Történelmi siker Rigában!

Történelmi siker Rigában!

 2019.09.23

U15-ös csapatunk remek teljesítménnyel végzett az első helyen a rangos Uljana Semjonova nemzetközi kosárlabda tornán. A csoportkör során egy vereséget szenvedtek lányaink, de a fináléban visszavágtak az RBJSS Ridzene gárdájának, elhalászva előlük az aranyérmet. A torna Legértékesebb Játékosa (MVP) Pfeiffer Virág lett. A tornáról Czirják Szilvia vezetőedzőnk adott értékelést:

„Ismételten nagyon hasznos és eredményes tornát játszottunk! Hat kiváló felkészülési mérkőzést kaptunk, és mindegyiknek megvolt a maga feladata! A lányok rendkívül összeszedettek és agresszívek voltak. A döntőben pedig komoly meglepetést okoztunk azzal, hogy nagyon gyors fokozaton tudtunk pörögni. Így ellenfelünk stílusa nem tudott érvényesülni, és klubunk történetében először sikerült a végső győzelmet is megszerezni:)!!! Nagyon boldogok voltunk, mert nagyon jó érzés, amikor a maximumot tudod teljesíteni, és azt aranyéremmel jutalmazzák! Az MVP csapatunk irányítójához került, Pfeiffer Virág kapta meg emlékplakettjét a torna névadójától: Uljana Semjonovától! Természetesen a kultúrprogram sem maradhatott el, a repülő visszaindulásáig a rigai belvárosban sétáltunk! Hajrá Darazsak :))) !!!!💚💛”

2019.09.12-15., Uljana Semjonova U15 Nemzetközi Kosárlabda torna, Riga

Csoportkör

Tsmoki Minsk – Soproni Darazsak Akadémia 39-68 (5-19, 6-12, 15-15, 13-22)
SDA: Pfeiffer V. 19/9, Ács L. 13, Kókai P. 7, Tarr S. 6, Berki G. 6, Deák K. 6, Németh B. 5, Kovács L. 4, Egresits R. 2, Bagoly L. -, Balogh T. –

RJBSS Ridzene – Soproni Darazsak Akadémia 49-38 (11-7, 17-9, 11-10, 10-12)
SDA: Pfeiffer V. 13/6, Ács L. 7, Kovács L. 6, Deák K. 4, Tarr S. 4, Kókai P. 4, Berki G. -, Balogh T. -, Egresits R. -, Németh B. -, Bagoly L. –

Soproni Darazsak Akadémia – SK Audentes 62-42 (16-17, 13-12, 11-10, 22-3)
SDA: Pfeiffer V. 14/3, Tarr S. 12, Kókai P. 8, Berki G. 7/3, Kovács L. 5, Ács L. 4, Németh B. 4, Egresits R. 4, Deák K. 2, Balogh T. 2, Bagoly L. –

Soproni Darazsak Akadémia – Vologda 62-21 (15-9, 25-4, 10-4, 12-4)
SDA: Pfeiffer V. 16, Tarr S. 12, Ács L. 12, Kókai P. 8, Egresits R. 4, Berki G. 3, Deák K. 2, Balogh T. 2, Németh B. 2, Kovács L. 1, Bagoly L. –

BS Riga/Jugla – Soproni Darazsak Akadémia 33-52 (4-18, 13-6, 10-13, 6-15)
SDA: Berki G. 13, Pfeiffer V. 12/3, Ács L. 8, Kókai P. 6, Egresits R. 4, Balogh T. 4, Kovács L. 3, Tarr S. 2, Deák K. -, Németh B. -, Bagoly L. –

Döntő

RJBSS Ridzene – Soproni Darazsak Akadémia 45-67 (4-19, 15-18, 9-10, 17-20)
SDA: Pfeiffer V. 18/6, Tarr S. 18, Berki G. 10, Kovács L. 7/3, Egresits R. 5, Kókai P. 4, Ács L. 3, Németh B. 2, Deák K. -, Balogh T. -, Bagoly L. –


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek