Magabiztos győzelemmel mutatkoztunk be a nemzetközi tornánkon

Magabiztos győzelemmel mutatkoztunk be a nemzetközi tornánkon

 2020.02.14

Péntek délelőtt kezdetét vette rangos nemzetközi tornánk, melyet harmadik alkalommal rendezünk az u14-es korosztálynak.

Fiataljaink a spanyol Girona ellen rajtoltak, akik ellen 40 percen keresztül irányították a játékot. A remek csapatmunka mellett Kókai Patrícia kiemelkedő 36 pontja is említést érdemel.

Az első találkozón óriási csatában kerekedett felül a spanyol Sant Adria az olasz Reyer Venezia ellen. Mindkét együttes elképesztő iramot diktált. A folytatásban a szlovén Celjének indult biztatóan a mérkőzés, de a szünet után a belga Basket Hema a 29 pontos Bruyndoncx vezérletével átvette az irányítást és végül magabiztos győzelmet aratott. A Vasas Akadémia dolgát egy negyeden át tudta csak megnehezíteni a lett Riga, utána a fővárosiak nagyobb sebességbe kapcsoltak, és kiütötték ellenfelüket.

Szombaton 10 órakor folytatódnak a küzdelmek. Fiataljaink a Celje ellen lépnek pályára 16 órától.

Eredmények

Snatt’s Femení Sant Adria – Reyer Venezia 70-66 (13-19, 25-18, 20-12, 12-17) Online statisztika
L.d.: Safont 16, Martinez 9 | Zuccon 28/3, Rigon 9/3
Meccs legjobbjai: Emma Zuccon | Martina Martínez

Basket Hema SKW – ZKK Cinkarna Celje 72-50 (21-17, 12-19, 17-2, 22-12) Online statisztika
L.d.: Bruyndoncx 29, Devos 14 | Arbeiter 17/9, Krenk 17
Meccs legjobbjai: Kyra Bruyndoncx|Ula Krenk

Vasas Akadémia – BS Riga 92-32 (12-8, 30-13, 20-9, 30-2) Online statisztika
L.d.: Rátkai 18/6, Masier 12, Hruby 10, Dukai 10, Kálmán 10 | Skudra 6/3, Lukasevica 6
Meccs legjobbjai: Masier Sophia | –

Soproni Darazsak Akadémia – UNI Girona 79-31 (23-10, 21-7, 19-7, 16-7) Online statisztika
L.d.: Kókai P. 36/3, Vasi H. 11, Janzsó A. 9 | Carrasco 7
Meccs legjobbjai: Kókai Patrícia | Joana Carrasco

Szombati program

10.00 Reyer Venezia – Vasas Akadémia
12.00 UNI Girona – Basket Hema SKW
14.00 BS Riga – Snatt’s Femení Sant Adria
16.00 ZKK Cinkarna Celje – Soproni Darazsak Akadémia


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek