A Szekszárd az első döntős a Hepp-kupában

A Szekszárd az első döntős a Hepp-kupában

 2022.02.05

Harminc percig rendkívül kiélezett küzdelem zajlott a pályán, a záró etapban aztán robbantottak a tolnaiak, és kiharcolták a döntőbe jutást.

A nyitó játékrész első felében jobban játszott a Szekszárd, már hat egységgel is jártak előrébb. Öt perc után magára talált a Csata – előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, a dudaszó pillanatában azonban betaláltak a tolnaiak, így minimális szekszárdi előnnyel folytatódott a játék (10. perc 13-15). A kevés pontot hozó második negyedben sem változott a játék képe, hol az egyik hol a másik fél vezetett minimális különbséggel, a nagyszünetre azonban döntetlen állással vonultak a csapatok (20. perc 25-25). A szünet után a Csata ragadta magához az irányítást, de két kosárnyi távolságnál messzebb nem tudtak ellépni a szekszárdiaktól, akik a negyed végére ismét kiegyenlítettek, így teljesen nyílt maradt a mérkőzés a záró etapra (30. perc 39-39). Az utolsó negyedben robbantott a Szekszárd, bő négy perc alatt egy 13-0-s futást mutattak be, az itt megszerzett előnyt pedig már meg tudták tartani, így bejutottak a Hepp-kupa döntőjébe (40. perc 47-60).

2022. 02. 05. Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntő, Sopron

Csata DSE – Atomerőmű KSC Szekszárd II 47-60 (13-15, 12-10, 14-14, 8-21)

Csata DSE: Gyöngyösi J. 13/3, Toman D. 11/3, Szörényi L. 7/6, Strausz E. 6, Toman R. 5, Kastl D. 4, Gábor L. 1, Arnóczki S. –
Atomerőmű KSC Szekszárd II: Mányoki R. 19/9, Horváth D. 18, Miklós M. 12/3, Andi H. 8/6, Holcz R. 3/3, Szűcs G. –, Sinka N. –, Sámóczi Zs. –

Bódi Ferenc (edző, Csata DSE): Nagyon büszke vagyok, és gratulálok a csapatomnak, mert három negyeden keresztül nyílttá tudtuk tenni ezt a mérkőzést. Ha van egy kis szerencsénk, és pontosabbak a befejezéseink, akkor talán egy még szorosabb meccset tudtunk volna játszani. Úgy gondolom, hogy ennek a fiatal társaságnak ez egy szenzációs dolog, és nagyon nagy eredmény. Helyenként egész jól tudtunk játszani támadásban és védekezésben is. A Szekszárdnak gratulálok, és sok sikert kívánok a döntőben, teljesen megérdemelték.

Studer Zsuzsa (edző, Atomerőmű-KSC Szekszárd II): Látszódott a lányokon, hogy szeretnék a Hepp-kupát minél sikeresebben befejezni, és úgy is kezdtük a mérkőzést, mintha óriási teher lenne a vállunkon. Mindenki nagyon izgult, de az utolsó negyedre elengedtük magunkat, és a lányok is sokkal bátrabban játszottak. Az utolsó negyedet simán meg tudtuk nyerni, és ezért lett a vége sima győzelem.


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek