Itt az újabb esély

Itt az újabb esély

 2025.01.24

Csapatunk szombat este ismét a főváros felé veszi az irányt, ezúttal a BEAC vendégeként lép pályára a felnőtt első osztályú bajnokság aktuális fordulójában.

Vendéglátóink jelenleg négy győzelemmel és tizenkét vereséggel a nyolcadik helyen állnak a honi pontvadászatban, miután egy ötmeccses vereségszériát (TFSE, DVTK, Győr, Vasas, Pécs) törtek meg legutóbb a BKG vendégeként közel száz pontot dobva (80-96). Ellenfelünkkel már kétszer találkoztunk ezelőtt az idei szezonban. Az első összecsapás egy barátságos mérkőzés volt, amelyen húszpontos sikert arattak lányaink, a bajnokságban azonban visszavágott a BEAC (44-82). Szombat este kiderül, ezúttal melyik arcát mutatja majd a csapat.

A lányok legutóbb a szezon elején Európa-kupa selejtezőt játszó TFSE-MTK ellen karnyújtásnyira voltak az első győzelem megszerzésétől, hiszen közel harminc percig vezettek úgy is, hogy mindössze nyolc játékos volt bevethető. Ezt a lendületet kell továbbvinni a hétvégén is, így megteremthetik maguknak az esélyt arra, hogy megtörjék a jeget, és megszerezzék az első győzelmet a legmagasabb osztályban.

Ebben bízik a legutóbb ponterős teljesítménnyel előrukkoló Sinka-Pálinkás Szofi is. Őt kérdeztük a mérkőzést megelőzően a várakozásairól.

Online statisztika http://www.mkosz.hu/elo

Stream https://hunbasket.tv


A WBASKET HÍREI
Szilveszteri bakiparádé
Karácsony-váró 2024.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek