A DVTK ellen lépünk pályára a bronzéremért

A DVTK ellen lépünk pályára a bronzéremért

 2022.05.28

Vasárnap 13 órakor a DVTK Akadémia lesz az ellenfelünk a bronzéremért vívott találkozón, miután a szombati elődöntőben vereséget szenvedtünk a Vasas Akadémia együttesétől. A másik ágon a Szeged jutott a döntőbe.

2022. 05. 28. Nemzeti Leány Serdülő „A” Döntő, Sopron

Óriási küzdelem zajlott a pályán a mérkőzés elején, minden egyes pontért meg kellett harcolnia a csapatoknak, amit jól mutatott az is, hogy öt perc után 4-4-es állás szerepelt az eredményjelzőn. Ezután hosszú percekig nem született újabb kosár, majd a Vasas egy triplával mozdult el döntetlenről, amellyel egy 7-0-s rohamot indítottak, Varga Boglárka tripla plusz büntetős akciójával azonban látótávolságban tudtunk maradni, sőt, irányítónk egy gólpasszt is kiosztott, ezzel egy pontra zárkóztunk, a negyed végén viszont a Vasas talált be utoljára, így tíz perc után három ponttal járt előrébb a fővárosi gárda. A második felvonás elején kiegyenlítettünk, a vezetést azonban nem tudtuk átvenni, sőt, a negyed közepére megint elhúzott öt ponttal a Vasas, ez az előny pedig nem sokkal később már tízpontosra duzzadt. Innen próbáltunk visszakapaszkodni, a pasarétieknek azonban mindenre volt válaszuk, magabiztos vezetéssel várhatták a folytatást a szünet után. A harmadik negyedben nagyon bekezdett a Vasas, tovább növelte előnyét, amely többször is a húsz pontot közelítette, ekkor viszont megrázták magukat a lányok, és visszajöttek tíz egységre, újra nyílttá téve a találkozót. Ezután megint tudott váltani a Vasas, és újfent távolodtak tőlünk, tizenöt pontos Vasas-vezetéssel indult az utolsó játékrész. A záró etap elején a játékvezetők kiállították vezetőedzőnket, csapatunk pedig tetemes hátrányba került, így megpecsételődött a sorsunk, holnap a bronzéremért játszhatunk.

Vasas Akadémia/A – Darazsak Sportakadémia 81-64 (13-10, 24-15, 21-18, 23-21)

Vasas Akadémia/A: Galavits L. C. 13/3, Puskás L. A. 12/3, Bori L. 11, Dévai B. 10, Kárpáthegyi L. A. 9/3, Csercsa E. 7/3, Mayr L. 6, Bartos D. 5, Tóth F. F. 3, Pácza B. 3, Szabó E. E. 2, Polt G. –
Darazsak Sportakadémia: Szlávik B. 15, Sonkoly F. R. 10, Horváth H. 8, Ábrahám E. 6, Kocsárdi R. 6/3, Varga B. 6/3, Csaplár-Nagy L. 6, Ritecz K. 4, Mészáros N. 2, Pongrácz P. 1, Horváth I. –Szabó B. –

Farkas Fanni (edző, Vasas Akadémia/A): A meccs előtt bíztunk benne, hogy valóra válhat az álmunk, amiért egész évben küzdöttünk, hogy bejutunk a döntőbe. A végeredmény nem mutatja, mennyire kemény mérkőzés volt. Gratulálok a Sopronnak, mert nagyon nagyot küzdöttek, az én lányaim pedig ismét bebizonyították, hogy mekkora szívük van, és hogy az utolsó utáni pillanatig küzdenek egymásért.

Áron Krisztián (edző, Darazsak Sportakadémia): Nagyon izgalmas elődöntőt játszottunk, gratulálunk a Vasas csapatának. Készülünk a holnapi bronzmérkőzésre!

Vasárnapi program, helyosztók

9:00 NKA Pécs/A – Atomerőmű-KSC Szekszárd (Mérkőzés a 7. helyért)
11:00 BEAC-Újbuda KA/A – CSata DSE (Mérkőzés az 5. helyért)
13:00 Darazsak Sportakadémia – DVTK Akadémia/A (Mérkőzés a 3. helyért)

15:00 Vasas Akadémia/A – Szegedi KA/A (Döntő)

A másik elődöntőben történt

Szegedi KE/A – DVTK Akadémia/A 49-43 (15-17, 18-9, 13-10, 3-7)

Szegedi KE/A: Ikládi A. 15, Rácz Z. 11, Tatai G. 7, Mészáros V. E. 6, Rostás S. 4, Tatai F. 4, Csillag L. 2, Bakacsi L. –, Jenei V. –, Koós L. –
DVTK Akadémia/A: Ocsenás M. P. 10/3, Fárbás E. 10, Váraljai V. 7, Katona C. Z. 6, Győri Z. C. 4, Berzy P. S. 4, Orbán Z. M. 1, Erdei G. 1, Kőszeghy Z. –, Nezáczki K. S. –, Mogyoródi L. –, Ács H. Z. –

Kovács Andrea (edző, Szegedi KE/A): Nagyon örülünk a döntőbe kerülésnek, megdolgoztunk érte!

Ambrus Erzsébet (edző, DVTK Akadémia/A): Sajnos nem tudtunk olyan tűzzel játszani, mint a tegnapi meccsen. A húzóembereik elfáradtak, az ő ponterős játékuk nagyon hiányzott. A lepattanók terén sem tudtunk dominálni, pedig magasabb szerkezetű csapatunk van. A Szeged a játék képe alapján megérdemelten nyert, gratulálok nekik!

5-8. helyért

BEAC-Újbuda KA – NKA-Pécs 95-49 (27-12, 19-8, 24-13, 25-16)

BEAC-Újbuda KA/A: Balogh E. 15/9, Sági R. 12/3, Cs. M. 12, Limpek L. 11/3, Jáger Z. 10, Jánosi F. 9/3, Dinnyés P. 8, Blaskovits A. 5, Medvei C. 4, Bugovics J. 4, Gréts Z. 3, Horváth A. 2
NKA-Pécs/A: Kecsmárik O. 16, Fehérvári A. 11, Bota N. 8, Gerber L. 6, Kilián D. 4, Kövecs H. 2, Pokol P. 2, Szabadi L. -, Nagy-Bán R. -, Horváth N. -, Tálosi G. -, Herger S. –

Hegyi Anna (edző) BEAC-Újbuda KA/A): Örülök, hogy sikerült a tegnapi verséget követően egy nagyobb arányú győzelmet aratnunk, és annak is, hogy minden egyes játékos, aki pályára került, hozzá tudott tenni a csapat játékához, és nem csak pontokban, hanem más játékelemek tekintetében is. Gratulálok a Pécsnek is, megyünk tovább előre!

Meszler Balázs (edző, NKA Pécs/A): Sajnos ez a realitás, viszont amilyen enerváltan játszottunk az első félidőben, úgy nem lehet pályára lépni senki ellen! Ha nem akarjuk kiadni magunkból a maximumot, akkor nem leszünk győztesek.

Csata DSE – Atomerőmű-KSC Szekszárd 74-61 (27-17, 14-10, 16-15, 17-19)

Csata DSE: Zakor I. 19, Ács E. 10, Vörös A. 8, Betancourt-Szepessy 7, Csuba A. 6, Pócs H. 4, Ferletyák Z. 3, Forró D. 3, Sterbenz A. 2, Kövesi L. 2, Béki J. 2, Végh V. 2,

Atomerőmű-KSC Szekszárd: Hencsik A. 33/12, Kófiás J. 7, Rácz N. 7, Nyári D. 6, Kollár L. 6, Schiefer G. 2, Szabó D. -, Varga L. -, Horváth K. -, Pál J. -, Pozsonyi K. -, Csapó S. –

Gólzáporos első negyedet hozott a Csata és a Szekszárd összecsapása, melyből előbbiek jöttek ki jobban (27-17). Meghatározó tényező volt a mezőny fölé magasodó Zakor játéka, aki a kilenc pontja mellett sok figyelmet lekötött. A második tíz perc már kiegyenlített játékot hozott. A felek között a küzdő jelleg dominált, a fiatalok nem ismertek elveszett labdát, melyet a dobokkal felszerelkezett lelkes szülők is értékeltek. A 41-27-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok. A Csata oldalán jobban megoszlottak a terhek és a pontok, magabiztosan meneteltek a győzelem felé (24. perc 51-33). A szekszárdi időkérés után harcos labdaszerzésekkel egy 7-0-át futottak Harsányi Mária tanítványai, pillanatok alatt látótávolságba kerülve (25. perc 51-40). A Csata visszaverte a szekszárdi felzárkózási kísérleteket, kellő távolságban tartva ellenfelüket, így vasárnap ők játszhatnak az 5. helyért a BEAC ellen.

Pálvölgyi Anett (edző, Csata DSE): A csoportmeccsek után a jobbik arcunkat próbáltuk mutatni, és azt gondolom, hogy ez a mai mérkőzésen többnyire sikerült. Az esetek többségében felszabadult örömjátékot tudtunk játszani. Sok esetben megnehezítette a dolgunkat a Szekszárd, és ennek nagyon örülök. Gratulálok nekik, mert ők is nagyon szépen játszottak!

Harsányi Mária (edző, Atomerőmű KSC Szekszárd): A keresztjátékban a Csata ellen tizenhárom pontos vereséget szenvedtünk, de a küzdéssel most sem volt probléma. Nagyon ritkán fordult elő, hogy a lányaim nem értek oda, ahova kellett volna. A dobóbiztonsággal voltak gondjaink, ez a csapat nem bírja el, ha két-három húzóember nem tud betalálni. A Csata magasemberét nem tudtuk megfogni, pedig erre külön készültünk. Az utolsó két meccsen összességében elégedett vagyok fiatal csapatunk teljesítményével, holnap pedig szeretnénk megszerezni a hetedik helyet!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek