Vidám hangulatban zártuk a szezont

Vidám hangulatban zártuk a szezont

 2018.06.10

Szombaton az ovisokkal és az előkészítő csoportokkal, míg vasárnap a versenyző csapatokkal zártuk le a szezont.

A felnőtt csapat FINAL4 rendezése miatt idén a Nyuszi Kupa helyett szombaton Pünkösd Kupát rendeztünk a Soproni Sportiskolával karöltve, melyet követően a szezon lezárására is sor került.

A napot a legkisebbek kezdték. A Darázsfészekben az ovisok, míg a nagyteremben az 1-2. osztályosok mutatták meg játékos feladatokon, sorversenyeken keresztül, hogy mi mindent tanultak az év során.

11 órától a 3-4. osztályosok vették át a stafétát, akik már kosaras tudásukról is tanúbizonyságot tettek. Alkalmilag kialakított csapatok játszottak önfeledten egymással, idősebb utánpótlás kosarasaink irányításával. Edzőink ezúttal a játékvezetők szerepét öltötték magukra. Természetesen eredményt nem hirdettünk, mindenki győzött, aki részt vett a tornán! A csokoládé és az apró díjak átvétele után jöhetett a megérdemelt pizza.

Vasárnap a versenyző csapatainkat vártuk az Akadémiai Oktatóközpontba.

Abdai Géza társadalmi elnökünk köszöntője és Czukorné Hollós Anna, Akadémiánk vezetőjének pénzügyi beszámolója és szakmai évértékelője után minden versenyző csapatunk ajándékot vehetett át vezetőinktől, felnőtt csapatunk játékosaitól, meghívott vendégeinktől. Külön köszöntöttük sofőrjeinket, akik évek óta biztonságban eljuttatják fiataljainkat a mérkőzések helyszínére.

Átadtuk hagyományos díjainkat is. A Legeredményesebb Darazsas Edző Galavics Edina lett, aki sajnos nem tudott velünk lenni. A Legjobb Darázs Játékosnak járó díjat Balogh Júlia vehette át, míg a Legszorgalmasabb „Kisdarázs” elismerést Szlávik Bianka érdemelte ki.

Zárásként válogatott játékosainkat – Dubei Debóra, Weninger Virág, Czukor Dalma, Varga Kamilla, Varga Sára, Dömötör Petra, Gottschling Petra, Balogh Liza, Pfeiffer Virág, Gyöngyösi Janka – és edzőinket – Horváth József, Czirják Szilvia – köszöntöttük, majd jöhetett az össznépi buli.

Kellemes pihenést, sok-sok élményt kívánunk a nyárra! VAKÁCIÓ!!! 🙂


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek