Remek fordulót zártak serdülőink

Rengeteg hitet és motivációt tudnak meríteni serdülőink a hétvégén mutatott teljesítményükből. további részletek


Rosszul jöttek ki a körbeverésekből

Apróságokon múlott, hogy nem sikerült elérniük a maguk elé kitűzött célt a hétvégén serdülőink, de a fejlődéssel elégedettek lehetnek. további részletek


Visszaadták a tanultakat

A szív és az akarat mellett a mutatott játékkal is elégedettek lehettek a három szép győzelemmel záruló fordulóban. további részletek


Ellentétes képet mutattak

A győriek ellen közel jártak a győzelemhez, de a Zalaegerszeg már nagy falatnak bizonyult serdülőink számára. további részletek


A két győzelemmel elérték a céljukat

Nagy hullámzás volt a játékukban, de az alapvető célkitűzést teljesítették serdülőink. további részletek


Nem történt meglepetés

Hiányzásokkal teli időszak után várt serdülőinkre a szekszárdi erőfelmérő, mely a várakozásoknak megfelelően alakult. Az előrelépéshez sokak részéről hiányzik azonban a tudatos edzésmunka is, melyen mindenképpen változtatniuk kell. további részletek


Látható a fejlődés serdülőinken

5. helyen zárt serdülő csapatunk a BasketGirls torna ostravai állomásán, ahol eltérő kosárlabda kultúrák ellen szerezhettek értékes tapasztalatokat. A csapat legjobbjának Schekulin Flórát választották. további részletek


Lehet miből meríteni

Rosszul kezdték a tornát, de a listavezető ellen remek szakaszok jellemezték a játékukat. további részletek


Szorgosan dolgoztak

Mindkét mérkőzésükbe nagy energiát raktak bele serdülőink. további részletek


Meríthetnek erőt a pozitívumokból

Sok gyakorlásra lesz még szükségük, de előtte jöhet egy kis megérdemelt pihenő. további részletek


Jól sikerült az első forduló

Két szép győzelemmel mutatkoztak be a serdülő regionális bajnokságban fiataljaink. további részletek


BasketGirls – Sopronban az U14 korosztály

Csütörtöktől vasárnapig a Novomatic Aréna ad otthon a BasketGirls sorozat serdülő korosztály első tornájának. további részletek


Kapkodó játék jellemezte őket

Sok volt a kapkodásból fakadó hiba, de egy mérkőzést így is megnyertek serdülőink. további részletek


A hozzáállás rendben volt, de sok volt a hiba

A kelleténél több hibát követtek el serdülőink a hétvégi forduló során. további részletek


Jó tempóban dolgoztak

Jó volt a ritmusuk, de a helyzetek hatékonyabb befejezésén dolgozniuk kell. további részletek


Minden jó, ha a vége jó!

Serdülőink igazi csapattá kovácsolódtak össze, és egy óriási hajrával remek győzelemmel zárták a fordulót. további részletek


Erre lehet építkezni

Nagyot dolgoztak védekezésben serdülőink, mely egy győzelmet is eredményezett számukra a középház alapszakaszának első tornáján. további részletek


Jó teljesítménnyel köszöntek be

A pályán és azon kívül is igazi csapatként működtek serdülőink. további részletek


A felsőházban folytathatják

Hibátlan mutatóval léptek be a felsőházba serdülőink. további részletek


A 8. helyen fejeztük be az országos döntőt

Nem sikerült visszavágni a győrieknek a helyosztón, így a 8. helyen zárták a Fireplace Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” Döntőjét fiataljaink. A Csapat Legjobbjának járó díjat Bidló Boglárka vehette át. további részletek


A 7. helyért lépünk pályára vasárnap

A második félidőt megnyerték ugyan serdülőink, de az első félidőben összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni. további részletek


A keresztjátékkal folytatják serdülőink

A Győr elleni vereséggel zárta a csoport-küzdelmeket serdülő csapatunk, mely szombaton 12 órakor az alsóházban folytatja a Csata DSE „B” együttese ellen. további részletek


Nem történt meglepetés a nyitó napon

A Fireplace Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” Döntőjének nyitó napján az erősebb ellenfelek érvényre juttatták akaratukat fiataljainkkal szemben. további részletek


Miskolcon döntőznek a serdülők

Négy napig a serdülő korosztály lesz fókuszban, akik Miskolcon mérettetik meg magukat a Fireplace Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” Döntőjén. további részletek


Szép szezont zártak

Rengeteget fejlődve, a csoport második helyén zártak serdülőink, mely egy egészen szép eredmény! további részletek


Hasznos felkészülési tornán jártak

A PVSK által rendezett meghívásos tornán arattak két hasznos győzelmet serdülőink. további részletek


Végig magas szinten koncentráltak

Két értékes győzelmet arattak egy hosszú és fárasztó nap során. további részletek


Irány a serdülő „A” Döntő!

Igazi csapatként vívták ki a főtábláról az országos „A” döntős szereplés jogát. további részletek


Teljesítették a kötelező feladatot

Újabb kötelező győzelmet zsebelt be serdülő csapatunk a testvér együttesünkkel szemben. további részletek


Nem az ő hétvégéjük volt

Puhányan, dekoncentráltan álltak hozzá a játékhoz, és létszámban is megfogyatkoztak a torna során. további részletek


Fél szavakból is megértették egymást

Két győzelmet aratva kihozták a maximumot a hétvégéből serdülőink. további részletek


Lassan érték el az üzemi hőfokot

A szünet után megérkeztek a mérkőzésbe és hozták a kötelező győzelmet serdülőink. további részletek


Átlépték a határaikat!

Kiadtak magukból mindent serdülőink, mely három nagyon szép győzelemben csúcsosodott ki. további részletek


Újabb kötelező győzelmek

Nem férhetett kétség a magabiztos győzelmeikhez. további részletek


Jó irányba haladnak

A hibák csökkentése mellett az újonnan elsajátított technikai, taktikai feladatokat is igyekeztek beépíteni a játékukba. további részletek


Küzdöttek, de hiányzott a ritmus

Az akarattal nem voltak gondok, de ritmustalanul kosárlabdáztak és nem hoztak kellő gyorsasággal döntéseket. további részletek


Kötelező győzelmek

Nem történt semmi meglepő, hozták a kötelező feladatot serdülőink. további részletek


Megmutatták a karakterüket!

Értékes tapasztalatokkal és két drámai győzelemmel is gazdagodtak a hétvégén serdülőink. további részletek


Erre vártak!

A kitartó edzésmunka meghozta azt a fejlődést serdülőinknél, amire már vártak. további részletek


Ép és sérült gyerekek vidám kosaras délutánja

Serdülő és gyermek csapatunk barátságos mérkőzést játszott a doborjáni kosár csapatával. további részletek


Voltak jó pillanataik

Ismerték már ellenfeleiket, akikhez igyekeztek közelebb kerülni. további részletek


Az éllovas uralta a mérkőzést

A csoport legerősebb kadett csapata ellen nem lehettek győzelmi esélyei serdülő lányainknak. további részletek


Lezárult az alapszakasz

Tettek egy lépést előre a legutóbbi játéknap után serdülőink, akik a 3. helyről várhatják a selejtező mérkőzéseket. további részletek


Továbbra is vezetik a csoportjukat!

Fontos győzelmet aratva megőrizték az éllovas helyüket a csoportjukban serdülőink. további részletek


Így kell indítani az új évet!

Jó teljesítménnyel a csoport harmadik helyén végeztek serdülő lányaink az év első tornáján. további részletek


Elfáradtak fejben az év végére

Az energia és a koncentráció is hiányzott az év utolsó megmérettetésén. további részletek


Értékes győzelmeket arattak serdülőink

Támadásban és védekezésben is dominálni tudtak serdülőink. további részletek


Vegyes lett a kép

A könnyed győzelem után az erős ellenféllel szemben sok hibát vétettek, és védekezésben is lassan rendeződtek vissza serdülő lányaink. további részletek


Extra védekezés, hatékony támadások

Igen pozitív visszajelzést kaptak a befektetett munkáról a szombati serdülő forduló során. további részletek


Kiváló küzdőszellem, hibátlan forduló

A hozzáállásuk és harcias küzdőszellemük minden akadályt legyőzött. további részletek


Vissza az alapokhoz

Nem tudták megismételni a két héttel korábbi teljesítményüket serdülőink. további részletek


Sokat léptek előre

Végig komolyan vették a mérkőzéseket, melyeken kiütközött lányaink nagyobb tudása. további részletek


Motiváltan lépegetnek előre

Nagy küzdelemben szenvedtek minimális vereséget a zalaegerszegiek ellen, de nem csüggedtek és a következő feladatot már szépen megoldották serdülőink. további részletek


Más kávéházba kerültek

Nem volt esélyük a nagyobb játékerőt felvonultató ellenfelekkel szemben. további részletek


A csapat ereje

Akarattal és egységes csapatmunkával hibátlanul hozták le a serdülő selejtezőt. további részletek


Amit lehetett, azt hozták

Nagyon kemény feladatokat kaptak indulásnak, de nem törtek össze és a torna utolsó mérkőzésén megérdemelt győzelmet arattak. további részletek


Berobogtak a felsőházba

Nagy tempót diktálva arattak magabiztos győzelmeket serdülőink, biztosítva helyüket a felsőházban. további részletek


Megugrották a lécet

Rengeteg munka vár még rájuk, de a szívük és az akaratuk három győzelmet eredményezett. további részletek


Egyelőre még az ellenfél diktálta a tempót

A rövid felkészülés után egy gyors csapattal találta magát szembe Sportdarázs serdülő együttesünk. további részletek


Spanyol földön melegítettek a szezonra

Stoics Judit serülő csapata a spanyolországi Figures városának tornáján mérhette fel a szezon előtt, hol is tartanak a felkészülésben. további részletek


Túl az első mérkőzéseken serdülőink

A serdülő/A csapat első felkészülési tornája a jubileumi 30. alkalommal megrendezett zalakarosi torna volt. további részletek


Ezüstérem a Slovenia Ball-on

Nagyon szép ezüstérmet szerzett a magyar válogatott a korosztály legrangosabb európai megmérettetésén, az U14 Slovenia Ball tornán. további részletek


Ábrahám Eszter válogatott mezben

Szerdán vette kezdetét az U14-es korosztály legrangosabb nemzetközi eseménye, a FIBA égisze alatt zajló Slovenia Ball. további részletek


Kezdődik a rangos Slovenia Ball

A járvány miatti szünet után újra megrendezésre kerül az U14-es korosztály legrangosabb nemzetközi megmérettetése, a Slovenia Ball. további részletek


Egy nagyon szép 4. hely

Ahogy arról beszámoltunk, a negyedik helyen zártuk a serdülő bajnokság „B” döntőjét Nagykanizsán. Bencze Mária vezetőedző értékelte a tornát és a szezont. további részletek


A serdülő „B” döntőn is a negyedik helyre futottunk be

Nagykanizsa adott otthont a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjének, ahol fiataljaink a negyedik helyen végeztek, miután a helyosztón vereséget szenvedtek a DVTK Akadémia együttesétől. Gratulálunk az előkelő helyezéshez! további részletek


Negyedik helyen zártuk a serdülő döntőt

Nagyot küzdöttek lányaink a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” Döntőjének bronzmérkőzésén, de a pontosabban kosárlabdázó DVTK Akadémia megérdemelten léphetett fel a dobogó legalsó fokára. A bajnoki címet a Szeged szerezte meg a Vasas előtt. Gratulálunk minden résztvevőnek! további részletek


A DVTK ellen lépünk pályára a bronzéremért

Vasárnap 13 órakor a DVTK Akadémia lesz az ellenfelünk a bronzéremért vívott találkozón, miután a szombati elődöntőben vereséget szenvedtünk a Vasas Akadémia együttesétől. A másik ágon a Szeged jutott a döntőbe. további részletek


Nem volt esély ma a győzelemre

A Nemzeti Leány Serdülő „B” Döntő második játéknapján a Zsíros Akadémia ellen már nem tudtunk meglepetést okozni, ellenfelünk magabiztosan hozta a találkozót. további részletek


A Vasas ellen mérkőzünk az elődöntőben

A serdülő döntő második napján két mérkőzés várt ránk. A Szeged ellen sok hibával játszottunk, nem volt reális esélyünk a győzelemre. A Pécs ellen a papírformának megfelelően győztünk, és miután a Szeged is legyőzte a Csata együttesét, számolgatnunk sem kellett a továbbjutást illetően. további részletek


Remek rajt serdülőinktől a „B” Döntőn

A Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjében is érdekeltek vagyunk, ahol nagy csatában, remek győzelemmel kezdtünk a rendező ellen. Szombaton 14 órakor a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen folytatják fiataljaink. további részletek


Óriási mérkőzésen, győztes rajt a serdülő döntőn

Az első negyedben még akadozott a gépezet, utána azonban megrázta magát csapatunk, és legyőzte a Csatát a serdülő döntő első napján. további részletek


Csütörtöktől a serdülőké a főszerep

Május 26-29. között a Novomatic Aréna ad otthon a Nemzeti Leány Serdülő „A” Döntőnek, melyet sportakadémiánk rendez. további részletek


Csapatként oldottak meg minden részfeladatot

Már korábban biztosították helyüket az Országos B Döntőben, így tét nélkül utaztak Debrecenbe serdülőink, de ha már odáig elutaztak, beleadtak mindent és hibátlanul zárták a tornát! további részletek


Három meccses hullámvasút

A hátralevő időszakban a hullámvölgyeik hosszának csökkentésén kell dolgozniuk. további részletek


Irányítók nélkül

Az egyik akadályt megugrották, de a másikon nem tudták semlegesíteni a rivális két legjobbját. további részletek


Győzelemmel felérő vereségek

Remek teljesítményt nyújtott Sportdarázs serdülő csapatunk a hétvégi soproni fordulón. további részletek


Az ilyen tornákból lehet meríteni

Voltak jobb és rosszabb szakaszok is a torna során serdülőinknél, de nagyot küzdve a végjátékra újra összerakták magukat és emlékezetes, hosszabbításos csatában maradtak csak alul a tornát megérdemelten megnyerő DVTK ellen. Ábrahám Eszter, Horváth Hanna, és Varga Boglárka különdíjban részesült. további részletek


Elégedettek lehettek magukkal

Serdülő „B” csapatunk jó teljesítményt nyújtott a nemzetközi tornánkon, ahol a 4. helyet szerezték meg. további részletek


Hosszabbításban dőlt el az első hely sorsa

Nagy izgalmakat hozott U14-es tornánk döntője, ahol fiataljaink nagy hajrával hosszabbításra mentették a mérkőzést a DVTK ellen, de a ráadás végén ellenfelünk ünnepelhetett. A 3. helyre a Nagykanizsa futott be „B” csapatunk előtt. további részletek


Sopron-Diósgyőr döntő lesz

U14-es nemzetközi tornánk szombati játéknapján az elődöntőkre is sor került, melyek során érvényesült a papírforma. további részletek


Mindkét csapatunk a négy között folytatja

Szombaton 11 órától folytatódik a nemzetközi serdülő tornánk, melyen a csoport küzdelmek után akadémiánk csapatai mellett a Nagykanizsa és a DVTK jutott még az elődöntőbe. további részletek


A főtáblán sem maradtak győzelem nélkül

Már a főtáblára jutás is nagyon szép teljesítmény volt tőlük, melyet az első fordulóban összeszedett játékkal és egy emlékezetes győzelemmel koronáztak meg. további részletek


Nem lett kerek a történet

Jól teljesítettek a hétvégén, de nem tudták feltenni az ‘i’-re a pontot serdülőink, miután a csoport elsőséget eldöntő mérkőzésen többeknél is hiányzott támadásban a vállalkozó szellem. további részletek


Megtartották a pozíciójukat

Nehéz dolga volt serdülő Sportdarázs lányainknak, de kiharcolták, hogy a csoportban maradjanak. további részletek


Rossz felfogásban léptek pályára

Nem koncentráltak megfelelően védekezésben serdülőink, sok könnyű kosarat engedélyezve ellenfeleiknek. további részletek


Elsöprő teljesítményt nyújtottak

Az elmúlt öt hónap munkája kiváló teljesítményben csúcsosodott ki a hétvégén, így serdülő „A” csapatunk visszakerült oda, ahol a helye van, a felső házba. további részletek


Szorgos munkával kivívták a főtáblás pozíciót

Már a torna első napján biztosították helyüket az ország legjobb 16 csapata között! további részletek


Érzékelhető a fejlődés

Kevesebben voltak, de jó munkát tettek le az asztalra. további részletek


Remek győzelmeket arattak serdülőink

Jó ritmusban, lendületesen kosárlabdázva gyűjtöttek be két győzelmet fiataljaink. további részletek


Jól segítette a fejlődésüket a Basket Girls torna

Két hasznos mérkőzést játszottak Budapesten, és még egy All-Star különdíjat is lehoztak Csaplár Mercédesz jóvoltából. további részletek


Mérkőzésről mérkőzésre emeltek a szinten

A hosszú utazás rányomta a bélyegét a kezdésre, de utána már kifejezetten előremutató teljesítmény nyújtottak! további részletek


Nem hibáztak

A betegségek miatt védekezésben nem tudtak kellő agresszivitással játszani, de a támadások során szép megoldásokat mutattak serdülőink. további részletek


Sikeresen zárták az utolsó fordulót

Nagyot mentek serdülő lányaink a Nagykanizsa ellen, így a papírforma szerint alakuló testvér-mérkőzés mellett egy győzelmet is ünnepelhettek. további részletek


Tudtak javítani a hibákon

Az első mérkőzésen nem volt esélyük, a Várpalota elleni viszont tudtak javítani és nem csak az „asztalnál”, hanem a pályán is győztek. további részletek


Magasodó akadályok

A legfelső csoport még több nehézséget is okozott serdülőinknek, akiknek voltak jó szakaszaik, amire lehet építeni a felzárkózás mentén.

Serdülő bajnokság alapszakasz, alsóház 4. forduló, északnyugati régió, A csoport Helyszín: Tapolca

MVM-OSE Amazonok – Soproni Darazsak Akadémia/B 88-72 (17-26, 24-8, 26-18, 21-20)
Soproni Darazsak Akadémia/B: Horváth R. 22, Grala-Mezei M. 14, Bodnár A. 12, Schmidl N. 9/3, Spendel A. 7, Szemenyei H. 4, Kertész D. 2, Keresztfalvi B. 2, Ács R. -, Bencsik A. -,

Soproni Darazsak Akadémia/B – Tapolcai Párducok 51-75 (18-12, 12-30, 15-15, 6-18)
Soproni Darazsak Akadémia/B: Schmidl N. 12/3, Grala-Mezei M. 9, Ács R. 8, Spendel A. 6, Kertész D. 4, Szemenyei H. 4, Horváth R. 4, Keresztfalvi B. 2, Bodnár A. 2, Bencsik A. -,

Áron Balázsné (vezetőedző): „Az látszik, hogy a legjobb csoport még okoz nekünk nehézséget. Mindkét ellenfelünk nagy iramot diktált, igyekeztünk alkalmazkodni, időnként sikerült jó megoldásokkal felzárkózni, de a befejezések pontatlanok voltak. A védekezésünkbe is sok hiba csúszott, van még min javítanunk, ha szeretnénk felzárkózni az első csoporthoz.”


Legyűrték a fáradtságot is

A darazsas csatára nem tudtak felpörögni sportdarazsas serdülőink, de a győriek elleni remek utolsó negyed győzelmet eredményezett az év utolsó mérkőzésén. további részletek


Kettős sikert arattak Tatabányán

A győriek ellen és házon belül is magabiztosan kerültek ki a mérkőzésekből. további részletek


Győzelmeket küldtek a hiányzóknak

A betegséghullám közepette sem engedték ki a kezükből a győzelmeket serdülőink.

2021. 12. 11. szombat, Serdülő bajnokság, középház, nyugati csoport, Nagykanizsa

Atomerőmű-KSC Szekszárd – Darazsak Sportakadémia 37-84 (4-23,18-22,8-21,7-18)
Darazsak Sportakadémia: Ritecz K. 16, Varga B. 15, Csaplár-Nagy L. 14, Ábrahám E. 10, Sonkoly F. 9, Horváth I. 6, Kocsárdi R. 6, Horváth H. 4, Ordasi E. 2, Mészáros N. 2,

Darazsak Sportakadémia – Kanizsa DKK 100-45 (24-8,28-15,29-14,19-8)
Darazsak Sportakadémia: Ábrahám E. 18, Kocsárdi R. 17, Ritecz K. 14, Horváth H. 12, Ordasi E. 11, Varga B. 10, Csaplár-Nagy L. 8, Sonkoly F. 6, Horváth I. 4, Mészáros N. -,

Stoics Judit (vezetőedző): „10 játékossal tudtunk elutazni Kanizsára, betegségek sújtják a csapatot most már hetek óta, ami azt is jelenti, hogy alig tudunk ugyanazzal a játékosállománnyal készülni, ezért az új mozgások tanulása mondhatni kétszer annyi időbe kerül. Amit viszont megtanultunk, azt a mérkőzéseken vissza tudják adni a lányok. Ezért is tudtuk mindkét mérkőzésünket magabiztosan megnyerni, gyönyörű helyezkedések után pontos befejezések jellemezték támadásainkat. Védekezésben láttam hiányosságokat, amiket javítani fogunk a következő időszakban.
A legfontosabb most, hogy betegeink mielőbb gyógyuljanak meg, és fejeződjön be ez a betegséghullám! „


Erős ellenfelekkel álltak színpadra

A csoport legerősebb csapatai ellen mérhették le, hol tartanak a fejlődés dolgos útján. további részletek


Nehéz hét után remek teljesítmény

Betegségek és sérülések nehezítették serdülőink felkészülését, de ez nem látszódott a lányok hétvégi teljesítményén. további részletek


Izgalmas végjátékot hozott a nagy hajrá

Az utolsó pillanatokig hajtva megszorongatták ellenfelüket. további részletek


Nem alakultak jól a mérkőzések

A mutatott játékkal és az akarattal is voltak gondok. további részletek


Teljesítették, amiért mentek!

A tanulási folyamat elején járva még sok hibát ejtve, de azt ellensúlyozva óriási akarattal, két riválisukat is legyőzték. további részletek


Kétszer is 100 felett

Kisebb kihagyásokkal, de jó játékkal hozták a kötelező győzelmeket. további részletek


Spanyolországban edződtek serdülőink

Az őszi szünetben serdülőink is Barcelonában szerepeltek, szép eredményekkel, rengeteg élménnyel és hasznos tapasztalattal térve haza. további részletek


Az őszi szünetben sincs megállás

Nem csak sportakadémiánknál, de az országos összetartásokon is komoly munkát végeznek a játékosok és edzők az őszi szünet alatt. további részletek


Nagy iramot diktáltak

Sok labdaszerzéssel operáltak a nyitó fordulóban, mely mindkét mérkőzésen elrepítette őket a 100 pontig. további részletek


Nem erre számítottak

A jó felkészülés ellenére nem úgy sikerült a rajt, ahogy eltervezték. további részletek


Élesebbnek kell lenniük

Sok munka vár még rájuk, de már a torna második mérkőzésére is sikerült változtatniuk. további részletek


Ott lesznek a középházban!

Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítmény nyújtva bejutottak a középházba fiataljaink. további részletek


Közel jártak a 200 dobott ponthoz is

Sportakadémiánk fiataljai a nagy tudásbeli különbség mellett is komolyan vették a mérkőzéseket. további részletek


Hasznos mérkőzések, vegyes felállásban

Két csapatból álltak össze lányaink a hétvégén az előttük álló feladatokra készülve. további részletek


Rengeteg munka vár még serdülőinkre

Korán jött még serdülőinknek a selejtező torna, akik előtt még sok-sok dolgos hétköznap áll a csapattá érés útján. további részletek


BAJNOKOK A SERDÜLŐK!

Fiataljaink nyerték az Országos Serdülő Bajnokságot, miután a döntőben 18 pontos sikert arattak az NKA Pécs elen. A Torna Legjobb Játékosa (MVP) Janzsó Alíz lett, aki Völgyi Lilivel egyetemben bekerült az All-Star ötösbe. A döntő mérkőzésen a rendezők különdíját, a csapat legjobbjának járó serleget Salamon Réka kapta. Gratulálunk! további részletek


Sopron-Pécs a serdülő aranyért

Vasárnap 18.30 órai kezdettel serdülő csapatunk az NKA Pécs ellen lép pályára az Országos Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléjában. további részletek


Jöhet az aranycsata!

Serdülőink kemény, a végletekig kiélezett csatában győztek a rendező BEAC-Újbuda KA otthonában, így vasárnap a bajnoki címért léphetnek pályára 18.30 órától az NKA Pécs ellen. további részletek


Megtették az első lépést

Serdülő csapatunk 50 pontos győzelemmel mutatkozott be az országos döntőn, így készülhetnek a pénteki elődöntőre, mely 18.30 órakor kezdődik a BEAC KA ellen. további részletek


A serdülők zárják az évet

Szerdától a serdülő korosztály kerül a középpontba, az ő vetélkedésükkel ér véget a szezon. további részletek


Hasznos szezont zártak

Nem úgy alakult Sportdarázs „A” serdülő csapatunknak az utolsó forduló, ahogy azt eltervezték, de ebből is sokat tanultak. további részletek


A legjobb pozícióból várhatják az országos döntőt!

A május végi országos döntő előtti utolsó tornán az alapszakasz négy legjobb csapata küzdött meg egymással. Fiataljaink hibátlan teljesítménnyel zárták a tornát! további részletek


Sokat tanultak a szezonból

Büszkék lehetnek a hétvégi teljesítményünkre, a vereségek ellenére is emelt fővel jöhettek le a parkettről. további részletek


Két győzelemmel örvendeztették meg edzőjüket és az édesanyákat

Két győzelemmel zárták a regionális bajnokságot, melynek záró fordulójában Oroszlányban szerepeltek fiataljaink. további részletek


Liftezés

A B csoport még meghaladja a tudásukat, de dolgoznak a különbség csökkentésén. további részletek


Nem volt bennük sok pont

Ezen a szinten ennél több dobott pontra van szükség a győzelmekhez. további részletek


Jó teljesítménnyel javítottak

Fegyelmezett játékkal, két tanulságos mérkőzést játszottak, melyek között egy egylabdás győzelemnek is örülhettek. további részletek


Értékes győzelmekkel már a négy között!

Serdülőink ezúttal is remek teljesítménnyel, három tükörsima győzelemmel folytatták szereplésüket. további részletek


Ügyes támadásokkal operáltak

A remek támadójáték mindkét mérkőzésen meghozta gyümölcsét. további részletek


Az egyének után előtérbe került a csapat

Az egyéni villanások után a testvér mérkőzésen már az elvárt csapatjátékkal álltak elő. további részletek


Végletek mentén

Ki kell egyenesíteniük a hullámokat a játékukban, és akkor a győzelmek sem maradnak el. további részletek


Komoly védekezést mutattak be!

Remek csapatjátékkal arattak elsöprő sikereket serdülőink a főtáblán. további részletek


Jó teljesítmények, hibátlan szereplés

A két győzelem mellett két különdíjat is hazahoztak fiataljaink a Basket Girls (U14) második fordulójából. további részletek


Egy győzelem, egy vereség lett a mérleg

Serdülő Sportdarázs „B” csapatunk az Oroszlány ellen magabiztosan győzött, majd pihenő nélkül jöttek a fehérváriak, akiknek a dolgát csak egy negyeden át tudták megnehezíteni. további részletek


Nem voltak ott fejben

Többre lennének képesek, de ehhez jobban rá kell készülniük fejben a mérkőzésekre. további részletek


Jár nekik az elismerés!

Első éves serdülőink közel álltak az ország legjobb 16 csapata közé jutáshoz, mely során hasznos tapasztalatokra tettek szert a jövőre nézve. további részletek


Veretlenül zárták a hétvégét a főtáblán

Szépen haladnak előre serdülőink, akik mindhárom mérkőzésüket behúzták a felsőházban! további részletek


Teljesítették, amit kitűztek maguk elé

Nehéz csoportból léptek tovább lányaink. további részletek


Bizonytalan támadás, szellős védekezés

A jó pillanatokból volt ezúttal a kevesebb. további részletek


Megvan az első győzelem

Szépen játszottak, de a büntetőknél és a befejezéseknél nagyobb pontosságra lesz szükség. további részletek


Minden akadályt magabiztosan vettek

Motivált, okos, tetszetős játékkal rukkoltak ki serdülőink a kecskeméti főtábla selejtezőn. további részletek


Elfogyott az erő a végjátékra

Harmadik idegenbeli mérkőzését vívta Sportdarázs-SMAFC csapatunk bő egy hét során, így a mérkőzés hajrájában felütötte a fejét a fáradtság. további részletek


Tornagyőzelem a fővárosban

Serdülő csapatunk első helyen zárta a Basket Girls sorozat első állomását. további részletek


Szép győzelmek, hullámvölgyek nélkül

A testvér találkozó mellett a sportakadémiák párharcát is magabiztosan hozta serdülő csapatunk. további részletek


Hasznos volt a főtáblán küzdeni

Az élmezőny elleni kemény mérkőzések tapasztalatai a következő erőfelmérőkre is rengeteg hasznot hozhatnak fiatalabb serdülőinknek. további részletek


Hiányzott a közös irány

Vereségekkel indult az új év Sportdarázs „B” csapatunknak. további részletek


Elúszott a végjáték

Az erősebb szombathelyi lányok után kiélezett meccset vívtak a székesfehérváriakkal, de a végjátékot elrontották. további részletek


Ismét tettek egy lépést előre

Ügyesen mozogtak serdülőink, két hasznos mérkőzést is játszva. további részletek


Jó kezdések után elmaradt a folytatás

Egy ideig ellensúlyozták a nagyobb játékerőt, de ezt nem sikerült hosszabban fenntartani. további részletek


Nehéz hónapokat zártak győzelemmel

Szép győzelemmel vonulhatnak pihenőre. további részletek


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek