Hivatalosan is megnyitottuk a szezont

Hivatalosan is megnyitottuk a szezont

 2020.08.24

Hétfőn kora este került sor évzáró-évnyitó rendezvényünkre a Novomatic Arénában, mely során átadtuk hagyományos díjainkat is.

A járvány miatt kialakult helyzet nem tette lehetővé, hogy júniusban sort kerítsünk darazsas közösségünk ünnepélyes évzárójára, de az előírások és ajánlások betartása mellett mindezt hétfőn este pótolni tudtuk, melyet egyúttal évnyitónak is szántunk.

Nagy örömünkre körünkben köszönthettük Sopron Megyei Jogú Város képviseletében dr. Farkas Ciprián polgármestert és Csiszár Szabolcs alpolgármestert, az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökét, Szalay Ferenc urat, illetve a Soproni Egyetem részéről Prof. Dr. Fábián Attila általános rektorhelyettest, és Dr. Czeglédy Tamás dékánt.

dr. Farkas Ciprián és Szalay Ferenc urak nyitották meg beszédeikkel hivatalosan is a szezont, majd sportakadémiánk szakmai-igazgatója, Czukorné Hollós Anna beszélt a mögöttünk levő nehéz, de tevékeny időszakban elvégzett igen értékes munkáról, illetve átadta Molnár Balázs ügyvezető-igazgató és Abdai Géza társadalmi elnök társaságában a hagyományos díjainkat.

A Legszorgalmasabb Kisdarázs díjat Csaplár-Nagy Lara, a Legjobb Darázs serleget Úr Boglárka, míg a Legjobb Kisdarazsak Edzőnek járó elismerést Pados Noel vehette át.

Miközben a kivetítőn felelevenedtek az elmúlt hónapok emlékezetes rendezvényei, pillanatai, Török Zoltán, a Soproni Darazsak alapítója vette át a szót, aki a múlt értékeinek, jelentős mérföldköveinek felelevenítésével emelte ki fő gondolatát a jövőre nézve: a hagyományok őrzése, tisztelete vezethet csak előre! Azzal a szlogennel bocsájtotta útjára fiataljainkat, mely felnőtt csapatunk, a Sopron Basket öltözőjének ajtaján is olvasható: „A múltad miatt vagy itt, de amit ma teszel, csak az számít!”

A szokásos össznépi táncos mulatság a rendezvény hivatalos részét követően a járványügyi helyzet miatt ezúttal nem valósulhatott meg, de azért csapataink és a háttérben dolgozók kötetlen, vidám beszélgetéssel zárták az estét.


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek