
Remekül muzsikáltak csapatként
Agresszív védekezéssel és jó ritmusú támadásokkal gyorsan nagy előnyre tettek szert.
2023. 03. 05. Leány junior bajnokság, Sopron
Darazsak Sportakadémia/B – Török Flóris Törekvés SE 72-29 (16-10, 18-7, 19-4, 19-8)
Darazsak Sportakadémia/B: Bába K. 18/3, Egresits R. 11, Vajda N. 9, Őri S. 8, Novotnik B. 6, Bíró Cs. 5/3, Hawkins A. 5, Kiss L. 4, Schmidl B. 4, Herczeg F. 2, Fenyvesi F. -, Kánitsch B. –
Kaltenecker András (vezetőedző): „Gratulálok a lányoknak, mert nagy szépen dolgoztak ma egytől-egyig! Úgy gondolom a kulcs az agresszív védekezésünk volt ismét, ami adott egy jó ritmust a támadásainknak, és néha már az edzői szemnek is tetsző gyors indításunkkal nagy előnyt tudtunk kialakítani. Igaz nehezebb mérkőzésre számítottunk, de ez mit sem vesz el a győzelem értékéből. Három meghatározó játékosunk sem tudott ma pályára lépni betegség miatt, azonban a mi erőnk abban rejlik, hogy csapatként tudunk kosárlabdázni és ha ez védekezésben összeáll magasabb szinten, akkor lehetnek magasztosabb céljaink is. Jövő héten Debrecenbe utazunk, ahol egy jó mérkőzésen szeretnénk bebiztosítani első helyünket a csoportban. Ha féltávnál 3 győzelmünk lesz, akkor már fél szemmel a másik csoportot is figyelhetjük, hogy onnan kit kapunk majd a keresztjátékra.”