Fergeteges hangulatban zártuk le a szezont

Fergeteges hangulatban zártuk le a szezont

 2017.06.18

Vasárnap a Novomatic Aréna Akadémiai Oktatóközpontjában gyűltek össze versenyző csapataink, edzőink, meghívott vendégeink és nem utolsósorban a lelkes szülők, testvérek.

IMG_7932 (Large)

Elsőként társadalmi elnökünk, Abdai Géza beszédét hallgathattuk meg, aki a várostól kezdve, a szülőkig bezárólag megköszönte mindenki munkáját, támogatását, kiemelve, hogy az ovisokkal együtt több, mint 400 gyerek mozog rendszeresen az Akadémia keretei között.

A sorban Akadémiánk elnöke, szakmai vezetője vette át a szót. Czukorné Hollós Anna mind pénzügyi, mind szakmai oldalról részletes évértékelőt tartott, t9bbek között felsorolva az elért eredményeinket, válogatott játékosainkat, megemlékezett sikeres rendezvényeinkről, és mindazon tornákról, melyeken Európa szerte öregbítettük városunk és klubunk hírnevét, és nem mellékesen értékes tapasztalatokat és felejthetetlen élményeket szereztünk.

Végezetül a Raabersport Kft. ügyvezetője, Török Zoltán szólt a jelen lévőkhöz. Beszédében ismertette mindazokat a beruházásokat, fejlesztéseket, melyeknek köszönhetően évről évre egyre profi körülmények között folyhat a munka. A jövőt érintve kiemelte, hogy a felnőtt csapathoz érkező spanyol edzői stáb az Akadémiának is új távlatokat nyithat, akiktől reményeink szerint sokat fogunk tanulni, újabb szintet lépve. Egy meglepetéssel is szolgált, hiszen most tudhattuk meg, hogy tavasszal kicserélik a kisterem 30 éves parkettáját!

A beszédeket követően egy videóbejátszással tekintettünk vissza az elmúlt szezonra, mely során idén is büszkén mondhattuk el, hogy minden korosztályban bejutottunk az országos döntőbe! Minden versenyző csapatunkat megajándékoztuk, de kijutott az elismerésből Aendy Lüdigk osztrák kosárlabda fanatikus barátunknak is az önzetlen segítségéért, illetve Varga Kálmán és Saly Gábor sofőröknek, akiknél nemcsak hazánkban, hanem szerte Európában biztos kézben voltak fiataljaink.

IMG_7898 (Large)

Hagyományos díjaink átadását hagytuk az ünnepség végére. A Legszorgalmasabb Kisdarázsnak járó serleget a Csípős Darazsak kenguru kosarasa, Szabó Rozina vehette át. A Legjobb Darázs Játékos a felnőtt csapatban is bemutatkozott Czukor Dalma lett, míg a Legeredményesebb Darazsas Edzőnek járó kupát Czirják Szilvia érdemelte ki.

Miközben korosztályt lépő csapataink meghatóan elbúcsúztak edzőiktől, fogyásnak indultak a klasszikus pogácsák, virslis-stánglik, az évzáró pedig egy hatalmas össznépi bulivá alakult, mely során edző, játékos, szülő együtt táncolt. Tökéletes vasárnap délután volt!

Ezúton is gratulálunk mindenkinek, a nyárra pedig jó pihenést, feltöltődést kívánunk! Augusztusban folytatjuk!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek