
Gyere el hozzánk, légy Te is a közösségünk tagja!
KOSÁRLABDÁZOL?
13-16 éves LÁNY vagy?
Szeretnéd magasabb szinten folytatni kosaras pályafutásodat?
Akkor várunk Téged és Szüleidet Sopronba, a Novomatic Aréna Sportakadémiai Oktatóközpontjába, ahol megmutathatod magad edzőinknek és betekintést nyerhetsz a nálunk folyó munkába, az Európa szerte is kimagaslónak számító körülményekbe.
Csak rajtad múlik, hogy merre vezet tovább az utad sportakadémiánkról. Mind a Sopron Basket euroligás felnőtt csapata, mind a Sportdarázs-SMAFC Női Amatőr NB1-es együttesének ajtaja nyitva áll sportakadémiánk tagjai előtt!
A szakmai fejlődés mellett kiemelt figyelmet fordítunk játékosaink tanulmányi előremenetelére, ezért a helyi középiskolákkal szoros partneri kapcsolatban állunk, a Soproni Egyetemmel és a Testnevelési Egyetemmel pedig stratégiai együttműködést kötöttünk.
Gyere el hozzánk! Mutasd meg magad!
Dátum: Június 2-4.
A mostani turnusra elsősorban olyan 13-16 éves lányok jelentkezését várjuk, akik megmérettetnék magukat, és szívesen megismerkednének sportakadémiánkkal, illetve a helyi oktatási intézmények által nyújtott lehetőségekkel.
Helyszín: Novomatic Aréna Sopron Sportakadémiai Oktatóközpont (Lackner K. u. 48. )
Jelentkezési határidő: május 30.
Ha kérdésed van, írj nekünk! info@sopronidarazsak.com
Vagy hívj minket 9-16 óra között: +36 30 6405411
Jelentkezésedet emailen várjuk az info@sopronidarazsak.com címre, az alábbi adataid megadásával: név, születési idő és hely, magasság, súly, jelenlegi egyesületed, hány éve kosárlabdázol.
Légy Te is a Soproni Darazsak Sportakadémia növendéke, összetartó közösségének egyik lelkes tagja!
VÁRUNK! 🙂