
Augusztus 24-én nyitjuk a szezont
2020.08.11
Mint azt korábban jeleztük, a járvány miatt a hagyományos júniusi évzárónk helyett egy rövidebb évnyitót tartunk a 2020/2021-es szezon előtt.
A rendezvény augusztus 24-én, hétfőn 18.30 órakor lesz az arénában. Ennek keretében visszatekintünk a mögöttünk álló időszakra, illetve átadjuk hagyományos díjainkat. Versenyző csapatainkat már az idei felállásban várjuk edzőikkel az évnyitóra, mely batyus jellegű, a gyerekek mellett a szülőket is szívesen látjuk.