Egységben az erő

Remek csapatmunkával győztek a szombathelyiek otthonában.

2021.02.06. Junior Regionális Bajnokság

Szombathelyi SI – Darazsak Sportakadémia B 45-66 (13-19, 15-14, 9-12, 8-21)

Djordje Krajisnik (edző): „Remek játékkal szereztük meg az első győzelmünket! A lányok egytől-egyik fantasztikusan kosárlabdáztak, mindenki hozzátett valamit a csapat játékához. A csapat kémiája egy felnőtt csapatét idézte!”


Van, amire nem lehet előzetesen felkészülni

A félidőben még győzelemre álltak juniorjaink a fővárosban, de közbeszóltak sérülések és betegségek, így végül a hazaiak örülhettek a lefújáskor. további részletek


Hiányzott az energia

Az utolsó negyedre érkeztek csak meg a mérkőzésbe. további részletek


Ritmustalan játékkal is összejött a győzelem

Szoros mérkőzésen szerezték meg újabb győzelmüket a rájátszásban juniorjaink. további részletek


Győzelem a rájátszás nyitányán

Koncentrált játékkal, remek győzelemmel indították juniorjaink a rájátszást. további részletek


Nagyon puhán kezdtek

Nem volt meg a kellő energia a mérkőzés első felében, mely vereséghez vezetett a junior regionális bajnokságban. további részletek


Összeálltak, győztek!

40 percen át jó ritmusban kosárlabdáztak juniorjaink, akik végre teljes csapattal tudtak kiállni. további részletek


Nem tudtak felpörögni

Sokat kivett juniorjainkból a több frontos szereplés. további részletek


A végjátékig partiban voltak

Juniorjaink 37 percen keresztül egyenrangú ellenfelei voltak a komoly játékerőt képviselő Csatának. további részletek


Motivált játék 40 percen át

A feldobástól a lefújásig mindent beleadtak juniorjaink, melynek szép győzelem lett az eredménye. további részletek


Jól működött a taktika

Jól dolgoztak juniorjaink Baján, de kár, hogy sok lepattanót ajándékoztak a hazaiaknak. további részletek


Nem tudtak felülemelkedni a nehézségeken

Nem tartott ki a több, mint 10 pontos előny juniorjainknak a lefújásig. további részletek


Több van bennük, mint amit mutattak

Mentálisan és fizikálisan is bőven maradt bennük tartalék. további részletek


Budapesten lesz a junior döntő

Fiataljaink a Csata DSE, a DVTK Akadémia és az NKA Pécs együtteseivel mérkőznek meg a csoportküzdelmek során. további részletek


Országos döntősök a juniorok!

2020.02.29. Junior bajnokság, keresztjáték visszavágó, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Török-Flóris Törekvés 59-39 (11-16, 23-6, 14-5, 11-12)
SDA: Pfeiffer V. 15, Erdélyiová A. 10, Tarr S. 9, Úr B. 9, Soós D. 5, Karácsony T. 5, Berki G. 4, Dömötör P. 2, Gottschling P. –

Kellerné Seres Éva (edző): Nem valamiféle titkos tudás tette lehetővé a csapatnak a győzelmet. Ahhoz, hogy együtt megnyertük ezt a fontos mérkőzést persze jó koncentráció, technika, és taktika kellett, de még inkább nagy-nagy szív, tele akarással! Gratulálok lányok!”


Hét pontot kell ledolgozni szombaton

2020.02.27. Junior bajnokság, Keresztjáték, Budapest

Török-Flóris Törekvés SE – Soproni Darazsak Akadémia 67-60 (20-17, 13-12, 19-19, 15-12)
SDA: Pfeiffer V. 12, Úr B. 8/6, Erdélyiová A. 8, Soós D. 8, Tarr S. 7, Dömötör P. 5, Karácsony T. 4, Berki G. 4, Gottschling P. 4

Kellerné Seres Éva (edző): „Rossz kezdés után fej-fej mellett haladt mindkét gárda, de a negyedik negyed buta hibái miatt a Törekvés érkezik előnnyel a szombati visszavágóra. Jobb koncentrációval és nagyobb küzdeni akarással ledolgozható a hátrány!”

Visszavágó szombaton 16 órakor a Novomatic Aréna Akadémiai Oktatóközpontjában.


A hullámzó játék mellett is sok volt a pozitívum

2020.02.19. Junior bajnokság, Szekszárd

Atomerőmű-KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia 82-55 (17-19, 28-10, 11-21, 26-5)
SDA: Erdélyiová 15/3, Úr B. 12/9, Tarr S. 8, Karácsony T. 6, Mák B. 6, Soós D. 4, Dömötör P. 2, Deák K. 2,

Kellerné Seres Éva (edző): Örülök, hogy egy ilyen jó mérkőzést tudtunk játszani! Hullámzó volt a teljesítményünk, de nagyon sok volt a pozitívum! Remélem ezt hosszabb periódusra is ki tudjuk tolni egy mérkőzésen belül.


Az akarat diadala

2020.02.16. Junior bajnokság, Felsőház, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC-Újbuda KA 69-66 (20-13, 14-22, 18-23, 17-8)
SDA: Pfeiffer V. 29/9, Úr B. 11/3, Berki G. 10, Gottschling P. 5/3, Tarr S. 5, Karácsony T. 5, Soós 4, Dömötör P. -, Erdélyiová A. –

Kellerné Seres Éva (edző): Gratulálok a csapatnak, elindultunk a jéghegy csúcsa felé! Nehéz héten vagyunk túl, sokan voltak betegek, de a mai délutánon küzdésből és győzni akarásból jelesre vizsgáztunk!


Adtak egy negyed előnyt az ellenfelüknek

2020.02.04. Junior Bajnokság Rájátszás, Felsőház

Soproni Darazsak Akadémia – Atomerőmű KSC Szekszárd 45-76 (3-20, 11-15, 16-20, 15-21)
SDA: Gottschling P. 13/3, Egresits R. 11, Karácsony T. 10, Dömötör P. 5, Tarr S. 2, Németh B. 2, Úr B. 2, Kovács L. -, Soós D. –

Kellerné Seres Éva (edző): „Ismét feltett kézzel álltunk neki egy mérkőzésnek! Nem voltunk agresszívak védekezésben, ötlettelenül játszottunk támadásban. A második negyedtől megérkeztünk a meccsbe, és előremutató teljesítményt nyújtottunk. Szeretném, ha a következő mérkőzésen innen indulnánk!”


Nem tudták megvalósítani az elképzeléseiket

2020.02.01. Junior Bajnokság Rájátszás, Felsőház

NKA Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 101-49 (27-13, 23-16, 33-7, 18-13)
SDA: Soós D. 10, Úr B. 9/9, Kovács L. 9, Dömötör P. 7/3, Tarr S. 6, Karácsony T. 6, Deák K. 2, Gottschling P. -, Ács L. –

Kellerné Seres Éva (edző): A mai mérkőzésen voltak pozitív dolgok, de sokkal több volt a negatívum. Technikailag és taktikailag sem tudtuk végrehajtani, amit elterveztünk. A tanulságokat levonjuk és még keményebben, több munkával, koncentráltabban fogunk felkészülni a következő mérkőzésekre, hogy sikeresebbek legyünk!!!!


Becsülettel küzdöttek

2020.01.19. Junior bajnokság rájátszás, Felsőház

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 78-41 (23-15, 23-12, 22-2, 10-12)
SDA: Úr B. 13/3, Karácsony T. 10, Balogh T. 5/3, Berki 5, Gottschling P. 4, Dömötör P. 2, Soós D. 2, Németh B. –

Kellerné Seres Éva (edző): „Becsülettel végig küzdöttük a mai mérkőzést annak ellenére, hogy betegség és sérülés is sújtotta csapatunkat!”


Jó teljesítmény a pályán és az űrben is

Jól teljesítettek juniorjaink a BEAC vendégeként, majd az űrben és a vadnyugaton is sikeresen teljesítették a feladatokat, és kiszabadultak. további részletek


Dupla junior forduló a fővárosban

Két idegenbeli mérkőzés vár junior csapatunkra a hétvégén. további részletek


Előremutató játékot nyújtottak juniorjaink

2020.01.15. Junior bajnokság rájátszás, Felsőház

Soproni Darazsak Akadémia – NKA Pécs 74-84 (15-22, 17-21, 18-25, 24-16)
SDA: Pfeiffer V. 26/9, Tarr S. 11/3, Dömötör P. 10/3, Berki G. 10, Gottschling P. 10, Úr B. 5/3, Kovács L. 2, Soós D. -, Karácsony T. –

Kellerné Seres Éva (edző): „Örülök, hogy jó mérkőzést tudtunk játszani a pécsi csapattal! Sokkal koncentráltabban és motiváltabban léptünk pályára, mint az előző mérkőzéseinken. Dolgoznunk kell azon, hogy a visszarendeződéseink gyorsabbak legyenek, és többet kommunikáljunk egymással a pályán.”


Sok volt a hiba a junior felsőház nyitányán

A mérkőzés első felében küzdés terén is elmaradtak jóval erősebb ellenfelüktől. további részletek


Szépen dolgoztak, de sok labdát adtak ajándékba

2019.12.04. Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Csata DSE 50-91 (9-22, 14-21, 19-22, 8-26)
SDA: Kovács L. 12/3, Egresits R. 9/3, Úr B. 9, Dömötör P. 7/3, Deák K. 6, Ács L. 5, Gottschling P. 2, Konkoly N. -, Ursta St. –

Kellerné Seres Éva (edző): „A küzdéssel és a hozzáállással maximálisan elégedett vagyok, de ennyi eladott labdát nem szabad odaajándékozni az ellenfélnek. Sok könnyű kosarat kaptunk ezekből.”


Erre a küzdésre már tudnak alapozni

2019.11.29. Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – DVTK Akadémia 60-76 (10-17, 18-22, 12-20, 20-17)
SDA: Tarr S. 23, Úr B. 13/9, Dömötör P. 12/6, Deák K. 6, Németh B. 4, Gottschling P. 2, Balogh T. -, Konkoly N. -, Bella M. –

Kellerné Seres Éva (edző): A vereség ellenére gratulálok csapatomnak, mert agresszivitásban, küzdésben azt hozták, amit már meccsek óta kérek és várok tőlük! Remélem a következő mérkőzésünkön már erre a teljesítményre tudunk alapozni és a küzdés mellett taktikailag is előrébb tudunk lépni.”


A győzelem rendben volt, a sebesség nem

2019.11.23. Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia „B” 58-54 (15-18, 13-6, 12-17, 18-13)
SDA: Úr B. 25/12, Dömötör P. 10/3, Gottschling P. 8, Tarr S. 6, Kovács L. 4, Németh B. 3, Soós D. 2, Deák K. –

Kellerné Seres Éve (edző): „A győzelemnek örülhetünk, de Soós Dorina sérülésének nem. Mind védekezésben, mind támadásban nagyobb sebességi fokozaton, több koncentrációval kell a jövőben dolgoznunk!


Hamar futniuk kellett az eredmény után

2019.11.08. Junior bajnokság, Győr

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 69-51 (27-14, 12-13, 16-5, 14-19)
SDA: Úr B. 15/6, Berki G. 15/3, Gottschling P. 6, Karácsony T. 4, Soós D. 4, Németh B. 3, Tarr S. 2, Deák K. 2

Kellerné Seres Éva (edző):„Egy csapatnak mindig törekednie kell a maximális teljesítményre! Ez a mai jobb volt, mint a keddi, de a győzelemhez még mindig kevés!”


Már a feldobás előtt megadtuk magunkat

2019.11.05. Junior bajnokság, Budapest

Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 128-23 (35-8, 34-1, 25-14, 34-0)
SDA: Gottschling P. 8, Soós D. 5, Dömötör P. 4/3, Tarr S. 4, Karácsony T. 1, Úr B. 1, Deák K. -, Kovács L. -, Balogh T. –

Kellerné Seres Éva (edző): Több szempontból is elgondolkodtató a mérkőzés. Az biztos, aki a Soproni Darazsak Akadémia játékosa, az egy csapat ellen sem mehet feltett kézzel a pályára!


Akár nyerhető is lehetett volna

2019.10.26. Junior bajnokság, Pécs

PVSK NKA – Soproni Darazsak Akadémia 77-75 (20-23, 23-21, 14-9, 20-22)
SDA: Berki G. 21, Úr B. 19/9, Pfeiffer V. 15/3, Soós D. 11, Tarr S. 4, Dömötör P. 4, Karácsony T. 1, Gottschling P. -, Németh B. –

Kellerné Seres Éva (edző): Egy megnyerhető mérkőzést veszítettünk el. Ahhoz,hogy egy ilyen mérkőzésen győzni tudjunk, az utolsó pillanatig fenn kell tartani a koncentràciót a csapatvédekezés terén. Ebben még sokat kell fejlődnünk!


A győzelem ellenére nem lehettek elégedettek

2019.10.12. Junior Bajnokság, Budapest

Vasas Akadémia B – Soproni Darazsak Akadémia 45-48 (18-13, 5-11, 8-16, 14-8)
SDA: Tarr S. 13/3, Soós D. 10, Dömötör P. 9/3, Úr B. 8, Karácsony T. 3, Gottschling P. 3, Kovács L. 2, Berki G. -, Deák K. -,

Kellerné Seres Éva (edző): A győzelemnek örülhetünk, a mutatott játéknak nem! Játékosainknak meg kell értenie, hogy a junior bajnokságban minden mérkőzésre motiváltan és koncentráltan kell érkezni.


Becsületesen küzdöttek, de a végére elfáradtak

2019.10.08. Junior bajnokság, Miskolc

DVTK Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 87-50 (26-16, 18-13, 24-17, 19-4)
SDA: Karácsony T. 12, Úr B. 10/6, Dömötör P. 8/3, Soós D. 7, Deák K. 5/3, Kovács L. 4, Németh B. 4, Balogh T. –

Kellerné Seres Éva (edző): „Igaz, a mai napon ellenfelünk jobbnak bizonyult és megnyerte a mérkőzést, mégis úgy érzem, hogy játékosaim küzdésből jelesre vizsgáztak! Az utolsó negyedben a fáradtság miatt sokat hibáztunk, így a végére nagy lett a különbség. Keményen dolgozunk tovább, hogy a kisebb-nagyobb hibáinkat kijavítsuk az elkövetkezendő mérkőzésekre!”


Sikeresen rajtoltak juniorjaink

2019.09.27., Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 54-44 (21-10, 14-10, 9-12, 10-12)
SDA: Tarr S. 17/6, Úr B. 11/3, Berki G. 9/3, Dömötör P. 6/6, Soós D. 3, Karácsony T. 2, Németh B. 2, Deák K. 2, Gottschling P. 2

Kellerné Seres Éva (edző): „Gratulálok mindenkinek a győzelemhez! Hamar kialakult egy nagyobb arányú különbség, de fejlődnünk kell még abban is, hogy a koncentrációt 40 percen át fenntartsuk.”


Megkezdtük!

Gyorsan eltelt a nyár nálunk is. Az elmúlt héten versenyző csapataink már meg is kezdték a felkészülést a szezonra. Jó munkát kívánunk!


Egy hosszú szezon margójára

Junior csapatunk megnyerte a „B” döntőt, így összességében a 9. helyen zárta a bajnokságot. Hollós Dániel edzőnk tekintett vissza a döntő három napjára, és értékelte egyúttal az egész szezont.

2019.03.08-10., Junior „B” Döntő, Budapest

Soproni Darazsak Akadémia – Monori SE 62-56 (18-19, 14-16, 14-7, 16-14)
SDA: Karácsony T. 15/6, Varga S. 10, Úr B. 8/6, Soós D. 8, Pfeiffer V. 7/3, Gyöngyösi J. 6, Dömötör P. 5/3, Schöll P. 3, Tarr S. -, Gottschling P. –

Soproni Darazsak Akadémia – Török Flóris – Törekvés SE 74-63 (15-18, 20-15, 21-13, 18-17)
SDA: Pfeiffer V. 25/12, Gyöngyösi J. 21/3, Dömötör P. 11/3, Varga S. 8/3, Úr B. 5/3, Karácsony T. 4, Soós D. -, Schöll P. -, Gottschling P. -, Tarr S. –

Soproni Darazsak Akadémia – Dávid Kornél KA 86-77 (13-28, 19-19, 16-12, 24-13, 14-5) h.u.
SDA: Pfeiffer V. 43/12, Dömötör P. 14/6, Varga S. 14, Úr B. 9/6, Karácsony T. 2, Soós D. 2, Gottschling P. 2, Schöll P. -, Gyöngyösi J. -, Tarr S. –

Hollós Dániel (edző): Egy hosszú szezon margójára. Véget ért számunkra a megmérettetés a junior bajnokságban, sajnos a keresztjátékban elvéreztünk a Beac csapata ellen, így az MTK által rendezett „B” döntőn vettünk részt, ahol a 3 napos torna győztese az országos listán a 9. helyezését szerezte meg. Egyértelmű céllal utaztunk el Budapestre, hogy minél jobban szerepeljünk ezen a tornán. Az első mérkőzésen a számunkra teljesen ismeretlen Monor Se-vel néztünk farkasszemet, ha egy filmcímmel kellene jellemeznem a mérkőzésen látottakat az a Rémálom az Elm utcában lenne. Számomra teljesen érthetetlen buta hibák sorozatát mutattuk a mérkőzés nagy részében, meg is szenvedtünk a győzelemért rendesen. Amúgy is nagyon nehéz első mérkőzést játszani ilyen tornákon, főleg 40 perc zóna ellen. Voltak szép megmozdulásaink a meccsen, és talán még Tamara meggyőző mezőnyteljesítményét tudnám kiemelni pozitívumként. Ezzel a győzelemmel kivívtuk a lehetőséget, hogy kiharcoljuk a döntőbe jutást másnap a Törekvés csapata ellen. Sajnos a második mérkőzésen folytattuk az Elm utcai film folytatását, de sokkal magabiztosabbak voltunk támadásban, végre játszhattuk az ember elleni játékunkat. Egy félidei fejmosás után végre megértették a lányok, hogy csapkodás nélkül, és tiszta védekezéssel sikeresek lehetünk. Ennek köszönhetően, sikerült egy megnyugtató előnyt kialakítanunk, amit végig sikerült megtartanunk. Jól játszottunk végig a mérkőzésen, Janka eszméletlenül játszott, 5 labdablokkolása és ponterős játéka meghatározó volt, Virág és Dömötör Petra termelték mellé a pontokat, Tamara újfent mezőnymunkában volt kimagasló (5 kiharcolt fault, 8 gólpassz). Következett a döntő, amit titkon mindenki remélt a csapaton belül. Egy nagyon magas szerkezettel felálló Dávid Kornél Akadémiával találkoztunk. Meg is látszott az első negyedben mutatott produkciónkon. Sem ember elleni védekezéssel, sem zónával nem tudtuk tartani az ellenfelünket palánk alatt, kaptunk 28 pontot az első negyedben, dobtunk 13-at… A második negyedben kezdtünk felébredni a csipkerózsika álmunkból, de ez is csak egy egál negyedre volt elég. Következett a második félidő, amely során sikerült rákapcsolnunk és a védekezésünket megtalálni, aminek köszönhetően sikerült hosszabbításra menteni a találkozót. Hihetetlen, amit a lányok véghez vittek ebben a félidőben, megdobbant a soproni szív… Virág egy teljesen más dimenzióban játszott ezen a mérkőzésen, 43 pontja mindent elárul, Sára csatlakozott hozzá a pontok termelésében, Dömötör Petra legjobbkor jövő ámultba ejtő 3 pontosai, és a többiek mezőnymunkái, mind kellettek a hosszabbításhoz. A hosszabbításból két kulcs momentumot szeretnék kiemelni, Dorina fontos lepattanóját és közép-távoliját, és Bobó 3 pontosát. Átszakadt az a bizonyos gát náluk, öröm volt nézni… Nyertünk! Sschöll Petra hihetetlen energiákat ölt ebbe a szezonba, emelem kalapom előtte! Gottschling Petra is nagyon jó mérkőzéseken volt túl az elmúlt időszakban, és ugyanez elmondható Saciról is!

Úgy gondolom, hogy ez a csapat mindent megtett ebben a szezonban, mondtam is a lányoknak, ilyen tornákért, meccsekért érdemes dolgozni, edzésre járni, mert rengeteg plusz ad majd a jövőben! A lányok többsége két fronton harcolt eddig, nagyon megterhelő volt számukra ez elmúlt 2/2,5 hónap.

Az alapszakaszt nem kezdtük jól, 5 idegenbeli meccsel indultunk ráadásul. Jöttek a hazai mérkőzések, ahol 5 meccsünkből 4-et sikerült megnyernünk, és kvalifikáltuk magunkat a felsőházi rájátszásba. Lendületben voltunk. El is mentünk Spanyolországba egy nagyszerű tornára, amit sosem fogok elfelejteni, hihetetlen teljesítmények és csapatmunka, amit mutatott a csapat. Hihetetlen büszkeség töltötte el a stábot az ott látottak után, rengeteg pozitívumot kaptak a lányok és mi is. A felsőházi rájátszás már más kávéház volt. Tudtuk, hogy nagyon erős csapatokkal fogunk találkozni, próbáltunk sakkozni, pihentetni az embereket amikor már látszott, hogy keresztjátékra kényszerülünk, voltak jó meccseink úgyis, hogy sosem a legjobb felállásban álltunk ki. A keresztjáték során bekövetkezett sajnos az, amire számítottam. Teljesen szétestünk, nagyon látszott a lányokon a fáradtság, nem tudtunk egyik mérkőzésen sem újítani, a szezon ennek szakaszában jobb volt a Beac. Sikerült a 9. hely!! Nagyon fontos volt számunkra, hiszen nincs még vége a szezonnak, a junior lányok az Amatőr bajnokságban folytatják, és kadett lányainkra is nagy feladatok várnak még.

Nagyon köszönöm a lányoknak az eddigi munkát, úgy gondolom nagyon jól fog jönni mindenkinek ez a pihenő. Rengeteg áldozatot hozva dolgoztak napról napra, minden elismerésem az övék! Úgy gondolom emberileg is sokkal erősebbek lettek, ami még nagyon jól jöhet a hátralevő szezonban! A lányok szavaival szeretnék búcsúzni a junior szezontól: MINDENKI SOPRONI!


Kettős győzelemmel jutott tovább a BEAC-Újbuda

2019.02.26. Junior Bajnokság, Keresztjáték, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC-Újbuda 53-68 (12-26, 13-13, 18-15, 10-14)
SDA: Pfeiffer V. 12, Karácsony T. 9, Varga S. 8/6, Gyöngyösi J. 8, Dömötör P. 7/3, Gottschling P. 6, Soós D. 3, Úr B. -, Schöll P. -, Tarr S. –

Hollós Dániel (edző): „Először is gratulálni szeretnék a Beac csapatának, minden tekintetben jobbak voltak ebben a párharcban, megérdemelten jutottak tovább. Az első mérkőzésen mutatott szörnyű produkciót próbáltuk itthon kijavítani. Két célt tűztünk ki magunk elé, próbáljuk megverni itthon a pesti csapatot, a másik, hogy küzdjünk a becsületünkért. Az első negyed a pesti játékunkat és lelkesedésünket mutatta, az utána látottak, már inkább hasonlítottak több szezonbeli mérkőzésünkhöz. Többen tudtak javítani a pesti fiaskó után aminek örültem, a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe, ami szintén öröm volt látni. Egy cél lebeghet mostantól előttünk, át kell lépni a gátjainkat, újra megtalálni azt a játékot, és lelkesedést amivel például megvertünk több olyan gárdát az idei bajnokságban, akik bejutottak a legjobb 8 közé, és megszerezni a 9. helyet. Rengeteg feladat vár ránk még az elkövetkező időszakban, sajnos ebben a párharcban ennyi volt, de úgy gondolom, hogy fel fogunk tudni állni. Mindent bele lányok!”

Miután mindkét mérkőzés a BEAC-Újbuda csapata nyerte, így ők jutottak be az országos döntőbe, míg mi a „B” döntőben léphetünk pályára március 8-10. között az MTK-Budapest által rendezett tornán.

Helyszín: MTK Kosárlabda Csarnok (1122 Budapest Acsády Ignác utca 3.)

Menetrend

2019.03.08. péntek

11.00 SOPRONI DARAZSAK (B1) – MONORI SE (A4) (LOJD-2011) (A)
13.00 TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE (A2) – SZOLNOKI MÁV SE (B3) (LOJD-2012) (B)
15.00 NYÍREGYHÁZI KS (A1) – ZSAK (B4) (LOJD-2013) (C)
17.00 DKKA (B2) – MTK BUDAPEST (A3) (LOJD-2014) (D)

2019.03.09. szombat

11.00 A vesztes – B vesztes (LOJD-2015) (E)
13.00 C vesztes – D vesztes (LOJD-2016) (F)
15.00 A győztes – B győztes (LOJD-2017) (G)
17.00 C győztes – D győztes (LOJD-2018) (H)

2019.03.10. szombat

11.00 E vesztes – F vesztes (LOJD-2019)(15. helyért)
13.00 E győztes – F győztes (LOJD-2020) (13. helyért)
15.00 G vesztes – H vesztes (LOJD-2021) (11. helyért)
17.00 G győztes – H győztes (LOJD-2022) (9. helyért)


Nem erre számítottunk

2019.02.21. Junior bajnokság, Keresztjáték, 1. mérkőzés

BEAC-Újbuda KA – Soproni Darazsak Akadémia 79-34 (14-10, 28-10, 16-5, 21-9)
SDA: Pfeiffer V. 13/3, Dömötör P. 8/3, Soós D. 7, Varga S. 2, Gyöngyösi J. 2, Schöll P. 2, Úr B. -, Karácsony T. -, Gottschling P. –

Hollós Dániel (edző): „Nem erre készültünk… Szokásunkhoz híven rosszul kezdtük el a mérkőzést, de szerencsére az első negyed végére vissza tudtunk kapaszkodni. Sajnos, ami azután történt arra nehéz szavakat találni… Ellenfelünk nagyon motiváltan játszott, mi pedig teljesen szétestünk. Védekezés váltásainkkal nem tudtuk lassítani ellenfelünket, nekünk pedig a kosárszerzés is nehezünkre esett. Próbálkoztunk mindennel, de nagyon lassan és enerváltan játszottunk a mai nap! Nagyon sajnálom a történteket, ebben a csapatban sokkal több van, ezt rengetegszer bebizonyították a szezon során! A visszavágón a becsületünkért kell küzdeni, és más felfogásban játszanunk!!!”


Kiütköztek rajtuk a hétvége fáradalmai

2019.02.10. Junior bajnokság, rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia 34-93 (9-27, 9-22, 2-21, 14-23)
SDA: Dömötör P. 14/9, Pfeiffer V. 7, Tarr S. 5, Gottschling P. 4, Schöll P. 2, Deák K. 2, Soós D. -, Úr B. –

Hollós Dániel (edző):A Vasas csapata látogatott el hozzánk, hétvégén a lányok többségének a harmadik mérkőzése volt egymás után. 5 percig tudtuk tartani ellenfelünket, utána kijött rajtunk a fáradtság és sajnos teljesen szétestünk támadásban és védekezésben is, amiért nagy arányú vereséget szenvedtünk. Sokat kell dolgoznunk a következő szakaszban, hogy el tudjuk érni a kitűzött céljainkat.


Nem tudták megállítani a szekszárdi gyorsvonatot

2019.02.08. Junior bajnokság, rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – Atomerőmű-KSC Szekszárd 47-106 (6-31, 13-21, 13-24, 15-30)
SDA: Karácsony T. 11/3, Kovács L. 11, Úr B. 9/3, Schöll P. 8, Tarr S. 4, Soós D. 4, Gottschling P. -, Balogh T. –

Hollós Dániel (edző): „Tudtuk, hogy a Szekszárd egy jó csapat, de az volt a kérésem, hogy egy jó mérkőzést játszunk ellenük. Ami tetszett, hogy amikor járt a labda, szépen alakítottuk ki a helyzeteket és volt pár nagyon szép támadásunk is. Védekezésünkben is akadt jó momentumok, ezekből szabad építkeznünk a közeli jövőben. Ami viszont nem tetszett, hogy nem harcoltunk eléggé a mérkőzésen, és több alap védekezésbeli hibánk is akadt a mérkőzésen. Ha nem is játszunk jól, meg az ellenfél is extra dobóformát mutat, amit megtett a mai mérkőzésen a szekszárdi csapat, akkor is küzdenünk kell az utolsó percig. Minden meccsből lehet tanulni, a maiból is fogunk tudni, vasárnap javítunk a Vasas csapata ellen!”


Jól teljesítettek az erősebb DVTK ellen

2019.02.01. Junior bajnokság, rájátszás, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – ALUINVENT-DVTK 42-57 (7-13, 17-22, 10-13, 8-9)
SDA: Dömötör P. 12/6, Pfeiffer V. 11/3, Gottschling P. 7/3, Úr B. 5/3, Soós D. 4, Schöll P. 2, Deák K. 1, Karácsony T. -, Németh B. –

Hollós Dániel (edző): „Egy nagyon nehéz szakasz közepén tartunk, januárban 13 mérkőzést játszottunk le, fáradunk, de így is az volt a kérésem a lányok felé, hogy játszunk egy küzdős, jó mérkőzést. Sára nem tudott rendelkezésünkre állni hátsérülés miatt, de úgy gondolom, hogy most játszottuk a legjobb mérkőzésünket a felsőházi rájátszásban. Rosszul kezdtük el a mérkőzést, nem találtunk be zóna ellen, de egy áttörés után vissza tudtunk kapaszkodni a mérkőzésbe. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen szerkezetű és az élmezőnybe tartozó csapat ellen mind a négy játékrészben szoros negyedeket tudtunk játszani. Küzdöttünk, harcoltunk, voltak jó védekezéseink és támadásaink, összességében nagyon elégedett voltam a látottakkal!”


Az első félidőre lehet alapozni a jövőben

2019.01.30. Junior bajnokság, rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – PEAC Kosárlabda Akadémia Pécs 50-68 (12-18, 20-21, 12-23, 6-6)
SDA: Úr B. 16/6, Karácsony T. 10, Varga S. 6, Soós D. 5, Kovács L. 4, Gyöngyösi J. 4, Schöll P. 3/3, Dömötör P. 2, Gottschling P. –

Hollós Dániel (edző): „Nagyon jó első félidőt sikerült játszanunk a pécsi csapat ellen aminek nagyon örültem, a harmadik negyedben sajnos volt egy rossz szakaszunk, ahol megpecsételődött a sorsunk. Rengeteg könnyű kosarat kaptunk, ha ezekre a hibákra jobban odafigyelünk, és tudunk négy negyeden keresztül koncentráltan játszani, sikerülhet meglepetést okoznunk a következő hazai mérkőzéseinken! Tetszett az első félidő, dolgozunk tovább, így tovább lányok!”


A rossz kezdés megpecsételte a sorsukat

2019.01.23. Junior bajnokság, Pécs

PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 70-44 (16-5, 21-12, 17-14, 16-13)
SDA: Dömötör P. 10/6, Varga S. 10, Karácsony T. 7/3, Soós D. 6, Kovács L. 4, Úr B. 3/3, Schöll P. 2, Deák K. 2, Gyöngyösi J. -, Orbán N. –

Hollós Dániel (edző): Kísértetiesen hasonlított ez a mérkőzésünk a Miskolc ellenihez. Hosszú utazás, rossz kezdés, vállalható második félidő. A pécsi csapat ellen is rosszul kezdtük a mérkőzést, kialakított helyzeteinket nem tudtuk kosárra váltani, és engedtük ellenfelünket elhúzni a mérkőzés elején. Tudtunk váltani utána és közelebb tartani a pécsi lányokat, de a félidő végére kialakult egy nagyobb különbség a két csapat között. A második félidőben több jobb periódusunk volt, aminek köszönhetően szorosabb negyedeket játszhattunk. Az eddigi hibáink újból előjöttek, de láttam végre az akaratot és harcosságot néhány esetben lányokon, hogy ki akarják javítani, ami bizakodásra adhat okot. Összességében nem volt rossz mérkőzés számunkra, próbálunk ebből a mérkőzésből is tanulni. Hajrá!


Spanyolországi tapasztalatszerzés és élmények – Riport

2019. január elején Barcelonában járt junior és serdülő csapatunk, akik a lejátszott mérkőzéseken rendkívül értékes tapasztalatokat szereztek, és mindemellett életre szóló élményekkel is gazdagodtak. Riport Veres Judit és Hollós Dániel edzőkkel.


Erőszakosabbá kell válniuk a palánkok alatt

Pár nap alatt két mérkőzést is letudtak juniorjaink a felsőházban. további részletek


Hazai pályán a Sportdarázs – Programajánló

Az ünnepek után ismét folytatódnak a bajnoki küzdelmek az egyes korosztályokban.

Sportdarázs csapatunk ráadásul hazai pályán, a Novomatic Arénában fogadja a MAFC legjobbjait az NB1 Amatőr pontvadászatban szombaton 13 órától.

Szintén szombaton vár két megoldandó feladat Serdülő B együttesünkre, akik Oroszlányba utaznak.

Vasárnap juniorjainkon a sor, akik Miskolc felé veszik az irányt és összekötik a kellemest a hasznossal. Előbb megtekintik felnőtt csapatunk rangadóját 16.30-tól, majd ők is megmérkőznek a DVTK-val 19 órától. Remélhetőleg vidáman telik majd a hazaút a késő éjszakában.

HAJRÁ DARAZSAK!

Január 12., szombat

13.00 Sportdarázs – MAFC (NB1 Amatőr, Novomatic Aréna Nagyterem)

Serdülő bajnokság alsóház 4. forduló, Észak-Nyugat, Oroszlány

10.30 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA B – OSE OROSZLÁNYKÁK (LSAA-4071)
12.30 DKKA B – TATABÁNYAI KC (LSAA-4072)
14.30 3. HELYÉRT (LSAA-4073)
16.30 DÖNTŐ (LSAA-4074)

Január 13., vasárnap

19.00 DVTK – Soproni Darazsak Akadémia (junior rájátszás)


Januártól már a felsőházban edződnek juniorjaink

2018.12.07. Junior bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Szolnoki MÁV SE 53-41 (10-15, 12-4, 17-12, 14-10)
SDA: Varga S. 20/6, Dömötör P. 9/6, Karácsony T. 6, Tarr S. 4, Gottschling P. 4, Soós D. 2, Úr B. 2, Berki G. 2, Schöll P. 2, Deák K. 2

Hollós Dániel (edző): „Rosszul kezdtük a mérkőzést, egyből egy zónával találkoztunk, ami ellen nehezen találtuk a megoldásokat. Második negyed elején védekezést váltottunk és sikerült ledolgozni a hátrányunkat, 4 kapott ponton tudtuk tartani a szolnoki csapatot az agresszív védekezésünknek köszönhetően! A második félidőben fokozatosan tudtunk ellépni és nem engedtük visszajönni ellenfelünket. Örülök, hogy az 5 hazai meccsünkből 4-et sikerült megnyernünk! Január folytatjuk a felsőházban, más kávéház lesz, nagyon erős csapatokkal fogunk találkozni, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy szép eredményeket érjünk el! Szép volt lányok!


Három negyeden át tudták tartani a lépést

2018.12.02. Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Csata DSE 49-80 (11-16, 12-13, 13-21, 13-30)
SDA: Dömötör P. 15/6, Úr B. 10/6, Karácsony T. 10, Varga S. 6/3, Kovács L. 4, Schöll P. 2, Gottschling P. 2, Soós D. -, Pfeiffer V. -, Tarr S. –

Hollós Dániel (edző): „A bajnokság egyik legerősebb csapata érkezett hozzánk. Egy kérésem volt a lányok felé, küzdjünk az utolsó percig! Három negyedig tudtuk tartani a lépést, voltak nagyon jó periódusaink, aminek nagyon örültem! Sajnos az utolsó negyedben kijött a két csapat közti különbség, de az összkép rendben volt! Szeretnénk győzelemmel zárni az alapszakasz utolsó mérkőzését!”


Arccal a felsőházi rájátszás felé

2018.11.25. Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Nyíregyházi Kosársuli 94-47 (28-13, 22-8, 17-15, 27-11)
SDA: Dömötör P. 20/15, Karácsony T. 17, Pfeiffer V. 11, Úr B. 9/6, Gyöngyösi J. 9, Gottschling P. 8, Schöll P. 8, Kovács L. 6, Soós D. 4, Varga S. 2

Hollós Dániel (edző): „Gratulálok lányoknak a győzelemhez, ezzel matematikailag is biztosítottuk helyzetünket a kiemelt bajnokság felsőházi rájátszásában. Következő héten a Csata csapata érkezik hozzánk, megpróbálunk egy jó mérkőzést játszani velük! Gratulálok még egyszer, szép volt lányok!”


Az egész országban megmutatjuk magunkat

A kenguruktól egészen az NB I. Amatőr bajnokságban szereplő csapatig szinte minden korosztályban rendeznek mérkőzéseket a hétvégén, csapataink országszerte bizonyíthatnak.

A sort szombaton a Szorgos Darazsak nyitják, akik Győrben vesznek részt bajnoki fordulón. Ezt követően kadett csapatunk a PVSK NA gárdáját fogadja a Novomatic Arénában. Serdülő „B” csapatunk útja ezúttal Veszprémbe vezet, ahol az alsóházi alapszakasz második fordulójára kerül sor, míg az „A” csapat Győrben szerepel a középházi bajnokságban. A napot NB I. Amatőr együttesünk zárja, akik Szegeden játszanak bajnoki mérkőzést.

Vasárnap sem maradunk azonban kosárlabda nélkül: A Csípős Darazsak az Akadémiai Oktatóközpontban veszik fel a versenyt aktuális ellenfeleikkel, míg a Harcos Darazsak és a Hunyadis Darazsak Győrbe utaznak. Eközben Sopronban juniorjaink a Nyíregyházi Kosársuli együttesével mérik össze erejüket a Novomatic Arénában. Íme a program:

2018.11.24. U11 2. forduló C csoport, Győr Fekete István Általános Iskola (Széchenyi KA)

09.00 Villámló Tigrisek – Feketés Darazsak
10.15 Feketés Darazsak – Szorgos Darazsak
11.30 Szorgos Darazsak – Villámló Tigrisek

2018.11.24. Sopron, Novomatic Aréna

13.00 Soproni Darazsak Akadémia – PVSK NA (kadett)

2018.11.24. Serdülő bajnokság alsóházi alapszakasz, 2. forduló, Észak-nyugati régió, „B” csoport

Helyszín: Pannon Egyetem Testnevelés Tanszék (Veszprém, Egyetem u. 10.)

10.00 SOPRONI DARAZSAK AK B – VUKE
12.00 VÁRPALOTA GEPÁRDOK –SOPRONI DARAZSAK AK B
14.00 VUKE – VÁRPALOTA GEPÁRDOK

2018.11.24. Serdülő Középház Bajnokság, Nyugati csoport 3. forduló

Helyszín: Széchenyi István Egyetemi Csarnok 9026 Győr, Egyetem tér 1.

10.30 Széchenyi KA – ZKTE
12.30 Kanizsa DKK – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15.00 Kanizsa DKK – ZKTE
17.00 Soproni Darazsak Akadémia “A” – Széchenyi KA

2018.11.24. NB I. Amatőr bajnokság, Zöld csoport

18.00 Szegedi Kosárlabda Egylet – Sportdarázs

2018.11.25. Junior bajnokság

14.00 Soproni Darazsak Akadémia – Nyíregyházi Kosársuli

2018.11.25. U11, 2. forduló A, H, I csoport

A csoport, Sopron Novomatic Aréna új kisterem (Akadémiai Oktatóközpont) (S. Darazsak)

09.30 Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok
10.45 Soproni Sportiskolás Bivalyok – OSE Simbák
12.00 OSE Simbák – Csípős Darazsak

H csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

14.00 Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak
15.15 Győri KC Lovagok – Győri KC Kenguruk
16.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
17.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

I csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

09.00 Győri KC Párducok – Hunyadis Darazsak
10.15 Gönyűi Harcsák – Vidám Kenguruk
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Miénk lett a kiélezett végjáték

2018.11.17., Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA 55-54 (8-12, 19-20, 12-11, 16-11)
SDA: Varga S. 17/9, Pfeiffer V. 11, Dömötör P. 8/6, Schöll P. 5/3, Karácsony T. 5, Soós D. 4, Úr B. 3, Gyöngyösi J. 2, Gottschling P. -, Kovács L. –

Hollós Dániel (edző): Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, amihez szívből gratulálok! Sokat hibáztunk a végjátékban és a mérkőzés folyamán több hullámvölgyünk is volt. Örülök, hogy meg tudtunk nyerni egy szoros végjátékot, amiből tudunk tovább építkezni. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Szép volt lányok!!


Fáradt csapatok csatájából mi kerültünk ki győztesen

2018.11.10. Junior bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 53-40 (13-13, 17-10, 8-13, 15-4)
SDA: Varga S. 22/3, Schöll P. 9/3, Berki G. 6, Karácsony T. 5/3, Gottschling P. 4, Dömötör P. 3, Soós D. 2, Úr B. 2, Pfeiffer V. -, Gyöngyösi J. –

Hollós Dániel (edző): „Két nagyon fáradt csapat találkozott egymással. Mondhatjuk azt, hogy már nagyon jól ismerjük egymást győriekkel, hiszen az elmúlt hat napban ez volt az ötödik találkozónk egymás ellen (2 Diákolimpiai mérkőzés). Nagyon nehéz mérkőzés volt, nagyon fáradtak voltunk, de ez meglátszott az ellenfélen is. Voltak jó periódusaink , ahol meg tudtunk lépni az ellenfelünktől, de voltak hullámvölgyeink, amikor nem tudtunk betalálni zóna ellen! Mi is védekezés váltottunk az utolsó negyedben, ahol folyamatosan tudtuk növelni az eredményt, és ezáltal egy nagyon értékes győzelmet könyvelhettünk el a végén! Gratulálok a lányoknak, és jó pihenést kívánok mindenkinek!”


Bajnoki mérkőzések és nemzetközi torna a programban

A hétvégén folytatódik a Bajnokok Tornája, emellett pedig két csapatunk is bajnoki mérkőzést játszik. Sportdarázs csapatunk Győrben, a Széchenyi KA ellen lép pályára az NB I. Amatőr bajnokságban, míg juniorjaink szintén a győriek korosztályos együttesét fogadják a Novomatic Arénában. Serdülőink Zalaegerszegre utaznak bajnoki fordulóra.

2018.11.09. Sopron, Novomatic Aréna, Bajnokok Tornája 2. nap

10:00 Sparta&K Moscow Region-Vidnoje – TREŠNJEVKA 2009-Zagreb
12:00 BBC Osnabrück – BS RIGA
14:00 CELJE – CSATA DSE
16:00 Basket Costa – SOPRONI DARAZSAK ACADEMY

2018.11.09. Győr

17.00 Széchenyi KA – Sportdarázs (NB I. Amatőr)

2018.11.10. Sopron, Novomatic Aréna

13.00 Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA (junior)

U16 Bajnokok Tornája 3. nap

12:00 TREŠNJEVKA 2009-Zagreb -CELJE
14:00 Basket Costa – BBC Osnabrück
16:00 CSATA DSE – Sparta&K Moscow Region-Vidnoje
18:00 SOPRONI DARAZSAK ACADEMY – BS RIGA

2018.11.11. Serdülő Középház Bajnokság Nyugati csoport 2. forduló, Zalaegerszeg

Ostoros Károly Sportcsarnok (8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 16)

10.30 ZKTE – KSC Szekszárd
12.30 Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15.00 KSC Szekszárd – Széchenyi KA
17.00 ZKTE – Soproni Darazsak Akadémia “A”


A szünet után már partiban voltunk

2018.11.04. Junior bajnokság, Győr

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 76-57 (20-8, 23-16, 20-16, 13-17)
SDA: Varga S. 20, Karácsony T. 12, Úr B. 8, Gottschling P. 6, Schöll P. 6, Dömötör P. 5, Kovács L. -, Deák K. –

Hollós Dániel (edző): „Sorozatban az ötödik idegenbeli túránkra indultunk junior csapatunkkal. Még mindig nem tudtunk teljes felállásban készülni és utazni Győrbe, így annyit kértem a lányoktól, hogy próbáljunk meglepetést vagy meglepetéseket okozni az ellenfelünknek. Rosszul kezdtük a mérkőzést, bent maradtunk a buszban és talán a korai indulás sem tett jót a csapatnak. Nagyon sok üres dobást rontottunk, és sok könnyű kosarat engedtünk az ellenfélnek, ami miatt nagyobb előnyt ki tudtak alakítani a győri lányok a félidőre. Új célt tűztünk ki célul a második félidőre, mivel a második negyedtől sikerült fokozatosan felébrednünk Csipkerózsika álmunkból, és támadásaink és befejezéseink is elkezdtek működni. Célunk, hogy nyerjük meg összesítésben a második félidőt, egy hajszálon múlott…(döntetlen lett a második félidő). Az első negyedet leszámítva tetszett az összkép, mert egy jó csapat ellen tudtunk egál közeli mérkőzést játszanunk szűkös rotációval. Egy hiányosságom maradt a mérkőzést illetően, jobban kell koncentrálnunk az üres fektetett dobásokra, ebben a korosztályban nem lehet már ennyit hibázni! Ha jobban koncentrálunk erre a közeljövőben, nagyon jó mérkőzéseket fogunk tudni játszani! Következnek a hazai mérkőzések, ahol megpróbáljuk kijavítani az eddigi hibáinkat és minél többször győztesen elhagyni a pályát. Mindent bele lányok!”


Tartalékosan is volt esély a győzelemre

2018.10.24. Junior bajnokság, Szolnok

Szolnoki MÁV SE – Soproni Darazsak Akadémia 54-53 (13-16, 16-10, 8-14, 17-13)
SDA: Karácsony T. 18, Varga S. 15, Úr B. 8, Deák K. 5/3, Schöll P. 4, Dömötör P. 3/3, Kovács L. -, Németh B. 2

Hollós Dániel (edző): „Ezer sebből vérző csapatommal megpróbáltuk a maximumot kihozni a mérkőzésen. Sajnos nem tudtunk nyerni, de nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk ismét. Voltak nagyon szép labdajárásaink, és mozgásaink, de mellette sikerült megint elképesztő buta hibákat vétenünk. Tovább kell dolgoznunk e hibák kijavításán, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni a jövőben!”


Sikerült szintet lépniük

2018.10.12. Junior bajnokság, Nyíregyháza

Nyíregyházi Kosársuli – Soproni Darazsak Akadémia 62-69 (17-12; 11-15; 20-20; 14-22)
SDA: Karácsony Tamara 22/3, Varga Sára 15, Dömötör Petra 10/6, Úr Boglárka 8/6, Schöll Petra 8/6, Gottschling Petra 2, Soós Dorina 2, Berki Georgina 2, Tarr Sára -, Deák Kíra –

Hollós Dániel (edző): „Nagyon örülök, hogy ki tudtuk javítani a Kecskemét elleni fiaskót, és győzelemmel utaztunk haza a messzi Nyíregyházáról. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, voltak periódusaink amikor megmutatták a lányok, hogy tudunk magas szinten kosárlabdázni védekezésben és támadásban. De sajnos még mindig nagyon sok gyermeteg hibánk van, amiken dolgoznunk kell a továbbiakban is. Boldog vagyok, hogy többen szintet tudtak ugrani egyénileg a múltkori teljesítményekhez képest, és megmutatták, hogy lehet így is játszani. Gratulálok a csapatnak!


Nem erre számítottak

2018.10.04. Junior Bajnokság, Kecskemét

Kecskeméti KC – Soproni Darazsak Akadémia 57-41 (11-12, 16-7, 16-13, 14-9)
SDA: Varga S. 21, Schöll P. 8, Karácsony T. 5, Dömötör P. 3/3, Soós D. 2, Gottschling P. 2, Úr B. -, Deák K. -, Berki G. -, Gyöngyösi J. –

Hollós Dániel (edző): „Nagyon csalódott vagyok az eredményt illetően. Jól kezdtük a mérkőzést, de ahogy kezdtünk fáradni, hibát hibára halmoztunk. Nem láttam a lányok szemében a tüzet, ami átlendített volna minket a holtponton, és ez az elsődleges, amiben rengeteget kell fejlődnünk! Nagyon sok demoralizáló kosarat kaptunk, melyek után teljesen szétestünk. Meg kell tanulnunk, hogy egy másodpercig sem adhatjuk fel, bármi történjen a pályán! Csapategység, küzdeni akarás, védekezés amiben sürgősen előrébb kell lépnünk! Jókor jött a pofon, remélem a következő fordulóban már egy más csapatot fogok a pályán látni! Együtt sikerülhet, mindent bele!”


Bronzérem az U18-as B33 Döntőn!

Budapesten került megrendezésre a B33 U18 Országos Bajnokság döntője, melyen az Inczédi Borbála, Schöll Petra, Dömötör Dorina, Varga Sára négyesünk bronzérmet szerzett! Gratulálunk lányok! 🙂


Mindent megpróbáltak, ez most ennyire volt elég

Junior csapatunk a 8. helyen zárta az országos döntőt, miután a záró napon is vereséget szenvedett. Ezúttal a Kecskemét csapata volt egy picivel jobb nálunk.

A bajnoki cím a Vasas Akadémia játékosainak a nyakába került, miután a döntőben 62-54 arányban legyőzték a Csata DSE gárdáját.

Csapatunk legjobbjának Varga Sárát választották. Gratulálunk!

Kecskeméti KC – Soproni Darazsak Akadémia 60-55 (19-15, 18-6, 10-16, 13-18)
SDA: Varga S. 19/3, Balogh J. 12/3, Dömötör D. 11/3, Schöll P. 6, Balogh L. 3, Dömötör P. 2, Karácsony T. 2, Soós D. -,

Horváth József (edző): Nem az ilyen döntőkhöz vagyunk szokva, de nagy öröm volt itt lenni Miskolcon. Egyrészről a kiváló rendezés miatt, másrészről pedig, hogy a lányok megpróbáltak mindent. Most ennyire futotta, de ez is a mi csapatunk.


A kritikus pillanatokban jobb volt a Győr

A miskolci Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjének szombati napján fiataljaink a győri Széchenyi KA ellen folytatták szereplésüket az 5-8. helyért. Nem vallottak szégyent, de a győzelem nem jött össze, így vasárnap 9 órától a 7. helyet szerezhetik meg, amennyiben jobbnak bizonyulnak a Kecskeméti KC ellenében.

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 77-65 (16-14, 20-16, 22-17, 19-18)
SDA: Balogh L. 16, Varga S. 15/6, Balogh J. 15/3, Karácsony T. 6, Schöll P. 5/3, Dömötör P. 5, Dömötör D. 3, Soós D. -,

Horváth József (edző): „Nagy küzdelmet folytattunk, de reggel a Hupikék Törpikék helyett a SpongyaBobot néztük meg, és a fontos pillanatokban ugyanúgy viselkedtünk, mint ő. A küzdéshez gratulálok a lányoknak, természetesen a Győr csapatának is.”


Az alsó ágon folytatják tovább juniorjaink

A miskolci Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjének első két napján győzelem nélkül maradtak fiataljaink. Játékuk javuló képet mutatott, a csoport utolsó mérkőzésén csak a végjáték döntött a BEAC javára. Szombaton 12 órakor a győri Széchenyi KA ellen folytatják az alsó ágon.

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 108-41 (25-11, 37-4, 24-13, 22-13)
SDA: Dömötör P. 14/9, Varga S. 8, Balogh L. 6, Balogh J. 4, Dömötör D. 4, Schöll P. 3, Karácsony T. 2, Soós D. –

Horváth József (edző): Tudtuk, hogy nehéz mérkőzéssel kezdünk, ezért a mai délelőttöt az akklimatizálódásnak szenteltük. Bár úgy tudtam, hogy Miskolc és Sopron között nincs időeltolódás, de úgy tűnik, mégis van. Gratulálok a Vasasnak! Remélem, a következő mérkőzésen össze tudjuk kapni magukat!

PEAC-Kosárlabda Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 83-62 (28-14, 22-19, 20-20, 13-9)
SDA: Varga S. 24/12, Dömötör D. 12/3, Balogh J. 11, Dömötör P. 6, Balogh L. 4, Schöll P. 3. Soós D. 2, Karácsony T. –

Horváth József (edző): Bíztunk a csodában, de a mai nap úgy látszott, csodák csak a mesékben vannak. Ezért nézem meg minden szombat reggel a Hupikék törpikéket. Szerintem ellenük lett volna esélyünk.

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC-Újbuda KA 57-64 (16-22, 15-16, 8-10, 18-16)
SDA: Varga S. 27, Balogh J. 16, Karácsony T. 10, Balogh L. 2, Schöll P. 2, Soós D. -, Dömötör D. -, Dömötör P. –

Horváth József (edző): Ezen a mérkőzésen az egyetlen kosárlabdára utaló jel maga a csarnok volt.


Csütörtökön rajtol a junior döntő

Március 8-11. között Miskolc ad otthont a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjének. Fiataljaink a Vasas Akadémia, a PEAC-KA Pécs és a BEAC Újbuda KA csapataival kerültek egy ágra. Az első mérkőzést március 8-án, csütörtökön vívjuk a Vasas Akadémia ellen.

Horváth József vezetőedzőnket kérdeztük a várakozásairól: „Először is nagy öröm számunkra, hogy az idei évben is ott lehetünk a junior döntőben. Ez korábban szinte természetes volt, most azonban már ez önmagában is siker. Az idei szezonban kevés olyan játékosunk volt, akik valóban ehhez a korosztályhoz tartoznak, valamint több sérülés is nehezítette a dolgunkat, de szerencsére nem kell magyarázkodni, mert ott vagyunk a miskolci fináléban.
Az igazsághoz tartozik, hogy az utolsó hónapra visszatért hozzánk Balogh Júlia is, aki korábban tanulmányi okok miatt abbahagyta a versenyszerű kosárlabdát. Ez a visszatérés lendített egy kicsit a csapaton, de a januári időszakra amúgy is sokat javult a csapat játéka. A döntőre jó hangulatban készülünk és a korábbi évekhez hasonló célokat tűztünk ki magunknak, mert a név és a korábbi évek eredményei köteleznek minket. Természetesen azért tisztában vagyunk azzal, hogy a mérkőzések zömének nem mi vagyunk az esélyesei, de ha jó mérkőzéseket játszunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor már jó hangulatban telnek miskolci napjaink.”

Hajrá Darazsak!

Csapatunk tagjai: Balogh Liza, Farkas Fanni, Inczédi Borbála, Dömötör Petra, Dömötör Dorina, Soós Dorina, Urszta Sztella, Cser Zsófia, Balogh Júlia, Schöll Petra, Molnár Fanni, Karácsony Tamara, Varga Sára
Vezetőedző: Horváth József
Edző: Hollós Dániel

Helyszín: Miskolc, Generali Aréna (Görgey Artúr u. 19.)
Időpont: 2018. március 8-11.
A torna Facebook oldala: https://www.facebook.com/NLJB2018/

„A” csoport: Csata DSE, DVTK Akadémia, Kecskeméti KC, Széchenyi KA
„B” csoport: Vasas Akadémia “A”, PEAC – KA Pécs, BEAC Újbuda KA “A”, Soproni Darazsak Akadémia

2018. március 8. (csütörtök)

9:00 PEAC – KA Pécs – BEAC Újbuda KA “A” (LOJD-1011)
11:00 Vasas Akadémia “A” – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1012)
13:00 Csata DSE – Széchenyi KA (LOJD-1013)
15:00 DVTK Akadémia – Kecskeméti KC (LOJD-1014)
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 PEAC – KA Pécs – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1015)
19:30 BEAC Újbuda KA “A” – Vasas Akadémia “A” (LOJD-1016)

2018. március 9. (péntek)

9:00 Kecskeméti KC – Csata DSE (LOJD-1017)
11:00 DVTK Akadémia – Széchenyi KA (LOJD-1018)
13:00 Soproni Darazsak Akadémia – BEAC Újbuda KA “A” (LOJD-1019)
15:00 Vasas Akadémia “A” – PEAC – KA Pécs (LOJD-1020)
17:00 Széchenyi KA – Kecskeméti KC (LOJD-1021)
19:00 Csata DSE – DVTK Akadémia (LOJD-1022)

2018. március 10. (szombat)

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E] (LOJD-1023)
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F] (LOJD-1024)
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G] (LOJD-1025)
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H] (LOJD-1026)

2018. március 11. (vasárnap)

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért] (LOJD-1027)
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért] (LOJD-1028)
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért] (LOJD-1029)
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért] (LOJD-1030)


A Vasas ellen kezdjük a miskolci junior döntőt

Csapatunk hétfőn biztosította helyét a miskolci Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjében. A mai napon megkaptuk a csoportok beosztását is. Fiataljaink a Vasas Akadémia, a PEAC-KA Pécs és a BEAC Újbuda KA csapataival kerültek egy ágra. Az első mérkőzést március 8-án, csütörtökön vívjuk a Vasas Akadémia ellen.

Helyszín: Miskolc, Generali Aréna (Görgey Artúr u. 19.)
Időpont: 2018. március 8-11.

„A” csoport

Csata DSE
DVTK Akadémia
Kecskeméti KC
Széchenyi KA

„B” csoport

Vasas Akadémia „A”
PEAC – KA Pécs
BEAC Újbuda KA „A”
Soproni Darazsak Akadémia

2018. március 8. (csütörtök)

9:00 PEAC – KA Pécs – BEAC Újbuda KA „A” (LOJD-1011)
11:00 Vasas Akadémia „A” – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1012)
13:00 Csata DSE – Széchenyi KA (LOJD-1013)
15:00 DVTK Akadémia – Kecskeméti KC (LOJD-1014)
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 PEAC – KA Pécs – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1015)
19:30 BEAC Újbuda KA „A” – Vasas Akadémia „A” (LOJD-1016)

2018. március 9. (péntek)

9:00 Kecskeméti KC – Csata DSE (LOJD-1017)
11:00 DVTK Akadémia – Széchenyi KA (LOJD-1018)
13:00 Soproni Darazsak Akadémia – BEAC Újbuda KA „A” (LOJD-1019)
15:00 Vasas Akadémia „A” – PEAC – KA Pécs (LOJD-1020)
17:00 Széchenyi KA – Kecskeméti KC (LOJD-1021)
19:00 Csata DSE – DVTK Akadémia (LOJD-1022)

2018. március 10. (szombat)

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E] (LOJD-1023)
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F] (LOJD-1024)
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G] (LOJD-1025)
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H] (LOJD-1026)

2018. március 11. (vasárnap)

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért] (LOJD-1027)
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért] (LOJD-1028)
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért] (LOJD-1029)
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért] (LOJD-1030)


Ott leszünk a junior döntőn!

2018.02.26. Junior Bajnokság, Keresztjáték a döntőbe jutásért

Dávid Kornél KA – Soproni Darazsak Akadémia 58-78 (16-20, 12-15, 13-14, 17-29)
SDA: Balogh J. 29, Varga S. 17, Dömötör P. 11/9, Balogh L. 10, Karácsony T. 6, Dömötör D. 3, Soós D. 2, Schöll P. –

Fiataljaink a párharc mindkét mérkőzését megnyerve jutottak be a március 8-11. között megrendezésre kerülő miskolci országos döntőbe. Gratulálunk!

Horváth József (edző): „Rendkívül büszke vagyok a lányokra, mindenki nagy akarással és koncentráltan lépett pályára. Gratulálok a fehérvári csapatnak is, ők is megérdemelték volna a sikert, de csak egyikünk örülhetett. Csapatunk képzeletbeli fényképét a középső polcról feltettük a felsőre, a többi csapatunk mellé!”


Igazi csapatmunkával kerültek lépéselőnybe juniorjaink

2018.02.22. Junior Bajnokság, Keresztjáték 1. mérkőzés, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Dávid Kornél KA 65-51 (20-18, 14-15, 16-11, 15-7)
SDA: Varga S. 23/3, Balogh J. 15, Balogh L. 13, Karácsony T. 8, Schöll P. 6, Dömötör D. -, Soós D. –

Horváth József (edző): „Még egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Nyilván a hétfői mérkőzés fog dönteni a továbbjutásról. Ezt a mai mérkőzést pedig igazi csapatként nyertük meg, amiről az év elején álmodozni sem mertem. Ez néha talán fontosabb, mint, hogy mit mutat az eredményjelző!”

A visszavágót hétfőn rendezik Székesfehérváron.


Hibátlanul zárták a Zöld csoportot junorjaink

2018.02.14. Leány junior rájátszás, Zöld csoport, Sopron Novomatic Aréna

Soproni Darazsak Akadémia – Debreceni KA 65-60 (22-20, 15-16, 12-17, 16-7)
SDA: Varga S. 19/3, Karácsony T. 19, Balogh J. 11, Dömötör D. 10/3, Schöll P. 2, Soós D. 2, Urszta Szt. 2, Cser Zs. –

Horváth József (edző): „Büszke vagyok a lányokra, mert hibátlanul hoztuk a bajnokságban ezt a szakaszt! Ma nem játszottunk jól, de így is kiszenvedtük a győzelmet. Ezek a lányok is ugyanúgy megtesznek mindent a sikerért, mint amikor aranyéremért küzdöttünk, amiért remélem elérik azt, amit megérdemelnek!”


Újabb fontos lépést tettek meg juniorjaink

2018.02.11. Leány junior rájátszás, Zöld csoport, Debrecen

Debreceni KA – Soproni Darazsak Akadémia 48-80 (8-18, 12-22, 19-23, 9-17)
SDA: Balogh J. 24, Varga S. 23/6, Dömötör D. 14/3, Balogh L. 6, Karácsony T. 4, Schöll P. 4, Urszta Szt. 3, Soós D. 2, Cser Zs. -, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Gratulálok a lányoknak, nagyon koncentráltak voltunk. Kis lépésekkel haladunk előre, Debrecent pedig mindig szerettük!”


A legkisebb darazsak uralják a hétvégét

Szombaton és vasárnap a kenguru korosztály csapataira terelődik a figyelem, akik egytől egyik Sopronban lépnek pályára a hétvégén.

Szombaton három csapatunk méretteti meg magát az 5. fordulóban, a Novomatic Aréna kistermében.

Délelőtt a Gárdonyis Darazsak és a Hunyadis Darazsak kezdik meg a napot. A Gárdonyis lányok a Sportiskolás Farkasok fiai, míg a Hunyadisok a győri Tulipános Mókusok ellen lépnek pályára. Majd a két mérkőzés vesztesei, illetve győztesei döntik el egymás között a sorrendet.

Az I csoport küzdelmei után, 14 órától a B csoport három mérkőzése következik. A Csípős Darazsak 14 órakor a Tatai Mosómedvék, majd rögtön utána, 15.15 órakor az oroszlányi OSE Simbák ellen küzdenek meg.

Vasárnap délelőtt, a BECSA-ban a C csoport tornáját rendezik meg. 11.15 órakor a Szorgos Darazsak csapatára a Soproni Tigrisek Deák tér, majd 12.30-től a győri GYKC Vizslák csapata vár.

A Novomatic Arénában a H csoport tornájára kerül sor, ahol a Lackneros Darazsak 12.30-tól a Sportiskolás Zsiráfok ellen kezdik meg szereplésüket, majd a Mezőörsi Oroszlánok, vagy a Téti Tigrisek következnek, az első mérkőzések eredményeitől függően.

Aki ráér, látogasson ki a mérkőzésekre, és szurkoljon a legkisebb darazsaknak!

Figyelem! A Novomatic Arénába, építési munkálatok miatt csak a Városi Stadion felőli bejáraton lehet belépni!

Serdülőink is kiveszik részüket a nagyüzemből. Ők Budapestre utaznak, ahol a felsőház B csoportjában a Kosárlabda Akadémia Pécs, a Vasas Akadémia, és a rendező Török Flóris-Törekvés SE ellen lépnek parkettre.

Juniorjaink sem pihenhetnek a hétvégén. Ők vasárnap 14 órától Debrecenben folytatják szereplésüket a Zöld csoportban.

2018.02.10., szombat

I csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

09.00 Soproni Sportiskolás Farkasok – Gárdonyis Darazsak
10.15 Tulipános Mókusok – Hunyadis Darazsak
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

B csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

14.00 Csípős Darazsak – Tatai Mosómedvék
15.15 OSE Simbák – Csípős Darazsak

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

12.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Vasas Akadémia
18.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Török Flóris-Törekvés SE/A

2018.02.11., vasárnap

C csoport, Sopron BECSA

11.15 Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér
12.30 GYKC Vizslák – Szorgos Darazsak

H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

12.30 Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok
13.45 Mezőörsi Oroszlánok – Téti Tigrisek
15.00 2. mérkőzés vesztes – 1. mérkőzés vesztes
16.15 2. mérkőzés győztes – 1. mérkőzés győztes

Junior, Zöld csoport

14.00 Debreceni KA – Soproni Darazsak Akadémia

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

11.15 Kosárlabda Akadémia Pécs/A – Soproni Darazsak Akadémia/A


Összeszedett játékkal szállították a győzelmet juniorjaink

2018.02.01. Junior Bajnokság, Rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – Török Flóris-Törekvés SE 89-60 (24-18, 23-11, 23-15, 19-16)
SDA: Varga S. 24/6, Dömötör P. 16/12, Dömötör D. 11/3, Balogh J. 10/3, Schöll P. 10, Balogh L. 7, Karácsony T. 6, Soós D. 5, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Gratulálok a lányoknak, nagyon összeszedetten játszottunk! Nem vagyunk könnyű helyzetben, de menekülünk a győzelmekbe!! Jobbulást kívánunk Inczinek!”


Beleadtak apait-anyait!

2018.01.13. Junior Bajnokság, Zöld csoport

Török Flóris Törekvés SE – Soproni Darazsak Akadémia 60-66 (11-23, 18-12, 19-15, 12-16)
SDA: Varga S. 24, Balogh J. 14, Schöll P. 10, Balogh L. 9, Dömötör P. 4, Dömötör D. 3, Karácsony T. 2, Soós D. -, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Kiszenvedtük a győzelmet! A zóna kicsit megfogott minket, de az utolsó öt percben komoly energiákat mozgósítottunk a mérkőzés megnyeréséért és ez sikerre vezetett. Közben meg volt idő elmélkedni gyermekkorunk egyik sorozatáról is… Egy úr az űrből…. című sorozat képei jutottak eszembe miközben többen csak kosarazni akartak…”


Megszakadt a jó sorozatuk

2017.12.09. Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Dávid Kornél KA 50-73 (10-21, 12-17, 15-17, 13-18)
SDA: Balogh L. 11, Dömötör P. 9, Cser Zs. 8/3, Schöll P. 7, Dömötör D. 6, Karácsony T. 4, Soós D. 3, Varga S. 2, Incédi B. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző): „Sajnos nem tudtuk folytatni a jó sorozatunkat, így nem volt esélyünk a győzelemre! Dolgozunk tovább, hogy elérjük céljainkat!”


Tökéletes ajándék juniorjainktól Mikulásra!

2017.12.06. Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 77-76 (19-21, 23-18, 15-23, 20-14)
SDA: Varga S. 22, Cser Zs. 15/3, Dömötör P. 14/6, Inczédi B. 8, Karácsony T. 6, Balogh L. 5, Dömötör D. 5, Schöll P. 2, Soós D. –

Horváth József (edző): „Rendkívül büszke vagyok a lányokra, főként azért, mert komoly hátránynál sem adtak fel! Na és köszönöm nekik a Mikulás ajándékot! Emellett sok sikert kívánok a pécsi csapatnak!”

Fotó: https://www.facebook.com/kosarsopron/


Kis lépésekben haladnak előre

2017.11.29. Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Csata DSE 35-58 (11-8, 5-16, 8-9, 11-25)
SDA: Schöll P. 7/3, Varga S. 7/3, Balogh L. 7, Cser Zs. 6, Karácsony T. 4, Dömötör P. 2, Dömötör D. 2, Soós D. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző):
„Tudtuk, hogy nehéz ellenféllel találkozunk, de a védekezésben már sikerült előrelepnünk. Voltak biztató jelek, remélem sikerül lépésről lépésre haladnunk a tervezett úton!”


Fáradtan mozogtak

2017.11.10 Leány Junior Bajnokság, Győr

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 62-51 (10-11, 17-13, 17-8, 18-19)
SDA: Varga S. 24/6, Cser Zs. 10, Schöll P. 6, Dömötör P. 5, Inczédi B. 3, Úr B. 2, Dömötör D. 1, Karácsony T. -, Soós D. –

Horváth József (edző): „Néha még úgy éreztem, Barcelonában ragadtunk. Ki-ki mérkőzésre készültünk, de 15 kihagyott büntetővel, 29 százalékos mezőnydobással, 25-tel kevesebb lepattanóval ez nehéz! Sajnos fáradtan ezeket a meccseket nem tudjuk megnyerni! Gratulálok a Győrnek!”


Jól szolgálta a juniorok felkészülését a spanyol túra

Ahogy az eddigi években, úgy most is kiváló lehetőség volt számunkra, hogy Spanyolországban, pontosabban Gironában és Barcelonában, spanyol utánpótlás csapatokkal mérkőzzünk. Ez, ismerve az ottani kosárlabdát, nagy lehetőség játékosainknak, edzőinknek.


GEiEG Uni Girona Senior „B” – Soproni Darazsak Akadémia 52-51 (13-13, 16-16, 7-14, 16-8)

SDA: Varga S. 13/3, Dömötör P. 13/3, Karácsony T. 9/6, Schöll P. 8, Urszta Szt. 4, Cser Zs. 2, Úr B. 2, Inczédi B. -, Békés B. -, Soós D. -, Dömötör D. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző): Egy igazán erős ellenféllel szemben a mérkőzés nagy részében jó játékot tudtunk nyújtani, talán az idei évben most tudtunk ilyen magas szinten a leghosszabb ideig dolgozni.
Sajnos a mérkőzés utolsó 3 percében 3 buta hibát is elkövettünk, ami végül 1 pontos vereséghez vezetett, de természetesen egy ilyen edzőmérkőzésen az eredmény a legkevésbé fontos. Nagyon hasznos találkozó volt!

Uni Girona U17 – Soproni Darazsak Akadémia 38-40 (6-11, 4-10, 14-11, 14-8)
SDA: Varga S. 16, Dömötör D. 7, Cser Zs. 6, Karácsony T. 4, Dömötör P. 2, Úr B. 2, Urszta Szt. 2, Békés B. -, Inczédi B. -, Soós D. -, Schöll P. –

Horváth József (edző): Erre a találkozóra több taktikai variáció gyakorlását, illetve eredményességi célokat is tűztünk ki. Szintén erős ellenféllel szemben, a lányok a mérkőzés nagy részében remekül oldották meg a feladatokat. A második félidőben a fáradtság kiütközött, de sikerült megnyernünk a találkozót, valamint a taktikai dolgokat is remekül tudtuk gyakorolni. Gratulálok a lányoknak!

GEiEG UNI Girona – Soproni Darazsak Akadémia 60-33 (22-5, 16-9, 12-9, 10-10)
SDA: Karácsony T. 8, Dömötör D. 7/3, Varga S. 6/3, Dömötör P. 6/6, Urszta Szt. 6/6, Békés B. -, Inczédi B. -, Úr B. -, Soós D. -, Cser Zs. -, Schöll P. –

Horváth József (edző): Elsőre nem tudtuk milyen ellenféllel találkozunk, de nem lepődtünk meg, hogy szintén komoly csapattal találtuk szembe magunkat. A mérkőzés célja az eddig kevesebb lehetőséget kapott játékosok szerepeltetése is volt. Természetesen nehéz dolguk volt, nagyon erős ellenféllel szemben kellett bizonyítaniuk, de helytálltunk, ezekből a momentumokból remélem tudunk építkezni a következő időszakban.

Snat’ss Femeni Sant Adria – Soproni Darazsak Akadémia 82-25 (15-10, 29-6, 27-4, 20-5)
SDA: Varga S. 8, Urszta Szt. 4, Dömötör P. 3/3, Dömötör D. 2, Karácsony T. 2, Schöll P. 2, Békés B. 2, Úr B. 2, Cser Zs. -, Inczédi B. -, Soós D. –

Horváth József (edző): Barcelonában a spanyol bajnokság élcsapata várt ránk, ahol a több meccs és a turistáskodás utáni fáradtság érződött a csapaton. Ennek ellenére az első negyedben kiválóan tartottuk magunkat, tetszetős játékot tudtunk bemutatni. A második negyedben még tartottunk magunkat, a helyzeteket ugyanúgy sikerült kidolgozni, sajnos ezek ebben a periódusban már kimaradtak, ezért kicsit meglépett a spanyol csapat. A második félidőre kiütközött a fáradtság és a nagyobb fizikális dominancia, itt szétesett a játékunk. Végül ellenfelünk nagyobb arányban tudott nyerni, de az első negyed játéka több volt, mint biztató!

Úgy gondolom a túra remekül szolgálta felkészülésünket a további feladatokra, és emellett kikapcsolódásra is maradt idő. Köszönjük a lehetőséget!


Nem tudtuk fenntartani a tündöklést

2017.10.28. Junior Bajnokság, 5. forduló, Székesfehérvár

Dávid Kornél KA – Soproni Darazsak Akadémia 68-57 (8-18, 12-16, 26-11, 22-12)
SDA: Varga S. 22/3, Cser Zs. 14/12, Dömötör D. 10/3, Schöll P. 4, Dömötör P. 3, Karácsony T. 2, Úr B. 2

Horváth József (edző): „Az első félidőben nagyon ügyesen játszottunk, nagy iramot diktáltunk. Sajnos a második félidőben több hibát vétettünk, így a Fehérvár ezt kihasználva megérdemelten nyert! A feladat adott az első félidei játékunkat minél tovább kell tartanunk és akkor az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni! Amúgy azt hittem a nem borotválkozós hónap a november, de már most sok volt a bajusz…”


Jól melegítették be az Euroliga csatát

2017.10.25. Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Baja 77-48 (17-11, 22-10, 19-19, 19-8)
SDA: Varga S. 27/6, Karácsony T. 15/3, Dömötör D. 11/3, Cser Zs. 8, Dömötör P. 5, Úr B. 5, Schöll P. 4, Soós D. 2, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Hullámzó mérkőzés volt helyenként szép megoldásokkal, helyenként buta hibákkal, de a győzelem nem forgott veszélyben. Gratulálok a lányoknak és sok sikert kívánok a bajai csapatnak!”


A szünet után érvényesült a hazaiak nagyobb játékereje

2017.10.21. Junior Bajnokság, Budapest

Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 80-54 (20-13, 19-19, 26-12, 15-10)
SDA: Varga S. 20/12, Schöll P. 12, Dömötör P. 10, Dömötör D. 6, Cser Zs. 2, Karácsony T. 2, Békés B. 2, Inczédi B. -, Soós D. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző): „A 3. negyed elejéig viszonylag jól tartottuk magunkat aztán többször meglepődtünk, hogy ellenfelünk be tudja dobni! A mérkőzés végére érvényesült ellenfelünk fölénye, gratulálok Nekik!”


A hajráig tartottuk a lépést a pécsiekkel

2017. október 4. Junior Bajnokság Alapszakasz, Pécs

PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 69-53 (16-22, 16-10, 15-12, 22-9)
SDA: Karácsony T. 11/3, Dömötör D. 11/3, Varga S. 10, Cser Zs. 7, Dömötör P. 5, Schöll P. 4, Úr B. 3/3, Békés B. 2, Soós D. -, Inczédi D. –

Horváth József (edző): „Mindig hatalmas élmény Pécsre látogatni főleg turistaként! Jó mérkőzést játszottunk, a lányok azt nyújtottak amire számítottunk. A mérkőzés véget picit elrontottuk, így elszalasztottuk a meg szorosabb eredményt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy jövünk vasárnap is!”


Győzelmet ért a szédületes hajrá

Szerdán elrajtolt a junior bajnokság, mely során lányaink tetemes hátránynál sem adták fel! Izgalmas hajrában visszajöttek a mérkőzésbe, melyet az utolsó percben két triplával hosszabbításra mentettek. A ráadás 5 percben pedig már nem volt kérdéses a győztes kiléte.

2017.09.27., Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 93-86 (20-25, 16-24, 16-12, 26-17, 15-8) h.u.
SDA: Varga S. 25, Dömötör P. 24/12, Cser Zs. 11, Schöll P. 7/3, Úr B. 7, Békés B. 6, Dömötör D. 5, Inczédi B. 4, Soós D. 2, Karácsony T. 2

Horváth József (vezetőedző): „Bár az eredmény alakulására számítottam, a mikéntjére nem… Köszönöm a segítséget, gratulálok a lányoknak, fogunk ennél még jobban is játszani, küzdeni is, remélem!!!”


A rendező otthon tartotta az aranyakat

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjén csapatunk a negyedik helyre futott be, miután a bronzmérkőzésen kikapott a hozzánk hasonlóan erőn felül teljesítő KSC Szekszárd együttesétől.

teamjuno2017

A döntőben a rendező BEAC-Csata Újbuda KA jobbnak bizonyult 9 ponttal a Vasas Akadémia együttesénél, így az ő nyakukba kerültek az aranyérmek.

dalmajoCsapatunk legjobbja Czukor Dalma lett, aki igazi vezére volt csapatunknak a torna során. Kiegyensúlyozott, kimagasló játékkal hívta fel magára a figyelmet! Elképesztő teljesítményét jól mutatják a számok is: nem kevesebb, mint 7 mutatóban került be a legjobb 5 közé. 29,2-es IBM mutatója a mezőny legjobbjának bizonyult! Ő szerezte a második legtöbb pontot, 26,8-at, a 3. legtöbb védőlepattanót, 7,4-et, az 5. legtöbb lepattanót, mérkőzésenként 9-et, ő osztotta ki az 5. legtöbb gólpasszt, mérkőzésenként 3,8-at, 2,4-es szerzett labda átlaga a negyedik legjobb volt a mezőnyben, ahogy az 1,2-es blokkolt dobása is. Mindezt ráadásul csupán 26,5 perc átlag játékidő alatt! Kiváló teljesítménye ellenére valamilyen oknál fogva nem kapott helyet az All-Star ötösben, pedig becsülettel megdolgozott érte. Gratulálunk!

Döntő

BEAC-Csata Újbuda KA – Vasas Akadémia 84-75 (23-21, 27-13, 16-18, 18-23)

A döntő mérkőzés legjobbja (MVP): Lelik Réka (BEAC-Csata Újbuda KA)
A torna legeredményesebb játékosa: Gereben Lívia (KSC Szekszárd)
A legtöbb lepattanót szerző játékos: Juhász Dorka (PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs)
A legjobb védőjátékos: Pusztai Petra (BEAC-Csata Újbuda KA)

Az All-Star ötös: Gereben Lívia (KSC Szekszárd), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Mérész Beatrix (Vasas Akadémia), Lelik Réka (BEAC-Csata Újbuda KA), Pusztai Petra (BEAC-Csata Újbuda KA)

A csapatok legjobbjai:

Vörösházi Jázmin (Aluinvent DVTK)
Farkas Petra (Kecskeméti KC)
Juhász Dorka (PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs)
Kazár Hannah (Százhalombattai KSE)
Czukor Dalma (Soproni Darazsak Akadémia)
Antóni Csenge (KSC Szekszárd)
Dúl Panka (Vasas Akadémia)
Boros Dorka (BEAC-Csata Újbuda KA)

Egyéni statisztikák

A 2016-17-es Nemzeti Leány Junior Bajnokság végeredménye

1. BEAC-Csata Újbuda KA
2. Vasas Akadémia
3. KSC Szekszárd
4. Soproni Darazsak Akadémia
5. Százhalombattai KSE
6. PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs
7. Kecskeméti KC
8. Aluinvent DVTK


Az előkelő negyedik helyen zártuk a junior döntőt

A szombati elődöntők és az egész rendezvény során erőn felül teljesítő két gárda közül ma a Szekszárd játékosainak a nyakába került a bronzérem. Lányainkat is minden dicséret megilleti, ma is becsülettel küzdöttek, kiadtak magukból mindent a torna során. Gratulálunk!

Jpeg

Jpeg

Soproni Darazsak Akadémia – KSC Szekszárd 60-79

Soproni Darazsak Akadémia: Czukor 30/6, Balogh 2, Varga K 12, Szeli 2, Varga S 6. Cs: Schöll, Váradi, Cser 8, Perl.
Szekszárd: Studer 20/12, Gereben 34, Bakos 4, Antóni 8, Süle. Cs: Bátai 2, Horváth, Liszkai 3/3, Némedi 8.

Horváth József: A tegnapi nap után úgy érzem, mindkét csapat megérdemelte volna a bronzérmet, a mai után ez inkább a Szekszárdnak jár. Gratulálok nekik!

Szabó Noémi: Már el is felejtettem, milyen is ez az érzés. Bár álomszerű felnőtt csapatunk szereplése, mint nevelőedző, számomra ez az idei szezonban a legnagyobb élmény. Köszönöm a lányoknak, fantasztikusak voltak ebben a négy napban.


Erőn felül

Az Országos Junior Bajnokság Döntőjének első elődöntőjében fiataljaink extra teljesítménnyel rukkoltak elő! Három negyeden át vezettek a jobb erőkből álló rendezővel szemben, de végül győzött a nagyobb tudás. Vasárnap 13 órakor a Ksc Szekszárd következik a bronzéremért. Hajrá lányok!

Elődöntő

BEAC-Csata Újbuda KA – Soproni Darazsak 79-65 (18-20, 16-16, 17-19, 28-10

BEAC-Csata: Pusztai 33/3, Angyal B 2, Lelik 13/3, Boros 18, Karagits 4. Cs: Mányoky 7/3, Pálinkás 2, Angyal N. –
Soproni Darazsak: Czukor 32/6, Balogh 2, Varga K 9, Varga S 2, Szeli 16. Cs: Cser 3, Perl -, Schöll –

Tursics Krisztián: Nyilván ez az elődöntő volt, a Sopron pedig jó csapat, így nem is számíthattunk könnyű meccsre. Gratulálok nekik, mert extrát játszottak védekezésben és támadásban egyaránt. A végére talán elfáradtak, mi pedig jobban bírtuk. Gratulálok a lányaimnak, mert hihetetlen energia és tartás van bennük.

Horváth József: Szenzációs meccset játszottunk, aminek a végén a jobbik csapat nyert. Büszke vagyok a lányokra! Vissza fogjuk nézni, hogy a negyedik negyedben mit hibáztunk, remélem, ezt mások is megteszik.


Főszerepben a juniorok!

Csütörtöktől vasárnapig a junior korosztályra figyel a női kosaras társadalom. A fővárosban megrendezésre kerülő nyolc csapatos Országos Döntőn fiataljaink a DVTK, a Vasas és a Kecskemét ellen kezdik meg szereplésüket.

sopronidarazsakjunior201617

Akadémiánk az elmúlt két évben meggyőző teljesítménnyel lett bajnok. Nehéz dolga lesz fiataljainknak, ha az elődökhöz hasonlóan szeretnének szerepelni az erős mezőnyben, de reményeink szerint ott leszünk a dobogóért folytatott küzdelemben. Horváth József vezetőedző bízik benne, hogy mindent ki tudunk adni magunkból, és nem lesz hiányérzetünk a torna végén: „Természetesen idén is nagy izgalommal várjuk a junior döntőt! Az elmúlt két évben sikerült megnyernünk a junior bajnokságot, de természetesen nem csak ez az oka, hogy szeretnénk jól szerepelni. Céljainkat ezért az elmúlt évek eredményeihez igazítottuk, és szeretnénk részt venni az érmekért történő ütközetekben. Nem lesz könnyű dolgunk, mert egy dolog a matematika és egy a pályán elért eredmény. Ha sikerülne a négy közé jutnunk és az utolsó nap azzal az érzéssel távozunk a döntőről, hogy mindent megtettünk, akkor elégedettek lehetünk. Voltak problémáink az elmúlt időszakban az 5-5 elleni gyakorláshoz is kaptunk segítséget, így két Czukorral édesítettük a döntő előtti napokat (ezúton is köszönet Bencének), de természetesen, amíg lesz 5 emberünk a pályán, akik küzdenek a célokért, addig nem kell magyarázkodnunk!
Az elmúlt hetek hullámzó teljesítménye után, bízom benne, hogy a hullám tetején leszünk a következő négy napban!”

A mérkőzések nyomon követhetők online statisztikai közvetítés formájában, de videóképes közvetítésen keresztül is.

Az esemény hivatalos Facebook oldala.

Program

Helyszín: Budapest, Gabányi László Sportcsarnok (1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 5.)

„A” csoport: Vasas Akadémia, Soproni Darazsak Akadémia, Aluinvent DVTK, Kecskeméti KC
„B” csoport: BEAC-Csata Újbuda KA, PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs, Százhalombattai KSE, KSC Szekszárd

2017. március 16. (csütörtök)

9:00 PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Százhalombattai KSE (LOJD-1011)
11:00 BEAC-Csata Újbuda KA – KSC Szekszárd (LOJD-1012)
13:00 Vasas Akadémia – Kecskeméti KC (LOJD-1013)
15:00 Soproni Darazsak Akadémia – Aluinvent DVTK (LOJD-1014)
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – KSC Szekszárd (LOJD-1015)
19:30 Százhalombattai KSE – BEAC-Csata Újbuda KA (LOJD-1016)

2017. március 17. (péntek)

9:00 Aluinvent DVTK – Vasas Akadémia (LOJD-1017)
11:00 Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KC (LOJD-1018)
13:00 KSC Szekszárd – Százhalombattai KSE (LOJD-1019)
15:00 BEAC-Csata Újbuda KA – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs (LOJD-1020)
17:00 Kecskeméti KC – Aluinvent DVTK (LOJD-1021)
19:00 Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1022)

2017. március 18. (szombat)

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E] (LOJD-1023)
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F] (LOJD-1024)
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G] (LOJD-1025)
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H] (LOJD-1026)

2017. március 19. (vasárnap)

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért] (LOJD-1027)
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért] (LOJD-1028)
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért] (LOJD-1029)
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért] (LOJD-1030)


Junior Döntő Program

Eldőlt, hogy a BEAC-Újbuda KA rendezi idén a Junior Döntőt március 16-19. között.

20170127sdadvtkjunior

Helyszín: Budapest, Gabányi László Sportcsarnok (1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 5.)

A Döntő csoportjai

„A” csoport: Vasas Akadémia, Soproni Darazsak Akadémia, Aluinvent DVTK, Keresztjáték győztese (1.)

„B” csoport: BEAC-Csata Újbuda KA, PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs, Százhalombattai KSE, Keresztjáték győztese (2.)

Program

2017. március 16. (csütörtök)

9:00 PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Százhalombattai KSE (LOJD-1011)
11:00 BEAC-Csata Újbuda KA – Keresztjáték győztese (2.) (LOJD-1012)
13:00 Vasas Akadémia – Keresztjáték győztese (1.) (LOJD-1013)
15:00 Soproni Darazsak Akadémia – Aluinvent DVTK (LOJD-1014)
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – Keresztjáték győztese (2.) (LOJD-1015)
19:30 Százhalombattai KSE – BEAC-Csata Újbuda KA (LOJD-1016)

2017. március 17. (péntek)

9:00 Aluinvent DVTK – Vasas Akadémia (LOJD-1017)
11:00 Soproni Darazsak Akadémia – Keresztjáték győztese (1.) (LOJD-1018)
13:00 Keresztjáték győztese (2.) – Százhalombattai KSE (LOJD-1019)
15:00 BEAC-Csata Újbuda KA – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs (LOJD-1020)
17:00 Keresztjáték győztese (1.) – Aluinvent DVTK (LOJD-1021)
19:00 Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia (LOJD-1022)

2017. március 18. (szombat)

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E] (LOJD-1023)
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F] (LOJD-1024)
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G] (LOJD-1025)
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H] (LOJD-1026)

2017. március 19. (vasárnap)

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért] (LOJD-1027)
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért] (LOJD-1028)
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért] (LOJD-1029)
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért] (LOJD-1030)


Győzelemmel zárták az országjáró túrát

2017.02.25. Leány Junior Bajnokság, Piros csoport, Miskolc

Aluinvent DVTK – Soproni Darazsak Akadémia 53-66 (12-20, 18-16, 12-17, 11-13)
SDA: Varga S. 22, Czukor D. 19/3, Szeli K. 11, Balogh J. 8, Liska N. 6, Schöll P. -, Perl Zs. -, Cser Zs. –

Horváth József (edző): „Örülünk a győzelemnek, bár csak helyenként játszottunk jól, de voltak kiváló egyéni teljesítmények! Szülinaposunk is kitett magáért! 12 nap alatt játszottunk 4 idegenbeli találkozót Kecskeméten, Budapesten, Pécsen és Miskolcon… hát jó, hogy túl vagyunk rajta! Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a junior döntőben a legjobb Sopron fusson ki a parkettra…”


Behúzott kézifékkel indultak

2017.02.22. Junior bajnokság rájátszás, Piros csoport, Pécs

PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 78-47 (29-5, 20-22, 14-9, 15-11)
SDA: Varga K. 11/3, Varga S. 11, Szeli K. 11, Balogh J. 7/3, Liska N. 3, Schöll P. 2, Perz Zs. 2, Cser Zs. –

Horváth József (edző): „Nem kezdtük jól a találkozót és sajnos ez befolyásolta az egész mérkőzést!”


Hosszú Katinka jelenléte sem segített rajtunk

2017.02.16. Junior Rájátszás, Budapest

katinkaesadarazsak

BEAC-CSATA Újbuda KA – Soproni Darazsak Akadémia 64-40 (21-17, 13-6, 13-6, 17-11)
SDA: Balogh J. 13/3, Varga S. 9, Szeli K. 6, Schöll P. 5, Liska N. 4, Cser Zs. 2, Váradi N. 1, Perl Zs. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző): „Annyira jól tudnánk érezni magunkat ezeken az utakon! Múltkor papagájjal utaztunk, ma Hosszú Katinkával fényképezkedtünk, csak az a kosárlabda meccs…”


Megérdemelt kecskeméti siker

2017.02.14. Junior Bajnokság Rájátszás, Kecskemét

Kecskeméti KA – Soproni Darazsak Akadémia 70-57 (16-14, 19-13, 19-24, 16-6)
SDA: Varga S. 16, Varga K. 13, Szeli K. 13, Balogh J. 8, Perl Zs. 5, Schöll P. 2, Cser Zs. –

Horváth József (edző): „Pont annyira maradtunk le a mérkőzés elején, mint pár játékosunk a tervezett buszindulásról! Sajnos így csak futottunk az eredmény után. A kecskeméti csapat sokkal többet tett a győzelemért, így megérdemelten diadalmaskodott!”


Repülőrajttal alapozták meg a 22 pontos sikert

2017.02.11. Junior Bajnokság Rájátszás, Piros csoport

darazsakpeac

Soproni Darazsak Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 80-58 (24-12, 19-17, 18-9, 19-20)
SDA: Szeli K. 18, Varga K. 14, Czukor D. 13, Balogh J. 13, Varga S. 8, Liska N. 7, Perl Zs. 5/3, Cser Zs. 2, Schöll P. –

Horváth József (edző): „Helyenként jó játékkal sikerült legyőzni a pécsi csapatot! Voltak jó egyéni teljesítmények és csapatként is jól teljesítettünk! Gratulálok a lányoknak!”


Elindultak felfelé

2017.01.27. Nemzeti Leány Junior Bajnokság, Rájátszás

20170127sdadvtkjunior

Soproni Darazsak Akadémia – Aluinvent-DVTK 80-50 (16-12, 31-15, 21-11, 12-12)
L.d.: Szeli K. 25, Varga K. 19/3, Czukor D. 17, Cser Zs. 7, Schöll P. 5/3, Varga S. 4, Liska N. 3, Perl Zs. -, Balogh J. -, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Sikerült elmozdulnunk a hullámvölgyből, persze még rengeteg hibánk volt, de a mostani találkozót össze sem lehet hasonlítani a korábbiakkal.”


Fontos lépést tettek előre

2017. január 18., Junior bajnokság, Sopron

junior2017kecskemet

Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KC 72-63 (22-16, 19-23, 19-9, 12-15)
Pontszerzőink: Czukor D. 26, Varga K. 11, Balogh J. 11, Szeli K. 8, Liska N. 6, Perl Zs. 5/3, Varga S. 4, Váradi N. 1

Horváth József (edző): „Nehéz mérkőzés volt, tudtuk, hogy nem vagyunk jó formában, de mindenképpen szerettük volna megszerezni a győzelmet. Én biztos vagyok benne, hogy játékosaink nem felejtettek el kosarazni és mire nagyon kell össze fogják szedni magukat, de ehhez most már edzenünk is kellene!”


„Oscar díjas” előadás volt

2017.01.11. Leány Junior Bajnokság

20170111juniorsdacsata

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC-Csata Újbuda KA 47-61 (8-14, 11-15, 11-16, 17-16)
SDA: Varga K. 19, Balogh J. 9, Schöll P. 6, Varga S. 5/3, Liska N. 4, Szeli K. 2, Inczédi B. 2, Cser Zs. -, Váradi N. –

Horváth József (edző): „Ha ezt a meccset levetítenénk valószínűleg lenne esélyünk akár az Oscar Díjra is, csak azt nem tudom, melyik kategóriában!? Thriller, Dráma, Tragédia, vagy esetleg Vígjáték…..”


Spanyol földön jeleskedtek fiataljaink

Juniorjaink Spanyolországban szerepeltek az új év első napjaiban, ahol három mérkőzést játszottak jó nevű ellenfelekkel szemben. Mindhárom találkozó szorosan alakult, de nagy örömünkre mindegyiken mi kerültünk ki győztesen!

soprongironaedzomeccsyol f

Spar Citylife Girona – Soproni Darazsak Akadémia 50-58 (11-7; 16-17; 7-20; 16-14)
Pontszerzőink: Czukor D. 14; Varga K. 13; Szeli K. 8; Varga S. 7; Liska N. 6; Cser Zs. 6; Perl Zs. 2; Balogh J. 2

Spar Citylift Girona – Soproni Darazsak Akadémia 53-57 (11-18, 17-18, 17-14, 10-9)
Pontszerzőink: Balogh J. 14, Varga K. 8, Liska N. 7, Cser Zs. 6, Szeli K. 5, Perl Zs. 5, Czukor D. 4, Varga S. 4, Schöll P. 2, Inczédi B. 2

FC Barcelona – Soproni Darazsak Akadémia 48-54 (9-8; 18-19; 14-17; 7-10)
Pontszerzőink: Czukor D. 16, Szeli K. 11, Liska N. 8, Varga K. 6, Perl Zs. 5, Balogh J. 4, Varga S. 2, Cser Zs. 2


Két nap alatt 180 fokos fordulat

2016. december 10., Junior bajnokság

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 60-59 (18-9, 15-19, 16-17, 12-13)
SDA: Varga K. 25/3, Czukor D. 17, Perl Zs. 7/3, Liska N. 6, Varga S. 4, Cser Zs. -, Schöll P. -, Váradi N. -, Inczédi B. -, Balogh V. –

Horváth József (edző): „Büszke vagyok a lányokra, főleg a második félidei teljesítményükre. A mérkőzés végén még támadhattunk a győzelemért. Sajnos nem sikerült bedobni, de ez nem von le semmit a teljesítmény értékéből! Egyedül az első negyedért lehet hiányérzetünk, akkor úgy tűnt, mintha még Százhalombattán ragadtunk volna… Az idei évben már nem szívesen lennék Százhalombattán….”


Egy negyed alatt lenulláztuk magunkat

2016.12.08., Junior Bajnokság

Százhalombattai KSE – Soproni Darazsak Akadémia 62-44 (8-18, 19-0, 10-14, 25-12)
SDA: Varga S. 11/3, Varga K. 10, Liska N. 9, Perl Zs. 5/3, Cser Zs. 5/3, Schöll P. 2, Váradi N. 2, Inczédi B. -, Nagy Cs. –

Horváth József (edző): „Gratulálok a Százhalombattának, megérdemelten nyertek! Lehet, hogy én vagyok tapasztalatlan, de ilyet még nem láttam…”


Extra megoldások, buta hibák

2016.11.30, Junior bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – UNI Győr – Széchenyi KA 74-54 (19-9, 23-8, 18-18, 14-19)
SDA: Varga K. 24, Liska N. 20, Szeli K. 8, Cser Zs. 6, Balogh J. 4, Varga S. 4, Schöll P. 4, Perl Zs. 2, Inczédi B. 2, Balogh V. -, Váradi N. –

Horváth József (edző):
„Érdekes mérkőzés volt, egészen extra megoldásokkal és mellé gyerekes hibákkal! Meg kell tanulnunk magas intenzitással, koncentráltan játszani, mert anélkül nehéz lesz jó eredményt elérni. A mostani találkozót is a rengeteg hiba miatt tudta szorossá tenni a rendkívül szimpatikusan küzdő győri csapat!”


Jól működtünk teljes létszámban

2016.11.13 Junior Bajnokság, Szolnok

Jpeg

Jpeg

Szolnoki MÁV SE – Soproni Darazsak Akadémia 27-75 (5-18, 7-16, 6-20, 9-21)
SDA: Liska N. 21, Szeli K. 15, Perl Zs. 14/3, Balogh J. 9/3, Czukor D. 4, Váradi N. 4, Varga K. 2, Cser Zs. 2, Schöll P. 2, Varga S. 2

Horváth József (edző): „Hosszú idő után először játszottunk teljes kerettel, próbáltunk gyakorolni pár dolgot! Még van bőven feladatunk, további sok sikert kívánok a szolnoki csapatnak is!”


Túl sok volt a hiba

2016.10.30. Junior bajnokság, Sopron

Fotó: Aendy Lüdigk

Fotó: Aendy Lüdigk

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia 50-61 (7-7, 14-18, 15-18, 14-18)
SDA: Perl Zs. 21/6, Liska N. 8, Balogh J. 5, Szeli K. 5, Schöll P. 5, Varga S. 4, Váradi N. 2, Cser Zs. -, Inczédi B. –

Horváth József (edző): „Rengeteg hibával játszottunk, több olyan játékosunk is van, akitől ennél jobb teljesítményt várunk! Ha ez meglesz, akkor tudunk komoly mérkőzéseket is megnyerni!”


Ez bizony felejthető volt

2016.10.22. Junior bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Százhalombattai KSE 60-46 (13-21, 15-11, 17-10, 15-4)
SDA: Varga K. 24, Perl Zs. 8/3, Liska N. 7, Czukor D. 6, Balogh J. 5, Szeli K. 5, Váradi N. 2, Cser Zs. 2, Schöll P. 1, Balogh V. –

Horváth József (edző): „A mérkőzés nagy részében szégyenteljes produkciót nyújtottunk! Rengeteg hibával és gyenge koncentrációval, de ami még inkább gond, hogy gyenge akaraterővel dolgoztunk! A második félidőben legalább helyenként már látszott az akarat! Ez így nagyon kevés lesz a jövőben!”


Sok volt a hiba

2016.10.14. Junior bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC Újbuda KA 86-49 (24-7, 26-15, 18-12, 18-15)
SDA: Perl Zs. 27/3, Szeli K. 23, Balogh J. 9, Varga S. 7, Liska N. 6, Váradi N. 5, Schöll P. 4, Gyöngyösi F. 2, Inczédi B. 2, Nagy Cs. 1, Balogh V. –

Horváth József (edző): „Sajnos a mai mérkőzésre nem tudtuk felpörögni! Sok hibával játszottunk, ezt a későbbiekben feltétlenül javítanunk kell!”


Még félpályáról is betaláltak

2016.10.12. Junior Bajnokság, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – Szolnoki MÁV SE 92-45 (27-6, 19-14, 28-11, 18-14)
SDA: Balogh J. 20, Perl Zs. 17/3, Liska N. 12, Szeli K. 10, Inczédi B. 9/3, Váradi N. 7, Varga S. 6, Gyöngyösi F. 4, Czukor D. 3, Balogh V. 2, Cser Zs. 2

Horváth József (edző):
„Jó hangulatú mérkőzést játszottunk, örülök, hogy mindenkinek sikerült pontot dobnia! Sok sikert kívánok a szimpatikus szolnoki csapatnak!”


A szünet után egyenesbe kerültek a dolgok

2016.10.09. Junior Bajnokság, Győr

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 81-87 (24-21, 22-19, 16-23, 19-24)
SDA: Szeli K. 21, Czukor D. 16/3, Liska N. 15, Perl Zs. 14, Balogh J. 11, Varga S. 7, Váradi N. 2, Inczédi B. 1, Cser Zs. -, Schöll P. –

Horváth József (edző): „Az első félidő játékához egy klasszikust idéznék, mert ahhoz képest a riói karnevál állókép lenne!!!”


Elkezdték a juniorok is

2016.10.05., Budapest – Junior Bajnokság, alapszakasz, Kiemelt B csoport

img_2647-medium

BEAC Újbuda KA/B – Soproni Darazsak Akadémia 31-72 (10-24, 0-16, 9-17, 12-17)
SDA: Varga S. 17/3, Perl Zs. 12/3, Szeli K. 12, Liska 11, Balogh J. 6, Varga K. 6, Váradi N. 6, Cser Zs. 2, Schöll P. 1, Inczédi B. 1,

Horváth József (edző): „Első mérkőzésünket játszottuk ebben az évben, van még mit csiszolnunk!”


Varga Sára vihette haza a biciklit

Szombaton este látványos szezonnyitó keretében rajtolt el a női kosárlabda bajnokság. Az UNIQA Sopron-BEAC Újbuda mérkőzés szünetében díjaztuk Akadémiánk tavalyi szezon során legtöbbet fejlődött 10 játékosát, akik név szerint: Czukor Dalma, Varga Kamilla, Szeli Kitti, Balogh Júlia, Varga Sára, Balogh Liza, Gottschling Petra, Pfeiffer Virág, Ács Luca, Gyöngyösi Janka.

10legtobbetfejlodott201516

A sorsolás idén Varga Sárának kedvezett, ő vihette haza a Mango Kerékpárszaküzlet által felajánlott elsőosztályú biciklit.

vargasarabicaj550

Fotók: Tóth Zsombor


Látogatás az Erdei Iskolában

Csütörtök délután felnőtt csapatunk, az UNIQA SOPRON – egyik törzsszurkolójának, Kánitsch Anna meghívásának örömmel eleget téve -, ellátogatott a Doborjáni Ferenc Nevelési – Oktatási Központba, ahol a fiataloknak tartottak bemutatót, bevonva őket néhány kosaras gyakorlatba, dobóversenybe is. A vidám hangulatú találkozó sok mosolyt csalt a speciális intézmény tanulóinak és lakóinak arcára. A programon részt vett Akadémiánk két junior bajnoka, Weninger Virág és Dubei Debóra is, akik a felnőtt együttessel a PINKK-Pécsi 24 elleni bajnoki elődöntőre készülnek.

Képriport

IMG_5628


Gironában vendégszerepeltünk

U19-es és U17-es csapatunk péntektől vasárnapig a spanyolországi Girona városában szerepelt, ahol összesen négy hasznos mérkőzést vívtak.

girona2

Eredményeink

2016.03.18., péntek

Soproni Darazsak Akadémia U19 – U19-Uni Girona senior „B” 58-66 /8-24; 20-37; 40-49; 58-66/

2016.03.19., szombat

Soproni Darazsak Akadémia U17- CB Farners 104-44 /30-18; 24-11; 25-3; 26-16/

2016.03.20., vasárnap

Soproni Darazsak Akadémia U17- Uni Girona U17 59-54 /12-14; 20-18; 13-10; 24-12/
Soproni Darazsak Akadémia U19- CB Tordera senior Catalan 1 liga 61-80 /16-15; 17-22; 12-13; 16-30/

girona3


NJB Döntő – Fantasztikus címvédés!

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság negyedik, egyben záró napján a helyosztókat rendezték. Akadémiánk fiataljai egészen szenzációs teljesítménnyel, 31 pontos győzelmet arattak a közel telt ház előtt zajló, remek hangulatú döntőben, megvédve junior bajnoki címüket!
A második helyezett a Vasas Akadémia, míg a harmadik a Csata DSE lett. A döntő mérkőzés legjobb játékosa Weninger Virág lett, aki bekerült a torna All-Star ötösébe, Dubei Deborával együtt. Csapatunk legjobbja Kocsis Fanni lett. Gratulálunk!

IMG_9087

Döntő

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia 91-60 (32-9, 52-22, 80-40, 91-60)

Soproni Darazsak Akadémia: Böröndy D. 14/6, Weninger 27, Dubei 15/3, Kocsis 11, Bakó 12 Cs.: Szeli D. 6, Szeli K. 2, Czukor D. 1, Balogh J. 1, Liska N. 1, Varga K. -, Perl Zs. –
Vasas Akadémia: Markó 7, Kulcsár 4, Mérész 10, Tóth T. 8, Solymosi 4 Cs.: Bernáth 10/3, Tóth O. 7/3, Dúl 6, Simon E. 4, Csáktornyai -, Tóth D. –, Aho M. –

A www.kosarsport.hu tudósítása a fináléról:

„Jó volt látni, milyen sokan – fiatalok, idősek egyaránt – választották vasárnapi programnak a Novomatic Arénát, ahol a torna két kiemelkedően teljesítő együttese nézett farkasszemet egymással. Meg is érdemelték a szép számú érdeklődőt!
Bakó Patrícia és Mérész Beatrix szerezte a döntő első találatait. Weninger 2+1-es akcióját követően 5 ponttal járt előbbre a Sopron, de Tóth is feliratkozott a pontszerzők közé (3. perc 7-4). Jól játszott a Sopron, a negyed derekán egy szerzett labda után Weninger indította Dubeit, aki meg sem állt a ziccerig. Majd egy szép összjáték végén ismét Weninger szolgálta ki társát. Átadását Bakó váltotta kosárra. Időt kért a Vasas (6. perc 15-5). Továbbra is remekül zárta le azonban a területeket a láthatóan nagyon motivált rendező, melyekből jó ritmusú támadásokat vezetve tovább növelték a különbséget (23-5). Krivacevic Dragoljub sűrű cserékkel próbálta megtalálni az ideális ötöst, egyelőre mindhiába. Ellenállhatatlanul kosárlabdáztak Horváth József tanítványai, akik Bakó ziccerét követően már 20 ponttal mentek a 8. percben (25-5). Továbbra sem lassított a soproni expressz, akik mindössze 4 rontott dobást jegyeztek (30-5). Váltott védekezésben a Vasas, és csapdával próbált zavart okozni, melyből szereztek is pár labdát (32-9). A második negyedet is a Soproni indította kosárral. Dubei vállalkozott gondolkodás nélkül. A másik oldalon Mérész sem hibázott. Dubei triplájával a mérkőzés addigi legnagyobb különbségét mutatta az eredményjelző (37-11). Bakó Patrícia szárnyalt, egy olyan pluszt hozzátéve csapata játékához, melyre láthatóan nem nagyon számítottak a pasarétiek, akik a 14. percben már 30 pontos hátrányban találták magukat. Bakó csapott örömében ismét a levegőbe a 12. pontja után, Krivacevic Dragoljub pedig jelezte, hogy időt kér (14. perc 43-11). Szenvedett a Vasas, brillírozott a pálya minden szegletéből szinte hibátlanul célzó Sopron. Ahogy az várható volt, jött a zóna a Vasas részéről. Bernáth Réka lendítette tovább a 11 pontról csapatát (16. perc 43-13). Tóth és Dúl találataival csökkentette hátrányát a Vasas, mely nagy erőket mozgósított védekezésben, hogy visszahozza magát a mérkőzésbe (45-18). A Sopron azonban a cserék után is stabil maradt védekezésben, még ha a pontokat nem is termelte olyan elképesztő módon, mint korábban (49-20). Az elődöntő hőse, Kocsis Fanni lőtte 50 pont fölé csapatát. A szünet előtt még egy gyors kontra végén Czukor Dalmát állították meg szabálytalanul, aki egy büntetőt helyezett el, beállítva a 30 pontos különbséget (52-22).
A fordulást követően kiegyenlítettebb lett a játék képe, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a fővárosiak faragjanak hátrányukból. Sőt, Weningeréknél már négy ember járt 10 pont felett (25. perc 66-31). Továbbra is uralta a találkozó menetét a rendező, de az várható volt, hogy nem tudják végig ugyanazt a magas színvonalú játékot nyújtani. A nagy különbség mellett egyre több hiba is becsúszott a játékba, a Vasas pedig van annyira jó csapat, hogy ezeket kihasználja, és kozmetikázza az eredményt. Más ezen a napon már nem lehetett a céljuk (28. perc 66-37). A negyedből hátralevő két percet azonban ismét megnyomta a Sopron, és az utolsó másodpercben elért találattal már kétszer annyi pontnál jártak, mint ellenfelük (80-40). Az utolsó negyed elején Horváth József vezetőedző lépésenként vitte le a mai találkozón kimagasló teljesítményt nyújtókat, lehetőséget adva minden játékosának, miközben a soproni szurkolók közben már a bajnokaikat kezdték ünnepelni. Bár hátra volt még nyolc perc, ezt joggal tehették, megdolgoztak érte kedvenceik (86-45). A Vasas szépen faragta hátrányát a hátralevő percekben. 11-0-ás szakaszuk végén Horváth József kért időt, hogy bátorítást nyújtson a korábban kevesebbet pályán lévőknek (86-56). Szeli Dorina megfogadta a tanácsokat, és elmozdította a 86-os pontról csapatát. Az utolsó másfél percre vastaps közepette visszament a Sopron első sora, hogy kiélvezze a parkettán a megérdemelt siker felemelő pillanatait. Felállva ünnepelt a csarnok soproni része, a dudaszó pillanatában pedig megszólalt a hangfalakból a Queen együttes örökérvényű dala, a We are the Champions! Pezsgők helyett az ásványvizek repültek, lehetett ünnepelni. A junior korosztály bajnoka nagyon meggyőző teljesítménnyel lett a Soproni Darazsak Akadémia.”

Horváth József (SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA): „Igazi csapatmunka volt, egész évben! Egyesületünk minden edzője, játékosa kellett ehhez a sikerhez! Büszke vagyok a lányokra, nagyon örülök, hogy az edzőjük lehetek!”

Krivacevic Dragoljub (VASAS AKADÉMIA): „Gratulálok a Sopronnak, ma ennyivel jobbak voltak, megérdemelték a győzelmet! Én is elégedett vagyok a csapatommal. A szezon során, egészen az utolsó mérkőzésig jól védekeztek, látszott a játékunkon mit akarunk csinálni. Sajnos Aho Nina sérülése miatt hiányzott, mely ma látszott is a játékunkon. Nagyon fontosnak tartom, hogy a korosztályánál fiatalabb játékosaink folyamatosan fejlődnek, meghatározó elemei ennek a gárdának, mely szép jövőképet fest számunkra. Még egyszer gratulálok a Sopronnak!”

Galéria – Mérkőzések
Galéria – Ünneplés

További eredmények

7. helyért
Százhalombattai KSE – Szeged KE 56-41

5. helyért
Széchenyi KA – Kecskeméti KA 78-77

3. helyért
PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Csata DSE 63-69 h.u.

Különdíjasok

Döntő Legértékesebb Játékosa (MVP): Weninger Virág (Soproni Darazsak Akadémia)
Torna Legértékesebb Játékosa az IBM érték alapján (MVP): Gereben Lívia (Kecskeméti KA)
All-star 5: Lelik Réka (Csata DSE), Weninger Virág (Soproni Darazsak Akadémia), Dubei Debóra (Soproni Darazsak Akadémia), Juhász Dorka (PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs), Tóth Tímea (Vasas Akadémia)
Gólkirálynő: Gereben Lívia (Kecskeméti KA)
Legjobb lepattanózó: Török Ágnes (Széchenyi KA)
Csapatok legjobbjai: Kocsis Fanni (Soproni Darazsak Akadémia), Solymosi Noémi (Vasas Akadémia), Boros Dorka (Csata DSE), Szűcs Lilla (PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs), László Boróka (Széchenyi KA), Gereben Lívia (Kecskeméti KA), Lendér Lilla (Százhalombattai KSE), Jáhni Zsófia (Szeged KE)


Az aranyért szállunk harcba vasárnap!

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjének szombati játéknapján tovább emelkedett a tét. Lányaink a Pécs elleni elődöntőben szépen vették az előttük tornyosuló akadályt és meggyőző játékkal, 81-55-ös sikerrel jutottak be a vasárnapi fináléba, mely 15 órakor kezdődik. Ellenfelük az a Vasas Akadémia lesz, mely szintén nagyon magabiztosan jutott el az aranycsatáig. Izgalmas fináléra van kilátás!

IMG_7332

Soproni Darazsak Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 81-55 (28-13, 41-34, 63-40, 81-55)
SDA: Kocsis F. 22/3, Dubei 20/3, Weninger 19, Böröndy D. 9/3, Czukor D. 9/3, Bakó P. 2, Szeli K. –

Horváth József (vezetőedző): „Küzdelmes meccs volt, nagyon felszívta magát a Pécs. Volt egy apró megingásunk, de azt gondolom jól játszottunk és megérdemelten jutottunk be a döntőbe.”

További eredmények

Széchenyi KA – Százhalombattai KSE 58-48
Kecskeméti KA – Szeged KE 47-39
Vasas Akadémia – Csata DSE 84-55

Galéria

Részletes tudósítások, statisztikák

Vasárnapi program

09.00 Százhalombattai KSE – Szeged KE
11.00 Széchenyi KA – Kecskeméti KA
13.00 PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Csata DSE
15.00 Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia


NJB Döntő – Csoportelsőként léptünk tovább

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjének második napján csapatunk folytatta meggyőző teljesítményét. Ezúttal a Csata DSE legjobbjai sorakoztak fel a túloldalon, de ők sem tudták megakadályozni fiataljaink győzelmet, akik így veretlenül jutottak be a szombati elődöntőbe. A 14 órakor kezdődő mérkőzésen a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs lesz az ellenfelük. A másik ágon a Vasas Akadémia és a Csata DSE néz szembe egymással.

soproncsatanet


Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 53-78 (9-24, 20-19, 13-21, 11-14)

SDA: Dubei D. 27/12, Böröndy D. 26/6, Weninger 11/3, Varga K. 5/3, Kocsis F. 4, Szeli K. 2, Balogh J. 2, Bakó P. 1, Czukor D. -, Szeli D. -, Perl Zs. -, Czirják A. –

Horváth József (edző): „A kezdőötösünk jól indította a mérkőzést, a cseresorunknak azonban van min gondolkodnia.”

További eredmények

Kecskeméti KA – Vasas Akadémia 44-86
PEAC-Kosárlabda Akadémia – Százhalombattai KSE 58-47
Széchenyi KA – Szeged KA 75-37
Százhalombattai KSE – Kecskeméti KA 42-66
Vasas Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 83-49

Szombati Program

5-8. helyért

10.00 Széchenyi KA – Százhalombattai KSE
12.00 Kecskeméti KA – Szeged KE

Elődöntő

14.00 Soproni Darazsak Akadémia – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
16.00 Vasas Akadémia – Csata DSE


NJB – Az elődöntőt már bebiztosítottuk

Remekül kezdték fiataljaink a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjét, melyen mind a Szeged, mind a Győr ellen magabiztos, jó játékkal rukkoltunk elő. A pénteki Csata DSE elleni mérkőzésünk a csoport első helyét hivatott eldönteni. A találkozó 15 órakor kezdődik a Novomatic Arénában.

20160310soprongyor6


Eredményeink

Soproni Darazsak Akadémia – Szeged KE 89-34 (29-6, 52-14, 72-19, 89-34)
SDA: Dubei D. 15/9, Czukor D. 15/3, Böröndy D. 10/6, Varga K. 8, Weninger V. 8, Szeli K. 6, Balogh J. 6, Szeli D. 6, Bakó P. 4, Liska N. 4, Perl Zs. 4, Kocsis F. 3

Horváth József (vezetőedző): „Örülök, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, többen tudtak élni vele. Sok sikert kívánok a Szegednek a folytatásban, kőkemény meccsek várnak még ránk.”

Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 82-44 (23-10, 45-25, 65-33, 82-44)
SDA: Dubei D. 16/12, Weninger V. 13/3, Böröndy D. 12/6, Czukor D. 10, Varga K. 10, Kocsis F. 8, Szeli D. 5, Balogh J. 4, Szeli K. 4, Bakó P. -, Perl Zs. -, Liska N. –

Horváth József (vezetőedző): „Látszólag könnyű győzelmet arattunk, de voltak olyan bosszantó hibák, melyeket ki kell javítanunk, ha éremért akarunk küzdeni.”

Galéria (Sopron-Győr)

További Eredmények

Csata DSE – Széchenyi KA 60-38
Vasas Akadémia – Százhalombatta 74-35
PEAC Kosárlabda Akadémia Pécs – Kecskeméti KA 72-53
Szeged KE – Csata DSE 39-65

További részletek a torna hivatalos weblapján.


Győzelemmel zártuk a tornát

Az U19-es torna záró napját a Celje már biztos győztesként várta, de tornán kívül még egy magabiztos győzelmet besöpörtek a Basket Flames ellen. A Rigának nem okozott gondot sérülés miatt az egyik legjobbját nélkülöző Nitra legyőzése, mely a második helyet jelentett a lettek számára. Az utolsó mérkőzésen fiataljaink jó teljesítménnyel szerezték meg a negyedik helyet az olasz Ancona előtt.

A Torna Legértékesebb Játékosa (MVP) a rigai Digna Strautmane lett, aki a legtöbb pontot és a legtöbb lepattanót is jegyezte. A legtöbb gólpasszt Böröndy Dominika tudta felmutatni. Az All-Star ötösbe bekerült csapatunkból Weninger Virág, míg a csapat legjobbja Bakó Patrícia lett.

u19team

Eredmények

BKM Junior UKF Nitra – BJBS Riga/Ridzene 35-65 (9-12, 10-14, 8-20, 8-19) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Feherova 9/3, Martiskova 8/3; Strautmane 23/3, Sprudzane 11/9, Salcevica 9/9, Septe 9

Basket Flames – Athlete Celje 42-80 (5-16, 17-28, 10-20, 10-16) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Kolin 15, Vaigl 12; Dojkic 21/3, Friskovec 14/3, Slonjsak 13/3

Basket Girls Ancona – Soproni Darazsak Akadémia 47-91 (15-26, 15-20, 9-23, 8-22) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Gulbe 12/3, Pieraccini 9/3; Böröndy D. 16/9, Dubei 15/3, Bakó 11, Czukor 10/6, Perl 10/6

Horváth József (edző): „Fontos győzelem volt! Nem vagyunk még csúcsformában, de 10 nap múlva kell top állapotba kerülnünk. Dolgozunk rajta, hogy meglegyen, bizakodva várjuk a döntőt!”

Végeredmény

1. Athlete Celje
2. BJBS Riga/Ridzene
3. BKM Junior UKF Nitra
4. Soproni Darazsak Akadémia
5. Basket Girls Ancona

Különdíjak

Legértékesebb Játékos/MVP: Digna Strautmane (BJBS Riga/Ridzene)
Gólkirálynő: Digna Strautmane (BJBS Riga/Ridzene)
Legtöbb lepattanó: Digna Strautmane (BJBS Riga/Ridzene)
Legtöbb gólpassz: Böröndy Dominika (Soproni Darazsak Akadémia)
All-Star 5: Ivana Dojkic (Athlete Celje), Weninger Virág (Soproni Darazsak Akadémia), Larisa Ocvirk (Athlete Celje), Digna Strautmane (BJBS Riga/Ridzene), Andrea Maric (Athlete Celje)
Csapatok legjobbjai: Ivana Dojkic (Athlete Celje), Tereza Sailerová (BKM Junior UKF Nitra), Kecija Salcevica (BJBS Riga/Ridzene), Aleksa Gulbe (BAsket Girls Ancona), Bakó Patrícia (Soproni Darazsak Akadémia)


A Celje már biztos első

A pénteki szünnap után folytatódott az U19-es torna. A Celje ezúttal is magabiztosan győzött, és ezzel veretlenül zárta a tornát. Akadémiánk csapata nagy csatában maradt alul a Riga ellen. Tornán kívül az olasz Ancona sikert könyvelhetett el az osztrák Capricons ellen.

Vasárnap eldől a Celje mögötti sorrend is, és kiderül kik kapják a különdíjakat is.

Eredmények

Athlete Celje – BKM Junior UKF Nitra 79-50 (19-13, 22-19, 17-10, 21-8) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Maric 16, Dojkic 13/3, Potocnik 12/6, Prezelj 11/3; Krajcovicova 15, Mikulasikova 10

WAT3 Capricons – Basket Girls Ancona 43-51 (12-7, 13-13, 10-15, 8-16) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Kadensky 11/3, Picorusevic 10/6; Takrou 23/15

Soproni Darazsak Akadémia – BJBS Riga/Ridzene 59-64 (14-24, 16-14, 18-14, 11-12) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Weninger 21/15, Dubei 15/3; Strautmane 16, Salcevica 13/9, Sprudzane 10/3, Septe 10

Horváth József (edző): „Folytatnunk kellett az építkezést a közelgő junior döntőre, ami nem egyszerű feladat, ezért néha úgy érzem varázslatra van szükség ahhoz, hogy a panelek megfelelő helyre kerüljenek és ne a gázvezetéket kössük a csaptelephez. Ezért fel kellett használnunk ezt a tornát az építkezésre, és bár ez nem mindig látszik, úgy érzem sikerül összerakni a csapatot a mozaikokból. Célunk változatlan, szeretnénk éremmel zárni a csapat utolsó igazi fellépését a junior döntőn. Szerencsére az építkezéshez rengeteg segítséget kapunk a felnőtt csapat szakmai stábjától, játékosainktól. Így volt ez akkor is amikor azt kértük, hogy ebben a két hétben senki ne mulasszon edzést, vagy éppen tekintsen el a hétvégi szórakozásoktól. Mivel korábban rengeteget engedtünk, és segítettünk, ezért nagy öröm volt számomra, hogy ezt mindenki elfogadta és gőzerővel koncentrál a saját feladatára. Remélem ennek meglesz az eredménye, mert tudjuk, hogy mindig az utolsó a legemlékezetesebb…”

Vasárnapi program

10.00 BKM Junior UKF Nitra – BJBS Riga/Ridzene
12.00 Basket Flames – Athlete Celje
14.00 Basket Girls Ancona – Soproni Darazsak Akadémia


Magabiztosan hozta mérkőzését a Celje és a Riga

Az U19-es nemzetközi torna harmadik játéknapján a Riga egy rossz első negyedet követően 30 pontos sikert aratott az olasz Ancona ellen. A felnőtt szlovén bajnokságot is vezető Celje ellen lányainknak sem volt esélye. Becsülettel küzdöttünk, de érvényesült a nagyobb játékerő, A tornán kívül a Nitra a Zala Volán ellen lépett pályára, és 23 pontos vereséget szenvedett. A torna a pénteki szabadnapot követően szombaton folytatódik.

Eredmények

BJBS Riga/Ridzene – Basket Girls Ancona 73-43 (6-9, 21-15, 19-9, 27-10) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Strautmane 16, Svenne 14/12, Sprudzane 11/3; Gulbe 12/3, Gramaccioni 8

Athlete Celje – Soproni Darazsak Akadémia 93-57 (28-16, 28-16, 16-13, 21-12) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Prezelj 22/6, Dojkic 18, Ocvirk 14/3; Bakó 12, Czukor 10/3, Varga 10

Horváth József (edző):
„Örülök, hogy több játékosunk is javított a teljesítményén! Voltak biztató momentumok, még akkor is, ha most egy bombaerős csapat ellen kellett ezeket megtennünk!”

Zala Volán – BKM Junior UKF Nitra 70-47 (20-13, 12-17, 23-6, 15-11) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Böröndy V. 18/3, Nagy D. 14, Orsó 11; Mikulasikova 17

Szombati program

09.00 Athlete Celje – BKM Junior UKF Nitra
11.00 WAT3 Capricons – Basket Girls Ancona
13.00 Soproni Darazsak Akadémia – BJBS Riga/Ridzene


Veretlen maradt a Celje és a Nitra

Az U19-es nemzetközi torna második napján a Celje és a Nitra is megőrizte veretlenségét. A Celje magabiztosan lépte le az olasz Ancona gárdáját, a Nitra pedig nagy küzdelemben kerekedett felül Akadémiánk csapatán. A nap utolsó mérkőzésén a Riga 19 pontos győzelmet aratott a Somorja ellen. Utóbbi mérkőzés a tornától függetlenül került lebonyolításra.

IMG_3286 (Large)

Eredmények

Basket Girls Ancona – Athlete Celje 44-77 (11-19, 8-23, 4-16, 21-19) Stat (PDF)
L.d.: Gulbe 14, Takrou 10; Ocvirk 13, Dojkic 11/3, Prezelj 11

Soproni Darazsak Akadémia – BKM Junior UKF Nitra 56-63 (16-20, 9-9, 13-18, 18-16) Stat (PDF)
L.d.: Czukor 13, Kocsis 10; Mikulasikova 20/3, Dubenova 17/6

Horváth József (edző): „Tudtunk egy kicsit előre lépni a korábbi állapotunkhoz, főleg a fiatalok tették megfelelően a dolgukat! Apróbb módosításokat kell még végrehajtanunk, mert természetesen szeretnénk jól szerepelni itt is, de főleg két hét múlva!”

Tornán kívül

BJBS Riga/Ridzene – SBK Samorin 75-56 (17-8, 26-15, 21-19, 11-14)
L.d.: Strautmane 14, Svenne 13/6, Dreimane 11, Salcevica 10/6; Cséfalvai 17/9, Guzikiewiczo 10

Csütörtöki program

13.00 BJBS Riga – Basket Girls Ancona
15.00 Athlete Celje – Soproni Darazsak Akadémia
17.00 Zala Volán – BKM Junior UKF Nitra


Mi rendezzük a Junior Döntőt!

Március 10-13. között Akadémiánk rendezheti a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjét! A négy napos tornának a Novomatic Aréna ad otthont.

„A” csoport: Vasas Akadémia, PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs, Kecskeméti KA, Százhalombattai KSE
„B” csoport: Csata DSE, Soproni Darazsak Akadémia, Szeged KE, Széchenyi KA

2016. március 10. csütörtök

9:00 Soproni Darazsak Akadémia – Szeged KE
11:00 Csata DSE – Széchenyi KA
13:00 Vasas Akadémia – Százhalombattai KSE
15:00 PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Kecskeméti KA
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA
19:30 Szeged KE – Csata DSE

2016. március 11. péntek

9:00 Kecskeméti KA – Vasas Akadémia
11:00 PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Százhalombattai KSE
13:00 Széchenyi KA – Szeged KE
15:00 Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia
17:00 Százhalombattai KSE – Kecskeméti KA
19:00 Vasas Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs

2016. március 12. szombat

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E]
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F]
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G]
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H]

2016. március 13. vasárnap

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért]
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért]
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért]
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért]


U19 IYT – Szlovén és szlovák siker az első napon

A nemzetközi U19-es tornánk nyitó napján két mérkőzésre került sor. A kifejezetten jó erőkből álló Celje magabiztos teljesítménnyel győzte le a szívósan küzdő Riga együttesét. A nap másik összecsapása szorosabb küzdelmet hozott. A szlovák Nitra nagy hajrát levágva, az utolsó negyedben fordította a maga javára a mérkőzést.

u19elsonap

Eredmények

Athlete Celje – BJBS Riga 77-56 (21-18, 22-10, 14-19, 20-9) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Ocvirk 18/3, Dojkic 18, Slonjsak 11 ; Strautmane 30/9, Klavina 8/6

BKM Junior UKF Nitra – Basket Girls Ancona 50-43 (12-15, 11-8, 10-14, 17-6) Stat (PDF) Online statisztika
L.d.: Mikulasikova 14, Skublova 8/3; Gulbe 16/3, Peraccini 9

Szerdai menetrend

13.00 Basket Girls Ancona – Athlete Celje
15.00 Soproni Darazsak Akadémia – BKM Junior UKF Nitra
17.00 BJBS Riga – SBK Samorin


Remek torna elé nézünk keddtől

Az MKOSZ égisze alatt, február 23. és 28. között nemzetközi U19-es tornát rendezünk a Novomatic Arénában. Az 5 csapatos tornán Akadémiánk juniorjai mellett a lett Riga, a szlovén Celje, az olasz Ancona és a szlovák Nitra vesz részt. Hogy ne legyen szabadnapos csapat, így versenyen kívül – kedd kivételével – egy-egy vendég együttes is tiszteletét teszi a tornán, melynek látogatása természetesen ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

u19youthlogo468x330

Program

2016.02.23., kedd

13.30 Athlete Celje – BJBS Riga
15.30 BKM Junior UKF Nitra – Basket Girls Ancona

2016.02.24., szerda

13.00 Basket Girls Ancona – Athlete Celje
15.00 Soproni Darazsak Akadémia – BKM Junior UKF Nitra
17.00 BJBS Riga – SBK Samorin

2016.02.25., csütörtök

13.00 BJBS Riga – Basket Girls Ancona
15.00 Athlete Celje – Soproni Darazsak Akadémia
17.00 Zala Volán – BKM Junior UKF Nitra

2016.02.27., szombat

09.00 Athlete Celje – BKM Junior UKF Nitra
11.00 WAT3 Capricons – Basket Girls Ancona
13.00 Soproni Darazsak Akadémia – BJBS Riga

2016.02.28., vasárnap

10.00 BKM Junior UKF Nitra – BJBS Riga
12.00 Basket Flames – Athlete Celje
14.00 Basket Girls Ancona – Soproni Darazsak Akadémia

16.00 Záróünnepség

További információk, eredmények


Nem a mi hetünk volt

2016.02.12. Junior Bajnokság, Rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 48-61 (9-14, 16-10, 9-22, 14-15)
Pontdobóink: Czukor D. 13/3, Kocsis F. 13, Böröndy D. 8/3, Balogh J. 5, Liska N. 4, Szeli D. 3, Bakó P. 2

Horváth József (edző): „Jó eredményt csak versenysportolókkal lehet elérni, hobbikosarasokkal nem. Kérdés, hogy akkor is akarunk e versenysportolók lenni, amikor edzeni kell?!…”


Jobbulást Szöszi!

2016.02.10. Junior Bajnokság Rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia 68-81 (18-12, 21-21, 13-21, 16-27)
Pontszerzőink: Kocsis F. 13/3, Balogh J. 13, Czukor D. 12/3, Perl Zs. 11/3, Bakó P. 11, Liska N. 4, Szeli D. 2, Karácsony T. 2

Horváth József (edző): „Sokáig tudtunk vezetni a Vasas ellen, de sajnos a harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején sorozatos hibákat vétettünk, úgy nézett ki, hogy ma a fejünkben fordítva pörögnek a kerekek, de a szívünk a helyén volt! Sajnos a negyedik negyedben már jobban kellett aggódnunk Szösziért, mint az eredmény alakulásáért, akinek ezúton is jobbulást kívánunk!”


Jókor jött a pofon

2016.02.07. Junior Bajnokság Rájátszás

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 62-60 (11-15, 17-20, 23-13, 11-12)
Pontszerzőink: Czukor D. 15, Weninger V. 13, Dubei D. 11/3, Bakó P. 6, Böröndy D. 5/3, Kocsis F. 5, Varga K. 3, Szeli D. 2

Horváth József (edző): „Borzasztó gyengén játszottunk, ezzel a teljesítménnyel nem érdemeltünk győzelmet! Egyedüli pozitívum Czukor Dalma játéka volt! Sok időnk nincs pihenni, de igyekszünk rendezni a sorokat!”


Pazar színvonal, megérdemelt győzelem

2016.01.30., Leány Junior Bajnokság

PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 77-87 (23-26, 13-27, 26-22, 15-12)
SDA: Dubei D. 27/9, Weninger V. 17/6, Kocsis F. 12/3, Böröndy D. 9/9, Czukor D. 9/3, Liska N. 7, Bakó P. 6, Karácsony T. -, Perl Zs. -, Szeli D. –

Horváth József (edző): „Egy kiváló csapat otthonában szerepeltünk teljes csapattal! Egészen pazar első félidő után a második is tartogatott izgalmakat és nagy küzdelmet! Minden elismerésem a saját és az ellenfelünk játékosainak is a magas színvonalon lejátszott találkozóért!”


Lényeg a győzelem

2016.01.20. Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Csata DSE 64-49 (22-14, 39-26, 51-32, 64-49)
Pontszerzőink: Böröndy D. 15/3, Weninger V. 12, Czukor 10/3, Kocsis F. 10, Perl Zs. 5/3, Varga K. 5, Karácsony T. 5, Liska N. 2

Horváth József (edző): „Borzasztó mérkőzést játszottunk, kevés jó megmozdulással, de nyertünk, talán most ez volt a legfontosabb!”


Jól indították az évet juniorjaink

Leány Junior Bajnokság, Piros csoport

Zsíros Akadémia Kőbánya – Soproni Darazsak Akadémia 56-111 (17-24, 8-28, 19-29, 12-30)
Pontszerzőink: Böröndy D. 27/9, Kocsis 21, Bakó 16, Czukor 16, Varga K. 12, Karácsony 9, Czirják 7, Liska 3

Horváth József (edző): „A január eleji időszakhoz képest koncentráltan játszottunk!”


Hibátlan alapszakasz!

Junior bajnokság – 2015.12.13., Győr

Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia 67-77 (19-18, 17-20, 14-21, 17-18)
Pontszerzőink: Weninger V. 42, Böröndy D. 16, Kocsis F. 11, Bakó P. 5, Liska N. 3

Horváth József (vezetőedző): „Tudtuk, hogy az egyik legerősebb játékosállományú csapat otthonában kell pályára lépnünk. Az első felidőben gyengébben játszottunk. Sajnos az egész mérkőzésen elkövetett gyermeteg hibák miatt nehezen tudtuk nyerni, de voltak extra teljesítmények, így végül, ha nehezen is, de behúztuk az utolsó alapszakasz meccsünket is!”


Hullámok között

2015.12.02., Sopron – Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – MTK Budapest 80-46 (25-10, 17-13, 14-12, 24-11)
Pontszerzőink: Böröndy D. 26/9, Kocsis F. 16, Fekete B. 9/3, Liska N. 9, Perl Zs. 8, Karácsony T. 4, Czirják A. 4, Váradi N. 2, Bakó P. 2

Horváth József (edző): „Sajnos a mai mérkőzésünk sem volt tökéletes a szimpatikus MTK ellen. Hullámzó teljesítményeket nyújtottunk, ha szelektív lenne a memóriám, akkor lenne esély, hogy a csak a szép megmozdulásokra emlékeznék, bár arra is, hogy csak a rosszakra… Csapatunk jelképének pedig a lendkerekes autót választom, mert mindig be kell tolni játékosainkat, hogy beinduljanak. Szerencsére tudta ezt az ellenfél edzője, és 10-10 után egy jól irányzott időkérést követően rögtön 25-10 lett az eredmény.”


Éltek a lehetőséggel

Junior Bajnokság, 2015.11.21., Székesfehérvár

DÁVID KORNÉL KA – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 52-84 (9-15,18-24,9-23,16-22)
FEKETE 15, SZELI 14, PERL 12, LISKA 8, BAKÓ 7, KOCSIS 6, CZIRJÁK 6, KARÁCSONY 6, BÖRÖNDY 4, BELLA 4, VÁRADI 2

Horváth József (edző): „Több lehetőséget tudtunk adni az eddig kevesebbet játszóknak, akik meghálálták a bizalmat. Viszonylag jól működött a magas szerkezetünk is. Ropi hárompontos statisztikája is rengeteget javult ezen a meccsen!


Ünnepeltekért is játszottak

Junior Bajnokság

Kecskeméti KA – Soproni Darazsak Akadémia 66-75
SDA: Böröndy D. 22, Czukor D. 17, Bakó P. 13, Varga K. 9, Kocsis F. 8, Karácsony T. 4, Fekete B. 2, Bella B. -, Liska N. -, Perl Zs. -, Czirják A. –

Horváth József (edző): „Hullámzó játékkal tudtunk nyerni az erős Kecskemét otthonában.”

Szeged KE – Soproni Darazsak Akadémia 43-88
SDA: Böröndy D. 24, Kocsis F. 16, Perl Zs. 9, Czirják A. 8, Varga K. 6, Szeli D. 6, Fekete B. 6, Bakó P. 6, Czukor D. 5, Karácsony T. 2, Bella B. –

Horváth József (edző): „Egyik fontos feladatunk Kocsis Fanni és Saly Gábor születésnapjának megünneplése volt, ezért a taktikai értekezleten különös figyelmet fordítottunk a megfelelő koncentráció elérésére, hogy ne kerüljön porszem az ünneplés gépezetébe!”


Mindenki kivette a részét

Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – UNI-Győr-Széchenyi Kosárlabda Akadémia 83-44 (19-10, 27-10, 15-10, 22-14)
Pontszerzőink: Dubei 14/3, Kocsis F. 9, Perl Zs. 8/6, Fekete B. 8/3, Bakó P. 8, Böröndy D. 7/3, Czukor D. 7, Weninger V. 6/3, Szeli D. 6, Liska N. 4, Karácsony T. 4, Varga K. 2

Horváth József (edző): „Helyenként egész jól, helyenként sok hibával játszottunk, de összességében elégedettek lehetünk a mai találkozóval! Örülök, hogy mindenki 10 perc felett tudott játszani, legtöbb játékosunknak sikerült is élni a lehetőséggel!”


Lassan, de alakul

2015.10.21., Budapest – Junior Bajnokság

MTK Budapest – Soproni Darazsak Akadémia 65-95 (6-20, 19-28, 14-22, 26-25)
Pontszerzőink: Böröndy D. 35/12, Kocsis F. 14, Fekete B. 13/3, Czirják A. 11, Varga K. 8, Karácsony T. 7, Czukor D. 6, Szeli D. 1

Horváth József (edző): „Bár megint voltak jó egyéni teljesítmények, de összességében még mindig van hiányérzetem a teljesítményünk miatt. Sok sikert kívánok az MTK-nak a bajnokságban!”


Ennél bizony több kell

2015.10.17., Sopron – Junior Bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA 73-62 (20-19, 19-24, 20-6, 14-13)
Pontszerzőink: Kocsis F. 16, Böröndy D. 13, Varga K. 13, Czukor D. 9, Bakó P. 8, Szeli D. 6, Fekete B. 2, Liska N. 2, Karácsony T. 2, Perl Zs. 2

Horváth József (edző): „Az nyilván nem mond sokat a bajnokság harmadik meccsén, hogy a szezon leggyengébb játékát produkáltuk. Azt is hozzá kell tenni, hogy a Kecskemét egy igazán erős csapat lehet az év végére, több jó játékossal. A mi játékosainknak viszont sokkal többet kell nyújtani edzéseken és mérkőzéseken egyaránt. Ha nem így tesszük könnyen beleszaladhatunk nem várt vereségekbe.”


Van még hova fejlődni

Az U19-es bajnokság második fordulójában a hullámzó játékunk ellenére sem volt egy súlycsoportban a két együttes.

Soproni Darazsak Akadémia – Dávid Kornél KA/B 86-30 (25-4, 26-13, 25-3, 10-10)
Pontszerzőink: Böröndy D. 18/12, Kocsis F. 13, Czukor D. 11/3, Fekete B. 11, Perl Zs. 9/3, Bakó P. 8, Varga K. 7, Bella B. 4, Karácsony T. 2, Czirják A. 2, Szeli D. 1

Horváth József (edző): „Hullámzóan játszottunk, de bizonyos időszakokban jó ritmusban. Biztos vagyok benne, hogy az előforduló hibákat ki fogjuk javítani és fogunk jobban is játszani!”


Egy negyedet leszámítva elégedettek lehetünk

junipr201516netreU19-es csapatunk a szezon elejéhez képest egész jó játékkal rukkolt elő a Szeged ellen.

Soproni Darazsak Akadémia – Szeged KA 68-36 (24-9, 21-7, 18-9, 5-11)
Pontszerzőink: Böröndy D. 14/6, Fekete B. 11/3, Kocsis F. 11, Czukor D. 10, Bakó P. 7, Szeli D. 7, Perl Zs. 2, Varga K. 2, Czirják A. 2, Karácsony T. 1, Liska N. 1

Horváth József (vezetőedző): „Tudtuk, hogy a szezon elején járunk, ezért nem számítottunk extra játékra. Ennek ellenére az első három negyedben jól játszottunk, küzdőszellemünkkel pedig azt gondolom nagyon is elégedettek lehetünk. Talán a mérkőzés elején el is döntöttük a találkozót a szimpatikus Szeged ellen, azonban egy soproni csapat nem engedheti meg magának, hogy ilyen negyedik negyedet produkáljon.”


Juniorjainkat köszöntöttük

12Vasárnap este a bajnoki aranyérmes junior csapatunkat köszöntöttük az MKB Arénában. Török Zoltán ügyvezetőnk és Abdai Géza társadalmi elnökünk egy-egy szál rózsával, illetve tortával gratulált a lányoknak, akiket felnőtt csapatunk tagjai, és Sopron M.J.V nevében Csiszár Ákos is köszöntött.

Képriport


BAJNOKOK A JUNIOROK!

bajnokcsapatfotoVeretlenül szerezte meg az aranyérmet az Országos Junior Bajnokság döntőjén csapatunk, mely a döntőben fantasztikus játékkal rukkolt ki, és esélyt sem adott ellenfelének! Horváth József tanítványai szoros első negyed után állva hagyták a pécsieket, és fokozatosan növelték előnyüket egészen 24 pontig.

A Döntő Mérkőzés Legértékesebb Játékosa (MVP) Kuttor Enikő lett! Az All-Star ötös tagjává választották Enikő mellett Weninger Virágot is, míg a Csapat Legjobbjának járó elismerést Böröndy Dominika érdemelte ki. Gratulálunk a csodálatos aranyhoz!

A harmadik helyet a Vasas Akadémia szerezte meg a Csata DSE előtt.

dijazottakSoproni Darazsak Akadémia – PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs 62-38 (13-14, 14-5, 15-7, 20-12)

Soproni Darazsak Akadémia: Böröndy D. 21/3, Kuttor E. 17, Weninger V. 9/3, Kocsis F. 7, Czukor D. 4, Bakó P. 2, Karácsony T. 2 Szeli D. –
PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs: Gereben D. 12/6, Kaposi P. 7, Benke S. 6, Zólyomi K. 5, Juhász D. 3, Kiss V. 3, Sellei D. 2, Herendi Z. -, Scherer D. -, Molitor D. -, Szűcs L. -, Szeitl V. –

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 24/58 41% ill. 12/47 26%
3-pontos dobószázalék: 2/11 18% ill. 2/9 22%
Büntető dobószázalék: 8/9 89% ill. 8/15 53
Lepattanó: 43 (Kuttor E. 21) ill. 43 (Kaposi P. 11)
Gólpassz: 11 (Böröndy D. 4) ill. 8
Szerzett labda: 18 (Böröndy D. 6) ill. 9 (Szűcs L. 3)
Eladott labda: 16 ill. 26
Fault: 15 ill. 15
IBM: 75 (Kuttor E. 36) ill. 22 (Kaposi P. 13)

halo1A Döntő mérkőzés MVP-je: Kuttor Enikő (Soproni Darazsak Akadémia)

All-Star: Aho Nina Daniella (Vasas Akadémia), Kiss Virág (PEAC-KA Pécs) Kuttor Enikő (Soproni Darazsak Akadémia), Lelik Réka (Csata DSE), Weninger Virág (Soproni Darazsak Akadémia)

Csapatok legjobbjai: Boros Dorka (Csata DSE), Dobos Ágnes (Kecskeméti KC), Kováts Gabriella (MTK Budapest), Kaposi Pálma (PEAC-KA Pécs), Böröndy Dominika (Soproni Darazsak Akadémia), Horváth Krisztina (Széchenyi KA), Farkas Fanni (Vasas Akadémia), Csejtei Anna (Zsíros Akadémia Kőbánya)


OJB – Döntőben juniorjaink!

Gigászi küzdelemben múlták felül 63-56 arányban a Csata DSE együttesét juniorjaink az elődöntőben, így vasárnap 15 órakor az aranyéremért szállhatnak harcba! Gratulálunk!

A másik ágon, a késő délutáni mérkőzésen, az utolsó negyedben pontosabba kosárlabdázó PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs együttese 65-59 arányban legyőzte a címvédő Vasas Akadémia csapatát, így ők lesznek az ellenfeleink a döntőben.

Soproni Darazsak Akadémia – Csata DSE 63-56 (13-15, 29-24, 45-37, 63-56)
Pontszerzőink: Weninger V. 20/6, Kuttor E. 20/3, Bakó P. 11, Czukor D. 6, Kocsis F. 2, Böröndy D. 2, Karácsony T. 2
Ellenfelünk legjobb dobói: Lelik R. 21/6, Doktor A. 7


OJB Döntő – Veretlenül léptünk be a 4 közé!

Utolsó csoport-mérkőzését is megnyerte junior csapatunk az országos döntőn, így veretlenül végzett a csoportjának élén. Szombaton 14 órakor már a döntőbe jutás a cél! Ellenfelünk a Csata DSE lesz, mely körbeverések révén szerezte meg az A csoport második helyét a Vasas Akadémia mögött.

Széchenyi Kosárlabda Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 45-70 (12-19, 26-37, 33-54, 45-70)
Pontszerzőink: Weninger V. 21/3, Böröndy D. 13/6, Kuttor E. 12, Czukor D. 8, Bakó P. 7, Perl Zs. 4, Kocsis F. 2, Szeli D. 2, Karácsony T. 1
Ellenfelünk legjobb dobói: Horváth K. 10, Chroméj H. 10


OJB Döntő – Bravúros első nap!

ojb1napsgVeretlenül zárta az Országos Junior Bajnokság Döntőjének első napját csapatunk, miután kora reggel bravúros győzelmet aratott a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs ellen, majd délután magabiztosan hozta a Zsíros Akadémia Kőbánya elleni mérkőzését. Pénteken 15 órakor a szintén jó erőkből álló győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia következik.

Eredményeink

SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA – PEAC-KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS 77-73 (15-23, 39-35, 59-55, 77-73)
Pontszerzőink: Weninger V. 28/3, Böröndy D. 20, Kuttor E. 10/6, Kocsis F. 7, Czukor D. 6/3, Szeli D. 4, Bakó P. 2
Ellenfelünk legjobb dobói: Kaposi P. 28, Kiss V. 21, Juhász K. 10

Soproni Darazsak Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya 93-66 (22-10, 43-34, 68-59, 93-66)
Pontszerzőink: Kuttor E. 25/12, Weninge V. 15, Kocsis F. 15/3, Bakó P. 14, Czukor D. 11, Varga K. 4, Karácsony T. 4, Böröndy D. 3, Szeli D. 2
Ellenfelünk legjobb dobói: Tatár L. 25/9, Gebri O. 9/6


OJB Döntő – Éremért utazunk a fővárosba

juniornetreCsütörtöktől vasárnapig Pasarét ad otthont az Országos Junior Bajnokság Döntőjének. Fiataljaink a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs ellen kezdik meg a tornát csütörtök reggel 9 órakor, majd még aznap a Zsíros Akadémia Kőbánya legjobbjai következnek. A csoport küzdelmei juniorjaink számára pénteken, a győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia ellen érnek véget.

A szerdai utazás előtt Horváth József vezetőedzőnket kérdeztük a várakozásairól: „Úgy érzem felkészültünk a döntőre, egész évben szerepeltünk az Osztrák-Szlovák Felnőtt Bajnokságban, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Az is igaz azonban, hogy szerintem négy csapat lehet esélyes a bajnoki címre, és ezek közül három a mi csoportunkban szerepel. Természetesen azon leszünk, hogy a csoportban az első két hely valamelyikét szerezzük meg, mely nem lesz egyszerű. Csapatunkban hat junior korú játékos mellett hat kadett korú is szerepel. Remélem mindenki a legjobb formáját fogja hozni, és harcolni fog a győzelemért. Nem titok, szeretnénk éremért játszani, de ehhez a maximumot kell kihozni magunkból! Azon leszünk, hogy ez sikerüljön!”

2015. március 5. (csütörtök)

9:00 Soproni Darazsak Akadémia – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
11:00 Széchenyi KA – Zsíros Akadémia Kőbánya
13:00 Vasas Akadémia – Kecskeméti KC
15:00 Csata DSE – MTK Budapest
16:40 Ünnepélyes megnyitó
17:00 Soproni Darazsak Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya
19:00 PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – Széchenyi KA

2015. március 6. (péntek)

9:00 MTK Budapest – Vasas Akadémia
11:00 Csata DSE – Kecskeméti KC
13:00 Zsíros Akadémia Kőbánya – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
15:00 Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia
17:00 Kecskeméti KC – MTK Budapest
19:00 Vasas Akadémia – Csata DSE

2015. március 7. (szombat)

10:00 B III. – A IV. (E)
12:00 A III. – B IV. (F)
14:00 B I. – A II. (G)
16:00 A I. – B II. (H)

2015. március 8. (vasárnap)

9:00 E vesztes – F vesztes (7. helyért)
11:00 E győztes – F győztes (5. helyért)
13:00 G vesztes – H vesztes (3. helyért)
15:00 G győztes – H győztes (1. helyért)


A juniorok döntőznek elsőként

A múlt héten lezárult a Junior Bajnokság rájátszása, így kialakult, melyik nyolc együttes lehet ott a március 5-8. között, a budapesti Pasaréten megrendezésre kerülő Országos Döntőn. Fiataljaink a B csoportba kerültek a győri Széchenyi KA, a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs, és a Zsíros Akadémia Kőbánya társaságában.

A Döntő csoportjai

„A” csoport

Vasas Akadémia
Csata DSE
MTK Budapest
Kecskeméti KC

„B” csoport

Széchenyi KA
Soproni Darazsak Akadémia
PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
Zsíros Akadémia Kőbánya

2015. március 5. (csütörtök)

9:00 Soproni Darazsak Akadémia – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
11:00 Széchenyi KA – Zsíros Akadémia Kőbánya
13:00 Vasas Akadémia – Kecskeméti KC
15:00 Csata DSE – MTK Budapest
16:40 Ünnepélyes megnyitó
17:00 Soproni Darazsak Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya
19:00 PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs – Széchenyi KA

2015. március 6. (péntek)

9:00 MTK Budapest – Vasas Akadémia
11:00 Csata DSE – Kecskeméti KC
13:00 Zsíros Akadémia Kőbánya – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
15:00 Széchenyi KA – Soproni Darazsak Akadémia
17:00 Kecskeméti KC – MTK Budapest
19:00 Vasas Akadémia – Csata DSE

2015. március 7. (szombat)

10:00 B III. – A IV. (E)
12:00 A III. – B IV. (F)
14:00 B I. – A II. (G)
16:00 A I. – B II. (H)

2015. március 8. (vasárnap)

9:00 E vesztes – F vesztes (7. helyért)
11:00 E győztes – F győztes (5. helyért)
13:00 G vesztes – H vesztes (3. helyért)
15:00 G győztes – H győztes (1. helyért)


A gyakorlás mellett győztek is

Osztrák-Szlovák Bajnokság (ASWBL)

Soproni Darazsak Akadémia – Basket Flames 85-76 (20-20, 24-19, 22-14, 19-23)
Pontszerzőink: Böröndy D. 16/6, Kocsis F. 16, Weninger V. 15/3, Aldazabal L. 11, Kuttor E. 8, Varga K. 8, Szeli D. 7, Perl Zs. 4

Horváth József (edző): „A mérkőzés elsődleges célja az volt, hogy a közelgő junior döntőre próbáljunk gyakorolni, ez többé kevésbé sikerült. Természetesen külön öröm, hogy ezt győztes mérkőzésen tehettük, de változatlanul vannak gondjaink…”


Öt perc hiányzott a bravúrhoz

Junior Bajnokság, Rájátszás

UNI GYŐR – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 75-63 (17-22, 23-25, 19-10, 16-6)
Pontszerzőink: BÖRÖNDY 25, KARÁCSONY 7, PERL 11, SZELI 10, KOCSIS 8, VARGA 2, BELLA, PÁNCZÉL

Horváth József (edző): Sajnálom a mérkőzés végét, sokáig tudtunk vezetni a jó erőkből álló hazaiakkal szemben, aztán elfáradtunk. Ebben az összeállításban nagyon jó eredményt értünk el, kár az utolsó 5 percért, de így a döntő előtt úgy érzem nagy bajban vagyunk, igyekszünk megoldani…”


Három perc áramszünet

Junior Bajnokság, Rájátszás, Budapest

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 75-60 (26-22, 17-15, 20-13, 12-10)
Pontszerzőink: Weninger 14, Böröndy D. 13/6, Kuttor 13, Kocsis F. 5/3, Perl Zs. 5, Fekete B. 4, Karácsony T. 4, Bakó P. 2

Horváth József (edző): „Az első félidőben még a betegséggel küzdöttünk, a második félidő bizonyos periódusában már a bálra koncentráltunk. Összességében, 3 percet leszámítva, amikor kialakult a 15 pontos különbség, jó kis meccset játszottunk az erős Vasas otthonában. A Vasas megsérült játékosának ezúton is jobbulást kívánunk csapatunk nevében!”


Akarat, Fegyelem, Győzelem!

2015.01.16., Junior Bajnokság Rájátszás

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia 81-77 (15-19, 16-16, 21-20, 17-14, 12-8) h.u.
Pontszerzőink: Böröndy D. 31/9, Bakó P. 16, Kocsis F. 15, Perl Zs. 7, Szeli D. 5, Varga K. 4, Karácsony T. 2, Fekete B. 1

Horváth József (edző): „Gratulálok a lányoknak, nem is csak azért mert bravúrgyőzelmet arattunk a jó erőkből álló Vasas ellen, hanem inkább ahhoz, hogy minden taktikai utasítást betartva sikerült túljárni ellenfelünk eszén! Természetesen ehhez nagy akarati tényezők is párosultak. Bár voltak hibák, kivétel nélkül minden játékosunk megdolgozott a győzelemért! Nem túlértékelve ezt a mérkőzést, azért jó volt… 🙂 „


Magunk sem tudtuk megnehezíteni a dolgunkat

Osztrák-Szlovák Női Kosárlabda Liga (ASWBL)

Soproni Darazsak Akadémia – BC Vienna 87 59-38 (14-6, 18-14, 9-8, 18-10)
Pontszerzőink: Böröndy D. 23/6, Aldazabal 14, Kocsis 5/3, Fekete 4, Karácsony 4, Varga K. 2, Czirják A. 2, Perl Zs. 2, Bakó P. 2, Szeli D. 1

Horváth József (edző): „Helyenként tetszetősen játszottunk, aztán volt egy majdnem 10 perces „üresjáratunk”, amikor úgy éreztem a teremből bárki előbb tudott volna kosarat dobni, mint a mi játékosaink, de sikerült rendezni a sorokat! Gratulálok a lányoknak!”


Egy nap, három győzelem

2015.01.09., Diákolimpia

SZOLNOK – SOPRON (BERZSENYI) 66-97 (18-24, 13-24, 24-24, 11-25)
SOPRON (BERZSENYI) – DUNAKESZI 52-35 (16-5, 16-15, 12-6, 8-9)

Osztrák-Szlovák Női Kosárlabda Bajnokság (ASWBL)

BK ZVOLEN – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 59-77 (14-24, 19-22, 9-23, 17-8)

Horváth József (edző): „Pénteki túránkat Dunakeszin kezdtük két diákolimpia mérkőzéssel, ahol a hajnali indulás ellenére jól mozogtunk, így az erős hazai csapat és a Szolnok ellenében sikerült kiharcolni a döntőbe jutást. A két mérkőzés után átrobogtunk Szlovákiába, ahol szintén győztesen hagytuk el a parkettát. Gratulálok a lányoknak az eredményekhez, a sofőröknek, hogy mindenhová odaértünk, jómagamnak pedig a „túléléshez”!”


Ennél több kell

Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – MTK Budapest 82-63 (23-16, 17-21, 17-12, 25-14)
Pontszerzőink: Kuttor E. 23, Weninger V. 16, Böröndy D. 12, Bakó P. 12, Kocsis F. 4, Czirják A. 4, Karácsony T. 3, Varga K. 2, Pánczél B. 2, Perl Zs. 2, Szeli D. 2

Horváth József (edző): „Ez volt az év első mérkőzése. A hosszú téli szünet után először játszottunk együtt, ami talán némi mentség lehet a gyenge játékra. Arra azonban nincs mentség, ha játékosaink nem tesznek meg mindent a pályán a sikerért.”


Megszórták magukat Bécsben

Az Osztrák-Szlovák Női Kosárlabda Liga (ASWBL) legutóbbi játéknapjain fiataljaink Bécsben vendégeskedtek.

FLYING FOXES POST WIEN – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 95-41
Pontszerzőink: BÖRÖNDY D. 7, WENINGER 9, KUTTOR 11, ALDAZABAL 7, KOCSIS- , BAKÓ 2, PÁNCZÉL 2, KARÁCSONY 3, FEKETE –

BC VIENNA 87 – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 57-74
Pontszerzőink: BÖRÖNDY 15, WENINGER 21, KOCSIS 10, BAKÓ 5, ALDAZABAL 8, PERL -, CZIRJÁK 2, BELLA -, SZELI 12, KARÁCSONY 1

HORVÁTH J.: Két ádventi kirándulásunk Bécsben felemásra sikeredett! A legjobb osztrák csapat ellen a sok ismerős láttán, akár jól is érezhettük volna magunkat, ha nem lettek volna kellemetlen perceink a pályán. A második találkozón azonban már sokkal jobb hangulatban telt az idő. Különösen centereink három-pontos dobásainál. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen az utolsó négy találkozóból háromszor nyertünk, úgy, hogy talán a négy legjobb osztrák csapattal mérkőztünk!


Remek győzelemmel kezdtük a rájátszást

Junior Bajnokság Rájátszás, Piros Csoport

Soproni Darazsak Akadémia – UNI Győr-Széchenyi KA 80-55 (24-21, 16-12, 18-13, 22-9)
Pontszerzőink: Kuttor E. 36, Böröndy D. 17, Weninger V. 10/6, Kocsis F. 9, Bakó P. 4, Czukor D. 2, Szeli D. 2

Horváth József (edző): „Az első félidőben akadozott a játékunk, de a folytatásban uraltuk a mérkőzést. A szép megmozdulások mellett ugyan akadtak hibák, de ne felejtsük, az egyik legerősebb játékosállományú Győrt sikerült magabiztosan legyőznünk!”


Bécsben is letettük a névjegyünket!

ASWBL

BASKET FLAMES – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 77-85 (23-22, 15-23, 23-18, 16-22)
DOBÓK: WENINGER 22, BÖRÖNDY D. 6, KUTTOR 17, LICSKAI 11, ALDAZABAL 17, KOCSIS 6, BAKÓ 2, PERL 2, KARÁCSONY 2, FEKETE

Horváth József (edző):
„Küzdelmes mérkőzés volt, a bécsi együttes rendkívül keményen játszott, de azt gondolom, megérdemelten nyertünk!”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek