Kettős győzelemmel jutott tovább a BEAC-Újbuda

Kettős győzelemmel jutott tovább a BEAC-Újbuda

 2019.02.27

2019.02.26. Junior Bajnokság, Keresztjáték, Sopron

Soproni Darazsak Akadémia – BEAC-Újbuda 53-68 (12-26, 13-13, 18-15, 10-14)
SDA: Pfeiffer V. 12, Karácsony T. 9, Varga S. 8/6, Gyöngyösi J. 8, Dömötör P. 7/3, Gottschling P. 6, Soós D. 3, Úr B. -, Schöll P. -, Tarr S. –

Hollós Dániel (edző): „Először is gratulálni szeretnék a Beac csapatának, minden tekintetben jobbak voltak ebben a párharcban, megérdemelten jutottak tovább. Az első mérkőzésen mutatott szörnyű produkciót próbáltuk itthon kijavítani. Két célt tűztünk ki magunk elé, próbáljuk megverni itthon a pesti csapatot, a másik, hogy küzdjünk a becsületünkért. Az első negyed a pesti játékunkat és lelkesedésünket mutatta, az utána látottak, már inkább hasonlítottak több szezonbeli mérkőzésünkhöz. Többen tudtak javítani a pesti fiaskó után aminek örültem, a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe, ami szintén öröm volt látni. Egy cél lebeghet mostantól előttünk, át kell lépni a gátjainkat, újra megtalálni azt a játékot, és lelkesedést amivel például megvertünk több olyan gárdát az idei bajnokságban, akik bejutottak a legjobb 8 közé, és megszerezni a 9. helyet. Rengeteg feladat vár ránk még az elkövetkező időszakban, sajnos ebben a párharcban ennyi volt, de úgy gondolom, hogy fel fogunk tudni állni. Mindent bele lányok!”

Miután mindkét mérkőzés a BEAC-Újbuda csapata nyerte, így ők jutottak be az országos döntőbe, míg mi a „B” döntőben léphetünk pályára március 8-10. között az MTK-Budapest által rendezett tornán.

Helyszín: MTK Kosárlabda Csarnok (1122 Budapest Acsády Ignác utca 3.)

Menetrend

2019.03.08. péntek

11.00 SOPRONI DARAZSAK (B1) – MONORI SE (A4) (LOJD-2011) (A)
13.00 TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE (A2) – SZOLNOKI MÁV SE (B3) (LOJD-2012) (B)
15.00 NYÍREGYHÁZI KS (A1) – ZSAK (B4) (LOJD-2013) (C)
17.00 DKKA (B2) – MTK BUDAPEST (A3) (LOJD-2014) (D)

2019.03.09. szombat

11.00 A vesztes – B vesztes (LOJD-2015) (E)
13.00 C vesztes – D vesztes (LOJD-2016) (F)
15.00 A győztes – B győztes (LOJD-2017) (G)
17.00 C győztes – D győztes (LOJD-2018) (H)

2019.03.10. szombat

11.00 E vesztes – F vesztes (LOJD-2019)(15. helyért)
13.00 E győztes – F győztes (LOJD-2020) (13. helyért)
15.00 G vesztes – H vesztes (LOJD-2021) (11. helyért)
17.00 G győztes – H győztes (LOJD-2022) (9. helyért)


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek