Akadémiánk és felnőtt csapatunk játékosa, Szabó Fanni tavaly nyáron az Egyesült Államok felé vette az irányt. Szafi remek évet tudhat maga mögött mind a kosárlabda, mind a tanulmányi eredmények terén. Az U20-as Európa-bajnokságra indulás előtt beszélgettünk vele az amerikai élményeiről.

– Hiányzott már a magyar légkör?

– Igen, hiányzott, nagyon jól érzem magam itthon! Ugyanakkor kinn nem volt időm azon agyalni, hogy mennyire lennék Magyarországon, annyi elfoglaltságom volt. Szerencsére honvágy sem gyötört, annak ellenére, hogy 9 hónapot töltöttem kinn egyhuzamban.

– Már a soproni éveid alatt is tudatosan készültél arra, hogy Amerikában folytatod a tanulmányaidat. Mi minden kellett ahhoz, hogy sikerüljön kijutnod, és hogyan esett a választásod Darthmouth-ra?

– Igen, ez így van, tényleg tudatosan készültem Amerikába. Már olyan 12 éves korom körül eldöntöttem, hogy ki szeretnék menni egyetemre. Emiatt egy angol nyelvű nemzetközi gimnáziumba jelentkeztem Budapesten és már ott minden tantárgyat angolul tanultam, hogy a nyelvvel már ne legyen problémám. Az álmom az volt, hogy a Stanford-ra menjek, oda készültem… Arról az egyetemről tudni kell, hogy mind tanulmányi, mind kosárlabda szinten nagyon magas színvonalú. Emiatt a jegyeimnek is nagyon jónak kellett lennie, és a különböző sztenderdizált teszteket is hasonlóan jóra kellett megírnom, amellett, hogy a kosárlabda tudásomról is videókat kellett küldenem. A Stanford érdeklődést is mutatott irántam, azonban sajnos a sérülésem nem a legjobbkor jött. Pont mikor megjött az e-mail az ottani edzőktől, hogy jönnének Magyarországra megnézni engem játszani, akkor derült ki, hogy meg kell műteni a bokám. Sajnos, azáltal hogy az egész nyarat kosarazás nélkül kellett töltenem (ezáltal nem tudtak megnézni az ottani edzők), ösztöndíjat sem ajánlhattak. Azonban nem volt mindhiába a sok munka, amit abba fektettem, hogy bekerüljek a Stanford-ra, hisz később megkeresett a szintén igen jó nevű Dartmouth College kosárlabda edzője, hogy nagyon szeretnének a csapatukba, és én erre a felkérésre végül boldogan mondtam igent. Nem bántam meg a választásom, nagyon jól érzem magam kint!

– Mikor utaztál ki, és mennyire csöppentél bele egy új világba?

– Augusztus 28-án repültem ki Amerikába (Hanover, New Hampshire-be). Amikor kiérkeztem, egyből az az érzés fogott el, hogy úristen, mit keresek én itt, hova is kell mennem, mit kell csinálnom. Szerencsére másnap már kezdődött is a gólyatábor, ahol olyan emberekkel kerültem egy csoportba, akikkel nagyon hamar szoros barátságot kötöttünk. Így már könnyebb volt az iskolakezdés is, hiszen nem akkor kellett elkezdeni ismerkedni, hanem eleve mar jóban voltam egy pár emberrel.

– Mi jellemzi magát a várost?

– Nem olyan nagy, körülbelül akkora lehet, mint Sopron. Viszont ez nem azt jelenti, hogy az egyetem maga kicsi lenne, hiszen az egész város az egyetemről szól. Nagyon barátságos kis hely, és ami talán a legfontosabb, hogy biztonságos is.

– Mi minden volt újdonság számodra, és mit volt a legnehezebb megszokni?

– Talán a legnagyobb újdonság az volt, hogy minden ember a városban, legyen az diák, vagy hanoveri lakos, nagyon közvetlen volt. Bárki mellett elmentél az utcán, ha ismert, ha nem, köszönt és mosolygott. A legnehezebben az időeltolódást szoktam meg, 6 órányival hátrébb járunk Hanover-ben, mint a magyar idő. Az iskola kezdetekor nem egyszer Skypoltam haza, miután befejeztem a napot anélkül, hogy észrevettem volna, hogy otthon kb. hajnali 3 óra lehet.

– Mit kell tudni az Egyetemedről a tanulmányok, illetve a kosárlabda szemszögéből?

– A Dartmouth az egy Ivy League iskola, ami azt jelenti, hogy benne van Amerika 8, tanulmányilag legelismertebb egyeteme között. Kosárlabda szemszögből a Divízió 1-ben szerepel, tehát a legmagasabb szinten van. A szezon úgy épül fel, hogy először bármilyen csapattal játszhatunk, bármelyik konferenciából, aztán a szezon végén már a saját konferenciánkban, az Ivy League konferenciában játszunk oda-vissza meccseket – ezek a mérvadó meccsek. Az Ivy League bajnokságot végül az nyeri, aki a konferencián belül játszott összes meccsből a legtöbbet nyeri. Tanulmányilag a Dartmouth egy Liberal Arts egyetem , ami azt jelenti, hogy amikor jelentkezel, még nem kell tudnod, hogy merrefelé szeretnél szakosodni. Az első másfél évben azt tanulsz, amit csak szeretnél. Majd miután letelt ez a másfél év, választanod kell egy szakot, amit akkor már céltudatosan végigviszel. Én már most a pszichológia felé tendálok.

– Milyen volt a felkészülés, hogyan edzettetek?

– Az edzéseink úgy néztek ki a szezon közben, hogy volt reggel 7-kor egy 1 órás kondi edzésünk, majd délután egy 3 órás kosáredzésünk. Ez a három óra végig nagyon intenzív volt, alig volt megállás. A meccsek előtti napon viszont nagyon sokat foglalkoztunk az ellenfél játékaival és rengeteget videóztunk.

– Hogyan alakult egy átlagos napod, heted, miután elrajtolt a szezon?

– Egy átlagos napom úgy nézett ki, hogy reggel 7-től 8-ig kondi- vagy futóedzésünk volt, 8:45-től 9:50-ig volt az első előadásom, 10:00-11:05-ig a második előadás, ebéd, majd 12:30-1:35-ig a harmadik előadás, majd délután 2:30-tól vagy 5-től 8-ig edzés. Ezután vacsoráztunk, majd a házi feladattal foglalkoztunk. Ez a hét minden napján ismétlődött. Meccsek a szezon elején szerdán és szombaton voltak. A szerdai meccsek nagyon megnehezítették a tanulmányokat, hiszen általában olyankor a keddi, szerdai, és néha a csütörtöki napon is hiányozni kellett az órákról. Természetesen ettől még nem késhettünk a leadandók beadásával, ezért nem egyszer fordult elő az, hogy a meccsre vezető buszúton csináltuk a házinkat, és adtuk le az esszéinket. A szezon végére már minden meccsünk péntek-szombaton volt. Ez pedig a kosárlabda szempontjából volt nehéz, hiszen egymást követő napokon játszottunk, tehát gyorsan kellett regenerálódnunk, mind agyilag, mind testileg.

– Nagyon jó hírek jöttek rólad. Te hogy láttad?

– Valóban úgy érzem, hogy egy nagyon jó évet tudhatok magam mögött. Ez főleg azért örömteli, mert úgy mentem ki, hogy a sérülésem miatt a szezon kezdete előtt nem is kosarazhattam, csak rengeteget erősítettem. Ennek ellenére be tudtam magamat játszani a csapatba már az elejétől kezdve, és az edzőtől is nagy bizalmat kaptam. A csapat eredményét tekintve van mit fejlődnünk, hiszen nem értünk el egy jó helyezést a konferenciánkban. Azonban mivel edzőváltás volt pont tavaly, ezért ez benne volt a pakliban. Sajnos voltak olyan játékosaink, akik nem akarták elfogadni az új rendszert és kicsit hátráltatták a csapat munkáját. Ez azonban szerencsére megváltozott a szezon végére, és ekkor sokkal eredményesebbé is váltunk. Ha ezt tudjuk folytatni jövőre is, akkor nagyon pozitív lehet a következő szezonunk!

– Mik voltak a legfőbb erősségeid, miben fejlődtél szerinted a legtöbbet?

– A legfőbb erősségeim a pontszerzés és a labdaszerzés volt. Azonban minden edzésen a védekezésre fektettük a legnagyobb hangsúlyt, így úgy érzem, hogy abban fejlődtem talán a legtöbbet. Emellett, nagyon sokat erősödtem, ami szintén segít abban, hogy stabilabb legyek mind a támadásban, mind a védekezésben.

– Hogy ment a tanulás?

– Nagyon jól ment, bár a tananyag igen nehéz volt, a tanulásra fordítható idő, pedig a hosszú kosáredzések miatt, nagyon kevés. De sikerült felnőnöm a feladathoz, és az összes vizsgám 4-es és 5-ös lett.

– Sok szabadidőd akkor nem lehetett.

– Mondhatni szinte semennyi. Ha mégis akadt egy kis idő, akkor a kis városunkban lévő mozi, színház (ahol Dartmouth diákok léptek fel mindig), és diákszervezetek mindig biztos szórakozási pontot jelentettek. Más városokban legfőképp meccseken voltam, de ott körülnézni nem volt lehetőség, csak a kosárlabda csarnokban mozogtunk. Azonban a téli szünetben egy hetet töltöttünk a csapattal Chicago-ban, ahol 2 meccset játszottunk, majd utána megnéztük a Wicked c. előadást a színházban, és városnéző túrákon vettünk részt. Hálaadáskor pedig meghívott magához az egyik csapattársam, Katie Varieka, Boston-ba, ami szintén hihetetlen élmény volt. A szüleinek voltak jegyei egy Celtics meccsre, így részt vehettem életem első NBA-s meccsén.

– Mik a céljaid a következő szezonra?

– A következő szezonra az a célunk, hogy egy olyan csapatunk legyen, ahol a csapattársak mindent megtesznek a pályán egymásért, és nem az egyéni érdekek vannak szem előtt, hanem az egység. Szeretnénk megszerezni a Dartmouth női kosárcsapat 18. Ivy League bajnoki címét. Ez lebeg a szemünk előtt!

– Most az U20-as válogatottal készülsz a korosztályos EB-re. Mit vársz magadtól és a csapattól?

– Nagyon boldog vagyok, hogy két nyár után, amit ki kellett hagynom sérülés miatt, most újra itt lehetek, és készülhetek az EB-re az U20-asokkal. Egy nagyon jó kis csapat gyűlt össze, mindenkinek az A-divízióba történő feljutás lebeg a szeme előtt és természetesen ez is a cél. Az eddigi edzőmeccsek a szlovákok, bosnyákok, izraeliek és a magyar felnőtt válogatott ellen mind nagyon hasznosnak bizonyultak. Egyre összeszokottabban játszik a csapat. Bízom benne, hogy ez kitart majd az EB végéig!