Elérték, amit terveztek

2019.01.20. U11 3. forduló H csoport, Győr

Győri KC Kenguruk – Harcos Darazsak 74-20 (19-5, 22-5, (0-6), 21-0, 12-4)A mérkőzést 2-0 arányban a javunkra írták, mivel ellenfelünk nem jelent meg a kötelezően előírt minimális létszámban.
Harcos Darazsak: Harcos L. 6, Bodnár A. 4, Markovits M. 4, Szabó S. 2, Melkes A. 1, Tóth E. 1, Kocsis M. 1, Horváth A. 1, Fekete Zs. -, Ősze G. -, Baráth-Németh L. -, Szurok E. –

Harcos Darazsak – Vidám Kenguruk 26-43 (5-6, 4-8, (5-5), 8-10, 4-14)
Harcos Darazsak: Harcos L. 9, Bodnár A. 5, Fekete Zs. 4, Szurok E. 3, Tóth E. 2, Melkes A. 1, Kocsis M. 1, Baráth-Németh L. 1, Horváth A. -, Szabó S. -, Markovits M. -, Ősze G. –

Pados Noel (edző): “Az első mérkőzésen öt fizikailag erősebb fiúval néztünk farkasszemet, így ebből sok következtetést nem lehetett levonni. A félidőben bedobott hat büntetőnek örülhettünk. A második találkozón végre egy hasonló tudással rendelkező ellenfél következett. Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk! Örültem, hogy az edzésen gyakoroltakat visszaláttam, és a mérkőzés során is tudtunk változtatni azokon az elemeken, melyekre felhívtam a lányok figyelmét. Az utolsó 5 percre elfogyott a koncentráció, és kicsit az erő is a jobbára fiúkból álló Vidám Kengurukkal szemben, akik a kihagyott helyzeteink után, gyors ellentámadásokkal eldöntötték a mérkőzést. Gratulálok ellenfeleinknek! Összességében elégedett voltam a hétvégén mutatott játékkal! Kár, hogy a harmadik forduló végén találkoztunk csak olyan ellenféllel, akik hozzánk hasonló szintet képviselnek. Több ilyenre lenne szükségünk, ezekből lehet igazán tanulni!”



Keresés

Kiemelt Média Partnerink

Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia

Legfrissebb hírek

  • Akarsz Te is segíteni nekünk úgy, hogy ez neked semmibe sem kerül?
  • Kérjük, támogasd személyi jövedelemadód 1 %-ával a Soproni Darazsak kis kosarasait!
  • Kattints ide a részletekért!
Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia

%d blogger ezt szereti: