Államilag elismert sportakadémiai minősítést kaptunk!

Államilag elismert sportakadémiai minősítést kaptunk!

 2020.01.05

Újabb mérföldkőhöz érkezett a soproni női kosárlabda utánpótlás képzés!

Az elkövetkező időszakban Államilag Elismert Sportakadémia keretei között képezhetjük a feltörekvő generációt, miután az akkreditációs eljárás során négy évre megkaptuk a minősítést.

A minősítés kapcsán ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a több száz soproni kosaras gyermeknek, szüleiknek, a pedagógusoknak, utánpótlás edzőinknek és a soproni vállalkozóknak, támogatóinknak, akik a mögöttünk levő évtizedekben töretlenül mögöttünk álltak, együtt dolgoztak velünk. Ez az elismerés közös, nekik, nektek is szól!

Köszönet továbbá Magyarország Kormányának, hogy az elkövetkező négy évre bizalmat szavazott nekünk, és fenntartása mellett létrejöhet egy nagyobb kiválasztási színtérről dolgozó, de soproni központtal működő Sportakadémia, mely egy kidolgozott szabályrendszer alapján magába foglalja a sportszakmai felkészítésen és versenyeztetésen felül a köznevelést és oktatást is.

„Ez a minősítés elismerése annak a szakmai munkának, ami az elmúlt időszakban a városban a női kosárlabdázás terén végbement” – emelte ki a szombati sajtótájékoztatón Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében dr. Farkas Ciprián polgármester. – „A Magyar Kormány elköteleződése az utánpótlás nevelés terén komoly forrásokat fog biztosítani az elkövetkező négy évben arra, hogy Sopronban valósuljon meg az országban egyetlen, kizárólag női kosárlabda sportakadémiai központ. Kilépünk a sportegyesületi utánpótlás keretei közül! Oktatásra, kollégiumi nevelésre, sportszakmai tevékenységekre is sor kerül. Köszönjük a kormánynak, a Sopron Basket csapatának, Molnár Ágnes képviselő asszonynak és Barcza Attila országgyűlési képviselő úrnak azt a munkát, amit ennek érdekében kifejtettek. Közös a siker!” – zárta gondolatait városunk polgármestere.

Rengeteg előkészítő munkára lesz szükség a következő fél évben, melyekről Molnár Balázs, a Darazsak Sportakadémia Kft. ügyvezetője beszélt: „Ez egy többlet feladat lesz a jelenlegi működéshez képest, mely a mostani rendszerre épülve, azt kibővítve, a 15 év feletti korosztály elit utánpótlás képzését foglalja magába. Bővülnek a lehetőségeink köznevelés, sporttudomány, és sportegészségügyi területen. A következő fél év áll rendelkezésre ennek a rendszernek a kiépítésére, melyen túl az egyik legnagyobb feladat a közeljövőben a sportkollégiumi infrastruktúra kialakítása lesz.”

Czukorné Hollós Anna, a Darazsak Sportakadémia szakmai vezetője az elmúlt évtizedek eredményein felül az akkreditálás során felvázolt jövőképet emelte ki, mint az elnyert minősítés egyik fontos pillérét. „Volt egy nagy víziója akadémiánknak a Sopron Basket vezetőivel együtt, hogy legyenek olyan tehetséges soproni játékosok az euroligás csapatunkban, akik fel tudják venni a nemzetközi szinttel is a versenyt, és ott tudnak lenni a keretben.” Jelen pillanatban hat U23-as játékos van a Sopron Basket keretében, akikből négy darazsas nevelés. „Ez egy nagyon komoly és rögös út eredménye! Kialakítottunk egy olyan képzési rendszert, mely lehetővé teszi a tehetségeinknek, hogy a legmagasabb nemzetközi szintre is felérhessenek, ha tehetségük ezt megadja” – tette hozzá Czukorné Hollós Anna.

Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője a minősítésig vezető sikeres időszak kapcsán kifejtette, hogy a soproni emberek, és a város elköteleződése nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy Sopron nem csak a magyarországi, hanem az európai női kosárlabda fellegvárává nője ki magát. „Nagyokat szabad csak álmodni!” – tette hozzá. „Amikor itt állunk ennek a csodálatos lehetőségnek a bölcsőjénél, akkor előre kell tekintenünk, és nem szabad kisebbet álmodnunk. Túllépünk Sopron város határain ezzel a feladattal, amivel most megbíztak bennünket. Azt tűztük ki a zászlónkra, hogy négy év múlva soproni játékosokkal legyen ott a női kosárlabdázás az Olimpián. Lehet, hogy utópisztikusnak tűnik, de nem szabad kisebbre vállalkozni! Ha nem így gondolkodnánk, akkor nem olyan eredményeket említhetnénk meg Sopron kapcsán, amiről nemzetközi sportviszonylatban is beszélnek.”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek