Megvan az első győzelem a Piros csoportban!

Egyéni extrákra támaszkodva, jó csapatjátékkal szerezte meg első győzelmét az NB I. Amatőr bajnokság Piros csoportjában a Sportdarázs Sopron.

2019.09.29. Női Amatőr, Piros csoport, 1. forduló

Sportdarázs Sopron – Tatabányai KC 77-62 (23-15, 21-21, 20-14, 13-12)

Sportdarázs: Kocsis F. 30/15, Bakó P. 22, Szeli K. 7/3, Pfeiffer V. 7/3, Varga S. 6, Dömötör P. 5/3, Schöll P. -, Úr B. -, Karácsony T. –
Tatabányai KC legjobb dobói: Pusztai S. 18/9, Göbölös R. 16/6, Mojzes G. 13

Nehezen indult a mérkőzés, az első percekben Kocsis Fanni pontjaival tartottuk közel magunkhoz az ellenfelet, majd a negyed derekán át is tudtuk venni a vezetést, amelyet ezt követően már nem adtunk ki a kezünkből (10. perc 23-15). A második etap szoros küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott ellenfele fölé kerekedni (20. perc 44-36). A szünet után állva hagytuk a vendégeket, és közel húszpontos fórra tettünk szert, amelyen a játékrész végéig kissé tudott kozmetikázni a Tatabánya (30. perc 64-50), a záró negyedben pedig meg tudtuk őrizni ezt az előnyt, így fontos sikert arattunk hazai pályán (40. perc 77-62).

Hollós Dániel (vezetőedző, Sportdarázs): Újoncként csöppentünk bele az idei Amatőr bajnokság Piros csoportjába. Rengeteg új ellenféllel fogunk találkozni, akikről egyenlőre nagyon keveset tudunk, ez igaz volt a Tatabánya ellen is. Annyit tudtunk, hogy sok tapasztalt játékost foglalkoztatnak, annyit kértem a lányoktól, hogy a felkészülésen szerezett tapasztalatokat és sebességünket mentsük át a pályára. Sikerült. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert komolyan vették a találkozót és egy fizikálisan nagyon kemény meccset sikerült megnyernünk. Támadásunk és védekezésünk is rendben volt a mérkőzés nagy részében, jól reagáltuk le a különböző taktikai feladatokat. Soha jobb szezonkezdést, hosszú út áll előttünk, szeretnék még egyszer gratulálni a lányoknak. Szerdán a mindig erős Csata ellen lépünk pályára hazai környezetben, megpróbáljuk a sebességünket átmenteni a mérkőzésre. Szép volt, lányok!

Lukács Sándor (vezetőedző, Tatabánya): “Jó erőfelmérő volt ez a mai meccs! Sokat kell még dolgoznunk, leginkább a védekezésünkön és a lepattanók terén kell javulnunk.”



Keresés

Kiemelt Média Partnerink

Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia
  • Akarsz Te is segíteni nekünk úgy, hogy ez neked semmibe sem kerül?
  • Kérjük, támogasd személyi jövedelemadód 1 %-ával a Soproni Darazsak kis kosarasait!
  • Kattints ide a részletekért!
Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia

%d blogger ezt szereti: