A legkisebb darazsak uralják a hétvégét

A legkisebb darazsak uralják a hétvégét

 2018.02.08

Szombaton és vasárnap a kenguru korosztály csapataira terelődik a figyelem, akik egytől egyik Sopronban lépnek pályára a hétvégén.

Szombaton három csapatunk méretteti meg magát az 5. fordulóban, a Novomatic Aréna kistermében.

Délelőtt a Gárdonyis Darazsak és a Hunyadis Darazsak kezdik meg a napot. A Gárdonyis lányok a Sportiskolás Farkasok fiai, míg a Hunyadisok a győri Tulipános Mókusok ellen lépnek pályára. Majd a két mérkőzés vesztesei, illetve győztesei döntik el egymás között a sorrendet.

Az I csoport küzdelmei után, 14 órától a B csoport három mérkőzése következik. A Csípős Darazsak 14 órakor a Tatai Mosómedvék, majd rögtön utána, 15.15 órakor az oroszlányi OSE Simbák ellen küzdenek meg.

Vasárnap délelőtt, a BECSA-ban a C csoport tornáját rendezik meg. 11.15 órakor a Szorgos Darazsak csapatára a Soproni Tigrisek Deák tér, majd 12.30-től a győri GYKC Vizslák csapata vár.

A Novomatic Arénában a H csoport tornájára kerül sor, ahol a Lackneros Darazsak 12.30-tól a Sportiskolás Zsiráfok ellen kezdik meg szereplésüket, majd a Mezőörsi Oroszlánok, vagy a Téti Tigrisek következnek, az első mérkőzések eredményeitől függően.

Aki ráér, látogasson ki a mérkőzésekre, és szurkoljon a legkisebb darazsaknak!

Figyelem! A Novomatic Arénába, építési munkálatok miatt csak a Városi Stadion felőli bejáraton lehet belépni!

Serdülőink is kiveszik részüket a nagyüzemből. Ők Budapestre utaznak, ahol a felsőház B csoportjában a Kosárlabda Akadémia Pécs, a Vasas Akadémia, és a rendező Török Flóris-Törekvés SE ellen lépnek parkettre.

Juniorjaink sem pihenhetnek a hétvégén. Ők vasárnap 14 órától Debrecenben folytatják szereplésüket a Zöld csoportban.

2018.02.10., szombat

I csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

09.00 Soproni Sportiskolás Farkasok – Gárdonyis Darazsak
10.15 Tulipános Mókusok – Hunyadis Darazsak
11.30 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
12.45 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes

B csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

14.00 Csípős Darazsak – Tatai Mosómedvék
15.15 OSE Simbák – Csípős Darazsak

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

12.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Vasas Akadémia
18.45 Soproni Darazsak Akadémia/A – Török Flóris-Törekvés SE/A

2018.02.11., vasárnap

C csoport, Sopron BECSA

11.15 Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek Deák Tér
12.30 GYKC Vizslák – Szorgos Darazsak

H csoport, Sopron Novomatic Aréna kisterem

12.30 Lackneros Darazsak – Soproni Sportiskolás Zsiráfok
13.45 Mezőörsi Oroszlánok – Téti Tigrisek
15.00 2. mérkőzés vesztes – 1. mérkőzés vesztes
16.15 2. mérkőzés győztes – 1. mérkőzés győztes

Junior, Zöld csoport

14.00 Debreceni KA – Soproni Darazsak Akadémia

Serdülő, Felsőház – „B” csoport, Budapest

11.15 Kosárlabda Akadémia Pécs/A – Soproni Darazsak Akadémia/A


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek