U20 EB – Két sopronival a fedélzeten

U20 EB – Két sopronival a fedélzeten

 2018.07.05

Újabb rangos eseménynek ad otthont szombattól a Novomatic Aréna. Két éven át az U18-as korosztály legjobbjai versengtek nyaranta Sopronban, ezúttal pedig a felnőtt mezőny előkapujának kiválóságai küzdenek meg július 7-15. között Európa trónjáért. A Cziczás László vezette magyar válogatottnak tagja Akadémiánk két neveltje, Czukor Dalma és Varga Kamilla. A kedd délelőtti edzés után beszélgettünk velük a felkészülésről, és a várakozásaikról.

Czukor D.: Június 4-én kezdtük meg a felkészülést Székesfehérváron. A következő héten már edzőmérkőzések is vártak ránk Szlovéniában. Mindkettőt sikerrel vettük. Ekkor már megtettük az első lépéseket az összeszokás irányába.

– Ekkor még nagyobb kerettel dolgoztatok?

Czukor D.: Igen, de nem sokkal, mivel sérülés miatt többen is kiestek. Juhász Dorka és Lelik Réka el se tudta kezdeni velünk a munkát, de Pusztai Petra már egy edzés után kidőlt a sorból. Ahogy Angyal Niki is két-három edzés után be kellett, hogy fejezze a felkészülést.

Varga K.: Soós Réka is hátfájdalmakkal küzdött egy idei, majd kiment a térde, így számára is véget ért a felkészülés.

Czukor D.: Spanyolországban is szerepeltünk egy tornán három meccs erejéig.

Varga K.: Oda csak 11 fővel utaztunk, mivel érettségi miatt Gereben Lívia és Mérész Beatrix nem tarthatott velünk. Hasznos torna volt.

Czukor D.: Székesfehérvárra visszatérve az edzések, csapatösszetartó foglalkozások mellett Szlovákiával mérkőztünk meg két alkalommal, de itt sem tudott mindenkire számítani kisebb sérülések miatt a csapat.

– A felkészülés összességében a vártnak megfelelően alakult?

Czukor D.: Mondhatjuk, hogy igen. A szlovákok elleni gyenge játék egy jó pofon volt még az EB előtt, hogy lássuk, van azért még mit tenni.

Varga K.: Jó volt a felkészülés, és a Dalma által is említett szlovákok elleni rossz játékot leszámítva azt gondolom egyre jobban összeálltunk.

Milyen stílusú csapatot láthat majd a közönség?

Czukor D.: Az edzői stáb mindenképpen egy stabilan, keményen védekező együttest szeretne a keretből formálni, erre fektetik a hangsúlyt.

A mezőnyt ismerve, hova juthat el ez a magyar válogatott?

Varga K.: Első lépésként a csoportelsőséget célozzuk meg, a végén pedig jó lenne a négy között zárni a tornát.

Czukor D.: Ennek a korosztálynak ez az utolsó, négy közé vezető lépés valahogy nem jött össze, szeretnénk ezt most megtörni! Ha bejutunk az elődöntőbe, akkor pedig természetesen már egy érem lesz a fő cél!

– Mit jelent számotokra a hazai pálya, mely nektek, soproniaknak különösen otthonos közeg?

Czukor D.: Anya rögtön el tudja mondani a meglátásait! (nagy nevetés – szerk. megj.) Alapvetően nem szeretek foghíjas lelátók előtt játszani, sokkal nagyobb motiváció sok szurkoló biztatása közepette pályára lépni. Feldob, és persze, nagyon jó, hogy a szülőkkel, barátokkal is tudunk találkozni a meccseket követően.

Varga K.: Visszagondolva az idei FINAL4-ra, csodás érzés volt, ahogy a közönség együtt élt a játékkal. Remek érzés, amikor egy egész aréna nekünk szurkol, mely sok plusz erőt ad.

– Sok sikert!

Mindketten: Köszönjük! Várunk mindenkit szurkolni!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek