Sokat léptek előre

Magabiztos győzelmekkel tért haza Mosonmagyaróvárról nagy energiákkal kosárlabdázó gyermek csapatunk. további részletek


Időben kapcsoltak

A két nap szünet után belealudtak a torna elejébe, de felszívták magukat és így összejött a csoportban maradás! további részletek


Képesek voltak változtatni

A tudásuk alapján egy nyerhető meccset kiengedtek a kezükből, de a folytatásban odatették magukat. további részletek


„Gyermeknap” a hétvégén

Vasárnap a gyermek korosztályos bajnokság alsó- és felsőházában is fordulót rendeznek. Programajánló. további részletek


Más játékstílus ellen szereztek tapasztalatokat

Először léptek pályára más nemzetiségű gyermek csapatokkal szemben, mely új, hasznos impulzusokat adott számukra. további részletek


Előreléptek védekezés terén

Hiába fejlődtek védekezésben, rengeteg helyzetet elpuskáztak támadásban, így nem sikerült másik csoportba kerülniük. további részletek


Megfogyatkozva, de emelt fővel

Tartalékosan tudtak csak kiállni, de minden tőlük telhetőt megtettek. további részletek


Megdobogtatták az edzőjük szívét

Remek teljesítményt nyújtott Győrben gyermek csapatunk! további részletek


Kiemelkedő védekezést mutattak be

Sportdarázs csapatunk szép játékkal, kiemelkedő védekezéssel aratott két győzelmet. további részletek


Kevesen voltak, de becsülettel dolgoztak

Akár győzelemmel is zárhatták a fordulót, de nem voltak meg a kellő létszámban. további részletek


Előkelő helyen zárták az alapszakaszt

Gyermek „A” csapatunk újabb kiváló munkát tett le az asztalra! további részletek


Ellentétes mérkőzések

A pozitív kezdés után nem tudták átmenteni a jó teljesítményt a folytatásra, de küzdöttek a végsőkig. további részletek


Álmos kezdés, szép folytatás

A lassú kezdés után felpörgették magukat és összeállt a játékuk. további részletek


A második mérkőzésre összeálltak az elemek

A két meccs közötti UNO jó hatással volt a játékra. további részletek


Elszántan kosárlabdáztak

Sportdarázs gyermek csapatunk egy harcos győzelemmel tért haza Esztergomból. további részletek


A cél teljesítve!

Gyermek csapatunk remek teljesítménnyel ezúttal is benn maradt az „A” csoportban! további részletek


Tudtak változtatni

Sikerült csökkenteni a lépéshibák számát az előző fordulóhoz képest. további részletek


Fontos lépést tettek a csapattá érés terén

Szép teljesítménnyel, előremutató csapatjátékkal, a legfelső csoportban maradt gyermek csapatunk. további részletek


Hasznos mérkőzésekkel mutatkoztak be

Első mérkőzéseiket játszották vegyes felállásban a gyermek bajnokságban fiataljaink. további részletek


Nagy falat volt még ez a csoport

Elsőre magasan volt még a léc Sportdarázs gyermek csapatunknak, de vannak biztató jelek a jövőre nézve. további részletek


Megtartották a helyüket!

Az egyik fiú csapat ellen nagy csatában győztek U12-es lányaink, így a következő fordulót is a legfelső csoportban kezdhetik meg. további részletek


Jól teljesítettek a Régiós Jamboreen

Székesfehérvár adott otthont a leányok Nyugati Régiós Jamboree tornájának, ahol szépen szerepel gyermek csapatunk. további részletek


Ők diktálták a játék ritmusát

Jó hozzáállással kosárlabdázva, meggyőző teljesítménnyel jutott fel az A csoportba gyermek csapatunk. további részletek


Erősebbek voltak a fiúk

Küzdöttek, de a fiúk erejével nem tudtak mit kezdeni. további részletek


A jó védekezés alapozta meg a győzelmeket

Jó felfogásban védekezett gyermek csapatunk, melyből eredményes támadásokat indítottak és két magabiztos győzelmet szerezve feljutottak az A csoportba. további részletek


Ép és sérült gyerekek vidám kosaras délutánja

Serdülő és gyermek csapatunk barátságos mérkőzést játszott a doborjáni kosár csapatával. további részletek


Bátran odaálltak

Két erős fiú csapattal néztek szembe, de nem ijedtek meg, bátor játékot mutattak. további részletek


Lendületes győzelmek

Gyermek csapatunk egységesen fellépve, lendületesen kosárlabdázva jutott vissza az A csoportba. további részletek


Megőrizték tagságukat

A fiúk elleni elizgulták a mérkőzést, de a lány riválisuk ellen már örömjátékot mutatott be gyermek csapatunk. további részletek


Izgatottan indultak útnak a gyermek korosztályban

Gyermek csapatunk egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az első fordulót Győrben. további részletek


Megkoronázták a két év nagyszerű munkáját

A vidék legjobbja cím elnyerése után az erős mezőnyt felvonultató U12-es tornánkon is diadalmaskodtak fiataljaink, akik nagy utat jártak be az elmúlt két esztendőben. további részletek


Szépen intettek búcsút a bajnokságnak

Kellett egy kis idő nekik, hogy bemelegedjenek, de az üzemi hőfok elérésekor már energikus játék is párosult a küzdeni tudás mellé. további részletek


Nincs náluk jobb vidéken!

A vidék legjobb gyermek csapatainak tornájáról is elhozták az első helyet fiataljaink! további részletek


Összetartó munkával küzdöttek a fiúk ellen

Megmutatták a fiúk ellen is, mennyi munkát végeztek el az elmúlt két évben, mely biztos alapot ad nekik a következő nagy lépéshez. további részletek


Kihajtották magukat

Megtizedelték őket a betegségek, de mindent beleadtak és szereztek egy győzelmet. további részletek


Különleges hétvége, nagyszerű eredményekkel

Remek teljesítményt nyújtott nagy szívvel kosarazó gyermek csapatunk a hétvégén, melyet a korlátozások eltörlése miatt végre a lelátóról is elismerő taps követhetett. további részletek


Odatették magukat

A fizikai fölényben levő fiúkkal szemben is megmutatták, miért is jutottak el a felsőház legfelső csoportjáig. további részletek


Visszaadták a tanultakat

Egy legénnyel ugyan meggyűlt a bajuk, de remekül teljesítettek a gyermek bajnokság legutóbbi fordulójában. további részletek


Teljesítették, amiért mentek!

Gyermek csapatunk magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a rivális győri lányok ellen. A körmendi fiúk magassága, fizikuma ellen már nem lehetett esélyük. további részletek


Jöhet a süti!

Még pályára sem léptek, már megnyerték a csoportot, mely mentálisan rányomta a bélyegét a játékukra. A második félidőre azért összekapták magukat, így végül a 100 pontot is megdobták. további részletek


Már a felkészülésük sem volt zökkenőmentes

A hétköznapok nehézségein ezúttal nem tudták magukat túltenni, mely kihatott a pályán nyújtott teljesítményükre. további részletek


Összejött a várva várt győzelem

Magabiztos sikerrel nyitották a fordulót, de a mérkőzések közti szünet leültette a csapat egy részét. további részletek


Megőrizték az „A” csoportos tagságukat

A fiúk fizikálisan már más szintet képviselnek, de a győri lányok ellen magabiztos, szép győzelmet szereztek fiataljaink. további részletek


Most is tettek egy lépést előre

Fiatal gyermek csapatunk lépésről lépésre halad előre a kijelölt úton. további részletek


Magabiztosan léptek vissza az A csoportba

A rossz előjelek ellenére nem hagytak esélyt ellenfeleiknek. további részletek


Megfogyatkozva, de odatették magukat

Csupán kilenc egészséges gyerekkel tudtak kiállni, de amit lehetett, azt megtették! további részletek


Bátran vágtak neki az „ismeretlennek”

Hamar leküzdötték az egészséges lámpalázat az első mérkőzésükön, és felszabadult játékkal adták vissza a tanultakat. további részletek


Tornagyőzelemmel indították a szezont

Gyermek csapatunk Győrben mérhette fel, hol tartanak a felkészülés során. további részletek


Két év zárult le a BasketGirls tornával

Gyermek csapatunk harcos hozzáállással beküzdötte magát a legjobb négy közé a BasketGirls sorozat utolsó állomásán, de a dobogóra nem tudtak már felállni. további részletek


A lehetőséget megteremtették maguknak, de nem éltek vele

Kiharcolta a régiós döntős részvételt Sportdarázs gyermek csapatunk, de ott nem tudták megvalósítani, amit előzetesen elterveztek. további részletek


Óriási eredmény az idősebbek között

Csípős Darazsaink, kenguru csapatként, kiválóan szerepeltek az idősebbek között, a gyermek korosztályban is, ahol rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. további részletek


Célba ért az üzenet

Koncentrált, pontos, lendületes kosárlabdát mutattak be fiataljaink, így két magabiztos győzelemmel zárták a szezont. további részletek


Mosolyogva várhatják a záró fordulót

Ugyan nem voltak meg kellő létszámban, de jól teljesítettek, és a mérkőzéseket is azon a hőfokon kezdték, amiről már sokat beszéltek. további részletek


Edzői kívánság teljesítve!

Gyermek „A” csapatunk jó teljesítménnyel igazolta az eddig elvégzett rengeteg munkát. további részletek


Egy korosztállyal feljebb is tündökölnek

Ezúttal sem találtak legyőzőre Csípős Darazsak kenguruink, akik már a gyermek korosztály szintjén képesek védekezni. további részletek


Sok volt a hiányzó

Csak nyolc fővel tudtak kiállni, de igyekeztek hasznos fordulót zárni. további részletek


Felemás érzésekkel tértek haza

Sok volt a kihagyott ziccer, de a Csata elleni mérkőzésen szépen odatették magukat a lányok! Oláh Nóra és Csaplár-Nagy Lara bekerült a díjazottak közé. további részletek


Táborozzatok velünk!

Amennyiben a járványügyi szabályozások lehetővé teszik, az iskolai tanév után, június végén, idén 24. alkalommal tartjuk meg napközis táborunkat, ahova azokat is várjuk, akik kipróbálnák játékos formában a kosárlabdát. további részletek


Közel jártak a visszavágáshoz

Gyermek „A” csapatunk izgalmas, egy labdás mérkőzést játszott a Nőnap alkalmából virággal kedveskedő Bivalyokkal. további részletek


Felemás hétvégét zártak

Védekezésben sokszor lassan reagáltak az eseményekre, mely egy mérkőzésükbe került. további részletek


Minden fejben dől el

Az első mérkőzés után összerakták magukat fejben és szárnyra kaptak Vad Darazsaink. további részletek


Sorra veszik az akadályokat

Csípős Darázs kenguru csapatunk megállíthatatlanul menetel az idősebbek között. további részletek


A kemény védekezés mellett jó iramot is diktáltak

A serdülők mellett gyermek csapatunk is veretlenül és az MVP díjjal együtt tért haza a Basket Girls második fordulójáról. további részletek


Csökkenteniük kell a hullámvölgyek számát

A gyenge első negyedek után már csak futottak ellenfeleik után. további részletek


Azok a fránya büntetők

Rengeteg büntetőt hibázott el Sportdarazsas gyermek csapatunk, mely az egyik mérkőzésükbe került. további részletek


Megcsípték az idősebbeket is

Csípős Darazsak kenguru csapatunk az egy évvel idősebbek között aratott ismét szép győzelmeket. további részletek


Szép produkciót nyújtottak a Vad Darazsak

Darazsas testvéreik és a győri fiúk ellen is ők ünnepelhettek a lefújás pillanatában. további részletek


Óriásit mentek az idősebbek között

Kenguru lányaink ezúttal a gyermek bajnokságban keserítették meg az ellenfeleik dolgát, sőt a győri fiúk ellen, a hajrát emberhátrányban játszva is győztesen hagyták el a parkettet! további részletek


Mennyből a pokolba

Bravúrhoz közeli mérkőzés után saját magát verte meg gyermek csapatunk ezen a hétvégén. további részletek


Mindent kiadtak magukból

Meghozta eredményét Vad Darazsainknak a kőkemény védekezés. további részletek


Jöhet a C csoport!

Jól teljesített a hétvégén Sportdarázs csapatunk a Gyermek Bajnokság 4. fordulójában, mely során megnyerte csoportját. további részletek


Jelesre vizsgáztak akaratból

Hosszabbításos csatában őrizték még A csoportos tagságukat a Gyermek bajnokság 3. fordulójában. további részletek


Két arcukat mutatták

Hit és tűz nélküli kezdés után összeszedték magukat. további részletek


Menetelnek Vad Darazsaink

Vad Darazsak csapatunk újabb szintet lépett a hétvégi gyermek fordulóban. további részletek


Lépdelnek felfele

Csípős Darazsak kenguru csapatunk a gyermek bajnokságban is fordulóról-fordulóra veszi az akadályokat. további részletek


Hibátlan belépő az idősebbek között

Kenguru lányaink egy korcsoporttal feljebb, a gyermek bajnokságban is magabiztos győzelmekkel mutatkoztak be. további részletek


Megérdemelték, hogy feljebb lépjenek

A Gyermek bajnokság 2. fordulójában Sportdarázs lányaink nagyot küzdöttek, így megérdemelten nyerték meg a csoportjukat.

2020.11.07. U12, 2. forduló, E csoport

Sportdarázs – OSE Vadmacskák 37-30 (11-2, 4-10 (6-2), 6-12, 10-4)
Sportdarázs: Markovits Imola 9, Keresztfalvi Blanka 8, Mészáros Dorka 6, Kertész Dóra 5, Pete Lívia 4, Ferenczy-Kubina Virág 2, Szűcs Lili 1, Horváth Alíz 1, Babos Réka 1, Katona Boglárka -, Komornoki Nóra -, Varga Hanna –

Győri KC Mókusok – Sportdarázs 11-85 (2-6, 0-38 (1-3), 6-16, 2-22)
Sportdarázs: Horváth Alíz 18, Kertész Dóra 17, Keresztfalvi Blanka 12, Pete Lívia 9, Katona Boglárka 9, Markovits Imola 8, Ferenczy-Kubina Virág 6, Szűcs Lili 4, Komornoki Nóra 2, Mészáros Dorka -, Babos Réka -, Varga Hanna –

Áron Balázsné (edző): „Az első mérkőzésünkön nagy küzdelem volt a győzelem megszerzéséért, nem játszottunk hibátlanul, de nagyon akartunk, és ügyesen használtuk ki az ellenfelünk hibáit. A második mérkőzésünkön öröm kosárlabdát játszottunk, sok labdát szereztünk és tudtuk is értékesíteni azokat. Mindenki ügyesen játszott, gratulálok a lányoknak, csak így tovább!”


Vissza a legfelső csoportba!

Gyermek A csapatunk egy kötelező és egy keményen kiharcolt győzelmet aratott a második fordulóban, így visszaléptek az „A” csoportba. további részletek


Tovább menetelnek a Vad Darazsak

Ahogy bemelegedtek, kijött a tudásbeli különbség Vad Darazsaink és ellenfeleik között az U12-es bajnokság második fordulójában.

2020.11.07. U12, 2. forduló, F csoport

Vad Darazsak – Esztergom U12 46-24 (6-6, 12-6, (4-2), 10-8, 14-2)
Vad Darazsak: Schekulin Flóra 14, Szamosi Anna 8, Koch Panka 5, Lagler Bonita 4, Kevert Mirabella 4, Horváth-Cserpegi Míra 3, Horváth Réka 3, Fábián Blanka 3, Tóth Sári 1, Perlaki Vanda 1

Mezőörsi Hangyák – Vad Darazsak 10-64 (2-8, 3-22 (3-6), 2-12, 0-16)
Vad Darazsak: Szamosi Anna 13, Schekulin Flóra 10, Lagler Bonita 9, Koch Panka 8, Tóth Sári 7, Horváth Réka 7, Horváth-Csepregi Míra 6, Fábián Blanka 2, Perlaki Vanda 1, Kevert Mirabella 1

Farkas Gergő (edző): „Mind a két mérkőzésen picit gyengébben kezdtünk, lehet a korai indulás játszott közre a lányoknál. Sikerült belelendülni a meccsbe és külön örülök, hogy az eddig kicsit félénkebb vagy önbizalom hiányos játékosok bátran, tudásukhoz mérten játszottak és bizonyították, hogy jó úton haladunk! Szép teljesítményt nyújtottunk, de van hova fejlődnünk mindig! Dolgozunk ezen is tovább és próbáljuk legközelebb az első negyedtől kezdve felvenni a meccs ritmusát. Gratulálok a lányoknak! Hajrá Vad Dazsik!🏀”


Koncentrált játékkal hozták a mérkőzést

2020.03.01. U12 6. forduló, C csoport, Győr

Soproni Darazsak Akadémia „D” – GYKC Oroszlánok 65-51 (21-16,12-5,14-14,6-13,12-29)
Legjobb dobók: Németh Regina 27, Szabó Sára 12, Németh Léna 7, Kevert Mirabella 6, Oláh Nóra 6, Bodnár Adél 4, Baráth-Németh Luca 2, Gréczi Larina 1, Fekete Zsófia, Horváth Nikolett

Edző: Áron Balázsné- Áron Krisztián

Áron Krisztián (edző): Végig nagyon koncentráltan játszottak a lányok, a 3. negyedben volt egy rövid zárlat, de sikerült rendezni a sorokat, a védekezés nagyon szépen összeállt, így sikerült megnyerni a mérkőzést.

Tatai Törpék- Soproni Darazsak Akadémia „D” 0-20

Az ellenfél nem utazott el a hétvégére.


Sok nehézséggel kellett szembenézniük

2020.02.29. Alsóház 2. forduló, B csoport

SOPRONI SPORTISKOLÁS SASOK- SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B” 76-27 (17-10,12-4,17-6,12-6,14-0)
Legjobb dobók: Vinkovits Dorka 8, Ács Regina 5, Szemenyei Abigél 4, Bereczki Eszter 2, Füzi Sára 2, Kerekes Nóra 2, Nagy Alina 2, Szűcs Dóra 1, Áron Szonja 1, Dávid Fruzsina -, Markó Milla -, Hiegl Gisela –

SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA „B”- OSE MÓRMOTÁK 42-56 (6-14,12-10,12-12,4-16,8-4)
Legjobb dobók: Áron Szonja 9, Bereczki Eszter 8, Füzi Sára 8, Kerekes Nóra 8, Markó Milla 5, Szemenyei Abigél 3, Ács Regina 1, Szűcs Dóra, Dávid Fruzsina -, Hiegl Gisela -, Vinkovits Dorka -, Nagy Alina –

Áron Balázsné (edző): „Ez a hétvége számunkra sajnos nem alakult jól, betegségek és sérülések nehezítették a játékunkat. Ezért szokatlan felállásban kényszerültünk játszani. Az eredményen sajnos ez meg is látszott az első mérkőzésen csak szédelegtünk. A másodikra sikerült összeszedni magunkat és ha nem jön közbe újabb sérülés, talán nyerhettünk is volna. Semmi baj, van még lehetőségünk bizonyítani!
Hajrá lányok!”


Látványos támadás, kőkemény védekezés

2020.02.29. Alsóház 2. forduló, E csoport

VAD DARAZSAK- TATAI APRÓK 116-30 (30-7, 22-4, 30-6, 14-7, 14-6)
Legjobb dobók: Németh Regina 30, Szabó Sára 22, Schmidl Napsugár 20, Németh Léna 11, Oláh Nóra 10, Ferstl Patrícia 9, Bodnár Adél 8, Szabó Rebeka 2, Koch Panka 2, Fekete Zsófia 2

VIDÁM KENGURUK – VAD DARAZSAK 15-105 (0-29, 6-16, 2-24, 2-16, 5-14)
Legjobb dobók: Németh Regina 16, Ferstl Patrícia 15, Schmidl Napsugár 13, Bodnár Adél 11, Koch Panka 11, Szabó Sára 9, Fekete Zsófia 9, Németh Léna 8, Oláh Nóra 7, Szabó Rebeka 6

Áron Krisztián (edző): „Mindkét mérkőzésen kőkemény és határozott védekezést mutattunk be az ellenfeleknek. Pedig a második ellenfelünk átlagban 70 pont felett szokott dobálni meccsenként. Ennek a kemény és határozott védekezésnek a támadásban is meglátszott az eredménye, mert nagyon gyors, eredményes és látványos játékot produkáltunk az egész hétvégén.
A 100 pontért járó „süti projekt” ismét összejött mindkét mérkőzésen! Ehhez külön gratulálok az egész csapatnak!
Folytatjuk tovább!”


Csak azok a fránya büntetők

Gyermek Bajnokság, Felsőház 2. forduló

Soproni Darazsak Akadémia „A” – ZTE KK „A” 46:57
Pontdobók: Ábrahám Eszter 9, Szlávik Bianka 8, Csaplár Mercédesz 5, Horváth Izabella 5, Szlávik Flóra 4, Varga Boglárka 4, Horváth Hanna 3, Csaplár-Nagy Lara 3, Ordasi Evelin 2, Lichtl Liána 2, Szabó Bianka 1

Jók: Ábrahám Eszter, Szlávik Bianka, Horváth Hanna.

Soproni Bivalyok – Soproni Darazsak Akadémia „A” 56:53
Pontdobók: Varga Boglárka 8, Ábrahám Eszter 8, Lichtl Liána 7, Horváth Izabella 7, Szlávik Flóra 6, Szlávik Bianka 5, Csaplár-Nagy Lara 4, Csaplár Mercédesz 4, Szabó Bianka 3, Ordasi Evelin 1

Jó: Ábrahám Eszter

Bencze Mária (edző): „Úgy gondolom, hogy nem játszottunk rosszul, még annak ellenére sem, hogy sok kezdő játékosom 1-2-3 hétig feküdt lázasan és szerdára egészültünk ki 11-re…
De.., mindezek ellenére az első mérkőzésen 30!! a másodikon 27!! büntetőt hagytunk ki!!!
Ez óriási dekoncentrációról tesz tanúbizonyságot! 20 éve vagyok utánpótlás edző, de én még ilyet soha nem láttam.. Azt kell mondanom, hogy a mai tizenéves generáció sajnos nem tud éles helyzetben koncentrálni! Merem ezt állítani, mivel ennyit soha nem gyakoroltam egy csapatommal sem a büntetődobást!
Semmi gond! Ezen is dolgoznunk kell!”


Csapatként és egyénileg is remekeltek

2020.02.08. Gyermek bajnokság, 5. forduló, F csoport, Győr

Győri KC Zsiráfok- Vad Darazsak 13-78 (5-25,5-10,0-16,1-9,2-14)
Legjobb dobók: Schmidl Napsugár 16, Szlávik Flóra 15, Fekete Loretta 14, Szabó Sára 10, Kackstetter Léna 9, Ferstl Patrícia 6, Szabó Rebeka 4, Szűcs Dóra 2, Szabó Bianka 1, Spendel Adél 1, Lipka Hanna –

Vad Darazsak- Kapuvári Párducok 103-21 (23-6,20-4,22-5,19-2,14-2)
Legjobb dobók: Szlávik Flóra 17, Fekete Loretta 17, Szabó Bianka 16, Ferstl Patrícia 14, Kackstetter Léna 11, Schmidl Napsugár 10, Szabó Sára 8, Spendel Adél 7, Szabó Rebeka 3, Szűcs Dóra -, Lipka Hanna –

Áron Krisztián (edző): Az elmúlt havi fordulóhoz képest, már a feldobástól kezdve nagyon odafigyelve és nagyon pontosan játszottunk. Ennek meg is lett mindkét mérkőzésen az eredménye. Határozott védekezést mutattunk be végig, ezért támadásban egy gyors és sok passzos játékot tudtunk játszani, néha remek egyéni teljesítményekkel. Külön öröm számunkra, hogy a második mérkőzésen ismét elértük a 100 pontot! 🙂
Gratuláció a csapatnak! Folytatjuk…”


Büszkék lehetnek a kiváló védekezésükre

2020.02.09. Gyerek 5. forduló, C csoport, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia „B” – SMAFC Nagycenki Gepárdok 82-25 (20-6,20-7,20-4,14-4)
Legjobb dobók: Szemenyei Abigél 19, Bereczki Eszter 12, Áron Szonja 11, Ács Regina 11, Koczor Cintia 8, Mészáros Nóra 8, Kerekes Nóra 5, Markó Milla 4, Vinkovits Dorka 4, Füzi Sára 3, Hiegl Gisela -, Nagy Alina –

Győri Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia „B” 50-47 (6-4,14-6,11-17,6-5,8-11,2-4)
Legjobb dobók: Szemenyei Abigél 14, Koczor Cintia 9, Bereczki Eszter 5, Mészáros Nóra 5, Füzi Sára 4, Ács Regina 2, Markó Milla 2, Kerekes Nóra 1, Vinkovits Dorka 1, Hiegl Gisela 1, Áron Szonja -, Nagy Alina –

Áron Balázsné (edző): „Nagyon jó mérkőzéseket játszottunk és remekül védekeztünk. A ziccereink sajnos nem mindig értek célba, főleg a második mérkőzésen, de végül 8 pontos hátrányból, így is sikerült kiharcolni a hosszabbítást, ami újdonság volt a lányoknak. A szerencse viszont a hosszabbításban a fúkat támogatta.
Azért én büszke vagyok a mutatott játékra és főként a remek védekezésünkre!
Gratulálok a lányoknak!”


Átfutottak az ellenfeleken

2020.02.08. Gyermek, 5. forduló D csoport, Győr

Vidám Kenguruk – Soproni Darazsak Akadémia D 15-79 (0-26, 7-7, (4-4) 2-23, 2-19)
SDA: Németh Regina 28, Oláh Nóra 13, Németh Léna 12, Bidló Boglárka 9, Bodnár Adél 8, Kevert Mirabella 4, Horváth Nikolett 2, Kertész Dóra 2, Fekete Zsófia 1, Horváth Réka –

Soproni Darazsak Akadémia D – Győri KC Mókusok 72-25 (23-6, 13-6, (6-5) 12-8, 18-0)
SDA: Németh Regina 20, Oláh Nóra 3, Németh Léna 11, Bidló Boglárka 12, Bodnár Adél 3, Kevert Mirabella 7, Horváth Nikolett 2, Kertész Dóra 3, Fekete Zsófia 4, Horváth Réka 7

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Sajnos ezen a hétvégén ellenfeleink nem tudtak minket kihívás elé állítani. Játékunkat a jó védekezés, a gyors indítások, szép egy-egyek jellemezték, sok kihagyott ziccerrel. Örülök, hogy a második mérkőzésre már senki nem maradt pont nélkül.”


Egyedüliként a fiúk között!

2020.február 9., Oroszlány, Felsőház 1. forduló „A” csoport

Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánok 59-62
Pontdobók: Szlávik Bianka 9, Lichtl Liána 8, Horváth Izabella 8, Csaplár-Nagy Lara 6, Ordasi Evelin 6, Varga Bogi 5, Horváth Hanna 4, Szabó Rebeka 3, Ábrahám Eszti 3, Pongrácz Petra 3

Jók: Szlávik Bianka, Csaplár-Nagy Lara, Lichtl Liána, Horváth Hanna, Ordasi Evelin

Körmendi Törpördögök – Soproni Darazsak Akadémia „A” 85-44
Pontdobók: Csaplár-Nagy Lara 12, Pongrácz Petra 8, Ordasi Evelin 6, Szlávik Bianka 4, Csaplár Mercédesz 3, Ábrahám Eszter 2, Lichtl Liána 2, Varga Bogi 2, Horváth Izabella 1

Jók: Csaplár-Nagy Lara, Ordasi Evelin, Horváth Izabella

Bencze Mária (edző): „Ezzel a fordulóval, elkezdődött a felsőházi rájátszás! Úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk magunkra, hogy csak fiúcsapatok vesznek minket körbe!!
Az OSE fiúkkal egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, alkalmazva már a rendszerjátékunkat, amit 2 kislány kivételével, már mindenki nagyon jól megtanult! A negyedik negyed közepéig tudtunk koncentrálni, sajnos ott fejben kicsit összeestünk! Sajnálom a vereséget, de a céljaink eléréséhez előbbre léptünk!
A körmendi fiúk ellen esélytelenek voltunk, úgy sebességben, mint fejben! Folytatjuk a „B” csoportban!”


Pontatlanul kezdtek, de összerakták magukat a folytatásra

2020.01.12. U12 4. forduló D csoport, Oroszlány

Soproni Darazsak Akadémia B – OSE Vadmacskák 28-87 (11-25, 9-26, 8-22, 0-14)
Legjobb dobók: Ács Regina 14, Vinkovits Dorka 4, Dávid Fruzsina 4, Szemenyei Abigél 4, Áron Szonja 2, Hiegl Gisela 2, Kerekes Nóra 1, Berecki Eszter 1, Koczor Cintia -, Nagy Alina -, Mészáros Nóra -, Füzi Sára –

GYKC Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia B 39-43 (12-8, 3-19, 17-12, 7-4)
Legjobb dobók: Berecki Eszter 10, Áron Szonja 9, Ács Regina 6, Kerekes Nóra 4, Szemenyei Abigél 4, Koczor Cintia 4, Mészáros Nóra 2, Vinkovits Dorka 2, Dávid Fruzsina 2, Hiegl Gisela 1, Füzi Sára -, Nagy Alina –

Áron Balázsné (edző): „Az első mérkőzésünkön nagyon pontatlanok voltunk, sok eladott labdával és kihagyott helyzetekkel. Nem tudtunk partnerek lenni. A második meccs viszont nagy küzdelmet hozott. Harcosan és időnként jól is játszottunk. Így sikerült megverni a fiú csapatot, ami mindig nagy öröm számunkra.”


Rendületlenül törnek előre a Vad Darazsak

2012.01.11. U12, 4. forduló, H csoport, Sopron

VAD DARAZSAK- KVSE KEMÉNYEK U12 80-36 (13-13, 28-9, 15-10, 24-4)
Lgjobb dobók: Oláh Nóra 20, Schimdl Napsugár 17, Kackstetter Léna 8, Bidló Boglárka Bróka 7, Fekete Zsófia 7, Szlávik Flóra 6, Bodnár Adél 6, Ferstl Patrícia 4, Markó Milla 3, Szűcs Dóra 1, Bőhm Adrienn 1, Lipka Hanna

Széchenyi Tömegsport Se Medvék- VAD DARAZSAK 14-100 (2-22, 5-28, 2-18, 5-32)
Legjobb dobók: Oláh Nóra 28,Ferstl Patrícia, 12, Kackstetter Léna 9, Szlávik Flóra 9, Markó Milla 8, Szűcs Dóra 7, Schmidl Napsugár 7, Bőhm Adrienn 7, Fekete Zsófia 5, Bodnár Adél 4, Bidló Boglárka Boróka 3, Lipka Hanna 1

Áron Krisztián (edző): „Az első mérkőzés első negyedében meglepett minket egy nagyon gyors játékkal az ellenfelünk. Sikerült gyorsan „ébresztőt fújni”. Rendeztük a védekezésünket és a 2. negyedtől egészen a meccs végig irányítottuk a mérkőzést. A 2. mérkőzés inkább az önbizalom növelésről és a gyakorlásról szólt. Gratulálok mindenkinek! Megyünk tovább!”


Szezon eleji forma, biztató jelekkel

2020.01.12. U12, E csoport, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia D – Vidám Kenguruk 72-38 (22-12, 18-8, (6-5) 18-5, 8-8)

SDA: Németh Regina 16, Bodnár Adél 12, Bidló Boglárka 10, Spendel Adél 8, Kertész Dóra 7, Gréczi Larina 5, Németh Léna 3, Kevert Mirabella 3, Horváth Nikolett 3, Horváth Réka 3, Baráth Németh Luca 2, Perlaki Vanda –
Jók: Németh Regina, Gréczi Larina, Bidló Boglárka, Kevert Mirabella

SMAFC Nagycenki Gepárdok – Soproni Darazsak Akadémia D 59-52 (20-15, 6-12, (5-3) 21-14, 7-8)
SDA: Spendel Adél 12, Németh Léna 10, Bidló Boglárka 8, Németh Regina 7, Horváth Réka 6, Bodnár Adél 4, Gréczi Larina 1, Horváth Nikolett 2, Kertész Dóra 1, Perlaki Vanda 1, Baráth-Németh Luca -, Kevert Mirabella –

Jók: Spendel Adél, Németh Léna, Németh Regina

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Gyerek fordulóval indítottuk a 2020. évet a két hetes téli szünet után. Mindkét mérkőzésen voltak szép megmozdulások, ügyes összjátékok, de mivel a kondíciónk még nem az igazi, ezért a második mérkőzés végére sok rossz döntés és kihagyott helyzet jellemezte játékunkat. Ez a forduló jó felkészülési alap volt a következő Kenguru fordulónk előtt.”


Megizzasztották a fiúkat

2020. január 11., szombat, Novomatic Aréna – Gyermek bajnokság (U12), 4. forduló

Sportiskolás Bivalyok – Soproni Darazsak Akadémia „A” 66-55
Pontdobók: Ábrahám Eszti 14, Varga Bogi 8, Lichtl Lia 8, Csaplár-Nagy Lara 6, Horváth Hanna 6, Szlávik Bianka 6, Ordasi Evelin 3, Szabó Rebeka 2, Horváth Iza 1, Csaplár Mercédesz 1

Jók: Ábrahám Eszti, Varga Bogi, Lichtl Liána, Szabó Bianka

Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánok 55-60
Pontdobók: Varga Bogi 12, Ábrahám Eszti 11, Szlávik Bianka 8, Csaplár-Nagy Lara 7, Ordasi Evelin 6, Lichtl Lia 4, Horváth Iza, 2, Szabó Rebeka 2, Csaplár Mercédesz 1, Horváth Hanna 1, Szabó Bianka 1

Jók: Ábrahám Eszti, Varga Bogi, Szabó Bianka, Szlávik Bianka

Bencze Mária (edző): „A hétvégén két vereséget szenvedtünk, de egyiket sem feltartott kézzel, aminek örültem! Az éves felkészülésünk ezen szakaszában – erőnlét, futóedzések – teljesen normális ez az eredmény! (Bevallom, titkon reménykedtem a győzelemben.) Dolgozunk tovább, még sok munka vár ránk!”


Kiemelkedő védőmunkára építkeztek

2019.dec.18. Edzőmérkőzés, Novomatic Aréna Sopron

Soproni Darazsak Akadémia „A” U12 – RICSILLA U12 76-36
Pontdobók: Ábrahám Eszti 12, Szlávik Bianka 10, Csaplár-Nagy Lara 10, Varga Bogi 8, Horváth Iza 6, Ferstl Patri 6, Lichtl Lia 4, Pongrácz Petra 4, Horváth Hanna 4, Schmidl Napsugár 4, Fekete Lori 2, Szabó Rebeka 2, Szabó Bianka 2, Bőhm Adri 2

Jók: Szlávik Bianka, Ábrahám Eszti, Lichtl Lia, Szabó Rebeka, Szabó Bianka

Bencze Mária (edző): „Az év utolsó mérkőzésén, a RiCsillás lányok utaztak el hozzánk, egy kis gyakorlásra. Nagyon jól védekeztünk, ez adta meg az alaphangot a támadásainknak! Szép győzelmet arattunk, így karácsony előtt! Gratulálok lányok!
Köszönöm a szülőknek, az egész éves odaadó segítséget! Nélkületek, ez a csapat nem így működne!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!”


Hasznos edzőmérkőzés a pozsonyi Slovan ellen

Edzőmeccs, 2019.december 12., Sopron

Soproni Darazsak Akadémia U12 – Slovan Bratislava U13 36:32
Pontdobók: Lichtl Lia 8, Ábrahám Eszti 6, Varga Bogi 6, Szlávik Bianka 4, Schmidl Napsugár 4, Horváth Hanna 2, Ferstl Patrícia 2, Szabó Bianka 2, Szabó Rebeka 2

Jók: Licht Lia, Ábrahám Eszti, Varga Bogi, Ferstl Patrícia

Bencze Mária (edző): Mindig, nagyon jó edzőmeccseket játszunk a Bratislavával, a nemzetközi szabályok szerint. Nagyon jó alkatú, erős kislányok ellen tudtunk gyakorolni, ami nagyon jó hatással lesz a későbbiekben a csapatomra! Köszönöm, hogy már másodszor eljöttek hozzánk, ebben az évben.


A második meccsre megérkeztek

2019.11.30. U12, 3. forduló

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Tatai Törpék 34-92 (11-28, 8-24, (2-3) 5-21, 8-16)
SDA: Oláh Nóra 8, Szabó Sára 4, Bodnár Adél 9, Spendel Adél 4, Gréczi Larina 1, Kertész Dóra 1, Kevert Mirabella 2, Horváth Nikoletta -, Fekete Zsófia -, Baráth-Németh Luca 4, Horváth Réka 1

GYKC Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia „D” 49-45 (12-9, 12-11, (6-2) 10-10, 9-13)
SDA: Fekete Zsófia 5, Szabó Sára 8, Oláh Nóra 6, Spendel Adél 5, Kertész Dóra 4, Kevert Mirabella 6, Baráth-Németh Luca 7, Horváth Réka 2, Gréczi Larina -, Horváth Nikoletta 2

Jók: Horváth Nikoletta, Gréczi Larina, Kevert Mirabella

Farkasné Babos Szilvia (edző): Első meccsünk után nem gondoltam volna, hogy össze tudjuk szedni magunkat és egy izgalmas, jó iramú mérkőzést játszunk. Ez a csapat már az volt, akikkel hétről hétre együtt dolgozom, akik figyelnek arra, amit mondok (!), kijavítják a hibáikat, küzdenek, hajtanak. Örülök, hogy voltak olyan játékosok, akik a háttérből előre léptek és bebizonyították, hogy igen is lehet rájuk számítani! A második meccset végül elvesztettük, de számomra győztesen jöttek le a pályáról! Ismételt tanulsága ennek a hétvégének is, hogy az első mérkőzésnek is úgy kell nekimenni, mint a másodiknak…


Megérdemelték a nap végi sütizést

2019.11.30. U12 3. forduló, Esztergom

Esztergom U12 – Vad Darazsak 17-116 (7-36, 6-28, 4-23, 0-29)
Legjobb dobók: Ferstl Patrícia 26, Schmidl Napsugár 21, Szlávik Flóra 20, Szabó Bianka 17, Németh Léna 10, Bőhm Adrienn 9, Bidló Boglárka 7, Kackstetter Léna 4, Lipka Hanna 2, Vinkovits Dorka –

Vad Darazsak- Széchenyi Tömegsport SE Medvék 93-6 (24-1, 12-0, 15-2, 20-3, 16-0)
Legjobb dobók: Schmidl Napsugár 26, Ferstl Patrícia 17, Szabó Bianka 13, Szlávik Flóra 13, Szabó Rebeka 10, Kackstetter Léna 8, Bidló Boglárka 2, Németh Léna 2, Bőhm Adrienn 2, Lipka Hanna –

Áron Krisztián (edző): Az 1. mérkőzés kezdetétől a 2. mérkőzés végéig maximális koncentrációval, fegyelmezett és néha közönség csalogató játékkal rukkoltak elő a lányok. Egy-két apróságot leszámítva, amin majd javítunk picit, mostanra sikerült mindenkinek összecsiszolódnia, ami majd jól fog jönni a további mérkőzéseken. Sajnos a sok betegség és sérülés miatt az első mérkőzésre nem tudtunk 10 emberrel kiállni, így azt elvesztettük 2-0-ra, de ezt leszámítva tökéletes hétvége volt. Folytatjuk tovább!


Küzdöttek, de erősebbnek bizonyultak a fiúk

2019.11.30. U12 3. forduló

CREDOBUS Mosonmagyaróvári Tigriskölykök – Soproni Darazsak Akadémia B 76-29 (24-4, 20-13, 19-4, 13-8)
Legjobb dobók: Szemenyei Abigél 9, Markó Milla 4, Tóth Bori 4, Ács Regina 4, Szűcs Dóra 3, Mészáros Nóra 2, Koczor Cintia 2, Füzi Sára 1, Hiegl Gisela -, Áron Szonja -, Bereczki Eszter –

Soproni Darazsak Akadémia B – OSE Mórmoták 54-66 (6-22, 20-9, 6-20, 22-15)
Legjobb dobók: Szemenyei Abigél 18, Berecki Eszter 15, Koczor Cintia 9, Áron Szonja 3, Füzi Sára 3, Ács Regina 2, Tóth Bori 2, Markó Milla p, Szűcs Dóra -, Mészáros Nóra -, Hiegl Gisela –

Áron Balázsné (edző): „Az első meccsen egy nagyon jó szerkezetű fiú csapat ellen kezdtünk. Nem tudtunk lépést tartani velük, főleg az első ötösük volt nagyon erős, ezért el is dőlt számunkra a mérkőzés. A 2. meccsen ismét zömében fiúk ellen harcoltunk, de már jobb volt a koncentrációnk és szorosabbá tudtuk tenni a mérkőzést, de sajnos győzni nem sikerült. Sebaj, dolgozunk tovább!!!”


Betegségektől sújtva is teljesítették céljukat

U12, 3. forduló, Oroszlány 2019.11.30.

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Soproni Tigrisek / A 94-60
Pontdobók: Ábrahám Eszter 23, Horváth Hanna 13, Csaplár-Nagy Lara 12, Varga Boglárka 10, Horváth Izabella 9, Ordasi Evelin 9, Pongrácz Petra 6, Szlávik Bianka 6, Fekete Loretta 4, Szabó Rebeka 2

Jók: Ábrahám Eszter, Varga Boglárka, Horváth Hanna, Ordasi Evelin, Horváth Izabella

Soproni Darazsak Akadémia „A” – OSE Oroszlánok 48-67
Pontdobók: Varga Boglárka 11, Ábrahám Eszter 10, Ordasi Evelin 9, Szabó Rebeka 6, Pongácz Petra 4, Csaplár-Nagy Lara 3, Szlávik Bianka 2, Horváth Hanna 2, Fekete Loretta 1, Horváth Izabella –

Jók: Varga Boglárka, Ordasi Evelin, Ábrahám Eszter

Bencze Mária (edző): „Nagyon rossz előjelekkel kezdtük a hétvégét. Sérülések, betegségek, így indultunk neki szombaton 10-en, Oroszlánynak. A célunk, az „A” csoportban való maradás volt, amit teljesítettünk! Köszönöm a lánykáimnak a szombati munkát, és nagy gratuláció MINDENKINEK!”


Lendületes támadások, precíz védekezés

2019.11.09. U12, 2. forduló

Soproni Darazsak Akadémia B – Soproni Darazsak Akadémia D 43-22 (20-5, 6-7, 15-0, 0-5)
SDA B: Tóth Bori 10, Koczor Cintia 8, Bereczki Eszter 7, Ács Regina 6, Szemenyei Abigél 4, Füzi Sára 4, Áron Szonja 2, Vinkovits Dorka 2, Kerekes Nóra 2, Markó Milla 1, Szűcs Dóra , Mészáros Nóra –

Tatabányai KC – Soproni Darazsak B 8-74 (4-19,2-24,0-13,2-18)
SDA B: Ács Regina 14, Bereczki Eszter 12, Tóth Bori 11, Markó Milla 8, Szemenyei Abigél 6, Kerekes Nóra 6, Szűcs Dóra 4, Füzi Sára 4, Áron Szonja 3, Mészáros Dóra 3, Vinkovits Dorka 2, Koczor Cintia 2

Áron Balázsné (edző): „Önbizalom növelő mérkőzéseket sikerült játszanunk a hétvégén. Nagy lendületet diktáltunk és remekül védekeztünk mindkét mérkőzésen. Sok ügyes megoldást láttam. Gratulálok a lányoknak!”


Új felállásban is szépen teljesítettek

2019.11.09. U12, 2. forduló, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia B – Soproni Darazsak Akadémia D 43-22 (20-5, 6-7, (2-5) 15-0, 0-5)
SDA/D: Oláh Nóra 6, Szabó Sára 4, Perlaki Vanda 4, Spendel Adél 3, Gréczi Larina 1, Kertész Dóra 1, Kevert Mirabella 1, Horváth Nikoletta 1, Gunázer Anna 1, Fekete Zsófi -, Baráth-Németh Luca -, Horváth Réka –

Jók: Oláh Nóra, Spendel Adél, Kertész Dóra

Soproni Darazsak Akadémia D – Tatabányai Kosárlabda Club 75-34 (12-14, 23-0, (4-3) 14-15, 22-2)
SDA: Fekete Zsófi 26, Szabó Sára 15, Oláh Nóra 12, Spendel Adél 6, Kertész Dóra 4, Kevert Mirabella 4, Baráth-Németh Luca 4, Horváth Réka 3, Gréczi Larina 1, Horváth Nikoletta -, Gunázer Anna -, Koch Panka –

Jók: Fekete Zsófia, Oláh Nóra, Szabó Sára, Spendel Adél

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Új felállásban folytatjuk innentől kezdve a gyermek bajnokságot. Ez a csapat egyik felén érződött is, megilletődötten és bátortalanul, ezért rengeteg hibával játszottak, míg a másik fele felvette a versenyt Akadémiánk Gyerek B csapata ellen, akiknek gratulálok a győzelemhez, és kolléganőmnek, Áronné Katinak a felkészítésükhöz!
Egy meccs pihenő után a Tatabányai KC csapata ellen szálltunk harca. Itt már volt ritmusa és lendülete a csapatnak. Külön öröm volt, hogy szép dolgot láttam viszont mind támadásban, mind védekezésben, amit a héten kezdtünk el először gyakorolni! Gratulálok lányok szép munka volt!”


Hasznosan töltötték az őszi szünetet is

Gyermek csapatunk Budapesten járt tornán az őszi szünetben. Edzőnk, Bencze Mária beszámolója. további részletek


Előremutató teljesítménnyel mutatkoztak be

2019.10.12. Gyermek 1. forduló, C csoport, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia B – Soproni Sportiskolás Sasok 43-44 (14-7,10-16,12-10,7-11)
SDA: Bereczki Eszter 11, Tóth Bori 7, Markó Milla 6, Szemenyei Abigél 5, Koczor Cintia 4, Ács Regina 3, Áron Szonja 2, Szűcs Dóra 2, Füzi Sára 2, Vinkovits Dorka 1, Hiegl Gisela -, Dávid Fruzsina –

Áron Balázsné (edző): „Első közös mérkőzésünk izgalmasra sikeredett. Időnként nagyon ügyesen játszottunk, de a győzelem most elmaradt. Nem baj, megyünk tovább az úton!”

Széchenyi KA- Soproni Darazsak Akadémia B 62-21 (16-2,16-17,18-2,12-0)
SDA: Berecki Eszter 7, Kerekes Nóra 4, Markó Milla 3, Áron Szonja 3, Nagy Alina 2, Ács Regina 1, Koczor Cintia 1, Füzi Sára -, Szemenyei Abigél -, Tóth Bori -, Lipka Hanna -, Hiegl Gisela –

Áron Balázsné (edző): „Nagyon jó csapat ellen játszottunk. Kicsit megilletődve kezdtünk, ennek ellenére a 2. negyedben kiválóan játszottunk.”


Extra játékkal léptek fel az A csoportba

2019. október 12., Tata, Gyermek bajnokság, 1. forduló

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Mosonmagyaróvári Tigriskölykök 114-26
SDA: Pongrácz Petra 16, Szlávik Bianka 15, Csaplár-Nagy Lara 14, Fekete Loretta 12, Horváth Izabella 12, Ábrahám Eszter 11, Ábrahám Eszter 11, Varga Boglárka 9, Szabó Bianka 7, Csaplár Mercédesz 7, Horváth Hanna 5, Ordasi Evelin 5, Szabó Rebeka 1

Jók: Pongrácz Petra, Szlávik Bianka, Horváth Izabella, Csaplár Mercédesz, Csaplár-Nagy Lara, Varga Bogi, Fekete Loretta, Ábrahám Eszter

Tatai Törpék – Soproni Darazsak Akadémia „A” 20 -102
SDA: Szlávik Bianka 25, Csaplár-Nagy Lara 16, Varga Boglárka 12, Ordasi Evelin 11, Ábrahám Eszter 8, Szabó Rebeka 8, Fekete Loretta 7, Szabó Bianka 4, Pongrácz Petra 4, Horváth Hanna 4, Csaplár Mercédesz 3

Jók: Szlávik Bianka, Csaplár-Nagy Lara, Varga Boglárka, Ordasi Evelin, Csaplár Mercédesz, Horváth Izabella, Ábrahám Eszter, Pongrácz Petra.

Bencze Mária (edző): „Nagyon extra játékkal, úgy védekezés, mint támadásban hoztuk a két kötelező győzelmet! Irány az A csoport! Nagyon kíváncsian várom, az ottani produkciónkat! Gratulálok Kislányok a hétvégi melótokhoz!!”


Idősebbek között végeztek a második helyen!

Gyermek csapatunk belekóstolt a serdülő kosárlabdába az ausztriai Gratkorn városában, és haza is hozott egy ezüstérmet. további részletek


Megkezdtük!

Gyorsan eltelt a nyár nálunk is. Az elmúlt héten versenyző csapataink már meg is kezdték a felkészülést a szezonra. Jó munkát kívánunk!


Lengyelországban vitézkedett gyermek csapatunk

Gyermek „A” csapatunk Lengyelországban szerepelt nemzetközi tornán (Tytus Cup), melyről Farkasné Babos Szilvia edző jelentkezett beszámolóval.

„U12-es nemzetközi kosárlabda tornán vettünk részt Lengyelországban, Kórnik városában, mely nagyon hasznos és tanulságos volt a jövőre nézve!
Megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor igazán küzdeni kell minden egyes labdáért és pontért, hogyan reagáljuk le az ellenfél számunkra még ismeretlen (mert nálunk nem „tananyag” ezért nem tanult) technikai elemeit, hogy hogyan álljunk fel egy elvesztett keresztjáték után és nyerjük meg a bronzérmet.
A csapat legjobbja Varga Boglárka lett, az All Star csapatba pedig Plangár Rékát választották! Nagyon büszkék vagyunk mind a két lányra!
Külön öröm volt, hogy a velünk párhuzamosan zajló U13-as tornán a spanyol Real Madrid csapatát testközelből láthattuk és tanulhattunk tőlük.
Nemcsak a kosárlabdapályán, hanem azon kívül is élményekben gazdag volt ez a hétvége. Jutott idő sétára (pl. Arborétum, várkastély, tó-kilátó, uszoda), és új barátságok is köttetek.
Minden csajszinak köszönöm az egész éves munkáját, és természetesen a szülőknek, akik nélkül ez nem működhetne! Jövőre már a serdülő korosztályban kell bizonyítaniuk, melyhez sok sikert kívánok mindenkinek!”


Maximumra pörgették magukat

2019.04.28. Gyermek 8. forduló, Oroszlány

Soproni Darazsak Akadémia „B” – OSE Vadmacskák 70-75 (15-21, 25-16, 12-23, 18-15)
SDA: Fenyvesi Flóra 3, Tóth Patrícia 13, Veszpi Lili 4, Sipőcz Dóra 3, Janka Lili 5, Bálint Lili 4, Török Bítia 2, Császár Panna 3, Szabadvári Noémi 9, Iván Ramóna 16, Papp-Garbóczi Panna 3, Deák Noémi 5

Mosonmagyaróvári Tigriskölykök – Soproni Darazsak Akadémia „B” 63-60 (12-15,19-13,(3-4) 18-13,11-15)
SDA: Fenyvesi Flóra 8, Tóth Patrícia 9, Veszpi Lili 1, Sipőcz Dóra -, Janka Lili 6, Bálint Lili 4, Török Bítia 9, Császár Panna 8
Szabadvári Noémi 0, Iván Ramóna 2, Papp-Garbóczi Panna 2, Deák Noémi 11

Djordje Krajisnik (edző): Elérkeztünk az utolsó fordulóhoz, mely során a lányok őrületes munkát végezve, 101 százalékos teljesítményt nyújtottak. Igazi kosarasként küzdöttek minden egyes labdáért, és mindent megvalósítottak, amit kértem tőlük! Mindannyiukban benne van a további fejlődés lehetősége. Ha így dolgoznak a továbbiakban is, mint az idei szezonban, akkor szép jövő vár rájuk. Ezúton is gratulálok, BRAVO lányok!


Megnyerték a középdöntőt így az ország legjobb nyolc csapat közé jutottak

2019.04.27. U12 Középdöntő, Budapest

Soproni Darazsak Akadémia A – Bajai NKK 53–51 (5-14, 16-9 (4-3) 7-14, 21-11)
SDA: Völgyi Lili 1, Plangár Réka 8, Szlávik Bianka 9, Varga Boglárka 3, Janzsó Alíz 16, Áldozó Anna 11, Herczeg Fióna -, Bugledits Réka -, Ábrahám Eszter 2, Horváth Csenge -, Salamon Réka 1, Madarász Nióbé 1

DKKA Rókák – Soproni Darazsak Akadémia A 25–42 (2-10, 7-9, (5-3) 5-12, 6-8)
SDA: Völgyi Lili 9, Plangár Réka 10, Szlávik Bianka 5, Varga Boglárka 5, Janzsó Alíz 2, Áldozó Anna 2, Herczeg Fióna 3, Horváth Virág 2, Ábrahám Eszter 2, Horváth Csenge -, Salamon Réka 2, Madarász Nióbé –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Mindenki tudta, hogy az első mérkőzésen fog eldőlni, hogy ki jut be a legjobb 8 közé az Országos Jamboree-ba. Már az első percekben érződött, hogy keményen meg kell küzdenünk a győzelemért a nagyon jó felépítésű bajai lányok ellen. Idegesen játszottunk, sokszor szenvedtünk a pályán, hoztunk rossz döntéseket, de az egész éves kemény munka, a betartott taktikai utasítások a szívünk és küzdeni tudásunk, mindig vitt előre minket. A döntés a legvégére maradt. S mint minden meccsünkön, itt is voltak extra teljesítmények, így 7 másodperccel a vége előtt, döntetlen állásnál az előző nap begyakorolt bedobás figurát tökéletesen kivitelezve, megnyertük a mérkőzést! Óriási gratuláció jár a lányoknak! IGAZI CSAPATMUNKA VOLT! Külön öröm, hogy azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, most maximálisan végrehajtották a rájuk bízott feladatokat. Természetesen a sikernek részesei azok a játékosok is, akik másnap a B csapattal játszottak, az ő játékukat segítették! Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Bencze Marcsi segítségét és egész éves segítő munkáját.”


Bevették Tapolcát

2019.04.27. U12, Alsóház 4. forduló, Tapolca

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Tapolcai Gazellák 66-16 (12-2, 18-3, (5-2), 14-3, 17-6)
SDA: Horváth Hanna 13, Horváth Izabella 10, Csaplár-Nagy Lara 9, Pongrácz Petra 8, Szabó Rebeka 7, Lichtl Liána 6, Fekete Loretta 5, Király Lea 2, Ordasi Evelin 2, Ferstl Patrícia 2, Csaplár Mercédesz 1, Szlávik Flóra 1

Tapolcai Sárkányok – Soproni Darazsak Akadémia „D” 48-57 (12-14, 8-12, (6-3), 11-18, 11-10)
SDA: Lichtl Liána 13, Horváth Hanna 10, Pongrácz Petra 9, Csaplár-Nagy Lara 8, Csaplár Mercédesz 6, Szabó Rebeka 4, Király Lea 3, Horváth Izabella 2, Szlávik Flóra 1, Ferstl Patrícia 1, Fekete Loretta -, Ordasi Evelin

Pados Noel (megbízott edző): „Kolléganőmet helyettesítve kísértem el Csípős Darazsak kenguru csapatunkat a gyermek korosztály utolsó fordulójára, mely során a lányok fantasztikus munkát végeztek! A Gazellák lányai ellen a feldobástól kezdve a lefújás pillanatáig szinte tökéletesen védekeztek és mindemellett támadásban is okosan, a labdát szépen járatva, tetszetősen kosárlabdáztak. Közvetlenül utána a Sárkányok harcos fiai vártak ránk. A remek teljesítményt át tudtuk menteni erre a mérkőzésre is, mely nagy csatát hozott. A szünet után megjelentek a fáradtság első jelei. Ez leginkább a kihagyott ziccerekben, rossz döntések terén mutatkozott meg, de védekezésben stabilak maradtunk ekkor is. Az utolsó három percre ugyan eltűnt a 10 pontos előnyünk, de nem estünk kétségbe és újabb energiákat mozgósítva, labdákat szerezve, egy 8-0-ás hajrával megérdemelt győzelmet arattunk. Köszönöm a példás hozzáállást, élmény volt meccselni a csapatot! Elismerésem a lányoknak és edzőjüknek, Bencze Marcsinak is, szépen fejlődnek a gyerekek, remek kis csapat épül a kezei alatt! További jó munkát, kitartást, sok sikert kívánok a jövőre nézve!


Nagyot játszottak!

Gyermek B 7.forduló, Sopron 2019.03.30.

Soproni Darazsak Akadémia B – Soproni Sportiskolás Sasok 76-47 (12-15, 28-15,24-7,12-10)
SDA: Fábiánkovits Bianka 7, Tóth Patrícia 3, Veszpi Lili 8, Sipőcz Dóra 7, Janka Lili 1, Bálint Lili 12, Török Bítia 7, Császár Panna 1, Horváth Csenge 11, Iván Ramóna 15, Madarász Niobé 2

EKEU12 – Soproni Darazsak Akadémia B 18-69 (2-21,8-24,4-16,4-8)
SDA: Fábiánkovits Bianka 5, Tóth Patrícia 12, Veszpi Lili 5, Sipőcz Dóra 6, Janka Lili 3, Bálint Lili 6, Török Bítia 4, Császár Panna 4, Horváth Csenge 7, Iván Ramóna 10, Madarász Niobé 6

Djordje Krajisnik (edző): Nagyon fontos volt ez a két meccs a lányoknak. Úgy játszottak mint egy nagy csapat! Megmondom őszintén, a fizikai különbségek miatt én nem tartom jónak, hogy fiúk ellen kell lányoknak kosárlabdázni. Nagyon büszke vagyok a lányok teljesítményére!


Nem úgy dolgoztak csapatként, ahogy tudnak

2019.03.10. Gyerek Alsóház, 2. forduló, Tapolca

Harcos Sólymok – Soproni Darazsak Akadémia „D” 54-45
Pontdobók: Lichtl Liána 14, Ferstl Patrícia 10, Király Lea 5, Pongrácz Petra 4, Fekete Loretta 3, Ordas Evelin 2, Horváth Izabella 2, Szabó Bianka 2, Szabó Rebeka 2, Csaplár Mercédesz 1
Jók: Lichtl Liána, Csaplár-Nagy Lara, Ferstl Patrícia

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Tapolcai Sárkányok 44-51
Pontdobók: Lichtl Liána 14, Ferstl Patrícia 9, Pongrácz Petra 8, Fekete Loretta 4, Horváth Hanna 4, Csaplár Mercédes 2, Szabó Rebeka 1, Csaplár-Nagy Lara 1, Király Lea 1
Jók: Lichtl Liána, Csaplár-Nagy Lara

Bencze Mária (edző): „Erről a fordulóról, csak annyit szeretnék írni, hogy megérdemelten kaptunk ki mind a két fiúcsapattól! Iszonyú gyengén játszottunk csapat szinten, tisztelet a kivételnek!”


Jó mérkőzéseket tettek le az asztalra

2019.03.10 Gyermek „B” 6. forduló, Oroszlány

Soproni Darazsak Akadémia B – OSE Vadmacskák 71-79 (17-14, 23-19, 18-18, 13-28)
SDA: Fábiánkovits Bianka 2, Tóth Patrícia 1, Veszpi Lili 10, Sipőcz Dóra 2, Janka Lili 3, Bálint Lili 14., Török Bítia 8, Császár Panna 5,
Horváth Csenge 4, Szabadvári Noémi 13, Papp-Garbóci Panna 9

OSE Mórmoták- Soproni Darazsak Akadémia „B” 34-87 (9-20, 7-15, 10-23, 8-29)
SDA: Fábiánkovits Bianka 10, Tóth Patrícia 7, Veszpi Lili 6, Sipőcz Dóra 4, Janka Lili 4, Bálint Lili 16, Török Bítia 5, Császár Panna 11,
Horváth Csenge -, Szabadvári Noémi 14, Papp-Garbóci Panna 10

Szeli Kitti (edző): „Nagyot küzdöttek a lányok mindkét meccsen. Sajnos az elsőt nem sikerült megnyerni, de sokat tanultunk belőle. Büszke vagyok rájuk, hogy a második meccsre összeszedték magukat, és be tudtuk húzni a mérkőzést. Keményen dolgozunk tovább, hogy még jobbak lehessünk!”


Tartottak a fiúktól

2019.03.09. Gyermek Alsóház, 2. forduló

Böjtös Bau Ricsilla Lenti – Soproni Darazsak Akadémia „C” 62-26 (14-0,20-14,12-4,16-8)
SDA: Janka Lili 9, Bálint Lili 7, Bereczki Eszter 4, Sipőcz Dóra 3, Kovács Virág 2, Ács Regina 1, Kovács Kitti -, Vinkovits Dorka -, Kovács Rebeka -, Szücs Dóra –

Soproni Darazsak Akadémia „C” – Celldömölki Góliátok 37-59 (4-22,15-11,8-18,10-8)
SDA: Janka Lili 9, Bálint Lili 12, Bereczki Eszter 1, Sipőcz Dóra 8, Kovács Virág -, Ács Regina 2, Kovács Kitti 2, Vinkovits Dorka 1, Kovács Rebeka 2, Szücs Dóra –

Farkas Gergő (edző): „Kapkodva játszottunk és a figyelmünk nem tartott tovább fél percnél. Amíg azon görcsölnek a lányok, hogy az ellenfélnél fiúk vannak és játszanak, addig nem tudnak igazán a mérkőzésre koncentrálni.”


Extra második félidőket produkáltak

2019.03.09. U12 Felsőház, 2. forduló, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia A – Soproni Sportiskolás Bivalyok 47 – 69 (7-21, 6-23 (5-6) 17-12, 12-7)
SDA: Völgyi Lili 12, Plangár Réka 1, Horváth Virág 2, Szlávik Bianka 4, Varga Boglárka 1, Janzsó Alíz 13, Áldozó Anna 2, Herczeg Fióna 1, Kotlik Kata 1, Ábrahám Eszter 2, Bugledich Réka 3, Salamon Réka 5

Ifjú Sólymok KS – Soproni Darazsak Akadémia A 81 – 72 (17-10, 11-11, (5-3) 19-18, 15-25, 14-5)
SDA: Völgyi Lili 14, Plangár Réka 6, Horváth Virág 2, Szlávik Bianka 4, Varga Boglárka 2, Janzsó Alíz 15, Áldozó Anna 12, Herczeg Fióna 1, Kotlik Kata 2, Ábrahám Eszter 9, Bugledich Réka 4, Salamon Réka 1

Farkasné Babos Szilvia (edző): A Sportiskolás Bivalyok ellen a második félidőre fel is ébredtünk, és elkezdtünk kosárlabdázni! Nekiálltunk védekezni, türelmesen, okosan és pontosan játszani, aminek az lett az eredménye, hogy megnyertünk a második félidőt! Ilyenkor bánhatjuk, csak igazán, hogy adtunk egy félidőnyi előnyt a fiúknak és nem tudtunk szorosabb meccset játszani.
Negyed óra pihenés után a szombathelyi fiúkkal vettük fel a harcot. Sajnos az első negyedet itt is ajándékba adtuk és megint a második félidőben kezdtünk el kosárlabdázni. Olyan egyéni és csapatjátékot mutattak be a lányok, hogy igazán büszkék lehettek rájuk a szüleik is! A negyedik negyed pedig egyszerűen fantasztikus volt! Kis szerencsével megnyerhettük volna a mérkőzést így hosszabbítás következett. Sajnos itt már fejben elfáradtunk és rossz döntéseket hoztunk, így az Ifjú Sólymok nyerték meg az összecsapást. Köszönöm szépen csajok ezt a fantasztikus hétvégét! MÉRHETETLENÜL BÜSZKE VAGYOK RÁTOK!


A lényeg, hogy mindent kiadtak magukból

2019.02.17, Sopron, Gyermek B, 5.forduló

Soproni Darazsak Akadémia B – Győri KC Zsiráfok 63-71 (16-27, 16-17, 14-17, 17-10)
SDA: Fábiánkovits Bianka 0, Tóth Patrícia 11, Veszpi Lili 3, Harcos Gréta 0, Sipőcz Dóra 4, Deák Noémi 9, Janka Lili 0, Bálint Lili 6., Török Bítia 13, Pintér Lili 3, Császár Panna 12

Mosonmagyaróvári Tigriskölykök – Soproni Darazsak Akadémia B 66-46 (11-14, 25-13, 19-14, 11-5)
SDA: Fábiánkovits Bianka 3, Tóth Patrícia 2, Veszpi Lili 7, Harcos Gréta 1, Sipőcz Dóra 3, Deák Noémi 13, Janka Lili 1, Bálint Lili 5, Török Bítia 9, Pintér Lili 0, Császár Panna 2

Djordje Krajisnik (edző): „A lányok mindent megcsináltak, amit kértem tőlük, 100%-osan teljesítettek a hétvégi mérkőzéseken. Nehéz azonban megértetni velük vereségek után, hogy jó úton járunk. Ugyanakkor okos gyerekek, tudják, hogy az edzésekkel mindig jobbak lesznek.”


A második meccsre összeszedték magukat

2019.02.16. U12, Felsőház, 1. forduló, Sopron

Soproni Tigrisek A – Soproni Darazsak Akadémia „A” 90–50 (27-13, 24-14, (6-7) 20-8, 13-8)
SDA: Völgyi Lili 10, Plangár Réka 5, Kotlik Kata -, Szlávik Bianka 7, Fenyvesi Flóra 1, Szabadvári Noémi 1, Áldozó Anna 3, Madarász Niobé -, Janzsó Alíz 9, Salamon Réka 9, Herczeg Fióna -, Ábrahám Eszter 5

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Zalakerámia ZTE KK 58–44 (20-13, 12-13 (4-2), 14-3, 8-13)
SDA: Völgyi Lili 9, Plangár Réka 14, Papp-Garbóczi Panna 4, Szlávik Bianka 4, Fenyvesi Flóra -, Iván Ramóna 1, Áldozó Anna 5, Madarász Niobé -, Janzsó Alíz 2, Salamon Réka 6, Herczeg Fióna 2, Ábrahám Eszter 11

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Két héttel ezelőtt a Tigrisek ellen egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amiért minden dicséret megillette a lányokat. Ezzel szemben a mostani találkozón dekoncentráltan, álmosan, támadásban fegyelmezetlenül kosárlabdáztunk, és nagyon sokszor rossz döntést hoztunk. Ezek összessége eredményezte ezt a csúfos vereséget!

Talán a követező meccs előtti fejmosás vagy épp a lelkiismeretük, ami megszólalt, de a zalaegerszegi fiúk ellen már úgy mentek ment fel a pályára és játszottak, amire már azt tudom mondani, hogy igen ezek vagyunk mi! Az első perctől kezdve a kezünkbe vettük az irányítást. Agresszívan védekeztünk, küzdöttünk és támadásaink is szépen összeálltak. Gratulálok a lányoknak a második meccsen nyújtott teljesítményükért! Minden mérkőzést így kellene elkezdeni…”


Rapszodikusak

2019. február 17. Szombathely, 1. Gyermek forduló, Alsóház

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Paragváris Sólymok 53-46
Pontdobók: Király Lea 17, Szlávik Flóra 9, Szabó Rebeka 6, Fekete Loretta 6, Pongrácz Petra 5, Lichtl Liána 4, Csaplár Nagy Lara 2, Horváth Hanna 2, Szabó Bianka 2

Jók: Király Lea

Bölytös Bau RiCsilla Zalalövő – SDA „D” 48-58
Pontdobók: Király Lea 15, Csaplár Mercédesz 11, Horváth Izabella 9, Szabó Bianka 8, Fekete Loretta 5, Pongrácz Petra 4, Szlávik Flóra 2, Szabó Rebeka 2, Horváth Hanna 1, Lichtl Liána 1

Jók: Csaplár Mercédesz, Király Lea, Szabó Bianka, Horváth Izabella

Bencze Mária (edző): „A két mérkőzés, teljesen ellentétes játékképet mutatott! Tudunk nagyon jól, és iszonyú rosszul is játszani! Ezzel, csak annyi a problémám, hogy teljesen kiszámíthatatlan csapatunk van… ami egy kicsit elszomorító!
Dolgozunk tovább, még nagyon sok munka vár ránk!”


Tartalékosan is helytálltak

2019.02.02. U12, 4. forduló

Soproni Sportiskolás Bivalyok – Soproni Darazsak Akadémia A 60 – 37 (20-6, 11-12 (6-4) 7-9, 16-6)
SDA: Völgyi Lili 7, Plangár Réka 7, Horváth Virág 4, Szlávik Bianka 5, Varga Boglárka 1, Papp-Garbóczi Panna 2, Áldozó Anna 4, Madarász Niobé 4, Horváth Csenge 3, Iván Ramóna -, Bugledich Réka -, Szabadvári Noémi –

Soproni Darazsak Akadémia A – Soproni Tigrisek A 52 – 74 (12-22, 15-16, (0-3) 7-24, 18-12)
SDA: Völgyi Lili 16, Plangár Réka 8, Horváth Virág 2, Szlávik Bianka 3, Varga Boglárka 3, Papp-Garbóczi Panna 6, Áldozó Anna 7, Madarász Niobé 2, Horváth Csenge 2, Iván Ramóna 2, Bugledich Réka 1, Szabadvári Noémi –

Farkasné Babos Szilvia (edző): Betegségek, sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt, erősen tartalékos csapattal indultunk neki ennek a fordulónak. Így ezen a hétvégén azok a gyerekek is pályára tudtak lépni, akik eddig csak a B csapatban játszottak. Örülök, hogy mindenki tudott élni a lehetőséggel!


Elmaradtak a tudásuktól

2019 január 26. – Gyerek 4. forduló, Tapolca

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Tapolcai Sárkányok 57-36
Pontdobók: Pongrácz Petra 17, Ferstl Patrícia 10, Lichtl Liána 7, Csaplár-Nagy Lara 6, Horváth Izabella 6, Horváth Hanna 3, Szabó Rebeka 2, Szabó Bianka 1
Jók: Lichtl Liána, Pongrácz Petra, Szabó Bianka

Körmendi Törpördögök „B” – Soproni Darazsak Akadémia „D” 59-17
Pontdobók: Pongrácz Petra 4, Lichtl Liána 3, Szabó Bianka 3, Csaplár Mercédesz 3, Szlávik Flóra 2, Király Lea 1, Ferstl Patrícia 1, Horváth Izabella 1
Jók:SENKI!!

Bencze Mária (edző): „Sajnos, nem sok jót tudok kiemelni a két mérkőzésből! Nagyon rosszul játszottunk…
A védekezésünk pedig egy embert kivéve (Lichtl Liána), katasztrofális volt!!
Igaz, hogy elkezdtük végre tanulni edzésen a „KOSÁRLABDÁT”, de ez akkor is nagyon kevés volt! Egy pozitívumot tudok csak a mai napból megemlíteni azt, hogy nyertünk egy meccset…”


Mozgalmas szombat elé nézünk

Ugyan a hétvége programja már ma elkezdődött a juniorok rájátszás-mérkőzésével, az igazi nagyüzem csak holnap indul be. további részletek


A második mérkőzésre felszívták magukat

2019. január 27., U12 4. forduló, Egervár

BÖJTÖS-BAU-RICSILLA EGERVÁR-TESKÁND – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/C 70-22 (24-2,33-9,9-11,4-0)
SDA: Ács Regina -, Bálint Lili 5, Bőhm Adrienn -, Harcos Gréta 1, Kovács Rebeka 2, Hiegl Gisela -, Janka Lili 6, Koczor Cintia -, Szűcs Dóra 2, Markó Milla -, Bidló Boglárka 6

BÖJTÖS-BAU-RICSILLA LENTI – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/C 46-38 (12-18,15-8,15-10,4-2)
SDA: Ács Regina 3, Bálint Lili 13, Bőhm Adrienn 1, Harcos Gréta -, Kovács Rebeka 4, Hiegl Gisela -, Janka Lili 5, Koczor Cintia 7, Szűcs Dóra 2, Markó Milla -, Bidló Boglárka 3

Farkas Gergő (edző): „Az első mérkőzésen egy kemény ellenféllel találkoztunk nem igazán volt jelen a koncentráció a csapatnál. A második találkozón lejátszottuk az első szoros mérkőzésünket, aminek nagyon örültek a lányok és ez a pályán is meglátszott, tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. A vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapat minden tagjára!”


Minden mérkőzéssel lépegetnek előre

2019.01.26., U12 4. forduló, Győr

Soproni Darazsak Akadémia B-Tatai Törpék 52-82 (14-15, 20-29, 10-13, 8-25)
SDA: Fábiánkovits Bianka 10, Tóth Patrícia 8, Veszpi Lili 1, Meszlényi Szonja 2, Sipőcz Dóra 2, Deák Noémi 11, Madarász Niobé 5, Iván Ramóna 11, Török Bítia -, Papp-Garbóczi Panna 1, Pintér Lili 1

Soproni Darazsak Akadémia B-Győri KC Zsiráfok 2-0 (4-8, 8-10, 7-5, 8-13) – ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban, így 2-0-val írták nekünk a mérkőzést.
SDA: Fábiánkovits Bianka 2, Tóth Patrícia 4, Veszpi Lili 2, Meszlényi Szonja 2, Sipőcz Dóra -, Deák Noémi 4, Madarász Niobé 1, Iván Ramóna 5, Török Bítia 6, Papp-Garbóczi Panna 10, Pintér Lili –

Djordje Krajisnik (edző): „Két remek mérkőzés játszottunk! Az egyiket ugyan elvesztettük, de elképesztő munkát végeztek a lányok! Minden mérkőzéssel jobbak leszünk, és ugyanilyen kemény munkával és ésszel folytatjuk tovább.


Elérték céljukat

2018.12.15., 3. Gyermek forduló, Zalaegerszeg

Tapolcai Gazellák – Soproni Darazsak Akadémia „D” 51-52
SDA: Pongrácz Petra 22, Csaplár-Nagy Lara 6, Szabó Bianka 5, Csaplár Mercédesz 5, Ferstl Patrícia 4, Horváth Hanna 3, Király Lea 2, Szlávik Flóra 2, Fekete Loretta 1, Lichtl Liána 2

Jók: Pongrácz Petra, Szabó Bianka, Csaplár Mercédesz

Soproni Darazsak Akadémia „D” – ZKTE 60-66
SDA: Pongrácz Petra 16, Ferstl Patrícia 15, Csaplár-Nagy Lara 7, Lichtl Liána 6, Szabó Bianka 6, Horváth Izabella 4, Ordas Evelin 3, Csaplár Mercédesz 2, Horváth Hanna 1

Jók: Pongrácz Petra, Szabó Bianka, Csaplár-Nagy Lara, Ferstl Patrícia, Licht Liána

Bencze Mária (edző): „Kettő nagyon erős mérkőzést játszottunk, és hálisten lányok ellen. A célunk is megvalósult, itt maradtunk ebben a csoportban. Nagyon szépen küzdöttünk, gratulálok csajok!”


Beleadtak apait-anyait

2018.12.08. Gyermek 3. forduló, Győr, Egyetemi edzőcsarnok

Mosonmagyaróvári Tigriskölykök – Soproni Darazsak Akadémia B 55-61 (4-20, 24-12, 3-4, 6-17, 18-8)
SDA: Szabadvári Noémi 2, Császár Panna 5, Fábiánkovits Bianka 10, Tóth Patrícia 4, Veszpi Lili 3, Meszlényi Szonja 1, Horváth Csenge 4, Sipőcz Dóra -, Deák Noémi 14, Madarász Niobé 8, Iván Ramóna 6, Török Bítia 4

Soproni Darazsak Akadémia B – Széchenyi KA Győr 36-61 (13-9, 4-16, 6-3, 10-7, 3-26)
SDA: Szabadvári Noémi -, Császár Panna 9, Fábiánkovits Bianka 3, Tóth Patrícia 6, Veszpi Lili 1, Meszlényi Szonja -, Horváth Csenge -, Sipőcz Dóra 1, Deák Noémi 6, Madarász Niobé 5, Iván Ramóna 2, Török Bítia 3

Djordje Krajisnik (edző): „Érdekes két mérkőzést játszottunk! Mindkettőn jó teljesítményt nyújtottunk, de a másodikon elfogyott az erő, hogy a győzelemre hajtsunk. Elképesztőek voltak a lányok, mindent kiadtak magukból! Büszke vagyok rájuk! Folytatnunk kell a megkezdett munkát, és biztos vagyok benne, hogy még jobbak és jobbak leszünk!”


Nem voltak egy súlycsoportban ellenfeleinkkel

2018.12.08. Gyermek 3. forduló

Soproni Darazsak Akadémia A – Tatai Törpék 95–26 (22-3, 33-4 (6-1) 21-10, 13-8)
SDA: Völgyi Lili 10, Janzsó Alíz 19, Kotlik Kata 3, Plangár Réka 14, Horváth Virág 10, Szlávik Bianka 5, Ábrahám Eszter 13, Fenyvesi Flóra 3, Herczeg Fióna -, Salamon Réka 10, Varga Boglárka 5, Papp-Garbóczi Panna 3

Soproni Sportiskolás Sasok – Soproni Darazsak Akadémia A 17–100 (0-24, 2-27, (5-4) 8-19, 2-26)
SDA: Plangár Réka 8, Janzsó Alíz 15, Szlávik Bianka 4, Papp-Garbóczi Panna 6, Kotlik Kata 2, Salamon Réka 8, Horváth Virág 9, Ábrahám Eszter 14, Fenyvesi Flóra 5, Bugledich Réka 10, Völgyi Lili 15, Varga Boglárka 4

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Sajnos, csak 3 olyan csapat van a bajnokságban, akik érdemben hasznos meccseket tudnak egymással játszani, melyek segítik a fejlődésüket. Így a többi csapat ellen olyan mérkőzéseket játszunk, mint ezen a hétvégén is, ahol nem ütközünk igazán ellenállásba és 70-80 ponttal nyerünk. Amiért dicséret illeti a lányokat az a küzdés és harcosság, amiért viszont mérges vagyok az a sok kihagyott ziccer!”


Az egész országban megmutatjuk magunkat

A kenguruktól egészen az NB I. Amatőr bajnokságban szereplő csapatig szinte minden korosztályban rendeznek mérkőzéseket a hétvégén, csapataink országszerte bizonyíthatnak.

A sort szombaton a Szorgos Darazsak nyitják, akik Győrben vesznek részt bajnoki fordulón. Ezt követően kadett csapatunk a PVSK NA gárdáját fogadja a Novomatic Arénában. Serdülő „B” csapatunk útja ezúttal Veszprémbe vezet, ahol az alsóházi alapszakasz második fordulójára kerül sor, míg az „A” csapat Győrben szerepel a középházi bajnokságban. A napot NB I. Amatőr együttesünk zárja, akik Szegeden játszanak bajnoki mérkőzést.

Vasárnap sem maradunk azonban kosárlabda nélkül: A Csípős Darazsak az Akadémiai Oktatóközpontban veszik fel a versenyt aktuális ellenfeleikkel, míg a Harcos Darazsak és a Hunyadis Darazsak Győrbe utaznak. Eközben Sopronban juniorjaink a Nyíregyházi Kosársuli együttesével mérik össze erejüket a Novomatic Arénában. Íme a program:

2018.11.24. U11 2. forduló C csoport, Győr Fekete István Általános Iskola (Széchenyi KA)

09.00 Villámló Tigrisek – Feketés Darazsak
10.15 Feketés Darazsak – Szorgos Darazsak
11.30 Szorgos Darazsak – Villámló Tigrisek

2018.11.24. Sopron, Novomatic Aréna

13.00 Soproni Darazsak Akadémia – PVSK NA (kadett)

2018.11.24. Serdülő bajnokság alsóházi alapszakasz, 2. forduló, Észak-nyugati régió, „B” csoport

Helyszín: Pannon Egyetem Testnevelés Tanszék (Veszprém, Egyetem u. 10.)

10.00 SOPRONI DARAZSAK AK B – VUKE
12.00 VÁRPALOTA GEPÁRDOK –SOPRONI DARAZSAK AK B
14.00 VUKE – VÁRPALOTA GEPÁRDOK

2018.11.24. Serdülő Középház Bajnokság, Nyugati csoport 3. forduló

Helyszín: Széchenyi István Egyetemi Csarnok 9026 Győr, Egyetem tér 1.

10.30 Széchenyi KA – ZKTE
12.30 Kanizsa DKK – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15.00 Kanizsa DKK – ZKTE
17.00 Soproni Darazsak Akadémia “A” – Széchenyi KA

2018.11.24. NB I. Amatőr bajnokság, Zöld csoport

18.00 Szegedi Kosárlabda Egylet – Sportdarázs

2018.11.25. Junior bajnokság

14.00 Soproni Darazsak Akadémia – Nyíregyházi Kosársuli

2018.11.25. U11, 2. forduló A, H, I csoport

A csoport, Sopron Novomatic Aréna új kisterem (Akadémiai Oktatóközpont) (S. Darazsak)

09.30 Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok
10.45 Soproni Sportiskolás Bivalyok – OSE Simbák
12.00 OSE Simbák – Csípős Darazsak

H csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

14.00 Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak
15.15 Győri KC Lovagok – Győri KC Kenguruk
16.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
17.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

I csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

09.00 Győri KC Párducok – Hunyadis Darazsak
10.15 Gönyűi Harcsák – Vidám Kenguruk
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Sokat kivett belőlük az első mérkőzés

2018.11.17., Gyermek 2. forduló, Novomatic Aréna Sopron

Egervár – Soproni Darazsak Akadémia „C” 31-18 (2-2,12-6,10-5,7-5)
SDA: Bálint Lili 3, Szűcs Dóra 1, Ács Regina 2, Böhm Adrienn 2, Ordasi Evelin 5, Horváth Hanna 5, Kackstetter Léna -, Dávid Fruzsina -, Füzi Sára -, Koczor Cintia -, Markó Milla -, Bereczki Eszter –

Soproni Darazsak Akadémia „C” – Soproni Darazsak Akadémia „D” 8:46 (0-16,7-8,0-15,1-7)
SDA: Böhm Adrienn 1, Markó Milla 1, Ordasi Evelin 2, Horváth Hanna 3, Kackstetter Léna 1, Bálint Lili -, Szűcs Dóra -, Ács Regina -, Dávid Fruzsina -, Füzi Sára -, Koczor Cintia -, Bereczki Eszter –

Farkas Gergő (edző): „Jó védekezéssel kezdtük az első mérkőzést, köszönhetően a koncentrációnak. Sokáig szoros volt a találkozó, egy jó meccset tudtunk játszani egy erősebb ellenfél ellen. A második mérkőzésre minden figyelem elveszett, egy negyedben tudtunk csak igazán fejben ott lenni. Gratulálok az ellenfeleknek!”


Újabb szintet léptek

2018.11.17., 2. Gyerek forduló, Novomatic Aréna Sopron

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Ricsilla 37:22
Pontdobók: Fekete Lori 7, Szabó Rebeka 7, Csaplár Merci 5, Licht Lia 3, Pongrácz Petra 3, Budai Zoé 3, Szabó Bianka 3, Horváth Iza 2, Ferstl Patri 2, Király Lea 1, Csaplár-Nagy Lara 1

Jók: Fekete Lori, Horváth Iza

Soproni Darazsak Akadémia „C” – Soproni Darazsak Akadémia „D” 8:46
Pontdobók: Csaplár Merci 12, Király Lea 10, Ferstl Patri 7, Lichtl Lia 3, Csaplár-Nagy Lara 3, Fekete Lori 3, Pongrácz Petra 3, Horváth Iza 2, Bidló Bogi 2, Budai Zoé 1

Jók: Csaplár Merci, Fekete Lori, Király Lea, Horváth Iza

Bencze Mária (edző): „Az első mérkőzésünket a zalaegerszegi csapat ellen játszottuk. A győzelmünket, csakis a védekezésünket köszönhetjük! A támadásunk katasztrofális volt!
A második meccsünket testvér Darazsaink ellen vívtuk. Az első félidőben is elégedett voltam a lányaimmal, de a második a második játékrész még ezt is felülmúlta! A leütés nélküli játékban végre láttam a tanultakat!
Gratulálok lányok, ismét egy lépcsővel feljebb jutottunk!”


Sokat tanultak a mérkőzésekből

2018.11.17., Gyermek 2.forduló, B csoport, Novomatic Aréna Sopron

OSE Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia B 93-39 (17-14 27-12 22-7 27-6)
SDA: Varga Boglárka 5, Császár Panna 5, Janka Lili –, Tóth Patrícia 14, Veszpi Lili 4, Meszlényi Szonja –, Pintér Lili –, Sipőcz Dóra 1, Deák Noémi 5, Madarász Niobé –, Iván Ramóna 5

Soproni Darazsak Akadémia B – Soproni Sportiskolás Sasok 48-60 (9-12 10-23 21-2 8-23)
SDA: Varga Boglárka 9, Császár Panna -, Janka Lili 3, Tóth Patrícia 2, Veszpi Lili 4, Meszlényi Szonja 5, Pintér Lili 4, Sipőcz Dóra 3, Deák Noémi 4, Madarász Niobé 7, Iván Ramóna 7

Djordje Krajisnik (edző): „Nagyon értékes két mérkőzést játszottunk, melyeken sokat tanultunk a hibáinkból. Sokkal többet kell dolgoznunk, ha sokkal jobbak akarunk lenni! A sport ilyen, egyszer győzöl, máskor veszítesz. Keményen fogunk tovább dolgozni a következő megmérettetésekre!”


Hasznos tornán edződtek az őszi szünetben

2018. október 29-30, Sopron – U12 Felkészülési torna

Soproni Darazsak Akadémia A – PVSK NKA 60:44 (9:10, 20:15 (7:2) 7:11, 17:6)
SDA: Bugledich Réka 12, Fenyvesi Flóra -, Szabadvári Noémi -, Plangár Réka 1, Völgyi Lili 12, Janzsó Alíz 18, Horváth Virág 8, Madarász Niobé 1, Salamon Réka 5, Papp-Garbóczi Panna 1, Kotlik Kata 1, Iván Ramóna 1

Soproni Darazsak Akadémia A – Vasas Akadémia 85:14 (24:5, 18:2, (7:5) 20:2, 16:0)
SDA: Bugledich Réka -, Fenyvesi Flóra 10, Szlávik Bianka 8, Szabadvári Noémi 2, Plangár Réka 7, Völgyi Lili 19, Janzsó Alíz 22, Horváth Virág 5, Iván Ramóna -, Ábrahám Eszter 7, Salamon Réka 4, Kotlik Kata 1

Soproni Darazsak Akadémia A – Zsíros Akadémia Kőbánya 43:46 (9:15, 14:4, (2:3) 13:11, 5:13)
SDA: Bugledich Réka 2, Fenyvesi Flóra -, Szlávik Bianka 2, Szabadvári Noémi -, Plangár Réka 10, Völgyi Lili 9, Janzsó Alíz 16, Horváth Virág 1, Ábrahám Eszter 2, Salamon Réka 3, Kotlik Kata -, Papp-Garbóczi Panna –

Farkasné Babos Szilvia (edző): Egy nagyon hasznos felkészülési tornán vagyunk túl, melyet egyesületünk szervezett. Első meccsünkön a PVSK NKA csapata ellen még kicsit megilletődötten játszottunk, nem találtuk a helyünket a pályán, de helyenként már megmutattuk, ha megfelelően koncentrálunk az adott feladatra, akkor nagyon szépen és meggyőzően tudunk kosárlabdázni. Következő mérkőzésünkön már fejben is odatettük magunkat, mert mindenki érezte, hogy többet tud annál, mint amit eddig megmutatott magából. Így a Vasas Akadémia ellen, kellő alázattal kosárlabdáztunk, mind támadásban, mind védekezésben, ami elvárás a jövőre nézve. Az igazi kihívás a Zsíros Akadémia Kőbányai Darazsak ellen következett, és egy nagyon kiélezett, harcos, jó mérkőzést játszottunk, ahol kijöttek az erősségeink, de a hibáink is. Gratulálok a lányoknak a hozzáállásukért, a mutatott játékért és köszönöm Bencze Marcsi kolléganőm segítségét.

A torna legjobb játékosai: Plangár Réka, Völgyi Lili, Szlávik Bianka, Horváth Virág


Az őszi szünetben sincs megállás

Az iskolákban megkezdődött az őszi szünet, de nem maradunk kosárlabda nélkül. Hétfőn és kedden U12-es csapatunknak szurkolhatunk az Arénában, akik erős ellenfelek ellen mérettetik meg magukat.

Október 29. hétfő

10.00 PVSK – Soproni Darazsak Akadémia
11.30 Vasas Akadémia – Kőbányai Darazsak
17.00 Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia
18.30 Kőbányai Darazsak – PVSK

Október 30. kedd

9.00 PVSK – Vasas Akadémia
10.30 Soproni Darazsak Akadémia – Kőbányai Darazsak

Mindegyik mérkőzés a Novomatic Aréna kistermében lesz.


Még össze kell szokniuk

2018.10.06. U12 bajnokság, E csoport, 1. forduló, Tapolca

Tapolcai Gazellák – Soproni Darazsak Akadémia „C” 73-20 (13-8, 23-5, (8-7), 29-0)
SDA: Pintér Lili 8, Szlávik Flóra 3, Sipőcz Dóra 3, Horváth Hanna 2, Bidló Boglárka 1, Pápai Lili 1, Koczor Cintia 1, Kackstetter Léna 1, Bereczki Eszter -, Szücs Dóra -, Ács Regina –

Soproni Darazsak Akadémia „C” – Böjtös-BAU-Ricsilla Zala 22-42 (2-12, 8-11, 7-11, 5-8)
SDA: Szlávik Flóra 6, Pintér Lili 5, Pápai Lili 5, Sipőcz Dóra 3, Ács Regina 2, Horváth Hanna 1, Bereczki Eszter -, Bidló Boglárka -, Kackstetter Léna -, Szücs Dóra -, Koczor Cintia –

Farkas Gergő (edző): „A mérkőzés előtti napon állt össze a csapat, ez látszott az első találkozón. A második meccsen már látható volt a nagyobb koncentráció, annak ellenére, hogy ellenfelünk vegyes csapattal érkezett.”


Remekül kezdett „B” csapatunk a gyermek bajnokságban

2018.10.07. 1.Gyermek forduló, Szomód Írisz Általános iskola, Tata

Soproni Darazsak Akadémia B – Tatai Törpék 93-87 (21-16, 31-22 (5-4) 16-19, 20-26)
Pontdobók: Janka Lili 2, Veszpi Lili 3, Török Bítia 5, Horváth Virág 13, Császár Panna 3, Tóth Patrícia 10, Horváth Csenge 9, Iván Ramóna 5, Fábiánkovits Bianka 19, Deák Noémi 12, Rápolti Jázmin 2, Papp-Garbóczi Panna 10

Győri KC Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia B 70-85 (10-09, 26-16, (4-6) 14-17, 16-27)
Pontdobók: Janka Lili 7, Veszpi Lili 3, Török Bítia 7, Horváth Virág 12, Császár Panna 12, Tóth Patrícia 6, Horváth Csenge 12, Iván Ramóna 5, Fábiánkovits Bianka 11, Deák Noémi 8, Rápolti Jázmin -, Papp-Garbóczi Panna 2

Djordje Krajisnik (edző):„Remek két mérkőzést vívtunk! A lányok nagyon szerettek volna győzelmeket elérni, melyet meg is valósítottak. Nagyon élveztem velük a mérkőzéseket!”


100 pont felett jár a süti

1. Gyermek forduló – Sopron, Belvárosi Sportcsarnok, 2018. október 7.

Soproni Darazsak Akadémia A – Soproni Tigrisek B 142:13 (41:3, 35:0 (5:3) 33:2, 28:5)
SDA: Bugledich Réka 7, Fenyvesi Flóra 12, Szlávik Bianka 10, Szabadvári Noémi 5, Varga Boglárka 4, Plangár Réka 13, Völgyi Lili 13, Áldozó Anna 30, Herczeg Fióna 7, Janzsó Alíz 30, Madarász Niobé 5, Ábrahám Eszter 6

Soproni Sportiskolás Sasok – Soproni Darazsak Akadémia A 29:113 (7:33, 7:37, (5:4) 4:22, 6:17)
SDA: Bugledich Réka 2, Fenyvesi Flóra 4, Szlávik Bianka 5, Szabadvári Noémi 5, Varga Boglárka 11, Plangár Réka 9, Völgyi Lili 15, Áldozó Anna 25, Herczeg Fióna 5, Janzsó Alíz 25, Madarász Niobé 1, Ábrahám Eszter 6

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Ebben a fordulóban nem voltak velünk egy súlycsoportban ellenfeleink, aminek eredményeképpen születettek ezek a nagyarányú győzelmek. Gratulálok a lányoknak, mert sok technikai elemet viszontláttam abból, amit az eddigi 2 hónap közös munka során megtanultunk!”


Levédekezték az idősebbeket kenguruink

1. Gyerek forduló – Zalaegerszeg, 2018.10.07.

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Celldömölki Góliátok 54-34

Pontdobók: Ferstl Patrícia 14, Pongrácz Petra 13, Király Lea 6, Lichtl Liána 5, Budai Zoé 5, Szabó Rebeka 3, Szabó Bianka 3, Horváth Izabella 2, Fekete Loretta 2, Csaplár Mercédesz 1

Jók: Ferstl Patrícia, Pongrácz Petra, Lichtl Liána, Szabó Rebeka, Horváth Izabella

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Ricsilla Egervár 52-34

Pontdobók: Pongrácz Petra 11, Király Lea 9, Szabó Rebeka 8, Ferstl Patrícia 7, Csaplár Nagy Lara 5, Csaplár Mercédesz 5, Fekete Loretta 3, Lichtl Liána 2, Szabó Bianka 1, Budai Zoé 1

Jók: Pongrácz Petra, Lichtl Liána, Király Lea, Szabó Rebeka, Fekete Loretta

Bencze Mária (edző): „Hétvégén lejátszottuk, első Gyerek fordulónkat, mint Kenguru korú csapat! Aminek nagyon örültem, hogy a védekezésünk extra volt! Támadásban, viszont nagyon gyengén teljesítettünk. Szerencsére, most ennyi is elég volt!
Gratulálok Kislányok, szép munka volt!”


Nem volt kérdés, ki a legjobb e vidéken!

Regionális Jamboree, Budapest Tüske Csarnok

Baja – Soproni Darazsak Akadémia „A” 38:69
Pontdobók: Bauer Zorka 13, Janzsó Alíz 9, Szabó Rozi 9, Vasi Hanna 7, Kókai Patrícia 6, Cser Petra 5, Szabó Lili 5, Prajczer Petra 5, Rokob Zora 3, Völgyi Lili 4, Grubits Fanni 2, Novotnik Bogi 1
Jól: Bauer Zorka, Vasi Hanna, Szabó Rozi, Janzsó Alíz, Völgyi Lili, Szabó Lili, Kókai Patrícia

Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia „A” 25:40
Pontdobók: Kókai Patrícia, 13, Bauer Zorka 5, Szabó Rozi 5, Prajczer Petra 5, Szabó Lili 3, Vasi Hanna 3, Völgyi Lili 2, Rokob Zora 2, Janzsó Alíz 1, Grubits Fanni 1
Jók: Kókai Patrícia, Völgyi Lili, Szabó Lili, Prajczer Petra, Vasi Hanna, Rokob Zora

Bencze Mária (edző): „Az első mérkőzésünket a Szekszárd csapata ellen játszottuk. Az első félidőben nagyon szoros, inkább védekezésben dominált a játék. Rengeteg dobásunk kimaradt, a kidolgozott helyzeteinkből! A második etapban már látszott a dominanciánk, és egy jó mérkőzésen, győztesként hagytuk el a pályát!
A Baja ellen, már úgy léptünk pályára, ahogy kell! Magabiztosan, keményen dolgozva, élvezetes mérkőzésen győztünk, és ezzel megnyertük a „Vidék” Regionáls Jamboree-ját! Büszke vagyok Rátok kislányok! Nagyon sok, és alázatos munka gyümölcse ez az eredmény!!!


Csak a szépre emlékezem

U12 forduló

Sportiskolás Sólymok – Soproni Darazsak Akadémia B 58–60 (15-12,16-10 (7-7) 1-10,19-11)
SDA: Hipságh Viki 14, Egresits Vivien 5, Kovács Rebeka 5, Pallag Dorka -, Töreki Lilla 1, Simon Dorina 1, Őri Sára 13, Egresits Réka 5, Kiss Kíra 5, Bándli Janka 1, Töreki Vanda -, Rápolti Jázmin –

Jók: Hipságh Viki, Őri Sára, Egresits Réka, Kovács Rebeka

Soproni Darazsak Akadémia B – Harcos Sólymok 60-63 (25-11, 4-20 (5-4) 14-19, 12-9)
SDA: Hipságh Viki 15, Egresits Vivien 14, Kovács Rebeka 3, Pallag Dorka 4, Konkoly Luca 2, Töreki Lilla -, Őri Sára 3, Egresits Réka 17, Kiss Kíra 1, Töreki Vanda 1, Bándli Janka -, Rápolti Jázmin –

Jók: Hipságh Viki, Egresits Vivien, Kovács Rebeka, Pallag Dorka, Egresits Réka

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött a lányokkal, akikkel csak ebben a szezonban dolgoztam együtt. Kihívás volt ez mindannyiunk számára. Sokat kellett dolgoznunk azért, hogy sikereket érjünk el és minél jobban felzárkózzunk az első csapathoz. Azt gondolom, hogy a képességeinkhez mérten ez valamelyest sikerült is, de van még hova fejlődniük.
Az a munka, amit eddig elvégeztünk beérett. A mutatott játék, a gyakorolt játékelemek, a védekezés szépen összeállt. S bár kikaptunk mind a két mérkőzésen, az inkább a fegyelmezetlenségünknek volt betudható. De ha azt nézzük, hogy a Harcos Sólymoktól legutóbb 40 ponttal kaptunk ki, most meg akár nyerhettünk is volna, akkor le a kalappal. Van még hátra másfél hónap közös munka, ami alatt megpróbálunk még több tudást magunkba szívni. Itt kell megemlíteni a többi játékosomat is, akik szintén részei ennek a közös munkának és sikernek. Bár ők csak most kezdtek el kosárlabdázni a fejlődés náluk is érzékelhető volt! Minden játékosomnak gratulálok az idei szezonhoz és további sok sikert kívánok nekik a következő évekhez!”


Minden téren dicséretet érdemelnek!

Országos Gyermek Bajnokság 8. forduló, 2018.04.14., szombat, Tapolca

RICSILLA – HÉVÍZ – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/C 46–68 (13-23, 13-11, /3-4/, 7-15, 10-15)
SDA: Plangár Réka 15, Salamon Réka 11, Horváth Virág 8, Áldozó Anna 8, Kotlik Kata 7, Szabadvári Noémi 5, Fenyvesi Flóra 5, Fábiánkovits Bianka 3, Ábrahám Eszter 2, Varga Boglárka 2, Szlávik Bianka 2, Horváth Csenge –

Soproni Darazsak Akadémia/C – Tapolcai Párducok 66-73 (15-18, 14-16, /4-4/, 13-16, 20-19)
SDA: Plangár Réka 16, Áldozó Anna 8, Varga Boglárka 8, Szabadvári Noémi 7, Horváth Virág 5, Kotlik Kata 4, Ábrahám Eszter 4, Horváth Csenge 4, Fenyvesi Flóra 4, Salamon Réka 3, Szlávik Bianka 3, Fábiánkovicts Bianka –

Galavics Edina (edző): Lejátszottuk utolsó U12-es mérkőzésünket a szezonban, melyről csak pozitív gondolataim maradtak!!! 🙂 Küzdelemben minden játékos kitűnően szerepelt! A védekezésünkről is csak jót tudok mondani, hiszen egy korosztállyal idősebb lányok ellen kellett megoldani mindenkinek a feladatát! Támadásban igazi csapatjátékot játszottunk, szépen adtuk a labdákat, jól működött a passz-befutásos játékunk, valamint az emberelőnyös helyzeteket is szépen oldottuk meg. Ismét büszke lehetek a csapatom teljesítményére! Gratulálok lányok! 🙂 Köszi a szurkolást a szülőknek!


Bronzérmet hozott haza Gyermek csapatunk az U13-as tornáról!

Gyermek A csapatunk Szlovéniában járt. A tornáról Bencze Mária edző beszámolóját olvashatjátok.

2018.03.31.-04.02., U13 Húsvéti Torna, Olimia Cup, Szlovénia

A húsvétot, egy nemzetközi tornával ünnepeltük, Szlovéniában, a festői szépségű Podcetrtek városkában, az Olimia Kupán.
A 8 csapatos U13-as tornán, az előkelő 3. helyet szereztük meg, az U12-es kiscsapatommal! Az eredmények nagy része, egyáltalán nem tükrözi a küzdelmet! Pedig minden meccset nagy csatában nyertünk meg, egyik csapat sem adta könnyen a bőrét!
A legjobb mérkőzést, a Szlovén U13-as bajnok ellen játszottuk (akik a végén a tornát is megnyerték), sajnos ki is kaptunk 13 ponttal!
Mindent összefoglalva, nagyon hasznos tornán vagyunk túl, ami szerintem a lányok fejlődését nagyban segítette!
Köszönjük, hogy ott lehettünk!

☺Bencze Marcsi

Sopron – Jelsa Smarje 62-26
Pontdobók: Völgyi Lili 14, Kókai Patrícia 10, Szabó Rozi 8, Vasi Hanna 8, Novotnik Bogi 5, Janzsó Alíz 4, Bauer Zorka 4, Cser Petra 4, Rokob Zora 3, Szabó Lili 2

Jók: Völgyi Lili, Kókai Patrícia

Podcetrtek – Sopron 25-58
Pontdobók: Szabó Lili 11, Kókai Patrícia 8, Janzsó Alíz 8, Bauer Zorka 7, Völgyi Lili 6, Prajczer Petra 6, Grubits Fanni 4, Szabó Rozi 3, Cser Petra 2, Rokob Zora 2, Vasi Hanna 1

Jók: Kókai Patrícia, Vasi Hanna, Prajczer Petra

Konjice – Sopron 50-37
Pontdobók: Szabó Lili 8, Novotnik Bogi 7, Cser Petra 5, Vasi Hanna 4, Szabó Rozi 4, Bauer Zorka 2, Völgyi Lili 3, Egresits Vivi 2, Janzsó Alíz 1, Prajczer Petra 1

Jók: Vasi Hanna, Janzsó Alíz, Szabó Lili, Cser Petra

Sopron – Sibenik 64-22
Pontdobók: Bauer Zorka 10, Janzsó Alíz 9, Prajczer Petra 8, Kókai Patrícia 8, Szabó Rozi 8, Szabó Lili 6, Vasi Hanna 6, Cser Petra 5, Novotnik Bogi 2, Rokob Zora 2

Jók: Bauer Zorka, Prajczer Petra, Cser Petra, Szabó Lili, Kókai Patrícia


Töretlenül fejlődnek

2018.03.25. Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium, Felsőház, 3. Gyerek forduló

Soproni Tigrisek – Soproni Darazsak Akadémia „A” 76:67
Pontdobók: Janzsó Alíz 13, Bauer Zorka 11, Egresits Vivien 11, Szabó Lili 11, Völgyi Lili 7, Grubits Fanni 5,
Cser Petra 4, Vasi Hanna 3, Prajczer Petra 2

Jók: Janzsó Alíz, Szabó Lili, Bauer Zorka, Egresits Vivien, Cser Petra, Völgyi Lili

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Ifjú Sólymok 61:66
Pontdobók: Vasi Hanna 18, Janzsó Alíz 10, Szabó Lili 8, Egresis Vivien 8, Bauer Zorka 7, Grubits Fanni 4, Prajczer Petra 2, Völgyi Lili 2, Cser Petra 1, Novotnik Bogi 1

Jók: Vasi Hanna, Janzsó Alíz, Bauer Zorka

Bencze Mária (edző): „A vereségeink ellenére, a szombathelyi fiúk elleni meccsünk miatt, nagyon büszke vagyok a lányokra!! (Az előző fordulóban, 22 ponttal kaptunk ki Tőlük.) Óriásit küzdöttünk, nagyon kevesen múlt, hogy nem mi hagytuk el győztesen a pályát! Nagyon sokat fejlődött a védekezésünk, a támadójátékunk pedig sokkal mozgékonyabb lett!
A második mérkőzést, sajnos agyban is és fizikálisan is elveszítettük. Van mit tanulnunk belőle!”


Nem hittek az elvégzett munkában

2018.03.25., Gyermek 7. forduló

Soproni Darazsak Akadémia B – Körmendi Törpördögök B 37 – 107 (6-25, 8-30, (4-7) 10-17, 9-28)
SDA: Hipságh Viki 13, Bándli Janka 7, Őri Sára 6, Kiss Kíra 4, Pallag Dorka 3, Kovács Rebeka 2, Töreki Lilla 1, Töreki Vanda 1, Simon Dorina -, Rápolti Jázmin –

Harcos Sólymok – Soproni Darazsak Akadémia B 79 – 32 (18-8, 15-7, (4-4) 22-5, 20-8)
SDA: Hipságh Viki 12, Őri Sára 6, Bándli Janka 4, Kovács Rebeka 3, Pallag Dorka 3, Kiss Kíra 2, Simon Dorina 2, Töreki Lilla -, Töreki Vanda -, Rápolti Jázmin -,

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Vannak csapatok, melynek tagjai remekül kijönnek egymással, de a csapat nem jut sehová, mert a jó hangulatnál többre lenne szükség. Mégpedig arra, hogy a közös célok elérése érdekében, a megfelelő feladatokon dolgozzanak, a megfelelő módon és a megfelelő időben. Teljesíteniük kell, de ehhez CSAPATMUNKÁRA van szükség.”


Szépen tartották a lépést az idősebbekkel

U12/C 7. forduló, D csoport 2018. március 24. szombat

Kanizsai Vadmacskák – Soproni Darazsak Akadémia/C 66 – 63 ( 18-11, 16-16, /3-9/, 13-10, 16-17)
Sopron pontjai: Plangár Réka 11, Salamon Réka 10, Szlávik Bianka 8, Herczeg Fióna 7, Fenyvesi Flóra 6,
Ábrahám Eszter 5, Horváth Virág 4, Kotlik Kata 3, Horváth Csenge 3, Varga Boglárka 2, Papp Garbóczi Panna 2, Bugledich Réka 1, Szabadvári Noémi 1

Galavics Edina (edző): „Nagyon szépen tartottuk magunkat a Nagykanizsa/A U12-es csapata ellen. Év elején még 16 ponttal kaptunk ki, most pedig végig egálban voltunk. Végre játszottunk lányok ellen is. Nagyobb sebességgel kell dolgoznunk az edzésen, és akkor pontosabbak leszünk a ziccereknél a mérkőzéseken is. Gratulálok! Jó küzdelem volt!”

Soproni Darazsak Akadémia/C – Ricsilla Hévíz lányok 57 – 58 ( 10-12, 10-13, /5-4/, 11-21, 21-8)
Sopron pontjai: Plangár Réka 16, Salamon Réka 11, Szlávik Bianka 6, Varga Boglárka 5, Ábrahám Eszter 4,
Horváth Csenge 4, Papp Garbóczi Panna 3, Kotlik Kata 2, Herczeg Fióna 2, Fenyvesi Flóra 2, Bugledich Réka 1, Szabadvári Noémi 1, Horváth Virág –

Galavics Edina (edző): Egyetlen pontocskán múlt a mérkőzés a hazai pályán játszó zalaegerszegi csapat ellen. Ezt a pontot akár a félidőben is behúzhattuk volna! Örülök, hogy 36-50 –es állásnál sem adtuk fel, és végig hittünk abban, hogy a mérkőzést meg lehet nyerni! Nagy küzdelem volt, ahol most az ellenfélnek jött ki jobban a lépés, de nincs szégyenkezni valónk, az eggyel magasabb korosztályban is méltó partnerei voltunk ellenfelünknek. Bravó lányok! Csak így tovább!


Meglett a süti is!

2018.02.25. VASÁRNAP U12 forduló

RICSILLA EGERVÁR–TESKÁND – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/C 23 -96 (2-24, 11-19,(7-4), 0-28,3-49)
SDA: Szlávik Bianka 15, Plangár Réka 14, Salamon Réka 12, Áldozó Anna 12, Horváth Virág 9,
Fenyvesi Flóra 7, Kotlik Kata 6, Papp–Garbóczi Panna 6, Bugledich Réka 4, Fábiánkovits Bianka 4, Madarász Niobé 4, Varga Boglárka 3

Soproni Darazsak Akadémia/C – RICSILLA LENTI 100-23 (24-4, 23-4, /6-2/, 19-13, 28-0)
SDA: Áldozó Anna 13, Salamon Réka 12, Plangár Réka 12, Bugledich Réka 11, Varga Boglárka 9, Fenyvesi Flóra 8, Szabadvári Noémi 8, Kotlik Kata 7, Szlávik Bianka 7, Papp–Garbóczi Panna 6, Madarász Niobé 4, Fábiánkovits Bianka 3

Galavics Edina (edző): „Ilyen korrekt játékvezetésben még nem volt részünk Zalaegerszegen! 🙂 Csak egy dolog miatt izgulhattunk a mérkőzésen, hogy legalább egyszer meglegyen a 100 pont, mert nagyon szeretünk sütizni! Gratulálok a lányaimnak!”


Tartalékosan is helytálltak

2018.02.24., U12

Tapolcai Tigrisek – Soproni Darazsak Akadémia B 71–38 (18-9, 17-12, (3-4) 20-5, 13-8)
SDA: Egresits Réka 11, Pallag Dorka 9, Hipságh Viki 7, Tarpai Esther 5, Kiss Kíra 4, Őri Sára 1, Kovács Rebeka 1, Simon Dorina -, Töreki Lilla -, Töreki Vanda –

Jók: Pallag Dorka, Egresits Réka, Hipságh Viki

Soproni Darazsak Akadémia B – Ricsilla Hévíz 60–78 (13-13, 11-19, (6-6) 14-22, 16-18)
SDA: Hipságh Viki 14, Kovács Rebeka 11, Pallag Dorka 10, Őri Sára 8, Kiss Kíra 7, Egresits Réka 5, Töreki Vanda 3, Tarpai Esther 1, Simon Dorina 1, Töreki Lilla -,

Jók: Hipságh Viki, Pallag Dorka, Kovács Rebeka, Őri Sára

Farkasné Babos Szilvia (edző):
„Sérülésekkel és betegségekkel megtizedelve utaztunk Zalaegerszegre, tudva, hogy az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára. Így azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az elmúlt hetekben gyakorolt elemeket próbáljuk meg minél többször és minél pontosabban végrehajtani.
Bár első meccsünk nagyarányú vereséggel zárult, ennek ellenére a támadásban mutatott játékunk miatt mégis büszke vagyok a lányokra, mert megcsinálták azokat a taktikai elemeket, amikről beszéltünk! Ugyanakkor a támadásban nyújtott munkájuk nem mentesíti őket a védekezésben mutatott gyenge teljesítményük alól. A védekezésre mindig, minden körülmény között maximálisan oda kell figyelni!
Második meccsünkön már két sérült játékossal játszottunk. Ennek ellenére a támadásban mutatott fegyelmezetlenségeink, illetve, hogy a védekezésünk még mindig nem állt össze teljesen, nem tudtuk szorosabbá tenni a mérkőzést.”


Az influenzától megtizedelve is leküzdötték az Oroszlánokat

2018. február 24., VASVILLA Felsőház Gyermek 2. forduló

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Soproni Sportiskolás Bivalyok 48-74
Pontdobók: Szabó Rozi 13, Szabó Lili 9, Kókai Patrícia 7, Prajczer Petra 5, Egresits Vivi 4, Völgyi Lili 4, Rokob Zora 4, Bauer Zorka 2

Jók: Szabó Rozi, Szabó Lili, Kókai Patrícia, Prajczer Petra

OSE Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia „A” 54-76
Pontdobók: Kókai Patrícia, 17, Szabó Lili 11, Bauer Zorka 10, Prajczer Petra 9, Vasi Hanna 7, Rokob Zora 5, Grubits Fanni 5, Völgyi Lili 4, Egresits Vivi 4, Szabó Rozi 4

Jók: A CSAPAT

Bencze Mária (edző): „Az elmúlt hétvégét az influenzával vívtuk főként, sajnos 10-en maradtunk a találkozókra. Nagyon büszke vagyok, mind a 10 lányra a teljesítményükért (utólag még kiderült, hogy ketten hőemelkedéssel játszottak, mást már nem is említek). Így is megnyertük az oroszlányi fiúk elleni mérkőzést!
Ha ilyen tartásotok marad örökre, mint most 11-12 évesen van, még sokra vihetitek az életben! Gratulálok!”


Gyermek A csapatunk marad csupán itthon

A hétvégén az U12-es korosztály fordulójára kerül sor, de kadett csapatunk is útra kel. további részletek


Beérett az edzésmunka

2018.02.04. U12 5. forduló, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia B – Sportiskolás Sólymok 67-50 (13-13, 17-10 (3-7) 15-15, 19-5)
SDA: Hipságh Viki 16, Egresits Réka 15, Kovács Rebeka 13, Bándli Janka 7, Pallag Dorka 4, Őri Sára 4, Egresits Vivi 4, Konkoly Luca 3, Kiss Kíra 1, Simon Dorina -, Töreki Vanda -, Köő Sarolta –

Jók: Hipságh Viki, Egresits Réka, Kovács Rebeka, Pallag Dorka

Kalózok – Soproni Darazsak Akadémia B 40-61 (10-7, 6-21 (4-8) 13-8, 7-17)
SDA: Hipságh Viki 16, Egresits Vivi 9, Kovács Rebeka 8, Kiss Kíra 8, Egresits Réka 5, Pallag Dorka 5, Őri Sára 5, Konkoly Luca 2, Töreki Lilla 1, Köő Sarolta 1, Bándli Janka –

Jók: a csapat

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Első mérkőzésünket a szombathelyi kengurus fiúcsapat ellen játszottuk. Sajnos kapkodás és sok technikai hiba jellemezte a játékunkat. A gyenge félidei büntetők miatt, elfogyott a megnyugtató előnyünk, ezért az utolsó negyedre maradt a mérkőzés eldöntése.
A Kalózok ellen végre kosárlabdáztunk. Büszke vagyok a lányokra! Végre viszont láttam, azokat az elemeket, amit már régóta gyakorlunk az edzéseken! Bravó csajok, csak így tovább!”


Kemény erőpróba volt a kenguru forduló előtt

2018.02.04., U12 5. forduló, Tapolca

Soproni Darazsak Akadémia/C – Körmendi Törpördögök/B 42 – 96 (11-20, 9-22, /5-10/, 11-21, 16-23)
SDA pontjai: Herczeg Fióna 8, Szlávik Bianka 7, Áldozó Anna 7, Horváth Csenge 6, Plangár Réka 4, Szabadvári Noémi 3, Kotlik Kata 3, Fábiánkovits Bianka 3, Fenyvesi Flóra 1, Ábrahám Eszter -, Papp Garbóczi Panna -, Varga Boglárka –

Galavics Edina (edző): Nagyon gyors iramú mérkőzést diktáltak a körmendi fiúk, belehajszoltak minket a futásba, és sajnos még nem tudjuk megoldani, hogy okosabbak legyünk, és hosszabban játszunk inkább felállt védelem ellen, mint hogy szaladjunk egész mérkőzésen. Gratulálok a körmendi fiúknak, nagyon ügyesen és okosan játszottak!

Tapolcai Párducok – Soproni Darazsak Akadémia/C 72 – 54 ( 21-15, 10-21, /2-5/, 19-10, 20-3)
SDA pontja: Szlávik Bianka 11, Kotlik Kata 7, Áldozó Anna 7, Plangár Réka 6, Varga Boglárka 6, Fenyvesi Flóra 5, Horváth Csenge 4, Ábrahám Eszter 3, Herczeg Fióna 2, Szabadvári Noémi 1, Fábiánkovits Bianka 1, Papp – Garbóczi Panna 1

Galavics Edina (edző): A harmadik negyed végéig partiban voltunk a tapolcai gyermek csapat ellen (52 – 51), a negyedik negyedre elfáradtunk. A helyzeteink itt is megvoltak, de már pontatlanok voltunk a dobásban, és a védekezésben is rendre lemaradtunk. Ha a Tapolcai Párducok ellen játszottuk volna az elő mérkőzésünket, akkor biztosan tudtunk volna nyerni ellenük.


Visszavágtak a fiúknak

Felsőházi 1. forduló „B” csoport, Szombathely, 2018. február 04.

Soproni Tigrisek – SDA „A” 63-68
Pontdobók: Bauer Zorka 12, Völgyi Lili 9, Szabó Rozi 8, Szabó Lili 7, Janzsó Alíz 7, Novotnik Bogi 6, Egresits Réka 6, Grubits Fanni 5, Prajczer Petra 3, Rokob Zora 3, Egresits Vivien 2

Jók: Bauer Zorka, Szabó Lili, Prajczer Petra, Janzsó Alíz, Grubits Fanni, Novotnik Bogi, Völgyi Lili

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Ifjú Sólymok 55-77
Pontdobók: Bauer Zorka 9, Novotnik Bogi 9, Völgyi Lili 7, Rokob Zora 7, Prajczer Petra 6, Cser Petra 5, Janzsó Alíz 4, Szabó Rozi 4, Grubits Fanni 2, Szabó Lili 1, Egresits Vivi 1,

Jók: Bauer Zorka, Szabó Lili, Prajczer Petra, Janzsó Alíz

Bencze Mária (edző): „Az előző forduló, 31 pontos vereségéért szerettek volna a lányok (és természetesen én is), visszavágni a Tigrises fiúknak, és ez egy nagyon összeszedett, harcos és okos játékkal sikerült is! Óriási szívvel játszottunk, beépítve az új játékelemeket a mozgásunkba – amit 3 hete gyakorlunk csak – ez óriási dolog, ilyen fiatal gyerekektől! Nagy gratuláció kislányok!!!
A szombathelyi fiúkkal (4 perc mélypontot leszámítva), nagyon jó és hasznos mérkőzést játszottunk. Semmi szégyenkezni valónk nincs, szépen helytálltunk! Gratulálok Nekik, és szerintem egy – két fiúra szép jövő vár ebben a csapatban!”


Két korosztály is pályára lép a hétvégén – Programajánló

Gyerek csapataink mellett a kadettek is pályára lépnek a hétvégén. további részletek


Jól szolgálta felkészülésüket a kenguru fordulóra

U12 4. forduló, 2018.01.14. Zalaegerszeg

Soproni Darazsak Akadémia /C – Kanizsai Vadmacskák 50-66 (9-5,11-28,/6-3/,14-10,10-20)
Soproni Darazsak Akadémia: Szlávik Bianka 8, Kotlik Kata 6, Horváth Csenge 6, Horváth Virág 5, Áldozó Anna 5,
Papp – Garbóczi Panna 5, Szabadvári Noémi 4, Herczeg Fióna 4, Salamon Réka 2, Madarász Niobé 2, Varga Boglárka 2, Bugledich Réka 1

Galavics Edina (edző): „Sajnos a kanizsai csapat 2. ötösében lévő 170 cm magas „kislányával” nem bírtunk a palánk alatt sem támadásban, sem védekezésben.”

RICSILLA Zalalövő – Soproni Darazsak Akadémia/C 79 – 56 (17-17, 17-12, /4-7/, 25-12, 16-8)
Soproni Darazsak Akadémia: Horváth Virág 11, Áldozó Anna 10, Kotlik Kata 7, Horváth Csenge 7, Salamon Réka 4, Szlávik Bianka 3, Madarász Niobé 3, Herczeg Fióna 3, Varga Boglárka 3, Fábiánkovits Bianka 2, Fenyvesi Flóra 2, Szabadvári Noémi 1

Galavics Edina (edző): U11-es csapatként két mérkőzést lejátszani egymás után, ez még nagy falatnak bizonyult. A 2. félidőre elfáradtunk, de addig szépen tartottuk magunkat. A küzdelemmel továbbra sem volt gond, de a fáradtságnak tudom be a sok elhibázott ziccert.

Gratulálok a lányaimnak, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk ismét, jó felkészülés volt az U11-es bajnokságra!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek