Sopronban táboroztak hazánk U14-es tehetségei

Sopronban táboroztak hazánk U14-es tehetségei

 2018.06.26

Június 19-22. között a Novomatic Arénában került megrendezésre az ország minden tájáról érkező 22 játékos részvételével az U14-es képző-, és kiválasztó tábor, melyet Akadémiánk edzője, Czirják Szilvia vezetett. Segítői Antalovics Adél és Bíró Gergely voltak. Akadémiánkról Pfeiffer Virág és Gyöngyösi Janka lett beválogatva. Utóbbi sérülés miatt azonban nem tudott aktívan bekapcsolódni a munkába.

Amint arról Czirják Szilvia beszámolt, a tábor fő célja a egyéni védekezés iskolázása volt. A három nap alatt négy edzés, egy edzőmérkőzés és egy csoportokra bontott egyéni képzés szerepelt a programban.

A résztvevő 22 játékost a kiválasztó edzés, a kiválasztó jamboree, az országos serdülő A és B döntőn nyújtott teljesítmény, és a klubedzői ajánlások alapján hívták be. Az országos döntőkön több sérülés is történt, így nem tudott mindenki megjelenni.

„A táborba érkezők nagyon jó felépítésűek voltak, akikből egy jó szerkezetű csapatot lehet összegyúrni az elkövetkező két év folyamán. A képzettségben azonban nagy eltérések voltak, ezért folyamatos hibajavításra volt szükség. Nagy öröm volt azt tapasztalni, hogy a lányok nyitottak voltak erre! Mivel nekik az első ilyen összetartásuk volt, ezért nagy hangsúly került a viselkedési normák betartására is. Edző kollégáimmal egyetemben összességében elégedettek voltunk a tapasztaltakkal, hasznos néhány nap volt szakmailag és emberileg egyaránt!” – zárta beszámolóját Czirják Szilvia.


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek