Sikerült a tavalyi évet is túlszárnyalnunk

Vasárnap tartottuk versenyző csoportjaink számára évzáró rendezvényünket a Novomatic Arénában.

IMG_8900 (Large)

Elsőként társadalmi elnökünk, Abdai Géza, majd akadémiánk elnöke, Czukorné Hollós Anna kért szót. Beszédükben kiemelték, hogy sikerült még a tavalyi fényes szezon eredményeit is túlszárnyalni, de ezek mellett ugyanolyan fontos, hogy több száz gyermeknek biztosítjuk egyesületi keretek között, szakmai felügyelettel a sportolást. Külön kiemelték a kiváló szakmai munkát, Sopron Megyei Jogú Város kiemelt támogatását, illetve a TAO program előnyeit, melyek mind fontos szerepet játszanak a nyugodt működés tekintetében.

Az értékelőket követően visszatekintettünk egy klip erejéig a mögöttünk levő szezon emlékezetes pillanataira, majd ajándékokkal köszöntöttük versenyző csapatainkat, akik egy arany, egy ezüst és egy bronz medállal gyarapították akadémiánk érem-kollekcióját. A díjakat Török Zoltán, a Raabersport Kft. ügyvezetője, Abdai Géza társadalmi elnökünk, Csiszár Szabolcs, SMJV Sportfelügyeletének vezetője, Bodrogváry Iván, a FIBA Board tagja, és Márk István elnökségi tag adta át.

IMG_8970 (Large)

Hagyományos díjaink átadása sem maradhatott el. A Legjobb Darázs Edző Horváth József, a Legjobb Darázs Kocsis Fanni, a Legszorgalmasabb Darázs Kókai Patrícia lett.

IMG_9024 (Large)

Az önfeledt beszélgetés, hamburgerezés, sütizés előtt ezúttal egy különleges ünnepségre is sort kerítettünk, hiszen „kifutott” az a korosztályunk, mely nem kevesebb, mint négy aranyéremmel (2011 serdülő, 2013 kadett, 2015 junior , 2016 junior) büszkélkedhet! A jeles alkalomból köszöntöttük a lányokat és edzőiket a kengurutól egészen a junior korosztályig. Hasonlóan szép sikereket kívánunk a felnőtt élethez is!


Versenyző Évzáró

Versenyző csoportjaink évzárója 16.00 órakor kezdődik a Novomatic Arénában.


Akadémiánk elnöke vendégeskedett a Sopron TV adásában

A SOPRON TV hétfői adásában Major Mihály vendége Akadémiánk elnöke, szakmai vezetője, Czukorné Hollós Anna volt, aki az idei szezon mellett a jövőt is érintette a beszélgetés során.


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek