Újabb lépcsőfokok megtételére készülünk

Újabb lépcsőfokok megtételére készülünk

 2017.06.28

A szezon végeztével Akadémiánk elnökével és szakmai vezetőjével, Czukorné Hollós Annával beszélgettünk az elmúlt egy évről, feladatainkról és céljainkról.

Idén is ott voltunk az országos döntőkön, az éremgyűjteményünket azonban ezúttal nem sikerült gyarapítani. Hogy értékeled a mögöttünk levő szezont?

Az alsó korosztályokban azt gondolom minden rendben volt! Igaz itt nincsenek országos döntők, de a hazai és nemzetközi tornákon, melyeken részt vettünk, mind nagyon jól szerepeltünk. A felsőbbeknél idén nem kerültek el minket a sérülések, melyek érzékenyen érintették a serdülő, kadett és junior csapatot. Ez is közrejátszott abban, hogy érem nélkül zártuk az országos döntőket.

Mik azok a pozitívumok, melyeket kiemelnél?

Azt feltétlenül, hogy az egyre nagyobb verseny ellenére idén is minden csapatunk ott volt az országos döntőn, mely rajtunk kívül csak a Csata DSE-nek sikerült! Szintén pozitív, hogy sok olyan nívós tornán jártunk szerte Európában, melyekről értékes tapasztalatokkal tértünk haza. Több, mint egy évtizedes nemzetközi kapcsolataink révén idén nem kevesebb, mint 15 tornára jutottunk el! Ugyancsak örömteli, hogy több játékost is adunk a válogatottakba. Dubei Debóra a felnőtt EB szereplés után már az U20-as csapattal készül, ahol Weninger Virág, Böröndy Dominika és Kocsis Fanni révén is képviselve vagyunk. Az U19/U18-as nemzeti együttesnek Varga Kamilla és Czukor Dalma, az U16-nak Cser Zsófia a tagja. Már úton van Kínába Balogh Júlia, aki pedig az U18-as 3×3 Világ-bajnokságon mérettetheti meg magát.

IMG_7898 (Large)

Ha már itt tartunk, Horváth József személyében egy edzőt is adunk az Universiade válogatotthoz. Mit vársz a nemzeti csapatoktól, illetve fiataljainktól a kontinenstornákon?

Remélem, hogy a saját játékosaink meghatározó szerepet tudnak betölteni. A válogatottakat nézve, bízom abban, hogy az U20-asok bejutnak a legjobb nyolc közé, ahol esélyük lesz éremért is játszani. Az U19/U18-asoktól, ha minden ideálisan alakul, akár egy nagyon szép, érmes eredmény is összejöhet. Az U16-osaknál nehéz jósolni, hiszen itt még nem ismerős a mezőny, de remélhetőleg megőrzik A csoportos tagságukat.

A felnőtt csapat keretében is több fiatalunk kapott lehetőséget. Hogy láttad a szereplésüket, fejlődésüket?

Nagyon örültünk annak, hogy sokan bekerültek a felnőtt együttes keretébe. Illetve annak is, hogy akiket kölcsön adtunk, gondolok itt Böröndy Dominikára és Kocsis Fannira, ők is szerepet kaptak a csapataiknál. Az érzésem ezzel együtt felemás. Egyik oldalról azt gondolom, hogy fejlődtek, több lehetőséghez is jutottak, mint az azt megelőző évben. Ugyanakkor talán játszhattak volna többet, és több konkrét feladattal, illetve azokban a periódusokban, amikor a mérkőzéseken kevesebbet jutottak szóhoz, lehetett volna velük többet edzeni.

IMG_7932 (Large)

Augusztustól spanyol edzői stáb érkezik a felnőtt csapat élére. Ebből mit profitálhat az Akadémia?

A most befejeződött Európa-bajnokság is jól mutatja, hogy a spanyol női kosárlabda ellépett az európai mezőnytől. Ez egyértelműen azt mondatja, melyet évek óta mi is tapasztalunk, és nem véletlenül járunk a barcelonai Akadémiára évek óta tanulni, hogy a spanyol női kosárlabda olyan magaslatokba ért, melyet csak követni lehet! Ez egy óriási lehetőség, hogy ilyen magas kvalitású spanyol vezetőedző jön hozzánk két segítőjével, és szeretnénk tőlük a legtöbb tudást lehúzni. Évek óta tanulmányozzuk a spanyol utánpótlást, az ott folyó munkát, melyek alapján azt már látjuk, hogy miben járnak lényegesen előttünk, és remélem, hogy most megkapjuk a kérdéseinkre azokat a válaszokat, hogy mit, mikor, és hogyan kell másként csinálnunk, hogy elinduljunk azon az úton, melyen ők haladnak.

Jövőre új korosztály-határok is jönnek a tini megszüntetésével. Mivel jár ez, milyen változtatásokat igényel akár a csapatok kialakítása, akár az oktatandó anyag terén?

Nagyon nehéz helyzetbe hozta a Szövetség ezzel a döntéssel a klubokat. A probléma többrétegű. Eddig 19 éves korig tartott az utánpótlás korosztály, mely most lecsökkent 18 éves korra. A magyar iskola-rendszer felépítéséből kifolyólag, így több játékos kerül olyan helyzetbe, hogy még csak a középiskola 12. osztályába fog menni, de már nem tud hol kosárlabdázni, mert a felnőtt csapatokba még nem fér be, viszont az utánpótlásban történő versenyzés lezárult előtte. Ezzel a helyzettel a klubok nem tudnak mit kezdeni. A másik probléma, hogy a 2004-es korosztályú lányok gyakorlatilag csak egy évig lesznek most serdülők, és a következő évben már a kadett korba lépnek. Magyarán egy évük lesz arra, hogy a legátfogóbb, legösszetettebb kosárlabda anyagot megtanulják. A harmadik probléma, hogy a kenguru és a gyerek jamboree küzdelmek után nincs megfelelő átmenet egy serdülő országos döntőig.

darazsanyito468312

Jelenleg több, mint 400 gyerek kosarazik az Akadémián, mely azt mutatja sikerült még egyet előre lépni a széles bázis növelése terén. Mik lehetnek a következő lépcsőfokok?

Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan választják az Akadémiánkon történő sportolást, kosárlabdázást. Évről évre növekszik a nálunk kosarazó gyerekek létszáma, az alsóbb korosztályokban egyre több csapat működik párhuzamosan egészen a serdülő végéig. Ennek megfelelően a tavaly használatba vett harmadik terem is teljes kihasználtsággal működik a Novomatic Arénában. Utána, a legfelsőbb szintekhez érve, a kadett és a junior korosztályokban az Akadémiának már egy-egy csapata van. A következő évtől kialakítunk egy regionális kiválasztó hálót, ami a régiónknál egy kicsit szélesebb körben kutatja a tehetségeket. Ennek egyik kulcsállomása lesz terveink szerint Szombathely, amely fiú vonalon magas szinten működik, és bízunk benne, hogy egy együttműködési megállapodással az ottani kosárlabdázni vágyó lányoknak egy következő lépcsőfok, egy célpont lehetünk.

Hogy látod az Akadémiánk helyét a honi nevelő műhelyek között?

A már korábban említett tény, hogy a Csata mellett csak mi tudtuk megőrizni a helyünket minden országos döntőben, azt gondolom önmagáért beszél. Ahogy az is, hogy az átfogó akadémiai auditon a legjobb eredményt értük el! Természetesen ezzel nem elégszünk meg, sokat dolgozunk azért, hogy ezt a szintet ne csak fenntartsuk, de tovább emeljük.

Török Zoltán részéről elhangzott az évzárón hogy a kisterem tavasszal új borítást kap. Vannak további tervek, esetleg már folyamatban lévők, melyek az utánpótlás, az Akadémia számára előrelépést hoznak?

Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy ilyen magas szintet képviselő felnőtt együttes mellett dolgozhatunk, velük szoros együttműködésben, hiszen mindazok a technikai fejlesztések, eszközök, melyek a nagyok munkáját segítik, számunkra is rendelkezésre állnak. Gondolok itt a dobógép, centerképző-géptől elkezdve, az elemző szoftvereken, gépeken keresztül egészen a rehabilitációs központig. A kisterem új parkettájával mindhárom termünk kifogástalan környezetet biztosít a magas szintű munkához. Az Oktatóközpontban pedig kialakításra kerül egy előadó helység is, mellyel szintén egy régi álom válik valósággá.

IMG_1372

Pénteken az utolsó saját szervezésű rendezvényünk, a Nyári Tábor is véget ért, jöhet a pihenés?

Idén már 20. alkalommal rendeztük meg sok gyermek részvételével a nyári táborunkat, de büszkék lehetünk arra is, hogy sok olyan, nagy hagyományokra visszatekintő rendezvényünk van, melyek évről évre nagy sikert aratnak. Gondolok itt a Nyuszi és Mikulás Kupára, az augusztus végi szezont felvezető tornánkra, és most már ide lehet sorolni az Oviolimpiát, az Európa szerte nagy népszerűségnek örvendő novemberi Bajnokok Tornáját, illetve annak tavaszi kistestvérét is, melyre mindig más korosztályt hívunk meg. Meg kell még említenem a szeptemberi iskolai Toborzóinkat és a felnőtt csapat Szezonnyitóját is. Nemzetközi kapcsolataink révén pedig ahogy már említettem beutaztuk szerte Európát! Ráfér a pihenés a csapatainkra, de nem sokat szusszanhatunk, hiszen a nagyobbaknak augusztus elsején megkezdődik a felkészülés a következő szezonra. Stábunk addig sem pihen, hiszen augusztus 5. és 13. között idén is U18-as Európa-bajnokságot rendezünk. Sok a teendő, de biztos vagyok benne, hogy sikeres kontinenstornával öregbítjük tovább a város és a soproni női kosárlabdázás hírnevét. Sokat jelent ez az Akadémiánkon kosarazóknak is, akik aktívan kiveszik részüket a feladatokból, és ezáltal testközelből láthatják a legjobb utánpótlás nemzeteket. Rengeteget profitálnak ebből, és felejthetetlen élményekkel is gazdagodnak. Nem véletlen, hogy idén is örömmel jelentkeztek önkéntesnek! Bízunk benne, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is sokan látogatnak ki az Arénába és szurkolnak a magyar válogatottnak! Addig is jó pihenést kívánok mindenkinek!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek