
Ilyen meccsekből lehet tanulni!
2013. február 3., Tini-bajnokság, Budapest, Városmajor
BSE – Soproni Darazsak Akadémia B 101-38
Veres Judit (edző): „Az egész mérkőzésből a 3. negyed érdemel említést, ahol Varga Sára vezérletével 23-17 lett az eredmény. Ekkor nyújtottuk azt a teljesítményt, ami elfogadható, még akkor is, ha egy jóval erősebb ellenféllel kerültünk szembe. Sára egymaga a 38 pontból 15-öt dobott!”
Soproni Darazsak Akadémia B – Szolnok 62-65
Dobók: Varga Sára 24, Schöll Petra 11, Csiszér Klára 8, Inczédi Bori 6, Gyurasits Martina 6, Gyöngyösi Fanni 3, Kollár Dorka 2, Vörös Kitti 2
Veres Judit (edző): „Nagyon sajnálom, hogy végül 3 ponttal kikaptunk, mert nagyon jó játékot nyújtottak a lányok védekezésben és támadásban is. Sajnos elfáradtunk a végére és most mutatkozott meg igazán, hogy kevés egál meccset játszunk. Nagyon fontos momentuma volt a mérkőzésnek, hogy 14 másodperccel a vége előtt meg tudtuk csinálni amit akartunk és kosárral fejeztük be a támadást! Varga Sára eredményes játéka külön említést érdemel, fantasztikusan játszott!”