NB1 Amatőr: Így kell kezdeni egy szezont!

NB1 Amatőr: Így kell kezdeni egy szezont!

 2018.09.23

Az idei szezontól Sportdarázs néven az NB1 Amatőr bajnokságában is megmérettetjük magunkat. A Zöld csoport első fordulójában az MTK Budapest II. otthonában léptünk pályára, és magabiztos, 25 pontos győzelmet arattunk.

MTK Budapest II. – Sportdarázs 39-64 (9-17, 17-17, 5-17, 8-13)
SDA: Varga S. 24, Kocsis F. 15, Szeli K. 13, Dömötör D. 3/3, Karácsony T. 3/3, Bakó P. 3, Schöll P. 2, Úr B. 1, Dömötör P. -, Orbán B. –

Hollós Dániel (edző): „Új bajnokság, új csapat! Először léptünk pályára ebben a felállásban augusztus 2-dika óta! Kicsit lassan vettük fel a mérkőzés ritmusát, de sikerült fokozatosan ellépni az ellenfelünktől, amit tudtunk tartani a félidőig! A védekezésünk rendben volt, támadásainkban voltak inkább hibáink! Sikerült úgy kijönnünk az öltözőből, hogy szintet tudtunk ugrani védekezésben, aminek köszönhetően fokozatosan léptünk el az MTK csapatától. Örülök, hogy győzelemmel tudtunk kezdeni a bajnokságban, és hogy mindenkinek tudtam kellő játékpercet biztosítani! Van még hova fejlődnünk, de még az út elején vagyunk! Gratulálok a lányoknak, szép munka volt!”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek