Angliában jártunk

Angliában jártunk

 2007.11.06

Hétfő este érkezett haza az angliai Barrow városából junior és kadett csapatunk, akik több edzőmérkőzést játszottak a helyi utánpótlás együttesek, és a manchesteri felnőtt gárda ellen.

A rendkívül vendégszerető, és lelkes helyiek ellen nagy arányú győzelmeket arattunk. Szombaton összevont együttessel léptünk pályára a Manchester Mystics felnőtt együttesével szemben. Az angol bajnokság negyedik helyén álló, amerikai légióst is foglalkoztató csapat ellen egy hosszú városnézés után léptünk pályára, de ez az első negyedben cseppet sem látszott a lányokon. Jó és harcos játékkal, a 9. percben még 17-14-re mi vezettünk. A folytatásban azonban már a hazaiak akarata érvényesült, sok ziccert elhibáztunk, ráadásul elég korán kipontozódott egyik kulcsemberünk, Horváth Lilla. Végül 31 pontos vereséget szenvedtünk a hazai pálya előnyét is élvező (fault arány: 30-7) Manchesterrel szemben. A különbség ellenére nem vallottunk szégyent, többen is elismerően szóltak fiataljaink teljesítményéről.

Az értékes tapasztalatokról, a héten egy bővebb képes beszámolót is olvashatnak weblapunkon.

Eredmények

Barrow U16 – Soproni Darazsak U16 26-124 (10-20, 6-37, 4-37, 6-30)

Sopron.: Sipos Boglárka 25/3, Németh Alma 19, Bognár Hanna 16, Licskai Zsófia 14, Katona Szidónia 12, Vágvölgyi Petra 12, Turner Georgina 11, Czérna Anett 9, Katona Ramóna 6

Barrow U18 – Soproni Darazsak U18 18-98 (2-31, 12-13, 2-28, 2-26)

Sopron: Horváth Lilla 27, Ugaros Virág 20, Török Zsófia 12, Tajkov Nikoletta 10, Magyar Bianka 9, Sipos Mirjam 8, Tóth Nóra 8, Bella Edit 4, Zachár B. –

Manchester Mystics – Soproni Darazsak U18 85-54 (19-17, 21-7, 21-14, 24-16)

Sopron: Sipos Mirjam 15/3, Ilosfai Mónika 12, Horváth Lilla 8, Tóth Nóra 6, Tajkov Nikoletta 5/3, Bognár Hanna 2, Ugaros Virás 2, Magyar Bianka 2, Németh Alma 2, Zachár Barbara -, Vágvölgyi Petra –

Wickham Storm – Soproni Darazsak 30-110 U16 (10-30, 6-30, 6-22, 8-22)

Sopron: Sipos Boglárka 28, Bognár Hanna 23, Németh Alma 13, Czérna Anett 11, Katona Ramóna 9, Licskai Zsófia 9, Vágvölgyi Petra 7, Turner Georgina 6, Katona Szidónia 4


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek