Tartalékosan is jól teljesítettek

2020.02.15. H csoport, Sopron

Sportdarázs – Lackneros Darazsak 31-36 (13-10, 10-9, 2-13, 6-4)
Lackner: Babos Réka 6, Góra Noémi 12, Mészáros Dorka 7, Áldozó Franciska 2, Szekendi Norina – , Zsirai Emília 3, Varga Viktória 1, Szűcs Lili 5

Buzás Katalin (edző): A fáradtabb győztes lány csapattal találkoztunk először, sikerült is megvernünk őket, azonban nálunk sajnos a betegség volt erősebb, és nem tudtunk 10 fővel kiállni a mérkőzéseken. Így 0-2 lett a mérkőzés végeredménye.

Lackneros Darazsak – Sopron KC – Oroszlánok 28-59 (2-12, 8-17, 10-12, 8-18)
Lackner: Babos Réka 10, Góra Noémi 7, Mészáros Dorka 3, Áldozó Franciska 3, Szekendi Norina 2, Zsirai Emília 1, Varga Viktória 1, Szűcs Lili 1

Buzás Katalin (edző): Kicsit meglepődve kezdtük a mérkőzést, ezért a fiúk gyorsan elhúztak. Nagy örömmel néztem a jegyzőkönyvet, hogy mindenkinek sikerült pontot szereznie, sőt a második félidőben nagyon is jól kezdtünk. Végül 0:0 lett a végeredmény, mert a fiúk is kevesebben voltak.


Visszaszerezték, amit két hete elhagytak

2020.02.15. U11 5. forduló, I csoport, Győr

Harcos Darazsak – Mezőörsi Oroszlánok 23-33 (4-6, 8-4, (3-5), 6-8, 2-10) – 0-2-vel ellenfelünk kapta a mérkőzést, mivel nem tudtunk megjelenni az előírt minimális létszámban
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 6, Schekulin Flóra 4, Darcsi Zsófia 4, Litresits-Lajter Mira 3, Fábián Blanka 2, Bujtás Rebeka 2, Haraszthy Lilla 1, Boros Hanga 1, Völker Panna –

Győri KC Lovagok – Harcos Darazsak 56-12 (12-2, 12-2, (1-2), 9-2, 22-4) – 0-0-val került a mérkőzés a jegyzőkönyvbe, miután egyik csapat sem tudott a minimálisan előírt létszámban kiállni
Harcos Darazsak: Bujtás Rebeka 4, Fábián Blanka 3, Keresztfalvi Blanka 2, Völker Panna 2, Haraszthy Lilla 1, Schekulin Flóra -, Litresits-Lajter Mira, Darcsi Zsófia -, Boros Hanga –

Pados Noel (edző): A mai napra azt tűztük ki magunk elé, hogy megmutassuk, nem azok vagyunk, amit két hete mutattunk. Koncentráltan, harciasan, nagy energiabedobással kosárlabdáztunk! Ez már az én csapatom volt! Természetesen voltak hibák, különösen a védekezés terén a helyezkedéssel, így befutásokból sok elkerülhető kosarat kaptunk. A csapat fele hiányzott ma, így csak kilencen tudtunk elutazni Győrbe. Ez sokat kivett belőlünk, különösen, hogy egymás után játszottuk a két mérkőzést, de örülök, hogy fáradtan is az utolsó másodpercig küzdöttünk a magasabb, erősebb fiúkkal! Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, ma is sokat tanultunk! Gratulálok lányok, csak így tovább!


Harciasságból jelesre vizsgáztak szorgosaink

2020.01.26. U11, 4. forduló, C csoport, Oroszlány

Szorgos Darazsak- OSE Mókusok 44-71 (8-24,15-18,15-16,6-13)
Legjobb dobók: Markovits Imola 17, Szurok Eszter 7, Horváth Nikolett 5, Szemenyei Hanna 5, Harcos Luca 5, Katona Bogi 3, Pete Lívia 1, Perlaki Vanda 1, Szűcs Lili 1, Baráth-Németh Luca 1, Bencsik Anna 1, Kertész Dóra –

Harcias Kenguruk- Szorgos Darazsak 43-51 (3-18,21-12,2-21,17-0)
Legjobb dobók: Markovits Imola 15, Horváth Nikolett 10, Szemenyei Hanna 6, Kertész Dóra 4, Szurok Eszter 2, Perlaki Vanda 2, Katona Bogi 1, Pete Lívia 1, Szűcs Lili 1, Baráth-Németh Luca 1, Bencsik Anna 1, Harcos Luca –

Áron Balázsné (edző): „Az elmúlt kenguru fordulóban 1 győzelemmel és 1 vereséggel zártunk.
Sok helyzetet elhibáztunk és a védekezésünkben is akadtak hibák. Ennek ellenére a lányok nagyot küzdöttek és így a második mérkőzést sikerült megnyerünk, amiért gratulálok a lányoknak. Csak így tovább!”


Fejben dőlt el

2020.02.02. U11 4. forduló, I csoport, Győr

Harcos Darazsak – Mezőörsi Oroszlánok 13-55 (0-16, 2-11, (7-1), 2-7, 2-20) – 2-0, mivel a Mezőörs az előírtnál kisebb létszámban jelent meg.
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 5, Darcsi Zsófia 2, Döngölő Nina 1, Everling Hédi Noémi 1, Fellnhofer Victoria 1, Kiss Liza 1, Haraszthy Lilla 1, Egresits Panka 1, Palatka Mandula -, Borossay Lili -, Csernátoni Réka –

Sportdarázs – Harcos Darazsak 50-8 (10-0, 11-0, (4-0), 11-4, 14-4)
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 4, Fellnhofer Victoria 2, Kiss Liza 2, Döngölő Nina -, Everling Hédi -, Csernátoni Réka -, Darcsi Zsófia -, Palatka Mandula -, Borossay Lili -, Egresits Panka -, Haraszthy Lilla –

Pados Noel (edző): „Az első olyan fordulónkra készültünk, ami nem Sopronban került megrendezésre. Az utazással járó izgalom rá is nyomta a bélyegét a teljesítményünkre, sokan azt gondolták, hogy osztálykiránduláson vannak. Közösségépítésnek mindenesetre tökéletes volt a győri túra, a kosárlabda szempontjából kevésbé. Már az első találkozón is többet hibáztunk a kelleténél, de nehéz volt felmérni a valós erőviszonyokat, miután ellenfelünk hat fővel szerepelt. Voltak azért pozitívumok is, különösen a félidőben bedobott hét büntető a tizenegyből. Sajnos a második mérkőzésre ezt is sikerült szó szerint lenullázni a nagyon szépen kosárlabdázó darazsas testvéreinkkel szemben, akiknek ezúton is gratulálok!

Többször beszéltünk már erről, de sokan még mindig nem értik, hogy koncentráció nélkül nem lehet teljesíteni! Aki nincs ott fejben az edzéseken, az a mérkőzéseken se tudja visszaadni a tanultakat, és ez a társai, a csapat teljesítményére is negatív hatással van. Megyünk tovább, sok a dolgunk!”


Kiváló felfogásban kosárlabdáztak

2020.02.02. U11 4. forduló, I csoport

GYŐRI KC LOVAGOK – SPORTDARÁZS 50-36 (11-8, 13-10, 12-14, 14-4) – 0-2, mivel a győri csapat nem jelent meg az előírt létszámban.
Legjobb dobók: Horváth Zelma 9, Ferenczy-Kubina Virág 8, Koch Panka 8, Galgóczi Anna 4, Varga Fanni 3, Komornoki Nóra 2, Varga Hanna 2, Ábrahám Rebeka -, Tóth Sári -, Gulyás Maja -, Baumgartner Lili –

Sportdarázs- Harcos Darazsak 50-8 (10-0, 15-0, 11-4, 14-4)
Legjobb dobók: Koch Panka 16, Ferenczy-Kubina Virág 12, Varga Hanna 5, Galgóczi Anna 3, Ábrahám Rebeka 3, Varga Fanni 2, Gulyás Maja 2, Komornoki Nóra 2, Baumgartner Lili 2, Tóth Sári 2, Horváth Zelma 1

Edző: Áron Krisztián-Bella Blanka

Áron Krisztián: „Megkezdte az új csapatunk is a küzdelmeket a bajnokságban. Az első mérkőzésen a fiúkból álló csapat ellen nagyon jól helytálltunk és mivel ők 6-an voltak így nem tudtuk rendesen felmérni hol is tartunk a lányokkal.
A 2. mérkőzésen remek védekezést mutattak be a lányok és az elmúlt edzéseken gyakorolt dolgokat szépen visszaadták. Az egész hétvégén nagyon jó felfogásban játszottunk.
Gratulálunk a csapatunknak és a Noel csapatának is!
Megyünk tovább!”


Bátortalan kezdés után szépen összeállt a játékuk

2020.01.25. U11 4. forduló H csoport

SOPRONI SPORTISKOLÁS PÁRDUCOK- HUNYADIS DARAZSAK 93-26 (25-4, 22-10, 28-4, 18-8)
Legjobb dobók: Tóth Sári 7, Komornoki Nóra 5, Varga Fanni 3, Katona Boglárka 3, Ábrahám Rebeka 2, Ferenczy-Kubina Virág 2, Galgóczi Anna 1, Bálint Anna Léna 1, Koch Panka 1, Horváth-Csepregi Mira 1, Horváth Alíz -, Tóth Márkus Anna –

HUNYADIS DARAZSAK-LACKNEROS DARAZSAK 60-22(15-8, 22-5, 8-5, 15-4)
Legjobb dobók: Koch Panka 17, Varga Fanni 11, Katona Boglárka 11, Komornoki Nóra 6, Horváth-Csepregi Mira 6, Horváth Alíz 6, Galgóczi Anna 2, Ábrahám Rebeka 1, Ferenczy-Kubina Virág -, Horváth Zelma -, Tóth Sári -, Varga Hanna –

Edző: Áron Krisztián-Bella Blanka

Áron Krisztián: Az első mérkőzésen rendkívül megilletődötten és álmosan kezdtünk. A fiúk ellen a lányok nem mutatták meg a valós tudásukat. A 2. mérkőzésre sikerült rendbe tenni a dolgokat és nagyon jó hozzáállással tudtunk az első perctől játszani. A védekezés már sokszor hasonlított ahhoz, amit megbeszéltünk a meccs elején a lányokkal. Gratulálunk mindenkinek! Folytatjuk tovább!


Terv teljesítve, bent maradtunk az A csoportban

2020.01.25. U11 4. forduló, A csoport, Oroszlány

OSE Simbák – Csípős Darazsak 95-58 (26-12, 15-19, (8-6) 26-18, 20-3)
SDA: Csaplár-Nagy Lara 18, Németh Regina 12, Németh Léna 10, Oláh Nóra 5, Bodnár Adél 3, Szabó Sára 3, Szlávik Flóra 2, Spendel Adél 2, Kevert Mirabella 2, Gréczi Larina 1, Horváth Réka -, Fekete Zsófia –

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek 73-57 (13-9, 20-11, (9-6) 14-17, 17-14)
SDA: Csaplár-Nagy Lara 22, Németh Regina 15, Németh Léna 6, Szabó Sára 10, Szlávik Flóra 8, Oláh Nóra 1, Horváth Réka 1, Bodnár Adél 2, Spendel Adél 4, Gréczi Larina 1, Kevert Mirabella 3, Fekete Zsófia –

Jók: Szlávik Flóra, Németh Léna, Oláh Nóra

Farkasné Babos Szilvia (edző): Az oroszlányi fiúk ellen a 25 percig 10 pont volt csak a különbség a két csapat között, majd érthetetlen módon jött egy rövidzárlat, ami sajnos kitartott a harmadik negyed végéig. De ami még ennél is bosszantóbb volt, hogy az utolsó negyedben szinte állva hagyott bennünket az ellenfél. A védekezésünk teljesen szétesett, így belefutottunk egy indokolatlanul nagy vereségbe.
A második meccsen a Soproni Tigrisekkel vettük fel a harcot. Kíváncsi voltam, hogy lányok fel tudnak-e pörögni ezen a késői órán, egy meccs pihenő után. A válasz igen! Mind támadásban, mind védekezésben szépen megoldották a feladatokat! Gratulálok lányok a győzelemhez! A hétvége tanulsága: edzésmunka = meccsen nyújtott teljesítmény!!


Hosszú volt a szünet

2020.01.25. U11 4. forduló H csoport, Sopron

Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Hunyadis Párducok 20-98 (4-24, 12-21, 2-29, 2-24)
Lackneros Darazsak: Mészáros Dorka 4, Góra Noémi 3, Zsirai Emília Anna 3, Varga Viktória 3, Szekendi Norina 3, Babos Réka 2, Áldozó Franciska 1, Babics Boglárka 1, Takáts Annabella -, Fenyvesi Adél -, Szűcs Lili –

Hunyadis Darazsak – Lackneros Darazsak 60-22 (15-8, 22-5, 8-5, 15-4)
Lackneros Darazsak: Mészáros Dorka 11, Babos Réka 3, Áldozó Franciska 2, Takáts Annabella 2, Fenyvesi Adél 1, Zsirai Emília 1, Szekendi Norina 1, Varga Viktória 1, Szűcs Lili -, Góra Noémi -, Babics Boglárka –

Buzás Katalin (edző): „A hosszú karácsonyi pihenésből nem sikerült még összeszedniük magukat a lányoknak. Mindkét mérkőzésen elértük a 20 pontot, nem kaptunk viszont 100 pontot, ránk fér még alaposan a gyakorlás a következő fordulóig.”


Jó tapasztalat volt számukra az erősebb csoport

2019.12.08. U11 3. forduló, B csoport, Sopron

Csípős Darazsak- Szorgos Darazsak 75-19 (13-4, 21-8, 14-7, 27-0)
Legjobb dobók: Bodnár Adél 6, Harcos Luca 6, Bencsik Anna 4, Horváth Alíz 1, Pete Lívia 1, Szurok Eszter 1, Markovits Imola Viktória, Gunázer Anna, Szemenyei Hanna, Kertész Dóra, Perlaki Vanda Anna, Horváth Réka

Szorgos Darazsak – Tatai Mosómedvék 42-53 (9-10, 18-18, 2-17, 13-8)
Legjobb dobók: Horváth Réka 9, Bencsik Anna 8, Perlaki Vanda Anna 7, Bodnár Adél 6, Pete Lívia 5, Markovits Imola Viktória 5, Harcos Luca 2, Szurok Eszter, Gunázer Anna, Szemenyei Hanna, Kertész Dóra, Horváth Alíz

Áron Balázsné (edző): Az eddigi tornáinkon remekül teljesítettünk, így kerültünk ebbe a csoportba, ahol az ellenfelek már keményebben védekeztek, ezért rendre labdát szereztek és könnyű kosarakat dobtak, a mi eladott labdáinkból.
Sok gyakorlás vár még ránk, hogy ezeket a feladatokat is meg tudjuk oldani. Fel a fejjel, dolgozunk tovább!


Egy csoporttal feljebb folytathatja a Hunyadi

2019.12.07. U11 3. forduló, I csoport, Sopron

Hunyadis Darazsak – Mezőörsi Oroszlánok 65-29 (20-6, 17-9, 12-9, 16-5)
Legjobb dobók: Horváth-Csepregi Mira 14, Koch Panka 9, Varga Fanni 9, Komornoki Nóra 9, Varga Hanna 8, Tóth Sári 5, Ferenczy-Kubina Virág 4, Bálint Léna 3, Ábrahám Rebeka 2, Galgóczi Anna 2, Baumgartner Lili

Harcos Darazsak- Hunyadis Darazsak 18-43 (0-12,8-9,0-16,10-6)
Legjobb Dobók: Koch Panka 9, Horváth-Csepregi Mira 8, Komornoki Nóra 8, Varga Fanni 5, Varga Hanna 4, Ferenczy-Kubina Virág 3, Tóth Sári 3, Ábrahám Rebeka 2, Galgóczi Anna 1, Baumgartner Lili, Bálint Léna,

Edző: Áron Krisztián-Bella Blanka

Áron Krisztián: Az első mérkőzést már sokkal koncentráltabban kezdtük, mint az eddigi fordulókban. Végig jó ütemben játszottunk. A 2. mérkőzésen már sokkal több hibával játszottunk és el is fáradtunk kicsit. Ezúton is gratulálok a Harcos Darazsak csapatának nagyon sokat fejlődtek az elmúlt hónapban!
Mi a hétvégi eredménynek örülhetünk, továbbjutottunk a csoportból, azonban nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy az edzésen gyakorolt dolgokat meg tudjuk csinálni a mérkőzéseken is. Gratulálok a lányoknak! Mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánunk!


Az Oroszlánoktól megijedtek, de a Lovagokat legyőzték

2019.12.08. U11 3. forduló, H csoport

Lackneros Darazsak – Győri KC Lovagok 37-24 (10-6, 12-6, 5-2, 10-10)
Lackneros Darazsak: Lakatos Katrin 1, Fenyvesi Adél -, Mészáros Dorka 15, Zsirai Emília Anna 3, Takáts Annabella -, Áldozó Franciska -, Szekendi Norina 1, Katona Boglárka -, Babos Réka 11, Szűcs Lili 6

Buzás Katalin (edző): „Izgalmasan indult a kirándulásunk Győrbe, hiszen nem sikerült mindenkinek megérkeznie a busz indulásáig. De a kedves szülők nem kis segítségével megérkezett a hiányzó láncszem is a pályára. Nagy köszönet a szülőknek!
Így 10 fővel az 5 fő ellen sikerült az első mérkőzést megnyerni szép megoldásokkal.”

Soproni KC Oroszlánok – Lackneros Darazsak 52-19 (6-4, 18-6, 8-7, 20-2)
Lackneros Darazsak: Lakatos Katrin -, Fenyvesi Adél -, Mészáros Dorka 3, Zsirai Emília Anna 9, Takáts Annabella -, Áldozó Franciska -, Szekendi Norina 2, Katona Boglárka 1, Babos Réka 4, Szűcs Lili –

Buzás Katalin (edző): „A második mérkőzésen megijedtünk kicsit az ellenféltől. Fáradtan és kicsit önbizalom hiányosan játszottunk, de láttunk azért szép megmozdulásokat is! Gratulálok a lányoknak! A szülőknek pedig külön köszönöm a fordulóban való együttműködésüket, segítségüket! Mert így vagyunk egy csapat!
Kellemes Ünnepeket kívánok mindenkinek! Januárban folytatjuk!”


Szépen dolgoztak a hétvégén

2019.12.08. U11, 3. forduló, B csoport, Sopron

Csípős Darazsak – Szorgos Darazsak 75-19 (13-4, 17-4, (4-4) 14-7, 27-0)
SDA: Németh Regina 15, Fekete Zsófia 8, Szlávik Flóra 16, Oláh Nóra 10, Bidló Boglárka 15, Németh Léna -, Gréczi Larina 1, Szabó Sára 3, Spendel Adél 4, Kevert Mirabella 2, Baráth-Németh Luca 1, Horváth Nikolett –

Tatai Mosómedvék – Csípős Darazsak 37-74 (8-18, 9-20, (6-3) 7-12, 7-21)
SDA: Bidló Boglárka 6, Oláh Nóra 10, Szlávik Flóra 15, Németh Regina 13, Spendel Adél 6, Szabó Sára 6, Fekete Zsófia 5, Németh Léna 2, Gréczi Larina 2, Kevert Mirabella 2, Baráth-Németh Luca 4, Horváth Nikolett 3

Jók: Szlávik Flóra, Bidló Bogi, Németh Regi, Oláh Nóri

Farkasné Babos Szilvia (edző): Ebben a csoportban a cél az volt, hogy az edzéseken már többször begyakorolt mozgásformákat a lányok éles helyzetben is képesek legyenek megcsinálni. Ez összességében sikerült, gyors támadások, jó belépések, szép passzok jellemezték játékunkat. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy egy csapat sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kihagyja a tiszta ziccereket! Gratulálok csajok a győzelmekhez!


Ott az első győzelem!

2019.12.07. U11 3. forduló, Sopron

Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 31-35 (8-2, 2-14, (3-4), 14-9, 4-6) – mivel ellenfelünk nem tudott kiállni az előírt létszámban, így a mérkőzést 2-0 arányban írták a javunkra.
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 18, Bujtás Rebeka 5, Darcsi Zsófia 5, Kiss Liza 3, Haraszthy Lilla 2, Völker Panna 1, Litresits-Lajter Mira 1, Szalai Lili -, Döngölő Nina -, Everling Hédi -, Fellnhofer Victoria –

Harcos Darazsak – Hunyadis Darazsak 18-43 (0-12, 4-4, (4-5), 0-16, 10-6)
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 13, Döngölő Nina 2, Bujtás Rebeka 1, Fellnhofer Victoria 1, Everling Hédi 1, Szalai Lili -, Völker Panna -, Darcsi Zsófia -, Kiss Liza -, Litresits-Lajter Mira -, Haraszthy Lilla –

Pados Noel (edző):Örülök, hogy újabb három kisdarázsnak adhattam bemutatkozási lehetőséget a kenguru bajnokságban. Érthetően kellett egy mérkőzés, hogy levetkőzzék a kezdeti lámpalázat és megértsék, mikor, mi a feladat, de jó volt látni, ahogy az idő haladtával felvették a ritmust! Mindkét mérkőzésen voltak jobb és rosszabb időszakaink, de egyre több dolgot adnak vissza a lányok a tanultakból. Nem szoktam senkit kiemelni, de most megteszem. Keresztfalvi Blanka ma is minden téren igazi vezére volt a csapatnak, tökéletes példa lehet minden ifjú kosarasnak, hogy odafigyeléssel, szorgalmas, alázatos munkával, milyen szépen lehet fejlődni! Sajnos a szükséges koncentráció nem mindenkinél van meg az edzéseken és a mérkőzések előtti bemelegítések során. Dolgozunk ezen is, remélem idővel mindenki megérti, hogy miért beszélek erről olyan sokat. Köszönöm kolléganőmnek, Blankának a mai segítségét is, a sportszerű, lelkes játékot a Mezőörsnek, és gratulálok darazsas testvéreinknek, a Hunyadinak a tetszetős játékhoz és a feljutáshoz! Karácsony közeledtével szeretetteljes ünnepeket kívánunk mindenkinek!


Felülmúlták a fiúkat is

2019.11.17. U11, 2. forduló

Feketés Darazsak- Szorgos Darazsak 5-88 (2-11,1-43,0-12,2-22)
Legjobb dobók: Baráth-Németh Luca 19, Pete Lívia 17, Horváth Réka 13, Kertész Dóra 13, Horváth Niki 7, Gunázer Anna 7, Bencsik Anna 4, Szemenyei Hanna 3, Kocsis Mónika 2, Harcos Luca 2

Szorgos Darazsak- Vadmacskák 31-29 (4-5,15-12,4-8,8-4)
Legjobb dobók: Horváth Réka 13, Pete Lívia 8, Harcos Luca 5, Horváth Niki 1, Baráth-Németh Luca 1, Kertész Dóra 1, Bencsik Anna 1, Szemenyei Hanna 1, Gunázer Anna -, Kocsis Mónika –

Áron Balázsné (edző): Az első mérkőzés nem okozott nehézséget a lányoknak, sok szerzett labdából gyors ziccereket dobtunk. A 2. mérkőzésen a fiuk már nagyobb küzdelemre sarkaltak bennünket, de a jó büntetőzésnek is köszönhetően sikerült nyernünk. Szuper volt lányok!


Izgatottan, de szépen dolgoztak Hunyadis Darazsaink

2019.11.17. U11, 2. forduló

Hunyadis Darazsak- Harcos Darazsak 47-33 (6-4,15-13,12-6,14-10)
Legjobb dobók: Varga Hanna 14, Varga Fanni 11, Horváth- Csepregi Mira 9, Komornoki Nóra 4, Tóth Sári 3, Horváth Zelma 2, Bálint Anna 1, Galgóczi Anna 1, Ferenczy-Kubina Virág 1, Baumgartner Lili 1, Ábrahám Rebeka –

Soproni KC Oroszlánok- Hunyadis Darazsak 60-24 (10-4,13-10,19-3,18-7)
Legjobb dobók: Komornoki Nóra 5, Varga Fanni 4, Horváth-Csepregi Mira 4, Ferenczy-Kubina Virág 4, Baumgartner Lili 3, Bálint Anna 2, Galgóczi Anna 1, Tóth Sári 1, Varga Hanna -, Ábrahám Rebeka -, Horváth Zelma –

Edzők: Áron Krisztián-Bella Blanka

Áron Krisztián: Az első meccsen a darazsas társaink ellen léptünk pályára. A lányokban nagyon nagy volt még mindig az izgalom, így nagyon nehezen lendültünk bele a játékba. Voltak azért biztató dolgok is, de van még min dolgozni a jövőben. A 2. mérkőzés tanulságát megbeszéltük a lányokkal a meccs után, hogy mire kell és mire nem kell odafigyelni egy mérkőzésen ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ez 3 héttel ezelőtt maximálisan sikerült ma azonban nem.
Dolgozunk tovább!! Szép volt lányok!!! Gratulálunk Noel csapatának, nagyon sokat fejlődtek!!!


Kevesen voltak, de megtettek mindent

2019.11.16. U11 2. forduló, H csoport, Sopron

Soproni Sportiskolás Elefántok – Lackneros Darazsak 97-19 (15-8, 31-4, 20-4, 31-3)
Fenyvesi Adél -, Mészáros Dorka 9, Zsírai Emília Anna -, Takáts Annabella 1, Katona Boglárka 6, Szűcs Lili 2, Lakatos Katrin 1

Buzás Katalin (edző): „Két nappal a mérkőzés előtt derült ki, hogy a fordulónk, amit 2 hete üzentek, hogy elmarad, mégis meg lesz tartva, így kicsit hiányosan tudtunk csak megjelenni, pláne, hogy lebetegedtek páran szombat reggelre. Mielőbbi jobbulást kívánunk nekik! Akik megjelentek próbálták helyt állni, de a vegyes csapat ellen ez kevésnek bizonyult! Van még mit gyakorolnunk!”


Sok lepattanót adtak ajándékba

2019.11.17. U11 I csoport, Sopron

Harcos Darazsak – Sopron KC-Oroszlánok 17-62 (0-16, 4-8, (7-4), 5-16, 1-18)
Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 5, Schekulin Flóra 4, Kiss Liza 3, Völker Panna 1, Egresits Panka 1, Darcsi Zsófia 1, Everling Hédi 1, Palatka Mandula 1, Bujtás Rebeka -, Csernátoni Réka -, Mikhel Hannah –

Hunyadis Darazsak – Harcos Darazsak 47-33 (6-4, 8-7, (7-6), 12-6, 14-10)
Harcos Darazsak: Schekulin Flóra 13, Keresztfalvi Blanka 6, Darcsi Zsófia 4, Mikhel Hannah 3, Kiss Liza 3, Völker Panna 2, Everling Hédi 1, Egresits Panka 1, Csernátoni Réka -, Palatka Mandula -, Bujtás Rebeka –

Pados Noel (edző): „Örülök, hogy az elmúlt hetekben gyakoroltakat igyekeztek a lányok visszaadni mindkét mérkőzésen, és azok is bátran szálltak játékba, akiknek ez volt az első mérkőzésük! Sok ziccert kihagytunk, de ez betudható annak is, hogy nem mindenkivel tudunk kenguru magasságú palánkra gyakorolni. Amiben a következő fordulóig viszont sokat kell előre lépnünk, az a lepattanózás. A csapat nagy része csak mozizott a palánkok alatt, újabb és újabb kosárszerzési esélyt nyújtva ellenfeleinknek, akiknek ezúton is gratulálok a győzelemhez!”


Tanulságos hétvégén vannak túl

2019.11.17. U11, 2. forduló A csoport, Sopron

Csípős Darazsak – OSE Simbák 45-62 (8-11, 10-13, (9-6) 8-10, 10-22)
SDA: Csaplár-Nagy Lara 18, Németh Regina 7, Fekete Zsófia 5, Szlávik Flóra 4, Oláh Nóra 3, Bidló Boglárka 3, Németh Léna 1, Gréczi Larina 1, Szabó Sára 1, Spendel Adél 1, Kevert Mirabella 1, Bodnár Adél –

Soproni Tigrisek – Csípős Darazsak 61-56 (12-5, 9-21, (6-7) 17-7, 17-16)
SDA: Csaplár-Nagy Lara 26, Bidló Boglárka 9, Oláh Nóra 4, Szlávik Flóra 4, Németh Regina 3, Spendel Adél 3, Szabó Sára 2, Fekete Zsófia 2, Németh Léna 1, Bodnár Adél 1, Gréczi Larina 1, Kevert Mirabella –

Jók: Csaplár-Nagy Lara, Bidló Boglárka

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Három negyeden keresztül, bár sok technikai hiba és pontatlanság jellemezte játékunkat, jól tartottuk magunkat az oroszlányi fiúk ellen. Sajnos az utolsó etapban érthetetlen módon, nem hittük el, hogy van keresnivalónk ezen a mérkőzésen!
A Tigrisek elleni mérkőzéshez annyit fűznék hozzá, hogy amíg fegyelmezetlenül, a kért, adott utasításokat be nem tartva játszanak egyes játékosok, nem fogunk mérkőzést nyerni! Van még feladatunk bőven! A jó megoldásokra építve a hibákat javítva megyünk tovább!”


Remek győzelmek, igazi csapatmunkával

2019.10.19. U11 1. forduló, D csoport, Sopron

Szorgos Darazsak – OSE Mókusok 53-43 (22-4, 9-19, 12-10, 10-10)
Szorgos Darazsak: Bodnár Adél 23, Markovits Imola 7, Kertész Dóra 6, Pete Lívia 5, Szemenyei Hanna 3, Horváth Alíz 2, Harcos Luca 2, Baráth-Németh Luca 2, Koch Panka 2, Katona Bogi 1, Horváth Niki -, Szurok Eszter –

Soproni Tigrisek Deák tér – Szorgos Darazsak 17-67 (2-17, 7-17, 4-19, 4-14)
Szorgos Darazsak: Bodnár Adél 20, Szemenyei Hanna 13, Kertész Dóra 6, Baráth-Németh Luca 6, Pete Lívia 5, Markovits Imola 5, Katona Bogi 3, Horváth Niki 2, Koch Panka 2, Harcos Luca 2, Horváth Alíz 1, Szurok Eszter –

Áron Balázsné (edző): „Két remek győzelem! Az első kenguru tornánkon remekül teljesítettünk. Jó felfogásban játszottunk. Mindenki részese volt a 2 győzelemnek, amihez csak gratulálni tudok! Szép volt lányok! Így tovább!”


Bővelkedett izgalmakban a Hunyadis Darazsak bemutatkozása

2019.10.19. U11 1. forduló, I csoport, Sopron

Hunyadis Darazsak- Soproni Sportiskolás Deákos Elefántok 7-88 (0-15,5-31,0-20,2-22)
Hunyadis Darazsak: Bálint Léna 3, Horváth Zelma 1, Galgóczi Anna 1, Ábrahám Rebeka 1, Kocsis Mónika 1, Tóth Sári -, Horváth-Csepregi Mira -, Baumgartner Lili -, Komornoki Nóra -, Ferenczy-Kubina Virág -, Tóth Emma -, Varga Fanni –

Sopron KC Oroszlánok- Hunyadis Darazsak 29-31 (6-12, 4-5, 13-6, 6-8)
Hunyadis Darazsak: Horváth-Csepregi Mira 10, Ferenczy-Kubina Virág 5, Galgóczi Anna 4, Varga Fanni 4, Baumgartner Lili 2, Tóth-Márkus Anna 2, Tóth Sári 2, Tóth Emma 1, Horváth Zelma 1, Ábrahám Rebeka -, Bálint Léna -, Komornoki Nóra –

Edző: Áron Krisztián-Bella Blanka

Áron Krisztián: „A mi csapatunk is megkezdte a bajnokságot. A csapat nagy része élete első kenguru meccsét játszotta, így az első mérkőzésen nagy volt az izgalom a lányokban. A 2. mérkőzésen a lányok hatalmasat küzdöttek. Az utolsó percig kiélezett csatát vívtak. A 3. negyedre már kicsit elfáradtunk, de a végén 4 pontos hátrányból sikerült fordítani és megnyerni a mérkőzést! Gratulálunk az egész csapatnak!”


Teljesítették a kitűzött tervet

2019.10.19. U11, 1. forduló A csoport, Oroszlány

Csípős Darazsak – OSE Simbák 31-69 (3-10, 6-20, (6-6) 2-16, 14-17)
SDA: Csaplár-Nagy Lara 16, Németh Regina 4, Gréczi Larina 4, Szlávik Flóra 3, Németh Léna 1, Oláh Nóra 1, Gunázer Anna 1, Horváth Réka 1, Fekete Zsófia -, Szabó Sára -, Spendel Adél -, Kevert Mirabella –

Jók: Csaplár-Nagy Lara, Németh Léna, Németh Regina, Oláh Nóra

Villámló Tigrisek – Csípős Darazsak 33-62 (8-23, 0-16, (8-5) 8-4, 9-14)
SDA: Németh Regina 26, Csaplár-Nagy Lara 17, Németh Léna 10, Szabó Sára 4, Szlávik Flóra 3, Oláh Nóra 1, Horváth Réka 1, Fekete Zsófia -, Gunázer Anna -, Spendel Adél -, Gréczi Larina -, Kevert Mirabella –

Jók: Csaplár-Nagy Lara, Németh Léna, Németh Regina, Oláh Nóra

Farkasné Babos Szilvia (edző): Első kenguru forduló, első korosztályos meccs. Az egy év előnnyel rendelkező hazai csapat ellen sok hiba, bizonytalanság jellemezte játékunkat, nyomokban egy-egy szép egyéni teljesítménnyel.
Kis pihenő után a második mérkőzésünkre a győri lányok ellen már rendeztük sorainkat, összeállt a védekezésünk és a befejezések is pontosak lettek, így egy szép győzelemmel, a tervet teljesítve maradtunk bent az A csoportban. Gratulálok csajok, szép munka volt!


Győzelemmel indult a bajnokság a Lackneros Darazsak számára

2019.10.20. U11 1. forduló, H csoport, Sopron

Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 33 – 14 (6:4, 19+1: 2+2, 3:3, 4:3)
Lackneros Darazsak: Máté Bianka -, Fenyvesi Adél -, Mészáros Dorka 9, Zsírai Emília Anna 3, Takáts Annabella -, Áldozó Franciska -, Szekendi Norina -, Okwor Miranda -, Szűcs Lili 9, Lakatos Katrin -, Babos Réka 12

Soproni Sportiskolás Hunyadis Párducok – Lackneros Darazsak 110 – 7 (22:2, 24+6:2+3, 28:0, 30:0)
Lackneros Darazsak: Máté Bianka -, Fenyvesi Adél 1, Mészáros Dorka 2, Zsírai Emília Anna -, Takáts Annabella 2, Áldozó Franciska -, Szekendi Norina -, Okwor Miranda -, Szűcs Lili 1, Lakatos Katrin 1, Babos Réka –

Buzás Katalin (edző): A hétvégén bemutatkozott a Lackneros Darazsak kenguru csapata is az idei bajnokságban. 1 győzelemmel és 1 vereséggel indult számunkra a szezon. A két egymás utáni mérkőzésre még sokat kell erősödnünk. Gratulálok a lányoknak, így is szépen küzdöttek!


Megtették az első lépést

2019.10.19. U11 1. forduló, H csoport, Sopron

Harcos Darazsak – Soproni Sportiskolás Hunyadis Párducok 6-106 (0-16, 0-32 (4-2), 0-18, 2-38)
Harcos Darazsak: Szalai Lili 3, Litresits-Lajter Mira 1, Borossay Lili 1, Völker Panna 1, Bujtás Rebeka -, Boros Hanga -, Palatka Mandula -, Darcsi Zsófia -, Csernátoni Réka -, Everling Hédi -, Keresztfalvi Blanka -, Bagoly Manna –

Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 33-14 (6-4, 19-2, (1-2), 3-3, 4-3)
Harcos Darazsak: Bagoly Manna 7, Darcsi Zsófia 3, Palatka Mandula 2, Litresits-Lajter Mira 1, Szalai Lili 1, Everling Hédi -, Csernátoni Réka -, Boros Hanga -, Bujtás Rebeka -, Völker Panna -, Borossay Lili –

Pados Noel (edző): A csapat fele csak egy hónapja kezdett el kosarazni, és Blanka kivételével – aki sajnos az első mérkőzés elején szerencsétlen ujjtörést szenvedett – a többieknek is ez volt életük első kenguru mérkőzése. Ennek megfelelően apró feladatokat tűztünk ki magunk elé. A fiúk ellen nagyon izgultunk, kapkodtunk, de biztató volt látni, hogy már a második mérkőzésen tudtuk hasznosítani az előzőn szerzett tapasztalatokat. Gratulálok a lányoknak az első lépések lelkes megtételéhez! Sok tanulás, rengeteg munka áll előttünk és azon leszünk, hogy fordulóról-fordulóra fejlődjünk, és csökkentsük a távolságot a tapasztaltabb csapatokkal szemben. Köszönöm az iskolai rendszerhez sajnálatos módon nem igazodó szabályok miatt idén mérkőzésekre még nem nevezhető, de már harmadik osztályos 2011-eseinknek, hogy eljöttek szurkolni, és a látottakból tanulni! Blankának ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk!


Megcsípték a Győrt

2019.10.12. Gyermek, 1. forduló E csoport, Győr

Soproni Darazsak Akadémia D – Vidám Kenguruk 39-12 (12-4, 5-2, (6-2) 10-4, 6-0)
SDA: Bodnár Adél 9, Szabó Sára 7, Bidló Boglárka 5, Oláh Nóra 4, Gréczi Larina 4, Németh Léna 3, Fekete Zsófi 2, Spendel Adél 2, Németh Regina 2, Kertész Dóra 1, Kevert Mirabella -, Perlaki Vanda –

Jók: Bodnár Adél, Fekete Zsófia, Németh Regina, Szabó Sára, Németh Léna, Spendel Adél

GYKC Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia D 46-59 (13-14, 1-20, (4-6) 13-7, 15-12)
SDA: Németh Regina 18, Németh Léna 11, Bodnár Adél 7, Oláh Nóra 6, Szabó Sára 6, Bidló Boglárka 4, Spendel Adél 3, Gréczi Larina 2, Fekete Zsófia 1, Perlaki Vanda 1, Kevert Mirabella -, Kertész Dóra –

Jók: Németh Regina, Németh Léna, Fekete Zsófia, Oláh Nóra, Gréczi Larina, Szabó Sára

Farkasné Babos Szilvia (edző): Kenguru csapatként a Gyermek Bajnokságban kezdtük meg a 2019/2020-as szezont. Az első meccsen a vegyes csapattal szereplő Vidám Kenguruk volt az ellenfelünk. A védekezésünknek köszönhetően már az elejétől kezdve kézben tartottuk a mérkőzést. Öröm volt látni, hogy az egyéni jó teljesítmények mellett, a csapatjáték is megmutatkozott a játékunkban.
Negyed óra pihenő után a GYKC Oroszlánokkal kellett felvennünk a versenyt, mint magasságban, mint testtömegben. Az első félidő végéig megnyugtató előnyre tettünk szert, szépen és hatékonyan játszottunk. Majd kezdtek mutatkozni a fáradság jelei, amik főleg a döntéshozatalokban mutatkoztak meg, de így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Kettős győzelmünk sikere a kemény és harcos védekezésünkben volt! Nagyon szép munka volt csípős kis darazsaim! 🙂 Jó felkészülés volt ez a Kenguru bajnokságra!


Vidám évzáróval búcsúztak a legkisebbek

Csütörtök délután a legkisebb kosaras palánták lepték el a Novomatic Arénát. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiával közösen megtartott előkészítő évzárónkon az erre az alkalomra kialakított állomásokon kellett különböző technikai, illetve játékos feladatokat elvégezniük csoportjainknak. A feladatok teljesítését követően minden kis kosarast megajándékoztunk, a legszorgalmasabbak külön elismerésben is részesültek. A jó hangulatú rendezvény közös pizzázással zárult.

Jó nyarat kívánunk mindenkinek!


Egy önfeledt nap Gratkornban

Ausztriai meghívásnak eleget téve vettek részt a Német Nemzetiségi Általános Iskola kenguru csoportunkba járó kis darazsaink az első alkalommal kiírt Volksschul Cup-on. A jó hangulatú, jamboree jellegű rendezvényen a rövid mérkőzések mellett kosaras ügyességi feladatok és sorversenyek is színesítették a programot, sőt az edzők és a szülők is megmérettethették magukat a felállított akadálypályán. Utóbbin csapatunk edzője, Pados Noel bizonyult a leggyorsabbnak. A torna után egy grazi városnézés és fagyizás is belefért az egész napos programba.


Igyekeztek odatenni magukat

2019.05.05. U11, 8. forduló, F csoport, Sopron

SMAFC Nagycenki Gepárdok – Lackneros Darazsak 0-2 (54-28)
Lackner: Babos Réka 3, Katona Boglárka 3, Horváth Réka 1, Mészáros Dorka 1, Kevert Mirabella 4, Horváth Nikoletta 1, Szűcs Lili 1, Babics Boglárka 1, Németh Regina Szonja 12, Góra Noémi 1

Lackneros Darazsak – Feketés Darazsak 2-0 (14-65)
Lackner: Mészáros Dorka 2, Kevert Mirabella 1, Dombi Alexandra Nóra 1, Babics Boglárka 1, Varga Viktória 1, Németh Regina Szonja 8

Buzás Katalin (edző): Az utolsó fordulóban annak ellenére is nyertünk, hogy kikaptunk a mérkőzéseken, mivel
mindkét ellenfél csapata kevesebb fővel jelent meg. A mi csapatunk létszáma is kérdéses volt az első meccsünk előtt, hiszen a sérülések, betegségek minket sem kerültek el sajnos, de megpróbáltuk összeszedni és odatenni magunkat erre a napra!
Köszönöm a lányoknak és családjaiknak az idei együttműködést!


Elsöprő siker a kenguru nyugati régiós döntőn

Kenguru Kupa U11 Nyugati Régiós Jamboree, Székesfehérvár, 2019.05.05., Alba Regia Csarnok

Csípős Darazsak – BöjtösBau Ricsilla 62-30
Pontdobók: Pongrácz Petra 12, Szlávik Bianka 12, Horbáth Hanna 6, Ábrahám Eszter 6, Varga Boglárka 5, Király Lea 5, Lichtl Liána 4, Horváth Izabella 4, Csaplár Mercédesz 4, Csaplár-Nagy Lara 3, Fekete Loretta 1
Jók: Szlávik Bianka, Pongrácz Petra, Varga Boglárka, Horváth Izabella, Horváth Hanna

Csípős Darazsak – KSC Szekszárd 100-31
Pontdobók:Ábrahám Eszter 23, Szlávik Bianka 19, Csaplár-Nagy Lara 16, 16, Varga Boglárka 14, Lichtl Liána 9, Ferstl Patrícia 5, Király Lea 4, Horváth Izabella 3, Csaplár Mercédesz 3, Pongrácz Petra 3, Horváth Hanna 1,
Jók: Szlávik Bianka, Csaplár-Nagy Lara, Ábrahám Eszter, Varga Boglárka, Ferstl Patrícia, Licht Liána, Horváth Izabella

Bencze Mária (edző): Vasárnap Székesfehérváron, lejátszottuk az U11-es Nyugati régiós Döntőt!
Nagyon szépen és okosan játszottunk, mindkét mérkőzésen. Feltűnő volt, hogy a többi csapat vagy egyáltalán nem, vagy csak elvétve használja a passz-befutás játékot!
Mi ezt a játékelemet nagyon szépen használva arattunk nagy arányú győzelmeket!
Büszke vagyok a lányaimra, nagyon sokat dolgoztunk egész évben, és meg lett az eredménye!
A csapat másik felének is gratulálok, az éves teljesítményéhez!
Sajnos 18 gyereket, nem tudok nevezni egy mérkőzésre!
Minden szülőnek megköszönöm, az egész éves áldozatot, nélkületek ez nem működne ilyen jól! Dolgozunk tovább, hogy még jobbak legyünk!! 😍


Beérett a türelmesen elvégzett munka

2019.05.04. Kenguru 8. forduló, E csoport, Sopron

Harcos Darazsak – Sportdarázs 36-64 (4-20, 12-11, (6-5), 0-22, 14-6)
Harcos Darazsak: Bodnár Adél 12, Harcos Luca 8, Szabó Sára 6, Markovits Imola 5, Fekete Zsófia 3, Gréczi Larina 1, Tóth Emma 1, Cser Amira -, Kocsis Mónika -, Keresztfalvi Blanka -, Horváth Alíz –

Győri KC Lovagok – Harcos Darazsak 82-25 (16-7, 22-2, (5-7), 23-5, 16-4)
Harcos Darazsak: Harcos Luca 7, Keresztfalvi Blanka 5, Bodnár Adél 4, Markovits Imola 3, Fekete Zsófia 2, Horváth Alíz 1, Kocsis Mónika 1, Gréczi Larina 1, Tóth Emma 1, Szabó Sára -, Cser Amira –

Pados Noel (edző): Tudtuk, hogy erősebb csapatok ellen zárjuk a bajnokságot, de ahogy év közben, úgy most sem számokban gondolkodtunk, hanem mutatott játékban. Mind védekezésben, mind támadásban nagyon tetszett, amit a Sportdarázs ellen nyújtottak a lányok! Koncentrált, harcias játék jellemzett minket, senki nem ijedt meg az emberétől, a rá bízott feladattól. Szépen segítettük egymást a pályán, és felismertük, hogy adott helyzetben, mit kell tenni.
A fiúk elleni találkozó sajnos nem szolgálta a fejlődésünket. Kosárlabdázni szerettünk volna, de a második negyedtől egy értelmetlen futóversenyen találtuk magunkat.

Ezzel a fordulóval véget ért számunkra a kenguru bajnokság. Első éves kengurukként lassan melegedtünk be, voltak nehéz heteink is, de áprilisra végre beérett mindaz, amit a hónapok során tisztességgel elvégeztünk. Köszönöm a lányoknak, hogy partnerek voltak a munkában, a szülőknek a támogatást, a pozitív hozzáállást, és hogy biztosították gyermeküknek a rendszeres edzésre járást! Nem állunk le, vannak még elvégzendő feladataink így együtt május végéig. Egyúttal sok sikert kívánok darazsas testvéreinknek a szezon végéig még hátralevő megmérettetéseikhez! HAJRÁ DARAZSAK!


A játékkal nem, de a cipőfűzőkkel voltak gondjaik

2019.04.13. U11 7. forduló, H csoport, Sopron

Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 39-49 (4-10,10-10, (5-7), 1-6, 19-16)
Harcos Darazsak: Harcos Luca 18, Bodnár Adél 9, Szurok Eszter 6, Szemenyei Hanna 6, Baráth-Németh Luca 4, Ősze Gréta 3, Keresztfalvi Blanka 1, Szabó Sára 1, Tóth Emma 1, Winkler Regina -, Kocsis Mónika –

Harcos Darazsak – Győri KC Vizslák 33-79 (8-16, 6-18, (3-5), 6-22, 10-18) – a mérkőzés 2-0 arányban a javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban.
Harcos Darazsak: Szabó Sára 12, Bodnár Adél 8, Harcos Luca 4, Keresztfalvi Blanka 3, Ősze Gréta 3, Tóth Emma 2, Szurok Eszter 1, Szemenyei Hanna -, Winkler Regina -, Baráth-Németh Luca -, Kocsis Mónika –

Pados Noel (edző): Megdolgoztunk az idei első pályán elért győzelmünkért! Az elmúlt fordulókban hiányoltam támadásban az energiát, a dinamikát, védekezésben a kellő koncentrációt a lányoktól, de most végre odatették magukat és mindkét mérkőzésen visszaláttam a tanultakat! Élvezetes meccset játszottunk darazsas testvéreinkkel, de az idősebb, magasabb, gyorsabb győri fiúk ellen is szép dolgokat csináltunk, a 13. percig még a lépést is tartottuk velük. Gratulálok lányok a teljesítményetekhez! Mivel a fiúk kevesebben voltak az előírtnál, így egy csoporttal feljebb léptünk. Ez annyit tesz, hogy a záró fordulóban nálunk jóval erősebb csapatok következnek, de bízom benne, hogy nem szeppenünk meg. Megígérjük azt is, hogy májusig igyekszünk megtanulni rendesen bekötni a cipőnket is! 🙂


Álmosan kezdtek a Lackneresek

2019.04.13. U11 7. forduló, H csoport, Sopron

Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 39-49 (4-10,10-10, 6-13,19-16)
Babos Réka 1, Mészáros Dorka 1, Kevert Mirabella 3, Dombi Alexandra Nóra 1, Szűcs Lili 1, Varga Viktória 1, Németh Regina Szonja 29, Góra Noémi 2

Buzás Katalin (edző): Kissé álmosan és kisebb sérüléssel kezdtük a mérkőzést. Elég pontatlanul játszottunk. A félidőben a jobb büntetőzésnek is köszönhetően, kissé elhúztak a Harcos Darazsak, így hiába nyertük meg az utolsó negyedet, a hátrányunkat ledolgoznia már nem sikerült.

Győri KC Vizslák – Lackneros Darazsak 0-2 (97-35, (26-10,19-12, 22-7, 30-6)
Babos Réka 2, Horváth Réka 6, Kevert Mirabella 6, Horváth Nikolett 4, Dombi Alexandra Nóra 2, Varga Viktória 1, Németh Regina Szonja 14

Buzás Katalin (edző): A győri fiúk kicsit nehéz falatnak bizonyultak számunkra, de mivel csak 8 fővel jelentek meg, ezért mi nyertük a mérkőzést. Jó gyakorlás volt ez a mérkőzés.


Erőn felül teljesítettek!

Gyerek Alsóház 3. forduló, Tapolca, 2019.03.31.

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Ricsilla Lenti 76-23
Pontdobók: Pongrácz Petra 17, Szabó Bianka 12, Szabó Rebeka 10, Csaplár-Nagy Lara 9, Bidló Boglárka 8, Szlávik Flóra 7, Lichtl Liána 5, Horváth Izabella 5, Csaplár Mercédesz 3
Jók: Pongrácz Petra, Szabó Bianka, Horváth Hanna, Lichtl Liána, Csaplár-Nagy Lara

Soproni Darazsak Akadémia „D” – Tapolcai Gazellák 50-47
Pontdobók: Pongrácz Petra 15, Lichtl Liána 14, Szabó Bianka 6, Csaplár-Nagy Lara 5, Szabó Rebeka 3, Horváth Hanna 2, Csaplár Mercédesz 2, Bidló Boglárka 1
Jók: Pongrácz Petra, Lichtl Liána, Horváth Hanna, Szabó Bianka

Bencze Mária (edző): „A betegségek miatt, nagyon foghíjasan indultunk el Zalaegerszegre. Bevallom őszintén, hogy nem sok esélyt láttam a győzelemre… de a kislányok óriásit játszottak! Nagyon küzdöttünk mindkét meccsen és mindenki erőn felül teljesített a győzelmekért!
Külön öröm volt számomra, hogy végre láttam már az edzésen tanult új dolgokat!
Gratulálok Csirkéim! Büszke vagyok a hétvégi teljesítményetekre!!”


Nagyszerű játékkal őrizték meg veretlenségüket

2019.03.24. U11, 6. forduló, H csoport, Sopron

Harcos Darazsak- Sportdarázs 3-62 (0-8,0-16,3-22,0-16)
Legjobb dobók: Oláh Nóra 22p, Bőhm Adrienn 13p, Spendel Adél 6p, Tóth Bori 5p, Németh Léna 4p, Szemenyei Abigél 4p, Gunázer Anna 3p, Pete Lívia 2p, Áron Szonja 1p, Szűcs Dóra 1p, Varga Fanni 1p, Kertész Dóra

Sportdarázs – Mezőörsi Oroszlánok 70-52 (12-6,19-16,22-12,17-18)
Legjobb dobók: Németh Léna 12p, Spendel Adél 11p, Oláh Nóra 10p, Bőhm Adrienn 9p, Áron Szonja 8p, Szemenyei Abigél 5p, Pete Lívia 4p, Gunázer Anna 3p, Kertész Dóra 3p, Tóth Bori 2p, Hiegl Gisela 2p, Varga Fanni 1p,

Áron Krisztián (edző): Az első mérkőzésen darazsas társaink ellen játszottunk. Sikerült egy nagyon harcos és jó védekezést bemutatnunk, viszont támadásainkban felmerültek problémák amik az elmúlt edzéseken gyakorolt dolgainkat hátráltatták. Ezeket a 2. meccsre sikerült maximálisan kijavítanunk és egy sok passzos nagyon látványos kosárlabdát mutattunk be. Végig jól koncentrált a egész csapat. Sikerült megőrizni a veretlenségünket. Gratulálok az egész csapatnak nagyszerűen játszottak!
További sok sikert a Harcos Darazsaknak!


Látványos játékkal örvendeztették meg edzőjüket

2019.03.23. U11, 6. forduló, I csoport, Győr, Fekete István Általános Iskola

Hunyadis Darazsak-Győri KC Párducok 68-42 (4-3,30-14,14-12,20-13)
Legjobb dobók: Németh Léna 14p, Pete Lívia 12p, Spendel Adél 10p, Oláh Nóra 10p, Tóth Bori 5p, Gunázer Anna 5p, Nagy Alina 5p, Herceg Flóra 3p, Varga Fanni 1p, Lipka Hanna 1p, Kerekes Nóra 1p, Kertész Dóra 1p

Hunyadis Darazsak-Soproni Tigrisek Fenyő tér 56-25 (15-4,17-8,10-9,14-4)
Legjobb dobók: Tóth Bori 10p, Pete Lívia, 9p, Oláh Nóra 8p, Spendel Adél 8p, Kertész Dóra 5p, Lipka Hanna 4p, Gunázer Anna 3p, Czákler Blanka 3p, Németh Léna 2p, Nagy Alina 2p, Varga Fanni 2p, Kerekes Nóra

Áron Krisztián (edző): Sok mérkőzés várt ránk a hétvégén, így próbáltuk minél jobban beosztani az energiáinkat. Az első mérkőzésen a pontgyártás nehezebben indult, de aztán felvettük a szokásos harcos ritmusunkat és sikerült könnyedén megnyerni a mérkőzést. A 2. mérkőzésre egy megbeszélés után kijavítottunk pár apróságot és az első perctől kezdve jól és látványosan tudtunk játszani, így sikerült is pihentetni pár embert a következő napra. Összességében két győzelemmel léptünk tovább. Gratulálok a lányoknak a szép és látványos játékért!


Jó úton járnak, de jobban kell hinniük önmagukban

6. Kenguru Forduló, Oroszlány, 2019.03.24.

Csípős Darazsak – OSE Szimbák 64 : 73
Pontdobók: Szlávik Bianka 11, Ábrahám Eszter 11, Lichtl Liána 7, Csaplár-Nagy Lara 7, Csaplár Mercédesz 6, Ordas Evelin 5, Varga Boglárka 5, Szlávik Flóra 4, Fekete Loretta 3, Pongrácz Petra 3, Ferstl Patricia 2

Jók: Lichtl Liána, Szlávik Bianka, Ábrahám Eszter

Soproni Sportiskolás Bivalyok – Csípős Darazsak 82 : 68
Pontdobók: Ábrahám Eszter 23, Varga Boglárka 14, Licht Liána 11, Szlávik Bianka 11, Csaplár-Nagy Lara 3, Pongrácz Petra 2, Ordas Evelin 1, Ferstl Patrícia 1, Szlávik Flóra 1, Horváth Izabella 1

Jók: Ábrahám Eszter, Lichtl Liána, Varga Boglárka

Bencze Mária (edző): „Az első mérkőzésen megismétlődött, az előző két forduló! Az első félidőben katasztrofálisan játszottunk, a másodikban viszont extrán! Amíg mi magunk nem hisszük el, hogy nyerni tudunk, addig nem is fogunk nyerni!!
A második meccsről két dolgot szeretnék megemlíteni.
Az egyik: Ennyi ziccert nem lehet büntetlenül kihagyni!
A másik: A 44:16-os fault arány, az ellenfél javára!!! Ami szerintem, egy U11-es mérkőzésen, ahol egy lánycsapat játszott egy fiúcsapat ellen, finoman szólva is kicsit elgondolkodtató!!
De nem foglalkoznék ezzel többet…
Dolgozzunk tovább, fejlődjünk tovább!!!”


Egy csoportot feljebb léphet a Lackner

2019.03.24. U11, 6. forduló, I csoport

Mórás Cápák – Lackneros Darazsak 38-41 (14-0, 4-16,10-2,10-23)
Lackneros Darazsak: Németh Regina Szonja 35, Horváth Nikolett 2, Horváth Réka 1, Babos Réka 1, Kevert Mirabella 1, Varga Viktória 1

Lackneros Darazsak – SMAFC Nagycenki Gepárdok 22-33 (7-9, 10-7, 0-12, 5-5)
Lackneros Darazsak: Németh Regina Szonja 13, Horváth Réka 4, Horváth Nikolett 2, Katona Boglárka 1, Mészáros Dorka 1, Kevert Mirabella 1

Buzás Katalin (edző): „A négy csapatból 3 csapat 9 fővel jelent meg, ezért a győzelem nem volt kérdéses. A lányok az első mérkőzés után azt mondták, ez szinte olyan szoros volt és izgalmas, mint a Sopron Basket 1 pontos győzelme az Euroligában.
Szóval a szemünkkel látott és átélt élmények további fejlődésre késztetnek bennünket.
Sok tanulni valónk van még, küzdünk tovább, de igyekszünk majd helyt állni még egy csoporttal feljebb is.”


Úrrá lett rajtuk a tavaszi fáradtság

2019.03.24. U11 6. forduló, H csoport, Sopron

Harcos Darazsak – Sportdarázs 3-62 (0-8,0-16,(3-4), 0-18, 0-16)
Harcos Darazsak: Szemenyei Hanna 1, Fekete Zsófia 1, Szabó Alicia 1, Tóth Emma -, Baráth-Németh Luca -, Szabó Sára -, Fábián Blanka -, Gréczi Larina -, Keresztfalvi Blanka -, Melkes Anna -, Markovits Imola -, Harcos Luca –

Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 50-14 (24-0, 12-0, (4-3), 8-2, 2-9) – a mérkőzés 2-0 arányban a javunkra írták, miután ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban.
Harcos Darazsak: Bodnár Adél 5, Szabó Sára 4, Harcos Luca 2, Fábián Blanka 1, Keresztfalvi Blanka 1, Gréczi Larina 1, Melkes Anna -, Szabó Alicia -, Tóth Emma -, Markovits Imola -, Fekete Zsófia -, Szemenyei Hanna –

Pados Noel (edző): Történelmet írtunk a Sportdarázs ellen, de erről a „dicsőségről” szívesen lemondtam volna. Nem sikerült ugyanis mezőnykosarat szereznünk az erősebb játékerőt képviselő és szépen kosárlabdázó darazsas testvéreink ellen, melyre edzői pályafutásom során még nem volt példa. A szintén erősebb, és magasabb Mezőörs ellen szerencsénk se volt, de addig csiholtuk a tüzet, míg az utolsó négy percben látványosan feltámadtunk, több kosarat szerezve, mint az azt megelőző 76 perc során. Kár, hogy ilyen későn ébredtünk! Az objektív okokon túl leginkább az energiát, a koncentrációt hiányoltam a játékunkból, úgy látszik ezeket a vasárnap délutánokat jobb ha az ágyban töltjük szunyókálva, mint a parketten. A lepattanóknál sem figyeltünk, mindent megtettünk, hogy ellenfeleink addig próbálkozhassanak, míg kosarat nem szereznek. Azt is meg kell fejtenünk, hogy miért pont a fizikailag alapból erősebb fiúk ellen játszunk bátrabban, harciasabban. Dolgozunk tovább!


Nagyot küzdöttek a tartalékos felállásban

2019.03.03. U11 5. forduló, I csoport, Hunyadi Ált Isk. Sopron

Hunyadis Darazsak- Győri KC Kenguruk 33-55 (10-14,11-21,8-4,4-16)
Legjobb dobók: Kertész Dóra 14, Herceg Flóra 7, Pete Lívia 6, Dávid Fruzsina 3, Kerekes Nóra 2, Varga Hanna 1, Varga Fanni -, Czákler Blanka –

SMAFC Nagycenki Gepárdok- Hunyadis Darazsak 64-17 (6-3,25-6,6-4,27-4)
Legjobb dobók: Pete Lívia 6, Kerekes Nóra 4, Herceg Flóra 3, Dávid Fruzsina 2, Kertész Dóra 1, Varga Fanni 1, Varga Hanna -, Czákler Blanka –

Áron Krisztián (edző): Erre a fordulóra kicsit felforgatott és hiányos kerettel tudtunk csak kiállni. Ettől függetlenül az első meccsen mutatott játék jól sikerült és kellemes meglepetést okoztak azok a lányok, akik eddig kevesebb szerephez jutottak. Egy küzdelmes meccset játszottunk a győriekkel.
A 2. meccs első negyedéig jól tartottuk magunkat a sokkal erősebb ellenféllel szemben. Miután egy kisebb sérülés miatt már csak 6-an maradtunk és a lányok egymás után játszották a két meccset, így elfáradtunk a mérkőzés hátralevő részére.
Ettől függetlenül nagy Gratuláció az egész csapatnak a mutatott játékért és a nagy küzdelemért!


Visszaadták a tanultakat

2019.03.03. U11 5. forduló, Hunyadi Ált. Isk., Sopron

SMAFC Nagycenki Gepárdok – Sportdarázs 40-47 (14-12,7-12,8-15,11-8)
Legjobb dobók: Oláh Nóra 13 pont, Bőhm Adrienn 7 pont, Spendel Adél 7 pont, Nagy Alina 5 pont, Áron Szonja 5 pont, Tóth Bori 4 pont, Szemenyei Abigél 3 pont, Szűcs Dóra 2 pont, Gunázer Anna 1 pont, Hiegl Gisela Maria -, Ferenczy-Kubina Virág –

Sportdarázs – Győri KC Kenguruk 51-56 ( 20-6,16-19,9-10,6-21) – a mérkőzést a javunkra írták miután az ellenfél nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban
Legjobb dobók: Bőhm Adrienn 13 pont, Spendel Adél 11 pont, Oláh Nóra 9 pont, Tóth Bori 6 pont, Szemenyei Abigél 3 pont, Gunázer Anna 3 pont, Szücs Dóra 2 pont, Nagy Alina 2 pont, Ferenczy-Kubina Virág 1 pont, Áron Szonja 1 pont, Hiegl Gisela Mária –

Áron Krisztián (edző): Az első mérkőzés első negyedének közepéig megint bealudtunk kicsit. Aztán a 2. negyedtől néha kifejezetten tetszetős játékkal egy küzdelmes mérkőzésen sikerült nyernünk.
A 2. mérkőzést végre nagyon jól kezdtük, sikerült kézben tartani a meccset egészen a végéig, ahol pár pontos hátrányba kerültünk, amelyet már nem sikerült visszafordítani a javunkra. Miután az ellenfél 9 emberrel érkezett így a meccset a javunkra írták 2-0 arányban.
Gratulálok a lányoknak, sokat fejlődtek és jól visszaadták az elmúlt időszakban tanultakat!


Bátrabb fellépéssel nem csak a kötelezőt hozhatták volna

2019.03.03. U11 5. forduló, Sopron, BECSA

Csípős Darazsak – OSE Simbák 46-56
Pontdobók: Ferstl Patrícia 12, Lichtl Liána 9, Varga Boglárka 7, Ábrahám Eszter 6, Fekete Loretta 4, Csaplár-Nagy Lara 2, Szlávik Bianka 2, Horváth Izabella 1, Szabó Rebeka 1, Csaplár Mercédesz 1, Ordas Evelin 1

Jók: Varga Boglárka, Lichtl Liána, Ferstl Parícia, Fekete Loretta

Soproni Tigrisek – Csípős Darazsak 28-67
Pontdobók: Szlávik Bianka 22, Ábrahám Eszter 10, Varga Boglárka 9, Ferstl Patrícia 6, Csaplár_Nagy Lara 5, Horváth Izabella 5, Szlávik Flóra 4, Lichtl Liána 3, Ordas Evelin 1, Szabó Rebeka 1, Csaplár Mercédesz 1

Jók: Szlávik Bianka, Ábrahám Eszter, Varga Boglárka, Fekete Loretta, Ferstl Parícia

Bencze Mária (edző): Az első meccsünkről annyi a véleményem, hogy ha nem teli nadrággal megyünk fel az oroszlányi fiúk ellen a pályára, már az előző fordulóban tudtunk volna győzni! A második meccs kötelező győzelem volt!


Két győzelemmel léphetnek feljebb egy csoporttal

2019.03.03. U11, 5. forduló, J csoport, Győr

Lackneros Darazsak – Soproni Tigrisek Fenyő Tér 45-24 (4-2, 25-7, 2-13, 14-2)
Pontszerzők: Németh Regina Szonja 38, Kevert Mirabella 5, Horváth Réka 2

Gönyűi Harcsák – Lackneros Darazsak 30-31 (8-1, 6-18, 8-4, 8-8) – A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták miután az ellenfél nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban.
Pontszerzők: Németh Regina Szonja 21, Kevert Mirabella 5, Katona Boglárka 1, Horváth Nikolett 1, Horváth Réka 1, Szűcs Lili 1, Varga Viktória 1

Buzás Katalin (edző): „Az első mérkőzésén hoztuk a kötelező győzelmet, hiszen az első fordulóban is játszottunk már a Fenyő Tériekkel, ahol hasonló eredmény született. A második mérkőzésén is helyt álltak a lányok, de mivel a másik csapat nem jelent meg kellő létszámmal, így a győzelem nem volt kérdéses.”


Mély álomból ébredtek

2019.03.03. U11 5. forduló, G csoport, Sopron

Harcos Darazsak – Harcias Kenguruk 19-64 (2-28, 5-8, (7-4), 2-18, 3-6)
Harcos Darazsak: Harcos Luca 5, Winkler Regina 4, Szurok Eszter 3, Gréczi Larina 2, Bodnár Adél 2, Fekete Zsófia 1, Horváth Alíz 1, Cser Amira 1, Kiss Fruzsina -, Simon Luca -, Kocsis Mónika -, Ősze Gréta –

Vidám Kenguruk – Harcos Darazsak 35-31 (12-10, 6-2, (3-7), 4-12, 10-0)
Harcos Darazsak: Baráth-Németh Luca 17, Bodnár Adél 7, Harcos Luca 2, Szurok Eszter 1, Gréczi Larina 1, Kocsis Mónika 1, Cser Amira 1, Kiss Fruzsina 1, Horváth Alíz -, Simon Luca -, Markovits Imola -, Winkler Regina –

Pados Noel (edző): A kelleténél tovább sziesztáztunk ebéd után, így egy értékelhetetlen negyeddel indítottuk az 5. fordulót. Mire elkezdtünk kosárlabdázni, már 30 pontos hátrányban voltunk, pedig még csak a 13. percben jártunk. Rövid pihenő után vágtunk neki a következő feladatnak, mely a javunkra vált. Jó ritmusú, változatos, végig kiélezett mérkőzést játszottunk a Vidám Kenguruk ellen. Nevünkhöz méltóan dolgoztunk védekezésben, és támadásban is lendületesek voltunk, melyet korábban sokszor hiányoltam. Másképp is alakulhatott volna a vége, de fejben elfáradtunk, és a végjátékban rossz döntéseket hoztunk. Ezzel együtt nem csak ellenfelünk, hanem mi is vidám kengurukként zártuk a mérkőzést. Nem szoktam kiemelni a csapatból senkit, de ezúttal külön meg kell dicsérnem Baráth-Németh Lucát, aki nagy energiákat mozgósítva mindkét térfélen vezére volt a csapatnak. A büntetőket ezen a hétvégén is nagyon jól dobtuk, az embereinket is szépen követtük, jobban figyeltünk a lepattanóknál, elismerésem ezért a lányoknak! Viszont meg kell tanulnunk koncentráltan, energikusan kezdeni az első mérkőzéseinket, és jobban megbecsülni, fedezni a labdát. Sok még a dolgunk május végéig!


Bemutatkozott a Lackneros Darazsak csapata is a kenguru bajnokságban

Február 10., U11, 4. forduló, J csoport, BECSA, Sopron

Lackneros Darazsak- Soproni Tigrisek Fenyő Tér 48-25 (10-8, 17-3, 3-10, 18-4)
Lackneros Darazsak: Németh Regina 27, Horváth Réka 9, Horváth Nikolett 5, Katona Boglárka 1, Kevert Mirabella 1, Babics Boglárka 1, Babos Réka 2, Mészáros Dorka 1, Varga Viktória 1, Szűcs Lili –

Buzás Katalin (edző): Az első meccset sikerült megnyerni a szintén most debütáló Tigrisekkel szemben. Sok mindenben kell még javulnunk a következő fordulóig, mind támadásban, mind védekezésben, de a büntető dobásainkra igazán nem lehetett panasz!

Sportdarázs – Lackneros Darazsak 63-26 (11-2, 22-8, 12-2, 18-14)
Lackneros Darzasak: Németh Regina 16, Babics Boglárka 2, Mészáros Dorka 2, Szűcs Lili 1, Katona Boglárka 1, Babos Réka 1, Horváth Réka 1, Kevert Mirabella 1, Horváth Nikolett 1, Varga Viktória –

Buzás Katalin (edző): „Érződött a második mérkőzéses állapot: figyelmetlenül és pontatlanabbul játszottunk. Megtapasztalhattuk, hogy egy szorosabban védekező csapat ellen milyen kosárlabdázni. Külön öröm számomra, hogy mindenkinek sikerült megszereznie első pontjait a bajnokságban, amihez gratulálok!”


Jól rajtoltak Sportdarázs kenguruink

2019.02.10. U11 4. forduló, J csoport, BECSA, Sopron

Győri KC Párducok – Sportdarázs 58-27 (16-0, 19-11, 7-10, 16-6) – A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták , mert az ellenfél nem jelent meg a minimális létszámban
Legjobb dobók: Oláh Nóra 9, Spendel Adél 7, Szemenyei Abigél 6, Kertész Dóra 2, Nagy Alina 1, Áron Szonja 1, Lipka Hanna 1, Szücs Dóra -, Pete Lívia -, Varga Hanna –

Sportdarázs – Lackneros Darazsak 63-26 (11-2, 22-8, 12-2, 18-14)
Legjobb Dobók: Oláh Nóra 18, Spendel Adél 15, Szemenyei Abigél 11, Áron Szonja 7, Nagy Alina 5, Pete Lívia 4, Szücs Dóra 3, Lipka Hanna -, Kertész Dóra -, Varga Hanna –

Áron Krisztián (edző): „Első mérkőzéseinket játszottuk a Sportdarázs színeiben. A győri forduló után sajnos a mai napra is lett még két betegünk. A tegnapi nap első mérkőzéséhez hasonlóan most is adtunk egy félidőnyi előnyt és ezután már csak futottunk az eredmény után, viszont így is nagyot küzdöttek a lányok és megvalósították amiket tanultunk. A 2. mérkőzésen az első perctől nagyon koncentráltan játszottak és remekül védekeztek. Nagy Gratuláció az egész csapatnak!”


Tartalékos felállásban is nagyot küzdöttek

U11, 4. forduló, Győr, Móra Ferenc Általános Iskola

Hunyadi Darazsak- Győri KC Kenguruk 43-48 (7-12, 12-15, 4-7, 20-14) – A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, mert az ellenfél nem jelent meg a minimális létszámban.
Legjobb dobók: Oláh Nóra 27 pont, Pete Lívia 5 pont, Kertész Dóra 4 pont, Spendel Adél 3 pont, Dávid Fruzsina 3 pont, Varga Hanna 1 pont, Lipka Hanna -, Nagy Alina -, Tóth Bori -, Varga Fanni -, Ferenczy -, Kubina Virág –

Győri KC Lovagok- Hunyadis Darazsak 55-18 (11-4, 12-6, 10-7, 22-1)
Legjobb dobók: Oláh Nóra 8 pont, Tóth Bori 3 pont, Kertész Dóra 2 pont, Spendel Adél 1 pont, Pete Lívia 1 pont, Nagy Alina 1 pont, Ferenczy -, Kubina Virág -, Varga Hanna -, Dávid Fruzsina -, Lipka Hanna –

Áron Krisztián (edző): „Kicsit tartalékosan érkeztünk erre a fordulóra. Az első mérkőzésen adtunk egy félidőnyi előnyt a kb 12 kihagyott ziccer miatt az ellenfélnek, de így is nagyon szoros meccset játszottunk velük. A 2. mérkőzésre sajnos elfáradtunk és a védekezésünk nem működött megfelelően, de ezen sokat fogunk dolgozni a jövőben. Ettől függetlenül gratulálok a lányoknak nagyot küzdöttek!”


Felszabadult, remek játékkal adták vissza a tanultakat

2019. február 10., 4.Kenguru forduló, Oroszlány

Csípős Darazsak – OSE Szimbák 62-75
Pontdobók: Szlávik Bianka 14, Ábrahám Eszter 10, Varga Boglárka 9, Horváth Hanna 7, Horváth Izabella 5, Lichtl Liána 5, Pongrácz Petra 4, Ferstl Patrícia 3, Király Lea 3, Csaplár Mercédesz 1, Csaplár-Nagy Lara 1

Jók: Szlávik Bianka, Varga Boglárka, Lichtl Liána

Soproni Sportiskolás Bivalyok – Csípős Darazsak 51-79
Pontdobók: Szlávik Bianka 14, Varga Boglárka 11, Ábrahám Eszter 11, Pongrácz Petra 9, Horváth Izabella 8, Csaplár Mercédesz 5, Király Lea 5, Lichtl Liána 5, Csaplár-Nagy Lara 5, Ferstl Patrícia 4, Horváth Hanna 1, Fekete Loretta 1

Jók: Szlávik Bianka, Varga Boglárka, Pongrácz Petra, Csaplár Mercédesz, Horváth Izabella, Horváth Hanna

Bencze Mária (edző): „Óriási gratuláció az egész csapatnak, a mai teljesítményhez! Nagyon szépen játszottunk a támadásokban, a védekezésünk pedig egyre jobb lesz! Mondtam a lányoknak a mérkőzés előtt, hogy nem az eredmény számít, érdekel, hanem csak azt szeretném látni, amit az elmúlt másfél hónapban tanultunk és gyakoroltunk! Ez hála Istennek, nagyon jól sült el, így a lányok felszabadultan és ügyesen játszottak!
Gratulálok Csirkék!”


Borúra derű

2019. február 11. U11, 4. forduló, G csoport, Győr

Mórás Cápák – Harcos Darazsak 32-19 (6-4, 3-9, (6-4), 10-2, 7-0) – a mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban
Harcos Darazsak: Bodnár Adél 6, Szabó Sára 4, Baráth-Németh Luca 3, Gréczi Larina 2, Markovits Imola 2, Fekete Zsófia 1, Winkler Regina 1, Ősze Gréta -, Szabó Alicia -, Szemenyei Hanna -, Keresztfalvi Blanka -, Fábián Blanka –

Harcos Darazsak – Kövesdi Zsiráfok 35-41 (6-9, 6-9, (5-5), 8-10, 10-8)
Harcos Darazsak: Baráth-Németh Luca 10, Bodnár Adél 9, Szabó Sára 5, Keresztfalvi B. 2, Markovits Imola 2, Winkler Regina 2, Gréczi Larina 2, Fekete Zsófia 1, Ősze Gréta 1, Szabó Alicia 1, Szemenyei Hanna -, Fábián B. –

Pados Noel (edző): „Két ellentétes mérkőzést játszottunk. A Mórás Cápák ellen a megváltást jelentette számunkra a végső sípszó. Az első félidőben is voltak már jelek, hogy gondok lesznek, a szünet után pedig egyszerűen nem ismertem rá a csapatomra. Sem támadásban, sem védekezésben nem koncentráltunk, csak lézengtünk a pályán, hibát hibára halmoztunk. Az energiát és a küzdést is hiányoltam, pedig végre egy tisztán lány csapat ellen játszottunk. Most lehetett volna igazán megmutatni, mit tanultunk az elmúlt hónapokban! A következő mérkőzés előtt megkerestük az okokat, közösen átbeszéltük a történteket. Örülök, hogy a lányok megértették, nem osztálykiránduláson vagyunk, és összekapták magukat a sopronkövesdiek ellen. Sikerült jó játékkal egy fej-fej melletti csatát vívni velük, mely gyógyírt jelentett a nap végén.”


Két győzelemmel léptek fel ismét a B csoportba

2019.02.09., U11 4. forduló, C csoport, Tata

Tatai Mosómedvék – Szorgos Darazsak 45-56 (6-12,11-19,4-5,24-20)
Dobók: Szlávik Flóra 15, Szabó Bianka 11, Markó Milla 7, Bidló Boglárka 7, Szabó Rebeka 6, Ács Regina 4, Bereczki Eszter 4

Szorgos Darazsak – Tatabányai KC 98-17 (21-6,29-4,25-2,23-5)
Dobók: Szabó Rebeka 18, Szlávik Flóra 17, Bidló Boglárka 14, Bőhm Adrienn 12, Szabó Bianka 9, Ács Regina 9, Bereczki Eszter 8, Koczor Cintia 7, Markó Milla 4

Czukor Bence (edző): „Gratulálok a lányoknak nagyon ügyes és szép játékkal két győzelmet szereztünk így újra feljutottunk a B csoportba. Öröm látni, hogy hétről hétre megtudjuk valósítani az edzésen tanultakat, azért még mindig van hiányérzetem a védekezést tekintve, de ezen folyamatosan dolgozni fogunk.”


Mozgalmas szombat elé nézünk

Ugyan a hétvége programja már ma elkezdődött a juniorok rájátszás-mérkőzésével, az igazi nagyüzem csak holnap indul be. további részletek


Megtartották helyüket az A csoportban

2019. január 20., 3. Kenguru forduló

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Deák tér 73-42
Pontdobók: Ábrahám Eszter 19, Szlávik Bianka 16, Csaplár-Nagy Lara 8, Szabó Bianka 7, Varga Boglárka 7, Lichtl Liána 4, Csaplár Mercédesz 4, Király Lea 3, Horváth Hanna 2, Fekete Loretta 1, Pongrácz Petra 1

Jók: Szabó Bianka, Ábrahám Eszter, Csaplár-Nagy Lara, Szlávik Bianka

OSE – Csípős Darazsak 68-48
Pontdobók: Szlávik Bianka 11, Ábrahám Eszter 9, Pongrácz Petra 9, Varga Boglárka 5, Lichtl Liána 4, Ferstl Patrícia 4, Szabó Bianka 2, Csaplár-Nagy Lara 1, Horváth Hanna 1, Csaplár Mercédesz 1, Király Lea 1

Jók: Szlávik Bianka, Lichtl Liána, Ábrahám Eszter

Bencze Mária (edző): „A kitűzött célunk elértük, az „A” csoportban maradtunk! A második mérkőzésen, már gyakoroltuk a tanult játékelemeket, hát nem sok sikerrel! Egy kicsit a két ötöst is megkevertem, ami sajnos szintén nem járt sikerrel. A harmadik dolog, ami a sikertelenségünket illeti, sajnos elfáradtunk az első mérkőzés után, mind fizikálisan, mind mentálisan. Sok munka vár még ránk!
A győzelemhez, Gratulálok kislányok!”


Máris itt az első győzelem!

2019.01.20. U11 3. forduló, I csoport Győr

Hunyadis Darazsak – Gönyüi Harcsák 50-6 (6-2, 13-1, 26-0, 5-3)
Legjobb dobók: Spendel Adél 14, Németh Léna 13, Herceg Flóra 9, Oláh Nóra 5, Tóth Bori 3, Kerekes Nóra 2, Varga Hanna 2, Varga Fanni 1, Kertész Dóra 1, Nagy Alina -, Lipka Hanna -, Dávid Fruzsina –

Győri KC Lovagok – Hunyadis Darazsak 30-27 (4-14, 8-3, 12-8, 6-2)
Legjobb dobók: Németh Léna 9, Oláh Nóra, 8, Spendel Adél 4, Herceg Flóra 2, Kertész Dóra 2, Nagy Alina 1, Kerekes Nóra 1, Varga Fanni -, Ferenczy-Kubina Virág -, Lipka Hanna -, Tóth Bori -, Dávid Fruzsina –

Áron Krisztián (edző): „Gratulálok a lányoknak az első győzelmükhöz! Az első mérkőzésen az egész csapat nagyszerűen és koncentráltan játszott végig. A 2. mérkőzésen, a csak fiúkból álló csapat ellen, az első félidőben folytatni tudtuk az első meccsen látottakat. A 3. negyedtől kicsit elfáradtunk és így ez nem lett elég a győzelemhez. Mindkét meccs hivatalos eredménye 2-0 lett a javunkra.”


Elérték, amit terveztek

2019.01.20. U11 3. forduló H csoport, Győr

Győri KC Kenguruk – Harcos Darazsak 74-20 (19-5, 22-5, (0-6), 21-0, 12-4)A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a kötelezően előírt minimális létszámban.
Harcos Darazsak: Harcos L. 6, Bodnár A. 4, Markovits M. 4, Szabó S. 2, Melkes A. 1, Tóth E. 1, Kocsis M. 1, Horváth A. 1, Fekete Zs. -, Ősze G. -, Baráth-Németh L. -, Szurok E. –

Harcos Darazsak – Vidám Kenguruk 26-43 (5-6, 4-8, (5-5), 8-10, 4-14)
Harcos Darazsak: Harcos L. 9, Bodnár A. 5, Fekete Zs. 4, Szurok E. 3, Tóth E. 2, Melkes A. 1, Kocsis M. 1, Baráth-Németh L. 1, Horváth A. -, Szabó S. -, Markovits M. -, Ősze G. –

Pados Noel (edző): „Az első mérkőzésen öt fizikailag erősebb fiúval néztünk farkasszemet, így ebből sok következtetést nem lehetett levonni. A félidőben bedobott hat büntetőnek örülhettünk. A második találkozón végre egy hasonló tudással rendelkező ellenfél következett. Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk! Örültem, hogy az edzésen gyakoroltakat visszaláttam, és a mérkőzés során is tudtunk változtatni azokon az elemeken, melyekre felhívtam a lányok figyelmét. Az utolsó 5 percre elfogyott a koncentráció, és kicsit az erő is a jobbára fiúkból álló Vidám Kengurukkal szemben, akik a kihagyott helyzeteink után, gyors ellentámadásokkal eldöntötték a mérkőzést. Gratulálok ellenfeleinknek! Összességében elégedett voltam a hétvégén mutatott játékkal! Kár, hogy a harmadik forduló végén találkoztunk csak olyan ellenféllel, akik hozzánk hasonló szintet képviselnek. Több ilyenre lenne szükségünk, ezekből lehet igazán tanulni!”


Nemzetközi torna és bajnoki fordulók a programban

A hétvégét szombaton kadett csapatunk nyitja, akik Szekszárdon lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, majd serdülőink számára kezdetét veszi egy nemzetközi torna a Novomatic Aréna új termében. további részletek


Az A csoport élére repültek Csípős Darazsaink

2018.11.25. 2. Kenguru forduló, Novomatic Aréna, Sopron

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok 43-40
Pontdobók: Szlávik Bianka 12, Pongrácz Petra 9, Varga Boglárka 4, Ábrahám Eszter 3, Csaplár Mercédesz 3, Szlávik Flóra 3, Király Lea 3, Lichtl Liána 2, Horváth Hanna 2, Fertsl Patrícia 2

Jók: Szlávik Bianka, Pongrácz Petra, Horváth Hanna

OSE Szimbák – Csípős Darazsak 63-77
Pontdobók: Pongrácz Petra 16, Ábrahám Eszter 13, Szlávik Bianka 10, Varga Boglárka 9, Csaplár Nagy Lara 4, Ferstl Patrícia 3, Szlávik Flóra 3, Király Lea 3, Horváth Izabella 1

Jók: Pongrácz Petra, Ábrahám Eszter, Szlávik Bianka, Varga Boglárka, Lichtl Liána, Csaplár Mercédesz

Bencze Mária (edző): „Nagyon kemény, izgalmas meccset játszottunk a soproni fiúk ellen, amelyből mi jöttünk ki győztesen! Nagyot küzdöttünk! Megérdemeltük! Az oroszlányi fiúk ellen sokkal lazábban, felszabadultabban kosárlabdáztunk, több nagyon jó egyéni teljesítménnyel!!
Csapatszinten pedig már úgy érzem, hogy egész jól kezdjük érezni egymást! Nekem ez nagyon fontos dolog, mert így talán januárban el tudjuk kezdeni tanulni az ötszög játékainkat, ami nagy előrelépés ebben a korosztályban, és augusztusban ezt nem gondoltam volna! 😀
Ezzel a két győzelemmel TÖRTÉNELMET írtunk! 19 év alatt, amióta edzősködöm, még nem történt meg, hogy az „A” csoportban, az 1. helyen álltunk volna!
Gratulálok lányok! Büszke vagyok Rátok!!”


Ügyesen debütáltak a Hunyadis Darazsak

2018.11.25. U11 2. forduló, I csoport, Győr

Győri KC Párducok- Hunyadis Darazsak 44-12 (6-0, 16-3, 8-2, 14-7) – 0-2 arányban nyertünk mert az ellenfél nem tudott kiállni a minimálisan előírt létszámban.
Legjobb dobók: Németh Léna 7, Herceg Flóra 1, Oláh Nóra 2, Nagy Alina 2, Varga Hanna -, Kerekes Nóra -, Kertész Dóra -, Spendel Adél -, Pete Lívia -, Lipka Hanna -, Tóth Bori –

Hunyadis Darazsak- Vidám Kenguruk 10-28 (0-12, 4-4, 0-10, 6-2)
Legjobb dobók: Herceg Flóra 5, Oláh Nóra 2, Varga Hanna 1, Nagy Alina 1, Tóth Bori 1, Kerekes Nóra -, Kertész Dóra -, Spendel Adél -, Pete Lívia -, Lipka Hanna -, Németh Léna –

Áron Krisztián (edző): „A tornán 2. helyezettek lettünk. Az év első mérkőzésén még nagy volt az izgalom. A második mérkőzésre már megnyugodtak a lányok és nagyon ügyesen valósították meg az eddig megtanultakat. Jó úton járunk, és folytatjuk a munkát!”


Felléptek a B csoportba

2018.11.24. U11 2.forduló C, csoport, Győr

Feketés Darazsak – Szorgos Darazsak 14-44
Dobók: Szabó R. 10, Szabó B. 9, Bidló 9, Ordas 6, Kackstetter 2, Markó 3, Bőhm 3, Szarka-Keveházi 1, Szücs 1

Szorgos Darazsak – Villámló Tigrisek 39-36
Dobók: Bidló 10, Ordas 8, Szabó R. 6, Bőhm 4, Markó 3, Kackstetter 3, Szabó B. 1, Szarka-Keveházi 1, Hiegl 1, Szücs 1, Kovács 1

Czukor Bence (edző): „Védekezés terén voltak hiányosságaink mind a két mérkőzésen, de még így is sikerült nyernünk. Gratulálok a lányoknak, szépen küzdöttek! 🙂 🐝”


Jól haladnak a fejlődés útján

2018.11.25. U11, 2. forduló, H csoport, Győr

Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 51-14 (12-6, 18-2 (4-6), 2-0, 15-0)
Harcos Darazsak: Harcos Luca 3, Markovits Imola 2, Horváth Alíz 2, Baráth-Németh Luca 2, Ősze Gréta 1, Gréczi Larina 1, Szabó Sára 1, Fekete Zsófia 1, Szurok Eszter 1, Szemenyei Hanna -, Tóth Emma -, Keresztfalvi Blanka –

Harcos Darazsak – Győri KC Lovagok 13-42 (0-10, 2-12 (7-1), 4-7, 0-12) – A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, miután ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban.
Harcos Darazsak: Fekete Zsófia 3, Szurok Eszter 3, Harcos Luca 2, Horváth Alíz 1, Markovits Imola 1, Szabó Sára 1, Szemenyei Hanna 1, Keresztfalvi Blanka 1, Ősze Gréta -, Gréczi Larina -, Tóth Emma -, Baráth-Németh Luca –

Pados Noel (edző): „Idei második fordulónkra ismét Győrbe utaztunk, ahol újabb négy darazsam tette meg az első lépéseket a bajnokságban. 2009-es születésű csapatként ezúttal is részfeladatok megoldását tűztünk ki magunk elé az erősebb ellenfelekkel szemben. Elégedett lehetek a látottakkal! Még nagyon az út elején járunk, de szemmel látható a fejlődés. Az előző fordulóhoz képest sokat javultunk helyezkedés terén, és kellő koncentrációval próbáltuk megvalósítani mindazt, amit tanulunk az edzéseken. A büntetőket pedig kifejezetten jól dobtuk! Gratulálok lányok! Külön öröm volt számomra látni, hogy a Gárdonyi és a Német Nemzetiségi iskolai előkészítő csoportjaimból jövő gyerekek, egy csapatot alkotva, mennyire együtt lélegeztek a pályán és azon kívül is, lelkes, egymást segítő közösséget alkotva, és láthatóan élvezték a nap minden egyes együtt töltött percét! Ez legalább annyira fontos, mint a technikai elemek elsajátítása!”


Az egész országban megmutatjuk magunkat

A kenguruktól egészen az NB I. Amatőr bajnokságban szereplő csapatig szinte minden korosztályban rendeznek mérkőzéseket a hétvégén, csapataink országszerte bizonyíthatnak.

A sort szombaton a Szorgos Darazsak nyitják, akik Győrben vesznek részt bajnoki fordulón. Ezt követően kadett csapatunk a PVSK NA gárdáját fogadja a Novomatic Arénában. Serdülő „B” csapatunk útja ezúttal Veszprémbe vezet, ahol az alsóházi alapszakasz második fordulójára kerül sor, míg az „A” csapat Győrben szerepel a középházi bajnokságban. A napot NB I. Amatőr együttesünk zárja, akik Szegeden játszanak bajnoki mérkőzést.

Vasárnap sem maradunk azonban kosárlabda nélkül: A Csípős Darazsak az Akadémiai Oktatóközpontban veszik fel a versenyt aktuális ellenfeleikkel, míg a Harcos Darazsak és a Hunyadis Darazsak Győrbe utaznak. Eközben Sopronban juniorjaink a Nyíregyházi Kosársuli együttesével mérik össze erejüket a Novomatic Arénában. Íme a program:

2018.11.24. U11 2. forduló C csoport, Győr Fekete István Általános Iskola (Széchenyi KA)

09.00 Villámló Tigrisek – Feketés Darazsak
10.15 Feketés Darazsak – Szorgos Darazsak
11.30 Szorgos Darazsak – Villámló Tigrisek

2018.11.24. Sopron, Novomatic Aréna

13.00 Soproni Darazsak Akadémia – PVSK NA (kadett)

2018.11.24. Serdülő bajnokság alsóházi alapszakasz, 2. forduló, Észak-nyugati régió, „B” csoport

Helyszín: Pannon Egyetem Testnevelés Tanszék (Veszprém, Egyetem u. 10.)

10.00 SOPRONI DARAZSAK AK B – VUKE
12.00 VÁRPALOTA GEPÁRDOK –SOPRONI DARAZSAK AK B
14.00 VUKE – VÁRPALOTA GEPÁRDOK

2018.11.24. Serdülő Középház Bajnokság, Nyugati csoport 3. forduló

Helyszín: Széchenyi István Egyetemi Csarnok 9026 Győr, Egyetem tér 1.

10.30 Széchenyi KA – ZKTE
12.30 Kanizsa DKK – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15.00 Kanizsa DKK – ZKTE
17.00 Soproni Darazsak Akadémia “A” – Széchenyi KA

2018.11.24. NB I. Amatőr bajnokság, Zöld csoport

18.00 Szegedi Kosárlabda Egylet – Sportdarázs

2018.11.25. Junior bajnokság

14.00 Soproni Darazsak Akadémia – Nyíregyházi Kosársuli

2018.11.25. U11, 2. forduló A, H, I csoport

A csoport, Sopron Novomatic Aréna új kisterem (Akadémiai Oktatóközpont) (S. Darazsak)

09.30 Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok
10.45 Soproni Sportiskolás Bivalyok – OSE Simbák
12.00 OSE Simbák – Csípős Darazsak

H csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

14.00 Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak
15.15 Győri KC Lovagok – Győri KC Kenguruk
16.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
17.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

I csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)

09.00 Győri KC Párducok – Hunyadis Darazsak
10.15 Gönyűi Harcsák – Vidám Kenguruk
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Mindkét arcukat megmutatták

2018.11.18. U12, 2. forduló, A csoport, Sopron (BECSA)

Sportiskolás Bivalyok – Soproni Darazsak Akadémia A 60–35 (13-8, 20-7,(8-4) 14-6, 5-10)
SDA: Völgyi Lili 10, Janzsó Alíz 7, Bugledich Réka 6, Plangár Réka 3, Horváth Virág 3, Szlávik Bianka 3, Ábrahám Eszter 2, Fenyvesi Flóra 1, Herczeg Fióna -, Salamon Réka -, Szabadvári Noémi -, Papp-Garbóczi Panna –

Soproni Darazsak Akadémia A – Soproni Tigrisek A 25–70 (4-18, 6-10, (1-8) 8-18, 6-16)
SDA: Plangár Réka 8, Janzsó Alíz 4, Szlávik Bianka 3, Papp-Garbóczi Panna 2, Szabadvári Noémi 2, Salamon Réka 2, Horváth Virág 2, Ábrahám Eszter 2, Fenyvesi Flóra -, Bugledich Réka -, Völgyi Lili -, Herczeg Fióna –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Első mérkőzésünkön a Sportiskolás fiúk ellen egy nagyon jó és küzdelmes meccset játszottunk. Szépen kosárlabdáztunk, felállt védelem ellen, ami bosszantó volt az a sok kihagyott ziccer és büntető. Sajnos a védekezésünk csak a második félidő végére állt össze, de összességében elégedett vagyok a csapat játékával, hozzáállásával.
Éppen ezért érhetetlen a számomra, hogy egy meccs pihenő után egy teljesen másik társaságot láttam a pályán. Hit, akarat, koncentráció, edzésmunka. Ezek azok a tényezők, amik nélkül nem lehet a pályára lépni!”


Jelentkezz alsós csoportjainkba kosarazni!

Az őszi szünet után az előkészítő csoportjainkban is újraindultak az edzések. A csoportokba év közben is lehet jelentkezni! Aki kipróbálná szeretett sportágunkat, keresse edzőinket, vagy érdeklődjön a Sportirodán (Novomatic Aréna, Lackner K. u. 48., Tel.: 99/311-250). A foglalkozásokkal kiváltható két kötelezően előírt iskolai testnevelés óra, melyről igazolást adunk! Ha még nem jársz iskolába, akkor is nyitva áll előttünk ovis csoportunk ajtaja!

Gyere, és ismerkedj játékos formában a kosárlabdával! Népes közösségünk Téged is vár!

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

1. osztály: Szerda 13.30-14.15

Edző: Stánicz Ferenc (Tel.: 20/8246341), Farkas Gergő (Tel.: 70/9074825)

2. osztály: Kedd 16.15-17.15, Szerda 16.15-17.15, Csütörtök 16.15-17.15

Edző: Bencze Mária (20/4553616)

3-4. osztály: Kedd 17.15-18.15, Szerda 16.00-17.00, Péntek 15.45-17.00

Edző: Áron Krisztián (Tel.: 30/7374956)

GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA

1-2. osztály: Kedd 16.00-17.00, Szerda 16.00-17.00

Edző: Pados Noel (Tel.: 30/2355107)

3-4. osztály: Hétfő 16.00-17.30, Kedd 18.00-19.30 (Novomatic Aréna), Péntek 16.00-17.30

Edző: Pados Noel (Tel.: 30/2355107)

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

1. osztály: Kedd 16.00-17.30, Csütörtök 16.00-17.00

Edzők: Palkovits Tamás (Tel.: 20/8246313), ifj. Palkovits Tamás (Tel.: 20/2518684)

2-3-4. osztály: Hétfő 16.00-17.30, Kedd 17.30-18.30, Csütörtök 17.00-18.30, Péntek 15.00-17.00

Edző: Palkovits Tamás (Tel.: 20/8246313), ifj. Palkovits Tamás (Tel.: 20/2518684)

LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA

Fiúk-Lányok 1-2. osztály: Hétfő 14.15-15.00, Csütörtök 14.15-15.00

Edző: Csátaljayné Áder Patrícia (Tel.: 70/577-7841)

3-4. osztály: Hétfő 15.00-16.00 (Novomatic Aréna), Szerda 15.00-16.00, Péntek 15.00-16.00

Edző: Búzás Katalin (Tel.: 70/4218970)

NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA

1-2. osztály: csütörtök 15.00-16.00, péntek 13.30-14.15

Edző: Ringhofer Alida (Tel: 20/5091359)

3-4. osztály: szerda 13.30-14.15, csütörtök 16.00-17.00

Edző: Pados Noel (Tel.: 30/2355107)

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

Fiúk-Lányok 1-2. osztály: Hétfő 13.30-14.15, Kedd 12.45-13.30

Edző: Bauer Ferenc (Tel.: 20/4624208), Fekete Bettina (Tel.: 20/2392242)

OVIKOSÁR

Szerda 18.00-19.00 (VasVilla)

Edző: Zámbó Dóra (Tel.: 30/6517585)


Győzelem, semmi más

Edzőmérkőzés, 2018. November 2., Aréna kisterem

Csípős Darazsak – Gratkorn Scorpions 34-14
Pontdobók: Ferstl Patrícia 8, Pongrácz Petra 7, Bidló Boglárka 6, Csaplár-Nagy Lara 4, Horváth Hanna 4, Fekete Loretta 2, Szabó Bianka 2, Király Lea 1

Jó: Bidló Boglárka

Bencze Mária (edző): „Erről az edzőmérkőzésről egy pozitívumot tudok csak elmondani: Megnyertük! De ez sajnos, most nem vigasztal! Katasztrofálisan, kritikán alul játszottunk! Bízok benne, hogy ennél, nincs lejjebb! Nagyon sok munka vár még ránk!”


Jól kezdték a szezont a Szorgosok

U11 felkészülési mérkőzés, Sopron

Szorgos Darazsak – Mattersburg Rocks 12–55

Czukor Bence (edző): „Első hazai meccsünket játszottuk az idén egy kiváló ellenfél ellen. Voltak ügyes megoldásaink, de még sok mindent kell gyakorolnunk.”

2018.10.28. U11, 1. forduló, Tatabánya

OSE Mókusok – Szorgos Darazsak 42–53 (17-12; 5-16; 17-6; 3-19)
Dobók: Bildó Boglárka 10, Ordas Evelin 9, Bőhm Adrienn 8, Koczor Cintia 6, Szabó Bianka 5, Hiegl Gisela 4, Ács Regina 4, Szücs Dóra 2, Áron Szonja 1, Markó Milla 1, Füzi Sára 1, Dávid Fruzsina 1

Szorgos Darazsak – Tatabányai KC 43-38 (6-4; 13-17; 14-4; 10-13)
Dobók: Szabó Bianka 11, Ordas Evelin 6, Bildó Boglárka 6, Ács Regina 5, Bőhm Adrienn 5, Szücs Dóra 3, Kackstetter Léna 3, Koczor Cintia 2, Markó Milla 1, Füzi Sára 1

Edzők: Czukor Bence, Weninger Virág

Czukor Bence: „Gratulálok a lányoknak nagyon ügyesen játszottak és sikerült a szezon első két meccsét megnyernünk, de ami ennél fontosabb, hogy edzésen tanultakat meg tudták valósítani a pályán.”


Legközelebb már az A csoportban bizonyíthatnak

Október 28., Kenguru 1. forduló, Sopron, Becsa

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Orsolya 71-23
Pontdobók: Szlávik Bianka 25, Pongrácz Petra 11, Ábrahám Eszter 10, Szlávik Flóra 7, Csaplár -Nagy Lara 5, Ferstl Patrícia 4, Csaplár Mercédesz 3, Fekete Loretta 2, Horváth Hanna 2, Király Lea 1, Szabó Rebeka 1

Jók: Szlávik Bianka, Pongrácz Petra, Ábrahám Eszter, Fekete Loretta.

Feketés Darazsak – Csípős Darazsak 17-92
Pontdobók:Ábrahám Eszter 21, Szlávik Bianka 20, Csaplár-Nagy Lara11, Ferstl Patrícia 11, Pongrácz Petra 11, Csaplár Mercédesz 6, Horváth Izabella 5, Horváth Hanna 5, Fekete Loretta 2

Jók: A CSAPAT!!

Bencze Mária (edző): Első kenguru fordulónk, úgy alakult, ahogy elvártam a lányoktól! Gratulálok a győzelmekhez! Irány az „A” csoport! Sok munka vár még RÁNK!


Megtették az első lépéseket

2018.10.27. U11 1. forduló, H csoport, Győr

Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 67-10 (13-2, 13-2 (5-4), 18-0, 18-2)
Harcos Darazsak: Harcos Luca 5, Markovits Imola 3, Szabó Sára 1, Gréczi Larina 1, Cser Amira -, Szabó Alicia -, Bodnár Adél -, Tóth Emma -, Baráth-Németh Luca -, Fekete Zsófia -, Szurok Eszter –

Harcos Darazsak – Győri KC Párducok 10-47 (2-14, 3-11 (2-1), 0-18, 3-3) – A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámban.
Harcos Darazsak: Harcos Luca 3, Gréczi Larina 3, Baráth-Németh Luca 3, Tóth Emma 1, Cser Amira -, Szabó Sára -, Szabó Alicia -, Markovits Imola -, Bodnár Adél -, Fekete Zsófia -, Szurok Eszter –

Pados Noel (edző): Mindenekelőtt gratulálok ellenfeleinknek!Tudtuk, hogy nekünk még korai lesz ez a forduló, hiszen még nagyon az út elején járunk, a gyerekeknek a maiak voltak életük első kenguru bajnoki mérkőzései. Amit kitűztünk mára célnak a lányokkal, azt teljesítettük, a kilókkal, a centikkel, a nagyobb sebességgel azonban nem tudtuk felvenni a versenyt. Rengeteg munka vár még ránk, igyekszünk a következő, november végi fordulóig újabb lépést megtenni! Jó érzés volt, hogy ennyien elkísértek minket Győrbe, és végig együtt lelkesedtek, örültek a gyerkőcökkel!


Meccsdömping a hétvégére

Szinte minden korosztályban pályára lépnek csapataink, így sok alkalmunk lesz darazsaink sikeréért szorítani a hétvégén. további részletek


Első tornájukon mindjárt megcsípték az első helyet

2018. szeptember 15., Gratkorn, Nemzetközi utánpótlás torna

Csípős Darazsak – BK Slovan Bratislava 36-31
Csípős Darazsak – ZKD Maribor 38-19
Csípős Darazsak – Atus Gratkorn Scorpions 37-16

Bencze Mária (edző): „A szeptember 15-i hétvégére, a Gratkorn-tól kaptunk meghívást Ausztriából, egy nemzetközi tornára.

Ez volt ennek a csapatnak, 1 hónap felkészülés után, életük első megmérettetése. Mindhárom mérkőzésen óriásik küzdöttek a lányok, és mindhárom meccset meg is nyertük! Nagyon jól használta a felkészülést a hétvége!

A torna legjobbjai közé beválasztották, Lichtl Liánát. A „büntetőkirálynő” különdíját, Ferstl Patrícia nyerte.

Gratulálok az egész csapatnak a teljesítményükhöz! Még nagyon az elején tartunk tudásuk megszerzésében, de amit megtanultunk eddig, azokat a játékelemeket nagyon ügyesen alkalmazták! Ami nekem a legpozitívabb volt, az a „küzdőszellemük”.

Még egyszer nagy gratuláció mindenkinek!

Köszönjük a meghívást AENDY!”


Megérdemlik a dicséretet

2018.05.05. U11 8. forduló, Győr

Nádor Tigrisek – Hunyadis Darazsak 59-30 (20-6, 8-9, (5-6) 8-4, 18-5)
Hunyadis Darazsak: Lichtl Liána 11, Pongrácz Petra 6, Fekete Loretta 5, Meszlényi Szonja 3, Gavenda Hanna 3, Füzi Sára 1, Ács Regina 1, Koczor Cintia -, Hiegl Gisela -, Kackstetter Léna -, Nagy Alina –

Mivel ellenfelünk nem tudott kellő létszámban kiállni, így a szabályok értelmében, 2-0-ás eredménnyel a mi javunkra írták a találkozót.

Villámló Kovácsok – Hunyadis Darazsak 28-13 (11-2, 2-2, (6-2) 6-6, 4-6)
Hunyadis Darazsak: Pongráczi Petra 7, Lichtl Liána 3, Gavenda Hanna 2, Meszlényi Szonja 1, Koczor Cintia -, Fekete Loretta -, Hiegl Gisela -, Füzi Sára -, Ács Regina -, Kackstetter Léna -, Nagy Alina –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Az első meccsünkön végre nem álmosan és tudásunk alatt játszottunk, hanem mindenki odatette magát és igyekezett a legjobb formáját hozni. Bár kikaptunk, az egy évvel idősebb és egy nagyon jó szerkezetű csapattól, a mutatott játék alapján tetszett, amit láttam. Egy meccs pihenő után sajnos már nem voltam ilyen boldog. Sajnos egy-két játékos úgy gondolta támadásban, hogy most eljött az ő idejük, de sajnos a tudásuk még nem tart ott, hogy ez valóban így is legyen. Sajnos ezek a fegyelmezetlenségek miatt nem tudtunk szorosabb eredményt elérni. Visszatekintve az elmúlt egy (két) évre ismét elmondhatom, hogy nagyon szép évet zártunk. Örülök, hogy ismét van két-három gyöngyszem a csapatban. Jól működött a közös munka a Deák Téri Iskola játékosaival és edzőjükkel, Buzás Katalinnal is. A gyerekek sokat tanultak és nem csak a kosárlabdáról, hanem a figyelemről, a csapatmunkáról egymás segítéséről, és ha mindezt tovább viszik a következő évekre, akkor sok szép élményben lehet részük. Szeretném megemlíteni a szülői hátteret is, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre, hiszen az ő áldozatuk is kellett ahhoz, hogy a gyerekek idáig eljutottak.”


Az ellenfeleket nem, de saját magukat már legyőzték

2018.05.05. U11 8. forduló, Győr

Kapuvári Macskák – Gárdonyis Darazsak 38-17 (6-5, 12-0, (10-3), 2-5, 8-4)
Gárdonyis Darazsak: Kurcsics Szonja 5, Marsi Anna 5, Király Lea 2, Tiszai Regina 2, Herceg Flóra 1, Markó Milla 1, Bereczki Eszter 1, Dávid Fruzsina -, Kiss Fruzsina -, Németh Júlia -, Szücs Dóra -, Böhm Adrienn –

Tulipános Mókusok – Gárdonyis Darazsak 37-31 (8-7, 6-8, (4-4), 7-2, 12-10)Mivel ellenfelünk az előírtnál kevesebb fővel jelent meg, így 2-0 arányban a mi javunkra írták a mérkőzést.
Gárdonyis Darazsak: Marsi Anna 10, Kurcsics Szonja 8, Markó Milla 4, Böhm Adrienn 3, Kiss Fruzsina 3, Király Lea 2, Tiszai Regina 1, Szücs Dóra -, Dávid Fruzsina -, Németh Júlia -, Bereczki Eszter –

Pados Noel (edző): A hiányzóink ellenére bíztam benne, hogy partiban tudunk lenni a kapuvári lányokkal-fiúkkal. A második negyedben azonban elfelejtettünk védekezni, támadásban sem működtünk csapatként, szó szerint lenulláztuk magunkat. Kár érte, ebben a mérkőzésben jóval több volt! A győri Tulipános Mókusok ellen már visszakaptam azt a lányoktól, amiket tanulunk az edzéseken. Jó volt látni, hogy mindenki bátran, aktívan kosárlabdázott, többen erőn felül teljesítettek.
Ezzel lezárult az idei kenguru bajnokság, az összkép vegyes. Gyakran hiányoltam azt a hitet, koncentrációt a lányoktól, melyeket amúgy a fiúk elleni edzőmérkőzéseken megcsillogtattak. Voltak nehéz időszakok a szezon során, sokat beszélgettünk, dolgoztunk a fegyelmen, egymás elfogadásán, támogatásán. Örülök, hogy hónapról hónapra előre tudtunk lépni ezeket illetően, mellyel együtt az edzéseink hatékonysága is növekedett, és a tavaszra megszületett az a közösség és edzésmunka, ami a csapataimat jellemezni szokta, és amit látni szerettem volna már korábban is. Van még néhány hetünk a szezon végéig, melyet igyekszünk hasznosan eltölteni, és felkészülni azokra a feladatokra, melyek a lányokra várnak jövőre, már az új csapataikban. Köszönöm a szülőknek, hogy támogatják gyermekeiket a sportolásban, biztosították számukra az edzésekre járást!”


Régiós bajnok a Csípős Darazsak!

2018. MÁJUS 6. VASÁRNAP, U11 8. forduló, Székesfehérvár

A versenykiírás szerint az utolsó fordulóban a lányok és a fiúk külön versenyeznek. Ennek alapján a Győr- Moson-Sopron megyei régióban az 1. helyet szereztük meg. (Fiú csapatokkal együtt 3. hely).

Négy régió első helyezett csapatai mérhették össze tudásukat ezen a szép vasárnapon. A négy régió:
– Fejér megye győztese: Várpalotai Gepárdok
– Baranya megye győztese: Pécsi VSK
– Vas-Zala megye győztese: Sportiskolás Törpillák
– Győr – Moson –Sopron győztese : Csípős Darazsak

Csípős Darazsak – Sportiskolás Törpillák 94-40 ( 17-10, 19-13, /8-6/, 29-4, 21-7)
Csípős Darazsak pontjai: Plangár Réka 15, Völgyi Lili 14, Áldozó Anna 13, Janzsó Alíz 12, Horváth Virág 8, Horváth Csenge 6, Szlávik Bianka 5, Szabadvári Noémi 5, Kotlik Kata 4, Salamon Réka 4, Herczeg Fióna 4, Fenyvesi Flóra 4

Csípős Darazsak – Pécsi VSK 72-52 (19-4, 15-18, /6-4/, 24-13, 8-13)
Csípős Darazsak pontjai: Janzsó Alíz 19, Plangár Réka 14, Völgyi Lili 13, Salamon Réka 9, Horváth Virág 8, Ábrahám Eszter 3, Kotlik Kata 2, Herczeg Fióna 2, Szabadvári Noémi 1, Fenyvesi Flóra 1, Szlávik Bianka -, Áldozó Anna-.

Galavics Edina (edző): „Boldog vagyok, hogy mindkét mérkőzésünket meg tudtuk nyerni! De nem a győzelemre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy egy igazi csapattá értünk az 1 év alatt. Nagyon sok és alázatos munka eredménye ez a teljesítmény! Látszik a lányok tudásán, hogy minden egyes edzést komolyan vettek, betegségen kívül soha senki nem hiányzott soha! Az edzéseken is mindig koncentráltan dolgoztak. Minden mérkőzésen a maximumot próbálta mindenki kihozni magából, mindegy volt hogy edzőmérkőzés, u12-es vagy u11-es mérkőzést játszottunk. Természetesen mindig meg volt, hogy az éppen a hónapban tanult elemekből, mit szeretnék visszalátni a mérkőzéseken. Így jutottunk el ide, hogy ezen a régiós döntőn torony magasan jobbak voltunk ellenfeleinknél! Nem „csak” kosárlabda tudásban, hanem védekezésben és harciasságban is extrát nyújtottunk! Minden elismerésem a lányoké! Az a munka, amit elvégeztünk ebben az évben, beérett, rengeteget fejlődött minden játékos! Büszke vagyok rátok!

Köszönet illeti a szülőket is, hogy egész évben támogattátok a gyerekeket, és lehetővé tettétek, hogy az edzésekről ne hiányozzanak! Köszönet az egyesületnek, hogy két korosztályban is versenyezhettünk, hiszen az U12-es mérkőzések nélkül sokkal kevesebb gyakorlásra lett volna lehetőségünk, még így is hogy rengeteg edzőmérkőzést játszottunk! Köszönöm Pados Noel kollégámnak is, hogy többször támogatta csapatomat a mérkőzéseken, és hogy a régiós jamboree-ra is elkísért minket!”

Csípős Darazsak Csapatának tagjai: Janzsó Alíz, Völgyi Lili, Plangár Réka, Áldozó Anna, Horváth Virág, Horváth Csenge, Szlávik Bianka, Szabadvári Noémi, Kotlik Kata, Salamon Réka, Herczeg Fióna, Fenyvesi Flóra, Ábrahám Eszter, Varga Boglárka, Madarász Niobé, Bugledich Réka, Fábiánkovits Bianka, Papp – Garbóczi Panna Víta, Deák Noémi


Hibátlanul hozták le a fordulót

2018.04.22. U11, 7. forduló

Feketés Darazsak – Lackneros Darazsak 24-61 (8-6; 0-19; /2-6/; 2-13; 12-17)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 1, Császár Panna 22, Veszpi Lili 10, Török Bítia 11, Pintér Lili 7, Szarka-Keveházy Szilvia 1, Csaplár Mercédesz -, Sipőcz Dóra 5, Kovács Kitti 1, Janka Lili 3

Lackneros Darazsak – Gykc Lovagok 66-34 (7-12; 22-4; /5-3/; 16-7; 16-8)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 1, Császár Panna 24, Veszpi Lili 12, Török Bítia 2, Pintér Lili 8, Szarka-Keveházy Szilvia -, Csaplár Mercédesz 5, Sipőcz Dóra 3, Kovács Kitti -, Janka Lili 9

Hollós Dániel (edző): Álmosan kezdtük mindkét mérkőzést, főleg a szépen kialakított helyzeteinket rontottuk el. Szerencsére a második negyedektől kezdve fokozatosan tudtunk ellépni ellenfeleinktől és mindkét mérkőzésen magabiztosan nyertünk. Nagyon szépen dolgoztak a lányok, de még mindig hiányérzetem van harciasság terén, sokszor csak állunk a lepattanóknál és a szabad labdáknál. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert fordulóról fordulóra feljebb lépegetünk és folyamatosan fejlődik a játékunk. Sikerült elérnünk, hogy a 7. fordulóra mi lettünk a harmadik legjobb leány csapat a régiónkba a Csipős és Szorgos Darazsak után! Szép volt lányok, csak így tovább!!


Támadásban és védekezésben is éretten mozogtak

U11 7. forduló B csoport, 2018.04.08. vasárnap BECSA Sopron

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Deáktér 85 – 27 ( 18-3, 23-7, /6-6/, 16-3, 22-8)
Csípős Darazsak pontjai: Plangár Réka 16, Janzsó Alíz 14, Völgyi Lili 13, Áldozó Anna 11, Szlávik Bianka 6, Szabadvári Noémi 6, Salamon Réka 4, Horváth Virág 4, Bugledich Réka 3, Herczeg Fióna 3, Fenyvesi Flóra 3, Kotlik Kata 2.

Sportiskolás Párducok – Csípős Darazsak 48 -76 ( 10-26, 9-18, /6-9/, 12-16, 11-9)
Csípős Darazsak pontjai: Völgyi Lili 25, Plangár Réka 12, Áldozó Anna 9, Szabadvári Noémi 6, Bugledich Réka 5, Janzsó Alíz 5, Kotlik Kata 4, Salamon Réka 3, Horváth Virág 2, Szlávik Bianka 2, Herczeg Fióna 2, Fenyvesi Flóra 1.

Galavics Edina (edző): Papírformának eleget téve teljesítettük a korosztályunk 7. fordulóját. Nagyon jó védekezést mutattunk minkét fiú csapat ellen. Sokat gyorsultunk az év eleje óta, és a védő lábmunka is szépen alakul. A támadó játékunkban is látszott, hogy igazi csapattá értünk a szezon végére, nagyon szépen adtuk tovább a labdát a jobb helyzetben lévő társunknak. Természetesen nagyon örülök, hogy mindkét mérkőzésen győztesen hagytuk el a pályát, és nagyon pozitív, hogy akkor is tudunk koncentrálni a feladatokra, amikor már a kezdés előtt tudjuk, hogy mi vagyunk az esélyesebbek a mérkőzéseken.


Yvonne Turnernek ajánlják győzelmüket

2018.04.07. U11, 7. forduló, H csoport

Hunyadis Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok 20-57 (0-12, 9-10, (4-7) 0-14, 7-28)
Hunyadis Darazsak: Fekete Loretta 1, Meszlényi Szonja 1, Füzi Sára 1, Koczor Cintia -, Gavenda Hanna -, Hiegl Gisela -, Ilyés Fanni -, Lichtl Liána 9, Ács Regina 5, Horváth Hanna 2, Vinkovits Dorka 1, Kackstetter Léna -, Horváth Izabella –

Farkasné Babos Szilvia (edző): A Sportiskolás Zsiráfok ellen hoztuk megint a szokásos formánkat. Első meccs = katasztrofális játék. Úgy látszik ezen nem tudunk túllépni. Amíg nem védekezünk, nem harcolunk, fegyelmezetlenek vagyunk nem csak védekezésben, hanem a támadásokban is, addig nem lesznek sikereink, hiába dolgozunk ki néha szép helyzeteket. Végre be kéne látni a lányoknak, hogy nem elég a 3. negyed végére felébredni. Gratulálok a Zsiráfoknak, sajnos ma nem tudtuk semlegesíteni a két extra játékosukat és nem tudtunk egy szorosabb meccset játszani.

Mezőörsi Oroszlánok – Hunyadis Darazsak 30-32 (4-2,4-8, (6-5) 10-4, 6-13)
Hunyadis Darazsak: Koczor Cintia 4, Fekete Loretta 3, Meszlényi Szonja 1, Hiegl Gisela 1, Füzi Sára -, Gavenda Hanna -, Lichtl Liána 12, Horváth Hanna 6, Ács Regina 3, Horváth Izabella 2, Vinkovits Dorka -, Kackstetter Léna –

Jók: A CSAPAT

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Egy meccs pihenő után egy kisebb fajta csoda történt a csapat körül. 🙂 Míg vártuk az előző meccs végét, megjelent az Arénában Yvonne Turner! A gyerekek úgy zsongták körül, mint kiscsibék a kotlós tyúkot. Öröm volt látni a csillogó szemeket, hogy sokak példaképe ott beszélget velük, mindenkihez van egy kedves szava, mosolya! Igazi példakép a gyerekeknek, igazi profi hozzáállás! Talán ez a különös dopping volt az, ami miatt egy teljesen másik csapat ment fel a pályára. Küzdöttünk hajtottunk. Nagyon szép helyzeteket dolgoztunk ki a támadásainkban, de a pontos befejezések még várattak magukra. Egy pont előnnyel fordultunk a félidőben, de a fegyelmezetlenségünk miatt 5 pont hátránnyal indultunk neki az utolsó negyednek. Itt olyan koncentrált, fegyelmezett, a taktikai utasításokat maximálisan betartott játékot mutattak a lányok, hogy ilyennel eddig még nem találkoztam! Ez az alázat, akarat, küzdeni tudás meghozta a megérdemelt győzelmet. Aki látta ezt a meccset, azt hiszem, egy darabig nem fogja elfelejteni 🙂 Gratulálok csajok, büszke vagyok rátok, igazi CSAPATMUNKA volt, és nem csak a gyerekek, a szülők részéről is! Ők voltak a „hatodik” ember a pályán :)”


Erősebb volt az örvény

2018.04.08. U11 7. forduló, I csoport, Sopron

Kapuvári Macskák – Gárdonyis Darazsak 34-21 (4-8, 7-1, (4-6), 7-3, 12-3)
Gárdonyis Darazsak: Király Lea 3, Kurcsics Szonja 3, Szabó Bianka 3, Szabó Rebeka 3, Kiss Fruzsina 3, Németh Júlia 2, Bereczki Eszter 2, Boros Kata 1, Herceg Flóra 1, Tiszai Regina -, Baranyai Dorka -, Fazekas Ráchel –

Gárdonyis Darazsak – Tulipános Mókusok 27-34 (4-9, 7-10, (4-3), 3-8, 9-4)A mérkőzést 2-0-val a mi javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a minimálisan előírt létszámmal.
Gárdonyis Darazsak: Szabó Rebeka 8, Kurcsics Szonja 7, Szabó Bianka 4, Király Lea 4, Boros Kata 2, Kiss Fruzsina 1, Baranyai Dorka 1, Tiszai Regina -, Fazekas Ráchel -, Bereczki Eszter -, Németh Júlia -, Herceg Flóra –

Pados Noel (edző): Jó védekezéssel, formás támadásokkal kezdtünk a kapuváriak ellen, de már ekkor is sok helyzetet hagytunk ki. Egy idő után emiatt elbizonytalanodtunk, a védekezésünk is szétesett, és az örvény, amibe önként fejest ugrottunk, lehúzott minket. Örülök, hogy a következő mérkőzésre talpra tudtunk állni, és lépésről lépésre haladva összeszedtük magunkat. A győriek előnye ugyan megmaradt a lefújásig, de a lényeg, hogy végül kimásztunk a gödörből. Erre építkezhetünk! A májusi utolsó fordulóra ki fogjuk javítani a rossz helyezkedésből fakadó védekezési hibákat, és dolgozni fogunk azon is, hogy határozottabbak, és fejben erősebbek legyünk. Tudom, hogy meg tudjuk csinálni!


A nevükhöz méltóan dolgoztak

2018.04.07. U11, 7. forduló, C csoport, Sopron

Szorgos Darazsak – GYKC Kenguruk 52-48 (9-13; 6-7; /6-3/; 19-11; 12-14)
Szorgos Darazsak: Császár Panna -, Horváth Csenge 11, Tóth Patrícia 7, Plájer Glória 2, Varga Boglárka 7, Fábiánkovits Bianka 2, Iván Ramóna 7, Skultéti Lola 2, Madarász Niobé 6, Papp-Garbóczy Panna -, Ábrahám Eszter 7, Bálint Lili 3

Tatai Mosómedvék – Szorgos Darazsak 53-70 (6-19; 18-10; /5-8/; 2-19; 22-14)

Szorgos Darazsak: Császár Panna 4, Horváth Csenge 5, Tóth Patrícia 3, Plájer Glória 2, Varga Boglárka 15, Fábiánkovits Bianka 7, Iván Ramóna 5, Skultéti Lola 3, Madarász Niobé 3, Papp-Garbóczy Panna 4, Ábrahám Eszter 8, Bálint Lili 10

Hollós Dániel (edző): Nagyon örülök, hogy mindkét mérkőzésen győztesen hagytuk el pályát. Mindkét mérkőzésen rengeteg üres helyzetet rontottunk és sokszor elaludtunk, de sikerült a lányoknak küzdeni akarásukkal ezt kompenzálni, ami a jövő szempontjából nagyon fontos tulajdonság. Minden elismerésem a lányoknak!! Még van vissza egy fordulónk, próbálunk a védekezésünkön javítani, illetve jobban letisztázni támadójátékunkat. Hajrá lányok, csak így tovább!!


U11 7. forduló, B és I csoport

B csoport, Sopron BECSA (Soproni Tigrisek)

09.00 Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér
10.15 Soproni Sportiskolás Párducok – Csípős Darazsak
11.30 Soproni Tigrisek Deák Tér – Soproni Sportiskolás Párducok

I csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem (SSI)

09.00 Kapuvári Macskák – Gárdonyis Darazsak
10.15 Soproni Sportiskolás Farkasok – Tulipános Mókusok
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Pályán kadett csapatunk és a kenguruk

A hétvégén Akadémiánk több csapata is Sopronban szerepel.

A sort szombaton reggel a Hunyadis Darazsak kezdik a Soproni Sportiskolás Zsiráfokkal szemben a H csoport küzdelmeinek keretében. Ugyancsak a Novomatic Aréna kistermében vár megmérettetés a Szorgos Darazsakra. Ők a délután folyamán, a C csoportban a GYKC Kenguruk és a Tatai Mosómedvék ellen lépnek pályára.

Egy kadett mérkőzés is lesz az Arénában. 15.30 órakor Horváth József tanítványai a DVTK Akadémia ellen folytatják szereplésüket.

Vasárnap is két kenguru csoportunkra vár fellépés, ők egy időben lépnek parkettre.

Az A csoport küzdelmeinek a BECSA ad otthont, ahol a Csípős Darazsak a Soproni Tigrisek Deák Tér és a Soproni Sportiskolás Párducok ellen veszik fel a küzdelmet.

Az I csoport a Novomatic Aréna kistermében mérkőzik meg egymással. Itt a Gárdonyis Darazsak 9 órakor a Kapuvári Macskák ellen kezdenek.

HAJRÁ DARAZSAK!

Menetrend

Április 7., szombat

U11, H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

09.00 Hunyadis Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok
10.15 Nádor Tigrisek – Mezőörsi Oroszlánok
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

U11, C csoport Sopron Novomatic Aréna kisterem

14.00 Szorgos Darazsak – GYKC Kenguruk
15.15 Tatai Mosómedvék – Szorgos Darazsak
16.30 GYKC Kenguruk – Tatai Mosómedvék

KADETT, Sopron, Novomatic Aréna, Akadémiai Oktatóközpont

15.30 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA – DVTK AKADÉMIA/A

Április 8., vasárnap

U11, B csoport, Sopron BECSA

09.00 Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér
10.15 Soproni Sportiskolás Párducok – Csípős Darazsak
11.30 Soproni Tigrisek Deák Tér – Soproni Sportiskolás Párducok

U11, I csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

09.00 Kapuvári Macskák – Gárdonyis Darazsak
10.15 Soproni Sportiskolás Farkasok – Tulipános Mókusok
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Nem kell megijedni a fiúktól

U11. 6. forduló „A” csoport, 2018.03.04. vasárnap

SSI Bivalyok – Csípős Darazsak 75 – 39 (23-13, 22-3, /8-5/, 10-8, 12-10)
Csípős Darazsak pontjai: Horváth Virág 7, Szlávik Bianka 6, Bugledich Réka 5, Plangár Réka 4, Herczeg Fióna 4, Fenyvesi Flóra 4, Áldozó Anna 3, Völgyi Lili 3, Varga Boglárka 2, Janzsó Alíz 1, Kotlik Kata -, Salamon Réka –

Galavics Edina (edző): Két teljesen ellentétes félidőt láthattunk a mérkőzésen, ami az eredményen is megmutatkozik! Nem értem hogy miért félünk még mindig a fiúktól? Az első félidőben nem voltunk Önmagunk, viszont amit a félidő után küzdöttünk, le a kalappal. Örülnék, ha legközelebb már a mérkőzés elejétől megnehezítenénk a fiúk dolgát! De ez csak akkor lehetséges, ha az összes játékos elhiszi, hogy van keresnivalónk a Bivalyok ellen is.

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek 53-64 (8-23, 10-5, /9-6/, 9-15, 17-15)
Csípős Darazsak pontjai: Völgyi Lili 9, Plangár Réka 9, Kotlik Kata 8, Herczeg Fióna 7, Áldozó Anna 5, Janzsó Alíz 5, Salamon Réka 3, Horváth Virág 3, Szlávik Bianka 2, Bugledich Réka 1, Fenyvesi Flóra 1, Ábrahám Eszter –

Galavics Edina (edző): Abból tudunk erőt meríteni, hogy egy ilyen jó felépítésű csapat ellen tudtunk 2 negyedet, valamint a büntetőt megnyerni. Sajnálom, hogy a mérkőzés elején így elengedtük a fiúkat, innen már csak kozmetikázhattuk az eredményt. Ahhoz képest hogy mínusz 15 pontnál voltunk az első negyed végén, végül csak 11 pont különbség lett.


Sikeres főpróba után, katasztrofális előadás…

2018.03.03. U11 6. forduló, H csoport, Győr

Kapuvári Macskák – Hunyadis Darazsak 28–21 (4-4, 1-2, (2-4) 13-4, 8-7) – Mivel ellenfelünk nem tudott kellő létszámban kiállni, így a szabályok értelmében, 2-0-ás eredménnyel a mi javunkra írták a találkozót.
Hunyadis Darazsak: Lichtl Liána 5, Pongrácz Petra 4, Horváth Izabella 4, Ilyés Fanni 3, Horváth Hanna 2, Gavenda Hanna 1, Fekete Loretta 1, Ács Regina 1, Kackstetter Léna -, Vinkovits Dorka -, Hiegl Gisela -, Koczor Cintia –

Hunyadis Darazsak – Téti Tigrisek 32–57 (4-17, 10-11, (4-4) 4-15, 10-10)
Hunyadis Darazsak: Lichtl Liána 11, Pongrácz Petra 9, Horváth Hanna 5, Fekete Loretta 4, Horváth Izabella 2, Koczor Cintia 1, Ilyés Fanni -, Gavenda Hanna -, Ács Regina -, Kackstetter Léna -, Vinkovits Dorka -, Hiegl Gisela –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Az első meccsen a Kapuvári Macskák ellen játszottunk, akik 6 (!) fővel vertek meg minket! Sajnos, ezen a mérkőzésen mi voltunk a kiscicák ők meg a csípős darazsak… Amíg a 12 játékosból csak hárman teszik oda magukat és próbálják megoldani a feladatot, addig ilyen megalázó vereségekbe fogunk belefutni. Sajnos az első meccs fóbiánk még mindig tart..
Két meccs pihenő után ismét a Téti Tigrisekkel kerültünk össze. Sokkal szorosabb lehetett volna a vége, ha a pénteki edzésen mutatott játékunkat és a meccs előtti beszélgetésünk szerint játszanak a lányok! Elméletben már nagyon jól tudjuk, hogy mit, hogyan kell csinálni, de a gyakorlatba ezt még nem tudjuk átültetni, ami főleg az első és a harmadik negyedben volt a leginkább szembetűnő. A bedobásokból az ellenfélnek ajándékozott labdák miatt alakult ki ez a nagyarányú különbség. Így ez a végletek meccse lett, mert voltak kiemelkedően jó teljesítmények és voltak olyanok is, akik nagyon a tudásuk alatt teljesítettek és sajnos ebből volt több! A következő edzések fő feladata, hogy megbeszéljük ezeket, és kijavítsuk a hibáinkat, hogy a következő fordulókban, már tényleg azt az arcunkat mutassuk, ami a tudásunkat tükrözi.”

Jók: Lichtl Liána, Horváth Izabella, Pongrácz Petra


Jól dolgoztak az erősebbek ellen

2018.03.04. U11 6. forduló, B csoport, Oroszlány

Soproni Sportiskolás Párducok – Szorgos Darazsak 53-52 (14-10; 13-11; /5-7/; 4-6; 17-18)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 2, Deák Noémi 3, Tóth Patrícia 9, Török Bítia 5, Sipőcz Dóra 1, Fábiánkovits Bianka 16, Iván Ramóna 3, Madarász Niobé 2, Papp-Garbóczy Panna 10, Janka Lili -, Molnár Panna 1

Szorgos Darazsak – OSE Simbák 37-94 (9-26; 13-26; 7-20; 8-22)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 1, Deák Noémi 1, Tóth Patrícia 6, Török Bítia 6, Sipőcz Dóra 2, Fábiánkovits Bianka 5, Iván Ramóna 4, Madarász Niobé 2, Papp-Garbóczy Panna 6, Janka Lili -, Molnár Panna 4

Hollós Dániel (edző): Sajnos nem tudtunk győzelemmel hazautazni, de nincs okunk szégyenkezni. Az első mérkőzésen egy nagyon jó, izgalmas mérkőzést tudtunk játszani, aminek a végén sajnos alulmaradtunk a soproni hunyadis fiúk ellen. Álmosan kezdtünk, el is engedtük az ellenfelünket, de a második félidőre sikerült felébrednünk és egy nagyon szoros mérkőzést sikerült játszanunk. Második mérkőzésen a helyi csapattal mérkőztünk meg, ahol kijött sajnos a két csapat közti különbség. Voltak extra perceink, aminek nagyon örültem, ezekből építkezve kell legközelebb minél többet mutatni az erősebb csapatok ellen. Dolgozunk tovább, és legközelebb javítunk a C csoportban. Hajrá Darazsak!


Hit nélkül a tudás kevés a sikerhez

2018.03.03. U11 6. forduló, Győr – I csoport

Gárdonyis Darazsak – Soproni Sportiskolás Farkasok 17-42 (2-15, 4-6, (5-3), 0-11, 6-6)
Gárdonyi: Szabó Rebeka 7, Szabó Bianka 5, Kurcsics Szonja 3, Kiss Fruzsina 1, Bőhm Adrienn 1, Baranyai Dorka – , Dávid Fruzsina -, Szücs Dóra -, Tiszai Regina -, Ősze Luca -, Markó Milla -, Fazekas Ráchel –

Tulipános Mókusok – Gárdonyis Darazsak 23-20 (5-2, 5-6 (3-3), 4-2, 6-7)
Gárdonyi: Szabó Rebeka 6, Ősze Luca 6, Szabó Bianka 3, Kurcsics Szonja 3, Szücs Dóra 1, Baranyai Dorka 1, Fazekas Ráchel -, Tiszai Regina -, Markó Milla -, Bőhm Adrienn, Kiss Fruzsina -, Dávid Fruzsina –

Pados Noel (edző): „Féloldalasok voltunk ezen a hétvégén. A lányok egy részétől hiányoltam a hitet és a kellő harciasságot, melyek nélkül nem lehet pályára lépni. Ennek okait mindenképpen meg fogjuk keresni, át fogjuk beszélni a következő edzésen. A bátran kosarazó fiúk ennek megfelelően el is robogtak mellettünk. A győri lányok ellen már partiban voltunk, de a lepattanóknál sokszor elaludtunk, így a győzelem itt is elmaradt. Voltak azért biztató periódusaink, és néhány jó egyéni teljesítménynek is örülhettem. Hiszek a munkában és a lányokban, biztos vagyok benne, hogy a következő fordulóban meg fogjuk mutatni, hogy tudunk mi ennél sokkal jobban is kosárlabdázni!”


Újabb csoportot léptek felfele a Lackneros Darazsak

2018.03.03., U11 6. forduló, Győr – G csoport

Villámló Kovácsok – Lackneros Darazsak 60-62 (16-14; 6-14; /5-5/; 11-12; 22-17)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 1, Császár Panna 12, Budai Zoé -, Pápai Lili 1, Veszpi Lili 20, Lukácsy Lara -, Pintér Lili 7, Csaplár Mercédesz 2, Kovács Kitti -, Ferstl Patrícia 19, Galambos Viktória –

Lackneros Darazsak – Nádor Tigrisek 64 – 27 (8-8; 22-4; /8-3/; 12-6; 14-6)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 4, Császár Panna 17, Budai Zoé 9, Pápai Lili 3, Veszpi Lili 14, Lukácsy Lara 1, Pintér Lili 6, Csaplár Mercédesz 1, Kovács Kitti 1, Ferstl Patrícia 5, Galambos Viktória 3

Hollós Dániel (edző): „Először is gratulálni szeretnék a lányok teljesítményéhez, hiszen újabb 2 győzelemmel jöttünk el Győrből, ezzel újabb csoportot léptünk feljebb. Az első mérkőzésen jól kezdtünk, szépen alakítottuk ki a helyzeteinket, amiket jó százalékban értékesítettünk is. Az utolsó negyedre sajnos szétestünk támadásban és védekezésben is, így egy kaotikus utolsó 2 percet élt meg mindkét csapat, amiből sikerült nekünk jól kijönni. A második mérkőzésen álmos kezdés után folyamatosan sikerült ellépnünk a győri lányoktól, aminek nagy arányú győzelem lett a vége. Nagy öröm volt számomra, hogy egy-két játékos eredményes játékot és harciasságot csillogtatott meg tudásából, és nem utolsó sorban, hogy mindenki betalált ezen a mérkőzésen. De még mindig hiányolom a csapatszinten történő harciasságot, odafigyelést, nagyon sokszor elaludtunk, nem mentünk a lepattanó labdákért és szabad labdákért, egy kicsit még sikerült a foci tudásunkat és megmutatni a közönségnek :). Ezen a téren kell legközelebb változtatnunk. Csak gratulálni tudok a lányoknak, így tovább!! Hajrá Darazsak!!!”


Színpadon a kenguruk és a serdülők – Programajánló

Ezen a hétvégén az U14-es serdülő és az U11-es kenguru korosztályra várnak mérkőzések. Utóbbiak közül a Csípős Darazsak Sopronban lépnek pályára vasárnap délelőtt, míg a többiekre mind utazás vár.

Serdülő „B” csapatunk a Regionális bajnokság alapszakaszának 2. fordulójában Tatabányán szerepel. A B csoportban a rendező, és a Körmend lesz az ellenfelük.

A kenguru kiírás három csapatunkat is Győrbe szólítja szombaton.

A Gárdonyis Darazsak az I, a Hunyadis Darazsak a H, míg a Lackneros Darazsak a G csoportban mérettetik meg magukat. A Gárdonyis a Mórában, a másik két csapat a Fekete István Általános Iskolában lép pályára.

Serdülő „A” csapatunk két napos torna elé néz Székesfehérváron, a főtábla 1. fordulójában. Ellenfeleik a BEAC-Újbuda KA, a Dávid Kornél KA és a Zsíros Akadémia Kőbánya lesznek.

Vasárnap a BECSA ad otthont az U11-es korosztály „A” csoport küzdelmeinek. A 6. fordulóban a Tigrisek és a Bivalyok ellen lépnek pályára a Csípős Darazsak.

A „B” csoportban helyet foglaló Szorgos Darazsak pedig Oroszlányba utaznak, ahol a helyiek, az OSE Simbák, illetve a szintén soproni Sportiskolás Párducok ellen veszik fel a küzdelmet.

HAJRÁ DARAZSAK!


2018.03.03., szombat

Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság, Főtábla, 1. forduló, „C” csoport

11:00 Zsíros Akadémia Kőbánya – Dávid Kornél KA „A”
12:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – BEAC Újbuda KA „A”
17:00 BEAC Újbuda KA „A” – Zsíros Akadémia Kőbánya
18:45 Soproni Darazsak Akadémia „A” – Dávid Kornél KA „A”

Regionális Serdülő Bajnokság, Alapszakasz, 2. forduló

10:00 Tatabányai KC – MTE 1904
12:00 MTE 1904 – Soproni Darazsak Akadémia „B”
14:00 Soproni Darazsak Akadémia „B” – Tatabányai KC

U11 G csoport, Győr Fekete István Általános Iskola (Széchenyi KA)

09.00 Nádor Tigrisek – Villámló Kovácsok
10.15 Villámló Kovácsok Lackneros Darazsak
11.30 Lackneros Darazsak – Nádor Tigrisek

U11 H csoport, Győr Fekete István Általános Iskola (Széchenyi KA)

12.45 Kapuvári Macskák – Hunyadis Darazsak
14.00 Téti Tigrisek – Soproni Sportiskolás Zsiráfok
15.15 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
16.30 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

U11 I csoport, Győr Móra Ferenc Általános Iskola (GYKC)

09.00 Mezőörsi Oroszlánok – Tulipános Mókusok
10.15 Gárdonyis Darazsak – Soproni Sportiskolás Farkasok
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

2018.03.04., vasárnap

Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság, Főtábla, 1. forduló, „C” csoport

9:30 Dávid Kornél KA „A” – BEAC Újbuda KA „A”
11:15 Zsíros Akadémia Kőbánya – Soproni Darazsak Akadémia „A”

U11 A csoport, Sopron BECSA (Soproni Tigrisek)

10.30 Soproni Sportiskolás Bivalyok – Csípős Darazsak
11.45 Soproni Tigrisek – Soproni Sportiskolás Bivalyok
13.00 Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek

U11 B csoport, Oroszlány Krajnyik “Akác’” András Sportcsarnok kisterem (OSE)

13.45 Soproni Sportiskolás Párducok – Szorgos Darazsak
15.00 OSE Simbák – Soproni Sportiskolás Párducok
16.15 Szorgos Darazsak – OSE Simbák


Nem okozott gondot számukra a B csoport

U11 5. forduló, 2018.02.10. Novomatic Aréna Sopron

Csípős Darazsak – Tatai Mosómedvék 110–24 (21-10, 30-2, /5-7/, 28-4, 26-1)
Csípős Darazsak: Janzsó Alíz 21, Áldozó Anna 16, Szlávik Bianka 15, Völgyi Lili 14, Herczeg Fióna 10, Varga Boglárka 10, Ábrahám Eszter 8, Horváth Csenge 7, Horváth Virág 5, Salamon Réka 4, Kotlik Kata -, Szabadvári Noémi –

OSE Simbák – Csípős Darazsak 46–59 (9-20, 11-12, /8-6/, 8-16, 10-5)
Csípős Darazsak: Janzsó Alíz 16, Völgyi Lili 12, Horváth Virág 10, Herczeg Fióna 6, Áldozó Anna 5, Kotlik Kata 3,
Szlávik Bianka 2, Szabadvári Noémi 2, Salamon Réka 1, Varga Boglárka 1, Horváth Csenge 1, Ábrahám Eszter –

Galavics Edina (edző): „Sajnos ilyen a bajnokságunk, a „B” csoportban sokkal jobbak vagyunk az ellenfeleknél, az „A” csoport csapatai még nagy falatnak bizonyultak az előző fordulóban, ezért ingázunk a fiú csapatok között.
Úgy látom, hogy egyre több, az edzésen tanult elemet tudunk kivitelezni a mérkőzésen, akár támadásról, akár védekezésről van szó. Elégedett vagyok minden játékos teljesítményével, szépen haladunk előre! Támadásban kicsit türelmesebben kell játszanunk, és megtalálni az 5 emberből azt a játékost, aki éppen a legjobb helyzetben van. A védekezés alapja az akarat és a koncentráció!
Azért van még mit gyakorolni, és tanulni, de a munka láthatóan meghozza gyümölcsét. BRAVÓ LÁNYOK! BÜSZKE VAGYOK RÁTOK!”


Egy szinttel feljebb folytatják

2018.02.10., U11, 5. forduló, I csoport, Sopron Novomatic Aréna

Tulipános Mókusok – Hunyadis Darazsak 44–27 (20-6, 12-6, (3-4) 6-6, 3-5)

Hunyadis Darazsak: Pongrácz Petra 9, Vinkovits Dorka 5, Koczor Cintia 3, Horváth Izabella 2, Lichtl Liána 2, Meszlényi Szonja 2, Horváth Hanna 2, Fekete Loretta 1, Nagy Alina 1, Ács Regina -, Kackstetter Léna -, Füzi Sára –

Mivel ellenfelünk nem tudott kellő létszámban kiállni, így a szabályok értelmében, 2-0-ás eredménnyel a mi javunkra írták a találkozót.

Gárdonyis Darazsak – Hunyadis Darazsak 15-32 (4-7, 2-7, (2-8), 7-2, 0-8)
Hunyadis Darazsak: Lichtl Liána 8, Pongrácz Petra 7, Fekete Loretta 5, Ács Regina 3, Gavenda Hanna 3, Vinkovits Dorka 3, Kackstetter Léna 1, Meszlényi Szonja 1, Horváth Izabella 1, Koczor Cintia -, Hiegl Gisela -, Horváth Hannna –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „A győri lányok ellen főleg az első negyed, megint a megilletődöttségről szólt. Kihagyott helyzeteinket, puhaságunkat, ellenfelünk rendre kosárral büntette. Hiányzott belőlünk az edzésen látott harcosság és pontosság. A második félidőre megnyugodtak a lányok és a továbbiakban kiegyenlített negyedeket láthattunk. Meg kell tanulnunk leküzdeni az első meccs fóbiánkat.
Második meccsünket testvércsapatunk a Gárdonyis Darazsak ellen játszottuk. A mérkőzés előtt rendbe raktuk a fejeket, ami el is érte a célját 🙂 Végre azt mutatták a lányok, amit megbeszéltünk. Harcosság, szép védekezések, pontos befejezések, leszámítva a harmadik negyed megingását. Jó volt látni, hogy élvezik a gyerekek a játékot! Ezzel a két győzelemmel, egy csoporttal feljebb kerültünk, s ott igyekszünk majd legyőzni ellenfeleinket.”


Jól teljesítettek a Lackneros Darazsak

2018.02.11. U11, 5. forduló, Sopron Novomatic Aréna

Lackneros Darazsak – SSI Zsiráfok 36-22 (10-4; 5-8; /5-1/; 8-9; 8-0)
Lackneros Darazsak: Császár Panna 8, Veszpi Lili 7, Török Bítia 9, Pintér Lili 6, Csaplár Mercédesz 1, Kovács Kitti 1, Gregor Nikolett -, Ferstl Patrícia 2, Galambos Viktória -, Lukácsy Lara –

Téti Tigrisek – Lackneros Darazsak 39-49 (10-6; 8-14; /1-5/; 16-18; 4-6)
Lackneros Darazsak: Császár Panna 7, Veszpi Lili 3, Török Bítia 8, Pintér Lili 4, Csaplár Mercédesz 9, Kovács Kitti -, Gregor Nikolett -, Ferstl Patrícia 17, Galambos Viktória 1, Lukácsy Lara –

Pados Noel/Hollós Dániel (edző): „Egész kis harcias mérkőzés kerekedett a Zsiráfok ellen. Jó volt látni a lányok bátor játékát a fiúk ellen. Az első félidőben ugyan többször elkalandoztunk védekezésben, de a szünet után minden a helyére került. Emeltünk még egy szintet a harciasságon, és mindent megvalósítottunk abból, amit a szünetben átbeszéltünk. Gratulálok, szép munka volt!

A második mérkőzésen nem sikerült kellő hőfokon pörögnünk, ennél mi sokkal jobban játszottunk az előző fordulókban. A második félidőre sikerült felébrednünk és egy megnyugtató előnyt is sikerült kiharcolnunk, amivel megalapoztuk a győzelmünket. Szép volt lányok! Gratulálok mindkét csapatomnak a győzelmekhez, jó érzés edzőként 4 győzelemmel zárni a hétvégét, csak így tovább! Noelnek meg köszönöm a segítséget!”


Feljutást eredményezett a hibátlan hétvége

2018.02.11. U11 5. forduló, Sopron, BECSA

Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér 59-42 (20-13; 7-8; /6-5/; 15-4; 11-12)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 7, Ábrahám Eszter 11, Sipőcz Dóra 3, Tóth Patrícia 6, Plájer Glória -, Szlávik Bianka 11, Fábiánkovits Bianka 4, Iván Ramóna 7, Skultéti Lola 1, Madarász Niobé 7, Papp-Garbóczy Panna 2, Janka Lili –

Győri KC Vizslák – Szorgos Darazsak 45-75 (3-10; 20-22; /5-6/; 3-23; 14-14)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 7, Ábrahám Eszter 3, Sipőcz Dóra 2, Tóth Patrícia 10, Plájer Glória 3, Szlávik Bianka 10, Fábiánkovits Bianka 10, Iván Ramóna 13, Skultéti Lola 1, Madarász Niobé 6, Papp-Garbóczy Panna 3, Janka Lili 7

Hollós Dániel (edző): „Nagyon örülök az első mérkőzésen látottaknak, nagyon harcosan, okosan, odafigyelve játszott mind a 12 lány a csapatból. Csak gratulálni tudok a lányok teljesítményéhez! A második mérkőzésen már érződött rajtunk a fáradtság, nagyon sok üres dobást hibáztunk el, és csak a második félidőre sikerült nagyobb előnyt kiharcolnunk, amit folyamatosan tudtunk növelni! Az előző fordulóhoz képest sokat léptünk előre, gratulálok még egyszer! Legközelebb újra a B csoportban vitézkedhetünk, így tovább lányok!”


Remek kezdés után elszundítottak

2018.02.10. U11 5. forduló I csoport, Sopron, Novomatic Aréna

Sportiskolás Farkasok – Gárdonyis Darazsak 55-41 (20-10, 10-12, (2-4), 15-0, 8-15)
Gárdonyis Darazsak: Kurcsics Szonja 11, Szabó Rebeka 8, Király Lea 6, Ősze Luca 5, Németh Júlia 4, Boros Kata 3, Dávid Fruzsina 2, Szücs Dóra 1, Bereczki Eszter 1, Szabó Bianka -, Herceg Flóra -, Bőhm Adrienn –

Mivel ellenfelünk nem tudott kellő létszámban kiállni, így a szabályok értelmében, 2-0-ás eredménnyel a mi javunkra írták a találkozót.

Gárdonyis Darazsak – Hunyadis Darazsak 15-32 (4-7, 2-7, (2-8), 7-2, 0-8)
Gárdonyis Darazsak: Szabó Rebeka 6, Szabó Bianka 5, Király Lea 2, Boros Kata 1, Ősze Luca 1, Németh Júlia -, Marsi Anna -, Kurcsics Szonja -, Dávid Fruzsina -, Szücs Dóra -, Bőhm Adrienn -, Bereczki Eszter –

Pados Noel (edző): „A mérkőzés előtt azt kértem a lányoktól, hogy lépjünk egyet előre játékban, mutassuk meg, mit tanultunk az előző forduló óta. Ez csak részben sikerült, két eltérő arcunkat mutattuk ma. A Farkasok fiai ellen nagyon szépen játszottunk, öröm volt nézni az összjátékot, a jó döntéseket, a határtalan küzdőszellemet, a koncentráltságot! Élveztük a játékot, és visszaláttam a lányoktól mindazt, amit gyakorlunk az edzéseken. Csupán a legerősebb Farkast, a 37 pontos Farkas Bendegúzt nem tudtuk megszelídíteni. A Hunyadis Darazsak ellen viszont csak a túloldalon láttam darazsakat, mi inkább kedves barnamacik képében téli álomba szenderültünk. Időnként, pár percre megébredtünk, de összességében sajnos meg se tudtuk közelíteni a reggeli mérkőzésen mutatottakat. Nem is emlékszem olyanra, hogy valaha csupán két büntetőt értékesítettünk volna tizenkettőből a félidei dobások során. Feltétlenül javítanunk kell a koncentrációnkon! Az első mérkőzés teljesítménye végett azonban feltétlenül dicséret illeti a lányokat, abból tudunk tovább építkezni a jövőben! Gratulálok ellenfeleinknek a győzelmekhez, a Hunyadisoknak a feljutáshoz!”


A legkisebb darazsak uralják a hétvégét

Szombaton és vasárnap a kenguru korosztály csapataira terelődik a figyelem, akik egytől egyik Sopronban lépnek pályára a hétvégén.

Szombaton három csapatunk méretteti meg magát az 5. fordulóban, a Novomatic Aréna kistermében.

Délelőtt a Gárdonyis Darazsak és a Hunyadis Darazsak kezdik meg a napot. A Gárdonyis lányok a Sportiskolás Farkasok fiai, míg a Hunyadisok a győri Tulipános Mókusok ellen lépnek pályára. Majd a két mérkőzés vesztesei, illetve győztesei döntik el egymás között a sorrendet.

Az I csoport küzdelmei után, 14 órától a B csoport három mérkőzése következik. A Csípős Darazsak 14 órakor a Tatai Mosómedvék, majd rögtön utána, 15.15 órakor az oroszlányi OSE Simbák ellen küzdenek meg.

Vasárnap délelőtt, a BECSA-ban a C csoport tornáját rendezik meg. 11.15 órakor a Szorgos Darazsak csapatára a Soproni Tigrisek Deák tér, majd 12.30-től a győri GYKC Vizslák csapata vár.

A Novomatic Arénában a H csoport tornájára kerül sor, ahol a Lackneros Darazsak 12.30-tól a Sportiskolás Zsiráfok ellen kezdik meg szereplésüket, majd a Mezőörsi Oroszlánok, vagy a Téti Tigrisek következnek, az első mérkőzések eredményeitől függően.

Aki ráér, látogasson ki a mérkőzésekre, és szurkoljon a legkisebb darazsaknak!

Figyelem! A Novomatic Arénába, építési munkálatok miatt csak a Városi Stadion felőli bejáraton lehet belépni!

Serdülőink is kiveszik részüket a nagyüzemből. Ők Budapestre utaznak, ahol a felsőház B csoportjában a Kosárlabda Akadémia Pécs, a Vasas Akadémia, és a rendező Török Flóris-Törekvés SE ellen lépnek parkettre.

Juniorjaink sem pihenhetnek a hétvégén. Ők vasárnap 14 órától Debrecenben folytatják szereplésüket a Zöld csoportban.

2018.02.10., szombat

I csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

09.00 Soproni Sportiskolás Farkasok – Gárdonyis Darazsak
10.15 Tulipános Mókusok – Hunyadis Darazsak
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

B csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

14.00 Csípős Darazsak – Tatai Mosómedvék
15.15 OSE Simbák – Csípős Darazsak

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

12.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Vasas Akadémia
18.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Török Flóris-Törekvés SE/A

2018.02.11., vasárnap

C csoport, Sopron BECSA

11.15 Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér
12.30 GYKC Vizslák – Szorgos Darazsak

H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

12.30 Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok
13.45 Mezőörsi Oroszlánok – Téti Tigrisek
15.00 2. mérkőzés vesztes – 1. mérkőzés vesztes
16.15 2. mérkőzés győztes – 1. mérkőzés győztes

Junior, Zöld csoport

14.00 Debreceni KA – Soproni Darazsak Akadémia

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

11.15 Kosárlabda Akadémia Pécs/A – Soproni Darazsak Akadémia/A


Nem voltak elég harciasak a fiúk ellen

2018.01.20., U11 kenguru bajnokság, 4. forduló

Soproni Sportiskolás Bivalyok – Csípős Darazsak 71 – 43 ( 11-10, 20-7, /4-5/, 26-6, 10-15)
Csípős pontjai: Janzsó Alíz 10, Horváth Virág 9, Salamon Réka 6, Plangár Réka 5, Völgyi Lili 5, Kotlik Kata 3,
Áldozó Anna 2, Fenyvesi Flóra 2, Herczeg Fióna 1, Szlávik Bianka -, Szabadvári Noémi-,
Varga Boglárka –

Galavics Edina (edző): Bár az eredmény nem azt mutatja, én mégis úgy láttam, hogy nagyon sokat fejlődtünk az előző találkozó óta, főleg csapatjátékban. A fiúk nagyon szépen játszották az 1:1 játékot, amit sajnos mi még nem tudunk levédeni. Harciasabb védekezéssel lehet előbbre lépni, és a fiú csapatokhoz felzárkózni! Két negyedben tudtunk partnerek lenni, a másik két negyedben félénkek voltunk és nem bíztunk magunkban.

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek 47 – 77 ( 9-25, 15-12, /7-6/, 8-14, 8-20)
Csípős pontjai: Janzsó Alíz 13, Áldozó Anna 7, Fenyvesi Flóra 5, Völgyi Lili 4, Horváth Virág 4, Salamon Réka 3,
Szlávik Bianka 3, Szabadvári Noémi 3, Herczeg Fióna 3, Bugledich Réka 1, Kotlik Kata 1, Plangár Réka –

Galavics Edina (edző): Ugyanazt tudom elmondani erről a mérkőzésről is, mint az előzőről. Van még mit fejlődnünk és tanulnunk. Gyorsaságban és harciasságban előbbre kell lépni sürgősen!


Csak a játszótéren játszottak

2018.01.20. U11 4. forduló, Győr

Téti Tigrisek – Hunyadis Darazsak 34–21 (15-2, 6-6, (2-6) 8-6, 3-1)
Hunyadis Darazsak: Koczor Cintia 7, Ács Regina 4, Pongrácz Petra 3, Meszlényi Szonja 3, Füzi Sára 1, Horváth Hanna 1, Kackstetter Léna 1, Fekete Loretta 1, Lichtl Liána -, Horváth Izabella -, Heigl Gisela -, Gavenda Hanna –

Gárdonyis Darazsak – Hunyadis Darazsak 18–23 (0-7, 8-5, (4-3) 0-4, 6-8)
Hunyadis Darazsak: Fekete Loretta 8, Kackstetter Léna 4, Ács Regina 4, Lichtl Liána 4, Vinkovits Dorka 2, Pongrácz Petra 1, Horváth Hanna -, Gavenda Hanna -, Horváth Izabella -, Meszlényi Szonja -, Füzi Sára -, Koczor Cintia –

Farkasné Babos Szilvia (edző): Közösen utaztunk a Gárdonyis lányokkal erre a fordulóra, s mivel az első meccset ők játszották, ezért volt egy kis szabadidőnk, amit az Egyetem mellett a Duna parton, és a játszótéren töltöttünk. Ez olyan jól sikerült, hogy a gyerekek fejben ott is ragadtak 🙂

Első igazi mérkőzés, utazás, bírók, fiúk az ellenfél soraiban, szülők, testvérek a kispad mellett, ez mind-mind annyi impulzus volt nekik, hogy teljesen leblokkoltak, megilletődtek. Ezért sajnos nem tudták megmutatni, hogy igazából mit tudnak, és csak nyomokban volt fellelhető egy-két tanult elem, ami viszont igazi öröm volt számomra. 🙂

Kettős érzések vannak bennem. Egyrészt nagyon örültem, hogy olyan játékosok is megmutatták magukat, akik az edzéseken nem mindig vetették magukat észre, más részt szomorú is voltam, hogy az egyébként húzó emberek, most teljesen leblokkoltak és beleszürkültek a meccsekbe. A következő feladat, hogy ezeket a gátakat felszabadítsuk, hogy ők is megmutassák, hogy mire képesek, és akkor nagyon sok örömet fognak még okozni! Összességében öröm volt látni a kis kosárpalántákat és felfedezni bennük a jövő reménységit! Hajrá Hunyadis Darazsaim, az elvégzett munka mindig meghozza a gyümölcsét! 🙂


Mindent megtettek

2018.01.20. U11, 4. forduló

Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok 50-38 (24-12; 2-4; /5-7/; 14-8; 5-7)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin -, Császár Panna 8, Budai Zoé 1, Pápai Lili -, Veszpi Lili 21, Lukácsy Lara 2, Pintér Lili 2, Szarka-Keveházy Szilvia -, Kovács Kitti -, Gregor Nikolett 1, Ferstl Patrícia 2, Galambos Viktória -, Molnár Panna 11

Lackneros Darazsak – Soproni Tigrisek Orsolya 30-84 (9-27, 3-22; /4-6/; 12-14; 2-15)

Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin -, Császár Panna 8, Budai Zoé 3, Pápai Lili 2, Veszpi Lili 8, Lukácsy Lara -, Pintér Lili 1, Szarka-Keveházy Szilvia 3, Kovács Kitti -, Gregor Nikolett -, Ferstl Patrícia -, Galambos Viktória -, Molnár Panna 5

Czukor Bence ( megbízott edző): Gratulálok a lányoknak ez első mérkőzéshez, nagyon ügyesen játszottak! A második mérkőzésen már egy jóval erősebb ellenféllel találkoztunk, sajnos nem sikerült egy szoros mérkőzést játszanunk, de így is meg vagyok elégedve a lányok hozzáállásával. Hajrá Darazsak!


A győzelem után elvesztették a ritmust

2018.01.19., U11, 4. forduló, Tata

Szorgos Darazsak – Prohászkás Csibék 56-22 (10-6; 12-2; /7-5/; 6-4; 21-5)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 9, Sipőcz Dóra 4, Tóth Patrícia 3, Plájer Glória 4, Török Bítia 3, Horváth Csenge 3, Csaplár Mercédesz 8, Madarász Niobé 5, Papp-Garbóczi Panna -, Janka Lili 4, Iván Ramóna 13

Tatai Mosómedvék – Szorgos Darazsak 60-41 (18-4; 10-15; /5-6/; 18-4; 9-12)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 5, Sipőcz Dóra 1, Tóth Patrícia 8, Plájer Glória 6, Török Bítia -, Horváth Csenge -, Csaplár Mercédesz 1, Madarász Niobé 9, Papp-Garbóczi Panna 1, Janka Lili -, Iván Ramóna 10

Hollós Dániel (edző): Az első mérkőzésen nagyon szépen játszottak a lányok, szépen járatták a labdát, ügyesen támadták a gyűrűt. Védekezésünk is rendben volt, a kért dolgokat maximálisan teljesítették a lányok, aminek köszönhetően magabiztosan tudtunk nyerni. Második mérkőzésen a hazai csapattal találkoztunk akiket egyszer már sikerült itt Sopronban legyőznünk. Nem találtuk az első mérkőzés ritmusát, ellenfelünk folyamatosan növelte az előnyét, amit sikerült is végéig megtartaniuk. Elfáradtak a lányok…reggel 7-kor indultunk, utaztunk két órát és két mérkőzést kellett játszanunk egymást után. Kimaradtak a ziccereink, kiesett a kezünkből a labda, a meccs nagy részében nem találtuk az emberünket. De ne szomorkodjunk, kijavítjuk a hibáinkat és legközelebb visszavágunk. Gratulálok lányok a győzelemhez!


Szoros mérkőzésekkel debütált a Gárdonyi

2018.01.20. U11, 4. forduló, I csoport, Győr

Tulipános Mókusok – Gárdonyis Darazsak 37-29 (6-3, 10-8, (2-5), 3-4, 16-9)
Gárdonyis Darazsak: Marsi Anna 14, Szabó Bianka 5, Ősze Luca 4, Szabó Rebeka 3, Herceg Flóra 1, Baranyai Dorka 1, Király Lea 1, Dávid Fruzsina -, Kiss Fruzsina -, Németh Júlia -, Tiszai Regina –

Gárdonyis Darazsak – Hunyadis Darazsak 18-23 (0-7, 8-5 (4-3), 0-4, 6-8)
Gárdonyis Darazsak: Marsi Anna 10, Ősze Luca 5, Németh Júlia 1, Herceg Flóra 1, Király Lea 1, Baranyai Dorka, Dávid Furzsina -, Kiss Fruzsina, Szabó Bianka -, Szabó Rebeka -, Tiszai Regina

Pados Noel (edző): Betegségek, felvételik miatt csak 11 fővel mutatkoztunk be a kenguru bajnokságban, de az előzetes várakozásaimhoz képest jobban teljesítettünk. Kikaptunk ugyan mindkét találkozón, de a számszerű eredménynél számomra mindig fontosabb, hogy önmagunkhoz képest mit nyújtunk. Jól vizsgáztunk, egyenrangú partnerei voltunk játékban ellenfeleinknek, akiknek ezúton is gratulálok! Örülök annak, ahogy akartunk, figyeltünk, és igyekeztünk a megbeszélt részfeladatokat megvalósítani. Két gyereket leszámítva, a lányoknak ezek voltak az első mérkőzései, és a lámpaláz érződött is néhányukon. Elégedett voltam a látottakkal, de azt a lányoknak is elmondtam a nap végén, hogy ha mindenki így koncentrálna, így segítené társait az edzéseken is, mint ezen a két mérkőzésen, akkor hatékonyabb munkát tudnánk végezni. Remélem, hogy a hétvége élménye, lendületet ad mostantól a hétköznapokra is!


Szurkoljunk kenguruinknak! – Hétvégi programajánló

Az előttünk álló hétvégén az U11-es korosztályra irányul a figyelem.

Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek a H csoport küzdelmei a Novomatic Aréna kistermében, ahol a Lackneros Darazsak vitézkednek.

Három másik kenguru együttesünk más városban lép pályára. A Szorgos Darazsak Tata, míg a Gárdonyis Darazsak és a Hunyadis Darazsak Győr felé veszik az irányt.

Vasárnap a Csípős Darazsak lánykáira az A csoportban vár megmérettetés két fiú gárda ellen. A torna a Novomatic Arénában lesz, 10 órától.

Kadettjeink pedig vasárnap Pécs irányába kelnek útra.

Aki teheti, látogasson ki a mérkőzésekre, szurkoljunk a legkisebbeknek is! Hajrá Darazsak!

Program

Szombat

10.00 Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok (U11, H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem)
12.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes (U11, H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem)
13.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes (U11, H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem)

Vasárnap

10.00 Soproni Sportiskolás Bivalyok – Csípős Darazsak (U11 A csoport, Sopron, Novomatic Aréna kisterem)
12.30 Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek (U11, A csoport, Sopron, Novomatic Aréna)

14.00 Pécsi VSK/A – Soproni Darazsak Akadémia (kadett, Pécs)


Így kell zárni az évet!

U11 kenguru, 3. forduló, 2017.12.09. Sopron, Novomatic Aréna

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér 68 – 45 (18-10, 17-13, /5-5/, 17-7, 11-10)
Csípős Darazsak pontjai: Janzsó Alíz 16, Völgyi Lili 8, Áldozó Anna 8, Kotlik Kata 7, Szlávik Bianka 7, Horváth Virág 5, Horváth Csenge 5, Fenyvesi Flóra 5, Salamon Réka 3, Herczeg Fióna 3, Plangár Réka 2, Szabadvári Noémi 1

Galavics Edina (edző): Az első percekben nehezen melegedtünk bele a játékba, de végül magabiztosan nyertük a mérkőzést. Nagy öröm számomra, hogy egyre több dolgot látok mérkőzésen az edzéseken tanultakból.

Szorgos Darazsak – Csípős Darazsak 36 – 93 ( 3-32, 5-20, /8-7/8-13, 12-21)
Csípős Darazsak pontjai: Völgyi Lili 17, Herczeg Fióna 15, Szabadvári Noémi 9, Áldozó Anna 9, Janzsó Alíz 8, Fenyvesi Flóra 8, Salamon Réka 7, Horváth Virág 7, Szlávik Bianka 6, Plangár Réka 5, Kotlik Kata 1, Horváth Csenge 1

Galavics Edina (edző): Szép támadásokat vezettünk ezen a sok passzos mérkőzésen, hamar eldőlt, hogy ki nyeri a mérkőzést. Szeretném külön megdicsérni azokat a játékosokat, akik nálam edzenek, de most a Szorgos Darazsakat segítették játékukkal.
Szuper hétvége volt, főleg azért, mert újabb játékosok léptek elő a mérkőzéseken, akik eddig „csak” edzésen bizonyítottak. SZÉP VOLT CSAJOK! 🙂

Boldog Karácsonyt kívánok, új és régi játékosaimnak, szüleiknek, valamint minden kosaras barátnak!”


Győzelmekkel zárták az évet

2017.12.09., U11, 3. forduló

Lackneros Darazsak – Villámló Kovácsok 39-11 (6-4; 15-0; /3-4/; 7-2; 8-1)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 6, Császár Panna 16, Veszpi Lili 3, Török Bítia 3, Marsi Anna 4, Csaplár Mercédesz -, Ferstl Patrícia 3, Molnár Panna 4, Galambos Viktória –

Mezőörsi Oroszlánok – Lackneros Darazsak 15-57 (0-19; 7-10; /2-4/; 0-20; 6-4)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 6, Császár Panna 5, Veszpi Lili -, Török Bítia 9, Marsi Anna 10, Csaplár Mercédesz 4, Ferstl Patrícia 11, Molnár Panna 11, Galambos Viktória 1

Hollós Dániel (edző): „Először is gratulálni szeretnék a lányoknak az eddig nyújtott teljesítményéhez, most is sikerült hazautaznunk két nagyobb arányú győzelemmel. Nagyon sok üres helyzetet hagytunk ki, ami eddig nem jellemezte a játékunkat, kapkodtunk, nem koncentráltunk eléggé. Az edzésen tanult és jól csinált dolgokat jobban át kell ültetnünk a mérkőzésekbe, hogy év végére a legjobb csapatokhoz feltudjunk zárkózni. Szép volt lányok, csak így tovább!! Minden kis és nagy kosarasnak és családjaiknak Békés Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni!”


Részfeladatok megoldásáért szorgoskodtak

2017.12.09. U11 3. forduló, Sopron

Szorgos Darazsak – Csípős Darazsak 36-93 (3-32, 5-20, (8-7), 8-13, 12-21)
Szorgos Darazsak: Fábiánkovits Bianka 9, Janka Lili 7, Varga Boglárka 6, Bálint Lili 3, Plájer Glória 3, Papp-Garbóczi Panna 3, Skultéti Lola 2, Tóth Patrícia 1, Pintér Lili 1, Madarász Niobé 1, Pápai Lili –

Soproni Tigrisek Deák tér – Szorgos Darazsak 59-23 (19-5, 12-4, (3-6), 14-2, 11-6)
Szorgos Darazsak: Skultéti Lola 5, Papp-Garbóczi Panna 5, Bálint Lili 4, Madarász Niobé 4, Janka Lili 2, Tóth Patrícia 1, Plájer Glória 1, Fábiánkovits Bianka 1, Varga Boglárka -, Pápai Lili –

Pados Noel (megbízott edző): „Ellenfeleink mérkőzését nézve már lehetett látni, hogy mindketten erősebbek nálunk. Éppen ezért részfeladatok megoldását tűztük ki magunk elé a bátor, harcias játék mellett. Darazsas testvéreink nagyon szépen játszottak, hamar át is rohantak rajtunk. Örülök azért, hogy a szünet után tudtunk javítani a megbeszélt hibáinkon, és voltak szép periódusaink. A gyors, fizikálisan erősebb Tigrisek ellen ez kevésbé sikerült, úgy éreztem, fejben kicsit elfáradtunk. Gratulálok ellenfeleinknek! Jó volt újra együtt küzdeni egykori tanítványokkal, mindenkinek további alázatos, sikeres munkát kívánok a csapatában! Boldog Karácsonyt minden kosárlabda barátnak, különösen a Darazsas Családunknak!”


Hengereltek lányaink

2017.12.03., 3. Gyermek Forduló

Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 121-32
Pontdobók: Szabó Rozi 32, Bauer Zorka 16, Cser Petra 13, Völgyi Lili 13, Szabó Lili 11, Janzsó Alíz 10, Grubits Fanni 9, Prajczer Petra 6, Vasi Hanna 6, Egresits Réka 5

Jók: A CSAPAT!

Tatai Zsiványok – Soproni Darazsak Akadémia 39-110
Pontdobók: Szabó Rozi 26, Cser Petra 16, Vasi Hanna 14, Prajczer Petra 10, Grubits Fanni 8, Egresits Réka 8, Janzsó Alíz 8, Szabó Lili 8, Bajzáth Mira 5, Bauer Zorka 4, Völgyi Lili 3

Jók: A CSAPAT!!

Bencze Mária (edző): „Sajnos egyik csapat sem volt velünk egy súlycsoportban! Gratulálok a lányaimnak!”


Visszavágtak!

U12 GYERMEK FORDULÓ, 2017.12.03. Zalaegerszeg

Soproni Darazsak Akadémia/C – Tapolcai Párducok 79-56 ( 17-14, 14-20,/ 5-2/, 18-9, 25-11)
Soproni Darazsak Akadémia dobói: Varga Boglárka 11, Salamon Réka 11, Plangár Réka 10, Áldozó Anna 9, Horváth Csenge 7, Bugledich Réka 6, Kotlik Kata 6, Horváth Virág 6, Szabadvári Noémi 4, Madarász Niobé 4, Herczeg Fióna 4, Papp Garbóczi Panna 1.

Galavics Edina (edző): „Sikerült a visszavágó!!! Egy hónappal ezelőtt játszottunk már a tapolcai csapat ellen, azonban akkor 6 ponttal alul maradtunk. Most fantasztikus játékkal ismét sikerült legyőznünk egy U12-es csapatot, és nem is akárhogyan! Gratulálok, játékunk kezd hasonlítani a kosárlabda játékhoz! Szép volt csajok! Csak így tovább!”

Egerszegi Zsebi Babák – Soproni Darazsak Akadémia/C 71-52 (17-5, 15-17, /4-4/, 15-10, 20-16)
Soproni Darazsak Akadémia dobói: Salamon Réka 13, Áldozó Anna 12, Kotlik Kata 9, Herczeg Fióna 6, Plangár Réka 5,
Szabadvári Noémi 4, Horvátzh Csenge 3, Bugledich Réka -, Horváth Virág -, Madarász Niobé -, Papp Garbóczi Panna -, Varga Boglárka –

Galavics Edina (edző): „Az első negyedet nagyon megilletődötten játszottuk, a nálunk sokkal magasabb ellenfél ellen, de aztán megbátorodtunk, és egészen jól partiban voltunk végig a zalaegerszegi U12-es csapat ellen. Következő találkozón, ha össze kerülünk, biztosan tudom, hogy még szorosabb lesz a mérkőzés.
Összességében mindkét mérkőzés jól szolgálta a fejlődésünket!”


A Mikulás is benézett hozzánk

Vasárnap egész napos program keretében rendeztük meg – a Soproni Sportiskolával közösen – hagyományos Mikulás Kupánkat.

A rendezvényt, mely nagy sikert aratott a résztvevő gyerekek és a szülők körében is, a Kosárpalánta versenyrendszer első fordulója vezette fel, melyet az Oviolimpia, majd az 1-2. osztályosok sorversenyei, délután pedig a 3-4. osztályosok kosárlabda mérkőzései vezették el.

A szervezésből utánpótlásunk idősebb, versenyző játékosai is aktívan kivették részüket, sőt, délután ők foglalták el az edzői posztokat az alkalmi jelleggel kialakított, fantázianéven futó csapatok mellett. A tornára a Mikulás is megérkezett, és zsákjából megajándékozta a kicsiket. Az ajándékok kiosztásában felnőtt csapatunk, a Sopron Basket játékosai segédkeztek a Mikulásnak.

Ezúton is köszönjük a szülőknek, hogy ilyen nagy számban elhozták gyermekeiket a rendezvényre!


Kellett egy kis idő az ébredéshez

U11 2. forduló, 2017.11.19. vasárnap, Sopron, Belvárosi Csarnok

Csípős Darazsak – Soproni Tigrisek 43 – 79 ( 14-14, 8-22, /8-6/, 6-17, 7-20)
Csípős Darazsak pontjai: Völgyi Lili 17, Áldozó Anna 5, Fenyvesi Flóra 5, Salamon Réka 4, Szabadvári Noémi 4, Horváth Virág 2, Plangár Réka 2, Varga Boglárka 2, Herczeg Fióna 1, Janzsó Alíz 1, Bugledich Réka-, Szlávik Bianka –

Galavics Edina (edző): „Sajnos ezen a mérkőzésen nem mutattuk meg tudásunkat, inkább kicsit aludtunk még a reggeli órákban. A büntető dobásaink rendben voltak, jól küzdöttünk, csak sajnos a gyűrűbe nem találtunk be a ziccereknél.”

Soproni Sportiskola – Csípős Darazsak 78 – 65 ( 15-16, 20-8, /8-8/, 26-14, 9-9)
Csípős Darazsak pontjai: Janzsó Alíz 18, Völgyi Lili 16, Áldozó Anna 12, Plangár Réka 10, Salamon Réka 3, Varga Boglárka 2, Bugledich Réka 1, Horváth Virág 1, Szabadvári Noémi 1, Fenyvesi Flóra 1, Szlávik Bianka -, Herczeg Fióna –

Galavics Edina (edző): „Végre felébredtünk, és megérkeztünk a mérkőzésre, a második negyed kivételével partnerei voltunk a Sportiskolás fiúknak. Van még bennünk tartalék, legközelebb szorosabban ott leszünk, és remélem nyíltabbá tudjuk tenni mindkét találkozót! De addig még dolgoznunk kell szorgalmasan!!!”


Egy ide, egy oda

2017.11.18. U11, 2. forduló

Szorgos Darazsak – OSE Simbák 22-81 (4-17; 5-23; /6-5/; 0-11; 7-25)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 1, Horváth Csenge 6, Tóth Patrícia 3, Pápai Lili 1, Fábiánkovits Bianka -, Ábrahám Eszter 3, Iván Ramóna 5, Skultéti Lola 4, Madarász Niobé 1, Papp-Garbóczi 3

GYKC Vizslák – Szorgos Darazsak 33-76
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 1, Horváth Csenge 7, Tóth Patrícia 11, Pápai Lili 2, Fábiánkovits Bianka 7, Ábrahám Eszter 13, Iván Ramóna 11, Skultéti Lola 6, Madarász Niobé 7, Papp-Garbóczi 11

Hollós Dániel (edző): „Az első mérkőzésen egy gyors és harcos oroszlányi csapat ellen játszottunk, sajnos már az elején kiütközött a két csapat közti különbség. Nagyon sok labdát adtunk el, főleg bedobásokból, mellé sok ziccert is rontottunk, megadtuk magunkat. A második mérkőzésen már agresszívabbak voltunk védekezésben, támadásban is felgyorsultunk, és fokozatosan tudtunk ellépni a győri fiúktól. Sok ziccert itt is kihagytunk, amit ki kell javítanunk, illetve a lepattanókért kell majd jobban küzdenünk! Gratulálok a lányoknak, összességében szépen és ügyesen játszottak!! Így tovább!!”


Magas fordulatszámon pörögtek

2017.11.18., U11., 2. forduló

Tulipános Mókusok – Lackneros Darazsak 9 – 52 (2-17; 2-11; /2-2/; 0-10; 3-12)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 4, Császár Panna 5, Veszpi Lili 6, Török Bítia -, Pintér Lili 6, Csaplár Mercédesz 10, Sipőcz Dóra 6, Ferstl Patrícia 12, Janka Lili 3, Molnár Panna –

Lackneros Darazsak – Mosonmagyaróvári Kenguruk 53 – 56 (13-3; 6-13; /3-4/; 19-20; 12-14)

Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin -, Császár Panna 25, Veszpi Lili 2, Török Bítia 6, Pintér Lili 1, Csaplár Mercédesz 4, Sipőcz Dóra 3, Ferstl Patrícia 11, Janka Lili -, Molnár Panna 1

Hollós Dániel (edző): „Az első mérkőzésen magabiztosan értékesítve a helyzeteinket, biztosan sikerült legyőznünk a győri lányokat. A második mérkőzésen pedig egy nagyon gyors és erős fiú csapattal találkoztunk. Először is nagyon meg kell dicsérnem a lányokat, hatalmas teljesítményt nyújtottak a mérkőzésen, nagyon jó volt látni, hogy így tudnak küzdeni és hajtani egymásért. U11-es mérkőzéshez képest hatalmas iramot diktált mindkét csapat, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Egy labdás meccs volt, most nem sikerült nyernünk, de elégedetten hagytuk el a pályát. SZÉP VOLT LÁNYOK, ezen az úton tovább!!!”


Működtek az edzésen tanultak

2017.10.14. szombat Novomatic Aréna – U11 kenguru, 1. forduló

Csípős Darazsak – Szorgos Darazsak 57–20 (17-4, 5-4,/4-5/,12-1, 19-6)
Csípős D. pontjai: Janzsó Alíz 13, Áldozó Anna 9, Plangár Réka 7, Ábrahám Eszter 6, Fenyvesi Flóra 6, Kotlik Kata 5, Szabadvári Noémi 4, Bugledich Réka 3, Horváth Virág 2, Herczeg Fióna 2, Szlávik Bianka -, Varga Boglárka –

Galavics Edina (edző): Testvéri összecsapással indult a szombati mérkőzés, hisz mindkét csapatban sok- sok ügyes játékos szerepelt. Szoros védekezéssel, labdaszerzésekkel tudtunk ember előnyös helyzeteket kialakítani, valamint ügyes passzokkal hoztuk helyzetbe a társakat, így tudtuk a mérkőzést megnyerni. Gratulálok mindkét csapat játékosainak, ügyesen és harcosan küzdöttetek! 🙂

Tatai Mosómedvék – Csípős Darazsak 32–109 (21-20, 0-40, /4-10/, 3-17, 4-22)
Csípős Darazsak pontjai: Janzsó Alíz 18, Fenyvesi Flóra 17, Szlávik Bianka 15, Ábrahám Eszter 11, Áldozó Anna 10, Varga Boglárka 9, Plangár Réka 9, Kotlik Kata 7, Horváth Virág 5, Herczeg Fióna 5, Bugledich Réka 3, Szabadvári Noémi –

Galavics Edina (edző): Az ellenfelünk egy erős és egy gyengébb ötöst állított össze a mérkőzésre, de az erős ötösükkel is tudtunk tartani a lépést. Janzsó Alíz vezérletével egálon tartottuk az első negyedet is. A második negyedben azonban teljesen összetörtük ellenfelünket (0-40). A félidei büntetőkkel még tettünk rá egy lapáttal (10 bedobott), és a mérkőzés további részében már a mi akaratunk érvényesült mindkét negyedben. 🙂
Nagyon örülök, hogy a hét végén tovább erősödött védekezésünk, valamint jól meglátjuk, és előrepasszoljuk már a labdát a jobb helyzetben lévő csapattársnak! Csak így tovább lányok, örülök, hogy az edzésen tanultakat ilyen hamar visszalátom a mérkőzéseken! 🙂 🙂 🙂


Teljesítették az elvártakat

2017.10.14., Sopron – Kenguru 1. forduló

Csípős Darazsak – Szorgos Darazsak 57-20 (17-4; 5-4; /4-5/; 12-1; 19-6)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 4, Tóth Patrícia 1, Plájer Glória 3, Török Bítia 1, Pintér Lili 5, Fábiánkovits Bianka -, Iván Ramóna 1, Skultéti Lola 3, Papp-Garbóczi Panna 1, Janka Lili 1, Horváth Csenge –

Szorgos Darazsak – Tatai Mosómedvék 49-47 (6-19; 13-0; /7-3/; 4-16; 19-9)
Szorgos Darazsak: Bálint Lili 3, Tóth Patrícia 10, Plájer Glória 1, Török Bítia -, Pintér Lili 2, Fábiánkovits Bianka 5, Iván Ramóna 16, Skultéti Lola 3, Papp-Garbóczi Panna -, Janka Lili 2, Horváth Csenge 7

Hollós Dániel (edző): Csípős vs. Szorgos összecsapással kezdtük a szombati napot. Amit kértem a lányoktól, hogy adjanak bele mindent, tegyenek meg mindent a pályán, maximálisan teljesítették. Nagyon tetszett a lányok lelkesedése, sok szép megoldással. Gratulálok Edináéknak a győzelemhez, remélem találkozunk még!! A második mérkőzésen a gyorsléptű tatai csapat ellen játszottunk. Ellentétes negyedeket láthattunk, hol mi nem tudtuk tartani az ellenfél gyors játékosait, hol mi tudtunk felülkerekedni az ellenfélen. Helyén volt a lányok szíve, így sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Gratulálok a teljesítményetekhez, szép munka volt, csak így tovább 🙂


Egyből feljebb lépett a Lackner

2017.10.15., Sopron – Kenguru 1. forduló

Soproni Sportiskolás Elefántok – Lackneros Darazsak 54-60 (8-24; 18-2; /7-4/; 4-18, 17-12)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 1, Császár Panna 8, Budai Zoé 2, Pápai Lili 4, Veszpi Lili 4, Ferstl Patrícia 10, Csaplár Mercédesz 12, Sipőcz Dóra -, Kursics Szonja 4, Marsi Anna 4, Galambos Viktória -, Molnár Panna 11

Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok 30-22 (9-4; 6-5; /4-5/; 8-1; 3-7)
Lackneros Darazsak: Ordasi Evelin 2, Császár Panna 8, Budai Zoé 1, Pápai Lili 2, Veszpi Lili 8, Ferstl Patrícia 2, Csaplár Mercédesz 4, Sipőcz Dóra 1, Kursics Szonja 2, Marsi Anna -, Galambos Viktória -, Molnár Panna –

Hollós Dániel (edző): Gratulálok a lányoknak a győzelmekhez, ügyesen játszottak mindkét mérkőzésen. Az Elefántok ellen nehezen tudtuk tartani a 8-as számú játékost, 32 pontot szerzett ellenünk, de sikerült kompenzálnunk nagyon szép támadásokkal. Egy szoros, pontgazdag mérkőzésen sikerült győznünk a fiúk ellen. A második mérkőzésen már több hibával játszottunk, de itt is győztesként vonulhattunk le a pályáról. Folytatjuk a munkát!! A lepattanókért és a szabad labdákért jobban kell küzdenünk, ebben kell most elsősorban fejlődnünk!! Szép volt lányok, csak így tovább!!


Esni is tudni kell

Nem ritka, hogy a kosárlabda edzéseken más sportágakból is merítünk, melyek segítik a gyerekek fejlődését. Nem volt ez másképp múlt héten a Csípős Darazsaknál sem. A foglalkozás során egy cselgáncs edző vezetésével tanulták a gyerekek többek között azt, hogy miként lehet biztonságosan esni, talajt fogni, elkerülve a kisebb-nagyobb sérülések kialakulását.


Tartozz közénk! Gyere kosarazni!

Az idei tanévben is várja Akadémiánk és a Soproni Sportiskola az alsó tagozatos általános iskolásokat – és várhatóan a jövő héttől az ovisokat is – játékos jellegű kosárlabda foglalkozásaira. Az edzésekbe az év során bármikor be lehet kapcsolódni! Az edzésre járással kiválthatók a törvényileg kötelezően előírt plusz testnevelés órák, melyről igazolást adunk!

Szeretettel várunk mindenkit a Soproni Darazsak Akadémia és a Soproni Sportiskola lelkes családjában!


További információk

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

LÁNYOK

1. osztály: Szerda 13.30-14.15

Edző: Stánicz Ferenc (Tel.: 20/8246341)

2. osztály: Kedd 16.15-17.15, Csütörtök 16.15-17.15
Edző: Rátvay Tamás (30/7846350)

3-4. osztály: Kedd 17.15-18.15, Szerda 16.00-17.00, Péntek 15.45-17.00
Edző: Babos Szilvia (Tel.: 70/5004811)

FIÚK

1. osztály: Hétfő 13.30-14.15, Csütörtök 13.30-14.15

Edző: Stánicz Ferenc (Tel.: 20/8246341)

2-3. osztály: Hétfő 15.00-16.15, Kedd 15.00-16.15, Szerda 15.00-16.15, Csütörtök 15.00-16.15,

Edző: Stánicz Ferenc (Tel.: 20/8246341)


GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA

LÁNYOK

1-2. osztály: Szerda 16.00-17.00, péntek 16.00-17.30

Edző: Pados Noel (30/2355107)

3-4. osztály: Hétfő 16.00-17.30, Kedd 17.30-19.00 (Novomatic Aréna), Csütörtök 17.00-18.00

Edző: Pados Noel (30/2355107)

FIÚK

1-2. osztály: Szerda 16.00-17.00, péntek 16.00-17.00

Edző: Klemencsics Nikolett (Tel.: 30/7181503)

3-4. osztály: Hétfő 16.00-17.30, kedd 16.00-17.30, szerda 17.30-19.00 (Berzsenyi), csütörtök 17.00-18.00

Edző: Klemencsics Nikolett (Tel.: 30/7181503)

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

1. osztály (fiúk-lányok): Kedd 16.00-17.00, csütörtök 16.00-17.00

Edző: Bali Ádám (30/5328840)

2-4. osztály (lányok):hétfő 16.00-17.30, szerda 16.00-17.30, péntek 16.30-18.00

Edző: Buzás Katalin (70/4218970)

2-4. osztály (fiúk): Hétfő 16.00-17.15, kedd 17.00-18.30, szerda 15.00-16.30, péntek 15.00-16.30

Edző: Erdősi Gyula (30/4257416)

LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA

LÁNYOK

Fiúk-Lányok 1-2. osztály: Hétfő 13.30-14.15, Szerda 13.30-14.15

Edző: Csátaljayné Áder Patrícia (70/577-7841)

3-4. osztály: Hétfő 15.00-16.00, Szerda 15.00-16.00, Péntek 15.00-16.00

Edző: Hollós Dániel (30/9280991)

FIÚK

Fiúk-Lányok 1-2. osztály: Hétfő 13.30-14.15, Szerda 13.30-14.15

Edző: Csátaljayné Áder Patrícia (70/577-7841)

3-4. osztály: Hétfő 15.00-16.00, Kedd 15.00-16.00, Péntek 15.00-16.00

Edző: Edző: Pongrácz Levente (20/4219137)

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

Fiúk-Lányok 1-2. osztály

Edző: Bauer Ferenc (20/4624208)

NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA

1-2. osztály: kedd 14.15-15.15, csütörtök 14.15-15.15

Edző: Ringhofer Alida (20/5091359)

3-4. osztály: kedd 14.15-15.15, csütörtök 14.15-15.15

Edző: Pados Noel (30/2355107)

OVIKOSÁR

Kedd 17.30-18.15 (Berzsenyi Kollégium tornaterme – megközelítés a Csengery utca felől)
Csütörtök 18.00-19.00 (VasVilla)

Edző: Zámbó Dóra (30/6517585)


Elkezdtük a toborzókat

Az iskolai tanév kezdetével megindulnak edzéseink az elkészítő és első éves kenguru csoportjainknál is. Szerdán, a Soproni Sportiskolával közösen, megtartottuk az első toborzókat a Gárdonyi, a Lackner és a Német Nemzetiségi általános iskola alsó tagozataiban. Csütörtökön a Hunyadiba, jövő kedden pedig a Deákba látogatunk el. Természetesen idén is a Sopron Basket és a Sopron KC női, illetve férfi kosárlabdázói voltak a segítségünkre, akiket mindenhol nagy lelkesedéssel fogadtak.

Jövő héten egy képriporttal jelentkezünk a toborzó minden állomásáról, de addig is készítettünk már egy hangulat videót, melyet a Gárdonyiban forgattunk.


Évadzáró edzőmérkőzés a jövő évi Csípős Darazsakkal

2017.06.14. Sopron, Novomatic Aréna kisterem

IMG_2627_resize

Soproni Darazsak Akadémia – Zalakaros S.K.A. 47-33 ( 6-5, 14-11, /6-7/, 9-2, 12-8)
Soproni Darazsak Akadémia pontjai: Salamon Réka 9, Madarász Niobé 9, Bugledich Réka 7, Fenyvesi Flóra 6, Szlávik Bianka 4, Herczeg Fióna 3, Horváth Csenge 3, Fábiánkovits Bianka 2, Ábrahám Eszter 2, Horváth Jázmin 1, Horváth Virág 1, Plangár Réka –

Galavics Edina (edző): Az év lezárásaként játszottunk egy edzőmérkőzést a zalakarosi vegyes csapat ellen. Az ellenfél csapata is azonos korú lányokból és fiúkból állt össze, így a lányaim már sokkal bátrabban játszottak. Jó lezárása volt ez a szezonnak, mindenkinek jó táborozást és jó pihenést kívánok, augusztusban találkozunk!


Hasznos torna, már a jövő szezon jegyében

2017.06.03. – PÜNKÖSD KUPA 2017, BUDAPEST

IMG_2697_resize

Radobasket Bicske – Soproni Darazsak Akadémia 30-22 ( 4-5, 4-2,/3-6/, 5-5, 19-9)
Soproni Darazsak Akadémia pontjai: Szlávik Bianka 5, Kotlik Kata 3, Papp Garbóczi Panna 3, Plangár Réka 3, Salamon Réka 3, Áldozó Anna 2, Szabadvári Noémi 1, Horváth Csenge 1, Madarász Niobé 1, Varga Boglárka -, Bugledich Réka –

Galavics Edina (edző): Jól küzdött a csapat, fej-fej mellett haladtunk a 4. negyedig, ott azonban kijött a korosztálybeli különbség.

IMG_2577_resize

Kiss Lenke KS – Soproni Darazsak Akadémia 68-19 ( 18-5, 14-2, /4-6/, 22-2, 10-4)
Soproni Darazsak Akadémia pontjai: Varga Boglárka 6, Szabadvári Noémi 5, Horváth Csenge 3, Plangár Réka 3, Bugledich Réka 1, Papp Garbóczi Panna 1, Kotlik Kata -, Áldozó Anna -, Szlávik Bianka -, Madarász Niobé -, Salamon Réka –

Galavics Edina (edző): Sajnos nem voltunk egy súlycsoportban ellenfelünkkel szemben, de bátran és harcosan küzdöttük végig a mérkőzést. Ismerkedésnek és gyakorlásnak kiváló volt ez a mérkőzés is!

IMG_2560_resize

Soproni Darazsak Akadémia – Rado Basket BDSE 23-80 ( 5-12, 9-24, /1-7/, 2-17, 6-14)
Soproni Darazsak Akadémia pontjai: Plangár Réka 5, Salamon Réka 5, Horváth Csenge 3, Varga Boglárka 2, Papp Garbóczi Panna 2, Áldozó Anna 2, Szlávik Bianka 2, Madarász Niobé 2, Kotlik Kata -, Szabadvári Noémi -, Bugledich Réka –

Galavics Edina (edző): Látszott a lányaimon, hogy ez már a harmadik mérkőzés volt, nagyon elfáradt mindenki. Úgy gondolom, hogy 2007-2008-as csapattal jól teljesítettünk a 2006-os születésű csapatok ellen, és jó volt egy kicsit együtt lenni az új kis csapattal. Ismerkedésnek és tapasztalatszerzésnek első osztályú lehetőség volt!

IMG_2700_resize


Hibátlanul teljesítettek Pécsen

2017.05.27-28. U11 torna, Pécs

csiposesvasas

Vasas Akadémia „A” – Soproni Darazsak Akadémia „A” 60-67
Pontdobók: Szabó Lili 18, Prajczer Petra 10, Kókai Patrícia 9, Bauer Zorka 8, Szabó Rozi 7, Völgyi Lili 5, Vasi Hanni 5, Bajzáth Mira 2, Egresits Vivien 2, Saly Zsófia 1

Jók: Szabó Lili, Völgyi Lili, Prajczer Petra, Bauer Zorka

Pécsi VSK Zebrák – Soproni Darazsak Akadémia „A” 38-90
Pontdobók: Kókai Patrícia 20, Szabó Rozi 15, Bauer Zorka 11, Vasi Hanna 11, Janzsó Alíz 6, Prajczer Petra 6, Völgyi Lili 5, Egresits Vivien 5, Cser Petra 3, Rokob Zora 3, Saly Zsófi 3, Szabó Lili 2

Jók: Kókai Patrícia, Szabó Rozi, Bauer Zorka, Vasi Hanna, Völgyi Lili, Szabó Lili

Soproni Darazsak Akadémia „A” – Szolnoki Sportcentrum 103-21
Pontdobók: Kókai Patrícia 30, Vasi Hanna 19, Szabó Rozi 11, Bauer Zorka 11, Janzsó Alíz 11, Szabó Lili 9, Bajzáth Mira 4, Egresits Vivien 4, Prajczer Petra 3, Saly Zsófi 1

Jók: Vasi Hanna, Szabó Lili, Szabó Rozi, Janzsó Alíz, Kókai Patrícia, Bauer Zorka

Bencze Mária (edző): „Nagyon jó és hasznos hétvégét tudhatunk magunk mögött! Az első mérkőzésünket, a szolnoki lányok ellen játszottuk, de a hosszú út és a korai kelés sem látszott a kislányokon. Nagyon dinamikusan, kreatívan ment a támadásunk, védekezésben pedig extrát nyújtva, rengeteg labdát szereztünk! Még egy adag süti is vár ránk a 100. elért pontért…
A második meccsünkön a hazai, pécsi lányok ellen léptünk pályára, nagyon hasonló játékkal, mint az elsőn!
Végül, vasárnap várt ránk egy ki-ki mérkőzés a Vasas ellen. Nagyot küzdve, fej-fej mellett haladt a két csapat végig, a mérkőzés folyamán, de a végén mi jöttünk le győztesként a pályáról.
Remélem, hogy fogunk még sokat, egymás ellen játszani, csak ilyen meccsek által tudunk fejlődni. Le a kalappal a lányaim és főleg a két Lilikém előtt. Igazi vezérként működtek. Nem véletlen, hogy Őket választotta minden edző, a torna All-Star csapatába. Szívből gratulálok Szabó Lili és Völgyi Lili! Bravó Csípős Darazsak! Gratulálok Csirkéim!”

lilikallstar


Szorgos Darazsak 2016/2017 összefoglaló

Kedves Szülők és „kosárbarátok”!

Lassan véget ér az idei szezon, amitől egy kis összegzéssel búcsúzunk.

csapatkep1

Az „F” csoportból indulva kezdtük a bajnoki szereplést, amit végül a „B”-ben fejeztünk be. A mérkőzések nagyrészét hazai környezetben játszottuk, de jártunk Oroszlányban és Mosonmagyaróváron is. Úgy érzem nem csak eredményben sikerült előre lépnünk, hanem technikai és taktikai képzettségben is. De, ami talán ennél is fontosabb, hogy igazi csapat lettünk az elmúlt 8 hónap alatt! Minden csapattagnak szeretném megköszönni a munkáját, nagyon ügyesen és a nevünkhöz méltóan, szorgalmasan dolgoztatok egész évben! Szeretnék a szülőknek is köszönetet mondani az Akadémia és a csapat nevében, hogy ilyen lelkesen, kitartóan hoztátok a gyerekeket edzésekre, segítettetek mindenben és sportszerűen szurkoltatok a mérkőzéseken!

szoda2

Aktív kikapcsolódást, jó pihenést kívánunk mindenkinek a nyári szünetben!

Bár valóban nem elsődleges szempont az eredmény, de azért még is mindenki figyelemmel kíséri :), hát így tettünk mi is: 16 bajnoki mérkőzés: 10 győzelem, 6 vereség
Összes dobott pontok száma: 835
Összes kapott pontok száma: 640
Mérkőzésenként átlagos dobott pontszám: 52
Mérkőzésenként átlagos kapott pontszám: 40

eredmenyekszorgos

Szorgos Darazsak csapata: Cser Petra Leona, Egresits Réka, Fenyvesi Flóra, Grubits Fanni, Herczeg Fióna, Hipságh Viktória, Kiss Kíra, Konkoly Luca, Kovács Rebeka, Kókai Bianka, Németh Júlia, Őri Sára, Pallag Dorka, Papp-Garbóczi Panna Víta, Réczeg Fanni, Rokob Zora, Schöll Patrícia, Szőke Luca, Tarpai Esther (csk.), Töreki Lilla, Töreki Vanda, Udvardi Dorina, Völgyes Vivien, Völgyi Lili

kengurubajnoksag

szoda1

Sopron, 2017.05.29.


Tartalékosan is odatették magukat

2017.05.07. U11 8., egyben utolsó forduló

oroszlanycsapat

Tatai Hangyácskák – Szorgos Darazsak 85-46
Szorgos: Egresits Réka 2, Fenyvesi Flóra 5, Grubits Fanni 5, Herczeg Fióna 4, Hipságh Viktória 7, Kovács Rebeka 2, Őri Sára 2, Pallag Dorka 7, Tarpai Esther 7, Udvardi Dorina 4

Bella Ferenc (edző): „Oroszlányban került megrendezésre az utolsó forduló, amire erősen tartalékos csapattal tudtunk kiállni. Eredménytől függetlenül felszabadult játékot kértem a lányoktól, de ezt, csak részben sikerült megvalósítani. Az első mérkőzésen még a „buszban ültünk”, így sajnos nem is lehetett más a vége, mint vereség.”

meccs2

Szorgos Darazsak – OSE Oroszlánfókák 65-75
Szorgos: Egresits Réka 9, Fenyvesi Flóra , Grubits Fanni 8, Herczeg Fióna 4, Hipságh Viktória 20, Kovács Rebeka 8, Őri Sára 3, Pallag Dorka 2, Tarpai Esther 9, Udvardi Dorina 2

Bella Ferenc (edző): „Pihenő nélkül játszottuk a második mérkőzést, ahol már sokkal jobban tudtunk koncentrálni. Sokáig vezettünk is, de cserék hiányában a végére elfáradtunk és nem sikerült megnyerni a találkozót. A Hangyák és a Fókák hosszabbításos mérkőzést játszottak egymással, amit figyelembe véve nincs szégyenkezni valónk! Az akarattal nem volt gond, sírásra pedig semmi okunk! Köszönjük a minket elkísérő szülők biztatását!”

(Hamarosan egy éves összefoglalóval jelentkeznek a Szorgos Darazsak)

meccs

Fotók: Hipságh János


Elégedetten zárhatták az utolsó fordulót

2017.05.07. U11 Kenguru, 8. forduló

GYKC Kenguruk – Lackneros Darazsak 0-2 (35-20) (13-4; 2-3; /4-1/; 12-8; 4-4)
Lackneros Darazsak: Török Bítia 2, Császár Panna -, Kisvári Niké -, Veszpi Lili -, Tóka Dorina -, Pintér Lili -, Budai Zoé -, Ordasi Evelin -, Csaplár Mercédesz 5, Ferstl Patrícia 1, Salamon Réka 10, Török Dorina –

Lackneros Darazsak – Prohászkás Csibék 2-0 (26-15) (12-3; /4-2/; 8-3; 2-7)
Lackneros Darazsak: Török Bítia 2, Császár Panna 5, Kisvári Niké -, Veszpi Lili 2, Tóka Dorina 2, Pintér Lili 1, Budai Zoé -, Ordasi Evelin -, Csaplár Mercédesz 2, Ferstl Patrícia 1, Salamon Réka 10, Török Dorina –

Hollós Dániel (edző):
„Nagyon örülök a lányok teljesítményének amit a hétvégén mutattak. Kevesebb eladott labdával, kevesebb hibával játszottak az elmúlt fordulókhoz képest. Sokkal több helyzetet is sikerült kiharcolnunk. Nagyon sokat fejlődött fiatal kis csapatom, büszke vagyok rájuk milyen sokat fejlődtek szeptember óta.

Az első mérkőzésen megilletődve kezdtünk, de a második negyedben már koncentráltabban játszottak a lányok, ennek eredményeként az utolsó 3 negyedet sikerült szorossá tennünk. Egy kicsit jobban küzdünk és jobban koncentrálunk a befejezésekre, akkor dupla győzelemmel térhettünk volna haza, de így sincs szégyenkezni valónk. A második mérkőzésen az ellenfél 4 emberrel állt ki, így nekem is 4 embert kellett kiállítanom a pályára (második negyedben egymás ellen játszottunk), szép játékkal, folyamatosan léptünk el az ellenfelünktől, mindenkinek sikerült azonos időt pályán töltenie. Az első mérkőzésen sem volt meg ellenfelünk kellő létszámmal, így csoportgyőztesként zártuk a kenguru évünket.

Köszönöm a lányoknak az éves munkát, nagyon sokat fejlődtetek! Csak így tovább!!”


Irány az Országos Jamboree!

2017.05.07. Nyugati Leány Régiós Jamboree

csiposdarazsak201705

Csípős Darazsak – Kanizsai Mókusok 95-20
Pontdobók: Kókai Patrícia 21, Vasi Hanna 13, Szabó Rozina 10, Prajczer Petra 9, Egresits Vivien 8, Szabó Lili 7, Janzsó Alíz 6, Novotnik Bogi 6, Bauer Zorka 5, Rokob Zora 5, Cser Petra 3, Saly Zsófia 2

Jók: A CSAPAT

Csípős Darazsak – Szekszárdi Fürge Rókák 69-43
Pontdobók: Szabó Rozina 20, Kókai Patrícia 17, Vasi Hanna 9, Novotnik Bogi 7, Bauer Zorka 5, Janzsó Alíz 4, Saly Zsófia 3, Szabó Lili 2, Rokob Zora 1

Jók: Szabó Rozi, Kókai Patrícia, Vasi Hanna, Novotnik Bogi, Janzsó Alíz

Bencze Mária (edző): „Az első mérkőzésen, a kanizsai lányok ellen nagyon jól játszottunk, sajnos nem ütköztünk nagy ellenállásba.
A szekszárdi lányokkal, már egy egészen jó kis meccset sikerült vívnunk. Aminek nagyon örültem, hogy a védekezésünk negyedről-negyedre fejlődött, és a csapatjátékunk pedig extra volt. Ami egy kicsit bosszantott, az a sok kihagyott ziccer, amit egy erősebb ellenféllel szemben, már nem engedhetünk meg magunknak!
Összességében gratulálok a lányaimnak, a regionális jamboree megnyeréséhez! Irány az országos! Jó szórakozást!


Vastaps és anyák napi örömkönnyek járt a két győzelemért

2017.05.07. U11 Kenguru 8. forduló, E csoport

hunyadi

Soproni Sportiskolás Farkasok – Hunyadis Darazsak 16-44 (6-7, 3-13, (4-6) 0-10, 3-8)
Hunyadis Darazsak: Iván Ramóna 12, Papp-Garbóczi Panna 7, Ábrahám Eszter 5, Benke Evelin 4, Kotlik Kata 4, Horváth Virág 3, Skultéti Lola 3, Kiss Kíra 2, Molnár Mendi 2, Pongrácz Petra 1, Schöll Patrícia 1, Varga Bogláka –

Hunyadis Darazsak – GYKC Lovagok 31-27 (3-6, 6-6, (5-1) 11-2, 6-12)
Hunyadis Darazsak: Kiss Kíra 10, Horváth Virág 6, Iván Ramóna 5, Varga Boglárka 3, Schöll Patrícia 3, Papp-Garbóczi Panna 2, Skultéti Lola 1, Molnár Mendi 1, Benke Evelin -, Kotlik Kata -, Pongrácz Petra -, Ábrahám Eszter –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Mikor kiderült, hogy ismét azzal a két csapattal játszunk, akiktől az előző két fordulóban kikaptunk, megfogadtuk, hogy visszavágunk. A Farkasok ellen elszenvedett 4 pontos vereség nem a valós tudásunkat tükrözte, de tudtuk jobbak vagyunk náluk. Míg a Lovagok ellen, akiktől 15 ponttal kikaptunk egy ajándék első negyed után, meg akartuk mutatni, hogy egy szoros mérkőzésen akár meglepetést is okozhatunk!

A Lackneros fiúk ellen már az elején a kezünkbe vettük az irányítást és igazi csapatként szépen és okosan vezetve támadásinkat, mely mellé remek védekezés társult, magabiztos győzelmet arattunk!

Egy meccs pihenő után a győri csapat ellen léptünk pályára. Bár a mérkőzést már papíron megnyertük, (mivel ellenfelünk 8 fővel jelent meg), megbeszéltük, hogy a győzelemnek akkor van értéke, ha a pályán is legyőzzük a srácokat!

Kiélezett, néhol kemény (mely a srácok fáradságából adódott, a szándékosság minden jele nélkül!) küzdelem volt, egészen a lefújás pillanatáig. Büszke vagyok a lányokra, mert a végsőkig küzdöttek felélve minden tartalékukat és nem engedték ki a győzelmet a kezük közül! Megmutatták, hogy van bennük tartás és megérdemelten kaptak (ismét) vastapsot a lefújás után. 🙂

Mivel anyák napja volt aznap, a két győzelem mellé a gyerekek egy kedves versrészlettel köszöntötték édesanyjukat, akik ezt könnyes szemmel és hatalmas öleléssel hálálták meg!

Ez a forduló méltó lezárása volt ennek a szezonnak. Bravó lányok, beérett az egész éves munkánk. Jó volt látni mennyit fejlődtetek, fordulóról fordulóra! Külön kiemelném azokat a gyerekeket (Kíra, Panna, Patti, Rami, Evelin) akik másik csapatokból jöttek, mert nagy utat jártak be! Félénk kis nyuszikból, igazi oroszlánok lettek! 🙂

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szülők, nagyszülők egész éves támogatását, mert ezek a sikerek nélkülük nem jöhettek volna létre!”


Bravúrral koronázták meg a szezonukat

2017.05.07. U11 Kenguru bajnokság, 8. forduló, D csoport

IMG_2281_resize

MTE 1904 – Gárdonyis Darazsak 20-22 (3-2, 0-6, (3-3), 14-4, 0-5, 0-2) h.u.
Gárdonyis Darazsak: Szlávik Bianka 6, Áldozó Anna 6, Horváth Csenge 4, Plangár Réka 2, Bugledich Réka 2, Szabadvári Noémi 1, Kurcsics Szonja 1, Tóth Patrícia -, Marsi Anna -, Madarász Niobé -, Fábiánkovits Bianka -, Sipőcz Dóra –

Gárdonyis Darazsak – GYKC Vizslák 30-48 (4-16, 1-6, (7-4), 8-6, 10-16)
Gárdonyis Darazsak: Horváth Csenge 7, Plangár Réka 7, Tóth Patrícia 4, Szabadvári Noémi 3, Áldozó Anna 3, Szlávik Bianka 3, Kurcsics Szonja 1, Fábiánkovits Bianka 1, Sipőcz Dóra 1, Madarász Niobé -, Bugledich Réka -, Marsi Anna –

Pados Noel (edző): „Az utolsó fordulóra a szabályok szerint átszervezték a csoportokat, így ismét szembe találtuk magunkat az Mosonmagyaróvári TE csapatával, akiktől legutóbb 14 pontos vereséget szenvedtünk. Töretlen fejlődésünkben bízva hittem abban, hogy közelebb tudunk kerülni hozzájuk, titokban még egy bravúr is megfordult a fejemben. Óriási mérkőzést játszottunk! Támadásban ugyan pontatlanok voltunk, és a büntetőket se dobtuk még ilyen rosszul az év során, de ezt kimagasló védekezéssel és a ránk jellemző hatalmas szívvel, akarattal ellensúlyoztuk. Az utolsó 5 percben 5 pontos hátrányból mentettük hosszabbításra a találkozót, ahol elképesztő hittel, okosan kosárlabdázva megérdemelt győzelmet arattunk! Csodálatos csapatmunka volt, mellyel a lányok megkoronázták a szezont!

Pihenő nélkül folytattuk a jó erőkből álló Vizslák ellen. A mérkőzés előtt csak annyit kértem a csapattól, hogy élvezzék ki a játék minden percét, megdolgoztak azért, hogy erős ellenféllel szemben zárják az évet. Örülök, hogy ezen a találkozón is megcsillogtattuk erényeinket! Jól estek a győri edzőkolléga dicsérő szavai, melyet a csapatnak ajánlok!

Ugyan van még közel egy hónapunk a nyári szünet előtt, de ezúton is szeretném megköszönni tanítványaimnak az egész éves lelkes munkát, odafigyelést, ahogy a szülőknek is, hogy azonosultak az elképzeléseimmel és mindenben támogatták gyermekeiket! Gratulálok lányok, azoknak is, akik ma nem lehettek velünk! Emlékezetes mérkőzéseket játszottunk, járt a gyerek-pezsgő a mai nap után! A hátralevő hetekre jó munkát, a nyárra kellemes pihenést kívánok minden darazsas edzőnek, játékosnak!

Végezetül, ahogy a mérkőzés utáni csatakiáltás során, úgy ezúton is: Boldog anyák napját kívánunk!”


Edzői kalaplengetés

Tavaszi Kupa Mosonmagyaróvár UFM Aréna

tavaszkupa20170429

MTE 1904 – Szorgos Darazsak 42:45 (8:17, 10:6, 12:10, 12:12)
SZD: Egresits Réka 9, Hipságh Viktória 8, Kovács Rebeka 6, Németh Júlia 2, Grubits Fanni 10, Völgyi Lili 6, Cser Petra Leona 4, Herczeg Fióna -, Kókai Bianka -, Szőke Luca -, Völgyes Vivien –

tavaszikupa1

Szorgos Darazsak – MTE 1904 25-28 (7:8, 6:10, 8:6, 4:4)
SZD: Egresits Réka 4, Hipságh Viktória 8, Kovács Rebeka 2, Németh Júlia -, Grubits Fanni 6, Völgyi Lili 3, Cser Petra Leona -, Herczeg Fióna -, Kókai Bianka -, Szőke Luca -, Völgyes Vivien 2

Bella Ferenc (edző): „A MTE meghívásának eleget téve szerepelt csapatunk a mosonmagyaróvári Tavasz Kupán. A nemrég átadott UFM Aréna elvarázsolta a lányokat, ahogy külön a csapatunk nevére szóló öltöző is. Rövidített negyedekből álló mérkőzéseket játszottunk a helyi lányokkal, akik 2 évvel idősebbek és egy fejjel magasabbak voltak nálunk, de ennek ellenére nagyon harciasan és bátran játszottunk mindkét mérkőzésen. Néha nagyon kemény védekezést kaptunk ellenfelünktől, de akarattal és gyorsasággal remekül kompenzálták ezt a lányok, akik hősökként küzdöttek, megemelem a kalapomat előttük! Csapatunk legjobb játékosának járó díjat Hipságh Viktória kapta. Köszönjük szépen a szülőknek a szurkolást!


Ne feledjétek: vasárnap Nyuszi Kupa!

A kicsik sorversenyzése után április 23-án, vasárnap 16.00 és 19.30 között kerül megrendezésre a Novomatic Arénában Akadémiánk és a Soproni Sportiskola közös rendezvénye, a kenguruk (U11) számára kiírt jamboree jellegű Nyuszi Kupa, ahol az alkalomszerűen kialakított csapatok edzőit az idősebb korosztályok adják.

nyuszikupamenetrend

A csapatok beosztása (PDF)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Feljebb léptek egy csoporttal

2017.04.08. U11 7. forduló

Lackneros Darazsak – Villámló Kovácsok 2-0 (13-46) (0-15; 0-1; /5-3/; 5-16; 3-12)
Lackneros Darazsak: Török Bítia 3, Császár Panna-, Kisvári Niké -, Veszpi Lili 1, Ferstl Patrícia 1, Pintér Lili 3, Budai Zoé-, Ordasi Evelin -, Csaplár Mercédesz-, Salamon Réka 2, Horváth Jázmin 1, Török Dorina 1

Mezőörsi Oroszlánok – Lackneros Darazsak 21-30 (8-12; 3-4; /2-2/; 2-12; 6-0)
Lackneros Darazsak: Török Bítia 7, Császár Panna1, Kisvári Niké -, Veszpi Lili -, Molnár Panna-, Pintér Lili -, Budai Zoé 1, Ordasi Evelin -, Csaplár Mercédesz 4, Salamon Réka 17, Horváth Jázmin -, Török Dorina –

Hollós Dániel (edző): „Nagy reményekkel utaztunk ismét Győrbe az aktuális kenguru fordulóra. A lányok hétről hétre, napról napra fejlődnek, nagyon elégedett vagyok az edzésen mutatott munkájukkal és odafigyelésükre. Úgy gondoltam, most lesz az a forduló ahol meg is mutatják az edzésen tanultakat. Sajnos az első mérkőzés nem úgy alakult ahogyan szerettem volna. Az első félidőben nem tudtunk kosarat szerezni, minden ziccerünket elhibáztuk, kerestük magunkat a pályán. Nem tudtuk tartani az ellenfél legügyesebb játékosát sem aki több mint 30 ponttal terhelte meg gyűrűnket, ráadásul 30 percig a pályán tartózkodott. mivel ellenfelünk 8 játékossal állt ki a mérkőzésre.

A második mérkőzésen a jól ismert mezőörsi csapat ellen játszottunk, fokozatosan sikerült ellépnünk ellenfelünktől, végén győzelmet ünnepelhettünk. Láttam sok biztató jeleket, 2-3 játékosom nagyon szépen küzdött a mérkőzések folyamán, sikerült megérteniük amit kértem tőlük. Nagyon hasznosak számunkra ezek a mérkőzések jövőre sokat fognak belőle kamatoztatni belőle a lányok, nagyon sokat fejlődtek a lányok év elejéhez képest, aminek nagyon örülök. Egy csoporttal feljebb zárjuk a szezont, próbálunk tisztességesen helyt állni! Mindent bele lányok!!”


Körbeverés után maradtak a csoportban

2017.04.08. U11 7. forduló, Győr

hunyadisdarazsak20170408 (Large)

Hunyadis Darazsak – GYKC Lovagok 31-46 (6-18, 7-9, (4-4) 5-9, 9-6)
Hunyadis Darazsak: Varga Boglárka 7, Schöll Patrícia 6, Kiss Kíra 6, Horváth Virág 5, Iván Ramóna 4, Ábrahám Eszter 1, Kotlik Kata 1, Papp-Garbóczi Panna 1, Bálint Lili -, Pongrácz Petra -, Sánta Emese -, Koczor Cintia –

Nádor Tigrisek – Hunyadis Darazsak 26-36 (6-4, 8-7, (4-6) 4-2, 4-17)
Hunyadis Darazsak: Kiss Kíra 8, Iván Ramóna 8, Horváth Virág 6, Varga Boglárka 4, Pongrácz Petra 3, Papp-Garbóczi Panna 3, Kotlik Kata 1, Schöll Patrícia 1, Benke Evelin 1, Pápai Lili 1, Bálint Lili -, Ábrahám Eszter –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Az első meccsen sajnos adtunk egy negyednyi előnyt a fiúknak, így nem sikerült szorossá tennünk a mérkőzést. Bár a támadásainkat szépen vezettük, a védekezésbe most nagyon sok hiba csúszott. Eladott labdáinkból a srácok rendre pontot szereztek. A második félidőre feljavult a védekezésünk, végre bátran odamentünk és harcoltunk a labdákért, és a támadásokban is voltak már nagyon szép megoldások! Sajnos az első negyed eldöntötte a mérkőzést.
Rövid pihenő után ismét a Nádor Tigrises lányokkal játszottunk, és szerettük volna megmutatni, hogy most is jobbak vagyunk náluk! Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott ill. tettük azzá… megint. Ezért a második félidőt megint egy alapos fejmosással kellett kezdenem, de úgy látszik ez már megint működött 🙂 Az ellenfél edzője a félidő után átszervezte a csapatát, próbálva ezzel meglepni minket és egy nagyobb előnyt összehozni a végjátékra. Ez nem sikerült neki, mert összeállt a védekezésünk a lányok ellenálltak a nyomásnak, amiért nagy dicséret illeti őket. Az utolsó 10 percben begyújtottuk a rakétákat és csapást mértünk az ellenfelünkre, beállítva ezzel a 10 pontos különbséget.
Az utolsó forduló előtt az lesz a feladtunk, hogy végre mind a védekezésünk mind pedig a támadásunk összeálljon és egy szép játékkal köszönjünk el az idei bajnokságtól! Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó pihenést kívánok!”


Az eredménynél fontosabb céllal léptek pályára

2017.04.09. U11 7. forduló, A csoport, Novomatic Aréna Sopron

cikkcsipos

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok 63-76
Pontdobók: Szabó Rozi 16, Kókai Patrícia 14, Novotnik Bogi 7, Vasi Hanna 6, Cser Petra 4, Rokob Zora 3, Bauer Zorka 3, Prajczer Petra 3, Szabó Lili 3, Janzsó Alíz 2, Saly Zsófia 1, Egresits Vivien 1

Jók: Szabó Rozi, Kókai Patrícia, Novotnik Bogi

OSE Simbák – Csípős Darazsak 66-64

Pontdobók: Kókai Patrícia 27, Prajczer Petra 8, Egresits Vivien 7, Vasi Hanna 6, Szabó Rozi 6, Bajzáth Mira 3, Novotnik Bogi 2, Saly Zsófia 2, Szabó Lili 2, Bauer Zorka 1

Jók: Kókai Patrícia, Prajczer Petra

Bencze Mária (edző): „Az első mérkőzésen a Sportiskolás fiúk ellen most már 3 forduló óta, ugyanaz a forgatókönyv. Az első félidei teljesítményünk extra, aztán a végére sajnos összerogyunk fejben. Úgy gondolom, hogy nagyon jó edzőpartnerei vagyunk egymásnak. Gratulálok csajok, az akarattal nem volt gond!
A második mérkőzést úgy döntöttem, hogy „feláldozom a gyakorlás oltárán”! Most kezdtük el tanulni a rendszerjátékunkat, ami sajnos meg is látszott a kivitelezésben! Rengeteg volt még a hiba, de mindenképpen élesben szerettem volna ezt gyakorolni.
Remélem, az a 3-4 leányka is memorizálja a mozgásokat, akiknek ez még nem sikerült!”


Amikor a vesztes is győztes

2017.04.08. U11 7. forduló, E csoport, Novomatic Aréna Sopron

IMG_1810_resize

Soproni Tigrisek Orsolya – Gárdonyis Darazsak 46-34 (15-7 ,10-10, (3-8), 7-0, 11-9)
Gárdonyis Darazsak: Szlávik Bianka 12, Bugledich Réka 8, Áldozó Anna 6, Plangár Réka 3, Horváth Csenge 1, Simon Dorina 1, Németh Júlia 1, Tóth Patrícia 1, Bóha Dorina 1, Galambos Viktória -, Szabadvári Noémi -, Marsi Anna –

Gárdonyis Darazsak – Mosonmagyaróvári TE 1904 32-46 (1-16, 7-6, (5-5), 8-16, 11-3)

Gárdonyis Darazsak: Horváth Csenge 7, Simon Dorina 7, Áldozó Anna 6, Plangár Réka 5, Bugledich Réka 3, Szlávik Bianka 2, Szabadvári Noémi 1, Galambos Viktória 1, Tóth Patrícia -, Marsi Anna -, Németh Júlia -, Bóha Dorina –

Pados Noel (edző): „Ez egy nagy csapat, ezek mi vagyunk, akkor is győzünk, hogyha kikapunk!” Ez a klasszikus szurkolói rigmus az első gondolat, ami eszembe jut a mai teljesítményünkkel kapcsolatban. 🙂 Féltettem magunkat ettől a csoporttól, de a lányok rám cáfoltak! Az első mérkőzés előtt apró részfeladatokat, célokat tűztünk ki magunk elé az öltözőben, illetve azt kértem, hogy vegyük fel a kesztyűt a fiúkkal, és ha ezeket megoldjuk, én már elégedett leszek. Jóval többet kaptam ennél! Harciasan, koncentráltan védekeztünk, felszántottuk a pályát, bedobtunk a félidőben 8 büntetőt, és támadásban is szépen megtaláltuk a helyzeteket a nálunk erősebb Orsolyások ellen. Extra teljesítményt nyújtottunk, csodás csapatmunkával! A magasabb, gyors, több kontakttal dolgozó mosonmagyaróváriak ellen kellett 15 perc, hogy mind védekezésben, mind támadásban felnőjünk melléjük. Ekkor azonban már 19 pontos hátrányban voltunk. Óriási öröm számomra, hogy nagy hátrányban sem estünk szét, végig hittünk magunkban, biztattuk egymást, és emlékezetes hajrát kivágva csupán 14 pontos vereséget szenvedtünk. A két vereséggel egy csoporttal lejjebb estünk, de ahogy a lányoknak is mindig mondom, a számszerű eredmény nem lényeges számomra, sokkal inkább az, hogy a tudásunkból, az edzésen tanultakból, mit adunk vissza, önmagunkhoz képest, mit mutatunk. Lányok! Ma egytől egyig jelesre vizsgáztatok! Gratulálok, büszkék lehettek magatokra! Én is az vagyok rátok!


Hétvégi kosaras rendezvények, az ovisoktól a serdülőkig

A Novomatic Aréna kisterme ad otthont szombaton az U11-es Kenguru bajnokság A és E jelű csoportjaiban zajló küzdelmeknek, míg a Leány Regionális Serdülő Bajnokság 3. fordulójának mérkőzéseit az Új teremben játsszák majd a csapatok.

IMG_0779

A program a következőképpen alakul:

A kisteremben szombat reggel 9 órától az E csoportban a Gárdonyis Darazsak a Soproni Tigrisek Orsolya csapatával mérkőznek meg, majd 11.30-tól az MTE 1904 lesz az ellenfél.

Az A csoport küzdelmeire szombat délután kerül sor, a Csípős Darazsak először 14 órától a Soproni Sportiskolás Bivalyok együttesével mérik össze erejüket, majd ezt követően 15.15-től az OSE Simbák ellen játszanak lányaink.

Szintén szombaton, a Novomatic Aréna Új termében rendezik meg a Leány Regionális Serdülő Bajnokság 3. fordulójának mérkőzéseit. A Soproni Darazsak Akadémia „B” csapata délelőtt tíz órától játszik a Szombathelyi SI együttesével majd 16 órától Darazsaink zárják a napot a Dávid Kornél KA elleni összecsapással.

oviolimpia2017

Vasárnap sem marad üresen az Aréna, Akadémiánk és a Soproni Sportiskola közös rendezésében 12.00 és 12.45 között kosaras jamboree rendezvényre kerül sor a nagy teremben az ovisok részére, majd 13 órától az első és második osztályosok számára megkezdődik az idei Nyuszi Kupa kosaras sorversenyekkel.

Az eseményekre minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Maradtak a “C” -ben / egy győzelem – egy vereség

2017.04.02. U11. kenguru 7. forduló

IMG_0691

OSE Oroszlánfókák– Szorgos Darazsak 58-64
SDA: Tarpai Esther (csk) 3, Cser Petra L. 11, Egresits Réka 10, Fenyvesi Flóra 3, Grubits Fanni 4, Herczeg Fióna 3, Hipságh Viktória 2, Kovács Rebeka 7, Pallag Dorka 8, Rokob Zora 5, Udvardi Dorina, Völgyi Lili 8

Bella Ferenc (edző): Korábban még nem találkozott egymással a két csapat, ezért kicsit megilletődve játszottunk, furcsa volt, hogy lányok voltak az ellenfelek. Néha már túlságosan is biztonsági játékra törekedtünk, nem vállaltuk fel az esetleges gyors passzos játékból eredő hibákat. Emiatt az üres befutásokat és jó helyezkedésekből eredő helyzeteket nem volt lehetőség pontokra váltani. Ennek ellenére végig vezetve nyertük meg a mérkőzést, ahol kevés hibával, ügyesen játszottunk.

Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák tér 37-46
SDA: Tarpai Esther (csk) 1, Cser Petra L. 6, Egresits Réka 2, Fenyvesi Flóra 3, Grubits Fanni 4, Herczeg Fióna 1, Hipságh Viktória 8, Kovács Rebeka 4, Őri Sára , Pallag Dorka 1, Rokob Zora 5, Völgyi Lili 4

Bella Ferenc (edző): A jó erőkből álló Tigrisekkel már sokszor játszottunk. Mint minden mérkőzésen itt is a győzelem volt a cél, de annak ellenére, hogy ez most nem sikerült nagyon nagy dicséret illeti a lányokat! Mindenki aki pályára lépett küzdött az utolsó percig. Ha a jövőben a lepattanók megszerzésében és a pontosabb befejezésekben tudunk javulni, akkor még ennél is szorosabb mérkőzést fogunk játszani a Tigrisekkel. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! Büszke vagyok a csapatra, mind a két mérkőzésen nagyon ügyesek voltatok!!!


Mind büszkék lehetnek erre a teljesítményre

2017.03.05. 7. Kenguru Forduló, Sopron BECSA

IMG_2129 (Large)

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok 63-77
Pontdobók: Kókai Patricia 25, Szabó Rozi 16, Vasi Hanna 5, Szabó Lili 4, Novotnik Bogi 3, Egresits Vivi 3, Saly Zsófi 3, Janzsó Alíz 2, Prajczer Petra 2,

Jók: A CSAPAT!!!

Soproni Tigrisek – Csípős Darazsak 48 – 62
Pontdobók: Szabó Rozi 12, Kókai Patrícia 12, Bauer Zorka 10, Novotnik Bogi 9, Szabó Lili 5, Janzsó Alíz 3, Vasi Hanna 3, Parczer Petra 3, Gyurasits Fanni 2, Saly Zsófi 2, Rokob Zora 1,

Jók: A CSAPAT!!!

Bencze Mária (edző): „Kissé megkésve, de elkészült a beszámoló. Nagyon büszke vagyok a lányaimra, a múlt hétvégi teljesítményük miatt!!! Remélem, hogy ezután is ilyen szorgalmas, harcias, és kitartó kiscsirkék maradtok!!”


Megszenvedtük a csoportban maradást

2017.03.04. U11, 6. forduló, G csoport, Győr

hunyadisdarazsak2017marcius (Large)

GYKC Kenguruk – Hunyadis Darazsak 16-22 (4-6, 2-1, (0-4) 2-2, 8-9)
SDA: Varga Boglárka 5, Ábrahám Eszter 5, Kiss Kíra 3, Benke Evelin 2, Horváth Virág 2, Bálint Lili 2, Iván Ramóna 2, Pápai Lili 1, Kotlik Kata -, Koczor Cintia -, Papp-Garbóczi Panna –

Hunyadis Darazsak – Lackneros Farkasok 19-24 ( 4-11, 1-3, (2-4) 6-3, 6-3)
SDA: Kotlik Kata 6, Horváth Virág 3,, Bálint Lili 4, Varga Boglárka 2, Kiss Kíra 2, Ábrahám Eszter 1, Koczor Cintia 1, Benke Evelin -, Iván Ramóna -, Papp-Garbóczi Panna -, Pápai Lili –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Ez a hétvége megmutatta, hogyan tudnak szenvedni a pályán a gyerekek, a lelátón a szülők, és az edző a pálya szélén! Az eddigi menetelésünk alapján úgy gondolták a lányok, hogy ők már mindent tudnak és edzésmunka nélkül is képesek teljesíteni!
A GYKC Kenguruk ellen az első félidőben a szerzett labdáinkból szépen dolgoztuk ki a helyzeteinket, de valamilyen megmagyarázhatatlan módon azt hitték a kisdarazsak, hogy a biztos ziccer dobások helyett, kinti dobásokkal fogják majd gyarapítani pontjainkat… Jelentem nem így történt! Az a minimális előny, amit megszereztünk az első félidő végén a plusz a büntetőkkel, azt szenvedtük ki a meccs végéig.
Sajnos a második mérkőzésünk a Lackneros fiúk ellen sem indult jobban. Többen azt sem tudták, hogy hol vannak, csak kóvályogtak a pályán. S bár nekünk is megvoltak a lehetőségeink a pontszerzésre, a biztos helyzeteinket rendre kihagytuk. Amit még fokozott, hogy a szezon eddigi leggyengébb büntetődobását produkáltuk. A félidei fejmosás és a szembesítés, hogy a heti edzésmunkájuk köszön vissza a pályán, beindított náluk valamit és próbálták a lehető legtöbbet kihozni magukból s nyomokban már kezdtek hasonlítani régi önmagukra 🙂 . S bár sok jót nem mondhatok el erről a hétvégéről, mégis ez a második félidő megmutatta (12-6-ra megnyertük), hogy igen is van tartás lányokban! Ezért és csak is ezért illeti dicséret őket!
S hogy ezt megerősítsem Bakó László győri edzőkolléga, aki a mostani mérkőzésünk játékvezetője volt a lefújás után odajött hozzánk és megdicsérte a lányokat, hogy milyen szépen beszéltek és kommunikáltak egymással a pályán, külön kiemelve Varga Bogit 🙂 ”


Cések lettek a Szorgos Darazsak

2017.03.05. U11 6. forduló, D csoport, Sopron

IMG_2354 (Large)

Soproni Tigrisek Orsolya– Szorgos Darazsak 31-53
SDA: Tarpai Esther (csk) 1, Cser Petra L. 3, Egresits Réka 5, Fenyvesi Flóra 2, Grubits Fanni 4, Herczeg Fióna 1, Hipságh Viktória 13, Kovács Rebeka 6, Őri Sára 5, Pallag Dorka 4, Udvardi Dorina, Völgyi Lili 9

Bella Ferenc (edző): Koncentrálva , agresszív védekezéssel kezdtük a mérkőzést, úgy ahogy megbeszéltük. A biztos vezetés tudatában tartalékoltuk az erőnket. A lányokat dicséret illeti, amiért ilyen fegyelmezetten játszottak, minden csapattag hozzátett a mérkőzéshez, ki pontokat, ki remek védekezést tett be a közösbe. Ennek köszönhetően nem forgott veszélybe a győzelem, igazi csapatként játszottunk!

Szorgos Darazsak – Győri KC Hangyák 57-27
SDA: Tarpai Esther (csk) 1, Cser Petra L. 2, Egresits Réka 20, Fenyvesi Flóra 2, Grubits Fanni 4, Herczeg Fióna 1, Hipságh Viktória 12, Kovács Rebeka 6, Őri Sára 1 , Pallag Dorka , Udvardi Dorina 2, Völgyi Lili 6

Bella Ferenc (edző): Kitartott a lendületünk a következő mérkőzésre is, a védekezésünkkel nem volt különösebb gond, de lepattanó szerzésben javulnunk kell. Támadásban, rengeteg üres dobást hibáztunk, ami a fáradtság rovására írható. Összességében elégedett és büszke vagyok minden játékosomra! Megérdemelten jutottunk ismét egy csoporttal feljebb, ahol még erősebb csapatokkal találkozunk majd.


Megcsípték az oroszlánokat

2017.03.04. U11 6. forduló I csoport, Győr

Prohászkás Csibék – Lackneros Darazsak 42-24 (6-2; 14-3; /3-10/; 3-4; 16-5)
Lackneros Darazsak: Veszpi Lili 5; Ferstl Patrícia 5, Salamon Réka 4, Molnár Panna 3, Töreki Vanda 1, Kisvári Niké 1, Budai Zoé 1, Csaplár Mercédesz 1, Töreki Lilla 1, Török Dorina -, Császár Panna 1, Ordasi Evelin 1

Lackneros Darazsak – Mezőörsi Oroszlánok 36-25 (9-4; 2-2; /6-3/; 12-7; 7-9)

Lackneros Darazsak: Salamon Réka 20, Horváth Jázmin 3, Török Bítia 3, Veszpi Lili 3, Pintér Lili 2, Ordasi Evelin 2, Töreki Vanda 1, Császár Panna 1, Molnár Panna -, Tóka Dorina -, Csaplár Mercédesz 1, Töreki Lilla –

Hollós Dániel (edző): „Első mérkőzésen sajnos fejünk fölé nőttek a győri lányok, nagyon sok pontot kaptunk a magas embereiktől, a mérkőzés nagy részében szépen helytálltunk. Gratulálok a csapatnak a félidőben a 10 bedobott büntetőhöz, ha az emlékeim nem csalnak, hasonlót még nem éltem át kis csapataimmal! Második mérkőzésen Salamon Réka ponterős játékának is köszönhetően sikerült győzelemmel zárni a győri túránkat. Gratulálok a lányoknak, láthattunk szép megoldásokat, labdaszerzéseket, védekezéseket! De még hiányzik egy kicsi küzdeni akarás, harcolni minden egyes labdáért, lepattanókért. Ha ezeket még hozzátesszük az edzéseken tanultakhoz, akkor eredményesebbek lehetünk a szezon hátralévő részében. Hajrá csajok!!”


Magasra került a léc

2017.03.04. U11 6. forduló F csoport, Győr

gardonyikenguru6

GYKC Vizslák – Gárdonyis Darazsak 47-24 (8-2, 13-7, (4-4), 14-7, 8-4) – a mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, miután ellenfelünk 9 fővel állt ki
Gárdonyis Darazsak: Áldozó Anna 8, Tóth Patrícia 5, Plangár Réka 4, Szlávik Bianka 2, Németh Júlia 1, Bugledich Réka 1, Szabadvári Noémi 1, Madarász Niobé 1, Galambos Viktória 1, Plájer Glória -, Sipőcz Dóra -, Simon Dorina –

Gárdonyis Darazsak – GYKC Lovagok 15-56 (2-14, 4-18, 3-3), 2-11, 4-10) – a mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, miután ellenfelünk 6 fővel állt ki

Gárdonyis Darazsak: Áldozó Anna 6, Plangár Réka 2, Tóth Patrícia 2, Plájer Glória 2, Madarász Niobé 1, Galambos Viktória 1, Németh Júlia 1, Szabadvári Noémi -, Szlávik Bianka -, Sipőcz Dóra -, Simon Dorina -, Bugledich Réka –

Pados Noel (edző): „Tudtuk, hogy ez a csoport már erős lesz nekünk, de igyekeztünk felvenni a fizikálisan erősebb, gyorsabb fiúkkal a küzdelmet. Az első mérkőzésen a Vizslák ellen ez egész jól sikerült! Bátran mentünk előre, harcoltunk, és voltak olyan szép periódusaink, melyek megmutatták, miért is jutottunk ilyen messzire az elmúlt három hónap során. A fizikai harc, a folyamatos koncentráció azonban sokat kivett belőlünk a Lovagok elleni találkozóra, melyet szünet nélkül, rögtön ezután játszottunk. Főleg fejben fáradtunk el, így nem voltunk egy súlycsoportban ellenfelünkkel. Nincs különösebb hiányérzetem, de szívfájdalmam, hogy ezúttal a büntetők értékesítése terén, ahol csak magunkra vagyunk utalva, mindkét mérkőzésen elmaradtunk a tudásunktól. A két vereség ellenére a szabályok szerint mindkét mérkőzést a javunkra írták, mivel ellenfeleink hiányos létszámban álltak fel. Ennek nem örülök, mivel egyrészt a pályán mutatott teljesítményünkkel szeretünk előbbre jutni, másrészt így még egy szinttel feljebb, egy ennél is erősebb csoportba kerültünk, pedig már most is túl magasan volt számunkra a léc. Jobb lett volna a következő körben hasonló tudású ellenfelekkel szemben pályára lépni, fejlődni. Nincs mit tenni, szorgalmasan dolgozunk tovább, igyekszünk ezekből a mérkőzésekből is tanulni, és azon leszünk, hogy megnehezítsük az ellenfeleink dolgát az E csoportban!”


Kivirágoztak a Gárdonyis Darazsak

2017.02.25. U11, 5. forduló G csoport, Novomatic Aréna Sopron

csapatkep

Soproni Sportiskolás Lackneros Farkasok – Gárdonyis Darazsak 24-51 (6-10, 0-10, (6-8), 4-12, 8-11)
Gárdonyis Darazsak: Áldozó Anna 17, Tóth Patrícia 9, Fábiánkovits Bianka 9, Plangár Réka 6, Szlávik Bianka 3, Szabadvári Noémi 3, Plájer Glória 3, Bugledich Réka 1, Kurcsics Szonja -, Marsi Anna -, Sipőcz Dóra -, Vörös Léna –

Gárdonyis Darazsak – Villámló Kovácsok 30-45 (7-11, 8-13, (5-2) , 4-8, 6-11) – a mérkőzést 2-0-val a mi javunkra írták, miután ellenfelünk 7 játékossal jelent meg
Gárdonyis Darazsak: Tóth Patrícia 10, Áldozó Anna 6, Szlávik Bianka 4, Plangár Réka 4, Marsi Anna 3, Szabadvári Noémi 1, Kurcsics Szonja 1, Plájer Glória 1, Vörös Léna -, Bugledich Réka -, Fábiánkovits Bianka -, Sipőcz Dóra –

Pados Noel (edző): „A kenguru bajnokság elnapolt tornájának első mérkőzésén talán az idei legjobb játékunkat nyújtottuk a lackneros fiúk ellen! Koncentráltan, kevés hibával kosárlabdáztunk, öröm volt nézni! Különösen támadásban dolgoztunk szépen, jó volt visszalátni a gyakorolt irány-, és ritmusváltásokat! Amit hiányoltam, az a balkezes labdavezetésre való törekedés, illetve védekezésben még mindig nem érezzük igazán, hogy szituációtól függően, az emberünk melyik oldalára kell helyezkednünk.

A Villámló Kovácsok elleni mérkőzést nehéz reálisan értékelni, miután ellenfelünk nem tudott kiállítani egy csapatra való embert, így felborult szabályokkal játszottuk le a mérkőzést. A nálunk egy évvel idősebb Mihály Pannával most sem tudtunk mit kezdeni, egymaga annyit dobott, mint mi összesen, igaz ezúttal időben többet is töltött pályán, mint bármelyikünk. Pedig mindent megpróbáltunk, még Weninger Virággal is megerősítettük csapatunkat erre a mérkőzésre 🙂 Ezúton is köszönjük Virágnak, aki egykoron innen, a gárdonyis darazsas csoportomból indult, hogy támogatott minket jelenlétével. Olyan példakép a darazsak kosarasai számára, akire büszkén tudnak felnézni!

Visszatérve a mérkőzésre: fejben kicsit elfáradtunk, mely a sok kihagyott ziccerben is megmutatkozott. Bízom benne, hogy még találkozunk a győri lányokkal, és fel tudjuk mérni magunkat a teljes csapatukkal szemben.

Gratulálok lányok a mai teljesítményetekhez, büszkék lehetnek rátok a szüleitek, és a kisebbik darazsas csoportom tagjai is, akik közül nagy örömömre többen kijöttek ma megnézni a „nagyokat”! Természetesen én is büszke vagyok rátok! 🙂 A decemberi debütálásunk előtt nem gondoltam volna, hogy eljutunk egészen az F csoportig. Nagy kihívás lesz a jövő heti forduló, de állunk elébe!”


Kenguru-fordulót pótolnak a kisteremben

Kenguru csapatunk, a Gárdonyis Darazsak, az U11-es bajnokság G csoportjának 5. fordulójából elmaradt mérkőzéseit pótolja szombaton délelőtt, amelyeket influenza-járvány miatt a Villámló Kovácsok csapatának kérésére halasztottak el három héttel ezelőtt. A meccseket a Novomatic Aréna kistermében rendezik 9 órától.

IMG_9848_resize

A nap nyitómérkőzése egy helyi, soproni csata lesz, a Soproni Sportiskolás Farkasok fiú és a Gárdonyis Darazsak leány csapatai között 9 órától, ezt követően pedig a győri Villámló Kovácsok leány együttese mérkőzik meg a Farkasokkal 10.15-től. Zárásként 11.30-kor a Gárdonyis Darazsak a Villámló Kovácsokkal csapnak össze.


Apait anyait beleadtak

2017.02.05. 5. Kenguru forduló, Sopron Aréna

33

Csípős Darazsak – Sportiskolás Bivalyok 61 – 64
Pontdobók: Kókai Patrícia 25, Vasi Hanna 11, Szabó Rozi 9, Novotnik Bogi 5, Szabó Lili 3, Egresits Vivi 2, Hipságh Viki 2, Grubits Fanni 1, Völgyi Lili 1, Saly Zsófi 1

Jók: Kókai Patrícia, Vasi Hanna, Szabó Rozi

OSE Szimbák – Csípős Darazsak 45 – 55
Pontdobók: Kókai Patrícia 22, Szabó Rozi 11, Novotnik Bogi 5, Szabó Lili 5, Prajczer Petra 5, Vasi Hanna 2, Bauer Zorka 2, Grubits Fanni 2, Egresits Vivi 1

Jók: Kókai Patrícia, Szabó Rozi, Bauer Zorka, Vasi Hanna

Bencze Mária (edző): „Vasárnap Kenguru fordulóra került sor. Egy sajnálatos baleset során, a sportiskolás fiúktól, kiesett két gyermek, így sikerült ilyen szoros mérkőzést játszanunk. Nagyot küzdöttünk, el is fáradtunk, de így is tudtuk hozni a kötelezőt, az oroszlányi fiúk ellen. Gratulálok Csajok!”


Vastaps járt a győzteseknek!

2017.02.04. U11, 5. forduló H csoport

hunyadikenguru5ford

Hunyadis Darazsak – Nádor Tigrisek 25–13 (6-5, 4-3, (3-3) 8-2, 4-0)
Hunyadis Darazsak: Ábrahám Eszter 9, Horváth Virág 6, Kiss Kíra 5, Varga Boglárka 3, Iván Ramóna 2, Benke Evelin -, Kotlik Kata -, Sánta Emese -, Bálint Lili -, Pongrácz Petra – , Skultéti Lola -, Papp-Garbóczi Panna –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Teltház előtt kezdődött a mérkőzés, melytől egy kicsit meg is voltunk illetődve. Mindenkiben ott volt a bizonyítási vágy, amitől sorra hoztuk a rossz döntéseket és rengeteg biztos helyzetet, ziccert hagytunk ki. Aztán a második félidőre helyreállt a rend és nagyon szépen játszottunk, annak ellenére, hogy még így is nagyon sok 100%-os helyzetünk kimaradt. Egy kemény és küzdős mérkőzésen sikerült kiharcolnunk a győzelmet.”

Lackneros Darazsak – Hunyadis Darazsak 12–44 (0-6, 3-7, (3-5) 0-7, 6-19)
Hunyadis Darazsak: Iván Ramóna 16, Ábrahám Eszter 8, Papp-Garbóczi Panna 7, Benke Evelin 4, Kiss Kíra 3, Kotlik Kata 2, Varga Boglárka 2, Bálint Lili 1, Skultéti Lola 1, Sánta Emese -, Pongrácz Petra -, Horváth Virág –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Negyed órás pihenő után, a Lackneros lányokkal kerültünk ismét össze. Ugyanúgy kezdtük a mérkőzés elejét, mint az előző meccsen. Rengeteg helyzetet hagytunk ki, de a félidőre megnyugtató előnyt szereztünk és így indultunk neki az utolsó két negyednek. Már láttam a lányokon a fáradtság tüneteit, de ennek ellenére megcsinálták, amit kértem tőlük! Küzdöttek, harcoltak és mindent beleadtak az utolsó pillanatig, amiért óriási dicséret illeti őket!!! Igazi csapatként dolgoztak együtt! Nagyon büszke vagyok rájuk! Megérdemelték a vastapsot a végén! 🙂

Itt szeretném megköszönni a szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek, barátoknak, ismerősöknek a sportszerű szurkolást! Nagyon jó érzés ilyen hangulatban, légkörben meccset játszani, nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk edzőknek is! Úgyhogy részemről az elismerő taps jár a szurkolóknak is!”


Szorgoséknál járt Yvonne!

Csütörtökön meglátogatta a Szorgos Darazsak edzését Turner Yvonne.

Yvonneszorgos

Bella Ferenc edző rövid beszámolója: „Nagyon nagy várakozással és örömmel fogadtuk Turner Yvonne-t, felőtt csapatunk egyik sztárjátékosát a csütörtöki edzésünkön. A lányok örömére beállt hozzánk kosarazni és egy fogójátékban is részt vett a rendkívül közvetlen és szimpatikus Yvonne! Természetesen aláírásokat is örömmel adott a lányoknak és a fotók sem maradhattak el! Nagy élmény volt mindenkinek! Máskor is várunk Yvonne!”


Megküzdöttek a helyükért

2017.február 05. Sopron Novomatic Aréna
Kenguru bajnokság V. bajnoki forduló D csoport

IMG_0701

Szorgos Darazsak – Soproni Sportiskolás Párducok 20:62
Szorgos Darazsak: Konkoly Luca -, Fenyvesi Flóra -, Tarpai Esther 1, Pallag Dorka 2, Kovács Rebeka 1, Egresits Réka 6, Schöll Patrícia 1, Völgyi Lili -, Grubits Fanni 4, Rokob Zora 2, Herczeg Fióna 3, Őri Sára –

Bella Ferenc (edző): „Gratulálok a Párducoknak, a játék minden elemében felülmúltak minket! Álmosan, bátortalanul játszottunk, rengeteg eladott labdával, amiből lerohant minket az ellenfél.”

MTE 1904 – Szorgos Darazsak 36:49
Szorgos Darazsak: Konkoly Luca 5, Fenyvesi Flóra 6, Tarpai Esther 4, Pallag Dorka 3, Kovács Rebeka -, Egresits Réka 11, Schöll Patrícia 1, Rokob Zora 13, Herczeg Fióna 3, Őri Sára 3

Bella Ferenc (edző): „Sikerült az előző mérkőzéshez képest sokkal keményebb védekezést nyújtanunk, amiből eredményes támadásokat tudtunk vezetni. Ennél szebben is tudunk játszani, de ma így sikerült. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, amivel maradtunk a számunkra előkelő „D” csoportban. A sérülteknek és betegeknek jobbulást kívánunk!”


Nagyüzem lesz a hétvégén

Most hétvégén rendezik az 5. fordulót a Kenguru és a Tini bajnokságban is.

tinimeccs

Az U13-as bajnokság szombati játéknapján a B jelű csoportban a Soproni Darazsak Akadémia „A” csapata 11 órától a Pécsi VSK, majd 15 órától a győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia csapatával mérkőzik meg az Akadémiai Oktatóközpontban. (Novomatic Aréna Új terem) Csapatunk jelenleg a tabella második helyén áll a Csata DSE mögött.

A Kenguru bajnokság 5. fordulójában is rendeznek mérkőzéseket szombaton, a Novomatic Aréna kistermében. A H csoportban 12.45-től a Lackneros Darazsak a Nándor Tigrisekkel mérkőznek meg. Ezt követően 14 órától a Hunyadis Darazsak is összemérik erejüket a Nándor Tigrisek csapatával, majd 15.15-től házi rangadót láthatnak a kilátogatók, ahol a Lackneros Darazsak „fogadják” a Hunyadis Darazsakat.

A Tini bajnokság K csoportjának vasárnapi játéknapján a Soproni Darazsak Akadémia „B” csapata délelőtt 10 órától a 18. Atomerőmű SE csapatát fogadja az Akadémiai Oktatóközpontban (Új terem), majd 14 órakor megmérkőzik a 28. helyen álló, szigetszentmiklósi BKGDSE együttesével is. A bajnokság 25. helyén álló „B” csapatunk számára ez a forduló nagy téttel bír, hiszen ha mindkét mérkőzését megnyeri, akkor feljöhet a 24. helyre, és többfordulós selejtezőt játszhat az országos döntőbe jutásért.

img_3939-large

A Kenguruknál vasárnap két csoportban is küzdenek majd csapataink a Novomatic Aréna kistermében. A D csoportban reggel 9 órától a Szorgos Darazsak fogadják a Soproni Sportiskolás Párducokat, majd 11.30-tól megmérkőznek az MTE 1904 csapatával.

Az A csoportban vasárnap délután rendezik a mérkőzéseket, szintén az aréna kistermében. A Csípős Darazsak számára 14 órától kezdődik a program a Soproni Sportiskolás Bivalyok elleni összecsapással, majd ezt követően 15.15-től az OSE Simbák lesznek darazsaink ellenfelei.


Dalma támogatását is élvezték

2017 január 15., 4. Kenguru forduló, Sopron (BECSA)

csipos201701

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskolás Bivalyok 38-57
Pontdobók: Kókai Patrícia 18, Szabó Rozi 6, Vasi Hanna 5, Bauer Zorka 3, Novotnik Bogi 2, Herczeg Fióna 3, Szabó Lili 1

Jók: Kókai Patrícia, Szabó Rozi, Janzsó Alíz, Novotnik Bogi

Soproni Tigrisek – Csípős Darazsak 64-77
Pontdobók: Kókai Patrícia 37, Vasi Hanna 10, Szabó Rozina 8, Bauer Zorka 7, Janzsó Alíz 3, Novotnik Bogi 3, Prajczer Petra 3, Völgyi Lili 3, Herczeg Fióna 1, Rokob Zora 1, Hipságh Viktória 1

Jók: Kókai Patrícia, Szabó Rozina, Janzsó Alíz, Novotnik Bogi

Bencze Mária (edző): „A Soproni Sportiskolás fiúkkal kezdtük a fordulót. Nagyon jól indítottunk, a védekezésünk rendkívül sokat javult az előző találkozásunk óta, de támadásban, sajnos nagyon gyengélkedett a csapat.
Aztán a Tigrisekkel, egészen a harmadik negyedig, „egál” meccset játszottunk. Nagyon sokat kivett a lányokból, az előző mérkőzés!
A negyedik negyedet – köszönve Kókai Patríciának, aki a játéknapon óriásit játszott – egyértelműen behúztuk!
Nagyon köszönjük Czukor Dalmának, hogy eljött és szurkolt nekünk a kispadon. Sokat jelentett a kicsiknek, és szeretettel várjuk a következő fordulóra is!”


Akarat, csapatmunka JELES!

2017.01.14. U11 4. forduló H csoport, Győr

hunyadisdarazsak201617

Prohászkás Csibék – Hunyadis daraszak 0-2 (16-19)

Hunyadis SDA: Horváth Virág 8, Bálint Lili 3, Kotlik Kata 2, Koczor Cintia 2, Pongrácz Petra 2, Iván Ramóna 1, Skultéti Lola 1, Molnár Mendi -, Papp-Garbóczi Panna -, Varga Boglárka -, Kiss Kíra-, Pápai Lili-, Sánta Emese-, Benke Evelin –

Hunyadis Darazsak – Lackneros Darazsak 21-16 (1-6, 2-0, (6-2) 6-6, 6-2)
Hunyadis SDA: Benke Evelin 4, Bálint Lili 3, Iván Ramóna 3, Varga Boglárka 3, Skultéti Lola 3, Kiss Kíra 2, Pápai Lili 1, Kotlik Kata 1, Molnár Mendi 1, Horváth Virág -, Koczor Cintia -, Pongrácz Petra –

Farkasné Babos Szilvia (edző): „Első meccsünkre sajnos a győri csapatnál csak 5 kisgyerek jelent meg, így papíron 2-0-val megnyertük ezt a mérkőzést. A győri edzők kérésére lejátszottuk a mérkőzést a nagyon szimpatikus ellenféllel. Mivel első bajnoki mérkőzésünk volt, látszott a lányokon az utazás, a játszani és bizonyítani akarás izgalma. Ez a meccs tökéletesen jó volt arra, hogy mindenki több időt töltsön a pályán és szokja ezt az új helyzetet 🙂

A második meccs soproni rangadót hozott. A Lackneros lányokkal szó szerint küzdöttünk, és harcoltuk ki ellenük a győzelmet. (Külön gratulálok Salamon Rékának nagyon ügyesen és ponterősen játszott.) Sajnos elég lassan lendültünk bele a mérkőzésbe és sokszor néztük ellenfelünk hátát, akik sorra szerezték ellenünk a kosarakat. A második ötös tanult az első negyedből és sokkal harciasabban állt neki ennek a résznek! Ez a tűz megmaradt egészen a félidei büntetődobásokig, ahol visszajöttünk a meccsbe. Öröm volt látni, ahogy a lányok szívják fel magukat, küzdenek, megfogadják az instrukciókat! Az utolsó negyedben szinte extázisban voltak a csajok! Minden egyes kosár felért egy olimpiai aranyéremmel 🙂 !

Úgy alakult, hogy ebben a szezonban vannak fogadott gyerekeim is 🙂 két másik csapatból! Öröm volt látni, hogy ez egyáltalán nem érződött sem az edzések, sem az utazás, sem a meccsek alatt! Igazi csapatként dolgoztak és harcolták ki a győzelmeket! Büszke vagyok rátok kislányok, sok munka vár még ránk, de ha tudjuk, mit akarunk, együtt elérjük a céljainkat!”


Élvezték a játék minden percét

2017.01.14. U11 4. forduló, H csoport, Győr

lacknerosdarazsak

Mezőörsi Oroszlánok – Lackneros Darazsak 11-23 (0-8; 0-4; /2-1/; 8-4; 1-6)
Lackneros Darazsak: Török Bítia 2, Császár Panna 4, Kisvári Niké -, Veszpi Lili -, Molnár Panna -, Pintér Lili -, Tóka Dorina -, Csaplár Mercédesz 4, Ferstl Patrícia 4, Salamon Réka 6, Horváth Jázmin 2, Török Dorina 1

Hunyadis Darazsak – Lackneros Darazsak 21-16 (1-6; 2-0; /6-2/; 6-6; 6-2)
Lackneros Darazsak: Török Bítia -, Császár Panna 2, Kisvári Niké -, Veszpi Lili -, Ordasi Evelin -, Pintér Lili -, Tóka Dorina -, Csaplár Mercédesz 4, Ferstl Patrícia 4, Salamon Réka 11, Horváth Jázmin -, Török Dorina 3

Hollós Dániel (edző): „A lányok életük első kosárlabda mérkőzésén vettek részt, öröm volt látni, mennyire örültek minden kosárnak, élvezték a játék minden egyes percét, küzdöttek, hajtottak. Elsőre hasonlót vártam a lányoktól, valamikor felül is múlták. Gratulálok a lányoknak, és Hunyadis Darazsaknak is a csoportgyőzelemért!”


Megtartották helyüket a G csoportban

2017.01.14. U11 4.forduló G csoport, Győr

20170114gardonyisdarazsak

Villámló Kovácsok – Gárdonyis Darazsak 37-32 (1-7, 16-4, (3-7), 10-10, 7-4)
SDA: Simon Dorina 8, Plangár Réka 5, Áldozó Anna 4, Szlávik Bianka 3, Horváth Csenge 3, Fábiánkovits Bianka 3, Madarász Niobé 3, Szabadvári Noémi 1, Galambos Viktória 1, Bóha Dorina 1, Németh Júlia -, Sipőcz Dóra –

Nádor Tigrisek – Gárdonyis Darazsak 30-30 (8-4, 10-8, (2-6), 4-4, 6-8) – A mérkőzést 2-0 arányban nekünk írták, mivel ellenfelünk csupán 9 játékossal jelent meg.
SDA: Áldozó Anna 15, Simon Dorina 4, Plangár Réka 3, Szlávik Bianka 3, Madarász Niobé 2, Horváth Csenge 1, Sipőcz Dóra 1, Galambos Viktória 1, Szabadvári Noémi -, Fábiánkovits Bianka -, Németh Júlia -, Bóha Dorina –

Pados Noel (edző): „Egy csoporttal feljebb vágtunk neki az idei második fordulónknak, melyen a Villámló Kovácsok ellen kezdtünk. Jól kezdtünk, de a második negyedben nem tudtunk mit kezdeni a győriek, magas és technikás játékosával, Mihály Pannával, aki 14 pontot termelt ebben a 10 percben. A szünet után próbáltunk változtatni, melyek jól sikerültek, így egy pontos előnnyel fordultunk az utolsó két percbe. A győriek legjobbját eddig a pillanatig tudtuk ebben a negyedben tartani, itt azonban ismét hátára vette csapatát és zsinórban dobott 6 pontjával eldöntötte a mérkőzést. Küzdelmes mérkőzés volt, örültem, hogy a második félidőben vissza tudtunk kapaszkodni, és nyílttá tettük a mérkőzést. A következő ellenfél a Nádor Tigrisek csapata volt, akik kevesebben voltak az előírtnál, így már tudtam, hogy nem eshetünk ki a csoportból. Ezt a lányoknak nem árultam el, szerettem volna, ha a pályán is megharcolunk a csoportban maradásért. Mivel pihenő nélkül következett ez a mérkőzés, így igyekeztem sokat cserélni, frissen tartani a csapatot. Ez a találkozó is fej-fej melletti küzdelmet hozott, és végül döntetlennel zárult. Természetesen voltak hibáink, különösen helyezkedés terén, de örülök, hogy mindkét mérkőzésen csapatként küzdöttünk, elosztottuk a terheket, szépen dobtuk a büntetőket, és azok is jól mutatkoztak be, akiknek ez volt az első kengurus mérkőzésük. Ki kell emelnem Áldozó Annát, aki az első mérkőzés második félidejében teljesítette a kért feladatot és bátran felvette a küzdelmet a nála egy évvel idősebb Mihály Pannával, a másodikon pedig igazi vezére volt a csapatnak! Gratulálok lányok! Jobbulást a betegeknek!”


Felléptek a D csoportba

2017.01.14. – U11 kenguru 4. forduló, Sopron Novomatic Aréna, E csoport

GYKC Lovagok Győr– Szorgos Darazsak 30-52
SDA: Egresits Réka 6, Fenyvesi Flóra 2, Cser Petra L. 4, Kovács Rebeka 9, Grubits Fanni 7, Völgyi Lili 3, Pallag Dorka 3, Őri Sára 10, Schöll Patrícia 3, Udvardi Dorina, Konkoly Luca 4, Tarpai Esther 1

Szorgos Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok 38-26
SDA: Egresits Réka 9, Fenyvesi Flóra 1, Cser Petra L. 3, Kovács Rebeka 2, Grubits Fanni 11, Völgyi Lili 8, Pallag Dorka 1, Őri Sára 1, Schöll Patrícia 1, Udvardi Dorina, Konkoly Luca 1, Tarpai Esther

Bella Ferenc (edző):
„Nyertünk két mérkőzést és ezzel egy csoporttal ismét feljebb léptünk. De a mutatott játék messze volt a valós tudásunktól. Mérkőzésenként, ha nem hagytunk ki húsz ziccert, akkor egyet sem! Nem tudtunk egyik mérkőzésen sem kellően koncentrálni, elsősorban a támadásokra gondolok. Biztos vagyok benne, hogy szebben is tudunk ennél játszani, amit meg is fogunk majd mutatni! A lányokat dicséret illeti, jól küzdöttek, az akarattal nem volt gond!”


Karácsonyi tornán jártak a Csípős Darazsak

2016. december 22., Vasas Karácsonyi torna, Pasarét

Pécsi VSK Zebrák – Csípős Darazsak 50 – 60
Pontdobók: Vasi Hanna 15, Szabó Rozina 11, Bauer Zorka 7, Hipságh Viki 7, Prajczer Petra 7, Novotnik Bogi 5, Janzsó Alíz 4, Saly Zsófia 2, Rokob Zora 1, Völgyi Lili 1

Jók: Vasi Hanna, Szabó Rozina, Prajczer Petra, Novotnik Bogi, Janzsó Alíz

Csípős Darazsak – Vasas Amazonok 46 – 66
Pontdobók: Szabó Rozina 13, Vasi Hanna 8, Novotnik Bogi 8, Prajczer Petra 5, Janzsó Alíz 3, Saly Zsófia 3, Bauer Zorka 2, Völgyi Lili 2, Hipságh Viki 1, Rokob Zora 1

Bencze Mária (edző): „Meghívást kaptunk, a Vasas Akadémiától egy karácsonyi tornára.

Nem igazán jó előjelekkel, indultunk aznap útnak Budapestre. Három gyerek is kiesett az alapcsapatból betegség miatt, de legalább olyan kislányok is lehetőséget kaptak a játékra, akik eddig kevesebb szerepet kaptak az első csapatban. Nehezen indult a Pécs elleni mérkőzésünk, de a második negyedtől (az ellenfél, dobott pont nélkül jött le a pályáról), már mi uraltuk a találkozót, és nagyot küzdve győztesen hagytuk el a játékteret.

A második mérkőzésen, nagyon jól kezdtünk, még tartott a lendületünk (a félidő 21-22 volt). Aztán, a harmadik negyedben teljesen elfogytunk, úgy támadásban, mint védekezésben. Fejben, és testben sem voltunk már sajnos a pályán. Végeredményben egy nagyon hasznos torna volt, amit reményeim szerint meg fogunk ismételni!

Köszönöm, a Vasas Akadémia meghívását!

A tornán a csapat legjobbja Vasi Hanna lett, amihez gratulálok!”


Megtörték kissé a szárnyaikat

2016.12.10. 3. Kenguru forduló, Sopron

OSE Lions – Csípős Darazsak 62-78
Pontdobók: Kókai Patrícia 19, Vasi Hanna 15, Hipságh Viki 9, Bajzáth Mira 8, Egresits Vivi 6, Janzsó Alíz 5, Prajczer Petra 5, Novotnik Bogi 4, Szabó Rozi 4, Bauer Zorka 1, Rokob Zora 1 Saly Zsófi 1

Jók: Kókai Patrícia, Vasi Hanna, Bajzáth Míra

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskola Bivalyok 56-90
Pontdobók: Kókai Patrícia 23, Janzsó Alíz 8, Vasi Hanna 8, Bauer Zorka 6, Hipságh Viki 4, Szabó Rozi 4, Egresits Vivi 2, Rokob Zora 1

Jók: Kókai Patrícia, Janzsó Alíz

Bencze Mária (edző): „Nagyon nehezen álltam neki, e beszámoló megírásának.
Ez a hétvége, sajnos nagyon nem a miénk volt! Írom ezt úgy, hogy tulajdonképpen ismét bent maradtunk az „A” csoportban! (Ahonnan az idei évben, még egyszer sem estünk ki).
Nagyon-nagyon gyengén játszottunk, annak ellenére is, hogy betegségektől megtizedelve és az elmúlt héten, csak 3 edzéssel mögöttünk, kezdtük ezt a fordulót! Már az első mérkőzésen is nagyon indiszponáltak voltunk, de ennek ellenére, szerencsére meglett a győzelem!
Ami pedig a soproni fiúk ellen „elkövettünk”, arra nem találok elég negatív jelzőt kislányok!!! DE!!! Én úgy gondolom, ebből is sokat lehet tanulni, úgy a Csapatnak, mint Nekem!
Nem, nem vagyunk még olyan JÓK, mint amilyennek hittük. Igen, már sajna én is így hittem..
Ott „fent” Valaki, ismét lehozott a Földre, amit köszönök!
Sok tanulni valónk van még. Sok munka vár ránk, de azon leszek, hogy ilyen meccset többet ne kövessünk el!!!”


Maradtak a csoportban

2016.12.11, Sopron BECSA, U11. kenguru 3.forduló

img_20161211_204714

Feketés Darazsak Győr – Szorgos Darazsak 5-86
SDA: Egresits Réka 19, Fenyvesi Flóra 4, Cser Petra L. 6, Kovács Rebeka 5, Grubits Fanni 9, Völgyi Lili 17, Pallag Dorka 2, Őri Sára 8, Rácz Réka 1, Udvardi Dorina 6, Herczeg Fióna 9

Bella Ferenc (edző): „Nem megbántva az ellenfelet, de a kosárlabdázáshoz sok köze nem volt ennek a mérkőzésnek.”

Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák tér 32-50
SDA: Egresits Réka 4, Fenyvesi Flóra 3, Cser Petra L. 5, Kovács Rebeka 3, Grubits Fanni 3, Völgyi Lili 5, Pallag Dorka -, Őri Sára -, Rácz Réka 3, Udvardi Dorina 1, Herczeg Fióna 5

Bella Ferenc (edző): „Ilyen gyenge dobószázalékkal és ennyi eladott labdával nem lehet partiban lenni egy olyan jó csapat ellen, mint az ellenfelünk. Gratulálok a Tigriseknek a győzelemhez! Ennek ellenére a lányokat is dicséret illeti! Küzdöttünk végig, próbáltunk zárkózni, de egy ilyen zaklatott hét után ennyire voltunk képesek. 4:2 es pozitív mérleggel zártuk az évet, egy csoporttal feljebb, mint ahonnan indultunk. Jól van ez így, dolgozunk tovább!”


Hibátlanul mutatkoztak be a Gárdonyis Darazsak

2016.12.10. Kenguru 3. forduló, Győr, Egyetemi Csarnok I.

20161210gardonyisdrazsak3fordgyor

Mezőörsi Oroszlánok – Gárdonyis Darazsak 9-26 (4-4, 2-4, (1-6), 2-6, 0-6)
Gárdonyis Darazsak: Áldozó Anna 8, Tóth Patrícia 5, Plangár Réka 5, Szlávik Bianka 3, Horváth Csenge 3, Plájer Glória 1, Fábiánkovits Bianka 1, Madarász Niobé -, Bugledich Réka -, Szakály Laura -, Kurcsics Szonja -, Marsi Anna –

Gárdonyis Darazsak – Prohászkás Csibék 31-8 (4-3, 10-0, (8-5), 2-0, 7-0)
Gárdonyis Darazsak: Tóth Patrícia 6, Áldozó Anna 6, Plangár Réka 5, Horváth Csenge 5, Marsi Anna 5, Bugledich Réka 1, Szlávik Bianka 1, Plájer Glória 1, Fábiánkovits Bianka 1, Szakály Laura -, Kurcsics Szonja -, Madarász Niobé –

Pados Noel (edző): „Izgatottan vártuk az első kenguru fordulónkat, mely nagyon szépen sikerült! Kifejezetten tetszett, hogy harcosan, koncentráltan védekeztünk, igazi csapatként, egymást segítve játszottunk, amely során mindenki hozzátette a maga kis pluszait. Odafigyeltek a lányok arra, amiket kértem tőlük, megoldották a részfeladatokat, és már a második mérkőzésen előre tudtunk lépni azokon a területeken, amelyekről az első után beszélgettünk. A büntetők jó arányú értékesítését külön kiemelném! A megindulásainkon ugyanakkor dolgoznunk kell, ennyi lépéshibát nem szabad véteni. Még nagyon az út elején vagyunk, de a két győzelemnek köszönhetően a januári fordulót egy csoporttal feljebb kezdjük! Gratulálok lányok, büszke vagyok rátok!”


Mikulás, móka, kosárlabda

Közel 400 gyermek vett részt a hagyományos Oviolimpián és az azt követő Mikulás Kupán, melyet Akadémiánk és a Soproni Sportiskola karöltve szervez évről évre.

mikulastwitter

Az ovisok játékos bemutatója és sorversenye után az 1-2. osztályosok váltóversenyét szurkolhatták végig a Novomatic Arénába szép számmal kilátogató szülők, rokonok és kosárlabda barátok.

10 és 13.30 között pedig a 2-4. osztályosok kosárlabdáztak egyet. Az alkalmilag kialakított csapatokat a két egyesület idősebb utánpótlás játékosai irányították nagy lelkesedéssel.

Természetesen kabalaállatunk, Zümi mellett, a Mikulás is meglátogatta a rendezvényt, akit karácsonyi dalokat énekelve csalogattak elő a gyermekek. Jutalmuk egy-egy ajándékcsomag lett, és a természetesen a találkozás élménye.

A vidám, jó hangulatú, jamboree jellegű rendezvény nagy sikert aratott, tavasszal a Nyuszi Kupával folytatjuk.


Menny és pokol

2016.11.20., 2. kenguru forduló, Sopron (BECSA)

img_0819

Csípős Darazsak – Soproni Sportiskola Bivalyok 55-60
Pontdobók: Kókai Patrícia 24, Vasi Hanna 8, Szabó Rozi 6, Janzsó Alíz 5, Bauer Zorka 5, Novotnik Bogi 3, Rokob Zora 3, Prajczer Petra 1

Jók: Kókai Patrícia, Bauer Zorka, Szabó Rozi, Janzsó Alíz

img_6531-large

Soproni Tigrisek – Csípős Darazsak 44-72
Pontdobók: Kókai Patrícia 16, Vasi Hanna 15, Bauer Zorka 14, Novotnik Bogi 9, Szabó Rozi 7, Szabó Lili 4, Janzsó Alíz 2, Prajczer Petra 2, Saly Zsófi 1, Hipságh Viki 1

Jók: Kókai Patrícia, Vasi Hanna, Bauer Zorka, Szabó Rozi, Hipságh Viki

Bencze Mária (edző): „Ezen a hétvégén, mint edző, megjártam a pokol bugyrait és a mennyet is… Először a „pokollal” kezdeném: A Sportiskolás fiúk elleni mérkőzésünk 3. negyedére gondolok. Azt az érzést, ami akkor bennem volt, nem kívánom senkinek… Amikor félidei 12 pontos vezetésünkből a negyed végére -12 pont lett! Azt a dekoncentráltságot, a védekezés hiányát, egyénieskedést, amit az első ötösöm ott művelt, azt nagyon nem szeretném többet a pályán látni!!! A második ötösömnek viszont szeretnék gratulálni a teljesítményükhöz, küzdésükhöz, és összehangolt játékukhoz! Ha még 2-3 percünk lett volna, biztosan győztesen hagyhattuk volna el a pályát!

A Tigrisek elleni mérkőzés teljesen más képet mutatott!! Végre pár szó a ” mennyről”: Végre csapatként támadtunk és védekeztünk. Olyan játékelemeket tudtunk gyakorolni, amit eddig a sok egyéni játék miatt nem. Rengeteg indításunk, passz- befutásunk volt. Öröm volt nézni a játékot, amiben persze voltak hibák, de már legalább próbáltunk csapatként működni!!! Gratulálok Csirkék!”


Két mérkőzés, két győzelem

2016.11.20. U11 2. forduló Sopron, Novomatic Aréna

u11-2-fordulo

Szorgos Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok 64:40 (18:6, 14:10, 22:8, 8:8, büntető: 3:8)
SDA: Egresits Réka 22, Fenyvesi Flóra 7, Tarpai Esther 3, Konkoly Luca 2, Cser Petra L.4, Kovács Rebeka 7, Grubits Fanni 5, Völgyi Lili 12, Pallag Dorka 1, Őri Sára, Rácz Réka, Schöll Patrícia 2, Udvardi Dorina

Bella Ferenc (edző): „Reméljük hagyomány lesz abból, hogy jól kezdjük a mérkőzéseket. Koncentráltan, jól védekeztünk és el tudtuk hinni, hogy nyerünk. Ezért is hagytuk el győztesen a pályát, amihez gratulálok a lányoknak!”

Szorgos Darazsak – Soproni Sportiskola Lackneros Farkasok 70:15 (14:0, 20:2, 13:3, 19:4, büntető: 4:6)
SDA: Egresits Réka 8,Fenyvesi Flóra , Tarpai Esther 1, Konkoly Luca 4, Cser Petra L. 18, Kovács Rebeka 7, Grubits Fanni 12, Völgyi Lili 13, Pallag Dorka 1,Őri Sára 4, Rácz Réka, Udvardi Dorina 2

Bella Ferenc (edző): „Tanultunk ebből az összecsapásból is, annak ellenére, hogy biztos győzelmet arattunk! Fiónának jobbulást kívánunk, Zorával együtt hiányoztak a csapatból, de szerencsére így is magabiztosak voltunk a mérkőzéseken. A szülőknek köszönjük szépen a szurkolást!”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek