Hasznos továbbképzőnek adtunk otthont

szakmainynap20130919pn12Vasárnap az MKB Arénában került sor a Gyermek és a Kenguru korosztály szakmai nyitónapjára.

A nyugati régió jelen lévő edzőinek, Szombathelyről, Váradi Attila tartott érdekes és rendkívül hasznos előadást, melynek középpontjában ezúttal a védekezés állt.

A gyakorlatok bemutatásában Akadémiánk fiataljai segédkeztek.

Képes beszámoló


Akadémiánk vezeti fel a szerdai szezonnyitót

21121_akademiaOktóber 2-án, szerdán 18 órakor a PINKK Pécsi 424 ellen, felnőtt csapatunk, az UNIQA EUROLEASING SOPRON megkezdi szereplését a Közép Európai Liga (MEL) 11 együttest felvonultató, érdekesnek és izgalmasnak ígérkező sorozatában. A gyász jegyében, a szeptember elején, az UNI Győr csapatát ért busztragédia miatt azonban idén más koreográfia szerint nyitjuk meg a szezont.

Kedden 18.45 órakor, a 19 órai szurkolói ankét előtt, versenyző utánpótlás csapataink, edzőink, felnőtt együttesünk, és klubunk munkatársai jelenlétében, néma csendben, felvonjuk a csarnok légterébe a tavalyi bajnoki címnek, a magyar kupa győzelemnek, illetve kadett csapatunk elsőségének emléket állító zászlókat. Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt várunk.

Szerdán 16 órakor nyílnak meg az MKB Aréna kapui. A mérkőzésre 1000 forintos egységáron válthatók belépők. Mivel a találkozó teljes bevételét a balesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos családjának a megsegítésére ajánljuk fel, ezért kivételesen MINDEN csarnokba érkező (munkatársat, bérleteseket, UTÁNPÓTLÁS JÁTÉKOSAINKAT IS beleértve) csak az 1000 forintos jegy megváltásával léphet be az Arénába! A bejáratoknál egy-egy urnát is elhelyezünk, hogy ki-ki, lehetőségeihez mérten, a belépőjegyek megváltásán felül, hozzájáruljon a két család megsegítéséhez. A belépőjegyekből, és a gyűjtésből befolyt összeget, a soproni kosárlabda társadalom nevében, klubunk és a gyűjtésben segédkező szurkolóink képviselőjén keresztül juttatjuk el a két családnak. Reméljük, hogy minél többen jönnek el, és segítik a két család megsegítésére irányuló törekvéseinket. Előre is köszönjük segítségüket!

16.30-tól Akadémiánk bemutatóját tekinthetik meg, majd a két felnőtt csapat bemelegítése, és bemutatása után kezdetét veszi a PINKK 424 elleni találkozó. Ennek szünetében díjazzuk a tavalyi szezon 10 Legtöbbet Fejlődött Utánpótlás Játékosát.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Nitrán jártak juniorjaink

Junior csapatunk a hétvégén a szlovákiai Nitrán játszott két felkészülési mérkőzést, mely Horváth József vezetőedző elmondása szerint hasznos volt a közelgő rajt előtt.

Soproni Darazsak Akadémia – BK Projtejov 71-68 (20-25, 17-17, 17-14, 17-12)
Pontszerzőink: Kocsis F. 19, Böröndy D. 16, Fekete B. 12, Karácsony T. 10, Molnár A. 8, Bakó P. 6

VKF Nitra – Soproni Darazsak Akadémia 73-85 (18-26, 14-25, 20-15, 21-19)
Pontszerzőink: Bakó P. 17, Fekete B. 16, Böröndy D. 11, Kocsis F. 9, Feigl F. 8, Bellér A. 7, Molnár A. 6, Karácsony T. 5, Gergácz N. 4, Horváth B. 2


Véget értek a toborzók, indulnak az edzések!

gardonyit20130911pn18Az elmúlt két hét során Akadémiánk, a Soproni Sportiskolával karöltve végigjárta a város általános iskoláit, mely során igyekeztünk felkelteni a gyerekek érdeklődését szeretett sportágunk, a kosárlabda iránt. A toborzókon a két egyesület vezetői és edzői mellett az UNIQA EUROLEASING SOPRON és a SOPRONI KC felnőtt csapatainak játékosai is részt vettek a sportág népszerűsítésében. A gyerekek lelkesen fogadták a bemutatókat, melyekbe aktívan bevontuk őket. Különösen a dobóversenyek ragadták magukkal a kicsiket, akik hangosan szurkoltak kedvenceiknek és azon osztálytársaiknak, akik bátran jelentkeztek a felnőtt játékosok hívó szavára.

Bízunk benne, hogy az idei szezonban is sok-sok kisiskolás leány jelentkezik Akadémiánkra, és játékos jellegű foglalkozásainkon keresztül ők is megszeretik ezt a világszerte nagyon népszerű sportágat.

hunyadi2013tob5Az iskolákban, helyben tartott edzésekbe az év során bármikor be lehet kapcsolódni. Aki úgy érzi, szívesen kipróbálná magát, keresse az iskolában a csoportok edzőit!

További információk: 99/508-968

Iskolák, időpontok, edzők


Nyugodj békében Imre bácsi!

Vetési Imre  - Forrás: www.sopronsport.huMély fájdalommal tudatjuk, hogy kedd reggel, hosszan tartó betegség után eltávozott közülünk Vetési Imre, a soproni és a magyar kosárlabda társadalom egyik meghatározó egyénisége. Egy kitűnő edzővel lettünk szegényebbek! Akadémiánk nevében őszinte részvétünket nyilvánítjuk az elhunyt családjának. Nyugodj békében Imre bácsi!


Értékes tapasztalatokat szereztünk

Kadett 2013/14Kadett csapatunk kétszer is megmérkőzött Sopronban az U15-ös magyar válogatottal, mely során először ült a kispadon vezetőedzőként Kellerné Seres Éva, aki az idei évtől vette át a csapat irányítását.

Soproni Darazsak Akadémia – U15 Magyar Válogatott 59-92 (16-25, 11-23, 16-20, 16-24)
Pontszerzők: Kocsis F. 19, Böröndy D. 13, Feigl F. 8, Karácsony T. 6, Gergácz N. 5, Fekete B. 4, Bakó P. 2, Molnár A. 2 ill. Studer Á. 16, Török Á. 15, Foitl
E. 14, Czukor D. 12, Szeli D. 8, Gereben L. 6, Boros D. 6, Lelik R. 5, Doktor A. 4, Séra N. 4, Angyal N. 2

Soproni Darazsak Akadémia – U15 Magyar Válogatott 37-74 (9-21, 6-18, 14-10, 8-25)
Pontszerzők: Varga K. 7, Bakó P. 6, Czirják A. 5, Bencze Zs. 4, Pánczél B. 4, Szeli K. 3, Perl Zs. 2, Gergácz N. 2, Miska N. 2, Bellér A. 2 ill. Lelik R. 14, Gereben L. 13, Czukor D. 11, Szeli D. 11, Angyal N. 9, Szeitl V. 6, Végh E. 6, Demeter N. 2, Foitl E. 2

Kellerné Seres Éva (edző): „Ahhoz képest, hogy csak rövid ideje dolgozunk együtt, voltak biztató jelek!”

Fotók


Hiba nélkül!

Soproni DarazsakA hétvégén a PVSK Vadmacskák rendezésében került sor egy U12-es felkészülési tornára, ahol Akadémiánk fiataljai veretlenül végeztek az élen.

PVSK Gyermek Felkészülési Torna

Időpont: 2013.szeptember 7-8.
Helyszín: Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Korosztály: U12 gyermek

2013. szeptember 7. szombat

11.30 Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti Kosárlabda Akadémia 61 – 30
Legjobb dobók: Németh Alexandra 15, Karácsony Tamara 14, Békés Boglárka 9, Füzi Virág 6, Tóth Petra 6.

Galavics Edina (edző): „A korai indulás, és a hosszú út ellenére, a csapat egészen fitten mozgott az első perctől kezdve, és meglepő magabiztossággal nyertük első idei mérkőzésünket.”

Soproni Darazsak15.30 Soproni Darazsak Akadémia – Kosárlabda Akadémia Pécs 67 – 54
Legjobb dobók: Füzi Virág 14, Karácsony Tamara 13, Németh Alexandra 9, Babos Luca 6, Lukács Júlia 6, Békés Boglárka 5, Mike Panna 5.

Galavics Edina (edző): „Ezen a mérkőzésen egy nagyon ügyes és erőszakos Pécs ellen játszottunk, nagyon sok hibát vétettünk, a védekezésben egy ütemmel sajnos szinte mindig lemaradtunk, a támadásainkat pedig a kapkodás jellemezte. Azon pillanatokban, amikor mi diktáltuk a játék ütemét, mindig meg tudtunk lépni kicsit ellenfelünktől. Gratulálok a kitartásukért lányaimnak!”

Soproni Darazsak2013. szeptember 8. vasárnap

9.00 Pécsi VSK Vadmacskák – Soproni Darazsak Akadémia 28 – 69
Legjobb dobók: Békés Boglárka 18, Füzi Virág 12, Karácsony Tamara 10, Babos Luca 9, Németh Alexandra 5, Csuka Kitti 5.

Galavics Edina (edző): „Köszönjük vendéglátóinknak, a PVSK Vadmacskáknak, hogy részt vehettünk ezen a tornán. Nagyban segítették ezzel felkészülésünket!”


Ákos, Péter nyugodjatok békében!

RIPÓriási veszteség érte a magyar női kosárlabda társadalmat! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tragikus buszbalesetben elhunyt az UNI GYŐR ügyvezetője, Tapodi Péter, és a vezetőedző, Fűzy Ákos. A gyászoló családok fájdalmában osztozva, Akadémiánk nevében őszinte részvétünket fejezzük ki. Nyugodjatok békében!


Ovikosár a Hunyadiban!

OvikosárA tavalyi évhez hasonlóan Akadémiánk és a Soproni Sportiskola idén is várja az ovisokat (fiúkat és lányokat is) a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola kis tornatermébe. A játékos jellegű kosaras foglalkozások keddenként 17.15 és 18.00 óra között lesznek Gadnai Vivien edző vezetésével. Várunk mindenki szeretettel!


Vendégünk a ’98-as válogatott

Juniorjaink pénteken és szombaton a magyar ’98-as válogatottal vívnak felkészülési mérkőzést az MKB Arénában. A pénteki találkozó 15.30, a szombati 10.30 órakor veszi kezdetét. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Megkezdtük a toborzókat!

hunyadi2013tob12A mai napon, a Soproni Sportiskolával közösen, megkezdtük a város általános iskoláiban a kosaras toborzóinkat, melyen az UNIQA EUROLEASING SOPRON és a SOPRONI KC felnőtt játékosai tartottak bemutatót. Elsőként a Hunyadiban jártunk.

Képes beszámoló


Kiwi a nemzeti színeknek szentelte a nyarát

u18f1Az idei nyarat a válogatott keretei között töltötte Akadémiánk fiatalja, Böröndy Vivien. Kiwi előbb az U20-as válogatott tagjaként járt az A csoportos Európa-bajnokságon, a törökországi Samsunban, majd saját korosztályához csatlakozva a miskolci B divíziós U18-as kontinensviadalon szerepelt. A fárasztó nyár után már le is telt az egy hét pihenője, és hétfő reggel bekapcsolódott a felnőtt csapat felkészülésébe. Kiwit kérdeztük az U18-as válogatottnál eltöltött időszakról.

– Az U20-as Európa-bajnokság után csatlakoztam a saját korosztályombeli U18-as lányokhoz. Az egész felkészülés Miskolcon zajlott, hiszen idén ott rendezték meg az EB-t. Teljes erőbedobással készültünk, erre a számunkra nagyon fontos eseményre. Voltak erőnléti futóedzések, egyéni képzések, és rendes csapatedzések egyaránt. A tréningeken kívül minden héten játszottunk egymás után két edzőmeccset más országok válogatottjaival is. Ilyenek voltak a szlovénok, ukránok, németek, osztrákok, horvátok, és a belgák is. Ezeken a meccseken nagyon jól szerepelt a csapat, szinte kiváló teljesítményt nyújtottunk. Én is mindent beleadtam, hogy segítsem a csapatot, bár szellemileg és fizikailag is éreztem már törökországi EB fáradalmait. Ám ezzel igyekeztem nem foglalkozni. A társaság mindkét csapatban kiváló volt, új barátságok kötődtek és régiek erősödtek! Napi szinten vált megszokottá a csapaton belüli viccelődés, tréfálkozás, de úgy gondolom, ez hozzá tartozik egy közösség életéhez 🙂

u18f4– Mit vártatok magatoktól az EB-n?

– Én, személy szerint (de a csapat többi tagja is) úgy mentem oda a csapathoz, hogy mást nem akarok meghallani, minthogy mi minimum 4-be kerülünk, ugyanis ott már bármi történhet! Ez az érzés egyre jobban erősödött bennem a sikeres edzőmeccsek és az edzéseken nyújtott teljesítményünk alapján. Égett bennünk a bizonyítási vágy és az akarat!

– Milyen stílus jellemezte a válogatottat?

– Csapatunk meglehetősen alacsony szerkezetű volt, sok mezőny posztú játékosból állt. Jellemző volt ránk a gyorsaság, kitűnő 1:2:1:1-es zóna press letámadással tudtuk megzavarni ellenfeleinket. Erényünk volt még a gyorsindítások sokasága, és küzdeni akarásunk.

u18f2– Sokan biztattak titeket Miskolcon. Hogyan hatott ez rátok?

– Nagyon sokat jelentett, hogy sok ember jött ki Nekünk szurkolni a meccseinkre. Nagy része miskolci szurkoló volt, de jöttek még edzők az ország minden szegletéből, ismerősök, rokonok, és persze a szüleink. Mindez plusz erőt adott. Hihetetlen hangulat volt a mérkőzéseken, jelen volt dobbal-dudával a miskolci felnőtt csapat Ultras csoportja is. Egyik meccsünkön szinte telt ház, a helyi sajtó szerint 3000 ember előtt léptünk pályára. Hihetetlen érzés volt! Körbenéztem, vert a szívem: ” Igen, ez a sok ember értünk van itt és szurkolnak, biztatnak minket! ” Remélem a jövőben lesz még lehetőségem ennyi ember előtt szerepelni, hisz felemelő, extra érzés.

– A biztató jelek ellenére csupán a nyolcadik helyen zártatok. Miben láttátok ennek okait?

– A négybe kerülés volt a tétje a bosnyákok elleni sorsdöntő mérkőzésnek. Sajnálatos módon, hosszabbításban kaptunk ki 1 ponttal. Ez a meccs sokat vett ki belőlünk és szerintem ez volt a meghatározó momentuma a csapat későbbi teljesítményének. Összetörtünk, szétestünk, mint csapat, nem tudtunk felállni a fájó vereséget követően. A későbbiekben nem is nyertünk több meccset. Nagyon csalódott és szomorú voltam, akár ezt az összecsapást meg is nyerhettük volna egy ponttal, és ha ez megtörténik, nagy lendületet kapunk és tuti érmet szerzünk, de sajna ez negatív irányba fordult!

u18f3– Hogy látod a magad játékát? Mi volt az erősséged, miben maradtál esetleg el, amin javítani kell?

– Az U20-as EB-ről visszatérve a megszokott iramot folytattam, igyekeztem a csapatot segíteni lendületemmel, betöréseimmel, és a blokkok utáni tempóimmal. Nagyon nagy akarat és bizonyítási vágy volt bennem, meg akartam nyerni az Európa-bajnokságot, bármi áron. Voltak néha rossz periódusaim, nem a legjobb döntésekkel, és kimaradt dobásokkal a fáradtság végett. Ilyenkor nagyon mérges voltam magamra, hogy hogyan csinálhatok ilyet, de próbáltam túllépni ezeken kissebb-nagyobb sikerrel, és a jóra koncentrálni.

– Mennyire volt fárasztó, hogy végigdolgoztad a nyarat? Ugyanakkor mennyi pluszt adott, hogy most sokat játszottál a szezon után?

– Nagyon fárasztó volt ez a nyár, de ez csak a javamra válik és egyáltalán nem bánom! Ha ez az ára, és így el tudom érni, hogy fejlődjek és játékban legyek, bármikor végigcsinálnám! A tornák után úgyis kaptam a klubtól egy hét pihenőt, ami elegendő a regenerálódásomhoz. Néha már úgy éreztem, hogy legyen végre edzés, nem bírok itthon ülni, bár azért jól is esett ez a kis szabadság! Fura volt, hogy nincsenek körülöttem a csapattársaim, és hogy nincs napi 2 edzés, arról a „sárga bogyóról” nem is beszélve! Úgy gondolom a következő szezont onnan tudom elkezdeni, ahol a nyarat befejeztem, ezzel a lelkesedéssel, küzdéssel, és mondhatni, magabiztossággal.

u18f5– Az idei évre mit vársz magadtól, mik a céljaid a klubnál?

– Elsősorban próbálok arra összpontosítani, hogy eleget tegyek az edzői utasításoknak, és szeretnék élni a lehetőséggel, amit év közben kapok! Mit várok még magamtól? Hogy eleget tegyek a maximalizmusomnak! Amit elvárok magamtól, sikerrel hajtsam végre, és mindenek előtt tudjak segíteni a csapatnak azzal a feladattal, amit éppen kapok!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek