Három fiatalunk, Licskai Zsófia, Böröndy Vivien és Vágvölgyi Petra is tagja volt az U20-as Európa-bajnokságon 15. helyen végzett magyar válogatottnak. A válogatott csapat-kapitányának megválasztott Licsit kértük meg, hogy tekintsen vissza játékos szemszögből a felkészülésre, illetve a csalódással zárult kontinensviadalra.

„Május 20-án, Sopronban kezdtük meg a felkészülést az U20-as válogatottal az A-divíziós Európa Bajnokságra. 19 emberrel vágtunk neki az edzőtábornak. Az edzések jó hangulatúak voltak, nagyon jó társaság jött össze!

Az edzőnk Székely Norbi volt, így a soproniaknak nem volt ismeretlen, a többiek pedig nagyon hamar hozzászoktak az edzések stílusához, és jó hangulatban teltek a napok.

Az első héten legfőképpen futós feladatok voltak, és az alapelvek rögzítésére került sor.

Második összetartáson ugyancsak Sopronban voltunk, de 4 nap edzés után már lejátszottuk első edzőmeccsünket Körmenden a felnőtt válogatottunk ellen. Teljesen új védekezési szisztémát tanult a csapat az elmúlt másfél hét alatt, ebből adódóan még nem is működött kifogástalanul. A meccs végére kijött a különbség a 2 csapat között, erőfelmérőnek nem volt rossz, pontosan rámutatott a gyenge pontjainkra. A meccs után Sárváron szálltunk meg, és másnap egy kis pihenéssel-feltöltődéssel töltöttük a napot. Jó volt kicsit lazítani a sok edzés után! Délután, mikor visszamentünk Sopronba, a csapat meghívást kapott Katona Szidiéktől a lakásukba egy kis összejövetelre. Egy hangulatos kis pincéjük van, ahol estig voltunk, beszélgettünk-eszegettünk, talán kicsit még jobban összerázódtunk.

Másnap folytattuk az edzéseket még pár napon keresztül, majd egy 5 napos szünet következett. Mindenki hazamehetett, kicsit pihenhetett, de azért túl sokat nem, mert kaptunk programot, amit mindenkinek otthon el kellett végeznie.

A pihenő után is Sopronban folytattuk az edzéseket, de már kevesebben. A sok futós feladat mellett egyre több taktikai elem is része volt az edzéseknek. Hétközben kaptunk egy szabad délutánt, és elmentünk bobozni a csapattal. Jó volt kicsit a pályán kívül együtt lenni.

Aztán hétvégén 2 edzőmeccset játszottunk Izrael u20-as válogatottja ellen, mindkettőt sikerült megnyerni. Már sokkal több biztató megmozdulás volt a játékunkban, mint a felnőttek elleni meccsen. Nagyjából mindenki ugyanannyi játéklehetőséget kapott, így mindenkinek volt lehetősége bizonyítani.

Pár nap pihenő után megint Sopronba jöttünk vissza, de már csak 15-en maradtunk. Egyet edzettünk itthon, aztán másnap reggel repültünk Berlinbe, ahol Németország U20-as válogatottja ellen játszottunk felkészülési meccset. A szállásunk egy Olimpiai felkészítő táborban volt. Érdekes volt mindenkinek, ezelőtt még nem nagyon voltunk ilyen helyen. A szálláson nem volt internet, ami nagyon meglepett mindenkit, csak az étkezőnél volt pár számítógép, amit erre a célra tudtunk használni. Ebből adódóan több időt töltöttünk egymás közt beszélgetéssel. Egész sokan össze is gyűltünk esténként, és utólag visszagondolva jobb is, hogy nem volt internet abban a pár napban…
Az első meccset nagyon álmosan kezdtük, az ellenfél pedig nagyon felpörögve, így hamar időt kellett kérnie Norbinak. Utána viszont egész jól felébredtünk, sőt a 3. negyedben már tetemes előnyre tettünk szert, ami kicsit meglepett minket, hisz ez a német válogatott is A-divíziós volt, és az elmúlt években mindig alul maradtunk ellenük. Szóval az első meccset megnyertük. Másnap Berlinben játszottunk egy másik csarnokban, ezen a meccsen sajnos 3 ponttal alul maradtunk. Sok időnk nem volt szomorkodni, mivel másnap reggel ismét összeütköztünk velük, ahol pedig mi nyertünk 5 ponttal.
Összességében szerintem nagyon hasznos meccsek voltak, megtapasztaltuk kicsit milyen védekezésre és milyen ritmusra számíthatunk az EB-n. Másnap hajnali 4-kor indultunk a reptérre, majd pedig Sopronból mindenki ment haza.

Jött az utolsó soproni összetartás, ami rövidebb volt, mint az eddigiek. Az első edzés végén leültünk beszélgetni, és az a megtiszteltetés ért, hogy engem bíztak meg a válogatott csapatkapitányi posztjával. Nagyon örültem neki, jól esett ez a bizalom!

Két nap edzés után megvívtuk utolsó felkészülési meccseinket az A-divíziós Szlovákia ellen. Az első meccsen nyertünk 12 ponttal, a másodikon pedig kikaptunk 8-al. Ez a csapat is olyan volt, akik ellen az elmúlt években nem nagyon sikerült nyerni, úgyhogy ez egy jó eredménynek mondható. A meccsek után hirdették ki azt a 12 játékost, aki utazhatott az EB-re.

Még indulás előtt Pesten edzettünk 2 napot, aztán repültünk Törökországba, Samsunba. Nagyon szép helyen voltunk, a csarnok közvetlen a tengerparton volt, és a hotelunk is pár perc sétára volt csak onnan. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, talán a legnehezebbe az összes közül, hiszen nem más, mint Oroszország, Franciaország, és Olaszország volt az ellenfelünk. Tudtuk jól, hogy nagyon nehéz meccsek lesznek, de megpróbáltunk mindent beleadni, és megnézni ez mire elég.

Az első meccsen, az oroszok ellen, félidőben még egál volt az eredmény, aztán a második félidőben az erős centerek mellet lepattanókban alulmaradtunk és a végén 12 ponttal megnyerték a meccset. Szerintem egyáltalán nem játszottunk rosszul, így nem voltunk elkeseredve sem annyira.
Már rögtön ezen az első meccsen lett egy szurkolótáborunk, akik a többi meccsen is lelkesen támogattak minket. Nagyon furcsa érzés volt, hogy kint Törökországban nekünk szurkolnak a törökök, ráadásul azt üvöltik a meccsen, hogy : „Magyarok!” Meg voltunk illetődve, jól esett a támogatás!
Második meccsünkön az olaszokkal játszottunk, a félidő még itt is egál volt, de a második félidőben elhúztak, és nem tudtuk visszahozni a meccset.
Harmadik meccsünk a franciákkal volt, akik az oroszokat és az olaszokat is megverték már előtte. Félidőig itt is tudtuk tartani az eredményt, aztán a második félidőben kijött a két csapat közti különbség.

Másnap minden csapatnak pihenőnapja volt. Délelőtt edzettünk egyet, aztán kis pihenő után lementünk fürdeni a tengerpartra. Jó volt úszkálni és kikapcsolódni kicsit. Utána visszamentünk a szállásra és videóztunk a következő ellenfélből.

A 3 vesztes meccs után alsó ágra kerültünk, és a másik 3 csoport utolsó helyezettjeivel játszottunk, akik a lengyelek, az ukránok és a litvánok voltak. Ők jelentősen „könnyebb” ellenfeleknek tűntek, mint az előző három csoport-ellenfelünk, de valahogy győzni nem sikerült egyikük ellen sem.
A lengyelek ellen 3 ponttal maradtunk alul, az ukránok ellen saját magunk árnyékaként mozogva 19 ponttal kaptunk ki. Végül a litvánok következtek. Az első negyed 19-2 volt nekik. Meg voltunk illetődve, de csak csináltuk tovább a dolgunkat, egy pillanatig sem adtuk fel, és a második félidőben egálra felhoztuk a meccset. Sajnos a végjátékban 4 ponttal kikaptunk, de az előzőekhez képest úgy tűnt, magára talált a csapat. Ezután is egy pihenőnap következett a mezőny számára. A program ugyan az volt, mint az előző szünnapon.

Kiderült, hogy a következő meccset Görögországgal fogjuk játszani, aminek a tétje már nagyobb volt. Aki nyer, az biztos bent marad és a 9-12. helyért játszik utána, aki veszít, az pedig a 13-16. helyért játszik, és onnantól minden meccsét nyernie kell, hogy bent maradhasson az A-divízióban.
Nagyon együtt volt a csapat! Mikor Norbi bejött az öltözőbe, gyakorlatilag szóhoz sem hagytuk jutni, csak tapsoltunk és kiabáltunk. Mind tudtuk, hogy ez nagyon fontos meccs, és úgy is álltunk hozzá. Végig szoros volt az eredmény, fej-fej mellett haladt a két csapat. Az ellenfél klasszis játékosát sikerült az eddigi meccseihez képest egész jól lefogni, de a végjátékban, amit mi kihagytunk, azokat ők bedobták, így végül 10 pont lett a különbség a javukra.
El voltunk keseredve, de még mindig nem szabadott feladni, mert tudtuk, hogy még így is van esélyünk arra, hogy bent maradjunk. Nem volt egyszerű a helyzet, hiszen 7 meccsen kaptunk ki zsinórban, ami nem tett jót önbizalmunknak.

Kiderült, hogy a németek lesznek az ellenfeleink a sorsdöntő meccsen. A felkészülés során 3-ból 2-szer megvertük őket, de tudtuk, hogy ez itt most semmit nem számít, mert itt ez az egy meccs dönt. Aki nyer, annak van még esélye harcolni, hogy bent maradhasson, aki veszít az már biztos kiesett. Koncentráltan játszottunk, több-kevesebb hibával, de összeszedetten. A negyedik negyed elején 10 pontos előnyre tettünk szert. Azonban a végén olyan erőket mozgósítottak a németek, és olyan szerencsés dobásaik jöttek össze, hogy meg tudták fordítani az eredményt. Az utolsó pillanatokban már nem sikerült visszahoznunk egálra a mérkőzést. 3 ponttal kikaptunk, és ezzel kiestünk az A-divízióból. Nagyon el volt keseredve mindenki. Az is fájt, hogy láttuk, otthon, távolról, nagyon sokan szidnak minket, és megkérdőjelezik az elvégzett munkánkat.

Csalódottak voltunk, hiszen a cél, hogy egy ilyen gyilkos csoport után sikerüljön bent maradnunk az A-divízióban, nem sikerült. De most sem adhattuk fel és nem is tettük! Egy meccset még le kellett játszanunk, ahol ismét Litvánia volt az ellenfél. Minket nagyon motivált az, hogy nem sikerült meccset nyernünk ezen a tornán, és nagyon nem akartunk így hazautazni. Meg akartuk mutatni, hogy többre vagyunk képesek, és bennünk igenis van tartás! Ez sikerült is, hiszen 19 ponttal vertünk azt a litván csapatot, akiktől korábban 4 ponttal kikaptunk.
Aki csak az eredményeket látta otthonról, biztos negatív véleménye van a szereplésünkről, de aki itt volt, az láthatta, hogy ez a csapat keményen dolgozott és egy pillanatig sem adta fel!

Összességében egy nagyon jó hangulatú nyár volt, jó társasággal, de azért a vereségek rányomták a bélyegét a hangulatunkra az EB-n. Sajnos nekem sem sikerült úgy teljesítenem, ahogy azt elvárták tőlem, és ahogy én elvártam magamtól. Emiatt még jobban várom a szezont kezdetét,
hogy lehetőségem legyen bebizonyítani, tudok ennél sokkal jobban is játszani!”