
Az energikus kezdés megalapozta a győzelmet
Voltak még javításra szoruló hibák, de összességében jó teljesítménnyel szerezték meg a győzelmet.
2021.11.13. Junior bajnokság, Sopron
Soproni Darazsak Sportakadémia „A” – Miskolci Vadmacskák SI 72-49 (19-7, 20-12, 15-14, 18-16)
SDSA: Ács L. 17, Molnárova L. 14, Szomszéd Cs. 11, Bognár D. 8, Szabó L. 7/3, Török K. 6, Kókai P. 4, Völgyi L. 3/3, Gombkötő L. 2, Kovács L. -, Németh B. -, Erdélyiova A. –
Hollós Dániel (vezetőedző): „Nagyon örülök, hogy sikerült győznünk a miskolci csapat ellen. Próbáltunk magas intenzitáson kosárlabdázni egész mérkőzésen, aminek köszönhetően az első félidőre sikerült egy magabiztos előnyt kiharcolni. Ahogy elkezdtünk fáradni, elkezdtünk hibázni védekezésben és támadásban is amire számítottunk. Minden játékosom jól szállt be mérkőzésbe, volt aki támadásban, mások védekezésben nyújtottak jó teljesítményt. Rosszul zártuk a mérkőzést, de összességében tetszett a lányok hozzáállása és játéka. Láttuk a hibákat is, ezeket szeretnénk a héten kijavítani a következő hazai rangadóra. Gratulálok a lányoknak, folytassuk a megkezdett munkát!!”