Kosárlabda, határok nélkül

Kosárlabda, határok nélkül

 2022.08.26

Augusztus elején erdélyi kosárlabda egyesületek képviselőit láttuk vendégül sportakadémiánkon, akik a szakmai tanulmányút keretében bepillantást nyerhettek a nálunk folyó munkába.

A két napos látogatás keretében, szakembereink és vezetőink előadásain keresztül tájékoztatást nyújtottunk számukra a sportakadémia rendszerének felépítéséről, a toborzásról, a szakmai irányelvekről és bejártuk velük az aréna minden szegletét, megmutatva az egyedülálló eszközpark nyújtotta lehetőségeket.

Vendégeink elismerően nyilatkoztak a látottakról, és nagy hatással volt rájuk a felnőtt edzőtovábbképző is, ahonnan Gáspár Dávid és Natalia Hejkova értékes gondolataival a tarsolyukban távozhattak. Reményeink szerint a mostani látogatásnak lesz folytatása, melynek egy gyümölcsöző együttműködés lehet az eredménye.

Nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy itt lehettünk! – kezdte Nemes Áron, Sepsiszentgyörgyi Sportiskola igazgatója, edzője. – A Székelyföldről érkeztünk, Sepsiszentgyörgyöt Gyergyószentmiklóst és Kézdivásárhelyet képviselve. Sepsiszentgyörgyön komoly, európai szintű kosárlabda klubot működtetünk, de nagyon hasznos és értékes volt a női kosárlabda krémjébe, a soproni klub működésébe betekintést nyerni. Színvonalas előadásokat hallhattunk, és ahogy elhangzott a továbbképzőn is, egy-egy ébresztő gondolat mindig jól jön. Örülünk, hogy itt lehettünk, további szép sikereket kívánunk a soproni klubnak! Bízunk benne, hogy viszonozni tudják a látogatást.

Lénárt Adolf, a Kézdivásárhelyi Női Kosárlabda klub ügyvezetője is elégedetten szólt a tapasztaltakról: Nagy örömmel fogadtuk a meghívást! Mindig felnéztünk a soproni kosárlabdára, azt gondolom a legjobb helyre jöttünk tanulni. Hasznos dolgokat hallottunk, amelyeket mi is szeretnénk majd bevezetni a klubunknál.

Én voltam ennek a látogatásnak a fő mozgatórugója. Nagy álmunk vált valóra azzal, hogy itt lehetünk Európa legjobb csapatánál. Itthon éreztük magunkat, nagyon köszönjük a színvonalas előadásokat, a lehetőséget, hogy betekinthettünk ennek a sikeres sportszervezetnek a belső szférájába, rendszerében, szervezettségébe, mely remek motivációt nyújt számunkra. Azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk, és megismerjük ennek a sikertörténetnek a hátterét, és remélhetőleg részeseivé válhatunk a jövőben egy közös munkának! – tette hozzá az elmondottakhoz a gyergyószentmiklósi Szakács Levente, a látogatás szervezője.

A távolság nem akadály és ezt nagyon komolyan gondoljuk! – fűzte hozzá vendégeink gondolataihoz Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető-igazgatója, aki több előremutató megbeszélést is folytatott vendégeinkkel. – Olyan lelkes, a kosárlabda iránt elkötelezett embereket ismerhettünk meg, akikkel szeretnénk a mihamarabb a lehető legszorosabbra fűzni a kapcsolatainkat. A célunk, hogy egy soproni preakadémiai központ jöhessen létre Erdélyben. Magyarország vezető kosárlabda klubjaként rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a környező országok hasonló kezdeményezéseit felkaroljuk és támogassuk!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek