Celjében és Budapesten készültek az országosra

Celjében és Budapesten készültek az országosra

 2014.05.21

CeljeAz utolsó bajnoki mérkőzésünk óta 5 edzőmérkőzést játszottunk. Mind az 5 mérkőzés nagyban segítette az Országos Jamboreera való felkészülésünket.

Április 26-27-én Szlovéniában jártunk, és a ZKK ATHLETE CELJE csapatával 3 mérkőzésen is megküzdöttünk. Nagy öröm volt számomra, hogy mind a 17 játékosom elvihettem erre az utazásra, így mindenki kipróbálhatta magát nemzetközi mérkőzésen. Mind a 3 mérkőzésen más-más összeállításban játszottunk, és más-más feladattal lépett pályára egy-egy játékos.

1. mérkőzés
ZKK ATHLETE CELJE – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 68-69 (10-15, 21-17, 14-23, 23-14)
Ld.: Békés 17, Karácsony 11, Babos 10, Lukács 10, Horváth 7, Csuka 6.

Galavics Edina: A korai kelés és indulás , valamint az utazás ellenére szépen összeszedtük magunkat. Bár nehezen, de örülök hogy tudtunk alkalmazkodni a helyi körülményekhez.

2. mérkőzés
ZKK ATHLETE CELJE – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 57-78 (15-23, 13-21, 19-8, 10-26)
Ld.: Horváth 13, Babos13, Palkovits 10, Németh 9, Gottschling 9, Úr 7, Füzi 6, Csuka 6.

Galavics Edina: Az első mérkőzésünk után megebédeltünk, majd nagy sétát tettünk Celje városában. Azt gondoltam, már túlságosan elfáradtunk, és nem sikerül ilyen fényesre ez a győzelem. Erre a lányok (nagy örömömre), rácáfoltak és nagyon szépen küzdöttünk. Sikerült néhány játékost új szerepkörben is kipróbálni.

3. mérkőzés
ZKK ATHLETE CELJE – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 65-64 (15-19, 19-15, 18-20, 13-10)
Ld.: Németh 15, Békés 10, Gottschling 8, Füzi 8. Karácsony 6, Palkovits 6.

Galavics Edina: A vendéglátó csapat legügyesebb játékosa nagyon összekapta magát, az egész mérkőzést végig játszotta így 39 pontig jutott. Remélem a játékosaim előtt példaként fog lebegni a kislány elszántsága és küzdeni tudása!!! Ugyan 1 ponttal elveszítettük a mérkőzést, de úgy gondolom sokat tudtunk tanulni belőle, és rengeteget tapasztaltunk a 3 mérkőzésen.
A mérkőzés után ebédeltünk, majd az utazás könnyebbik része a kikapcsolódás következett. Meglátogattuk a Postojnán található kastélyt és a cseppkőbarlangot.

Összességében nagyon jól és tartalmasan telt ez a 2 nap.

A két nap beszámolója képekben

2014. május 14-én a Török Sasok rendeztek egy tornát Budapesten, ahol a Szekszárdi Fürge rókák csapatával, majd a hazai csapattal tudtunk egy edzőmérkőzést játszani.

SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA – SZEKSZÁRDI FÜRGE RÓKÁK 66-57 (20-9, 8-16, /4-6/, 16-18, 18-8)
Ld.: Békés 13, Karácsony 12, Füzi 10, Urszta 6, Úr 6, Németh 5.

Galavics Edina: Nagyon örülök, hogy ilyen jó csapat ellen tudtunk edzőmérkőzést játszani. 1 évvel ezelőtt még 25 ponttal kikaptunk tőlük, most pedig sikerült nyerni! A védekezésen és besegítésekben még van mit fejlődni, illetve kevés a gyors indítás. Egyébként nagyon ügyesen vezettük a támadásainkat, minden játékos bátran támadott, és szépen részt vett a győzelemben.

TÖRÖK SASOK – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA 38-65 (6-9, 10-14, /2-5/, 12-19, 8-18)
Ld.: Békés 13, Karácsony 12, Horváth 10, Csuka 9, Babos 6.Farkas 5.

Galavics Edina: A tavalyi évben kiélezett mérkőzéseket játszottunk a Török Sasok ellen, mindig csak néhány ponttal tudtunk nyerni ellenük. Most sajnos 2 játékos betegsége miatt kicsit meggyengült ellenfelünk, de ez a győzelem értékéből semmit sem von le. Ügyesen és szépen játszottunk a nagyon szimpatikusan küzdő Török Sasok ellen. Köszönjük nekik, hogy lehetőséget teremtettek az edzőmérkőzésekre.
Jó felkészülést kívánok mindkét csapatnak az Országos Jamboreera, és jó eredményeket!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek