Győzelem a rangadón
Igazi ki-ki mérkőzést játszottunk az NB1 Amatőr bajnokság Piros csoportjában a Radobasket ellen hazai pályán, amelyen sokáig veszélyben volt a hibátlan mérlegünk, de a végén mi örülhettünk.

Az első negyedben Maja Bigovic kosara után zsinórban hat pontot szerzett a Radobasket, amivel jó helyzetbe került, azonban nemsokára utolértük ellenfelünket (10-10), a vezetést viszont nem tudtuk átvenni, így az első negyed végén négy ponttal a vendégek jártak előrébb (11-15). A második negyed első fele is a vendégeknek sikerült jobban, akik féltávnál hét ponttal is vezettek (17-24), a hátralévő időben viszont tudtuk reagálni, és a nagyszünetig kiegyenlítettünk (27-27). A második félidő elején Maja Bigovic kosarával átvettük a vezetést, amit hét percig tudtunk tartani, ekkor azonban ismét a vendégek jártak előrébb, a negyed végén három ponttal vezetett a Radobasket (36-39). A záró etapban minden összejött, beestek a dobások és a védekezés is működött, ezt a szakaszt 22-8-ra, a mérkőzést végül 58-47-re nyertük.
2025. 12. 21. Női Amatőr NB1, Piros csoport, Sopron
Darazsak Sportakadémia – Radobasket 58-47 (11-15, 16-12, 9-12, 22-8)
Darazsak Sportakadémia: Janzsó A. 10/3, Bigovic M. 10, Gergő J. 8/6, Tátosová V. 7/3, Salamon R. 7/3, Ocsenás M. 6/3, Kalincsák A. 5/3, Maric L. 5, Lengyel A. –
Hollós Dániel (mb. edző, Darazsak Sportakadémia): Rangadóhoz méltó mérkőzés volt. Gratulálok a csapatnak, mert egy nagyon nehéz meccset nyertünk meg. A harmadik negyed végére, a negyedik negyedre érkeztünk meg a mérkőzésbe. Akkor voltak olyan ritmusú támadásaink, amelyekből beestek a külső dobásaink is, ez volt a kulcs, illetve az, hogy a védekezésünk szinte végig harcos, küzdős volt. Köszönjük a szurkolást, és mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk!
Radovics József (vezetőedző, Radobasket): Igazi rangadó volt, rengeteg hibával. Ebből most mi jöttünk ki rosszabbul, a kritikus helyzetekben mi hibáztunk többet, de most már közelebb vagyunk a Sopronhoz, mint az első meccsen. Hosszú még a bajnokság. Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!





















