Több van bennük, mint amit mutattak

Több van bennük, mint amit mutattak

 2020.10.18

Mentálisan és fizikálisan is bőven maradt bennük tartalék.

Leány Junior Bajnokság, Alapszakasz, Főtábla, B csoport, 2. forduló, Vasas Pasaréti Sportcentrum

Vasas Akadémia/A – Darazsak Sportakadémia/A 70-33 (18-8, 17-8, 17-8, 18-9)
Darazsak Sportakadémia: Tarr S. 16, Ács L. 4, Egresits R. 4, Deák K. 4, Szabó L. 2, Mák B. 2, Ács A. 1, Gottschling P. -, Molnárová L. -, Németh B. -, Kovács L. –

Seres Éva (edző): “A kosárlabdában, mint ahogy az élet bármilyen területén, rögös út vezet a célok eléréséhez. Mentálisan és fizikálisan is az adott feladatra kell koncentrálni. Sokkal motiváltabban és mindig teljes erőbedobással kell a maximális teljesítményre törekedni. Ez a mai napon nem volt meg nálunk, ezért alakult ki a mérkőzés végére ez a nagy különbség. Tanulni kell a hibáinkból és sok munkával kijavítva azokat majd újult erővel nekivágni a következő mérkőzéseknek. Bízom a csapatomban és tudom, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy a jövőben jobb teljesítményt nyújtsanak, mind egyénileg, mind csapat szinten!”


A WBASKET HÍREI
Zalaegerszegről Sopronba: Ács Alexandra
Tehetséges fiatalok és szüleik a beiskolázási tapasztalataikról
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek

%d bloggers like this: