Bejutottunk a Hepp-kupa döntőjébe!

Bejutottunk a Hepp-kupa döntőjébe!

 2026.01.31

Az elődöntőben a DVTK U23-as együttese volt az ellenfelünk, amelyet jó játékkal győztünk le, így kvalifikáltunk a címmérkőzésre, amelyen a Pécs második csapatával mérkőzünk meg az aranyéremért.

11-2-vel kezdtük a mérkőzést Lili, Janka és Maja pontjaira támaszkodva, így hamar időt is kért a DVTK. A rövid szünet után a tíz pontot is átlépte a differencia, sőt, a negyed végére már húsz felett járt (28-5). Miskolci kosárral indult a második negyed, amelyre zsinórban 12 ponttal feleltünk, mielőtt újra pontot tudtak szerezni a borsodiak, mindjárt ötöt (41-12). Az itt meglévő különbséget tudtuk tartani a nagyszünetig, félidőben harminc ponttal vezettünk (46-16). A térfélcserét követően fokozatosan tovább növeltük a differenciát, a negyed közepén időt is kért a DVTK (59-22), ám ez sem használt a vendégeknek, a hátralévő öt percben csak mi szereztünk újabb pontokat, így magabiztos vezetést birtokában várhattuk a negyedik negyedet (68-22). A záró etapban is tartottuk a korábban megszerzett előnyt, így összességében magabiztos győzelemmel jutottunk a Hepp-kupa döntőjébe (77-32).

2026. 01. 31. Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntő, Sopron

Darazsak Sportakadémia – DVTK U23 77-32 (28-5, 18-11, 22-6, 9-10)
Darazsak Sportakadémia: Bigovic M. 15, Völgyi L. 14/6, Ocsenás M. 12/6, Gergő J. 10, Barcza Z. 6, Kalincsák A. 5/3, Janzsó A. 4, Maric L. 4, Tátosová V. 3, Pintér V. 2, Salamon R. 2, Lengyel A. –
DVTK U23: Mogyoródi L. 11/9, Váraljai V. 5/3, Völgyi S. 4, Krucsay A. 4, György B. 3, Berzy P. 2, Drótos Sz. 2, Nezáczki K. –, Salamon V. –, Katona C. –

Srdjan Radulovic: Gratulálok a lányoknak ehhez a szép teljesítményhez! Domináltunk védekezésben és támadásban is, de még csak a munka felét végeztük el, koncentrálnunk kell a holnapi döntőre. Minden döntő nehéz, ezért még nincs itt az idő az ünneplésre, készülnünk kell a döntőre. Gratulálok a DVTK-nak is!

Gergő Janka: Csak pozitívumokat tudok mondani, mert nagyon jól játszottunk! Összeszedettek voltunk, mindenki ki tudta hozni magából a 100%-ot. Voltak kisebb hibáink, de ezeket ki tudtuk javítani. Negyven percig domináltunk a pályán.

Salamon Béla: Gratulálok a Sopronnak! Nagyon szép játékot mutatott, alaposan megnehezítette a dolgunkat. Erre nem voltunk felkészülve. Bár egy fiatal csapat vagyunk, mi ezzel szerepelünk az U18-as bajnokságban is, szerettünk volna keménységben és tudásban is jobban felzárkózni a Sopronhoz, ami hellyel-közzel sikerült. Ezekre nagyon büszkék vagyunk, de ebből tudunk tanulni. Ezt a ritmust, ezt a sebességet, ezt a keménységet kell nekünk is megtanulnunk.

Drótos Szonja: Összeszedett volt a csapat, de a Sopron mégis felülkerekedett rajtunk. Remek fizikumuk van, csapatként működtek a pályán. Mi sajnos hiányos kerettel voltunk, de mindent megpróbáltunk. Ebből most a Sopron jött ki jobban, ő nyerte ezt a párbajt, de a bronzéremért ugyanúgy fogunk küzdeni, mint ma.

A másik ágon: 2026. 01. 31. Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntő, Sopron

NKA Universitas Pécs II. – TFSE U23 63-55 (5-13, 19-11, 21-13, 18-18)
NKA Universitas Pécs II.: Gréts D. 13/9, Hőgye P. 13/3, Halmágyi K. 10/6, Csirke P. 9/9, Halmágyi K. 8, Puskás L. 5, Bojtár B. 3, Novreczky C. 1, Szanyi B. 1, Kovács N. –
TFSE U23: Takács D. 19/3, Kelemen B. 14, Bibok L. 12, Mezei D. 6/6, Sterbenz D. 3, Kiss A. –, Hruby L. –

Koc Alper (vezetőedző, NKA Universitas Pécs II.): Nagyon jó mérkőzés volt! Gratulálok a TF-nek is, nagyon jól játszott! A végén nagyot küzdöttünk több különböző védekezési forma ellen. Nagyon jól alkalmazkodtunk, remek munkát végeztünk a második félidőben. Sok szerencsét kívánok a TF-nek holnapra, mi pedig készülünk a döntőre!

Csirke Petra: Nagyon nehezen indítottuk a meccset, viszont a kispadról nagyon sok energia jött, ami nagy segítség volt nekünk, hogy a második félidőben minél jobban és összeszedettebben tudjunk játszani. Ez hála istennek sikerült, most pedig fókuszálunk a holnapi döntőre. A többi csapatnak sok sikert kívánok!

Kováts Gabriella (vezetőedző, TFSE U23): Gratulálok a Pécsnek, mert megérdemelte ezt a győzelmet. Nagyon sajnálom, hogy ma nem tudtuk olyan arcunkat megmutatni, amit egyébként tudunk képviselni. Kicsit tele volt a gatya, nem tudtunk elszakadni, nem tudtunk mit kezdeni ezzel a nagyon agresszív védekezéssel, ráadásul ehhez egy nagyon rossz dobóforma is társult. Annyi mázlink volt, hogy partiban tudtunk maradni, hogy az elején a Pécs sem dobott jól, de agresszivitásban jeleskedett, és ezzel nyerte meg a mérkőzést. Megyünk tovább, holnap szeretnénk megnyerni a bronzérmet!

Takács Dorina: Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés, mivel nagy reményekkel jöttünk ide, meg akartuk nyerni a kupát. Kicsit megilletődötten játszottunk az egész mérkőzésen, az agresszív védelem ellen nem igazán találtuk a megoldást. Van min javítani, de most van körülbelül huszonnégy óránk felkészülni a következő meccsre. Mindenképp éremmel szeretnénk elhagyni Sopront, erre fókuszálunk most!


A WBASKET HÍREI
Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntő – Beharangozó: Srdjan Radulovic
Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntő – Beharangozó: Völgyi Lili és Janzsó Alíz
iratkozzon fel csatornánkra

FELNŐTT NŐI ÉLVONAL

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek