Így működik egy csapat!

U12 Alsóház, A csoport

Kanizsai Kalózok – Soproni Darazsak Akadémia B 64-57
Pontszerzők: Horváth Dorka 11, Tarr Sára 10, Balogh Liza 10, Lajtai Lívia 8, Bella Málna 6, Horváth Kinga 4, Konkoly Nóra 3, Gyöngyösi Janka 2, Vörös Adél 1

Jók: Horváth Dorka , Tarr Sára , Balogh Liza, Lajtai Lívia, Bella Málna, Vörös Adél

Bencze Mária (edző): „Nagyon kemény, jó meccset játszottunk a kanizsai fiúkkal. Igazi csapatként működtünk a pályán. A védekezésünk extra jó volt!”

Soproni Darazsak Akadémia „B” – Kanizsai Vadmacskák 47-42
Pontdobók: Tarr Sára 10, Balogh Liza 9, Konkoly Nóra 9, Lajtai Lívia 6, Horváth Dorka 4, Vörös Adél 3, Horváth Kinga 2, Szűcs Zsóka 2, Steiner Luca 1, Bella Málna 1

Jók: A CSAPAT minden tagja!

Bencze Mária (edző): „Nagyon hasznos, jó mérkőzést játszottunk az idősebb, magasabb és fizikálisan sokkal erősebb kanizsai lányok ellen! Nagyon küzdöttek, akartak a lányaim, és meg is lett az eredménye! Nekünk nagyon értékes győzelmet söpörhettünk be. Gratulálok kiscsirkék!”


Nagy sebességgel repültek el ellenfeleik mellett

Leány Serdülő Regionális Bajnokság, Nyugati Régió, A csoport
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

Smafc-Nyme – Soproni Darazsak Akadémia „B” 9-121 (4-37, 2-38, 1-18, 2-28)
Pontszerzőink: Orbán 22, Gyulai 18, Gyurasits 16, Tóth 12, Patonay 10, Berki 10, Vámosi 10, Bidló 6, Dravecz 6, Golomán 6, Payrits 5

Klemencsics Nikolett (edző): „Jól játszottunk ezen a mérkőzésen. Örülök, hogy minden játékosomnak sok játék lehetőséget tudtam biztosítani.”

Szombathelyi SI – Soproni Darazsak Akadémia „B” 39-68 (8-12, 8-26, 10-16, 13-24)
Bokori 17, Gyulai 11, Tóth 8, Méhesi 8, Gyurasits 6, Berki 6, Orbán 4, Vámosi 2, Máthé 2, Dravecz 2, Golomán 2, Patonay –

Klemencsics Nikolett (edző): „A második negyedtől pörögtünk fel igazán a mérkőzésre, nagyon örülök a győzelemnek! Gratulálok a lányoknak és jobbulást kívánok Patonay Sárának.”


A szünet után elvesztették a koncentrációt

5. gyermek forduló U12

Körmendi Törpördögök – Soproni Darazsak Akadémia 61-56 (7-18, 23-23, 15-4, 16-11)
Legjobb dobóink: Békés 16, Horváth 8, Karácsony 8, Németh 7, Urszta 6

Soproni Darazsak Akadémia – OSE Oroszlánkölykök 62-63 (23-8, 7-16, /7-8/, 11-7, 14-24)
Legjobb dobóink: Karácsony 19, Urszta 10, Gottschling 10, Békés 7, Horváth 6

Galavics Edina (edző): „Két nagyon harcos mérkőzést játszottunk, meg kell tanulnunk, hogy a mérkőzés nem a félidőben ér véget, a koncentrációnak a 4. negyed végéig tartania kell. Lepattanó labdákban, és a büntető dobásokban kell a legtöbbet fejlődnünk! Gratulálok a két fiú csapatnak!”


Remekül teljesítettek Szegeden serdülőink!

Leány serdülő bajnokság, Főtábla első forduló, „B” csoport

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Szolnoki VSI 98-45 (27-13, 30-12, 30-10. 11-10)
Pontszerzőink: Makk 30, Balogh 19, Horváth 12, Szeli 10, Varga 8, Vincze 6, Bencze 5, Takács 4, Novák 2, Szóka 2

Czirják Szilvia (edző): „A hosszú utazás után könnyed játékkal hoztuk a kötelezőt, mindenki tudott élni a lehetőséggel.”

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A” 66-57 (11-16, 19-7, 20-18, 16-16)
Pontszerzőink: Szeli 26, Varga 21, Balogh 7, Makk 4, Vincze 3, Horváth 2, Bencze 2, Farkas 1

Czirják Szilvia (edző): „Nagyon harcos meccsen tudtunk nyerni. A kiváló egyéni teljesítmények segítettek minket a győzelemhez!”

Szeged KE „A” – Soproni Darazsak Akadémia „A” 63-78 (17-19, 10-28, 20-18, 16-13)
Pontszerzőink: Varga 27, Szeli 22, Vincze 8, Makk 8, Czukor 6, Bencze 4, Balogh 2, Horváth 1

Czirják Szilvia (edző): „Rendkívül taktikus játékkal sikerült nagy előnyt kiharcolnunk. A végére elfáradtunk, de összességében gratulálok a csapatomnak!”


Közzéppontban a védekezés

Nagykanizsa, Serdülő Regionális Bajnokság, 1.forduló

Gyakorló DSE Kaposvár – Soproni Darazsak Akadémia C 46-50
Dobók: Kollár Dorka 2, Inczédi Bori 4, Varga Sára 12, Gyurasits Martina 5, Bodnár Fanni 9/3, Rátkovics Viki 2, Schöll Petra 7, Gyöngyösi Fanni 6, Csiszér Klára 3
Veres Judit (edző): „Nagyon agresszív, határozott védekezésünknek köszönhetjük ezt a győzelmet. Remélem ezt a nagyon jó védőmunkát átmentjük a tini-fordulóra!”

Soproni Darazsak Akadémia C – Kanizsa DKK 39-93
Dobók: Kollár Dorka 4, Inczédi Bori 5, Varga Sára 5, Galavics Dorina 6, Gyurasits Martina 1, Bodnár Fanni 4, Rátkovics Viki 2, Gyöngyösi Fanni 2, Csiszér Klára 11

Veres Judit (edző): „Ezen a mérkőzésen kevés játékpercet kaptak azok a játékosok, akik az előző mérkőzésen sokat játszottak. Szeretném ezeket a serdülő-fordulókat arra használni, hogy mindenki kapjon elegendő lehetőséget a játékra. Van, aki él vele, van, aki nem…”


Gyermek Kupa, 6. forduló, Alsóház „A” CSOPORT

Helyszín: Thúry György SZKI, 8800 Nagykanizsa, Ady u. 29.

13:30 Kalózok – Soproni Darazsak Akadémia „B”
15:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Kanizsai Vadmacskák „A”
16:30 Kanizsai Vadmacskák „A” – Kalózok


Leány serdülő bajnokság, főtábla első forduló, „B” csoport

Időpont: 2014. február 22-23.
Helyszín: Szeged, Topolya sori csarnok

A torna programja

2014. február 22. (szombat)

11:00 Szeged KE „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”
12:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Szolnoki VSI
17:00 Szolnoki VSI – Szeged KE „A”
18:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”

2014. február 23. (vasárnap)

9:00 Kosárlabda Akadémia Pécs „A” – Szolnoki VSI
10:45 Szeged KE „A” – Soproni Darazsak Akadémia „A”


Leány Serdülő Bajnokság, Regionális bajnokság, A csoport

2014. február 23. (vasárnap)
Helyszín: Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

9:00 SMAFC-NYME – UNI GYŐR – SZÉCHENYI KA „B”
11:00 SZOMBATHELYI SI – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B”
13:00 UNI GYŐR – SZÉCHENYI KA „B” – SZOMBATHELYI SI


Leány Serdülő Bajnokság, Regionális Bajnokság, B csoport

Nyugat Régió

Időpont: 2014. február 22. (szombat)
Helyszín: Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc Gimnázium

10:00 KANIZSA DKK – ZALA VOLÁN TE
12:00 GYAKORLÓ DSE – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „C”
14:00 ZALA VOLÁN TE – GYAKORLÓ DSE
16:00 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „C” – KANIZSA DKK


Leány Serdülő Bajnokság, Regionális Bajnokság, 1. forduló, A csoport

2014. február 22.

NYUGAT RÉGIÓ

SMAFC-NYME – UNI GYŐR – SZÉCHENYI KA „B”
SZOMBATHELYI SI – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B”
SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B” – SMAFC-NYME
UNI GYŐR – SZÉCHENYI KA „B” – SZOMBATHELYI SI


Gyermek Kupa, 6. forduló, Felsőház „B” CSOPORT

Helyszín: Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, Oroszlány, Szent Borbála tér 2

11:00 OSE Oroszlánok – Körmendi Törpördögök
12:30 Körmendi Törpördögök – Soproni Darazsak Akadémia „A”
14:00 Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánok


Leány serdülő bajnokság, főtábla első forduló, „B” csoport

Időpont: 2014. február 22-23.
Helyszín: Szeged, Topolya sori csarnok

A torna programja

2014. február 22. (szombat)

11:00 Szeged KE „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”
12:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Szolnoki VSI
17:00 Szolnoki VSI – Szeged KE „A”
18:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”

2014. február 23. (vasárnap)

9:00 Kosárlabda Akadémia Pécs „A” – Szolnoki VSI
10:45 Szeged KE „A” – Soproni Darazsak Akadémia „A”


Leány Serdülő Bajnokság, Regionális Bajnokság, 1. forduló, B csoport

1. forduló (2014. február 22.)

KANIZSA KK – ZALA VOLÁN TE
GYAKORLÓ DSE – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „C”
SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „C” – KANIZSA KK
ZALA VOLÁN TE – GYAKORLÓ DSE


A szívük (is) vitte őket előre

Kadett Kiemelt Bajnokság, Felsőház, 3. forduló

Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti Kosárlabda Akadémia 70-65 (21-24, 14-15, 17-17, 18-9)
Pontszerzőink: Czukor D. 24/6, Perl Zs. 12, Szeli K. 11, Liska N. 8, Czirják A. 2, Bella B. 2, Pánczél B. 2, Kovács C. 2, Varga K. 1

Kellerné Seres Éva (edző): „Büszke vagyok kis csapatomra, bár csak a 28. percben jöttünk rá arra, hogy van szívünk, tudunk harcolni… és nyerni!”


Kadett Kiemelt Bajnokság, Felsőház, 3. forduló

2014. február 21., péntek 15.30
Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA


Amit lehetett, azt megtették

U18 Keresztjáték, Baja, 1. mérkőzés

BAJA – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 66-60 (21-15, 12-15, 21-15, 12-15)
PONTDOBÓINK: BÖRÖNDY V. 24, BÖRÖNDY D. 14, BELLA B. 2, ALDAZABAL 7, KOCSIS 6, BAKÓ 4, PERL 3, FEIGL, PÁNCZÉL

HORVÁTH JÓZSEF (edző): „Nem nagyon tudnék olyat mondani, amivel valakit nem bántanék meg, remélem egyszer majd meg tudjuk beszélni ezt az évet…. A mai mérkőzésről csak annyit, hogy reméljük a sérülés, vagy betegség miatt otthon maradók (Weninger, Kuttor, Karácsony, Fekete, Bellér) lélekben kicsit szorítottak értünk… Az itt lévők próbáltak küzdeni, néhányan betegen is, így sikerült elkerülni a nagyobb arányú vereséget a rendkívül szimpatikusan küzdő, és jól játszó bajai csapattal szemben!”


Nem sok babér termett számunkra Nagykanizsán

Országos Tini Kupa 5. forduló Nagykanizsa

Soproni Darazsak Akadémia „B”- Nagykanizsa 31-120
Pontszerzők: Tóth Viki 2, Arthoffer Noémi 5, Major Viki 1, Köcski Tamara 18, Horváth Szonja 5

Rétfalvi Edina (edző): „Nem voltunk egy súlycsoportban, rendkívül agresszív ellenfelünkkel!”

Soproni Darazsak Akadémia „B”- Kaposvár 52-85
Pontszerzők: Arthoffer Noémi 16, Szarvas Dorina 1, Major Viktória 4, Köcski Tamara 25, Horváth Szonja 4

Rétfalvi Edina (edző): „Egy félidőn keresztül tudtuk csak tartani a kaposvári csapattal a „lépést”.”


A korkülönbség döntött

U11 kenguru 5. forduló C csoport

GYKC Hangyák – Szorgos Méhek 43-28 ( 10-4, 13-6, /2-7/, 7-6, 11-5 )

Pontdobók: Berki Georgina 7, Pfeiffer Virág 6, Németh Boglárka 4, Markó Kornélia 3, Deák Kíra 2, Kovács Barbara 1, Orbán Nikoletta 1, Steiner Luca 1, Németh Gerda 1, Gottschling Helga 1, Lehotai Lilien 1, Abdai Réka –

Szorgos Méhek – GYKC Vizslák 23-29 ( 6-11, 4-2, /6-1/, 2-5, 5-10)
Pontdobók: Steiner Luca 7, Németh Boglárka 6, Kovács Barbara 2, Berki Georgina 2, Gottschling Helga 2, Orbán Nikolett 1, Pfeiffer Virág 1, Markó Kornélia 1, Lehotai Lilien 1, Deák Kíra -, Németh Gerda -, Abdai Réka –

Galavics Edina (edző): „Mindkét mérkőzésen szépen tartottuk magunkat, a nálunk idősebb fiúk ellen. A félidei büntetőket pedig nagyon szépen dobtuk.”


Leány Serdülő Bajnokság, Regionális bajnokság, A csoport

Nyugat Régió

A csoport

2014. február 19. (szerda)
Helyszín: Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

16:00 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B” – SMAFC-NYME


Javítottak az első után

Tini V.forduló Budapest

Soproni Darazsak/A – Török Flóris- Törekvés SE 53-68
Dobók: Kollár Dorka 2 ,Inczédi Bori 3, Varga Sára 18/3 , Galavics Dorina 3, Gyurasits Martina 6, Bodnár Fanni 15, Csiszér Klára 4

Veres Judit (edző): „Ezen a napon ez volt a realitás… „

PVSK – Soproni Darazsak/A 57 – 89
Dobók: Kollár Dorka 2, Inczédi Bori 7, Varga Sára 23, Galavics Dorina 8, Gyurasits Martina 5, Bodnár Fanni 20, Schöll Petra 7, Gyöngyösi Fanni 5, Csiszér Klára 8, Karácsony Tamara 4

Veres Judit (edző): „Gratulálok a csapatnak ehhez a játékhoz, nagyon fontos meccs volt ez, nem volt könnyű így játszani az előző mérkőzés árnyékában!”


A jó védekezés adta meg az alapot

U11, 5. forduló, Oroszlány

Csípős Darazsak – OSE Szimbák 60-52
Pontdobók: Tarr Sára 14, Balogh Liza 14, Konkoly Nóra 13, Horváth Dorka 6, Gyöngyösi Janka 5, Lajtai Lívia 4, Horváth Kinga 2, Makk Dóra 2, Vörös Adél 1

Jók: Tarr Sára, Balogh Liza, Konkoly Nóra, Horváth Kinga, Bella Málna

Bencze Mária (edző): „Nagyon ügyes, jó játékkal, szinte könnyedén tudtuk legyőzni az oroszlányi fiúkat! Gratulálok lányaimnak! A jó védekezésből lesz a jó támadás!”

Soproni Sasok – Csípős Darazsak 61-45
Pontdobók: Lajtai Lívia 11, Konkoly Nóra 8, Balogh Liza 8, Horváth Dorka 7, Tarr Sára 6, Gyöngyösi Janka 2, Makk Sára 2, Horváth Kinga 1

Jók: Balogh Liza, Tarr Sára, Bella Málna, Lajtai Lívia

Bencze Mária (edző): „Gratulálok a soproni fiúknak a győzelemhez! Örülök, hogy a negyedik negyedig 10 ponton tudtuk tartani a különbséget. Nagy öröm, hogy még mindig nem estünk le egyszer sem a B csoportba, ahol viszont már mindkét fiúcsapat megfordult! Gratulálok a lányaimnak!”


Túlléptek a fáradtságon

Kadett Kiemelt Bajnokság, felsőház, 2. forduló

Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 53-66 (18-19, 15-10, 9-15, 11-22)
Pontszerzőink: Weninger V. 29/6, Bakó P. 6, Perl Zs. 6, Szeli K. 6, Czukor D. 6, Kocsis F. 4, Böröndy D. 4, Liska N. 3, Varga K. 2

Kellerné Seres Éva (edző): „Fásultan, fáradtan kezdtük a mérkőzést. A második félidőben tudtunk változtatni, kijöttünk a gödörből és helyenként jó játékot produkálva nyertük meg ezt a nehéz mérkőzést.”


U11, 5. forduló

A csoport

02.15. szombat Oroszlány Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok (OSE)

10.00 Csípős Darazsak – OSE Simbák
11.00 OSE Simbák – Soproni Sasok
12.00 Soproni Sasok – Csípős Darazsak

C csoport

02.15. szombat Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

09.00 GYKC Vizslák – GYKC Hangyák
10.00 GYKC Hangyák – Szorgos Méhek
11.00 Szorgos Méhek – GYKC Vizslák


Kadett Kiemelt Bajnokság, Felsőház, 2. forduló

2014. február 15., szombat 16.00
Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia


Leány tini bajnokság, 5. forduló, Nagykanizsa

H csoport

Helyszín: Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc Gimnázium
Időpont: 2014. február 15.

11:00 Kanizsa DKK „A” – Soproni Darazsak Akadémia „B”
14:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Mágusok Egyesület
17:00 Mágusok Egyesület – Kanizsa DKK „A”


Leány tini bajnokság, 5. forduló, Budapest

D csoport

Helyszín: Budapest, Török Flóris Ált. Isk.
Időpont: 2014. február 15.

11:00 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Török Flóris – Törekvés SE
13:00 PVSK – Soproni Darazsak Akadémia „A”


„A jó játékosnak van szerencséje!”

Országos Gyermek Bajnokság, A csoport, Nagykanizsa

Soproni Darazsak Akadémia B – Harcos Sólymok 50-50 (félidei büntetőkkel nyertünk: 4-3)
Pontszerzők: Konkoly Nóra 13, Balogh Liza 10, Makk Sára 7, Tarr Sára 6, Bella Málna 5, Horváth Kinga 3, Lajtai Lívia 3, Steiner Luca 2, Vörös Adél 1

Jók: Konkoly Nóra, Makk Sára, Balogh Liza, Tarr Sára

Bencze Mária (edző): Nagyon jó meccset játszottunk a velünk egykorú szombathelyi fiúk ellen! Végre bátran mertünk egy-egyezni, egész jó százalékkal voltak befejezéseink is! Az, hogy megint félidei büntetőkkel nyertünk meccset, hát szerencsénk volt! De, hogy nevelőedzőm, Hersits Laci bácsi szavaival éljek, a jó játékosnak van szerencséje! Gratulálok lányaimnak!

Kanizsai Kalózok – Soproni Darazsak Akadémia B 69-51
Pontszerzőink: Tarr Sára 20, Balogh Liza 7, Makk Sára 6, Lajtai Lívia 6, Horváth Kinga 3, Szűcs Zsóka 3, Konkoly Nóra 2, Bella Málna 2, Vörös Adél 1, Gyöngyösi Janka 1

Jók: Tarr Sára, Makk Sára, Balogh Liza

Bencze Mária (edző): „Edzőmeccsnek” egész jó volt ez a mérkőzés. Nagyon örültem, hogy a két Sárám ügyesen játszott. Végre a kis 2004-es Sacikám is meg merte csinálni azokat a dolgokat, amik benne vannak! A félidőig partiban voltunk a fiúkkal (30-30), aztán fejben kicsit összezuhantunk. Ez eredményezte ezt a különbséget.


Mindenki kivette a részét a győzelemből

Kadett Kiemelt Bajnokság, Felsőház, 1. forduló

MTK Budapest – Soproni Darazsak Akadémia 66-84 (16-28, 19-16, 13-23, 18-17)
Pontszerzőink: Böröndy D. 16/3, Czukor D. 13, Weninger V. 10, Bakó P. 10, Kocsis F. 9, Liska 7, Szeli D. 7, Czirják A. 4, Perl Zs. 4, Pánczél B. 2, Horváth B. 2

Kellerné Seres Éva (edző): „Hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Sok a sérültünk és a betegünk, de azok, akik ma pályára léptek, mind hozzátettek játékukkal, a nagy arányú győzelem eléréséhez.”


Minden a tervek szerint alakult

OJB Rájátszás, Fehér csoport

Soproni Darazsak Akadémia – Szolnoki MÁV SE 62-42 (20-4, 12-13, 11-13, 19-12)
Pontszerzőink: Böröndy V. 24, Böröndy D. 10/6, Kocsis F. 7, Aldazabal 6, Bella B. 5, Bakó P. 4, Fekete B. 2, Bellér A. 2, Horváth B. 2

Horváth József (edző): „Jó hangulatú mérkőzésen helyenként jó játékkal sikerült legyőznünk a szolnoki csapatot. További sok sikert ellenfelünknek a rájátszásra, remélem a döntő nyolc csapata között találkozunk, mert ez azt jelentené, hogy mi is ott vagyunk!”


Kadett Kiemelt Bajnokság, Felsőház, 1. forduló

2014. február 9., vasárnap 12.30
MTK Budapest – Soproni Darazsak Akadémia


OJB rájátszás, Fehér csoport

Helyszín: Sopron, MKB Aréna

13.30 Soproni Darazsak Akadémia – Szolnoki MÁV SE


Veretlenül jöttek haza Törökországból

Január 28. és február 2. között a Török Kosárlabda Szövetség meghívására egy négycsapatos tornán vett részt U16-os leány válogatottunk. A keretnek tagja volt két fiatalunk, Czukor Dalma és Szeli Dorina, akikről pozitív visszajelzés érkezett a nemzeti csapat szakmai stábjától.

A Magyar Gergely vezette válogatottunk jó teljesítménnyel, veretlenül végzett az élen, mely biztató a nyári feladatok előtt.

EREDMÉNYEK

Szerbia – Svédország 60-56
Magyarország – Törökország 80-50 (Czukor Dalma 10 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz; Szeli Dorina 1 pont, 3 lepattanó, 2 gólpassz)
Magyarország – Szerbia 68-53 (Czukor Dalma 10 pont , 8 lepattanó, 3 gólpassz; Szeli Dorina 3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz)
Törökország – Svédország 84-70
Magyarország – Svédország 66-34 (Szeli Dorina 3 pont, 6 lepattanó; Czukor Dalma 2 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz)
Törökország – Szerbia 67-81

A torna végeredménye

1. Magyarország 6 pont
2. Szerbia 5
3. Törökország 4
4. Svédország 3


Nem tértek haza győzelem nélkül Nagykőrösről

Serdülő Bajnokság főtábla selejtező, Nagykőrős, 2014. február 1-2.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia „B” 100-38 (24-9, 21-11,38-8, 17-10)
Pontszerzők: Gyulai 20, Méhesi 8, Németh 6, Orbán 2, Bidló 1, Payrits 1, Tóth, Gyurasits -, Dravecz , Vámosi –

Klemencsics Nikolett (edző): „Sajnos ezen a meccsen nem voltunk egy súlycsoportban ellenfelünkkel.”

Fehérvár KC – Soproni Darazsak Akadémia „B” 70-56 (22-7, 10-18, 16-14, 22-17)
Pontszerzők: Vámosi 16, Gyulai 16, Németh 8, Méhesi 4, Tóth 4, Gyurasits 3, Orbán 3, Payrits 2, Bidló -, Dravecz –

Klemencsics Nikolett (edző): „Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, és így a továbbiakban csak futottunk az eredmény után.”

Soproni Darazsak Akadémia „B” – Pityke KSE 75-67 (12-20, 17-8, 21-16, 25-21)
Pontszerzők: Gyulai 28, Vámosi 14, Németh 12, Orbán 6, Bidló 4, Tóth 3, Gyurasits 3, Méhesi 3, Dravecz 2, Payrits –

Klemencsics Nikolett (edző): „Nagyon örülök, hogy sikerült felszívnunk magunkat erre a mérkőzésre. Örülök a győzelemnek és köszönöm a lányoknak a küzdést!”


A felsőházzal folytatódik a Kadett Kiemelt Bajnokság

Február 9-én, vasárnap, a fővárosban, az MTK Budapest vendégeként kezdi meg a Felsőház küzdelmeit Kadett csapatunk.

Csapatunk menetrendje

2014. február 9., vasárnap 12.30 MTK Budapest – Soproni Darazsak Akadémia
2014. február 15., szombat 16.00 CSATA DSE – Soproni Darazsak Akadémia
2014. február 21., péntek 15.30 Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA
2014. március 2., vasárnap 15.15 Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia
2014. március 9., vasárnap 13.00 Soproni Darazsak Akadémia – MTK Budapest
2014. március 14., péntek 15.15 Soproni Darazsak Akadémia – CSATA DSE
2014. április 5., szombat 15.00 Kecskeméti KA – Soproni Darazsak Akadémia
2014. április 13., vasárnap 11.30 Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia


Betegségek hátráltatták serdülőinket

2014.02.01-02., Serdülő Selejtező, B csoport, Kecskemét

Soproni Darazsak Akadémia – Török Flóris Törekvés SE 69-60 (20-18, 15-13, 19-14, 15-15)
Pontszerzőink: Szeli K. 26, Balogh 14, Varga 10, Horváth 12, Vincze 3, Novák 2, Bokori 1

Czirják Szilvia (edző): A sok hiányzó és a gyenge teljesítmények ellenére behúztuk a mérkőzést. Ez az egyetlen pozitívum.

Soproni Darazsak Akadémia – Szegedi KE „A” 46-58 (8-22, 20-14, 11-7, 7-15)
Pontszerzőink: Balogh 13, Szeli K. 9, Vincze 7, Novák 5, Horváth 3, Bokori 2, Berki 2, Takács 2, Farkas 2, Varga 1

Czirják Szilvia (edző): Az első negyedben túl nagy előnyt adtunk a kimondottan jó szerkezetű Szegednek. A második ötös extra játékával visszajöttünk a meccsbe. A negyedik negyed elejére egy pontra zárkóztunk fel, de sajnos addigra elfáradtunk.

Kecskeméti KA – Soproni Darazsak Akadémia 58-53 (13-15, 9-11, 20-13, 16-14)
Pontszerzőink: Varga 12, Szeli K. 10, Balogh 9, Vincze 8, Farkas 8, Horváth 4, Novák 2

Czirják Szilvia (edző): Nagyon jó első félidőt játszottunk, de sajnos a szünet után nem hagytak minket nyerni.


FELSŐHÁZ – Gyermek Kupa 5. forduló

B csoport

Helyszín: Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, Oroszlány, Szent Borbála tér 2.

11:00 OSE Oroszlánok – Körmendi Törpördögök
12:30 Körmendi Törpördögök – Soproni Darazsak Akadémia „A”
14:00 Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánok


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek