Tetszetős játékkal szereztük meg a bronzérmet!

Tetszetős játékkal szereztük meg a bronzérmet!

 2020.02.19

Magabiztos sikert arattunk a bronzmérkőzésen a belga Basket Hema ellen. Az aranyérem a Vasas Akadémia lányai nyakába került, akik négy ponttal jobbnak bizonyultak a spanyol Femeni Sant Adria csapatánál.

Az U14-es nemzetközi tornánk záró napján a helyosztókat rendezték.

A spanyol Girona jó játékkal esélyt sem adott a Celjének, így övüké lett a 7. hely.

Az 5. helyért nagy küzdelmet folytatott a Riga és a Velence. A lettek a mérkőzés első felében összeszedett 8-10 pontos előnyüket megtartották a lefújásig, megszerezve az 5. helyet.

A bronzmeccsen lányaink remek teljesítményt nyújtottak, így ezúttal elmaradtak az izgalmak. A vártnál könnyedebben, 14 ponttal győztük le riválisunkat.

A döntőben a Vasas Akadémia ezúttal is sokkal pontosabban kezdett a Sant Adria ellen. A 25. percben 41-21 arányban vezettek, de a spanyolok csakúgy, mint a csoportban, most is őrületes hajrába kezdtek. A vezetést is átvették, de ezúttal higgadt maradt a fővárosi alakulat, és a végjátékban kicsikarta a győzelmet, mellyel az első helyért járó serleget is átvehették.

Remek csapatokat, tehetséges játékosokat vonultatott fel a torna. Gratulálunk minden résztvevőnek a teljesítményükhöz! Jövőre folytatjuk!

7. helyért

ZKK Cinkarna Celje – UNI Girona 35-67 (4-15, 18-14, 5-20, 8-18)Online statisztika
L.d.: Duscak 15 | Torroella 17/3, Carrasco 12, Freixas 12
Meccs legjobbjai: Ana Duscak | Bruna Torroella

5. helyért

BS Riga – Umana Reyer Venezia 62-49 (16-9, 20-19, 15-10, 11-11)Online statisztika
L.d.: Petrus 20/9, Lukasevica 10 | Minincleri 12/3, Zuccon 11
Meccs legjobbjai: Petra Krumulda | A. Michieletto

3. helyért

Soproni Darazsak Akadémia – Basket Hema SKW 68-54 (22-13, 11-11, 22-16, 13-14)Online statisztika
L.d.: Kókai 17/3, Vasi 12, Janzsó 11 | Bruyndoncx 19, Devos 16
Meccs legjobbjai: Janzsó Alíz | Kyra Bruyndoncx

Döntő

Snatt’s Femení Sant Adria – Vasas Akadémia 52-56 (5-14, 11-18, 11-11, 25-13)Online statisztika
L.d.: Vilaseca 12, Martinez 11/3 | Rátkai 20/3, MAsier 10
Meccs legjobbjai: Sira Parés Vilaseca | Rátkai Eszter

VÉGEREDMÉNY

1. Vasas Akadémia
2. Snatt’s Femení Sant Adria
3. Soproni Darazsak Akadémia
4. Basket Hema SKW
5. BS Riga
6. Umana Reyer Venezia
7. UNI Girona
8. ZKK Cinkarna Celje


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek