tudtuk, hogy a Vasas-Csata és mi kiemelkedünk a mezőnyből. A döntőig a papírforma alapján alakultak a mérkőzések: A Miskolcot 22 , a Pécset 52, a Kecskemétet 74, a Kanizsát pedig 32 ponttal győztük le.
A döntőben 20 ponttal kaptunk ki a Vasas -Csata együttesétől. A lányok sajnos nem hitték el , hogy tudunk nyerni. Mikor már ” eldőlt” a mérkőzés, a 3.. negyedet 1 ponttal nyertük, a 4. negyed pedig csak – 5 pont lett!
Nem a tudás , hanem az ÖNBIZALOM és a HIT hiányzott az aranyéremhez!
14 játékossal érkeztünk, és mindenki kapott – tudásának megfelelő- játék lehetőséget! Minden játékost dicséret illet: szép volt lányok, lesz ez az érem még fényesebb is!

Különdíjasok:

Honyák Roxana- a Csapat legjobbja! Roxi a várakozáson felül teljesített. Minden mérkőzésen 10 pont felett dobott, és védekezésével remekül semlegesítette a ellenfél legjobbjait!
Böröndy Dominika- a torna legtechnikásabb játékosa! Domi egész évben- a fiúk ellen is- bizonyította technikai képzettségét és gyorsaságát!
Szőke Szilvi- a Döntő legértékesebb játékosa! Szilvi elhitte , hogy mienk lehet a végső győzelem, és a Torna során – a döntőben is- ebben a szellemben játszott!
Kuttor Enikő- az All Star ötös tagja! Encsi szeptember óta rengeteget fejlődött, és megérdemelten került a legjobbak közé!
Szeretném megköszönni a SZÜLŐK, a Soproni Darazsak és az MKB-Euroleasing Sopron vezetősége, Hollós Anna , Philippovits Erzsébet támogatását és segítségét, „akik nélkül ez az ezüstérem nem jöhetett volna ” létre!!

Rétfalvi Edina

Közös fotó a felnőttekkelAz országos döntőben a két kiemelkedően legjobb csapat játszotta a döntőt és óriási csatában lányaink az ezüstérmet szerezték meg. A mérkőzés után a csapat így búcsúzott a mezőberényi közönségtől. ” Ma még nyerhetünk egy aranyat! ”

A csapat ennek szellemében utazott Szegedre, ahol a felnőtt döntő zajlott és a szurkoló tábor az első félidő derekán odaérő csapatot „Szép volt lányok!” rigmussal köszöntötték. Jó volt látni, ahogy a mérkőzés végén együtt örültek kicsik és nagyok!

Valóban szép volt lányok!

Döntő:
Vasas – Csata – Soproni Darazsak 73:54 (15:8; 23:14; 12:13; 16:11; 7:8)

Ld: Markó Dorina 18, Tóth Tímea 17, Aho Nina 8, ill. Weninger Virág 9, Szőke Szilvia 8, Farkas J. 7

2009-04-27

Az első napon két szép győzelemmel jutottak a legjobb nyolc közé, ahol a Kecskemét ellen folytatták. A döntőbejutásért Nagykanizsával kellett megmérkőznünk, ahol szintén nem sok esélyt adtak ellenfelünknek. Az elődöntő behúzásával már biztos érmes csapatunk. Hajrá Darazsak! Az eredményekről az alábbi linken lehet tájékozódni.

Elődöntő mérkőzés
20.
Soproni Darazsak – Kanizsai Vadmacskák 72:40 (20:6; 17:8; 13:10; 16:11; 6:5)

Ld: Weninger Virág 11, Hornyák Roxána 10, Farkas Júlia 9, Szőke Szilvia 9, ill. Simon Viktória 13, Bernáth Réka 9, Nagy Dóra 9

1 – 8. helyért
14.
Soproni Darazsak – Kecskeméti Vadmacskák 104:30 (28:4; 24:6; 21:5; 22:8; 9:7)

Ld: Kuttor Enikő 23, Takács Réka 11, Böröndy Dominika 10, Hornyák Roxána 10, ill. Rimóczi Edina 7, Csorba Olívia 5, Gereben Dorka 5


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek