Előbb a vírus, majd a BEAC ellen is vesztettek kadetteink

Előbb a vírus, majd a BEAC ellen is vesztettek kadetteink

 2025.05.12

Az előkelő negyedik helyen zárt kadett csapatunk az országos döntőn, ahol nem csak az ellenfelekkel, hanem a csapatot megtizedelő vírussal is meg kellett küzdenünk. Vezetőedzőnk, Seres Éva értékelte a tornát.

Hétvégén lezajlott az idei kadett döntő. A csapat a felkészülés során mindent megtett a jó szereplés érdekekében. Elsődleges célunk a négy közé jutás volt, ami az első mérkőzés második félidei teljesítménye alapján teljesen megérdemelt volt. Az elődöntő kiélezett küzdelmet hozott. Küzdöttünk a végletekig, de a második félidőben sok apró hibát vétettünk és magunkra engedtük ellenfelünket. Egylabdás végjáték lett belőle. A végjátékban a bíró ítéletet kétesnek találtam, így kikértem a videóbírót, de a felvétel minősége sajnos nem mutatta jól, hogy kiről ment ki valójában a labda, így maradt a pályán hozott ítélet. Az utolsó bedobásnál játékosaimat nem a megbeszélt taktika, hanem inkább a szívük vezérelte, így elveszítettük a küzdelmet. Senkit nem hibáztatok ezért, de tanulni kell belőle. Ami ezek után jött, azt senkinek sem kívánom. Megvolt még az esély a bronzéremre, de első körben a vírus második körben a Beac győzedelmeskedett. Fekete Zsófi után még 5 játékosunk és 1 sportszakemberünk kapta el a betegséget, akik közül kettőnek haza is kellett mennie. Fájó ami történt, de az elvégzett munka és tapasztalat megmarad mindenkinek. Büszke vagyok játékosaimra, az elvégzett alázatos és szorgalmas munkáért kollégáimra, akik ha kellett, éjjel-nappal is segítettek minket a szezon során. Sok munka volt, de köszönöm mindenkinek! Minden percét élveztem és próbáltam tudásom legjavát adni. Külön köszönöm a szülőknek, akik támogattak minket az utunkon. Még egyszer köszönöm és sok sikert kívánok a jövőben mindenkinek!


A WBASKET HÍREI
Szilveszteri bakiparádé
Karácsony-váró 2024.
iratkozzon fel csatornánkra

FELNŐTT NŐI ÉLVONAL

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek