
Indul az Országos Kadett Döntő!
Csütörtöktől vasárnapig rendezik a kadett korosztály országos döntőjét Pécsen, ahol fiataljainknak is szurkolhatunk.
Vezetőedzőnk, Czirják Szilvia az előzetes várakozásait a Wbasket.hu beharangozójában a következőképpen fogalmazta meg:
„Elvégeztünk minden olyan munkát, amit el kellett végezni. Ilyen szempontból mind a lányok, mind a szakmai stáb lelkiismerete tiszta lehet. Jó érzésekkel utazunk a döntőre. Nyilván várnak ránk nehéz pillanatok, kritikus helyzetek, amiket ott kell megoldani, de felkészülten kelünk útra. Elvárásom eredményben, helyezésben nincsen. Edzőként azt kívánom, hogy sérülésmentesen csináljuk végig a döntőt és mindenki tudja a legjobbját megmutatni. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor megérte az egész szezonban dolgozni.”
Fiataljaink a Vasas Akadémia ellen kezdenek csütörtökön 15.15 órától, majd szombaton 11 órakor a BEAC-Újbuda KA következik. A csoport-küzdelmeket pénteken 19.30 órakor a rendező NKA Pécs ellen zárjuk.
Streamek