Kilenc pontos sikerével a döntőben Soproni Darazsak

Kilenc pontos sikerével a döntőben Soproni Darazsak

 2012.03.31

Késhegyre menő csatában, végig nyílt meccsen a Sopron diadalmaskodott az Országos Junior Bajnokság elődöntőjében, és a 28/3 pontig jutó Szabó Fanni vezetésével megérdemelten jutott a vasárnapi döntőbe.

A Vasas Basket végig viszonylag szorossá tudta tenni a meccset, amelynek legjelentősebb részében azért a Sopron tartott előbbre. Az első félidő utolsó peridódusában esett soproni triplák révén 48-39-re vezettek a zöld-sárgák, akik főleg a kinti lehetőségeikkel sáfárkodtak ügyesen, mivel hét távoli kísérletükből öt a gyűrűben kötött ki. A fővárosiak dolgát nehezítette, hogy a kezdőcsapatukból három játékos is idejekorán begyűjtötte az öt személyi hibáját, ráadásul Szalay bokája is megsérült a végjátékban. A parázs hangulatú összecsapáson soproni oldalon is két játékos kiszállt személyik miatt, és bár a Vasas fel tudott zárkózni a 35. percre 72-68-ra, a vége az egyénileg előrébb tartó Darazsaké volt, így biztosan nyerték második meccsüket is és kerültek a vasárnap 15 órakor kezdődő fináléba.

Horváth József: Számítottunk rá, hogy kemény meccset fogunk vívni a Vasassal, azért is nehéz dolgunk volt, mivel az ellenfélnek van egy olyan magas embere, akivel még nemigen találkoztunk. Ma minden pályára kerülő játékosomat dicséret illeti, függetlenül, hogy a korosztályához képest 2-3 évvel fiatalabbként szerepeltek az elődöntőn. Persze, nem akarom kisebbíteni a juniorjaink érdemeit, ma ők vitték a vállukon a csapatot, extrát nyújtottak. Gratulálok a Vasasnak is, mivel egy nagyon magas színvonalú meccset vívtunk. Holnap a Pécset várjuk a döntőbe, mivel egy Pécs-Sopron finálét megérdemelne a magyar női kosárlabda ebben a korosztályban. Nagyon örülünk most, az utóbbi évek legjobb junior eredményét értük el a döntőbe jutással, és bárhogy is alakul a holnapi nap, nem fogunk szomorúan távozni Pécsről.

Eördögh Edit: Nagyon büszke vagyok a csapatra, mivel a maximumot kihozták a mérkőzésből. Sokszor azt éreztem, hogy nem öt, hanem nyolc ember ellen játszunk. Persze azt is éreztem, hogy soproni oldalon három játékos is EuroLigás csapatban edződik, ez abszolút meglátszott ma délután, Szabó Fanni nagyon szépen játszott. Az én csapatom előtt le a kalappal, holnap szeretnénk a bronzérmet megszerezni, és sok sikert kívánok a Sopronnak a döntőben.

Soproni Darazsak – Vasas Basket 80-71 (30-28, 18-11, 20-23, 12-9)
Soproni Darazsak:
Szabó 28/3, Böröndy V. 6/3, Kuttor 13, Feigl 6, Doncsecs 12. Csere: Böröndy D. 9/6, Weninger 6/3, Kocsis -, Bakó -. Edző: Horváth József
Vasas Basket: Aho 2, Farkas 11/3, Hegedűs 15, Wéber 5, Határ 15. Csere: Gocsman 6, Szalay V. 11/3, Tóth -, Abaházy 6. Edző: Eördögh Edit

ojb2012.pecsiwup.hu


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek