Az ország legjobb junior „B” csapata!

Az ország legjobb junior „B” csapata!

 2024.04.24

Ahogy arról beszámoltunk a pécsi Junior „B” Döntőn az igen előkelő második helyen végeztek fiataljaink. Kaltenecker András vezetőedzőnk tekintett vissza a tornára.

„Ha a szezon egészét nézzük, akkor elégedettek lehetünk az elért eredménnyel. Nagyon sok nehézségünk, kihívásunk adódott a szezon folyamán. De az utolsó fordulókra összeérett a csapat. Pici hiányérzetünk is van, mert nem sikerült feltenni a pontot az I betűre. Az első két mérkőzésen nagyon szép kosárlabdát játszva tudtunk túllépni ellenfeleinken. Mind egyéni, mind pedig csapat szinten nagy intenzitást tudtunk produkálni. A döntőben az extra dobónapot kifogó Győr ellen, a második negyed megpecsételte a sorsunkat. Egyszer még vissza tudtunk jönni 11 pontra, azonban ez kevésnek bizonyult. Megérdemelten nyert a Győr, gratulálunk nekik!
Szeretném megköszönni a lányok egész éves munkáját, bebizonyították hogy ők a legjobb „B” csapat Magyarországon!”

Csapat tagjai: Bíró Csenge, Bába Kyra, Varga Boglárka, Pásti Regina, Mikula Petra, Molnár Eliza, Őri Sára, Vajda Nóra, Fenyvesi Flóra, Marosvölgyi Zsófi, Kovács Viki, Csaplár-Nagy Lara, Raffay Dóra, Szlávik Bianka, Plangár Réka, Egresits Réka
Stáb: Kaltenecker András, Farkas Gergő, Rudasitsné Szöllősi Anita, Perlaki Mónika


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek