Menetből is elérték a céljukat

December 20., serdülő 4. forduló, Győr

Uni Győr – Soproni Darazsak Akadémia „B” 114-44 (37-11,14-17,38-9,24-7)
Dobók: Schöll 12, Bodnár 9, Nagy 6, Inczédi 5, Gyurasits 4, Kollár 2, Rátkovits 2, Major 2, Palkovits 2, Lukács -, Balogh -, Csiszár-

Klemencsics Nikolett (edző): „Az első félidőben viszonylag jól tartottuk magunkat, aztán a másodikba szétestünk, így nagy arányú vereséget szenvedtük a győri csapat ellen.”

Soproni Darazsak Akadémia „B” – Százhalombatta 82-64 (34-6,19-23,12-15,17-20)
Dobók: Bodnár 20, Schöll 19, Inczédi 15, Rátkovits 7, Nagy 5, Lukács 4, Balogh 4, Palkovits 4, Kollár 2, Gyurasits 2, Csiszár -, Major –

Klemencsics Nikolett (edző): „Álomszerűen kezdtük a mérkőzést, ami az első negyedben sikerült az a következő háromban nem. Azt gondolom elfáradtak a lányok, hisz itt is (ugyanúgy mint az eddigi összes fordulóban…) szünet nélkül játszottuk a mérkőzéseinket. Ettől függetlenül gratulálok a lányoknak, a célt teljesítették!”


Mosolyogva mehettek Karácsonyozni

December 21., serdülő 4.forduló, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Kosárlabda Akadémia Pécs 105-47
Dobók: Orbán Brigi 4, Bokori Dóri 2, Varga Sára 4, Horváth Luca 10, Novák Betti 8, Berki Viki 6, Gyöngyösi Fanni 2, Makk Dóri 18, Balogh Julcsi 15, Farkas Laura 36

Vasas Akadémia/B – Soproni Darazsak Akadémia 37-85
Dobók: Orbán Brigi 6, Bokori Dóri 4, Gyurasits Fanni 6, Varga Sára 4, Horváth Luca 10, Novák Betti 4, Berki Viki 10, Gyöngyösi Fanni 2, Makk Dóri 14, Balogh Julcsi 8, Farkas Laura 17

Veres Judit (edző): „Kicsit akadozva indult a Pécs elleni találkozó, érezhető volt, hogy a héten többen betegeskedtek, de a második negyedtől már beindult a kosárlabda és innentől nem volt kérdés a nagy arányú győzelem.
A Vasas ellen az első pillanattól kezdve nagyon jól védekezve, jó ritmusban támadva, magabiztosan nyertük meg a találkozót. Gratulálok az egész csapatnak!
Ezúton is kívánunk mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt!”


Békés Karácsonyt! Boldog Új Évet!

sdxmassAkadémiánk játékosai, edzői, munkatársai nevében ezúton is boldog, békés ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!


Elsöprő siker a Balkán Kupán

99esvalogatott399-es válogatottunk december 17. és 19. között Romániában szerepelt egy nemzetközi tornán. Fiataljaink nagyon magabiztosan, veretlenül nyerték meg a bukaresti Balkán Kupát. A nemzeti együttest erősítette Akadémiánk három tehetsége, Czukor Dalma, Varga Kamilla és Szeli Kitti.

Eredmények

99esvalogatott1MAGYARORSZÁG – BULGÁRIA 76-29 (20-13, 18-7, 18-3, 20-6)
MAGYARORSZÁG: Pusztai 6, Lelik, Gereben 14, Mérész 8, Soós 10 Cs.: Czukor 11, Karagits 9, Szeli 7, Juhász 7, Boros 4, Foitl, Varga –

ROMÁNIA B – MAGYARORSZÁG 40-83 (6-26, 16-16, 6-28, 12-13)
MAGYARORSZÁG: Boros 9/3, Pusztai 6, Czukor 4, Juhász 14, Mérész 5 Cs.: Lelik 17/6, Foitl 13, Varga 7/3, Karagits 3, Jáhni 3, Soós 2, Szeli –

ROMÁNIA A – MAGYARORSZÁG 41-72 (8-23, 11-14, 6-21, 16-14)
MAGYARORSZÁG: Czukor 4, Lelik 8, Gereben 15, Szeli 5, Soós 5 Cs.: Boros 9, Mérész 7, Varga 5/3, Juhász 5, Foitl 5, Karagits 4, Jáhni –


Két győzelmet tettek le a fa alá

U11 3. forduló, E csoport, Tatabánya

Szorgos Méhek – Tatabányai KC 52-18 (11-2, 4-2 (5-2) 17-8, 15-4)
Pontszerzőink: Kókai P. 15, Osztódi R. 10, Rad S. 8, Kánitsch B. 7, Fehér Zs. 3, Vasi H. 3, Plájer J. 2, Markó K. 2, Bognár D. 1, Fonnyadt D. 1, Szabó H. –

Tatai Hangyácskák – Szorgos Méhek 19-32 (6-6, 0-2 (5-5), 6-6, 2-13)
Pontszerzőink: Kókai P. 12, Rad S. 7, Kánitsch B. 3, Fehér Zs. 3, Vasi H. 2, Fonnyadt D. 2, Bognár D. 1, Markó K. 1, Osztódi R. 1, Szabó H. –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „A korai kelés és hosszú utazás után kellett egy félidő, hogy bemelegedjünk, de utána már könnyedén szereztük pontjainkat. A magabiztos siker plusz erőt és önbizalmat adott a lányoknak a tatabányai fiúk elleni mérkőzésre. Örülök, hogy a csajszik megvalósították, amit kértem tőlük, megértették és kijavították a hibákat, és erővel is végig bírták a harcosan küzdő fiúk ellen. Gratulálok! Köszönöm azoknak is az őszi-téli munkáját, akik ma nem voltak itt velünk és külön köszönet Pados Noel edzőkollégámnak! A téli szünetben jöhet a megérdemelt pihenés, aztán januártól folytatjuk a munkát. Békés Karácsonyt, Boldog Új Esztendőt kívánok mindeniknek!”


Serdülő, 4. forduló

B csoport

Helyszín: Sopron, MKB Aréna Kisterem
Időpont: 2014. december 21. (vasárnap)

11:00 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”
14:00 Kosárlabda Akadémia Pécs „A” – Vasas Akadémia „B”
17:00 Vasas Akadémia „B” – Soproni Darazsak Akadémia „A”


U11, 3. forduló

E csoport, 12.21. vasárnap Tatabánya Éltes Mátyás Ált Isk. (TKC)

09.00 Tatabányai KC-Tatai Hangyácskák
10.00 Szorgos Méhek-Tatabányai KC
11.00 Tatai Hangyácskák-Szorgos Méhek


Serdülő, 4. forduló, Győr

E csoport

Helyszín: Győr, Egyetemi Sportcsarnok
Időpont: 2014. december 20. (szombat)

12:00 Széchenyi KA „A” – Soproni Darazsak Akadémia „B”
14:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Százhalombattai KSE
16:00 Százhalombattai KSE – Széchenyi KA „A”


U11, 3. forduló

A csoport, 12.21. vasárnap Oroszlány Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok (OSE)

10.00 Soproni Bivalyok-OSE Simbák
11.00 Csípős Darazsak-Soproni Bivalyok
12.00 OSE Simbák-Csípős Darazsak


Megszórták magukat Bécsben

Az Osztrák-Szlovák Női Kosárlabda Liga (ASWBL) legutóbbi játéknapjain fiataljaink Bécsben vendégeskedtek.

FLYING FOXES POST WIEN – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 95-41
Pontszerzőink: BÖRÖNDY D. 7, WENINGER 9, KUTTOR 11, ALDAZABAL 7, KOCSIS- , BAKÓ 2, PÁNCZÉL 2, KARÁCSONY 3, FEKETE –

BC VIENNA 87 – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 57-74
Pontszerzőink: BÖRÖNDY 15, WENINGER 21, KOCSIS 10, BAKÓ 5, ALDAZABAL 8, PERL -, CZIRJÁK 2, BELLA -, SZELI 12, KARÁCSONY 1

HORVÁTH J.: Két ádventi kirándulásunk Bécsben felemásra sikeredett! A legjobb osztrák csapat ellen a sok ismerős láttán, akár jól is érezhettük volna magunkat, ha nem lettek volna kellemetlen perceink a pályán. A második találkozón azonban már sokkal jobb hangulatban telt az idő. Különösen centereink három-pontos dobásainál. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen az utolsó négy találkozóból háromszor nyertünk, úgy, hogy talán a négy legjobb osztrák csapattal mérkőztünk!


Feszített menetben kadettjeink

A Kadett Kiemelt Bajnokságban hétről hétre kemény mérkőzések várnak fiataljainkra. Czirják Szilvia vezetőedző értékelte az elmúlt fordulókat.

Czirják Szilvia (edző):
„Sorozatunkat a Győr ellen kezdtük idegenben. A hideg terem miatt lassan kerültünk üzemi hőfokra, de aztán átrohantunk rajtuk. Szerencsére mindenki tudott élni a játéklehetőséggel, méghozzá kiválóan! A soron következő ellenfelünk a bravúr győzelmeket arató Százhalombatta volt. Nem volt könnyű áttörni a „beton”védelmüket, nagyon behúzódtak. Végül ezen a meccsen is a labdaszerzéseinknek, gyors támadásainknak köszönhettük a nagyarányú győzelmet. December 5-én ahhoz a Szekszárdhoz látogattunk, aki október elején megtréfált minket hazai pályán. Nagyon készültünk, többféle variációval lendültünk neki a találkozónak. Szerencsére több extra egyéni teljesítmény volt nálunk, így esélye sem volt a szimpatikus hazaiaknak. December 9-én este Fehérvárra mentünk, akik majdnem meglepték a listavezető Pécset. Nagyon figyeltünk, óriási lelkesedéssel vetődtünk minden labdáért. Több játékosunknak „sült” a keze, így behúztuk a 4. győzelmünket is! Végül következhetett az a Pécs, akitől novemberben csúnyán kikaptunk. Szerettünk volna visszavágni nekik, így még hatékonyabban készültünk fel. Meg is lett az eredménye, mert nem tudta tartani velünk a lépést sokáig a hihetetlenül jó szerkezetű Rátgéber Akadémia. Dalma vezérként húzta a csapat szekerét, de mellette centereink is komoly teljesítménnyel rukkoltak elő. Bebe kiválóan megtalálta a helyét az egyes poszton, így a betegeskedő Kamillának nem kellett annyit pályán lennie. Nagyon megérdemelte a csapat ezt a győzelmet, mert rengeteget edzett az elmúlt időszakban, és nagyon becsülettel! Ezúton kívánunk minden Darazsasnak boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet! Hajrá Darazsak!!!:)”

Eredmények

Kosárlabda Akadémia Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 73-57 (13-11, 15-19, 24-18, 21-9)
Pontszerzőink: Szeli D. 18, Perl Zs. 11/3, Czukor D. 11, Szeli K. 7, Fekete B. 6, Varga K. 2, Liska N. 2

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 40-84 (3-14, 12-24, 9-27, 16-19)

Soproni Darazsak Akadémia – Százhalombattai KSE 61-39 (12-10, 15-8, 20-11, 14-10)
Pontszerzőink: Czukor D. 20, Varga K. 8, Szeli D. 8, Szeli K. 7, Fekete B. 6, Liska N. 6, Czirják A. 4, Perl Zs. 2

Atomerőmű KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia 26-82 (11-15, 7-24, 8-20, 0-23)

Dávid Kornél KA – Soproni Darazsak Akadémia 45-87 (16-17, 7-23, 10-23, 12-24)
Pontszerzőink: Liska N. 13, Szeli K. 11, Vincze V. 10, Czirják A. 10, Szeli D. 9, Fekete B. 8, Perl Zs. 6, Bella B. 6, Czukor D. 6, Pánczél B. 4, Gergácz N. 4

Soproni Darazsak Akadémia – Kosárlabda Akadémia Pécs 72-34 (20-15, 39-23, 55-30, 72-34)
Pontszerzőink: Czukor D. 18/3, Szeli D. 14, Szeli K. 12, Varga K. 8, Fekete B. 8, Czirják A. 7, Vincze V. 2, Bella B. 2, Perl Zs. 1


Kihozták a maximumot a sűrű programból

Tini, 3. forduló

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Török Flóris-Törekvés SE „A” 82-70
Dobók: Farkas Fanni 5, Karácsony Tamara 29, Urszta Sztella 8, Szanati Virág 7, Németh Alexandra 2, Békés Boglárka 27, Gottschling Petra 4, Úr Boglárka 2, Csuka Kitti 2

Veres Judit (edző): „Nagyon értékes győzelmet arattunk, végig fej-fej mellett ment a két csapat, a negyedik negyed közepén dőlt el a mérkőzés. Karácsony Tami és Békés Bogica fantasztikus teljesítményt nyújtott!”

Atomerőmű Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia „A” 75-57

Dobók: Farkas Fanni 1, Karácsony Tamara 20, Urszta Sztella 4, Szanati Virág 2, Tóth Petra 2, Békés Boglárka 28

Veres Judit (edző): „Az előző mérkőzésen nagy energiákat mozgósítottunk, ez meg is látszott a Szekszárd ellen. Szinte papírforma volt a vereség, nem lehet egymás után két ilyen meccset játszani! A 18 pontos vereség ellenére úgy gondolom, pihenten tudunk a Szekszárd ellen is egy egál meccset játszani, amiből bármi lehet… Nagyon örülök, hogy Tamara és Bogica ismét megmutatta, hogy ennek a korosztálynak kiemelkedő egyéniségei!”


Küzdöttek! Ennél többet most nem tehettek

2014.12.13. Tini 3. forduló, Budapest

Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia „C” 90-26

Pontdobók: Balogh Liza 9, Lajtai Lívia 7, Vörös Adél 4, Bella Málna 3, Horváth Kinga 2, Horváth Dorka 1

Jók: Balogh Liza, Lajtai Lívia, Bella Málna, Vörös Adél

Bencze Mária (edző): „Köszönöm ennek a 11 gyereknek, akik pályára léptek, hogy teljes mértékben odarakták magukat ezen a számunkra teljes mértékben kilátástalan mérkőzésen. Nálam küzdésből, akaraterőből, jelesre vizsgáztatok – egy évvel fiatalabban – a tavalyi bajnokcsapat ellen! Büszke vagyok rátok! Köszönöm Wéber Kriszti edzőkolléganőmnek a sportszerűségét!”

Soproni Darazsak Akadémia „C” – Széchenyi KA 17-73
Pontdobók: Lajtai Lívia 6, Hipságh Alexandra 4, Balogh Liza 3, Bella Málna 2, Horváth Kinga 2

Jók: Lajtai Lívia, Hipságh Alexandra, Balogh Liza, Bella Málna

Bencze Mária (edző): „Egymás után játszottuk a két mérkőzést, sajnos a fáradtság már rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. A lényeg, hogy túl vagyunk ezeken a mérkőzéseken! Le a kalappal a lányaim előtt!”


Tini, 3. forduló

Helyszín: Budapest, Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk.
Időpont: 2014. december 14. (vasárnap)

10:00 Tatabányai KC – KKS
12:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Tatabányai KC
14:00 KKS – Soproni Darazsak Akadémia „B”

B csoport

Helyszín: Budapest, Török Flóris – Ált. Isk.
Időpont: 2014. december 14. (vasárnap)

11:00 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Török Flóris – Törekvés SE „A”
13:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia „A”
15:00 Török Flóris – Törekvés SE „A” – Atomerőmű KSC Szekszárd


Tini, 3. forduló

Helyszín: Budapest, Csata Csarnok
Időpont: 2014. december 13. (szombat)

14:00 Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia „C”
15:45 Soproni Darazsak Akadémia „C” – Széchenyi KA
17:30 Széchenyi KA – Csata DSE


Tini, 3. forduló

Nemzeti Leány Tini Bajnokság, harmadik forduló

Helyszín: Budapest, Csata Csarnok
Időpont: 2014. december 13. (szombat)

14:00 Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia „C”
15:45 Soproni Darazsak Akadémia „C” – Széchenyi KA
17:30 Széchenyi KA – Csata DSE


Remek győzelemmel kezdtük a rájátszást

Junior Bajnokság Rájátszás, Piros Csoport

Soproni Darazsak Akadémia – UNI Győr-Széchenyi KA 80-55 (24-21, 16-12, 18-13, 22-9)
Pontszerzőink: Kuttor E. 36, Böröndy D. 17, Weninger V. 10/6, Kocsis F. 9, Bakó P. 4, Czukor D. 2, Szeli D. 2

Horváth József (edző): „Az első félidőben akadozott a játékunk, de a folytatásban uraltuk a mérkőzést. A szép megmozdulások mellett ugyan akadtak hibák, de ne felejtsük, az egyik legerősebb játékosállományú Győrt sikerült magabiztosan legyőznünk!”


Így kell a magasabbak fölé nőni!

U12/B csapat, Gyerek 3.forduló, 2014.12.06. Szombathely

Soproni Darazsak Akadémia B – Kanizsai Vadmacskák B 120–11 (29-3, 30-0, /7-2/, 36-4, 18-2)
Legjobb dobók: Pfeiffer 26, Németh 21, Berki 17, Rad 9, Kovács 8, Gottschling 8, Orbán 8, Deák 7, Szlávik 6

Galavics Edina (edző): „A 3. gyermek fordulóban két kenguru csapat találkozott. Sajnos nem volt egy tudás szinten a két csapat. Hogy a mérkőzésnek legyen egy kis szakmai értéke, leütés nélküli játékot játszottunk az egész 2. félidőben.”

Zala-Volán TE – Soproni Darazsak Akadémia B 49-53 ( 12-10, 8-14, /0-4/, 9-14, 20-11)
Legjobb dobók: Berki 12, Orbán 9, Németh 8, Pfeiffer 8

Galavics Edina (edző): „A Zalaegerszeg gyermek csapata csak fizikálisan volt erősebb nálunk! A lepattanó labdákat rendre vissza tették, mert nem értük fel Őket. Küzdeni tudásban megmutattuk nekik, hogy „kicsi a bors, de erős”! GRATULÁLOK LÁNYAIMNAK! Csak így tovább!”


Vannak ilyen napok is

U12, 3. forduló, MKB Aréna Sopron

Sopron Sasok – Soproni Darazsak Akadémia „A” 59-43
Pontdobók: Gottschling Petra 11, Lajtai Lívia 9, Balogh Liza 6, Bella Málna 5, Makk Sára 5, Horváth Kinga 3, Tarr Sára 2, Konkoly Nóra 2

Jók: Sajnos az én mércémmel mérve ezen a mérkőzésen ilyen játékos nem volt!

Bencze Mária (edző): „Elérkezett ebben az évben az a mérkőzés, ahol nagyon-nagyon gyengén játszottunk. Amiben a legjobbak vagyunk, a védekezésünk, katasztrofálisan rossz volt! Amennyi ziccert kihagytunk, az 3-4 mérkőzésre is sok lett volna. Az eladott labdákról már nem is beszélve. Tavaly ilyenkor hál isten ugyanebben az időszakban volt a mélypontunk, és év végén… Azért örültem, amikor végre lefújták ezt a katasztrofális mérkőzést!”

Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánkölykök 61-44
Pontdobók: Lajtai Lívia 10, Balogh Liza 10, Tarr Sára 8, Horváth Kinga 8, Makk Sára 7, Gottschling Petra 4, Konkoly Nóra 3, Gyöngyösi Janka 3, Hipságh Szandi 3, Bella Málna 3, Vörös Adél 2

Jók: Lajtai Lívia, Balogh Liza, Tarr Sára, Horváth Kinga

Bencze Mária (edző): „Ez a mérkőzés már kicsit hasonlított a játékunkhoz, hoztuk a kötelezőt! Gratulálok a lányaimnak!”


Bécsben is letettük a névjegyünket!

ASWBL

BASKET FLAMES – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 77-85 (23-22, 15-23, 23-18, 16-22)
DOBÓK: WENINGER 22, BÖRÖNDY D. 6, KUTTOR 17, LICSKAI 11, ALDAZABAL 17, KOCSIS 6, BAKÓ 2, PERL 2, KARÁCSONY 2, FEKETE

Horváth József (edző):
„Küzdelmes mérkőzés volt, a bécsi együttes rendkívül keményen játszott, de azt gondolom, megérdemelten nyertünk!”


U12, 3. forduló, Sopron

A csoport, 12.07. vasárnap MKB Aréna Kisterem (SSI)

09.00 Soproni Sasok – OSE Oroszlánkölykök
10.30 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Soproni Sasok
12.00 OSE Oroszlánkölykök – Soproni Darazsak Akadémia „A”


Gyerek, 3. forduló

NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (9700 Szombathely, Bolyai János utca 11.)

9:30 Zala Volán TE-Sportiskolás Törpillák
11:00 „Soproni Darazsak Akadémia „B”-Kanizsai Vadmacskák”B”
12:30 1. mérk. Vesztes-2. mérk. Vesztes
14:00 1. mérk. győztes-2. mérk. győztes


Alakul a tető

3Újabb látványos részéhez érkeztek az MKB Aréna bővítési munkálatai, melynek keretében önálló Oktatóközponttal gazdagodik Akadémiánk.

Az alapok lerakása után a tető kialakításához láttak hozzá nagy erővel, melynek eredményeképpen tegnap az utolsó tartógerenda is a helyére került.


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek