A legsikeresebb évadot zártuk

Egy nagyszerűen sikerült évadot zártunk vasárnap az MKB Arénában. Török Zoltán ügyvezető-igazgató évértékelő beszéde után darazsas felsővel és kispárnával díjaztuk az országos döntőkön szerepelt csapatainkat, és edzőinket. Idén nagyon szépen „termelt” utánpótlásunk, hiszen egy arany mellett, egy ezüstöt és két bronzérmet is begyűjtöttek fiatal tehetségeink.

Hagyományaink szerint idén is átadtuk a három vándorserleget:

Az Év Edzője a serdülőkkel aranyéremig menetelő Czirják Szilvia lett. Az Év Játékosa elismerést a felnőttek között is stabil szerepet kiharcoló Licskai Zsófia vehette át, míg a Legszorgalmasabb Darázs Novák Bettina lett.

Természetesen a szülők és utánpótlásunkat önzetlen munkájukkal segítőkről is megemlékeztünk. Ők az oklevél mellett egy-egy „darazsas” borral gazdagodtak. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

Serdülőink aranyérméről kell elsőként szólnunk, mely az első aranyérmünk a felsőbb korosztályokban! Czirják Szilvia tanítványai kiegyensúlyozott, remek teljesítménnyel végeztek az élen. Joggal bízhatunk abban, hogy tehetséges serdülőink közül pár év múlva többen már a felnőttek között bontogatják szárnyaikat.

„Aranyos” serdülőink és a sikerkovács Czirják Szilvia
Az U12-es korosztályban évek óta ott vagyunk a legjobbak között, mely most sem volt másképp. A kis darazsaknak ezüstérem került a nyakába.

Az U-12-es csapatunk és a segítő edzői team Rétfalvi Edina vezetésével két bronzot is begyűjtöttünk! Az elsőt időrendben juniorjaink érték el, akik a soproni döntőn kapaszkodtak fel a dobogóra.

Junior és kenguru csapatunk , valamint Horváth József a juniorok edzője

Szépen szerepeltek a kenguruk is, akik szintén egy értékes bronzéremmel zártak.

A kadettek nyolcadik helyezése is említést érdemel, hiszen Ők is az országos döntőig jutottak.

Kadett csapat

Emlékezetes szezonon vagyunk tehát túl, mely szép jövőt ígér és ne felejtkezzünk el válogatottjainkról, akiket a lenti képen láthatunk. Népes kis csapat , pedig a képről még Németh Alma is hiányzik.


Ezüstérmes a gyerek csapat!

OGYB - Ezüstérems csapat 2010.

Az idei éremesőből a gyerek csapatunk is kivette a részét. Ezüstéremmel tértek haza Rétfalvi Edina tanítványai.

OGYB 2010. - Különdíjasok


Le Puy-i torna Franciaország

Serdülő „C” csapatunk, két 2000-es születésű kengurus játékossal kiegészülve 2011. 06. 09 – 06. 13. között Franciaországban a Le Puy-i serdülő tornán vett részt. Éjszaka indultunk útnak a gallok felé és 06. 09-én este már a házigazdák szeretetét élveztük ebben a gyönyörű francia kis borvárosban. Csapatunkat egy mezőgazdasági főiskola farmján szállásolták el, ahol már tavaly is laktak a gyerekek.
Másnap szombaton 06.10.-én 3 mérkőzést játszottunk. A tornát 12 csapattal 4 csoportban bonyolították le. Első mérkőzésünket a hazaiak második csapatával játszottuk: St. Romain2 – Sopron : 7 – 63 as győzelmet szereztünk. Kis pihenés után a második meccset is sikerrel zártuk : Sl. Mayenne – Sopron: 12 – 47, így csoportelsőként kerültünk be az első keresztjátékba. A fantasztikus francia konyha élvezete után délután még küzdöttünk egyet a francia Gers válogatottja ellen Sel. Gers – Sopron: 25 – 23 sajnos veszítettünk. A kritikus 3. meccsen nem tudtunk eléggé koncentrálni, így kicsit elkeseredetten zártuk ezt a napot a sport szempontjából. Ám a házigazdák nem hagytak minket sokáig búsulni, mert este 20,00 h kor fergeteges partyval várták az összes résztvevő csapatot. Másnap, vasárnap folytatódott a torna a második keresztjátékkal. Délelőtt a cseh csapattal kellett megharcoltunk azért, hogy majd az 5. helyért játszhassunk. Ezt a mérkőzést: 55 – 16 – ra nyertük. Mivel a délutáni mérkőzésünkig rengeteg időnk volt, ezért ebéd után a gyerekek kérésére megmásztuk a Le Puy-i szőlőshegyet és megnéztük az ott fenn épült régi templomot. Felfrissülve álltunk neki a melegítésnek az utolsó mérkőzésünkön. Kemény harcban, végül 32 – 21-re vertük meg Drome Arde csapatát és így a 12 csapat közül az 5. helyen végeztünk. Szép volt Lányok!!!!
Másnap reggel vidáman ámde mégis kicsit szomorkásan vágtunk neki a hazaútnak. Sofőrjeink ismét fantasztikusak voltak, mindig vidám, megbízható hátteret biztosítottak a csapatnak, ezúton is köszönjük Gábornak és Gyurinak és jövőre is Veletek szeretnék megtenni ezt az utat! A csapat: – Fekete Bettina, Pánczél Blanka, Czirják Panka, Bellér Alexandra, Gergácz
Nikoletta, Bella Blanka, Dezső Daniella, Horváth Boglárka, Farkas Csenge, Orbán Brigitta.
Edzők: Horváth Eszter, Bencze Mária
Gyúró és sofőr: Gyuri, csapatorvos és sofőr: Sali Gábor

Hajrá Darazsak!!!


Ezüstérmes a gyerek csapat!

KülöndíjasokOGYB DÖNTŐ BUDAPEST 2011 06. 10.-12

Az idei éremesőből a gyerek csapatunk is kivette a részét. Ezüstéremmel tértek haza Rétfalvi Edina tanítványai.

Soproni Darazsak-Fehérvári Gömbvillámok 60:44
Czukor Dalma 14, Varga Kamilla 13, Szeli Kitti 10
Mint minden döntőn, most is „nehéz „volt az első meccs.

Soproni Darazsak- Babits Lurkók 77:52
Czukor Dalma 22, Szeli Kitt 17, Varga Kamilla 14
-8 ponttal kezdtünk, de végén belelendültünk…

Soproni Darazsak-PVSK Vadmacskák 88:63
Czukor Dalma 21, Szeli Kitt 17, Gyulai Dóra16
A Sopron-Pécs kosármeccs mindig izgalmasnak ígérkezik. Ez alkalommal gyorsan döntésre vittük a dolgot.

Soproni Darazsak- Budai Vizslák 75:28
Gyulai Dóra 20, Czukor Dalma 18, Szeli Kitti 17
Könnyedén jutottunk a döntőbe.

Soproni Darazsak – Vasas Szellemek 47:91
Czukor Dalma 19, Szeli Kitti 9
A játékvezetők védekezésről alkotott felfogása eldöntötte a meccset. Emellett sajnos Varga Kamilla is megsérült, akinek ez úton is gyors gyógyulást kivánuk!

Különdíjasok:
Czukor Dalma – All star
Varga Kamilla- csapat legjobbja
Szeli Kitti- a torna dobóversenyének győztese

Ezüstös csapatunkDicséret illeti a lányokat, hisz egész évben keményen dolgoztak ezért az éremért, és meccsről meccsre jobban, okosabban kosárlabdáztak. Köszönöm edző kollegáim segítségét, akik egész évben segítették a munkánkat, és köszönjük az egyesület vezetésének, hogy biztosította a nyugodt felkészülést és a döntőn való részvételt.
Sajnos a játékvezetői felfogás, és a sérülés döntötte el az utolsó meccset, jelenleg a Vasas „jobb” volt nálunk Ez azonban kihívás is a lányoknak: jövőre cél az aranyérem!!!

Hajrá Sopron! Hajrá Darazsak!


Class FM-nél jártunk!

A mai napon, egy éves közösség építő, Darázsképző elnevzésű pályázati projektunk zárásaként Tapolcán jártunk, ahol találkozhattunk a CLASS FM két népszerű műsorvezetőjével, Sebestyén Balázzsal és Vadon Jánossal.


Sopron parádé a diákolimpián: 1. Hunyadi, 2. Lackner

010/2011. tanévi KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. korcsoport Debrecen 2011. június 03-05.

A Diákolimpia Döntőjének sorozatmérkőzéseit az általunk már jól ismert Hunyadi iskola csapata ellen játszottuk, mivel a technikai értekezleten a Kecskeméti iskola csapatának edzője nem egyezett bele, hogy külön csoportba kerüljön a két soproni iskola. Így sajnos az erősebb csoportba kerültünk.

1.csoportmérkőzés
Sopron Hunyadi – Sopron Lackner 67 – 25

Pontdobók: Karácsony Tünde 9, Bellér Alexandra 6, Weninger Virág 4, Fekete Bettina 4, Forrás Anna 2.

Galavics Edina: Ezt a mérkőzést bemelegítésnek szántuk, nem akartuk, hogy a játékosaink elfáradjanak. Tudtuk, hogy nekünk nem ezt a csapatot kell most megvernünk a jó eredmény eléréséhez!

2.csoportmérkőzés

Nyíregyháza – Sopron Lackner 61-81

Pontdobók: Karácsony Tünde 32, Weninger Virág 30, Fekete Bettina 8, Bakó Patrícia 7, Bellér Alexandra 2, Pánczél Blanka 2

Galavics Edina: Az első félidőben jól tartotta magát a Nyíregyháza csapata, de letámadásunkkal a második félidőben szépen felőröltük az ellenfelet. Fizikai fölényünk győzedelmeskedett.

3. csoportmérkőzés

Sopron Lackner – Kecskemét Bányai 68 -63

Pontdobók: Weninger Virág 24, Karácsony Tünde 13, Bakó Patrícia 12, Gyulai Dóra 8, Fekete Bettina 7, Forrás Anna 2, Bellér Alexandra 2.

Galavics Edina: A Kecskemét csapatának edzője, tudta hogy mivel nehezítheti meg a mi fiatal csapatunknak a dolgát. Zóna védekezésükkel nehézzé tették számunkra ezt a mérkőzést, ráadásul az asztalszemélyzet hibájából a csapatunk egyik legjobbja (Karácsony Tünde) a második félidőt a padon töltötte, abban a tudatban hogy kipontozódott. Így már a legnehezebb pillanatokban az 1996-os születésű lányok ellen 1999-es születésű játékosokat kellett bevetnünk. A mérkőzésen döntött a szív és az akarat!!! Gratulálok a lányoknak! Ezzel a mérkőzéssel már a kitűzött célt teljesítettük, a legjobb négy közé kerültünk!

Keresztjáték, a döntőbe kerülésért a másik csoport 1. helyezettje ellen.

Sopron Lackner – Nagykanizsa Hevesi 78 – 77

Pontdobók: Weninger 23, Karácsony Tünde 15, Bakó Patrícia 15, Gyulai Dóra 8, Bencze Zsófia 6, Fekete Bettina 5, Bellér Alexandra 4, Pánczél Blanka 2,

Galavics Edina: Igazán CSAPAT – ként játszottunk ezen a mérkőzésen! Nagyot küzdöttünk! Megérdemelten jutottunk a döntőbe, és vertük meg a nálunk idősebb és rutinosabb ellenfelet.
Ezzel a győzelemmel Óriási eredményt ért el ez a fiatal csapat!

DÖNTŐ!!!

A mérkőzés egy közös SOPRON kiáltással vette kezdetét!

Sopron Lackner – Sopron Hunyadi 24 – 68

Pontdobók: Karácsony Tünde 6, Bencze Zsófia 6, Weninger Virág 4, Bellér – Fekete – Gyulai – Jakubovics 2.

Galavics Edina: Csapatunk kissé elfáradt a szoros mérkőzések miatt, így a Hunyadi Iskola letámadása ellen már fejben nem voltunk a helyzet magaslatán.

GRATULÁLUNK!!! SZÉP VOLT CSAJOK!!!

Nagy öröm még, hogy az ALL STAR csapatba bekerült Karácsony Tünde a Lackner Iskola csapatából, Kuttor Enikő pedig a Hunyadi Iskolából.

A Lackner Iskola legjobbjának pedig Weninger Virágot választottuk.
Akik kivívták a 2. helyet:

Lackner Kristóf Ált. Iskola csapata:

Weninger Virág, Karácsony Tünde, Bakó Patrícia, Jakubovics Dóra, Forrás Anna, Fekete Bettina, Bellér Alexandra, Pánczél Blanka, Gyulai Dóra, Bencze Zsófia, Takács Boglárka
Edzők: Bencze Mária és Galavics Edina

1. helyezett a Hunyadi Iskola csapata lett


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek