Szoros első negyed után vereség a piros csoportban

Szoros első negyed után vereség a piros csoportban

 2019.11.20

Sportdarázs csapatunk tíz percig tudta tartani a lépést a Vasas Akadémiával, akik a második játékrészben elléptek és az ott megszerzett előnyt a mérkőzés végéig meg is tartották.

2019.01.20. Női Amatőr NB1, Piros csoport

Sportdarázs – Vasas Akadémia 58-70 (22-23, 11-20, 8-14, 17-13)
Sportdarázs: Kocsis F. 17, Varga K. 13, Úr B. 10/6, Szeli K. 6, Soós D. 6, Varga S. 4, Schöll P. 2, Karácsony T. -, Dömötör P. –

Hamar magához ragadta a kezdeményezést a Vasas, egy 10-4-es etappal nyitottak. Ezután még a negyed végéig fel tudtunk zárkózni, és mindössze egypontos hátrányban vártuk a folytatást (10. perc 22-23). A második játékrészben robbantott a Vasas és a félidőig tízpontos előnyre tett szert (20. perc 33-43), amelyet a harmadikban kis híján meg is duplázott (41-57). A záró etapot egy 8-0-ás futással nyitottuk, ám a Vasas egy időkéréssel megtörte a lendületünket, és végül megszerezte a győzelmet (40. perc 58-70).

Hollós Dániel (edző): Először is szeretnék gratulálni a Vasas junior csapatának a győzelemhez! Sajnos, nagyon érzdött a játékunkon hogy az elmúlt időszakban nem tudtunk megfelőlen készülni a mérkőzésekre. Sajnos még mindig több sérültünk van. Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, abból kell kiindulni a következő fordulókra. Vasárnap nekiesünk az Ajka csapatának!

Igor Szkocsovszki (edző): Vegyesek az érzéseim, de ezek leginkább abból fakadnak, hogy a mérkőzést a hétvégi PEAC elleni junior bajnokira használtuk fel. Így mély rotációval dolgoztunk, és meghatározott feladatokat gyakoroltunk, mely jobb és rosszabb periódusokat vont maga után. Összességében gratulálok a lányoknak, jó meccset játszottunk a Sopron ellen, mely támadásban és védekezésben is kellő agresszivitással játszik, és nagyon szépen mennek a lepattanóért!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek