Tetemes különbség

A Kiemelt Kadett Bajnokság legutóbbi fordulójában a Szekszárd együttesét láttuk vendégül szombat délután. Lányaink jó játékkal, nagyobb sebességi fokozatban kosárlabdázva arattak magabiztos győzelmet.

Soproni Darazsak Akadémia – KSC Szekszárd 95-50 (19-11, 30-9, 30-10, 16-20)
Pontszerzőink: Kocsis F. 18, Weninger V. 16, Kuttor E. 15, Böröndy D. 13, Szőke Sz. 8, Szeli D. 7, Karácsony T. 6, Bakó P. 4, Czukor D. 4, Feigl F. 4

Horváth József (edző): „A mi szempontunkból kitűnő mérkőzést játszottunk, feledtetni tudtuk, a Pécs elleni kisiklást! Gratulálok a játékosoknak mert szinte kivétel nélkül mindenki jó teljesítményt nyújtott, így bizakodva várjuk a Bajnokok Tornáját!”


Bajnokokat várunk Sopronba!

A Soproni Darazsak Akadémia szervezésében 2012. november 11-17. között kerül megrendezésre az U16 Champions Cup, melyen nyolc ország legjobb kadett korú csapatai versengenek egymással a végső győzelemért.

A rendezvény a nagy hagyományokkal rendelkező moszkvai U14-es Bajnokok Tornájának mintájára kerül lebonyolításra, ahol tavaly, a serdülő korosztály aranyérmeseként klubunk képviselte hazánkat. A fiú és leány csapatokat felvonultató torna nagy hatással volt utánpótlásunk vezetőire és edzőinkre, mely egyenesen hozta magával az ötletet, egy hasonló torna megszervezésére. Mi az U16-os korosztályt céloztuk meg, mely a felnőtt mezőnybe lépés egyik fontos elő-kapujának tekinthető. Hosszas előkészületek után az MKOSZ és FIBA EUROPE is áldását adta a rendezésre, mellyel reményeink szerint rövid idő alatt egy, a moszkvaihoz hasonló, Európa szerte elismert eseménnyé növi ki magát.

A november 11-17. között lebonyolításra kerülő tornára első nekifutásra Akadémiánk mellett hét nemzet, hét leány kadett bajnoka kapott meghívást, de a jövőben szeretnénk majd a fiú egyesületeknek is lehetőséget adni a tornán való megmérettetésre.

A csapatok november 12-én, hétfőn déltől két négyes csoportban kezdik meg szereplésüket. A pihenőnap után kerül sor majd a keresztjátékra, elődöntőkre, végül november 17-én, szombaton a helyosztókra. A döntő 15.45 órakor veszi kezdetét, melyet a színes programokkal kísért ünnepélyes eredményhirdetés, illetve 18.00-tól az UNIQA EUROLEASING SOPRON-MKB EUROLEASING VASAS felnőtt női bajnoki mérkőzés követ.

A torna megtekintése díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csoportok

A csoport: Magyarország (Vasas Basket Akadémia), Szlovákia (Banska Bistrica), Csehország (Frisco Brno), Szerbia (Red Star)
B csoport: Magyarország (Soproni Darazsak Akadémia), Olaszország (Magika Pallacanestro), Lengyelország (MUKS Poznan), Horvátország (Novi Zagreb)

Program

2012. november 12., hétfő

12.00 Szerbia – Szlovákia
14.00 Magyarország (Vasas Basket Akadémia) – Csehország
16.00 Magyarország (Soproni Darazsak Akadémia) – Horvátország
18.00 Olaszország – Lengyelország

2012. november 13., kedd

12.00 Csehország – Szerbia
14.00 Horvátország – Olaszország
16.00 Szlovákia – Magyarország (Vasas Basket Akadémia)
18.00 Lengyelország – Magyarország (Soproni Darazsak Akadémia)

2012. november 14., szerda

12.00 Szlovákia – Csehország
14.00 Lengyelország – Horvátország
16.00 Magyarország (Vasas Basket Akadémia) – Szerbia
18.00 Magyarország (Soproni Darazsak Akadémia) – Olaszország

2012. november 16., péntek

12:00 A3 – B4 (4)
14:00 B3 – A4 (3)
16:00 A1 – B2 (2)
18:00 B1 – A2 (1)

2012. november 17., szombat

9:30 7. helyért Vesztes (3) – Vesztes (4)
11:30 5. helyért Győztes (3) – Győztes (4)
13:30 3. helyért Vesztes (1) – Vesztes (2)
15:45 Döntő Győztes (1) – Győztes (2)

17:30 Záróünnepség

18:00 UNIQA EUROLEASING SOPRON – MKB EUROLEASING VASAS (Női bajnoki kosárlabda mérkőzés)


Nem spóroltunk az erőnkkel

A hétvége programját Kadett B együttesünk és a Tatabánya mérkőzése vezette fel.

2012.10.19. (péntek) 18 óra, MKB Aréna, Kadett Regionális Bajnokság

Soproni Darazsak „B” – Tatabányai KC 118 – 19 (32-4, 24-4, 31-7, 31-4)
Pontszerzőink: Varga K. 20, Fodróczy L. 16, Bella B. 8, Fekete B. 14, Pánczél B. 4, Szóka S. 8, Bencze Zs. 5, Gergácz N. 10, Bellér A. 6,
Horváth B. 8, Vass N. 15.

Czirják Szilvia (edző): „Hoztuk a kötelezőt… Pozitívum, hogy végig hajtottuk a meccset becsülettel!”


A harmadik negyed döntött

A Kiemelt Kadett Bajnokság második fordulójában egy küzdelmes, kiegyenlített első játékrész után, a harmadik negyedben nagyobb sebességre kapcsoltunk, rendre megtaláltuk a győriek zónáján a réseket, mellyel el is döntöttük a mérkőzést.

Soproni Darazsak Akadémia – UNI Győr 72-58 (17-15, 20-20, 25-8, 10-15)
Pontszerzőink: Weninger V. 19, Kuttor E. 14, Böröndy D. 11, Kocsis F. 7, Feigl F. 7, Karácsony T. 6, Bakó P. 5, Czukor D. 3

Horváth József (edző): „A harmadik negyed jó játéka elég volt ahhoz, hogy eldöntsük a mérkőzést. Még mindig sok hibával játszottunk, de egy kifejezetten jó csapatot sikerült legyőznünk!”


Másképp is alakulhatott volna

Szombaton Nagykanizsán szerepelt Kadett B együttesünk, mely túl sok hibát vétett, így nem is lehetett más a vége, mint vereség.
Kadett Regionális Bajnokság, Nagykanizsa, 2012.10.13. 10:30

Kanizsa DKK – Soproni Darazsak Akadémia „B” 75 – 60 (24-17, 14-20, 17-12, 20-11)
Darazsak: Fodróczy L. 19, Szeli K. 4, Bella B. 8, Fekete B. 7, Pánczél B., Szóka S., Gergácz N. 4, Bellér A., Horváth B. 2, Vass N. 4, Bencze Zs., Varga K. 12.

Jók: Lili, Kamilla, Blanka

Czirják Szilvia (edző): „Ebben a meccsben több volt, sajnálhatjuk! Alaphibák sokasága jellemezte játékunkat, időnként voltak csak kosárlabdára emlékeztető megmozdulások. Persze, ha néhányan hét közben irka-firkálnak, nehezen fognak hétvégén szépen írni 🙁 !”


Eltérő súlycsoportban

A Kadett Kiemelt Bajnokság első mérkőzésén hazai pályán fogadtuk a Fejér-Kosár SE együttesét. A lelkes vendégek nem tudták felvenni a ritmust fiataljainkkal, akik a több apró hiba mellett is könnyedén tartották itthon a bajnoki pontokat.

Soproni Darazsak Akadémia – Fejér-Kosár SE 97-55 (27-18, 24-10, 29-12, 17-15)
Pontszerzőink: Kuttor E. 23, Weninger V. 21, Böröndy D. 15/3, Karácsony T. 10, Kocsis F. 8, Szőke Sz. 6, Feigl F. 4, Czirják A. 4, Tóth K. 4, Bakó P. 2

Horváth József, edző: „Az idei első U16-os bajnoki meccsünket játszottuk, sok hibát vétettünk a lelkes fehérváriak ellen. Természetesen van még javítani valónk, de azon leszünk, hogy ezt megtegyük, mert szeretnénk a tavalyi évhez hasonlóan jól szerepelni!”


Akadémiánknak is szólt a vastaps

10 Legtöbbet Fejlődött UP Játékos, Fotó: Tóth Zs.

10 Legtöbbet Fejlődött UP Játékos, Fotó: Tóth Zs.

Október 7-én délután, az UNIQA EUROLEASING SOPRON hagyományos év eleji szezonnyitóján a PEAC-PÉCS volt az ellenfél. A 17 órakor kezdődő mérkőzést egy sor program előzte meg, ahogy azt már megszokhatták az év első hazai mérkőzésén szurkolóink. Felvezetésként a Kadett Kiemelt Bajnokság első fordulójában léptek pályára fiataljaink a Fejér Kosársuli ellen, és a várakozásoknak megfelelően elsöprő győzelmet arattak. 15.30-tól Akadémiánk fiataljai vették birtokba a parkettet. A serdülők kezdték, és a legkisebbek, a kenguru és előkészítő csoportok zárták a bemutatót.

Weninger Virág a főnyereménnyel, Fotó: Tóth Zs.

Weninger Virág a főnyereménnyel, Fotó: Tóth Zs.

A mérkőzés szünetben sem maradtak esemény nélkül a csarnokba kilátogatók. Előbb a népszerű énekessel, Vastag Csabával megerősített Petőfi Színház tánckarának látványos táncos-zenés előadásának tapsolhattak, majd a tavalyi év 10 legtöbbet fejlődött utánpótlás játékosának, akik között értékes ajándékokat sorsoltunk ki. Ők név szerint: Mike Panna, Schöll Petra, Cser Zsófia, Bokori Dóra, Horváth Luca, Czukor Dalma, Czirják Anna, Fekete Bettina, Feigl Fanni, Weninger Virág. A főnyereményt, a BCA Kerékpárbolt által felajánlott Mountain Bike-ot, Weninger Virág nyerte. Gratulálunk fiataljainknak!

A délutánt a felnőttek győzelme tette kerekké, akik magabiztosan nyertek a pécsi csapat ellen. Emlékezetes napot zártunk!


Darazsas bemutató a szezonnyitón

Fotó: Tóth Zs.Vasárnap hazai környezetben is bemutatkozik bajnoki mérkőzésen felnőtt csapatunk, az UNIQA EUROLEASING SOPRON, és nem is akármilyen találkozó vár a lányokra! Ellenfelük az Adria Ligában is vitézkedő, Zeljko Dokic által dirigált PEAC-Pécs együttese lesz, mely igazi csemegének ígérkezik.

A mérkőzés 17 órakor veszi kezdetét, de érdemes lesz már korábban kilátogatni a csarnokba, különösen azoknak, akik kíváncsiak Akadémiánk tehetségeire. 13.45-től a Kadett Kiemelt Bajnokság keretében fiataljaink mérkőznek meg a Fejér Kosár ellen. 15.30-tól utánpótlásunk bemutatóját élvezhetik az érdeklődők, majd a két csapat bemelegítése következik.

A szurkolókat kiegészítő programokkal is várják! A két csapat ünnepélyes bemutatása mellett többek között felvonásra kerül a tavalyi Magyar Kupa elsőségnek emléket állító zászlót, a Budapesti Operettszínház művészének előadásában részletet láthatnak az október 13-án bemutatásra kerülő A Szépség és a Szörnyeteg családi musicalből, és díjazzák a legtöbbet fejlődött utánpótlás játékosainkat is.

Jegyek 1000 forintos egységáron válthatók a helyszínen. 10 év alatt ingyenes a belépés! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


OKB selejtező – Minden mérkőzéssel előbbre léptünk egyet

A hétvégén az ország másik felén járt Kadett „B” együttesünk, mely Nyíregyházán vett részt az OKB selejtező tornán.

1. mérkőzés, 2012.09.15. 12:45

Szombathelyi SI – Soproni Darazsak „B” 63-43 (12-8, 24-14, 16-6, 11-15)
Darazsak: Vass 5, Pánczél, Szeli K., Bella, Bencze 6, Gergácz 6, Bellér 9, Horváth 2, Varga 10, Szóka, Fodróczy 5.
Czirják Szilvia: „A kosárlabda a magasak és alacsonyak játéka”- nekünk magas nem volt. Következménye: lepattanó harcban jócskán alul maradtunk, ráadásul féltünk az ellenfél kilóitól és rossz szemléletű védekezésünk eredménye a 40/30 büntető a szombathelyieknek…”

2.mérkőzés:, 2012.09.15. 17:15

Soproni Darazsak „B” – Vasas „B” 60-72 (9-17,16-23, 15-16, 20-16)
Darazsak: Vass 4, Pánczél 2, Szeli 10, Bella 10, Bencze, Gergácz 6, Bellér 7, Horváth 2, Varga 6, Szóka, Fodróczy 13.
Czirják Szilvia: „Az első félidő ott folytatódott ahol a szombathely ellen abbahagytuk 🙁 ! Szünetben a fejmosás hatott, mert egy egészen más szemléletű csapat futott ki a pályára. Ez egál félidőre volt elég, de biztató jelek voltak!”

3.mérkőzés, 2012. 09. 16. 11:15

NYFSE – Soproni Darazsak „B” 54-75 (16-14, 10-30, 12-17, 16-14)
Darazsak: Vass 2, Pánczél, Szeli 17, Bella 12, Bencze, Gergácz 8, Bellér 6, Horváth, Varga 14, Szóka, Fodróczy 16.
Czirják Szilvia: Végre első pillanattól a mi akaratunk érvényesült 🙂 ! Agresszív védekezésünknek köszönhetjük, hogy ritmusos támadásaink lettek. Több kiváló egyéni teljesítménynek is örülhettünk, gratulálok a szép befejezéshez a csapatnak! Köszönjük Farkasinszki Gyuláéknak a hibátlan szervezést, kiváló vendéglátók voltak!


Nyíregyházára utazik Kadett B csapatunk

Szeptember második hetét kezdtük meg, mely magával hozza az első hivatalos bajnoki utánpótlás mérkőzéseket is.

Elsőként Kadett B csapatunkra vár megmérettetés, akiket a Kiemelt Leány Bajnokság (KLB) selejtezője az ország túlsó felére, Nyíregyházára szólít, ahol a rendező NyFSE-NyKS mellett a Vasas Akadémia „B”, és a Szombathelyi SI együttesei lesznek az ellenfelek.

Program

2012. szeptember 15. (szombat)

11:00 Vasas Akadémia „B” – NyFSE-NyKS
12:45 Szombathelyi SI – Soproni Darazsak Akadémia „B”
17:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Vasas Akadémia „B”
18:45 NyFSE-NyKS – Szombathelyi SI

2012. szeptember 16. (vasárnap)

9:30 Vasas Akadémia „B” – Szombathelyi SI
11:15 NyFSE-NyKS – Soproni Darazsak Akadémia „B”


EB után, már a felnőttek között

Feigl Fanni, Weninger Virág, Kuttor EnikőAz idei nyáron Miskolc adott otthont az U16-os A-divíziós EB-nek, ahol válogatottunk a 7. helyen végzett. A magyar csapatnak hasznos tagja volt két fiatal tehetségünk, Weninger Virág és Kuttor Enikő, akik az augusztusi alapozást már a felnőtt kerettel kezdték meg! Velük beszélgettünk a nyári élményeikről, tapasztalataikról és a jövőre néző terveikről.

– Milyen célokkal vágtatok neki az EB-nek?

Weninger Virág: – A felkészülés során már az is nagy öröm volt számomra, hogy bekerültem az EB-n szereplő 12 játékos közé, az meg, hogy fiatalabbként a kezdő ötösbe kerültem, felért egy álommal. Fantasztikus érzés volt, hogy kezdőként számítottak rám! Ez nagy lökést adott, és a sikeres első mérkőzések tovább növelték az önbizalmam. Ezzel együtt fárasztó is volt az EB, és nagyon letört, hogy pont a négybe jutásért nem jött ki a lépés, és kikaptunk. Sikerült azonban összeszednem magam, és a 7. helyért újra jól ment a játék. Jó lett volna a legjobb négy között végezni, és azt gondolom tudás alapján ott is lett volna a helyünk. Sajnos, pont a negyeddöntőben teljesítettünk kicsit gyengébben.

Kuttor Enikő: – Szerettem volna minél többet segíteni a csapatnak, és mindent beleadni, hogy a legjobb helyezést tudjuk elérni. A csapattal szemben az elvárás annyi volt, hogy a lehető legjobb eredmény elérése érdekében minden meccsen tegyük meg a legtöbbet, mind egyénenként, mind csapatilag. A cél alapvetően a hatodik hely volt, de ezzel a hetedik hellyel is elégedettek lehetünk. Én személy szerint a csapat teljesítményével elégedett vagyok. Úgy gondolom, annak ellenére, hogy a keret rengeteg fiatal korosztályú játékosból állt, egy remek helyezést értünk el. Természetesen miután lement az utolsó meccsünk, mindenki elgondolkodott rajta, hogy lehetett volna ez jobb is, de én mostanra már teljesen elfogadtam ezt a 7. helyezést. A személyes teljesítményemmel szintén meg vagyok elégedve, ugyanis az EBb előtt betegség miatt több napra kiestem, mely után nagy nehezen sikerült mégis beverekednem magam a végső 12-be. Az EB alatt amennyi játéklehetőséget kaptam, azalatt próbáltam kihozni magamból a maximumot, hogy minél jobban tudjam segíteni a csapatot.

Forrás: FIBA EUROPE/Rébay Viktor– Az első mérkőzéseiteken a felnőtt csapatunk edzője, Székely Norbi is jelen volt. Tudtatok velük beszélni?

W.V.: – Igen, Norbi és az ügyvezetőnk, Török Zoli is eljött megnézni minket. Izgultam is emiatt az első mérkőzés előtt, de a pályán már nem ez volt a fejemben, és szerencsére jól is ment a játék. Meg is dicsértek minket!

– Mennyit jelentett a hazai közönség, milyen érzés volt így játszani? Gondolom ilyen nagy számú szurkolótábor előtt még nem játszottatok.

W.V.: – Leírhatatlan érzés volt a miskolci szurkolók előtt kosarazni! Rengetegen jártak ki, folyamatosan mellettünk álltak, és még a vereségek után is csak biztatást kaptunk tőlük. Sokat jelentett a szurkolásuk, az meg egészen kivételes élmény volt, amikor meccsek után elénekelték nekünk a himnuszt. Sok szülő, rokon is elkísért minket Miskolcra. Ugyan csak a mérkőzések után tudtuk velük egy kicsit találkozni, de így jó érzés volt, hogy amikor csak tehették, ott voltak a lelátón.

K.E.: – Hát ilyen nagy szurkolótábor előtt még tényleg nem, de nagyon jól esett, hogy az a sok ember mind nekünk szurkolt! Borzalmas nagy önbizalmat adott mindenkinek a hazai közeg, és az, hogy szinte mindenkinek ott volt és szurkolt valamilyen hozzátartozója. Szerintem ez is rengeteget számított!

Weninger Virág - Forrás: FIBA EUROPE/Rébay Viktor– Milyen közösség alakult ki a csapaton belül?

W.V.: – Nagyon jó társaság jött össze, és a védekezés mellett ez is volt az egyik erősségünk. Mindenki tudta, és elfogadta a helyét, és igyekezett a rá bízott feladatot maximálisan megoldani.

K.E.: – A csapaton belül egy nagyon összetartó közösség alakult ki, és természetesen mivel egy „vadonatúj” csapattaggal bővült az U16-os válogatott, így új barátságok is kialakultak.

– Az ellenfelekkel is tudtatok ismeretségeket kötni?

W.V.: – A szoros program miatt csak a záró banketten volt erre igazán lehetőség, ahol cserélhettünk egymás között pólókat, felszerelést. A szlovákokkal már a felkészülés során találkoztunk, őket így már ismertük. Velük a mai napig tartjuk az interneten a kapcsolatot.

K.E.: – Illetve nagyon jóban lettünk az olaszokkal és az angolokkal. A döntőben is az olaszoknak szurkoltunk.

– A mezőnyben lemérhettétek hol tartatok, igaz Ti még fiatalabbak voltatok az átlagnál. Hogy látjátok, mi volt az erősségetek, és miben kell még leginkább fejlődni?

W.V.: – Rengeteget tanultam ezen a nyáron, mind védekezésben, mind támadásban, mind taktika terén. Úgy érzem leginkább a dobásaimon kell dolgozni.

K.E.: – Az erősségemnek érzek mindent, amit a négyes poszton csinálok, de mégis minden előnyt a lepattanókból szerzek. Amiben fejlődnöm kel, az a hármas poszt elsajátítása, és leginkább a határozott betöréseken kell dolgoznom.

Kuttor Enikő - Forrás: FIBA EUROPE/Rébay Viktor– A válogatott edzői mivel búcsúztak tőletek, ők hogyan látták az EB-t?

K.E.: – Elégedettek voltak velünk, gratuláltak az eredményünkhöz, és további sok sikert kívántak.

– A kontinenstorna végeztével, kisebb pihenő után, a felnőtt kerettel kezdtétek el a munkát. Hogy érzitek magatokat a lányok között?

W.V.: – Nagyon jó érzés, hogy azonnal befogadtak minket, és mind a csapat körül dolgozó edzők, mind a lányok türelmesen segítenek, javítják a hibáinkat.

K.E.: – Nagyon szeretek a lányokkal edzeni, úgy érzem, rengeteget tudok tőlük tanulni. Norbi és Sery is rengeteget foglalkoznak velünk. Az elején kicsit nehéz volt felvenni a felnőttek ritmusát, de mostanra már sikerült beilleszkedni. Mindenki rengeteget segít, nekem különösen Jeca és a Zsuzsi.

Forrás: FIBA EUROPE/Rébay Viktor– Az előttetek álló szezonra mik a terveitek, mit szeretnétek a következő nyárig elérni?

W.V.: – Fárasztó szezon elé nézünk, hiszen a saját korosztályunk mellett, most már a felnőttek edzésein is számítanak ránk, és mellette még ott a suli is. Bízom benne, hogy bírni fogjuk a tempót, és tovább tudunk fejlődni! Előttem célként Honti Kata lebeg! Ebből mindig tudok erőt meríteni!

K.E.: – Rengeteget szeretnék fejlődni a lányok mellett, hogy ha lehetőségem nyílik rá, a következő nyáron már úgymond teljes csapattagjuk tudjak lenni a szezon alatt is. Termlszetesen, amit a felnőttek mellett tanulok, azzal szeretném segíteni a szezon, illetve a döntő alatt a junior csapatunkat is.

Fotók: FIBA EUROPE/RÉBAY VIKTOR


Túl az első edző mérkőzéseken

U16 válogatottak: Feigl Fanni, Weninger Virág, Kuttor EnikőA július 12-22. közötti miskolci Európa-bajnokságra készülő U16-os válogatottunk lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit. Három fiatalunk, Weninger Virág, Kuttor Enikő és Feigl Fanni is tagja a nemzeti csapatnak. Ahogy azt a lányok elmondták, a miskolci edzőtábor elején napi két és fél órás edzések vártak rájuk. Délelőtt atlétika és fél óra úszás, délután taktikai jellegű termi edzések alkották a programot. A szlovák válogatott ellen vívták az első felkészülési találkozókat, melyek közül az egyiket megnyerték, a másikat elvesztették. 10 napig tartott ez az első ciklus, melyet két nap pihenő követett, és már vonatozhattak is vissza Miskolcra.


Akadémiai évzáró

Darazsak Évzáró - 2012.06.14.Miután az elmúlt hétvégén a kenguruk is befejezték versengésüket, csütörtökön, az MKB ARÉNA SOPRON kistermében, a Soproni Darazsak Akadémia megtartotta hagyományos évzáróját az edzők, a gyerekek, és a szülők jelenlétében.

Elsőként az UNIQA EUROLEASING SOPRON ügyvezető-igazgatója, Török Zoltán köszöntötte a jelen lévőket. Beszédében kiemelte, hogy a magyar női élvonalba, az elmúlt 15 év során több mint 30, jelenleg is aktív játékost adó utánpótlás műhelyünk egy újabb szintre lépett az akadémiai minősítéssel, mely elismerése a klubnál másfél évtizede folyó, kiemelkedő szakmai munkának. Elsődleges célunk továbbra is a játékos központú nevelés, de külön öröm, ha mindez olyan szép eredményekkel is párosul, mint az idei évben. Mind az öt korosztályban ott voltunk az országos döntőkön, és négyben meg sem álltunk az ezüstéremig! Erre mindenki büszke lehet, a háttér stáb, az edzők, a játékosok, a szülők és nem utolsósorban támogatóink. „Ez mindannyiunk sikere!” – zárta gondolatait, a jelen lévők kitörő tapsa közepette, ügyvezetőnk.

Török Zoltántól a Soproni Darazsak elnöke, Czukorné Hollós Anna vette át a szót, aki megköszönte mindenkinek a lelkes munkát, és gratulált a csapatoknak az egész éves teljesítményért.

A beszédek után az országos döntőkön részt vett csapatok és edzőik jutalmazása következett. A kenguruk egy-egy párnát és pólót, míg az érmesek és edzőik pulóverrel gazdagodtak. A díjakat Török Zoltán, Czukorné Hollós Anna, Czérna Szabolcs, és újdonsült felnőtt válogatott játékosunk, Licskai Zsófia adták át.

Zárásként a vándorserlegek átadása következett. Vezetőségünk egyhangú döntése értelmében a mögöttünk levő szezon Legjobb Darazsa, a felnőtt csapatban is egyre fontosabb szerepet betöltött Szabó Fanni lett, akit nagy taps fogadott. A Legszorgalmasabb Darázs, a kenguru csapat fiatalja, Schöll Petra lett. A Legjobb Darázs Edző elismerést ezúttal megosztva vehette át három edzőnk, az ezüstérmes csapatokat dirigáló Bencze Mária, Czirják Szilvia és Horváth József!

Ezúton is gratulálunk mindenkinek, és jó pihenést kívánunk a nyárra!

Képek


Ezüstös Hunyadisok! – Czirják Szilvia beszámolója

EZÜSTÖSEK A IV. KORCSOPORTOS LÁNY KOSARASOK

Diákolimpia Országos Döntőt rendeztek 4 sportág (kézi, kosár, röplabda és labdarúgás) fiú és lány csapatainak Pécsett május 31-június 3. között.

Lány csapatunkat a csütörtök este a soproni Berzsenyivel, a Kaposvári Általános Iskolával és a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskolával sorsolták össze. A szabályok értelmében így az 1. fordulót a Berzsenyivel kellett lejátszanunk péntek 11 órakor.

1. mérkőzés:
Berzsenyi (Sopron) – Hunyadi (Sopron) 78 – 61 (26-19, 20-17, 20-11, 12-14)
Hunyadi: Bella B. 6, Vass N. 2, Simon G. 2, Tóth K. 5/3, Méhesi K., Pados K., Horváth B. 10, Schöll K., Kiss S. 8, Böröndy D. 28/6, Bella V., Payrits A.

Következhettek a számunkra rendkívül fontos meccsek, a négybe kerüléshez ezeket be kellett húznunk!!! (Nem volt könnyű úgy játszani, hogy nem hibázhatunk!)

2. mérkőzés:
Kaposvári Általános Iskola – Hunyadi (Sopron) 25 – 68 (16-39, 9-29, -, – )
Hunyadi: Bella B. 6, Vass N. 6, Simon G. 8, Tóth K. 4, Méhesi K. 1, Pados K. 7, Horváth B. 8, Schöll K., Kiss S. 4, Böröndy D. 24, Bella V., Payrits A.

3. mérkőzés:
Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola – Hunyadi (Sopron) 45 – 73 (15-24, 8-20, 10-12, 12-17)
Hunyadi: Bella B., Vass N., Simon G. 8, Tóth K. 6, Méhesi K., Pados K. 12, Horváth B. 2, Schöll K. 3, Kiss S. 15, Böröndy D. 25, Bella V., Payrits A.

Nagyon ügyesen vettük az akadályokat, egyre többen lendültek játékba, illetve Domi fáradhatatlanul ment előre! A másik csoportban körbeverés állt fenn, és az utolsó másodpercekig várnunk kellett az ellenfelünkre. Végül a Kanizsa került ki, ahol a korosztály egyik extra játékosa is pattogtat: Kiss Virág.
Nagyon felkészültünk „fejben” erre a találkozóra, mindenki tudta a feladatát, amit kiválóan meg is oldott! A torna elődöntő meccsén 1 félidőt engedélyeztünk ellenfelünknek!!! Kiss Virág mindössze 15 pontig jutott!

Elődöntő mérkőzés:
Hunyadi (Sopron) – Hevesi (Nagykanizsa) 68 – 25 (33-15, 34-10, -, -)
Hunyadi: Bella B. 6, Vass N. 2, Simon G. 10, Tóth K. 9, Méhesi K., Pados K. 8, Horváth B. 8, Schöll K. 2, Kiss S. 10, Böröndy D. 13, Bella V., Payrits A.

A kiváló teljesítményünk tehát döntőt ért, amelyet induláskor álmodtunk magunknak! A másik ágon a Berzsenyinek „ujjgyakorlat” volt a Mezőberényt legyőzni, így ismét összecsaphattunk.

Döntő:
Hunyadi (Sopron) – Berzsenyi (Sopron) 59 – 92 (14-30, 23-24, 10-21, 12-17)
Hunyadi: Bella B. 4, Vass N. 2, Simon G. 6, Tóth K. 10, Méhesi K., Pados K. 2, Horváth B. 6, Schöll K. 2, Kiss S. 10, Böröndy D. 17/3, Bella V., Payrits A.

Elfáradtunk a végére, és kijött a Berzsenyi erősebb és hosszabb kispadja. Gratulálunk nekik még egyszer a magabiztos győzelmükhöz!
Azt gondolom, hogy összességében nagyon megérdemeljük az ezüstérmet, nagyon megdolgoztunk érte!!!

Erre szokták mondani, hogy nem elvesztettük az aranyat, hanem MEGNYERTÜK AZ EZÜSTÖT!!!

Gratulálok a lányoknak, akik közül különdíjat kapott Böröndy Dominika. Őt beválasztották az All Star csapatba. Kiss Sára pedig kiegyensúlyozott játékával a csapat legjobb játékosa lett.


Június 14-én zárjuk az évet!

A hétvégén kerül sor Budapesten az U11-es Leány Országos Jamboree Döntőre, mellyel az utolsó korosztályban is befejeződnek a küzdelmek, és a jövő hét közepén az előkészítő csoportokban is véget érnek az edzések. Elérkezett tehát számunkra is a szezon vége, melyet június 14-én, 18 órától évzáró keretében értékelünk. Az MKB Arénában sorra kerülő hagyományos rendezvényünkön díjakat is átadunk, és köszöntjük mindazokat, akik valamilyen módon segítették munkánkat a mögöttünk levő, sikerektől hangos szezon során. Mindenkit szeretettel várunk!


Soproni házidöntőt rendeztek a pécsi diákolimpián

A hétvégén Pécsett rendezték a IV. Korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol az aranyéremért két soproni iskola, a Berzsenyi és a Hunyadi mérkőzött meg egymással. A dobogó legfelső fokára végül a Horváth József által irányított Berzsenyi állhatott fel, Czirják Szilvia és hunyadis tanítványai előtt.

Utánpótlásunkból bekerült az All-Star csapatba Kuttor Enikő (Berzsenyi), Szőke Szilvia (Berzsenyi) és Böröndy Dominika (Hunyadi).

A Berzsenyi Legjobbja Czukor Dalma lett. A Hunyadi Legjobbja pedig Kiss Sára.

Gratulálunk a ragyogó teljesítményhez!

IV. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ, PÉCS

Elődöntők

Mezőberény – Berzsenyi (Sopron) 12-69 (5-36, 7-33)
Pontszerzők: Czukor 17, Kuttor 14, Kocsis 11, Szőke 11, Bakó 8, Varga 5, Fodróczy 3

Hunyadi (Sopron) – Hevesi (Nagykanizsa) 68–25 (33-15, 34-10)
Pontszerzők: Bella B. 6, Vass N. 2, Simon G. 10, Tóth K. 9, Pados K. 8, Horváth B. 8, Schöll K. 2, Kiss S. 10, Böröndy D. 13

Mindkét mérkőzés idő előtt véget ért az első félidő után, mivel a szabályok szerint, egy félidő lejátszását követően, 40 pontos különbség elérésénél, lefújják a találkozókat.

Döntő

Hunyadi (Sopron) – Berzsenyi (Sopron) 59-92 (14-30, 23-24, 10-21, 12-17)

Hunyadi pontszerzői: Bella B. 4, Vass N. 2, Simon G. 6, Tóth K. 10, Méhesi K., Pados K. 2, Horváth B. 6, Schöll K. 2, Kiss S. 10, Böröndy D. 17/3
Berzsenyi pontszerzői: Kuttor 26, Szőke 19, Kocsis 13, Fodróczy 4, Bakó 10, Czukor 12, Varga 2, Szeli 4, Makk 2


OKB – Szépen csillogó ezüstérem!

OKB ezüstérem

Az Országos Kadett Bajnokság (OKB) pasaréti döntője küzdelmes, végig kiélezett találkozót hozott, ahol a Horváth József vezette, mindössze egy 96-os születésű játékossal felálló fiatal csapatunk 60-55 arányban vereséget szenvedett a büntetőket pontosabban értékesítő Vasas legjobbjaitól. Az All-Star csapatba beválasztották Weninger Virágot, míg a Csapat Legjobbjának járó serleget Böröndy Dominika vehette át. Gratulálunk a remek teljesítményhez!

Vasas-Basket – Soproni Darazsak 60-55 (17-11, 14-15, 15-14, 14-15)

Pontszerzőink: Weninger V. 17, Kuttor E. 15, Böröndy D. 9, Feigl F. 9, Szőke Sz. 5


U16 – Befejeződött az alapszakasz

KECSKEMÉTI SE – SOPRONI DARAZSAK 67-82 (17-21, 18-22, 17-21, 15-18)

DOBÓK: WENINGER 13, BÖRÖNDY 18, KUTTOR 22, BAKÓ 6, FEIGL 11, SZŐKE 4, KOCSIS 6, TÓTH 2, KARÁCSONY, CZUKOR, SZELI

HORVÁTH J.: Küzdelmes találkozó volt, de mindent megtettünk a győzelemért a rendkívül harcosan küzdő ellenféllel szemben.
Kifejezetten szép alapszakaszt zártunk az első kiemelt bajnokságban, gratulálok a lányoknak!

SOPRONI DARAZSAK – BSE 61-49 (26-12, 15-14, 3-12, 17-11)

DOBÓK: WENINGER 9, BÖRÖNDY 22, KUTTOR 13, BAKÓ 2, FEIGL 2, SZŐKE 2, KOCSIS 11, KARÁCSONY, TÓTH

HORVÁTH J.: Nem játszottunk jó, kifejezetten a harmadik negyedben, de a győzelem sikerült és ma inkább ez volt a lényeg a betegségek után!


U16 – Farsangi hangulatban

Budapesti hétvége:

VASAS B – SOPRONI DARAZSAK 40-84 (16-22, 7-28, 9-16, 8-18)

DOBÓK: WENINGER 19, BÖRÖNDY 17, KUTTOR 20, BAKÓ 2, FEIGL 9, TÓTH 4, SZŐKE 1, KARÁCSONY 2, KOCSIS 8, SZELI 2, CZIRJÁK

HORVÁTH JÓZSEF: Sok hibával játszottunk, az eredménnyel igen néhány játékos teljesítményével nem lehetünk elégedettek. Sok sikert kívánok a fiatal, lelkes Vasasnak!

CSATA DSE – SOPRONI DARAZSAK 52-46 (18-16, 12-10, 13-5, 9-15)

DOBÓK: WENINGER 13, BÖRÖNDY 6, KUTTOR 15, BAKÓ 1, FEIGL 7, SZŐKE 2, KOCSIS 2, KARÁCSONY

HORVÁTH JÓZSEF: Végig szoros mérkőzést játszottunk az eddigi veretlen csapat otthonában a harmadik negyed hullámvölgye elég volt ahhoz, hogy a CSATA meglépjen, igaz ehhez az is kellett, hogy a ziccereket „farsangi” hangulatban dobáljuk mellé! Gratulálok a CSATA DSE-nek!


U16 – Győzelem a fővárosban

BSE – SOPRONI DARAZSAK 53-67 (12-16, 6-13, 17-21, 18-17)

HORVÁTH J.: Hosszabb szünet után léptünk ismét pályára, ez meglátszott a játékunkon, de biztató, hogy egy jó csapat otthonában sikerült nyernünk!


U16 KIEMELT BAJNOKSÁG: BRAVÚROS HÉTVÉGE

PVSK – SOPRONI DARAZSAK 73-87 (23-17, 15-20, 10-21, 25-29)

DOBÓK: WENINGER 32, BÖRÖNDY 11, KUTTOR 17, BAKÓ 12, FEIGL 7, SZŐKE 2, KARÁCSONYI 4, KOCSIS 2, TÓTH, SZELI

HORVÁTH J.: A második félidei extra játékunkkal sikerült nyerni a rendkívül erős pécsi csapat ellen! Gratulálok a lányoknak!

SZEKSZÁRD – SOPRONI DARAZSAK 65-83 (11-26, 14-21, 20-19, 20-17)

DOBÓK: WENINGER 10, BÖRÖNDY 16, KUTTOR 23, BAKÓ 8, FEIGL 8, TÓTH 4, SZŐKE 6, KOCSIS 8, KARÁCSONYI

HORVÁTH J.: Az első félidőben beindult a „Sopron Parádé”, ezzel sikerült megbénítani a listavezetőt! Aztán a második félidőben helyenként láthattuk miért is vezeti a Szekszárd a bajnokságot, de mindig volt valaki a csapatban, aki gondoskodott arról, hogy ne történjen probléma!


Bronzérem a Bajnokok Kupáján!

Bajnokok Tornája 2011., MoszkvaAz U14-es bajnokcsapatok részére 5. alkalommal kiírt moszkvai Bajnokok Kupáján fiataljaink a mai napon megszerezték a bronzérmet, miután a helyosztón 64-40 arányban legyőzték a fehérorosz Minszk együttesét. Gratulálunk a szép sikerhez!

Soproni Darazsak – Minszk (fehérorosz) 64-40 (27-13, 17-4, 8-17, 12-6)
Pontszerzőink: Weninger V. 24, Böröndy D. 13/3, Bakó P. 10, Kuttor E. 6, Kocsis F. 6, Szőke Sz. 3, Karácsony T. 2

Bajnokok Tornája 2011., MoszkvaA tornát a rendező orosz csapat nyerte a Riga előtt. A Dobólista élén két játékosunk végzett, Kuttor Enikő 93, Weninger Virág 88 ponttal. A gólpasszok terén Böröndy Dominika az 5., Weninger Virág a 8. helyen zárt. A lepattanókat legjobban begyűjtő játékosok listáján Kuttor Enikő a 6. lett.

Bajnokok Tornája 2011., MoszkvaA csapat legjobbjának járó díjat Kuttor Enikő vehette át, míg az All Star 5-be Böröndy Dominikát választották be irányító posztra.


Kadett régió bajnokság, Alapszakasz 1.forduló

SMAFC-NYME – Soproni Darazsak /B 56:36 (20:13, 10:5, 8:14, 18:4)

Darazsak: Vas 2, Fodróczy 7, Jakubovics 2, Szabó 4, Simon 7. Cs.: Bellér 7/3, Takács 4, Bella 2, Gergácz 2, Fekete 1.

Csuka Melinda, Juray Balázs: Koncentrált kezdés után, nem tudtunk a hazaiak kemény védekezésével mit kezdeni, támadásban pedig sorra hibáztuk el kidolgozott közép távoli, közeli dobásainkat, bosszantó hibáinkért ellenfelünk kegyetlenül büntetett így 34-18-at is mutatott már az eredményjelző. A 16 pontos pontkülönbség városi riválisunkat megnyugtatta, minket pedig felpaprikázott, rohamot indítva kisvártatva újra nyílttá tettük a találkozót, visszajöttünk 5 pontra. Erőnk ezzel sajnos el is fogyott, a mérkőzés hátra lévő részére így megérdemelt győzelmet arattak a Smafcos lányok! Kemény küzdelmes, sportszerű mérkőzést láthatott a nagyérdemű! Folytatás december 1.-én az MKB-arénában 18.00kor! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Soproni Darazsak/B – Tatabányai KC 91:21 (25-4,30-6,22-9,14-2)

LD:Fodróczy 4, Simon 8, Bella 10, Fekete 11, Bellér 3, Varga 6, Gergácz 10, Szabó 2, Jakubovics 8, Vas 17, Ankhelyi 2, Takács 10,

Csuka Melinda, Juray Balázs: 40 percen át koncentráltan kosárlabdáztunk. Gratulálok mind az 5 serdülő játékosunknak akik kadet tornán gyakorolhatták serdülős játékaikat/védekezéseiket, bátor szép játékkal örvendeztettek meg minket!

Soproni Darazsak /B – Tatai SE 72:32 (15-6,13-13,18-8,24-5)

LD:Fodróczy 23, Simon 8, Bella 6, Fekete 3, Bellér 10, Varga 2, Gergácz 7, Szabó -, Jakubovics 6, Vas 3, Ankhelyi 4, Takács -,
Csuka Melinda, Juray Balázs: 15 perccel a Tatabányai mérkőzésünk után, kicsit fáradtan kosárlabdáztunk az 1. félidőben, a lelkes Tatai lányokkal ellen. Szerencsére a második félidőre lányaink felvették Fodróczi Lili ritmusát aki az első 23 pontunkból 19-et termelt, helyre raktuk a védekezésünket magabiztos győzelmet arattunk! Köszönjük a szurkolást! Gratulálunk Lányok! Hajrá Darazsak!


U16 LÁNY KIEMELT BAJNOKSÁG – Izgalmas végjáték

SOPRONI DARAZSAK – VASAS PASARÉT 57-59 (12-15, 13-15, 17-13, 15-16)

DOBÓK: WENINGER 12, BÖRÖNDY 8, KUTTOR 22, BAKÓ 4, FEIGL 6, KARÁCSONY 2, KOCSIS 3, TÓTH

HORVÁTH J.: Talán az eddigi legjobb mérkőzésünket játszottuk, mindenki hozzátett a játékhoz! Gratulálok a lányoknak! Ennél elégedettebb akkor lehetnék, ha a végén Feigl Fanni dobhatott volna két büntetőt 1 pontos vendégvezetésnél!


Junior forduló – Egy ide, egy oda

TATA SE. -SOPRONI DARAZSAK B 65 – 76
Dobók:Fodróczy 19,Tóth 17, Vass 11, Szabó-Simon 8-8, Nemes 6, Jakubovics 4, Ankhelyi 4, Takács 1,
Meglepően jó játékkal, bátran, végig a kezünkben tartva a mérkőzést nyertünk.Mintha nem is az egy hónappal ezelőtti csapat lett volna a pályán.Taktikailag remekül megoldották a lányok a sokat gyakorolt támadó feladatokat,letámadó védekezésünk is meghozta eredményét.Buta faultjaink miatt tudott csak az ellenfél csökkenteni az eredményen.
Gratulálunk a lányoknak!Hit és még több munka a varázsszó!!!!
Edző:Csuka Melinda és Juray Balázs


UNI SEAT GYŐR – SOPRONI DARAZSAK B 74 -46

Dobók: Simon 16, Fodróczy 10 Szabó 8, Takács 6, Vass- Ankhelyi -Tóth 2-2-2
Félidőig remekül tartották magukat a lányok a magassági fölénnyel bíró Győr ellen.(6 pont)Aztán ,miután egymás után játszottuk a két meccset először fejben nem bírtuk követni az ellenfelet, aztán szép lassan fizikálisan sem.
Edző:Csuka Melinda és Juray Balázs


U16 LÁNY KIEMELT BAJNOKSÁG – Győzelem Kanizsán

KANIZSA DKK – SOPRONI DARAZSAK 65-90 (12-22, 18-20, 18-27, 17-21)

DOBÓK: WENINGER 12, BÖRÖNDY 16, KUTTOR 32, BAKÓ 9, FEIGL 2, CZIRJÁK 1, TÓTH, SZŐKE 2, KARÁCSONY 6, KOCSIS 10

HORVÁTH J.: Egy jó csapat otthonában tudtunk játszani egy jó mérkőzést! Akadtak hibák, de több volt a biztató momentum!
Szimpatikus, jól küzdő ellenfelet győztünk le, akiknél egy extra tehetség is pályára lépett, ennek ellenére a mi akaratunk érvényesült a találkozón!


U16 LÁNY KIEMELT BAJNOKSÁG – Győzelem a Pécs ellen

SOPRONI DARAZSAK – PVSK 74-54
DOBÓK: WENINGER 23, BÖRÖNDY 12, KUTTOR 15, BAKÓ 2, FEIGL 6, KARÁCSONY 2, KOCSIS 8, SZŐKE 6, TÓTH

HORVÁTH J.: Voltak periódusok, amikor már egész szépen védekeztünk, de még meglehetősen hullámzó volt a játékunk, ennek ellenére erős csapatot sikerült legyőznünk! Gratulálok a lányoknak!


U16 LÁNY KIEMELT BAJNOKSÁG – Ezúttal a Szekszár volt a jobb

SOPRONI DARAZSAK – SZEKSZÁRD 78-80 (21-18, 16-19, 19-23, 22-20)

DOBÓK: WENINGER 16, BÖRÖNDY 6, KUTTOR 29, BAKÓ, FEIGL 3, TÓTH 3, SZŐKE 2, KARÁCSONY 11, KOCSIS 8

HORVÁTH J.: Helyenként jó mérkőzést játszottunk a kiváló szekszárdi csapattal, akikről azért tudni érdemes, hogy két éve még magabiztosan voltak jobbak nálunk, illetve, akik egy hete a nagy favorit Vasast is megverték! Voltak jó egyéni teljesítmények, voltak akiknek ma nem ment igazán a játék, de úgy érzem év végére meg tudjuk verni erős riválisunkat, ha másért nem, azért, hogy csattanós választ adjunk az okoskodóknak…


U16 KIEMELT BAJNOKSÁG – Új dolgokat próbálgattunk

SOPRONI DARAZSAK – UNI SEAT GYŐR 72-47 (12-12, 21-19, 26-12, 13-4)

DOBÓK: WENINGER 17, BÖRÖNDY 10, KUTTOR 19, BAKÓ 11, FEIGL 2, CZIRJÁK, TÓTH 2, SZŐKE 6, KARÁCSONY 5, CZUKOR, SZELI

HORVÁTH J.: Próbálgatunk új felállásban játszani, amivel szemmel láthatólag vannak problémáink, de amíg sikerül nyerni addig nincs gond, bár a legfontosabb, hogy az „új” dolgokban is „fejlődjünk”!


U16 Kadett kiemelt bajnokság – Fáradtan, de győztesen

SZOMBATHELYI SI – SOPRONI DARAZSAK 42-83 (10-30, 8-23, 15-12, 9-18)

DOBÓK: WENINGER 11, BÖRÖNDY 15, KUTTOR 23, BAKÓ 6, FEIGL 6, CZIRJÁK 6, TÓTH 2, SZŐKE 5, KARÁCSONY 2, NÉMETH 3, KOCSIS 4

EDZŐ: HORVÁTH JÓZSEF

HORVÁTH J.: Felkészülésünk jelenlegi szakaszába jól illeszkedett a mérkőzés, bár a hétvégi nemzetközi torna után kicsit fáradtabban mozogtunk! Örülök, hogy nagyjából mindenki egyforma lehetőséghez jutott, és megpróbált élni vele, ez valakinek jobban, valakinek kevésbé sikerült! A nagyon megterhelő hetet azonban így is sikerrel zártuk!

A Soproni MKB Aréna nagytermében zajlott a kiemelt leány kadett és fiú junior bajnokság első fordulója.Kiemelt bajnoksághoz méltó körülmények között- ahol egy hét múlva az USA válogatottja is pályára lép-hazai sikerrel zárult mindkét találkozó.
A lányok küzdelmével indult a délután,ahol az esélyesebb hazai csapat a mérkőzés elején kicsit döcögős játékkal indított. A 2. negyedtől helyenként jó játékkal magabiztosan győzték le a lelkesen küzdő Fehérváriakat.

-Edzői nyilatkozat: Gyengébben kezdtünk, mint ahogy vártam, de még hozzá kell szoknunk a heti mérkőzés ritmushoz. Helyenként voltak bíztató momentumok.

Legjobb dobók: Soproni Darazsak: Kuttor Enikő 23, Weninger Virág 21, Böröndy Dominika 11, Karácsony Tünde 10, Kocsis Fanni 8, Szőke Szilvi 6, Tóth Kata 4, Feigl Fanni 4, Czirják Anna 4, Bakó Patricia 2


Nemzetközi Kadett torna, Gratkorn

Csapatunk 2011 szeptember 24-én Gratkornban (Graz mellett) nemzetközi tornán vett részt.

A nénycsapatos tornán a helyi csapat mellett(Gratkorni Skorpiók) a BSC Salzburg,a BBC Wolfsberg és a Kadett/B csapatunk vett részt.
Csapatunk két győzelem és egy vereséggel a második helyet szerezte meg.

EREDMÉNYEK:

KADETT/B-BSC.SALZBURG 90-4

Dobók:Fodróczy 20 ,Simon 14, Ankhelyi 11, Vass 10, Jakubovics 9, Szabó 7, Balogh 6, Kotsmár 5, Kovács 4, Takács-Nemes 2,

KADETT/B-BBC.WOLFSBERG 59-42
Dobók:Simon 19, Vass 10, Fodróczy 7, Ankhelyi 6, Szabó 5 ,Takács 4, Kovács 3, Balogh- Nemes 2, Jakubovics 1,

KADETT/B – ATUS GRATKORN 28-32
Dobók:Vass 10, Ankhelyi 8, Simon 4, Szabó 3,Fodróczy 2,

Ugy gondoljuk hogy lelkileg és az utolsó két meccs szakmailag is hasznos volt a csapatnak
Az októberi visszavágón reméljük hogy a Darazsak visszacsípnek majd a Gratkorni Skorpióknak!!

Edzők:Csuka Melinda,Juray Balázs


U16 LEÁNY KIEMELT BAJNOKSÁG SELEJTEZŐ

Zalakaros

Soproni Darazsak – Győr 86-38 (23-13, 20-10, 21-8, 22-7)

Dobók: Weninger 16, Karácsony 2, Kuttor 30, Kocsis 8, Feigl 10, Bakó 8, Tóth K. 6, Böröndy 6, Szőke, Németh
Edzők: Hollós Anna, Horváth József

Soproni Darazsak – Kanizsa DKK 80-50 (28-18, 18-9, 20-9, 14-14)

Dobók: Weninger 15, Böröndy 10, Kuttor 24, Bakó 4, Feigl 10, Kocsis 7, Karácsony 4, Tóth K. 6, Németh, Szőke

Edzők: Hollós Anna, Horváth József

Ezzel a két győzelemmel a csapat az U16-os kiemelt bajnokságba jutott!


MKB EUROLEASING NEMZETKÖZI TORNA BUDAPEST

SOPRONI DARAZSAK – ZÁGRÁB VÁLOGATOTT 100-69 (12-16, 23-11, 29-27, 36-15)

SOPRONI DARAZSAK – BANSKA BYSTRICA 70-48 (16-18, 26-8, 8-13, 20-9)

SOPRONI DARAZSAK – BC RADIVOJ KORAC 41-76 (14-22, 16-16, 9-22, 2-16)

HORVÁTH J.: Remekül sikerült a VASAS által megrendezett torna, nagyon erős mezőnyben sikerült jó mérkőzéseket játszanunk! Először is köszönet a VASAS-BASKET csapatának, hogy ilyen kiváló tornát szervezett, másfelől gratulálok a lányoknak, hogy a nehéz, idősebb ellenfelek között ilyen jó eredménnyel végeztünk! Természetesen van még mit gyakorolnunk, de meg is fogjuk tenni!


Utánpótlás csapataink megkezdték a felkészülést a 2011/2012-es bajnoki évre!

Junior
JUNIOR/A CSAPAT, EDZŐJE: Horváth József és Kocsis Boglárka

Junior B
JUNIOR/B CSAPAT, EDZŐJE: Csuka Melinda és Juray Balázs

Serdülő
SERDÜLŐ/A CSAPAT, EDZŐJE: Czirják Szilvia

Gyerek
GYEREK/A CSAPAT, EDZŐJE: Bencze Mária

Kenguru csapatunk. a Csípős darazsak augusztus 15.-én kezdi meg a felkészülést Rétfalvi Edna vezetésével.


A legsikeresebb évadot zártuk

Egy nagyszerűen sikerült évadot zártunk vasárnap az MKB Arénában. Török Zoltán ügyvezető-igazgató évértékelő beszéde után darazsas felsővel és kispárnával díjaztuk az országos döntőkön szerepelt csapatainkat, és edzőinket. Idén nagyon szépen „termelt” utánpótlásunk, hiszen egy arany mellett, egy ezüstöt és két bronzérmet is begyűjtöttek fiatal tehetségeink.

Hagyományaink szerint idén is átadtuk a három vándorserleget:

Az Év Edzője a serdülőkkel aranyéremig menetelő Czirják Szilvia lett. Az Év Játékosa elismerést a felnőttek között is stabil szerepet kiharcoló Licskai Zsófia vehette át, míg a Legszorgalmasabb Darázs Novák Bettina lett.

Természetesen a szülők és utánpótlásunkat önzetlen munkájukkal segítőkről is megemlékeztünk. Ők az oklevél mellett egy-egy „darazsas” borral gazdagodtak. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

Serdülőink aranyérméről kell elsőként szólnunk, mely az első aranyérmünk a felsőbb korosztályokban! Czirják Szilvia tanítványai kiegyensúlyozott, remek teljesítménnyel végeztek az élen. Joggal bízhatunk abban, hogy tehetséges serdülőink közül pár év múlva többen már a felnőttek között bontogatják szárnyaikat.

„Aranyos” serdülőink és a sikerkovács Czirják Szilvia
Az U12-es korosztályban évek óta ott vagyunk a legjobbak között, mely most sem volt másképp. A kis darazsaknak ezüstérem került a nyakába.

Az U-12-es csapatunk és a segítő edzői team Rétfalvi Edina vezetésével két bronzot is begyűjtöttünk! Az elsőt időrendben juniorjaink érték el, akik a soproni döntőn kapaszkodtak fel a dobogóra.

Junior és kenguru csapatunk , valamint Horváth József a juniorok edzője

Szépen szerepeltek a kenguruk is, akik szintén egy értékes bronzéremmel zártak.

A kadettek nyolcadik helyezése is említést érdemel, hiszen Ők is az országos döntőig jutottak.

Kadett csapat

Emlékezetes szezonon vagyunk tehát túl, mely szép jövőt ígér és ne felejtkezzünk el válogatottjainkról, akiket a lenti képen láthatunk. Népes kis csapat , pedig a képről még Németh Alma is hiányzik.


1-2-3-4-5-6-7-SZEKSZÁRD!

Soproni Darazsak – SEAT Foton Győr 79-64 (24-10, 22-24, 18-11,15-19)
Cipek Dóra 17/3, Böröndy Vivien 15/9, Németh Annamária 12, Feigl Fanni 8, Weninger Virág 8/3, Milchram Eveli 4, Vas Patrícia 4, Dolmány Evelin 3, Böröndy Dominika 2, Stoics Alexandra2, Kocsis Fanni 2, Nagy Adél 2,
Juray B: Tiszteletbe tartottuk a győri csapat eddigi eredményeit, és fejlődését, félretettük az eddig lejátszott mérkőzéseket, és teljes koncentráltsággal, erőbedobással sikerült magabiztos győzelmet aratnunk. Külön öröm, hogy minden játékosom dobott pontot, sőt páran régi formájukat hozták ismét!

Kecskeméti KC – Soproni Darazsak 53-82 (10-29, 12-24, 15-16,16-13)
Böröndy V. 24, Weninger V. 21/3, Németh A. 9, Milchram E. 8, Dolmány E. 4, Feigl F.4, Kocsis F.2, Nagy A. 2, Cipek D. 2,Böröndy D.2,Hadarics P. 2,
Juray B.: Egy perc kosárcsend után, Weninger Virág vállára vette a csapatot, melyet „Kiwi” sem hagyott szó nélkül, ehhez azonban csapatom eddigi legjobb védekezése is kellett így 20 perc alatt eldőlt a mérkőzést. A második félidőben ismét mindenki játék lehetőséget kapott. A mérkőzés után a Kecskemét legyőzte a Győri alakulatot így már csak a csoportelsőség volt a kérdés, a biztos pedig, hogy felszállhattunk arra a bizonyos repülőre…

Soproni Darazsak – NyFSE-NyKS 71-64 (17-10, 11-21, 28-14,15-19)
Böröndy V. 28/3, Kocsis F. 14, Weninger V.12, Cipek D. 6/3, Feigl F. 5, Böröndy D. 3, Németh A. 3.
Juray B.: Jól kezdtük a találkozót, a második negyedben azonban rövidzárlat keletkezett az eddig jól pörgő gépezetbe, így 4 pontos hátránnyal vonultunk az öltözőbe, ahol feltöltöttük az aksikat, olajat cseréltünk, újrakalibráltuk a GPST…. A 3. negyedben „kicsit” nagyobb akarattal tettük oda magunkat védekezésbe, így sikerült behúznunk a 3.győzelmünket is! Szeretném kiemelni Böröndy Dominika, és Feigl Faninnak ezen a mérkőzésen (is) nyújtott kiváló védekezését, ugyan úgy mint Böröndy Vivinek, Weninger Virágnak és Kocsis Fanninak, kiknek védekezésük mellett pluszban szép számú pontocska is összegyűlt!
Alig várjuk, hogy Szekszárdon, a Béla téren, fagyival a kezünkben hátradőlve meghallgassuk Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomának harangjátékát…Hajrá Sopron! Hajrá Darazsak!


Leány kadett bajnokság – Országos főtábla I.

Soproni Darazsak/A – Kőbányai Darazsak 78-62 (20-20, 24-16, 13-14,21-12)
Böröndy V. 33/12, Weninger V. 14/3, Kuttor E. 12, Feigl F. 7, Németh A.-Dolmány E. 4-4, Cipek D. 3/3, Kocsis F. 1.
Juray Balázs: Nagyon küzdelmes mérkőzésen, az 1.-2. hely megszerzéséhez fontos győzelmet arattunk. Böröndy Kiwi higgadt tarthatatlan hadvezérnek bizonyult a mérkőzésen, remélem, megőrzi a szezon végéig jó szokását! Dicséret a csapatnak!

Soproni Darazsak/A – SEAT Foton Győr 71-42 (20-10, 27-6, 12-12,12-14)
Kuttor E.12, Kocsis F.11, Weninger V.10, Milchram E.10,Szőke Sz. 9, Böröndy V 9/3, Feigl F 6, Németh A.2, Dolmány E.2;

Juray Balázs: Kértem a lányokat hogy lehetőleg félidőig döntsük el a mérkőzés sorsát, melyet teljesítettek is, egy pörgős nézhető közönségszórakoztató 20 perccel. A 2. félidő pedig valahogy eltelt. Arról hogy ne essenek le a fejek a lelátón Szőke Szilvi szép megmozdulásai és lelkes védekezése segített!
A továbbjutást kiharcoltuk! Szép volt lányok!

BSE – Soproni Darazsak/A 67-61 (17-17, 20-11, 12-18,18-15)

Böröndy V. 24/6, Weninger V. 13, Kuttor E. 10, Kocsis F.4, Feigl F, 4, Cipek D.4, Szőke Sz.2;

Juray Balázs: Ebben a mérkőzésben kicsit több is benne volt. Ha az egész évben jól teljesítő játékosaim, hozták volna a tőlük megszokottat, lehet, a végén mi örülünk. De a kosárlabdában sincs „ha” és „volna” ezért március 19-20.án lehet a BSE, Vasas Csata, és a KLKS ellen bizonyítani.
Soha rosszabb hétvégét! Köszönjük, hogy ismét szépszámú közönség előtt játszhattunk! Hajrá Darazsak!


Kadett 3.Forduló. Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

Kadett 2010/11

SMAFC-NYME – Soproni Darazsak 59:72 (17:11, 17:20, 21:20, 4:21)

Darazsak: Böröndy 22/6, Kuttor 19, Weninger 10, Cipek 8, Milchram 6, Dolmány 4, Németh 3, Böröndy D-, Nagy-.

Juray Balázs: Küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgáztunk! Az egész Csapatot dícséret illeti! Gratulálok Mindenkinek !
Ezen az estén nem csupán lányaink hanem szurrkolóink is kimagaslót nyújtottak! Köszönjük a sportszerű biztatást!


Kadett 2.Forduló. Zalaegerszeg

Zala Volán TE-Soproni Darazsak 59-82 (15-28,12-22,17-12,15-20)

Legjobb Dobók:Böröndy 31, Cipek 13/3, Milchram 11, Dolmány 10, Vas 7, Németh 4 Stoics 2, Hadarics 2, Nagy 2, Bércesi-, Fábián-, Klajkó-

Juray Balázs:Vissza a jövőbe 2. Piri újra a pályan!
Az egyetlen dolog aminek a mérkőzés után örülhettünk, az-az hogy Piroskánk hosszú kihagyás után visszatért. A második félidei játékunk több volt mint kritikán aluli.

Szombathelyi SI-Soproni Darazsak 56-87 (9-20,19-17,19-30,9-20)

Lejobb Dobók: Weninger 25, Böröndy 24/6, Dolmány 10, Milchram 10, Vas 8, Cipek 6, Bércesi 2, Németh 2, Klajkó-, Nagy-, Stoics-.

Juray Balázs:Baljós Árnyak.
Második összecsapáson egy negyed után ott folytattuk ahol az első mérkőzés második félidejében…
Most is találtunk pozitívumot, sőt kettőt is, az egyik Kiwi és Virág kimagasló teljesítménye, a másik pedig , hogy vége lett!


Kadett 1.Forduló – MKB Aréna Sopron

Soproni Darazsak-Seat Lami véd Győr 76-45 (22-11,20-12,16-12,18-10)

Legjobb Dobók: Böröndy 25/3, Milchram 16, Kuttor 14, Dolmány 7, Németh 6, Cipek 2, Bércesi 2, Feigl 2, Vas 2, Stoics.- , Nagy-;

Juray Balázs: Vissza a Jövőbe 1. Cipi visszatért!
Nehezen indult be a gépezet, tipikus első meccs volt. Nagyon jó mérkőzést játszottunk a végig küzdő, jól felkészített Győri csapat ellen. Gratulálok ellenfelünknek is!

Soproni Darazsak-Fejér kosár SE 105-55(30-12,24-19,31-13,20-11)

Legjobb Dobók: Böröndy 21, Németh 18, Milchram 14, Weninger 12, Dolmány 10, Kuttor 10, Feigl 8, Vas 6, Nagy 2, Stoics 4, Bércesi-, Fábián-.

Juray Balázs: Közönségszórakoztató játékkal örvendeztettük meg a nagyérdeműt, végig megtiszteltük ellenfelünket, azzal hogy 40percig koncentráltan játszottunk.


OKB Döntő 2009/10 – Utolsó hely

Juray Balázs csapata a csoport mérkőzéseken három vereséget szenvedett, majd a 7.-helyért másodszor is alulmaradt a házigazda bajaiak ellen.

Eredmények


IRÁNY BAJA!

Soproni Darazsak-Szekszárd 77-70 (17-19; 10-15,25-11; 25-25)
Ld :Böröndy 24/12,Czinder 24/3,Kuttor 13,Weninger 9/3, Doncsecs3, Németh2,
Böröndy D. 1 ;
Juray B: Elértük, amiért keményen megdolgoztunk! Csináljuk a dolgainkat tovább. Csak csendbe, csak halkan, hogy senki meg ne hallja…

MiZo Pécs 2010 – Soproni Darazsak 75-51…

Legjobbak: A Lányok!

Juray B: Ezen a mérkőzésen is voltak negyedek, pontdobók, akik nagyon jól, és akik jól játszottak. Megpróbáltunk nyerni, (még) nem sikerült, de közelebb kerülni már igen. Jelen pillanatban csak az számít hogy döntőbe jutottunk,minden egyéb lényegtelen! Megemelem kalapom a teljes csapatunk előtt! Bravó Lányok, ez férfi munka volt!

Ami fontos! Eljött az idő, hogy kicsit hátradőljünk és felidézzük az idei mérkőzések feledhetetlen pillanatait, győzelmeit, az együtt töltött időt, utazásokat, vidám, vicces, diadalittas pillanatokat!
Köszönetet mondani Egyesületünknek, Serdülő „B” csapatunk játékosainak, és Edzőjüknek Galavics Edinának, hogy kisegítettek minket, amikor csapatunk játékosai Junior, vagy Serdülő kötelezettségüknek tettek eleget!
Köszönet kolleganőmnek Esztinek, az örök pozitív hozzáállásáért, hogy nehéz pillanatokban akár az „anyukánk” szerepet is betölti, a szakmai meglátásairól nem is beszélve!
Dicséret a lányoknak, a megalkuvást nem tűrő , fáradhatatlan munkájukhoz!
Mielőtt azonban elkényelmesednénk, előre is kell néznünk, ugyanis az elvégzett munkánk gyümölcsét learathatjuk! Nemsokára Serdülő országos döntő, melyet kisvártatva egy Bajai Kadett Döntő követ.
Eljött az idő, amikor még többet még keményebben, nagyon nagy elszántsággal, és odaadással kell elvégezni, hogy utána újra hátradőlhessünk és felidézhessük az idei mérkőzések feledhetetlen pillanatait, győzelmeit, az együtt töltött időt, utazásokat, vidám, vicces, diadalittas pillanatokat!
Sok Sikert Szilvi Néninek és Serdülő Csapatunknak!

Együtt Minden Sikerülhet!

Hajrá Darazsak!


Kadett elődöntő: Nagyszerű győzelem

Soproni Darazsak- Vasas-Csata 64-60 ( 22-14, 14-13, 15-16, 13-17 )

Ld: Böröndy V. 19/3, Czinder A. 14, Kuttor E. 12/3, Doncsecs K. 10, Molnár A. 7, Németh A. 2

Juray B.: Álmodtunk egy világot magunknak itt állunk a kapuja előtt… Boldog szülinapot Enikő!!


Kadett elődöntő Budapest

Soproni Darazsak-Mizo Pécs 2010 32-84 ( 12-31,11-26,8-14,2-13)

Ld:Böröndy V 16/6, Böröndy D 7/3, Weninger 5/3,Kuttor 3, Molnár 1.

Juray Balázs: Gratulálok a Berzsenyis lányoknak újabb diákolimpiai aranyukhoz! Megpróbáltunk mindent, de csak gyakorlásra futotta erőnkből.

Soproni Darazsak – AKSC Szekszárd 62-57 ( 10-18, 19-16, 17-17, 16-6)

Ld: Böröndy V 15/6, Czinder 13/6, Weninger 13, Doncsecs 11, Kuttor 5, Böröndy D 5,

Juray Balázs: Március emlékének megfelelően annyit szeretnék mindani: „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell”

Vasas Csata-Soproni Darazsak 79-31 (17-7,23-10,15-9,24-5)

Ld: Börörndy V 12/3, Vas 7/6, Börörndy D 4, Kuttor 4, Németh 2, Nagy 2,

Juray Balázs: Dél elötti sikerünk után felszabadultan játszhattunk, csak az a frány nap ne sütött volna a szemünkbe…
Hajrá Darazsak!


Kadett középdöntő Sopron – Közös a cél!

Győzelem a Fradi ellen

Soproni Darazsak-Kecskeméti SI 88-46 (24-13 , 29-10 , 19-13, 16-10)
Böröndy 26/3, Czinder 23/6, Kuttor 12, Weninger 10/3, Doncsecs 6, Vas 3, Böröndy D.-Feigl-Molnár 2-2-2

Juray Balázs: 7 perc kapkodás, és idegeskedés után, sikerült ritmust váltanunk jó sebességgel látványos megoldásokkal sikerült megszereznünk az első „piros jegyzőkönyvünket”. Öröm volt látni a 97′-eseinket is ahogy megvillantották oroszlánkörmeiket!

Soproni Darazsak-FTC h.u 72-68 (13-17 , 21-20 , 8-12 , 21-14 , 9-5)
Czinder 30/3, Böröndy V 21/9, Doncsecs 8, Weninger 4, Kuttor 4, Vas 3/3, Németh 2,

Juray Balázs: Csupa szív ez a Csapat! Megalkúvást nem tűrően játszottunk végig! Czinder és Böröndy ismét tarthatatlannak bizonyult! Az utolsó negyedre összeállt a védekezésünk, Molnár Anna és Németh Annamária jó cserének bizonyult, hibátlanul oldották meg feladataikat! Nagyon nagy köszönet, a szülőknek, barátoknak, szurkolóinknak, a soha nem látott nézőszámért és szurkolásért! Hogy hitet adtak nekünk a nehéz pillanatokban! Örök élmény volt átélni ahogy katlanná vált a Darázsfészkünk!!!

BSE-Soproni Drazsak 73-43 (17-11 , 21-8 , 12-14 , 23-10, )
Böröndy V: 15, Czinder 13/3, Weninger 6, Böröndy D 5, Németh-Kuttor 2-2;

Juray Balázs: Gratulálok a BSE csapatának! Sajnos az első 20 percet még az ágyunkban töltöttük, egy negyedet sikerült kosárlabdáznunk, a végére ismét elaludtunk!
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az elődöntőkre, ahol bizony minden tudásunkra szükségünk lesz a Csata, Pécs, és a Szekszárd csapatai ellen, hogy elérjük célunkat az országos döntőbe jutást. Megmondom őszintén hónapok óta másra nem vágyom mint egy jó bajai halászlére!!!
Sok sikert a junior csapatunknak a ceglédi mérkőzéseikhez!
KÖZÖS A CÉL! HAJRÁ DARAZSAK!


Kadett Torna Somorján

SBK Samorin-Soproni Darazsak 67-78 (14-14 ; 12-18 ; 18-25 ; 23-21)

Soproni Darazsak: BÖRÖNDY V.32, CZINDER 20/3, KUTTOR 9, DONCSECS 6, VAS 4;BÖRÖNDY D-NAGY-MOLNÁR 2-2-2, WENINGER 1, BRENNER, NÉMETH, KLAJKO

Juray Balázs: Mindenek előtt köszönet egyesületünknek a Somorjai edzőmérkőzés lehetőségének megteremtéséhez! Ritkán szoktam ilyet mondani, de a tegnapi mérkőzés mind a 40 percével mind a 12 játokosommal elégedett vagyok. Maximálisan kirajzolódtak a középdöntönkig elvégzendő feladataink. Várunk minden szurkolónkat a február 20-21.én a Darázsfészekben megrendezésre kerülő középdöntőnkre. Ahol nem kisebb ellenfelekkel mérkőzünk mint a Kecskemét, Ferencváros, és a már két éve bajnok BSE. Hajrá Darazsak!


Kadett forduló – Hasznos mérkőzések

Soproni Darazsak-Kanizsa 70-58 ( 23-25;14-11;21-9;12-13)
Czinder 32/3, Böröndi 22/3, Horváth 7, Doncsecs 5, Brenner 4
Juray B: Sokkal összeszedettebben kosárlabdáztunk mint pár héttel ezelőtt, sikerült az 1.negyed után összerakni a védekezésünket melynek köszönhetően sikerült ismét legyőzni a rendkívül jól összerakott kanizsai vadmacskákat.

SMAFC-NYME – Soproni Darazsak/A 76:77 (15:13, 23:22, 18:21, 20:21)
LD Czinder 37/6, Böröndy 18, Molnár, Doncsecs 8, Nagy 2. Cs.: Vas 11/3, Brenner 4, Németh 2.

Juray B: Az az együttes mely 3-szor fel tud -10 pontról állni, és még -14nél sem veszíti el hitét, sőt 1perccel a vége előtt -6 pontnál elhiszi hogy nyerhet, azt korántsem szerencsésnek hanem Büszkének, Kitartónak, Harcosnak tartom, akik előtt nem létezik lehetetlen!!! Gratulálok!
Köszönjük „szüleink” szurkolóink szünni nem akaró buzdítását, remélem még sok ilyen szép közös emlékben lehet részünk!
Hajrá DARAZSAK!!!

Kadett 3. forduló eredményei, Szfehérvár
Soproni Darazsak „B” – Delfin SSE 83 – 60 (24-15, 27-10, 16-12, 16-23)
Dobók: Varga 2, Feigl 2, Szabó 2, Tóth 6, Weninger 10, Szőke 5, Takács 5, Kuttor 27, Böröndy 20, Honyák 4.
Czirják Sz.: Igazi csapatmunka volt, gratulálok!!! ( Csak lett egy piros jegyzőkönyvem kadettban :)) )

Zala Volán TE – Soproni Darazsak „B” 58 – 56 (17-15, 18-13, 8-14, 15-14)
Dobók: Feigl 4, Szabó 2, Weninger 10, Kuttor 22, Böröndy 15, Honyák 3.
Czirják sz.: Sokat kivett belőlünk a szombathelyi meccs, ráadásul pihenő nélkül játszottunk, mert a Tatabánya hazavonult… Ennek ellenére nagyon hasznos meccs volt, döntő volt a 18! kihagyott büntető 🙁


Vereségek Nagykanizsán

anizsa-Soproni Darazsak 56-66 (21-11;15-17;11-19;9-19)
LD: Czinder 34, Böröndi 16, Molnár-Vas 5-5, Doncsecs 4, Horváth 2
J.B: Hosszú utazás és némi technikai malőr miatt sikerült elég mélyre nyomnunk magunkat, melyből fogcsikorgatva sikerült kihúznunk magunkat és végül diadalmaskodni a kanizsai lányok ellen.

Soproni Darazsak-SMAFC NYME 55-67 (17-9;10-26;16-15;11-17)
LD: Czinder 18, Böröndi 8, Molnár-Vas-Horváth 5- 5-5, Doncsecs 9,Dolmány 3, Nagy 2;
J.B: Sok kifogást találhatnék ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, de nekem nem szokásom a magyarázkodás.
Ezen a délutánon teljesen megérdemelten győzött a Smafc együttese!

Tatabányai KC – Soproni Darazsak „B” 84 – 47 (23-10, 22-7, 17-19, 22-11)
Dobók: Varga, Fodróczy 2, Feigl 4, Tóth, Weninger 10/3, Szőke 4, Takács 3, Kuttor 9/3, Böröndy 15/6, Bakó, Honyák.
Czirják Sz.: Kezdésünkre az utazás nyomta rá a bélyegét, illetve az álló zónával nem tudtunk mit kezdeni.
Soproni Darazsak „B” – Fejér Kosár SE 66-67 (21-15, 14-24, 16-9, 15-20)
Dobók: Varga, Fodróczy 2, Feigl 6, Tóth, Weninger 9/3, Szőke 10, Takács, Kuttor 17, Böröndy 22/3, Bakó, Honyák.
Czirják Sz.: Nagyon jól kezdtük a meccset, de sajnos a bírók néhány rossz fújása miatt visszajött a meccsbe a Fehérvár. Még a 4. negyedben is tudtunk vezetni 58-53-ra, de az ellenfél zónáját megint nem tudtuk átjátszani és csináltak egy 10-0 -t. Használt az időkérés, és visszakapaszkodtunk, de megfordítani nem sikerült. Sajnos a cserék nem tudtak hozzátenni a csapatteljesítményhez, és ez meghatározónak bizonyult. Kiemelném Virág teljesítményét, aki a 94-es válogatott Balsayt 12 pontra fogta meg, illetve Domit és Encsit, akik mindkét meccsen extrát játszottak. Melléjük Szőke Szilvi nőt fel a 2. meccsre! Ha a cseréim is beletesznek a közösbe, meccset is fogunk nyerni a következő kadett fordulóban! Hajrá Darazsak!


Kadett forduló: Nagy csata egymás ellen

Kadettek egymás ellen

Tatabányai KC – Soproni Darazsak „B” 62 – 44 (15-5, 11-17, 14-2, 22-20)
Feigl 6, Farkas 2, Szőke 5/3, Kuttor 22, Böröndy 7/3.
Czirják Sz.: Az 1.negyed ijedtsége után nagyon sok mozgással játszottuk át a zónájukat, de sajnos a 3.negyedre az öltözőben maradtunk, és ez megpecsételte sorsunk. Kár érte…
Soproni Darazsak „B” – Soproni Darazsak „A” 31-52
( Feigl 2, Tóth 4, Weninger 4, Szőke 6, Kuttor 5, Böröndy 7, Honyák 2.
Czirják Sz.: Megcirógattuk az oroszlán bajszát, sőt a 2. negyedben erősen rángattuk!!!


Az eddigi legnagyobb torna a „Darazsak” történetében

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Soproni Darazsak a szülők és a szponzorok összefogásából a hagyományos augusztus végi felkészülési kupát. Négy ország csapatai mérkőztek a sport és a barátság jegyében. A serdülő korosztályban a Soproni Sportiskola, a kadetteknél a szlovák Pozsony együttese végzett élen a V. Webbusiness-Csonkaglas Nemzetközi Leány Kosárlabda Tornán.

Utánpótlás rendezvényünkön hazánk csapatai mellett Szlovákiából, Ausztriából és Angliából is érkeztek csapatok. A fiatalok nagy-nagy örömére a mérkőzéseket rengeteg külön program, játékos vetélkedő is színesítette. Találkozunk jövőre!

A projekt a One for Us – All for Us elnevezésű program keretében valósult meg az Európai Unió és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával.

Képek

Végeredmény serdülő:

1. Soproni Sportiskola
2. Barrow Thorns
3. PVSK-TÁSI
4. Soproni Darazsak „B”
5. Soproni Darazsak „A”
6. SBK SAMORIN

Kadett :

1. Pozsony „B”
2. Soproni Darazsak
3. PVSK Autópark
4. Kanizsai DKK
5. Pozsony „A”
6. Klosterneuburg

Pontdobók
Vasárnap

Soproni Darazsak „A”—

44—
Kuttor E. 14, Szőke Sz., Weninger V. 7, Böröndy D. 4, Honyák R., Varga A., Tóth K., Gosztola L., FarkasJ., Takács R. 2

Soproni Sportiskola
76
Czérna M.18, Vas M. 16, Krivacsevics M. 12, Szekeres Z. 11/3, Wölfinger D. 8, Horváth Sz., Tolnai B. 4, Galambos Á., Szalay Zs. 2, Németh B. 1

Soproni Darazsak „B” —
16—
Milchram E. 6, Bércesi D. 4, Kocsis F. 3, Vass N. 2, Nemes M. 1

Barrow-Thorns
97
Pearson S. 19, Jackson E. 13, Kerr R., Knowles A. 12, Smith K. 11, Collings K. 10, Brown R. 8, Mowat L., Carr P. 6

(Kadett)
Soproni Darazsak—
47—
Czinder A. 26, Dolmány E. 7, Németh A. 4, Molnár A., Doncsecs K. 3, Vas P.,Kereki T. 2

PVSK Aurópark
82
Balla D. 24/3, Páncél T. 16/6, Sánt P. 12, Károlyi D. 9, Somogyi L. 8, Molnár F. 5, Varga F., Erős F. 4

Hétfő

Vas-Villa:
PVSK TÁSI—
59—
Mellár R. 26, Molitor D. 13/9, Nagy D. 11, Mozolai M. 5, Kaposi P., Sellei D. 2

Soproni Sportiskola
84
Czérna M. 19, Krivacsevics M. 17, Vas M. 12, Szekeres Z. 9/3, Horváth Sz. 9, Wölfinger D., Németh B. 6, Kárpáti D., Tóth K., Tolnai B. 2

Soproni Darazsak „B”—
84-
Milchram E. 23, Kocsis E. 20, Bérczesi D. 14, Sütő B. 6, Varga L. 5, Simon G. 4, Kiss B. 4, Vass N. 2, Ankhelyi L. 2, Jakubovics 2, Kovács A. 2

Somorja
36
Kenessy C. 16, Viki Cs. 12, Lelkes J. 4, Lelkesova 2, Sármány C. 2

Somorja-
20-
Lelkes J. 10, Viki Cs. 10

Barrow Thorns
109
Knowles A. 16, Pearson E. 14, Jackson E. 14, Kerr R. 14, Brown R. 13/3, Mowat L. 12, Smith K. 10, Collings K. 8, Carr P. 8

Soproni Darazsak „A”-
48-
Szőke Sz. 15, Böröndy D. 8, Kuttor E. 7, Feigl F. 4, Farkas J. 4, Honyák R. 4, Takács R. 4, Weninger V. 2

PVSK TÁSI
61
Mellár R. 40, Molitor D. 7, Nagy D. 6, Szűcs L. 4, Gaál B. 2, Mozolai M. 2

Soproni Sportiskola-
121
Vas M. 18, Czérna M. 16, Tóth K. 14, Horváth Sz. 14, Krivacsevics M. 13, Kárpáti D. 12/3, Szekeres Z. 10, Meszlényi D. 8, Galambos Á. 8, Völfinger D. 6, Tóth R. 2

Soproni Darazsak „B”
20
Kocsis F. 8, Milchram E. 6, Jakubovics D. 2, Papp J. 2, Bércesi D. 2

PVSK-TÁSI-
30
Molitor D. 13/6, Mellár R. 8, Sellei D. 5, Nagy D. 2, Gaál B. 2

Barrow Thorns
74
Smith K. 25, Pearson S. 15, Knowles A. 8, Carr P. 6, Jackson E, 6, Kerr R. 5, Brown R. 5, Collings K. 4

Soproni Darazsak „A”
148
Kuttor E. 40, Takács Réka 22 , Fodróczy L. 22, Varga A. 16, Gosztola L. 16, Böröndy D. 8, Tóth K. 6, Honyák R. 4, Feigl F. 4, Bakó P. 2, Karácsony T. 2, Farkas J. 2, Weninger V. 2, Szőke Sz. 2,

Somorja
10

MKB ARÉNA:

Klosterneuburg

31
Weinlender 12, Macho V. 7, Bodenstein 4, Steuer 2, Kirchengast 2, Macho M. 2, Graf 2

Pozsony „B”
74
Balehova 18, Vricanova 16, Toharova 14/6, Vanova 11/3, Kocirihova 8, Slavikova 6, Piroskova 1

Pozsony „A”

68
Machova 13/3, Palenikova 12/6, Matuskova 9, Zarevucka 8, Horvathova 8, Tekulova 8, Lelkes K. 6, Prochazkova 4

MiZo-Pécs 2010 PVSK

73
Balla D. 25/6, Páncél T. 17/6, Somogyi L. 15/3, Molnár F. 10, Varga F. 3, Sánta P. 2, Paróczi K. 1

Kanizsa DKK
63
Olasz A. 20, Jaganics A. 16, Jurkó N. 7, Hegyi V. 6, Veres V. 6, Oros L. 5, Olasz V. 3/3

Pozsony „B”
61
Vricanova M. 26, Ballkova Z. 16, Vanova V. 9/3, Slavikova L. 6/3, Piroskova V. 3

Klosterneuburg
38
Weinlander 17/3, Macho V. 7, Graf K. 7, Bodenstein 3, Rist 2, Kirchengast 2

Kanizsai DKK
94
Olasz A. 24, Oros L. 23/3, Veres V. 11, Jagasics A. 10, Olasz V. 8, Furkó N. 7, Hegyi V. 4, Rajkai R. 3, Bethold L. 2, Balázs D. 2

Soproni Darazsak
75
Czinder A. 31/12, Böröndy V. 23, Vas P. 6, Doncsecs K. 4, Dolmány E. 4, Molnár A. 2, Németh A. 2, Nagy K. 2, Klajkó 1

Pozsony „A”
60
Zarevucka 17, Machova 10, Horvathova 8, Palentkova 8, Lelkes 4/3, Danielikova 4, Pudisova 3/3, Piroskova 2, Hromeckova 2, Prochazkova 2


OKB Döntő 2008/09, Sopron – Nyolcadik hely nagyszerű meccsekkel

Kadett Döntő 2008/09Juray Balázs: Köszönjük a biztatást és a támogatást az értünk szurkolóknak, kár, hogy csak egy győzelemmel tudtuk megörvendeztetni Őket. Játékosainknak azonban biztosan lesznek még szép sikerei az idősebb korosztályokban. Hajrá Darazsak!

Juray Balázs: Önmagunk árnyékát átlépve arattunk egy szép győzelmet, külön gratulálok Licskai Zsófiának, aki névnapját egy parádés játékkal tette emlékezetessé a 39 dobott pontjával. Már a milánói tornán látszott, hogy jó formában van, nem hiába kapta a csapat legjobbjának járó serleget.

Holnap megszerezzük második győzelmünket. Az 5-8.-helyért helyosztó mérkőzésen a Miskolc volt az ellenfelünk.

PlakátSajnos pár pontos vereség után a 7. helyért ismét egy igazi rangadó a Pécs következett. Az utolsó negyedig fej-fej mellett haladtunk, majd nem bírtunk a kemény pécsi védekezéssel. Böröndy Vivien üdítő játékának azonban örülhettek a soproni szurkolók. Nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben a pillanatnyi forma döntött szinte minden mérkőzésen, így élvezetes és nyílt találkozók voltak a döntőn.

Az első mérkőzésünkön két és fél perccel a vége előtt még vezettünk kilenc ponttal, majd egy pécsi időkérést követően döntetlen lett a vége. A hosszabbítást a Mecsek aljai csapat bírta jobban idegekkel és 78-74 arányban nyert.

Juray Balázs: Fantasztikus mérkőzésen, már megnyert mérkőzést buktunk el hosszabbítás után. A vereség ellenére az évad legjobb játékát nyújtotta csapatunk.

Második csoport meccsünkön a Vasas Csata csapatával játszottunk, ahol az első nyolc percben hittük el az, hogy nyerhetünk. A vége sima vereség lett.

Juray Balázs: Ismét bebizonyosodott, hogy ezt a gyönyörű játékot nem lehet fej nélkül játszani. A nagy arányú vereség ellenére tartjuk magunkat az eredeti célhoz, három nyert mérkőzés a tornán.

Az utolsó csoportmérkőzésen azt a Baját fogadtuk, aki eddig mindegyik skalpot megszerezte, a Vasas-Csatát és a Pécset is megverte. Csapatunk végre igazi önmagát idézve fölényesen nyert, de ahhoz kevés volt, hogy a négy közé verekedjük magunkat.

Juray Balázs: Szerintem, aki itt van, az már mind győztesnek vallhatja magát! Nagyon örülök, hogy kiegyensúlyozott teljesítménnyel mi is eljutottunk a legjobbak közé. Sokat dolgoztunk év közben ezért az eredményért, de hozzá kell tennem, hogy az utolsó két hónapban elég zaklatottra sikeredett a felkészülésünk. Csupán tíz alkalommal tudtunk együtt edzeni ezen időszak alatt, mivel a csapat tagjainak több különböző megmérettetésen is helyt kellett állniuk. Így például májusban csak a döntő előtti szerdán tudtunk először együtt edzeni, miután a csapat nagy része a törökországi középiskolások Világ-bajnokságán vett részt. Ennek megfelelően nehéz megjósolni, melyik arcát mutatja csapatom a döntő során. Lehet, hogy lesznek gyengébb meccseink, de lélektelen játékot soha nem fognak tőlünk látni! Az 5. hely megszerzését tartom reálisnak, de ha továbbra is csapatként leszünk erősek, és mindenki megmutatja az év folyamán megszerzett tudását, akkor odaérhetünk az éremért harcolók közé. A végső győztes kilétét nehéz lenne megjósolni, de a négy közé jutásért szerintem a BEAC, a Csata, a Pécs, a BSE, és reményeim szerint mi fogunk megküzdeni. Bármi is lesz a vége, büszkeség tölt el, hogy ennek a kivételes emberekből álló csapatnak lehetek az edzője! HAJRÁ DARAZSAK!

Hivatalos weblap


Középiskolás világbajnokság Isztambul

Törökországban, Isztambulban került megrendezésre a középiskolás világbajnokság.
A magyar színeket bázisiskolánk, a soproni Berzsenyi Evangélikus Gimnázium képviselte. Többek között szerepelt junior és kadett csapatunkból Németh Alma, Bognár Hanna, Sipos Boglárka, Vágvölgyi Petra, Katona Ramóna, Kozma Boglárka, Bazsó Barbara is.
A küzdelmek 27 csapattal indultak meg három csapatos csoportokban. A tornát középiskolák számára irták ki, de mint láttuk, madnem minden ország a nemzeti válogatottal szerepelt, persze náluk a nemzeti válogatott tagjai egy iskolába
(akadémia) járnak.

Eredmények:

1. forduló

Magyarország Berzsenyi Gimnázium Sopron- Törökország 48-74
Magyarország Berzsenyi Gimnázium Sopron- Svédország 50-26

1. Törökország 2 2 0
2. Magyarország 2 1 1
3. Svédország 2 0 2

Ezzel a magyar csapat a legjob 18 közé jutott!

2. forduló

Az első mérkőzésen magabiztos játékkal vertük a belgákat, míg a másodikon majdnem óriási meglepetést okozva szenvedtünk minimális vereséget a komplett korosztályos francia válogatottól.

Horváth J.: Eddigi legjobb játékunkat nyújtva, extra védekezésünknek köszönhetően a félidőben még 5 ponttal vezettünk, aztán a kiváló francia válogatott megmutatta miért számít a világbajnokság egyik favoritjának!

1. Franciaország 2 2 0
2. Magyarország 2 1 1
3. Belgium 2 0 2

Ezzel a magyar csapat bejutott a legjobb 12-be!

3. forduló

1. Hollandia 2 1 1
2. Németország 2 1 1
3. Magyarország 2 1 1

A körbeverésnél sajnos mi kerültünk a 3. helyre, továbbjutásunk 1 kosáron múlott, miután megvertük 1 ponttal a németeket, és kikaptunk 4 ponttal a hollandoktól.
Itt már az egyik legjobbunk nélkül játszottunk, Németh Alma a németek elleni mérkőzés elején megsérült.

9-12. helyért

9. Görögország
10. Luxemburg
11. Kína
12. Magyarország

Ezzel a magyar csapat a bravúrosnak mondható 12. helyet szerezte meg a nemzeti válogatottak között!

A csapat tagjai: Németh Alma, Bognár Hanna, Sipos Boglárka, Vágvölgyi Petra, Katona Ramóna, Kozma Boglárka, Horváth Angéla, Hadarics Kata, Bazsó Barbara, Fodor Anna, Tapolczai Ildikó, Krajczár Noémi

Edző: Horváth József


Bronzérem Milánóból!

Milánó 2009.A tavalyi év után ismét meghívást kaptunk a Milánó melletti Rho és Vittuone városok által szervezett nemzetközi kosárlabda tornára, ahonnan ezúttal is bronzéremmel tértünk haza.

Ahogy azt a vezetõedzõ, Juray Balázs elmondta, tornán fiatalabb átlagéletkorú, vegyes csapattal szerepeltünk, és egyre javuló játékkal szereztük meg a 3. helyet. Az elõdöntõben nem volt esélyünk a jó erõkbõl álló, tavalyi gyõztes lett Riga együttesével szemben, a bronzéremért vívott találkozón azonban legjobbunkat nyújtva gyõztük le a szlovén Ljubljana csapatát.

A mérkõzések mellett több program is színesítette a mindennapokat, így csapatunk belekóstolhatott egy Inter-Lazio olasz bajnoki labdarúgó mérkõzés hangulatába is.

3.helyért
Soproni Darazsak-Ljubljana 66-48 (24-11,11-19,18-9,13-9)
LD: Licskai 21, Turner 16/3, Böröndy 13,Hoffer 6, Doncsecs 6, Gusztafik 4.
Juray: A torna legjobb játékával nagyon küzdős mérkőzésen, megérdemelten hoztuk el a 3.helyért járó trófeát. A mérkőzés végig kiélezett küzdelmet hozott, főleg a két játékvezető által, mely teljesen szétzilálta a játékunkat a felidő végére, a 2. félidőben pedig nagyon okos irányítói játékkal, egy emberként küzdve, csapatként sikerült megnyernünk a szélmalomharcot.
Ezt a győzelmet szánjuk Édesanyáinknak anyáknapjára ajandékként!
Hajrá Darazsak!

2009-05-03

Döntőért:

Riga-Soproni Darazsak 80-50 (24-9,21-15,17-13,18-13)
LD: Licskai 25, Turner 8/3, Böröndy 6/6, Hoffer 5, Gusztafik 5. Gosi 1.
Reális eredmény született! Lényeg, hogy megtettünk mindent a klubbért a győzelemért, így a vereség is elfogadható.

Soproni Darazsak-Azzurra VCO 105-58 ( 32-8,31-15,20-15,23-20)
LD: Borondy 11, Licskai 12, Doncsecs 8, Hoffer 18, Gusztafik 10, Turner 16,Hegedus 6, Nemeth 8, Gosi 2, Vas 10, Nagy 4.
Vittuone-Soproni Darazsak 80-55 (15-16,21-15,24-13,20-11)
LD: Böröndy 4, Licskai 16/3, Doncsecs 5, Hoffer 10/3, Gusztafik 6, Turner 2, Németh 6/3, Gősi 3, Vas 1, Nagy 2, Hegedűs – ,
Juray B. : Első mérkőzésunk célja a négy köze jutás volt, ami egyben az általunk kitűzött céel elérését jelentette , délután pedig a tisztes helytállás. Mivel mind a kettőt teljesítették a lányok, csak díicséret illeti őket! A döntőhöz a tavalyi tornagyőztes lett Rigán át vezetne utunk, de reálisan nézve a dolgokat a csak 92-es 5 lett válogatottat soraiban tudó alakulattal szemben a gyakorlás és tapasztalat szerzes a fő feladatunk.

Soproni Darazsak – BASKET ATOCHA (ESP) 94-40 (17-14,21-6,28-11,28-9)
L d. : Böröndy 15, Licskai 14, Doncsecs 12, Hoffer 11, Gusztafik 10, Turner-Hegedűs 8-8, Németh 6, Gősi 4, Vas-Nagy 2-2.
Juray Balázs vezetőedző beszámolója a helyszínről:
A tegnapi 11 órás utazás és a reggeli 4 órás milánói városnézés nem kicsit érződött a lábakban, mely az első negyedben meg is látszódott, mind a támadó, mind a védő egységünkben.
A 2 perces kosárcsendet egyetlen tornán szereplő irányítónk, Kiwi törte meg zsinórban dobott 6 pontjával. Másodiknak Dorina kapta el a fonalat, aki szintén 7pontig jutott a negyedben.
A második negyedtől viszont felvettük a ritmust és kezdett kosárlabdához hasonlítani a játékunk. A történethez hozzá tartozik, hogy ekkor már 9 játékosom szerepelt a pályán.
A 3. negyedben már 11 játékost regisztráltunk a parkettre lépettek között, akik mind egytől-egyig bizonyították, hogy ők nem csak a San Siro-t nézni jöttek velünk.
Negyedik negyedben Gusztafik parádé volt, a maga 10perc alatt 10 dobott és 10 szerzett labdájával.
Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, a „kicsiknek” a bátor játékukhoz! Nem mehetek el szó nélkül Böröndy Vivi mellett, aki 95-ös létére 92-93-as játékosok között emelkedett ki. A számok tükrében ez 20 perc játék, 15 pont, 8 asziszt, 4szerzett labda és 3 védő lepattanó. Emellett, ami mindent elmond, a taps, amit lecserélésekor, mind a nézőtérről, mind az ellenfél csapatától kapott!!! Holnap 2 mérkőzés vár ránk. 11.30-kor az olasz Azzura basket Vco, és délután a hazai Vittuone csapatával. Célunk a 2 hátralevő csoportmeccsből minimum az egyik megnyerése, de ha csoportelsőként tudnánk négybe jutni, akkor se keserednénk el…
HAJRA DARAZSAK!!!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek