
Egymást erősítve lépünk magasabb szintre a Soproni Egyetemmel!
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kar ünnepélyes diplomaosztó ünnepségének alkalmából mindkét fél számára előnyös együttműködési megállapodást írtunk alá.
Fotó: Magasi Dávid
Az Államilag Elismert Sportakadémia minősítés nyújtotta kibővülő lehetőségek keretében több stratégiai partnerrel lépünk közös útra, vagy fűzzük szorosabbra a már meglévő kapcsolatokat. Ide tartozik a Soproni Egyetem és a nagy hagyományokkal rendelkező sport szakosztálya, a több, mint 150 éves múltra visszatekintő SMAFC. Az együttműködésnek több fontos pillére van, mely biztosítja egymás szakmai tapasztalatainak, kapcsolatrendszerének és szellemi kapacitásának a kölcsönös kiaknázását.
Egyik területe a sport kutatás és fejlesztés. Ennek keretében a Soproni Egyetem magasan képzett munkatársainak irányításával zajlik majd az akadémián végzett kosárlabda irányultságú felmérésekből származó adathalmaz feldolgozása, vizsgálata. A tudományos munka kiterjed sport analitikára, kutatásra és képzésre is.
A megállapodás értelmében az Amatőr Női NB1-ben szereplő Sportdarázs csapatunk átköltözik az egyetemre, és az edzések mellett a mérkőzéseire is a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban kerül sor.
Természetesen az oktatás és annak fejlesztése sem maradhat ki a sorból. Akadémiánk kosarasainak megnyílik az út, hogy egyéni tanrend mellett végezhessék tanulmányaikat a Soproni Egyetem karain.
Az együttműködési szerződést az egyetem részéről prof. dr. Náhlik András rektor, Skala János kancellár, míg a mi oldalunkról, a Darazsak Sportakadémia Kft. ügyvezető igazgatója, Molnár Balázs és szakmai igazgatója, Czukorné Hollós Anna írta alá.