Gyermek A és C csapatunk is túl az első fordulón

Gyermek A és C csapatunk is túl az első fordulón

 2012.10.11

Gyermek „A”, 2012. október 6., szombat, MKB ARÉNA SOPRON

Szombaton csapatunk két mérkőzésen lépett pályára. Első meccsünkön a SMAFC csapatával kerültünk össze, ahol nagyon jó iramú mérkőzésen 75-11-re győztünk. Egészpályás letámadásból sok labdát szereztünk, amiből sok kosarat tudtunk dobni.

Soproni Darazsak Akadémia „A” – SMAFC 75-11
Dobók: Cser 14, Bodnár 10, Varga S. 9, Schöll 9, Karácsony 8, Csiszér 6, Gyöngyösi 6, Gyurasits 6, Kollár 5, Inczédi 5

Második mérkőzésünkön a Soproni Sasok ellen léptünk pályára, ami kemény diónak bizonyult, a fúk gyors, erőszakos, kemény játékát csak az első félidőben tudtuk uralni. A második félidőre elfáradtunk, fejben és fizikailag egyaránt. Ki kell emelnem Inczédi Bori remek védekezését!

Soproni Sasok – Soproni Darazsak Akadémia „A” 74-37
Dobók: Schöll 8, Varga 6, Karácsony 4,Gyurasits 4, Gyöngyösi 4, Bodnár 5, Cser 3, Inczédi 3

Veres Judit, edző: „A két mérkőzés alapján összességében elégedett vagyok a lányokkal, nagy akarással és odafigyeléssel játszottak, amíg bírtuk erővel. Megemlíteném az 1 évvel fiatalabb Karácsony Tamit, aki nagyon szépen játszott.”

Gyermek „C”, , 2012. október 6., szombat, MKB ARÉNA SOPRON

Soproni Darazsak Akadémia „C”- Soproni Darazsak Akadémia „B” 25-35
Legjobb dobó: Lőrincz Anna 7

Rétfalvi Edina, edző: „A szezon első mérkőzésén még nem tudtuk felvenni a bajnokság ritmusát.”

Soproni Darazsak Akadémia „C”- Soproni Tigrisek 23-64
Legjobb dobók: Athoffer Noémi 11, Lőrincz Anna 7

Rétfalvi Edina, edző: „Erőnlétben és tudásban is jobbak voltak a fiúk.”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek