Nehezen indult, sima lett

Nehezen indult, sima lett

 2022.12.01

Az első játékrészben még fej-fej mellett haladtak a csapatok az NBI Amatőr bajnokság Fehér csoportjának aktuális fordulójában, aztán a folytatásban jött a soproni henger, és végül magabiztos győzelmet arattak a lányok.

A mérkőzés elején sokáig váltott vezetéssel haladtak a felek, és bár úgy tűnt, a vendégek várhatják előnyből a második felvonást, Szeli Kitti nem így gondolta, és a sarokból, fordulatból hintett egy trojkát az utolsó másodpercben, amelynek köszönhetően kétpontos soproni vezetéssel zárult az első játékrész. A második etapban már kezdett elszakadni ellenfelétől a Sportdarázs-SMAFC, a félidőre tízpontos fórt alakítottak ki (43-33). A fordulás után erre rá tudtak tenni még egy lapáttal, és tizenhéttel mentek a záró etap előtt, ahol a különbség végül a húsz egységet is átlépte, így sima győzelmet ünnepelhettek a lányok (88-65).

2022. 12. 01. Női amatőr bajnokság, Fehér csoport, Sopron

Sportdarázs-SMAFC – ELTE Fortis 88-65 (22-20, 21-13, 23-16, 22-16)
Sportdarázs-SMAFC: Ács L. 19, Bakó P. 17, Erdélyiová A. 15, Vasi H. 15, Szabó L. 6, Szeli K. 5, Pfeiffer V. 5, Karácsony T. 4, Török K. 2, Gombkötő L. –

Srdjan Radulovic (vezetőedző, Sportdarázs-SMAFC): Nehéz mérkőzésre számítottam, miután két hétig nem edzettünk együtt, de szép győzelem lett a vége, és ez a fontos. Az utolsó negyedben stabilabban játszottunk, mint a mérkőzés többi részében, de ez idővel még jobb lesz. Sokat kell még fejlődnünk támadásban és védekezésben is.

Földi Alexandra (vezetőedző, ELTE Fortis): Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek. Sajnos nem tudtunk mit kezdeni a magas szerkezetükkel, nagyon sok támadó lepattanót szedtek. Kicsit alacsony szerkezetű csapat vagyunk, de ezt tudjuk, és ezen sokat kell dolgoznunk. Ami még problémákat okozott ma a mérkőzésen, az a Sopron gyorsindításai, bár a mérkőzést előtt megbeszéltük, hogy ezeket megpróbáljuk megakadályozni. Az első félidőben még többé-kevésbé sikerült, a másodikban már nem. Negyven percen keresztül szépen küzdöttünk, ezért gratulálok a saját csapatomnak is!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek